Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-05 / 129. szám, szerda

jj SZÓ 2002. JÚNIUS 5. Kultúra Rimaszombatban a HIM, Érsekújvárban a Chumbawamba, Trencsénben a Stereo MC's lesz a sztárcsapat Zene minden mennyiségben A HIM július 5-én koncertezik a Rock Pop Corgoií fesztiválon (Képarchívum) Kalligram-könyvek bemutatója a Szlovák Intézetben Rendhagyó kiadói est ÚJ SZÓ-HÍR Tamaraosan beköszönt a va­káció, a fiatalok többsége bi- tonyára régóta tervezgeti, aol és hogyan tölti majd. A Kellemeset össze is lehet kap­álni a még kellemesebbel: a »átortáborozást mondjuk a szabadtéri zenés nyári feszti­válok valamelyikével. A vá­lasztékra nem lehet panasz, liiszen csupán júliusban há­rom rendezvény közül is válo­gathatnak a zenerajongók. Összeállításunkban ezekről nyújtunk tájékoztatást. ELŐZETESÜNK ROCK POP CORGON JÚLIUS 4-6. \ szlovákiai fesztiválok sorát a Rock Pop Corgon 7. évfolyama nyitja a va­káció első hétvégéjén, festői környe­zetben: a Rimaszombattól három kilométerre fekvő, Kurinci-tó parti üdülőközpontban. (Ha tehát na­gyon felforrósodik a hangulat - és a hőmérséklet meg is lehet mártóz­ni a tóban vagy a kemping meden­céjében.) A rendezvény a pozsonyi Rock Pop fesztiválok hagyományait folytatja. A szervezők - a Rock Pop Bratislava, a Rock Production, a Bu- du Produktion és Rimaszombat vá­ros - úgy döntöttek, idén egy kicsit .bekeményítenek”. Ennek oka egy­szerű: információik szerint Közép­es Kelet-Szlovákiában a rockra, a métáira és a púnkra vevő igazán a közönség. Három pódiumon zajla­nak majd a koncertek, senki nem marad le azonban egyetlen kedven­céről sem, ugyanis az együttesek fo­lyamatosan lépnek fel a fő- és a kis- színpadon, de nem párhuzamosan. \ harmadik pódiumon az éjszakai programnak biztosít teret, itt keveri majd a zenét a virradatig tartó /ockotéka” DJ-e is. Több „nagy névvel” is tárgyaltak a szervezők, a fesztivál sztárzenekara végül a firm HIM lett. Egy athéni koncert után érkeznek Rimaszom­batba, és július 5-én lépnek színpad­ra. A HIM kétségkívül napjaink nép­szerű rockformációi közé tartozik, zenéjükben sikeresen ötvözik a metál, a gothic rock és a pop jegyeit. A korunk Jim Morrisonjának is ne­vezett Vilié Való, az együttes dalla­mos nevű énekese ereiben állítólag anyai ágról magyar vér is csörgede­zik. Nagy slágereik, a Join Me, a l/Vicked Game vagy a Right Here In My Arms minden bizonnyal a Kurind-tó partján is megremegtetik a levegőt. (A rendezők elárulták: le­het, hogy a HIM egy nappal koráb­ban érkezik, mert állítólag kíváncsi­ak rá, milyen is a fesztivál. Sőt, a 7iva zenei tévéállomás képviselői is megígérték, hogy a fesztivál ideje alatt körülnéznek Rimaszombat környékén.) A HIM-en kívül persze még további zenekarok is ellátogatnak a Rock Pop Corgonra: a fesztivál másik sztárja a cseh rockzene nagy öregjé- aek számító Kabát lesz. Csehország­iján a rockzene iránt mostanság nem nagy a kereslet, így minden­képpen elismerést érdemlő, hogy a Kabát több mint egy évtizede talpon van az erősen poposra hangolódott zenei közegben. Hét albumot adtak •d, s mind a mai napig a kezdeti fel­állásban zenélnek - ezt nem sok nanda mondhatja el magáról. A népszerű magyar együttesek kö­zül Nagy Feró élő legendának szá­mító zenekarát, a Beatricét, a Auró­rát, valamint a Sex-Action utódját, rz Actiont láthatja a közönség, de éllép a Remorse és a Flashback is. A szlovák színeket többek között lanko Kurie közkedvelt csapata, a /idiek, továbbá a Hex, a Horkyze Jlyze, a Peha, a Gladiator és a Zena í lesoparku képviseli. 