Új Szó, 2002. július (55. évfolyam, 151-176. szám)
2002-07-09 / 157. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2002. JÚLIUS 9. Közélet 3 Vajon megfelelnek a NATO feltételeknek? Ezt volt hivatott eldönteni az amerikai védelmi miniszter helyettese, aki a hadsereg azonnali reagálású egységének gyakorlatát nézte végig. (TASR-felvétel) Szeptemberben több mint 300 diák kezdheti meg tanulmányait Komáromban Biztosított a támogatás RÖVIDEN Véletlenül elsült a pisztoly Felsőperesény. Szakszerűtlenül használta házilag készített fegyverét egy 16 éves felsőperesényi fiú, amire a 20 éves barátja fizetett rá. A fiú a pisztolyt táskában vitte a közeli erdőbe, ahol szerették volna kipróbálni, ám véletlenül elsült, a lövedék pedig a másik fiatalember karjába fúródott. Gyógyulása két hónapig is eltarthat. A rendőrség testi sértéssel vádolta meg a fiatalkorút, aki szabadlábon védekezhet. (TASR) Nyakláncokra szakosodé tolvajok Komárom/Szered. Vasárnap éjszaka az egyik komáromi sörözőben két ismeretlen megtámadott egy 45 éves férfit. Fizikailag bántalmazták és nyakából letépték nyakláncát, amivel 18 ezer koronás kárt okoztak neki. Az áldozat hét napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Szeredben az autóbusz-pályaudvaron egy 22 éves eperjesi fiatalembert támadtak meg. Az ismeretlen tettes az áldozat aranyláncát, mobiltelefonját és 700 koronáját vette el, 8 ezer koronás kárt okozva neki. (TASR) Tragikus baleset az autópályán Szene. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szombaton a Dl-es autópályán Szene közelében. A Mercedes vezetője előzés közben megcsúszott és az árokba borult, miközben az autó többször átfordult. A kocsiból egy 45 éves pozsonyi férfi és egy 38 éves nő esett ki. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, a nő sérülései súlyosak, az orvosok egyelőre nem nyilatkoztak túlélési esélyeiről. (TASR) Vádat emelnek az exrendőrkapitány ellen? Pozsony. Az illetékes nyomozótiszt javasolja, hogy nyomásgyakorlás és bűncselekményre való felbujtás vádjával indítsanak eljárást Ján Pipta, volt rendőrfőkapitány ellen. Az üggyel a Legfőbb Ügyészség foglalkozik, ha megalapozottnak minősíti a javaslatot, vádat emelnek Pipta ellen. Az egykori rendőrfőnök még 2000-ben követte el a bűncselekményeket, amikor elrendelte a sliaci és a ko- vácovái gyógyfürdők őrzőszolgálatainak cseréjét. Pipta tagadja a vádakat. (TASR) Illegálisan útlevelet gyártottak Kassa. Illegálisan készített útleveleket két rendőr. Az idegen- rendészet két alkalmazottja, a Szlovákújhelyen szolgáló Peter T. és a Tőketerebesen dolgozó Emese K. a volt szovjet tagállamokból érkező személyek számára gyártott útlevelet. Az ügyintézésért 3000 dollárt kaptak. A rendőröket hatásköri visszaéléssel vádolták meg és vizsgálati fogságba helyezték őket. Ha beigazolódik bűnösségük, egytől 8 évig terjedő büntetésre ítélhetik őket. (TASR) 80 szenei tanuló üdül a horvátországi Senjben Szegény gyerekek nyara TASR-HÍR Nem tágított a kocsijától Az angol sofőr esete Pozsony. A fővárosi rendőrök megbizonyosodhattak arról, hogy az angolok sajátosan értelmezik a közlekedési szabályokat és sajátosan viszonyulnak a rend őreihez is. Tegnap éjszaka az egyenruhások megállítottak egy angol férfit, aki tilosban tért balra, ráadásul szemmel láthatóan alkoholt is fogyasztott. Az alkoholtesztnek nem volt hajlandó magát alávetni, sőt, bezárkózott a luxusautóba, dudálni kezdett és elszáguldott, miközben nekihajtott a rendőrautónak, és majdnem elgázolt kettőt