Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-13 / 161. szám, szombat
11 ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 13. Szombati vendég Narancsik Sándor visszavonult, de az erős emberek és a sport világából nem távozott, sportolóként is tartogat még néhány meglepetést rajongóinak Az együttérzés visszazökkenti az embert a pályára Kajakozással kezdte, de beíratták hegedűre is (Somogyi Tibor felvételei) Négyszer lett Szlovákia legerősebb embere. Többször már nem lesz, mert befejezte. Pedig májusban még egyszer megpróbálta. Nem adatott meg neki, hogy ötödik címét is begyűjtse. Csak a harmadik helyen végzett. Narancsik Sándor ezúttal nem emelt, nem erőlködött, csak önmagáról vallott. J. MÉSZÁROS KÁROLY Tavaly komoly lábtörése volt. Visszavonult, de idén újra a legerősebb akart lenni Szlovákiában. Nem fér a bőrébe? Nincs azért ez így. Komáromban kezdtem, úgy gondoltam, Komáromban illene visszavonulnom is. Peter Mudroch a tavalyi-idei bajnok rettentően erős, jelenleg Szlovákiában vagy talán Közép-Euró- pában sincs ellenfele. Saját bőrömön tapasztaltam, mit tud, nem szégyen kikapni tőle. Harmadik lettem, s amit elszúrtam, azt én szúrtam el. Mit szúrt el? Bajnokként illett volna búcsúznom. Tudtam, versenyzés közben mikor tehettem volna rá egy lapáttal. A téglatartásban még többre lettem volna képes. Fölöslegesen sok pontot vesztettem, ezután már tudatosítottam, elment az elsőség. Felkészülésem is más volt, mint azelőtt. Máskor egész évadra szoktam alapozni, most meg fel is készültem meg nem is, mert tudtam, hogy az idénynyitó egyben a záró verseny is lesz. Valahogy nem égett a tűz bennem. Azt minden élsportoló ismeri, milyen fontos, ha belülről hajtja valami. Én a kényelemmel vontattam magamat. Mikor aludt ki önben az a bizonyos tűz? A tavalyi lábtöréskor? Nem teljesen. Akkor még hittem abban, hogy nagy dolgokra lehetek képes. Augusztus táján már fogytán volt a hitem, aztán kezdtem gyógyulni, a srácok állandóan mellettem voltak, ment az edzés, s egyszer csak megfogalmazódott bennem: Komáromban visszavonulok. Az lesz az utolsó fellépésem. Mit érzett, amikor kibékült a visszavonulás gondolatával? Nem a sérülteké az erős emberek sportja. Ahhoz képest nagyon jól vagyok, hogy negyvencentis vas és három csavar van a lábamban. Nevetgélek, felkészültem a szkander Európa-bajnokságra, szóval nincs különösebb bajom. Közben bajorhúzásban csúcsokat próbáltam döntögetni. A beteghez talán nem illik ennyi ugrabugra. Én azonban állandóan érzem a csavarokat a lábamban. Ma ennyit tudok. Nem vonulok teljesen vissza az élsportból. Ha minden jól megy, jövőre más sportágban még meglepetést is okozhatok. Megéreztem, mikor kell abbahagynom. Ezentúl az erős emberek között az utánpóüással, versenyszervezéssel foglalkozom. Az átállás rányomta a bélyegét a felkészülésemre, lustább voltam, mint máskor. Meg az is közrejátszhatott, hogy rengeteg gondom volt. Milyen gondjai voltak, vannak a legerősebb embernek? Versenyeket szerveztem, egy hónap alatt hármat is. Aztán a szövetségben is voltak, vannak szét- húzási kísérletek. Csak ép egészséggel lehet az erős emberek versenyszámaiban eredményesen boldogulni? Igen. Nagyon felerősödött a szlovákiai mezőny. Fájó csuklóval még elcipelek valamit, de gyakorlat közben, amikor az ember csúcsokat döntöget, a sérülés megsokszorozza a fájdalmat. Mi adott közvetlen lökést ahhoz, hogy elhitesse magával és környezetével: még egyszer bajnok lehet? Amikor tavaly visszavonultam, egészségi állapotom nagyon leromlott. Nem vertem nagydobra, csak a legközelebbi családtagok, barátok tudtak arról, hogy a vál- lam oda volt. Pádon csak hatvan kilót tudtam kinyomni. Elég nagy mélység ez olyasvalaki számára, aki már kétszáznegyvennel is megbirkózott. Családom, legközelebbi barátaim ekkor mellém álltak, bíztattak. Én meg elkezdtem újra emelgetni. Addig-addig dolgoztam, míg vissza nem tornáztam magam a kétszáznegyven kilóra. Folytattam a guggolással is, s lassan visszazökkentem a régi kerékvágásba. De tisztában voltam azzal, hogy alulmaradhatok a bajnokságon, mert