Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-17 / 164. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 17. GLOSSZA Buzgó Mócsingok MALINÁK ISTVÁN Valahányszor fogatlan Leila, az élemedett arab démon és hastáncosnő az ivó közepére perdült, hogy ízelítőt adjon művészetéből, a részeg légionisták hozzávágtak valamit. Leila sértődötten visszavonult egy sarokba, és csendben sírdogált egy kicsit. Lehet, Rejtő Jenő nem pontosan így írta, de így emlékszem rá, van már negyven éve is, hogy olvastam. A rejtői lényeg: Leilát azóta sem feledtem. Szakmai szégyen, de csak a múlt csütörtökön tudtam meg, hogy létezik egy teljesen lakatlan, futballpályányi szigetecske, Persilnek, azaz Petrezselyemnek, spanyolul Perejilnek, arabul pedig Lédának hívják. Ez a Leila nem egy marokkói ivóban, hanem marokkói felségvizeken fekszik, viszont 1668 óta Spanyolországhoz tartozik. Tucatnyi marokkói katona szállt rajta partra, és elfoglalta: kitűzte a marokkói zászlót. Spanyolország azonnal tiltakozott, fregattot, korvettet, tengeralattjárókat, helikoptereket és repülőgépeket mozgósított, VI. Mohamed marokkói király pedig megüzente, hogy azért sem vonul vissza, mert bizonyítani tudja, hogy a kietlen korallakármihez Marokkónak szent és elidegenítheteden joga van. Az EU némi habozás után nyíltan Madrid mellé állt, rendkívül veszélyesnek (!) minősítve a kialakult helyzetet, Romano Prodi telefonon tárgyalt a rabatt monarchia képviselőivel. Szinte hihetetlen, de a politikusi hülyeség ábrázolásának ezt a zseniális forgatókönyvét nem Rejtő írta. Ez mind igaz. Meg az is, hogy eddig Rabat és Madrid közösen gyakorolta Leila (mármint a sziget) felett az ellenőrzést: havonta partra szállt néhány marokkói vagy spanyol katona, hogy ellenőrizze, nem tevékenykednek-e illegális kábítószer-kereskedők a sziklaszirten. Eddig még azoknak sem kellett. Hirtelen mindenkinek fontos lett, a spanyol lapok nemzeti felbuzdulásból kemény intézkedéseket sürgetnek, s elfuserált Falkland-incidenssel vádolják Rabatot. Mivel nagyon meleg van, megszólaltak a politikai elemzők is, rámutatva: az EU nem hosszabbította meg halászati szerződését Marokkóval, amely azért is őrről Madridra, mert Spanyolország a Marokkótól elszakadni kívánó Nyugat-Szaharát és az ezért harcoló Polisario Frontot támogatja. Meg jaj lesz a Spanyolországban élő 250 ezernyi marokkói állampolgárnak! S mint mondottam, nagyon meleg van, mi lesz, ha egy mozgósított kiskatona véletíe- nül elsüti a csúzliját. Én tudom: ő lesz a bűnbak. Még az is megtörténhet, hogy álmodom tovább, és holnap megírom: Romano Prodi eredménytelenül tárgyalt Buzgó Mócsinggal, Tuskó Hopkinsszal meg Csülökkel, mert Piszkos Fred közbelépett VI. Mohamed őszinte sajnálatára. Ön pedig, Nyájas Olvasó, felejtse el az egészet, menjen már végre nyaralni, napozni. Ön igazán megérdemli. Bocsánat, amiért Fülig Jimmyt kifelejtettem. Meleg van. JEGYZET Vigyázat, fesztivál! SZÁSZI ZOLTÁN Pár tonna szemét, egy vízbefulladt zenerajongó, apró sérülések tömkelegé, hőség és rendfenntartás. Ilyen volt a kurinci fesztivál az elmúlt héten. Dübörgött a zene, egészen a város túlsó végéig hallatszott, ha esetleg valaki tudott volna aludni a hőségtől, nem tudott a zenétől. Megugrott a vendéglátók forgalma, alig