5 hogy mindez mennyibe kerül? ílővételben a három napra szóló je­gyet 350 koronáért lehet megvásá- olni, a fesztivál ideje alatt pedig 150 koronáért. Ha valaki csak az itolsó napon látogat el a fesztiválra, 250 koronáért válthat jegyet, (me) KLIKKFEST 2002 JÚLIUS 10-13. A manapság már „kis Szigetnek” - s emellett Szlovákia harmadik leg­jobb zenei fesztiváljának is - neve­zett érsekújvári könnyűzenei ünnep 9. évfolyamának programja gazdag­ra sikeredett. Az amatőr kezdeteket már maga mögött hagyta a találko­zó, 1997-től profi ügynökség, az Agentúra FTP vette a kezébe a szer­vezést. Ennek köszönhetően az utóbbi négy évben a fesztivál nyitot­tabbá és sokrétűbbé vált, tavaly pél­dául 12 ezer ember volt kíváncsi a Klikkfest programjaira. Egyébként a három júliusi fesztivál közül ez a leghosszabb: négy napon keresztül szól majd a zene, minden mennyiségben és stílusban, több­nyelvű és -kultúrájú környezetben. Zenei ízlésétől és érdeklődésétől függően a közönség négy sátor kí­nálatából válogathat. A „Klikk Stage” fellépői között van a szlovák Polemic, Neuropa, Tublatanka, Gla­diator, Zena z lesoparku, Desmod, Ska pra Supina, Konflikt, a magyar- országi Junkies, a Beatrice, a Tank­csapda, a P. Mobil, a Kispál és a Borz, a legendás cseh Mnága a Zdorp és a Divokej Bill, a francia Tagada Jones. A fesztivál sztárzene­kara az angol Chumbawamba A „Roland Stage” deszkám ad kon­certet az osztrák Ripoff Raskolni­kov, a szlovák Bluesweiser, a Frozen Dozen, a Canned Heat Revival Band, a Tiro de Gracia, a Blues Ri­vers, a magyarországi Harley Da­vidson Band, a Blues Fools, a Tűzke- rék XT, a cseh Joplin Revival Band és mások. A „Dance Stage” körül a négy nap A Chumbawamba a színpadon folyamán az elektronikus zene ked­velői gyülekezhetnek, a lemezeket nemzetközi lemezlovascsapat fogja keverni. A folksátor programját a Kor-Zár polgári társulás állította össze: író­olvasó találkozók, színielőadások, amatőr zenekarok versenye, folk- gála és táncház váija az érdeklődő­ket. Fellép a Kor-Zár, a Kicsi Hang Duó és a Borostyán verséneklő együttes, a zsolnai TAGAKO szín­ház, Laár András, Cseh Tamás, Kátai Zoltán, Dinnyés József, a pár­kányi Tücsök, valamint a Söndörgő és a Cserszömörcze népzenei együt­tes, felolvasást tart Szűcs Enikő és Fehér Kriszta. A fesztiválra ajegyek június 9-ig 580 (az EURO 26 és az ISIC kártya tulajdonosainak 499) koronába, június 30-ig 680 (EURO 26 vagy ISIC kártyával 599) koro­nába, a helyszínen 799 (EURO 26 vagy ISIC kártyával 699) koronába kerülnek. A napijegyek ára július 10-12-én 200 (170), július 13-án 299 (260) korona lesz. (me) BJVZANT POHODA JÚLIUS 19-20. Zajos és fényes buli lesz. A szerve­zők ígéretük szerint mindent meg­tesznek ennek érdekében. Ezért is választották július harmadik hétvé­géjét, amely a meteorológia méré­sek szerint az év legfényesebb, leg­melegebb hétvégéje. Erre ugyan rá­cáfolt a tavalyi esztendő, amikor is a júliusi tíznapos rossz idő, a tartós esőzés és szél