erőben nem voltam annyira a többiek fölött, mint az elsőségeket hozó években. Önmagában milyen kapaszkodókra talált? Megszoktam, hogy egyszer fenn, máskor lenn van az ember. Barátaim körében bevált szokás a holtpontra került társ segítése. Éppen a legjobbkor jelentkeztek a kéznyomók is, ők már akkor csalogattak újra közéjük. Az együttérzés visszazökkenti az embert a versenypályára. Nem az állapotommal, hanem a versenyre való felkészülésemmel kezdtem foglalkozni. Elég volt a barátok biztatása? Azt éreztem, a srácok annyira kö- rülrajonganak, hogy becsapnám őket, ha nem készülök fel és nem indulok el a bajnokságon. És önmagát nem csapta volna be? Lehet. Nem tudom. A bankett után érdemes lett volna lefényképezni az egész társaságot. A Sós Peti mormogott magában: „No, Sanyi, akkor miért végeztem előtted?” A Mudroch is csak motyogott, a többiek meg némán ültek. „Gyerekek, most én vesztettem, vagy ti vesztettetek?” - kérdeztem tőlük, amikor láttam, mennyire magukba roskadtak. Az elején egyedül én voltam jókedvű köztük. Kialakult az erős emberek között a Narancsik-mítosz? Úgy érzem, hogy igen. Beleivódott a srácokba a megtörhetetlensé- gem. Talán azért is beszéltek rá, hogy induljak. Mint egy élő legenda. Állapotomhoz képest elégedett lehetek a harmadik hellyel is, engem nem hozott ki a sodromból, hogy megelőztek. Nem furcsa, hogy a mítosszal övezett négyszeres bajnok megelégszik a vereséggel felérő helyezéssel? Ä lábtörésem óta sokat átéltem, nem volt könnyű visszakapaszkodni. Ma is fáj időnként a törés helye, csak éppen szórakozva veszem, mert ilyen a természetem. Eléggé padlón voltam, amikor negyedévet nyomtam az ágyat, a szövetségen belül is olyanok fordítottak hátat, akikre nem számítottam. Ilyen körülmények között még az ország legerősebb embere is megedződik? Rákényszerültem. Ha nem támogattak volna a fiúk, aligha lett volna lelki erőm talpra állni. Nem is kapaszkodnék, nem is harcolnék értük most sem. De a versenyeikről van szó, és én nem hagyhatom őket cserben. Mert legegyszerűbb dolog: elmenekülni a gondok elől. Mióta hordozója e szép emberi tulajdonságnak? Már ? kéznyomóknál megcsapott az igazi kollektív szellem. Megtanultam belső szabályait, s azokat próbálom érvényesíteni. Hogyan lehetséges, hogy nem sikerült Szlovákiában egy tető alá hozni az erős emberek törekvéseit? Mi délen kezdtük, és felségsértésnek vették, hogy nem Trencsénben van a központ, hanem Komáromban. Én meg azt állítom, hol van előírva, hogy minden szövetségnek a szlovákok lakta vidéken kell székelnie. Megalakult a trencséni szervezet is, és így maradt a két szövetség. Azóta elviseljük egymást. Dél-Szlovákiában vannak olyan versenyek is, amelyeket nem szövetségük, a Herkules Klub Szlovákia szervez. Mit szól ehhez? Felelősséget nem vállalunk egyikért sem. Magán alapon szerveződnek, szövetségünknek nincs semmi köze hozzájuk. Azért lett városi rendőr, mert erős volt? Előbb voltam rendőr, mint élversenyző. Komáromi városi parancsnok-helyettes vagyok már tíz éve. Munkám és az erősportok űzése szépen megfér egymás mellett. Már tizenévesen is az erős emberek közé húzta a szíve? Kilenc esztendősen kajakozással kezdtem, beírattak hegedűre is, de az kitérő volt. Gimistaként kosaraztam, majd testépítettem, de túl erős voltam erre a sportágra. Kilencvenöttől jött az élsport. Nem bánta meg, hogy belekerült az élsport sűrűjébe? Sérüléseim biztosan maradtak. Harminchárom éves vagyok, de rengeteg korombeli ismerősöm, barátom azért panaszkodik, mert nem sportolt. Nyögi az élsport terheit? Nem mondhatnám. A szkander-Eb után elhatároztam, hogy lefogyasztok száztizenöt-százhúsz kilóra. Gyakran fogyaszt? Nem. Most először. Mert nem eszem, nem edzek annyit, mint korábban. A szkanderben főleg a felsőtestre van szükség. A fiúkhoz képest diétás vagyok. Vagyis? Annyit eszem, amennyi jólesik. Ha meg nem edzek olyan sokat, a súlyom csökken. Ereje teljében mennyit nyomott? Száznegyvenhét kilót. Akkor mivel tömte magát? Mindig annyi húst ettem, amennyi a bőröm alá fért. Nem volt válogatós? Nem a csirkemellnél