bírták hűteni a sört, végre volt turistaforgalom, ók nem is panaszkodtak. Aki viszont a Dúzsa utcai lakótelep, ismertebb nevén a „Fekete Város” felől közelített Rimaszombatba, az erdő szélén közel tucatnyi, arcuk elé zacskót tartó, felettébb réveteg tekintetű fiatalt láthatott. Átlagéletkoruk erősen húsz év alatt, inkább a tizenhat felé. Az oldószerek meg a hőség és a hozzáivott alkohol hatása alatt még az autó kürtszavára is csak nagyon lassacskán voltak hajlandók levonulni az útról. Józan életű ember veszi a telefonját, beszól a törzsre, hogy uraim, ugyan nézzék már meg, mi az a nagy tömegkábulat ott az erdő szélin, ahol amúgy is nagy a zsivaj, lárma. Fel is veszi a telefont a rend városi őre, el is mondja, hogy ő ugyan szívesen kimenne, de... A többiek a fesztiválon, ó meg egy, csak egy legényként vigyázza a várost, hogy - idézem - „szét ne verjék a punkok”! Mindezt a telefon mellől. Igazán nem irigylésre méltó helyzetből. Végül is nem a fesztivál vendégeivel volt a baj, hanem az út mellett ténfergő-kábuló hazaiakat kellett volna valahogy rendre utasítani. De hogyan? Mivel az önkárosítás nem bűncselekmény, annyit tehetett volna rendőrünk, hogy a magatehetetlen fiatalokat összeszedi, beviszi az őrsre, aztán pár óra múlva kiengedi őket. Kijózanító, detoxikáló nincs a városban, a kórház, mivel nem betegségről és balesetről, csupán állapotról van szó, szintén nem tehet semmit, a polgár inkább ne járkáljon olyan helyeken, ahol esetleg ilyet láthat. A rend őrének pedig vigyáznia kell, még ha egyedül is, a város nyugalmára. Amibe elméletileg az is bele kellene hogy tartozzon, hogy ne ténferegjenek agyonkábult ifjak a főútvonalon, a város belterületén. A rendőröktől hallottam a legfrissebb szlogent: „Szolgálunk és félünk!” Mert az ilyen kábulatban levőkből sok minden kitelhet. LEVELBONTAS Csak rossz példák Az Új Szó címoldala: Vladimír Meciar arcán diadalmas mosollyal távozik a kihallgatásról. Órákat késett, és odabent - élve törvényes jogával - hallgatott. Vakbuzgó hívei bizonyára elégedetten csettintenek: Ez igen! így viselkedik egy vezér!(?) Szerte az országban vannak hasonló jelenségek. A lakótömb egyik lakója az utcai ablakban cigarettázik. A szomszédos bejáratok előtt takaros virágágyak, előtte embermagasságú dudvatenger. Nem zavarják egymást. Az ifjú kereskedő, aki fabódéban kezdte, pincehelyiségben folytatta, végül forgalmas helyen üzlethez jutott. Olyan előkelő lett, hogy juszt se takarítja a járdát. Jöhet szlovák, magyar városi rendezvény. Takarítsanak az idős, özvegy háztulajdonosok. Neki az üzleti ügyekkel kell törődnie - főleg azzal, mit lehet visszaigényelni az adóból. Néhány ifjú polgártárs tönkreteszi a park élő sövényét. így kényelmesebben ülve élvezhetik az édes semmittevést. Nálunk univerzális önkényuralom van. A gyomorsavtúltengésre van gyógyszer, az önérzettúltengésre nincs. Vezetői tekintély, társadalmi együttélés szabályai - ómódi, kispolgári fogalmak. Próbára sem érdemesek. Győri Sarolta Szepsi TALLÓZÓ SME Peter Baco tagadja a lapnak, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) képviselőjelöltjei fizettek volna listán elfoglalt helyükért. Marta Aibeková, a listára nem jutott jelenlegi képviselő ugyanis azt állítja, a HZDS listája a pénzről szól, a