épp azon a víkenden tetőzött, amikor a fesztivált meg­rendezték. Egyelőre nem tudható, hogy napfényes lesz-e, az viszont már biztos, hogy a Bazant pohoda, amely az elmúlt évek alatt (az idei a hatodik) a maga nemében Szlová­kia legnagyobb, a színvonalat illető­en pedig a legjobb minőséget kínáló zenei fesztiváljává nőtte ki magát, az elektromos, alternatív zenét, a vi­lág- és az etnozenét prezentáló, ját­szó zenekarok legjavát sorakoztatja fel koncertpódiumaira Trencsénben július 19-én és 20-án. A fesztivál nyi­tott az említett területeken belül minden jóra, például: dance music, house, techhouse, experiment, al­ternatíva, chill out, nu jazz, mini­mal, live acts, hip-hop, rock. Viszont két hánynak semmiképpen nem akar a fóruma lenni: az agresszív stílusoknak (mondjuk, heavy me­tal), valamint a kommercionális vo­nalat izmosító, habkönnyű zenét produkáló együtteseknek. A Bazant pohoda fesztivál hat szín­padán (Fő tér, Smint stage, Durex stage, Kenvelo stage, Kofola satage, Rock/live acts/hip-hop stage) húsz országból érkező 126 együttes szó­rakoztatja majd a közönséget, ame­lyet meglehetősen nagy számban várnak. A szervezőbizottság úgy fel­tételezi, hogy mindkét nap 25-25 ezren lesznek majd kíváncsiak a vendégegyüttesek produkcióira. Az idei trencséni fesztivál legvon­zóbb külföldi sztárcsapata Rob Birch és Nick Haliam kettőse, a nagy-britanniai Stereo MC’s funky- duó. De további híres csapatokkal is találkozhatnak a szlováldai rajon­gók. Fellép egyebek között több brit csapat, a Sneaker Pimps, Optical & Me Ryme Time, a Nathan Coles, Swayzak, a Luke Slater a Quadrant Sound System, továbbá a híres ír Shane Macgowans Popes, a tenge­rentúlról pedig John Tejada. De itt lesz az osztrák, amerikai és spanyol zenészekből álló Madrid de Los An­geles is. Csehországból ugyancsak érkeznek majd csapatok: (a teljes­ség igénye nélkül) jön a Lucie, a Tráva, a Buty, a Mnága a Zdorp, a J.A.R., a Roe Deer. A szlovákiai együttesek közül Trencsénben fel­lép majd (ismét nem valamennyit felsorolva) a Polemic, a Vidiek, a Trosky, a Para, a Zóna A, a Neuropa. A fesztivál egyik meglepetése a le­gendás szlovák punkegyüttes, a Slobodná fellépése lesz az eredeti felállásban. Az egzotikum is jelen lesz a Bazant pohoda fesztiválon. Például a dél­afrikai Mood Phase 5ive, a nicara- guai Carlos de Nicaragua y Família, valamint az orosz Nózs dija Frau Müller. Magyarországról három csapatot hívtak meg, a Besh o droM formáci­ót, valamint a Másfél és a Korai Öröm zenekarokat. A Bazant pohoda 2002 nemcsak a zenének teremt fórumot. Ahogy az elmúlt esztendőkben, a rajongók ezúttal is hódolhatnak a mozgókép­művészetnek. Szabadtéri vetítése­ken elsősorban független művészfil­meket mutatnak majd be. (Ahogy a fesztivál főszervezője, Michal Kas- cák, a Neuropa tagja tréfásan meg­jegyezte, azért a kísérleti filmek kö­zül válogatnak majd, mert olyan opusokat kívánnak műsorra tűzni a fesztivál open air filmszínházában, amelyeknek a vetítését ott lehet hagyni, aztán vissza lehet rá térni, akkor is ugyanazt kapja az ember, vagyis nem veszít semmit egy-egy, a vászontól távol eltöltött intermez- zóval.) A filmen kívül lesz egyéb vi­zuális műfaj is, fotókiállítással idé­zik fel újra az elmúlt évek fesztivál­jainak