kezdte? Egyáltalán nem. Erejét miből nyerte? Húsból, fehérjéből. Szénhidrátot is fogyasztottam, mint bárki más. Ha valaki tudatosan nem diétázik, a csibemellel megeszi a sült krumplit is. Ugyanazt ettem, mint általában a sportolók, csak többet. Mennyivel? Nem fél csibe volt az ebédem, hanem egy egész. Ötven hamburgert nem vágok be, de ha megállók a McDonald’sben, három menüt biztosan elpusztítok. Legutóbb arra szedték rá, hogy induljon a bajnokságon. Rászed- ték-e már valamilyen kajálási csúcsjavításra? Többször is. Egyszer a Panoráma Szállóban az STV nézői előtt kellett hét adag ennivalót felfalnom. Egy másik alkalommal egy fogadás keretében nekem kellett bizonyítanom, hogy kerten képesek vagyunk megenni egy négyadagos tálat, de nem akármilyet. A szemem keresztbe állt tőle, mert két nagy csülök is volt hozzá. Ha jól emlékszem, fogadásból tért át az élsportba is... így igaz. Húszéves koromban meghívott az egyik ismerősöm a Komárom Kupára, mert előtte fogadott valakivel, hogy fekvenyomásban megverem a magyart bajnokot. Edzés nélkül elmentem. Még melegítőt se vittem magammal. Kölcsönkértem, s egy olajfoltosban nyertem, ismerősöm meg hozhatta haza a pálinkát. Gyakori az erős emberek között a fogadás, egymás ugratása? Igen. Köztünk mindig a vidámság uralkodik. Van egy elvem: túl komoly sohase szeretnék lenni, igazán felnőni sem akarok, hogy mindig felszabadult lehessek. Azt mondom: a túl komoly emberek mindig rosszat csináltak a világban. Néha már valóban annyira rossz, hogy csak viccel lehet elütni a dolgot. Miért ne derülnénk? Mi vitte előre, hogy a húszéves fiúból, aki megleckéztette a magyar bajnokot, négyszer is a legerősebb ember legyen Szlovákiában? Nevetéssel aligha jutott volna idáig? Szerencsém volt, hogy olyan emberekre találtam, akik belevittek ebbe, és nem a rosszba. Mindig bizonyítani akartam. Ha rákénysze- rítenek, hogy ne üljek a babérjaimon, felszívom magam. Hogyan? Elég, ha valahol lenéznek, lebecsülnek, az máris feldob. Egyszerűen rá- kényszerítenek a bizonyításra, olyankor sikerülni szokott. Ez vitte előre? Igen. A bizonyítási vágy felülmúl mindent. Említette a jó barátait, akik nem vitték rossz útra. Előfordulhatott volna, hogy arra téved? Ez mindenkivel megtörténhet. Én a sport felé sodródtam, nem az alkoholizmus irányába. Megváltozott az élete, mióta visszavonult? Szervezem a versenyeket, s megvagyok magamnak. Ennyi? Nem sajnálkozom annyit. Ha egy barátommal valami történik, akkor lehet, hogy többet sajnálkozom rajta, mint magamon. A lábam is eltörött, mi értelme lett volna rágódni rajta. Ez volt megírva. Ha valami nem sikerül, mindig azt keresem benne, amiért én is tehetek. Mert az ember a bajáról bizonyos fokig maga is tehet. Úgy veszem ki a szavaiból, hogy önmagával nem sokat szokott foglalkozni... Jobb lenne az önsajnálat vagy az öndicséret? Múltkor zavarba jöttem az RTL Klubban, amikor Peter Mudroch dicsérni kezdett, s ráadásul azt nekem kellett fordítani. Azt vallom: az emberért a tettei beszéljenek. Valóban visszavonult? Egyelőre az erős emberek közül igen. Eldöntöttem. Lelkileg már feldolgoztam magamban. Nagyon nagy nyomás, vagy a szövetség vészhelyzete változtathatja csak meg elhatározásomat. Kéznyomásban versenyzek, s azt tervezem, hogy valamelyik erősportban még vihart kavarjak. Azt nem ígérhetem, hogy ezeknek hátat fordítok. Szlovákiában én alapítottam az erős emberek sportját, vagyis az atyja vagyok, elnökként azonban maradok. Nem szeretném, hogy a déli járásokban felépített sportunkat mások tönkretegyék. Versenyzőként kivonulok a sportágból, hogy ezentúl ne az legyen az ellentét, ki a legerősebb, hanem az, ki akar ezért a sportért a legtöbbet tenni. És nem az anyagiak fogják vezérelni tevékenységünket. Maradt űr az életében? Nem. Gondoskodnak a barátok róla, hogy ne legyen. Ilyenkor a család szokott fellélegezni. Elfogadták a döntésemet. Elárulom, ezentúl még kevesebb időm marad rájuk, mint előtte. A szervezés rengeteg időmet felemészti, pedig csak irányítanom kell, mert jó csapat áll mellettem. A rendőrparancsnok-helyettes