az intézkedő rendőrök közül, akik riasztották városi kollégáikat. Az angol rendbontó pechjére éppen az érkező városi rendőrök keze közé rohant. Azok papucsot raktak Bentley típusú autójára, de ezzel sem tudták kicsalogatni. Az 50 éves férfi nem tágított, reggel hatkor még kocsijában ült. (TASR) Kényszervágásra ítélt állatok Megerősített kergekór Pozsony. Ma kezdik meg annak a 11 tehénnek a kényszerelaltatását, amelyeket együtt tartottak a 6 éves BSE-pozitív jószággal a koltai (Érsekújvári járás) szövetkezetben. Időközben a Szlovák Tudományos Akadémia neuroimmunológiai intézete is megerősítette, hogy a 72 hónapos szarvasmarha kergekórban szenvedett, bár a betegség jelei még nem mutatkoztak nála. A kényszervágásra kerülő állatokat a nyitrai dögégetőben semmisítik meg. Az agyukból szövetmintát vesznek, amelyet BSE-vizsgálatnak vetnek alá. (gy) 60 munkahely Megyeren Vászontetőt varró nők Nagymegyer. A következő hónapokban további 60 alkalmazottat vesz fel az Edscha Slovakia Részvénytársaság nagymegyeri üzeme. Most elsősorban varrónőket alkalmaznak, akik a kabrio típusú autók vászontetejét fogják varrni. A vállalat az Opel Astra és Audi gépkocsik tetőszerkezetét gyártja és szállítja Torinóba és Győrbe. Jelenleg 128 alkalmazottja van a társaságnak, az a létszám most 60-nal, decembertől pedig 30-cal növekedhet. Az rt. igazgatója szerint nagyon nehéz képzett, főleg főiskolai végzetséggel és idegen- nyelv-ismerettel rendelkező munkaerőt találni a régióban, noha a munkanélküliségi arány 18 százalék körül. (TASR) Komárom. Az idén 500 diák jelentkezett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem komáromi, székhelyen kívüli képzésére. Közülük 264-en tették le sikeresen a felvételi vizsgát és kezdhetik meg szeptemberben tanulmányaikat. V. KRASZNICA MELITTA Szabó Zoltán, a Selye János Egyetemért Alapítvány ügyvezető igazgatója szerint a diákok a tavalyihoz képest felkészültebben jöttek a felvételire. Ennek egyik oka, hogy a múlt évben elég későn, csak májusban tudták meghirdetni a felvételit, mert akkorra vált bizonyossá a képzés beindítása. Másrészt az idén egyetemi előkéKRASCSENICS GÉZA Bős. Csak jövőre kezdődik el a tervezett bérlakásépítés Bősön. A 12 és 11 lakásegységből álló épület felépítését anyagi okokból kellett elhalasztani, mondta Both Jenő, a községi hivatal vezetője. Az állami támogatás ellenére az infrastruktúra építéséhez 4,5 millió koronát saját forrásból kellett volna fedezni, viszont a községet újabb hitelfelvétellel nem terhelhették, mert útépítésre korábban szító tanfolyamokat tartottak az ország 12 városában, amelyen 330 fiatal vett részt. Ezt a programot az elkövetkező tanévben is szeretnék folytatni, már szeptember végén, október elején indítják az egyetemi előkészítőket. Szeptembertől új szakkal bővül a komáromi egyetemi központban az oktatás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki informatika szakával. Erre 120-an jelentkeztek, és 100- an nyerhetnek felvételt. A magyarországi kormányváltás kapcsán felmerültek bizonyos találgatások a komáromi egyetemi központ jövőjét illetően. Szabó Zoltán elmondta: „Néhány hete nálunk járt Magyar Bálint, új oktatásügyi miniszter, tájékozódott az itt folyó munkáról és támogatásáról biztosította a komáromi már 7,5 milliós kölcsönt vett fel. Tavasszal azonban hozzálátnak az építkezéshez, a bérlők pedig karácsonyra beköltözhetnek új otthonukba. A községben 300-an tartanának igényt lakásra. A községi hivatal a kérvények elbírálásánál az igénylő