Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)

2002-07-13 / 161. szám, szombat

Cl Küiföid ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 13. Pristinában tegnap az UCK volt vezetőinek szabadon bocsátása mellett tüntettek (Reuters) Nemcsak Portugália, hanem Olaszország és Franciaország is lassabban fejlődik Az euróövezet próbája Izrael hónapokig tartó megszállást tervez Arafat eltűnését várják MTI-INFORMÁCIÓ Marokkói-spanyol vita Persil felett Rabat/Madrid. Marokkónak nem áll szándékában vissza­vonni katonáit a Madrid által spanyolnak tekintett kis sziget­ről, Madrid viszont elutasítja a rabati érveket, miszerint a ter­rorizmus elleni fellépés indo­kolta a katonai jelenlétet Persil (arab nevén Leila) szigetén. Rabat „ellenőrző posztot” állí­tott fel a marokkói partok köz­vetlen közelében fekvő 13,5 hektáros lakatlan szigeten, hi­vatalos nyilatkozatok szerint a katonák jelenlétének sem pro­vokatív, sem fenyegető jellege nincs. Ezt a magyarázatot azonban az új spanyol külügy­miniszter, Ana Palacio nem fo­gadta el. (MTI) Elfogták bin Laden egyik jobbkezét Karacsi. A pakisztáni rendőr­ség tegnap letartóztatta az Oszama bin Laden „pénzügyi tanácsadójának” tartott, szu- dáni származású Sejk Ahmed Szalimot, valamint és az al- Kaida nemzetközi terrorháló­zat két másik aktivistáját. Mindhármukat egy olyan csü­törtök éjjeli razzia során vették őrizetbe, amely az amerikai főkonzulátusnál június 14-én végrehajtott véres merénylet felelőseinek felkutatását cé­lozta. Kihallgatásukba hama­rosan amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) detektív- jei is bekapcsolódhatnak. Moi- nuddin Haider pakisztáni bel­ügyminiszterjúlius elején kije­lentette: bizonyítékai vannak arra, hogy a konzulátus elleni merényletet az al-Kaida finan­szírozta. (MTI) A főbűnöst továbbra sem si­került megtalálni. (Képarchívum) Támadás volt, de nem számít Bagram. Fegyveres támadás érte csütörtök este Afganisztán Uruzgán tartományánának székhelyén, Tarin Kotban az amerikai különleges erők által használt katonai létesítményt. A lövöldözésben senki sem sé­rült meg. Roger King ezredes, az Afganisztánban állomáso­zó amerikai erők egyik szóvi­vője úgy vélekedett, hogy eb­ből, illetve a korábbi hasonló esetekből nem lehet arra kö­vetkeztetni, hogy az utóbbi időben megnőtt az amerikai katonák elleni támadások száma. (MTI) Fellángolt a harc Kolumbiában Bogotá. Ötvenhármán haltak meg Kolumbiában csütörtö­kön a kormányerők és szélső- baloldali fegyveresek közti harcokban. Az összecsapások két polgári személy életét is el­vették. Az ország délnyugati részében a katonák 29 embert öltek meg a Kolumbiai Forra­dalmi Fegyveres Erők (FARC) soraiból. Az országot 38 éve sújtja már a polgárháború, amely évente ezrek életét kö­veteli. A képet bonyolítja, hogy a kormány tehetetlenségére hivatkozva egy szélsőjobbol­dali fegyveres szerveződés is harcol a gerillák ellen. (MTI) Brüsszel/Lipcse. Az euróöve­zet pénzügyminiszterei teg­nap reggeli brüsszeli nyilat­kozatukban először ismerték el, hogy az idei évben a valu­taunió néhány országában nem tartható az államház­tartási célkitűzés. Ezért első­sorban a késlekedő fellendü­lést teszik felelőssé. MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az EU pénzügyi biztosa kijelentet­te: a deficitek túl magasak. Meg kell tenni a szükséges lépéseket, hogy 2003-2004-re közel kiegyen­súlyozott költségvetéseket lehes­sen elérni - fogalmazott Pedro Solbes. Portugália, ahol tavalyról a bruttó hazai termék közel négy százalékát kitevő hiány fenyeget, arról biztosította Brüsszelt, hogy a hónap végéig pontos adatot közöl