Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-12 / 160. szám, péntek
Gondolat UJ SZÓ 2002. JULIUS 12. Jean-Marc Barr, A nagy kékség mélytengeri búvárja tavaly rendezőként járt Karlovy Varyban. Az idei fesztiválon zsűritag, s magával hozta két filmjét, a Loverst és a Being lightot is Az érzékiség erővonalait keresi SZABÓ G. LÁSZLÓ L " - — uc Besson filmjével, A nagy kékséggel hódí- | tóttá meg a világot 1987-ben. Kultikus al- mmmm kotás, szociológiai jelenség volt a film. Francia felmérések szerint egy egész generációt fogott meg, Jean- Marc Barr előtt pedig minden kaput megnyitott. Olyannyira, hogy ma már ügy látja: majdnem a vesztét jelentette. Mármint szakmai vonalon. A hatalmas kasszasiker után hirtelen egy furcsa Disneylandben érezte magát, ahol Mickey Mouse-ként tündökölt. Nyugati színész ritkán Én továbbra is szeretem Jacques Mayolt, de A nagy kékség csak egyetlen szegmense az életemnek. Ugyanúgy beszélhetnék arról az időszakról is, amikor Jimi Hendrix dalait hallgattam, mert az ő számai a teljes szabadságot jelentették számomra. tesz ilyen „önleleplező” vallomást. Inkább hagyja, hogy pie- desztálra emeljék. Jean-Marc Barr azonban másfajta művész. Pontosan tudja, minek mennyi az értéke, s ahelyett, hogy kommersz filmek jól fizetett sztárjává vált volna, letért a hollywoodi stúdiók felé vezető (sugárútról. Besson filmje után egészen máshogy folytatta, mint ahogy azt sokan gondolhatták. A látványos szuperprodukciók helyett Lars von Trierrel lépett szövetségre. A humánus alkotásairól híres, kísérletező kedvű dán rendezővel, akivel eddig három filmet forgatott. Az Európát, a Hullámtörőket és a Tánc a sötétbent. Aztán három évvel ezelőtt újabb nagy lépésre szánta el magát. Rendezni kezdett. Ahelyett, hogy az imidzsét építgette volna, és hatalmas gázsikat akasztott volna le több millió dolláros amerikai filmekkel, megint csak más utat választott. Kis költségvetésű, de annál nagyobb értékű független filmek alkotójaként szerzett elismerést szerte a világon. Karlovy Vary tavalyi fesztiváljára a Too much Flesh-t hozta el. Az idén már a Lovers és a Being light is vele jött. Jean-Marc Barr a legközvetlenebb és leghétköznapibb filmesek egyike, akivel valaha találkoztam. Színész a javából, és állítom: rendezőként is a legjobbak között a helye, tehetségét azonban úgy kezeli, mint a világ egyik legtermészetesebb dolgát. Vagyis nem csinál ügyet belőle. Rokonszenves, könnyen megközelíthető ember, akit nem nehéz szóra bírni. Sőt! Inkább közbeszólni nehéz, ha elkezd beszélni. „Monológjait” humorral fűszerezi. Bizonyára azért, mert ő maga is imád nevetni. Örök optimizmusán és jó kedélyén nem foghat ki senki és semmi. Nevetése pezsgő kacagás, mulatságos hahotázás hangos térdcsapkodással. Látom, szaporán szívja... Igen, cigizek. Tudja, mennyit szívok naponta? Inkább az érdekel, mennyi ideig bírja a víz alatt. Attól függ, mennyit fizetnek. Na jó, ne nézzen rám így megrökönyödve, csak vicceltem. Egyébként akkor is dohányoztam, amikor A nagy kékséget forgattuk. Huszonhét évesen persze tovább bírtam a mélyben, mint most. Sajnos, meglehetősen zaklatott „Nem szeretnék elveszteni senkit, akit A nagy kékséggel megnyertem" életet élek, az erős pörgés pedig valahogy megköveteli a cigit. De nem iszom. Tényleg nem. Mikor és hol búvárkodott legutóbb? Hét évvel ezelőtt Tahiti közelében. De csak húszméteres mélységig merültem. Lehet, hogy kiábrándító lesz, amit most mondok... ... oxigénpalack volt a hátán. Éva Zaoralová cseh rendező társaságában a Karlovy Vary-i filmfesztiválon Hát persze! De nem őzzel akartam előállni, hanem hogy nem vagyok megszállottja ennek a sportnak. A szörfdeszkát gyakrabban előveszem, mint az uszonyt és a búvárszemüveget. Hogyan kapta meg annak idején A nagy kékség immár legendás Jacques Mayolját? Ismerték egymást Luc Besonnal? Apám francia, anyám amerikai, Los Angelesben tanultam az egyetemen. Londonban játszottam egy Tennessee Williams- darabban, amikor Luc felhívott telefonon. Bizonyára hallott rólam, s a színészi kvalitásaimról is beszélhettek neki, az első kérdése mégis az volt, tudok-e