rászorultságán és szociális helyzetén kívül figyelembe veszi az igénylők fizetőképességét is, hiszen az önkormányzat a lakbérekből befolyt összegből képes törleszteni a hitelt. A hivatalvezető elmondta, az székhelyen kívüli képzést. Az új kormány átvette az előző kabinet, illetve a magyar állam által elindított programot, az elkövetkező négy évben tehát biztosított központunk anyagi, szakmai és erkölcsi támogatása az anyaország részéről.” Úgy tűnik, megoldódnak az egyetem helyiséggondjai is, augusztus derekán fejeződik be a Tiszti Pavilon újabb, 1200 négyzetméteres szárnyának felújítása, ahol többek között új informatikai termeket alakítanak ki. Nemrégiben született meg a végleges megállapodás a város és a Selye János Egyetemért Alapítvány között a Lehár-épület eladásáról. Ennek felújítását a napokban kezdik meg, és a tanév kezdetéig szemináriumhelyiségeket alakítanak ki az épületben. egyéni építkezést hátráltatja, hogy az önkormányzat nem rendelkezik elegendő építkezésre alkalmas telkekkel. Ezért az új falufejlesztési program keretében, ilyen telkek kialakításával is számolnak. Addig is az építőknek a tulajdonosokkal kell megegyezni a vásárlás módjáról és a négyzetméterenkénti árról. Az önkormányzat szeretné, ha évente legalább 20-30 családi ház épülne, mert ezzel is enyhíthetnének a lakásgondokon. Szene. Idén 80 szociálisan gyengébb családból származó gyerek nyaralhat Horvátországban. A Szenei Városi Hivatal már harmadik éve szervez nyári tábort a horvát Senjben. A horvát partnerek segítségének köszönhetően a 80 gyerek csaknem ingyen tölthet el egy hetet a tengerparton. A szülőknek 3300 koronát kell befizetniük, az autóbusz költségeit és a kíséretet a város fizeti. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatom, hogy életének 71. évében elhunyt szeretett édesapám, nagyapánk, KARA IMRE (Kőhídgyarmat). Temetése 2002. július 10-én 12.15-kor lesz a pozsonyi krematóriumban. Leánya, Ildikó um Az önkormányzatnak 4,5 millió koronát kellene saját költségvetéséből biztosítania Bősön elmarad az építkezés VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, FOLYTATÓDIK A KÁNIKULA, 30-34 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.03-kor - nyugszik 20.50-kor. A Hold kel 03.41-kor - nyugszik 20.26-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 325, árad; Medve: 160, árad; Komárom: 235, árad; Párkány: 170, árad. Túlnyomóan napos lesz az ég, futó zápor csupán északon valószínű. Rekkenő hőséget jósolnak a meteorológusok a héten, akár 35 fokig is emelkedhet a hőmérő higanyszála. Ma délután csapadék nem várható, változó irányúra fordul a szél, 29-34 fokra számíthatunk. Az éjszaka folyamán csupán 16-21 fokig hűl le a levegő. Holnap napközben ismét kánikulára számíthatunk, 30-35 fok lesz árnyékban. Csütörtökön a térségbe érkezik egy hidegfront, főleg nyugaton kell égihá- borúra, jégesőre számítani. ORVOSAAETEOROLÓCIA A hőség főleg a szívbetegekre lehet káros hatással, ne tartózkodjanak huzamosabb ideig a napon. Akinek alacsony vérnyomás okoz problémát, most fejfájásra, múló búskomorságra, súlyosabb esetben migrénre panaszkodhatnak. A reumával baj- lódók vegyék figyelembe az orvos utasításait, mivel a hét második felében fronthatásra kell számítani. A melegre érzékenyek és a gyerekek fáradságra, unalomérzetre panaszkodhatnak. Holnapra sem jósolnak számottevő változást a szakemberek. Holnap ♦ Teljes megszállás a felhasználó áldásával ♦ Nokia 3410: most jön a JAVA ♦ Túszul ejtik a rendszergazdákat