a tavalyi deficitről. Ha a túl magas Budapest. Biztonsági emberek tegnap délben 12 óra előtt nem sokkal rendőri segítséggel eltávo­lították azt a kilenc, magát kisgaz­dának valló férfit, akik a reggeli órákban hatoltak be a Független Kisgazdapárt fővárosi, Belgrád rakparti székházába. A székház hátsó bejáratát rúgták be, majd a rendőrökkel együtt behatoltak az irodaépületbe, és a tiltakozókat a főbejáraton keresztül kísérték ki. Berlin. A baden-württembergi kor­mány által rendezett gyászünnepsé­gen vettek búcsút pénteken Über­lingen városában politikusok és ma­gánszemélyek a július elsején bekö­vetkezett légi szerencsétlenség ál­dozataitól. Kurt Bodewig, a szövet­ségi kormány közlekedési miniszte­re az egész német lakosság gyászá­ról, együttérzéséről és barátságáról biztosította a vendégek között he­lyet foglaló baskír miniszterelnököt. Rafael Bajdavletov is arról beszélt, hogy a gyász és a szomorúság köze­lebb hozta egymáshoz az embere­ket, és megköszönte azt a német kezdeményezést, amelynek értel­mében emlékhelyet hoznának létre a Tu-154 lezuhanásának a helyszí­nén. A baskír politikus egyúttal óva intett a tragédia okára vonatkozó el­hamarkodott következtetésektől. hiányt hivatalosan megerősítik, az EU Bizottsága eljárást kezdemé­nyez Lisszabon ellen, mert ez már túllépné a stabilitási paktum által rögzített 3 százalékos küszöbérté­ket. Olaszországban, Franciaországban és Németországban sem kiegyen­súlyozott költségvetés. Az olasz pénzügyminiszter arról biztosítot­ta Solbest, hogy Olaszország - aho­gyan azt korábban ígérte - már jö­vőre megközelítőleg egyensúlyba hozza költségvetését. Franciaor­szág, ahol az idén a GDP 2,6 száza­lékát kitevő államháztartási hiányt várnak, végleges adatokat még nem teijesztett Brüsszel elé. A miniszterek és az Európai Köz­ponti Bank (EKB) tegnap egyaránt üdvözölték az euró erősödését, s úgy értékelték, hogy a fellendülés - késlekedése ellenére - lassan be­indul. Ernst Welteke, a német Bun­desbank elnöke azonban az euróövezet kilábalását fenyegető A kitoloncoltak nevében nyilatko­zó Györki Géza kisgazda párttag elmondta, hogy Hegedűs Péter­nek, a Réti Miklós vezette kisgaz­da-csoport főtitkárának kérésére mentek be a Belgrád rakparti székházba. Megfogalmazása szerint a cél az volt, hogy felhívják arra a figyel­met: Torgyán József kirabolta a magyar gazdákat, a párt vagyonát pedig átmentette a nőszövetség­be, amit felesége irányít. Tájékoztatása szerint az épület­Moritz Lauenberger svájci közleke­dési miniszter elismerte, hogy hazá­ja repülésirányító szolgálatát mu­lasztások és hibák terhelik a tragé­dia bekövetkezésével összefüggés­ben. Beszédében segítséget helye­zett kilátásba az áldozatok hozzá­tartozóinak. A július elsejei tragédiában a baskír kockázatokról beszélt. Welteke, aki mellesleg az EKB kormányzótaná­csának is tagja, kijelentette: az eurónak a dollárhoz viszonyított jelenlegi ereje segíti az infláció le­törését, a bérek és a pénzkínálat növekedése továbbra is inflációs kockázatokat jelez. A legutóbbi ne­gyedéves adatok azt mutatják, hogy a világgazdaság a ciklikus fel­lendülés küszöbén van, de az egyensúlytalanságok és a gyen­gébb amerikai fogyasztói hangulat veszélyt jelentenek. Welteke sze­rint a kilábalás megkezdődött, de egyelőre nem önfenntartó, s a pia­cok bizonytalansága ugyancsak be­folyásolja a fellendülést. Júniusban 1,1 százalékkal - a gépkocsiértékesítés nélkül 0,4 szá­zalékkal - nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Álamokban. Az előzetes konszenzus 0,7 száza­lékos átfogó és fél százalékos, autó­eladások nélkül számolt növek­ményt jósolt. ben