búvárkodni. Persze, hogy tudok, vágtam rá magabiztosan. Szabadmerülésben azonban nem voltam olyan jó, mint a filmben. Sőt! Egyenesen kezdőnek éreztem magam. Azt el kellett sajátítanom. Rengeteget kellett merülnöm, hogy a szervezetem megszokja a hetvenméte- res mélységet. Besson filmje világszerte hatalmas visszhangot váltott ki. Jacques Mayol és Jean-Marc Barr egyénisége szinte eggyé vált az elmúlt évek során. Én továbbra is szeretem Jacques Mayolt, de A nagy kékség csak egyetlen szegmense az életemnek. Ugyanúgy beszélhetnék arról az időszakról is, amikor Jimi Hendrix dalait hallgattam, mert az ő számai a teljes szabadságot jelentették számomra. Úgy vol- (ÖTK-felvétel) tam vele, mint Mayol a mágikus mélységgel. Ő ott érezte szabadnak magát. Lars von Trierben mit kedvelt meg olyan nagyon? Neki arra kell a kamera, hogy kommunikálhasson az emberrel. Mindig örülök, ha vele forgatok. Izgatnak a történetei. S ha engem izgatnak, úgy gondolom, akkor másokat sem hagynak hidegen. Lars kivételes tehetségű rendező. Minden filmjében a nagy érzelmeké a főszerep, s nekem ez azért fontos, mert negyvenéves koromra eljutottam oda, hogy nem vonz sem a bal, sem a jobb oldal, nem érdekel a katolicizmus, csak az ember, és ezzel együtt a lelki és szexuális szabadság. Három önálló rendezése is ezt a témát öleli fel. Az ember lelki, szellemi és érzelmi világának különböző aspektusait. A trilógia első részét, a Loverst Párizsban forgattam. Egy jugoszláv férfi és egy francia nő szerelméről szól. Kétféle kultúra, kétféle gondolkodás, a kapcsolat mégis működik. Pascal barátommal közel két hónap alatt megírtuk a forgatókönyvet, és egy héttagú stábbal három hét alatt leforgattuk a filmet. Mindenki többet dolgozott, mint egyébként, szinte eufórikus állapotban teltek a napjaink. Jugoszláv férfi, francia nő? Fordított felállás, mint az ön esetében? Igen, az én feleségem jugoszláv. Belgrád bombázását és az etnikai tisztogatásokat mind átéltem mellette. A Too much Flesh-hez egyébként ő komponálta a zenét. Magát a történetet nehezen fogta fel, mert más kultúrából jött, Amerika pedig deformálódott bizonyos szexuális kérdésekben. Egy olyan puritán helyen, mint ahol a Too much Flesh cselekménye játszódik, nehezen emésztik meg, ha egy házasság azért borult fel, mert a férfi és a nő között szexuális gátak vannak. Hol forgatták a filmet? Illinoisban. Puritán és bigott, előítéletektől terhes, erősen frusztrált (Zuzana Minácová felvétele) emberek között. Még pontosabban: ott, ahol a nagyapám élt. Még a kukoricaföldjén is felállítottuk a kamerát, ahol a film hőse szabad utat ad a vágyainak. A Too much Flesh a szexualitás filmje. Azt akarja megmutatni, hol rejtőznek az érzékiség erővonaléi. Lars von Trier minden filmjében a nagy érzelmeké a főszerep, s nekem ez azért fontos, mert negyvén- éves koromra eljutottam oda, hogy nem vonz sem a bal, sem a jobb oldal, nem érdekel a katolicizmus, csak az ember, és ezzel együtt a lelki és szexuális szabadság. Az amerikai filmekben adott egy szép színésznő és egy vonzó színész, akik a döntő pillanatban imitálják a szexet. De úgy, hogy én, a néző nem érzek semmit. Mi ennél többet akartunk adni. Sokkal többet. Az volt a célunk, hogy a képsorok kellemes benyomást váltsanak ki a közönségben. A trilógia záró része, a Being light a világ harminc országába jutott el. Ezt a filmet Indiában forgattuk, és a lélek, a gondolkodás szabadságáról szól. Amióta rendez is, nemcsak játszik, bizonyára nagyobb távlatokat lát maga előtt. Úgy érzem magam, mint Lear király bolondja. Kimondhatom az igazat. Méghozzá úgy, hogy közben megnevettethetem vagy megríkathatom a közönséget. Ez nagyon jó érzés. De nagyon nagy bennem a felelősségtudat is. Nem szeretnék elveszteni senkit, akit A nagy kékséggel megnyertem. Szerkesztők: Mislay Edit (tel. 02/582 383 13), Szilvássy József, Tallósi Béla. Munkatársak: Brogyányi Judit (Budapest), Gál Jenő (Prága), Gálfalvi Zsolt (Bukarest), Kőszeghy Elemér (Ungvár), Sinkovits Péter (Újvidék). Levélcím: Gondolat, Petit Press Rt., Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1