jelöltek nagy része vagyonos ember. „Azok nem jutottak befutó helyre, akik a képviselői fizetésükből élnek” - mondta Aibeková. A színfalak mögött is arról beszélnek, hogy többen fizettek leendő mandátumukért, vagy legalábbis képviselői fizetésük egy részét a mozgalomnak kell adniuk. Baco képviselő azonban nevetségesnek tartja ezeket a kósza híreket. Azt elismerte, a párt elvárja jelöltjeitől, hogyimidzskampányuk- ra maguk szerezzék meg a pénzt. Nem tud azonban olyanokról, akiknek már sikerült pénzt szerezniük. Vojtech Tkác, a lista ötödik helyezettje is tagadta, hogy Aibeková értesülései megfelelnek a valóságnak. Olga Keltosová, aki nem jutott listára, csak annyit mondott, őt nem szólították meg. A magyarországi értelmiség körében mind többen vannak, akik egyre értetlenebbül és ingerültebben figyelik a vitát Parlamenti retorikai küzdelem Belenéztem minap az Országgyűlés egy késő délutáni televíziós közvetítésébe. A kormány által kezdeményezett, Nagy Imre emlékének adózó állami kitüntetésről vitáztak a képviselők. POMOGÁTS BÉLA A vita tárgyának, mint oly sok esetben, most sem volt jelentősége, a magyar parlament munkáját ugyanis újabban, legalábbis az én (bizonyára) felületes tapasztalataim szerint, nem az határozza meg, hogy éppen mi a vita tárgya, hanem pusztán egy retorika, egy retorikai küzdelem. Az ellenzék szónokai mindig kíméletlenül kérik számon a baloldalon a kommunista diktatúra bűneit. A szocialisták ilyenkor védekeznek, meglehetősen szelíden, olykor halványan érvelve amellett, hogy a bűnöket nem ők, hanem elődeik követték el, akiktől különben már több alkalommal is ünnepélyesen elhatárolták magukat, és akik, legalábbis a fiatalabb szocialista képviselők esetében, igazából már nem is elődeik. A jobboldali ellenzék mindazonáltal folyamatosan összemossa a kommunista korszak minden szereplőjét és időszakát, s a politikai csatározások naiv szemlélői (a jobboldali tömegrendezvények fiatal résztvevői kétségtelenül közülük kerülnek ki) minden bizonnyal úgy hiszik, hogy semmi különbség sem volt az 1950-es és az 1980-as esztendők eseményei között, semmi különbséget sem lehet felfedezni Rákosi Mátyás, Kádár János, Horn Gyula és Medgyessy Péter között. Mi több, azok a fiatal szocialista politikusok sem jobbak Rákosinál, akik eszmélkedésüket és pályájukat már a nyolcvanas évek végének „reformköreiben” kezdték, és nyilvánvalóan nem lehet közük még a késő Kádár-kor bűneihez sem, nem hogy Rákosihoz. A bevezetőben említett parlamenti szócsata során a jobboldal egy különben közismerten ádáz képviselője Kosa Ferenc filmrendezőt (ma szocialista képviselő) is felemlítette, mint aki a bűnös baloldalhoz tartozik, és bizonyára azért rendezhetett filmeket, mert a diktatúrának tett szolgálatokat. Ennek során bocsánatkérésre is felszólította a képviselőt. A neves honatya bizonyára egyetlen Kósa-filmet sem látott annak idején, és mit sem tud azokról a küzdelmekről, amelyeket Kosának vállalnia kellett - például Csoóri Sándor oldalán. Most azonban nem az a fontos, hogy a mai jobboldali képviselő (aki bizonyára maga is átélte a Kádár-rendszer utolsó évtizedeit, és nem hinném, hogy illegalitásban töltötte volna ezeket az évtizedeket) ismeri-e a korábbi korszak néhány klasszikus filmjét és