atrocitás nem történt, és nem tudott arra választ adni, hogy egy biztonsági őrt miért kellett kór­házba szállítani. A kisgazda székházba történő be­hatolásnál jelen volt Korányi Attiláné, a kisgazdapárt alelnöke, aki előtte az V. kerületi jegyzőnél birtokbavételi engedélyt kért. A délelőtt során Korányi Attiláné a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy büntetőfeljelentést tesznek a kis­gazda-székházba jogtalanul beha­tolók ellen. légitársaság Tu-154 és az amerikai DHL logisztikai cég Boeing-757 tí­pusú teherszállító gépe ütközött össze mintegy 12 kilométeres ma­gasságban a Boden-tó fölött. A bas­kír gép fedélzetén 57 diák és kísérő, valamint 12 főnyi személyzet volt, a Boeingot két pilóta vezette. A ka­tasztrófát senki nem élte túl. " Tel-Aviv. Az izraeli hadsereg egy lapértesülés szerint akár fél évig is a Jordán folyó nyugati partvidé­kén újra megszállt palesztin váro­sokban maradhat. Mint a Jediót Ahronót című újság tegnapi szá­mában beszámolt róla, a katonai vezetés abból indul ki, hogy Jasszer Arafat palesztin elnök ezen idő alatt minden további izraeli beavatkozás nélkül „el fog tűnni”, mint politikai vezető. A cikk szerint az izraeli katonai ve­MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Belgiumban a marakodó testvérek közti zsörtölődő odamon- dogatások jegyében zajlott le idén a flamand közösség ünnepe, amely­nek különös hangsúlyt adott, hogy a tízmilliós népesség több mint felét kitevő flamandok az aranysarkan­tyús csata 700. évfordulóját ünne­pelték. 1302. július 11-én a flamand váro­sok polgári védőrségei Courtrai - flamand nevén Kortrijk - mellett fényes győzelmet arattak az artois- i gróf garázdálkodó francia serege felett. Patrick Dewael flamand tartomá­nyi miniszterelnök ez alkalomból kiadott egy flamand kiáltványt, amely nem ment ugyan olyan messzire, mint elődjének, Luc Van den Brande-nak a hírhedt jóslata, aki szerint 2002-re, a csata 700. év­fordulójára létrejön a független Flandria, de barátságosan meginvi­tálta az ország déli felén élő vallo­nokat, hogy vigyék tovább együtt az alkotmányos reformokat. A val­Bukarest. A román választók nagy többsége továbbra is a kormányon lévő Szociáldemokrata Pártra (PSD) és az ellenzékben lévő szél­sőségesen nacionalista Nagy-Ro- mánia Pártra (PRM) adná szava­zatát, ám az állampolgárok alig egyötödét foglalkoztatja a politika - derül ki a tegnapi román sajtó­ban ismertetett legutóbbi közvéle­mény-kutatásokból. A kormány­hoz közel álló Metro Media Transilvania (MMT) felmérése szerint ha most rendeznének vá­lasztásokat, a PSD a szavazatok 50, a PRM pedig a voksok 21 szá­zalékát kapná. Míg a kormánypárt MTI-HÍR Tokió. Japánban az idei év első hat hónapjában közel 10 ezer cég ment csődbe - közölte a Teikoku Databank hitelvizsgáló. A ponto­san 9872 cégcsőd adata 4,7 száza­lékkal magasabb, mint tavalyi év azonos időszakában. A cégek által hátrahagyott kötelezettségek 3,2 százalékkal 7400 milliárd jenre (64 milliárd euró) nőttek, ez a második legmagasabb adat amelyet a hábo­zetés feltételezi, hogy Arafatot a palesztin területek újbóli megszál­lása döntően meggyengítette. Ka­tonai körök azon a véleményen vannak, hogy az izraeliek tevékeny beavatkozása, például Arafat száműzése, csak a palesztin elnök politikai „újjáélesztését” szolgál­ná. Az izraeli csapatok az elmúlt hónapban a sorozatban elkövetett, véres kimenetelű öngyilkos palesz­tin merényletek hatására - Jerikó kivételével - megszállták a Jordán nyugati partvidékének valamen­nyi városát. Ion pártok vezetői politikai különb­ségekre való tekintet nélkül egyön­tetűen visszautasították e