azokat a küzdelmeket, amelyeket Kosa Ferenc akkor a filmművészet szabadságáért és nemzeti felelősségéért folytatott, hanem az, hogy a jobboldal ma jól érzékelhetően mindenkit felelőssé akar tenni a diktatúra bűneiért, aki akkor egyáltalán élt, dolgozott, szellemi értékeket alkotott. Ezek szerint a magyar irodalom, művészet és tudomány legnagyobb alakjait is, hiszen ők is könyveket publikáltak, ott ültek a zongoránál, és munkájukkal elősegítették a Kádár-korszak tudományos teljesítményeit. A közelmúltnak ezek az indulatos és hangos kritikusai úgy tesznek, Magyarországon ma kétségtelenül két „politikai elit” létezik. mintha az ő életük 1989 után kezdődött volna, mintha nem lennének szüleik, mintha valamiféle szeplőtelen fogantatás révén kerültek volna 1990-ben egyenesen az Országgyűlés padsoraiba. (Már régebben is felfigyeltem arra, méghozzá a különféle országgyűlési almanachok és életrajzi lexikonok lapjain, hogy a jobboldal mai hangadóinak egyszerűen nincs életrajzuk az érettségi időpontja és a politikai közszereplés megkezdése között, ez esetlegesen egy-két évtized is lehet.) Magyarországon ma kétségtelenül két „politikai elit” létezik, és az is nyilvánvaló, hogy ezt a két elitet nem lehet úgy megkülönböztetni, hogy az egyik „kiszolgálta” (vagy éppen működtette) a Kádár-korszak diktatúráját, a másik pedig „ellenállt” neki. Külön vizsgálatokat kívánna annak megállapítása, hogy a jobboldal mai kérlelhetetlen anti- kommunistái mennyiben igazodtak annak idején a diktatúra szabályaihoz, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy az igazi ellenállók közül ma többen is a kormányoldal parlamenti padsoraiban foglalnak helyet (például a tavaly ősszel méltatlanul gyalázott Mécs Imrére, 1956 egykori halálraítéltjére gondolok!) Ilyen módon az Országgyűlésben (is) tapasztalható hangos kommu- nistázásnak igazából pusztán a pártpolitikai retorikában van szerepe. Itt már régen nem a történelemről és még kevésbé a történelmi igazságról van szó, hanem pártpolitikai érdekekről: emberek egyéni érdekeiről. Tapasztalataim szerint a magyar értelmiségben mind többen vannak, akik egyre értetlenebbül és ingerültebben figyelik ezt a nekiszabadult retorikát. A szerző irodalomtörténész Belgrád nagyon elégedett, hogy az elmúlt másfél évben előrelépés történt a magyar-jugoszláv kapcsolatokban Kölcsönös kedvezmények kisebbségeknek PETKY JÓZSEF „A magyar-jugoszláv kapcsolatokban az elmúlt másfél évben jelentős előrelépés történt, és Jugoszlávia nagyon elégedett a kétoldalú viszony fejlődésével” - nyilatkozta Goran Svilanovics jugoszláv külügyminiszter ma esedékes budapesti látogatása előtt. Elmondása szerint azért kezdeményezte a budapesti utat, hogy közösen mielőbb áttekintsék a kétoldalú kapcsolatokban eddig elért eredményeket, és megismerje az új magyar kormány álláspontját a folyamatban levő ügyekről. Az egyik ilyen kérdés a kisebbségek kölcsönös védelméről szóló, előkészítés alatt álló megállapodás. „Jugoszláviának jó kisebbségügyi törvénye van, ugyanakkor érdekelt abban, hogy a szomszédos országokkal megkösse a kisebbségek kölcsönös védelméről szóló megállapodásokat, ezáltal teljessé tegye mind a Jugoszlávia területén, mind a határon túl élő kisebbségek védelmét. Jugoszlávia ezért érdekelt abban, hogy Magyarországgal is aláítja a kisebbségvédelmi megállapodást” - mondta a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy Jugoszlávia és Magyarország között már lezajlott az egyezményt előkészítő két tárgyalási forduló, s mivel kevés vitás kérdés maradt hátra, még az idén sor kerülhet az egyezmény aláírására. A külügyminiszter szerint Vojiszlav Kostunica államfő legutóbbi budapesti látogatása óta nem változott Jugoszlávia álláspontja a Magyarország határain túl élő magyar kisebbségre vonatkozó kedvezménytörvényt illetően. .Jugoszlávia együttműködik a magyar kormánnyal, és közvetlenül, kétoldalú tárgyalások révén kíván rendezni minden vitás kérdést a jogszabály végrehajtása körül. Budapesti látogatásomkor alkalom nyílik arra, hogy megbeszéljük, miként folytassuk a párbeszédet a kedvezménytörvény alkalmazásáról, elkerülendő, hogy a jogszabály végrehajtásakor netán megkülönböztetés érje a jugoszláv állampolgárokat, s a törvény ellentétbe kerüljön a jugoszláv alkotmánnyal” - mondta Svilanovics. A külügyminiszter megjegyezte, hogy a kedvezménytörvényt illetően eddig is nagyon jó párbeszéd volt Jugoszlávia és Magyarország között, s ha mihamarabb sor kerülne a kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodás aláírására, az „végérvényesen eloszlatna minden dilemmát”. Orbán Viktor volt magyar miniszter- elnök és Zoran Djindjics szerb kormányfő tavalyi találkozóján felvázoltak egy hatpontos gazdasági csomagtervet, amely közlekedési, idegenforgalmi és energiaipari területeket ölel fel. A külügyminiszter szerint a jugoszláv kormány ezt jó megállapodásnak tartja, és kíváncsian váija az új magyar kormány ezzel kapcsolatos álláspontját. Jugoszlávia szempontjából kiemelt fontossággal bír a tízes európai közlekedési folyosó kiépítése. „Reális az elképzelés, hogy a 2004-es athéni olimpiáig végig kiépüljön az autópálya Budapest és Athén között” - vélekedett Svilanovics. A jugoszláv külügyminiszter egyelőre korainak tartja, hogy a szövetségi kormány érdemben reagáljon a jugoszláv-magyar szabadkereskedelmi megállapodást bíráló belgrádi, kijelentésekre, mert - mint mondta - előbb látni kell a július 1-jén életbe lépett egyezmény végrehajtásának legalább az első tapasztalatait. „A jugoszláv kormány megérti az aggodalmakat, és élénkíteni kívánja a gazdaságot, de ezt nem érheti el azáltal, hogy elszigeteli az országot” - mondja Svilanovics, aki szerint Jugoszlávia számára ösztönzést, nem pedig akadályt jelent az, hogy Magyarország gazdasági tekintetben fejlettebb. A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Jugoszlávia már Boszniával és Macedóniával is aláírt szabadkereskedelmi megállapodást, és hasonló egyezmény készül Szlovéniával, Horvátországgal, Bulgáriával, Romániával és Albániával. Mint elmondta, jelenleg intenzív tárgyalások folynak Jugoszlávia csatlakozásáról az NATO békepartnerségi programjához. „Budapest nagyon világosan kinyilvánította: érdekelt abban, hogy Jugoszlávia megtalálja a NATO-val való kapcsolattartás módját. Márpedig jelenleg a békepartnerségi program jelentetné ezt a kapcsolatot” - mondta a jugoszláv külügyminiszter. A szerző az MTI tudósítója- Kíváncsi vagyok, a börtönben vagy a parlamentben látjuk-e viszont Lexát! (Peter Gossányi rajza)