felhívást, s hogy még nyomatékosabb legyen, flamandul üzenték a franciául is tö­kéletesen beszélő Dewaelnak, hogy javaslat^„onspreekbaar”, azaz szó­ba sem kerülhet, tárgyalásra sem méltó. Politikai megfigyelők szerint az egy­re izgatottabb politikai üzengetés mögött már az egy év múlva esedé­kes országos parlamenti választá­sok előszele is kiérezhető. Ezen Flandriában újabb előretörésre ké­szül a radikálisan jobboldali Fla­mand Tömb, amely nemcsak a be­vándorlók ellen uszít, hanem hol hangosabban, hol tompítottabban követeli a függetlenséget. Érveik kö­zül pedig a hagyományos jobboldal pátijaira is hat az, hogy a nemzeti szolidaritás jegyében Flandria egyre nagyobb mértékben támogatja a vallonok életszínvonlát. Már olyan provokatív hasonlítás is elhangzott, hogy arányaiban nagyobb mérték­ben, mint a nyugatnémet tartomá­nyok a keletnémetekét. esetében ez stagnálást jelez a ko­rábbi felmérésekhez képest, a PRM eredménye jelentős előretö­rést mutat. Lényegében változat­lan maradt a legutóbbi választás óta a másik három parlamenti párt támogatottsága: a Demokrata Párt (PD) 10, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 8, a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség pedig 7 száza­lékon áll. A románok 58 százaléka úgy véli, hogy az ország rossz irányba ha­lad. 46 százalékuk elégedetlen vagy nagyon elégedetlen életkö­rülményeivel, 32 százalékuk se jót, se rosszat nem tud mondani, 20 százalékuk elégedett, és csak 1 százalékuk nagyon elégedett. rú óta első félévben regisztráltak. Az eddigi legmagasabb félévi adat 1999-ben 9200 milliárd jen volt. A magas szám oka, hogy sok tőzsdén jegyzett, tőkeerős cég ment csőd­be. Júniusban azonban éves össze­vetésben már 9,5 százalékkal 1415- re csökkent a csődök száma. Ez sor­rendben már a második hónap, amikor kevesebb csődöt jelentettek az előző hóról a japán gazdaság­ban. Elemzők szerint további stag­nálás várható. Ufában haragszanak a svájci elnökre? Zürich. Kaspar Villiger svájci elnök lemondta tervezett útját a július 1- jei németországi légi szerencsétlenség orosz áldozatainak temetésére, mivel az orosz hatóságok nem tudták garantálni személyes biztonsá­gát. A temetési szertartásokat szombaton tartják az uráli Ufa városá­ban. Az orosz külügyminisztérium értesítette a svájci nagykövetséget, hogy jelenleg Ufában a gyász és a harag miatti érzelmek olyan töltetn­ek, hogy a svájci állami küldöttség biztonságát nem lehet garantálni. Kaspar Villiger svájci elnök közleményében ismételten kifejezte rész­vétét az elhunytak hozzátartozóinak, és sajnálatának adott hangot, hogy a körülmények miatt ezt személyesen nem teheti meg. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényb en 2002. július 15-én a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 44,605 Lengyel zloty 10,798 Angol font 69,948 Magyar forint (100) 18,052 Cseh korona 1,516 Svéd korona 4,829 Dán korona 6,005 Szlovén tollár (100) 19,721 Japán ien (100) 38,619 Sváici frank 30,404 Kanadai dollár 29,615 USA-dollár 45,094 Torgyán József szerintük kirabolta a gazdákat, erre akarták felhívni a figyelmet Furcsa ostrom a Belgrád rakparton MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Német kezdeményezésre emlékhelyet építenek a légi katasztrófa helyén Svájc segítséget ígért az áldozatoknak MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Feszültséget szült Flandriában Dewael kiáltványa Marakodó testvérek Előretört a Nagy-Románia Párt, az RMDSZ hét százalékon Politikai fásultság MTI-INFORMÁCIÓ Egyelőre várat magára a második japán gazdasági csoda Fél év alatt tízezer csőd

Next

/
Thumbnails
Contents