hangulatát. Idén is non stop működik majd az internet cafe, és az alternatív sport egynéhány ágát is kipróbálhatja majd a fesztiválkö­zönség. (tallósi) Budapest. A Kalligram Könyvki­adó a 73. Ünnepi Könyvhéten több helyszínen is tart bemutatókat. Ma, a rendezvénysorozat előestjén azonban „hagyományos befogadó intézményében”, a Karol Wlachov- sky vezette Szlovák Intézetben mutatja be új kiadványait az ér­deklődőknek, 18 órai kezdettel. Németh Zoltán, hazai irodalom- kritikusaink egyik jeles képviselője ezúttal - igaz, nem először - ver­sekkel jelentkezett. A perverzió méltósága címmel megjelent köte­tét Tóth Krisztina méltatja. Gren­del Lajos új munkája sem a tőle megszokott műfajt, azaz a regényt gazdagítja. A tények mágiája cím­mel napvilágot látott könyvében kiváló írónk Mészöly Miklós idős­kori prózájáról értekezik. Grendel Lajos könyvét Tarján Tamás mél­tatja. Tanulmányok a kétnyelvű­ségről címmel a Mercurius Köny­vek sorozatban jelentette meg a Kalligram a Lanstyák István-Si­Dunaszerdahely. A város kulcsai­nak ünnepélyes átadásával tegnap délelőtt megkezdődött a XXVII. Duna Menti Tavasz, a gyermek­színjátszók és bábcsoportok orszá­gos fesztiválja. A városi művelődé­si központ előtt tarka műsor várta a közönséget és a versenyző gye­rekeket. A fesztivál ünnepélyes megnyitóját megtisztelte jelenlé­tével Boros Miklós, a Magyar Köz­társaság nagykövete, Kiss-Szemán Zsófia, a Magyar Köztársaság po­zsonyi Kulturális Intézetének igazgatóhelyettese, Kvarda Jó­zsef, a Csemadok elnöke, Jarábik Gabriella, a szlovák kulturális mi­nisztérium nemzetiségi főosztá­lyának igazgatója, Keszegh Pál, a járás elöljáró-helyettese, valamint Palya Gábor, a nagyszombati ke­rületi hivatal elöljáró-helyettese. Az ünneplő közönség soraiban ott volt Jarábik Imre és Héger Károly, akik huszonhét évvel ezelőtt a Du­na Menti Tavasz indulásánál bá­ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. A Tolerancia éve elne­vezésű, egész évben zajló rendez­vénysorozat keretében holnap Dó- czy László győri és Rácz Géza pécsi egyetemi tanár tart előadást az in­diai kultúráról és a hinduizmusról a Selye János Gimnáziumban. Amint azt Andruskó Imre iskola- igazgató elmondta, a jövő évtől kezdve a Komáromi Napok kereté­ben előadásokkal, kultúrműsorral, kirakodóvásárral tarkított India- napot szeremének tartani az isko­lában, ennek mintegy előhírnöke a holnapi rendezvény. Június 19-én dr. Halzl Józsefet, a Rákóczi Szö­vetség elnökét látja vendégül az is­kola. Az idei tanévzáró rendhagyó, mon Szabolcs szerzőpáros kötetét, amelyet Szarka László méltat az esten. Győry Attila új regényét, a mai Pozsonyban játszódó Kerék­kutyát, amelynek hősei harmincas éveikben járó magyarok, szlová­kok és szerbek, Bedecs László ajánlja a közönség figyelmébe. Drága Liv címmel jelent meg a ki­adó gondozásában Sándor Iván regénye, amely nem csupán egy szerelmi háromszög története, ha­nem korrajz is a huszadik század második felének Magyarországá­ról. Sándor Iván regényét Bozsá- nyi Sándor mutatja be. A Hollandi­ában élő Kibédi Varga Áron napló­jegyzeteit És felébred, aminek ne­ve van címmel adja közre a Kal­ligram, a kötetet Rácz I. Péter mél­tatja. Egy „vendégkönyvet” is bemutat­nak a mai Kalligram-esten. Mo- noszlóy Dezső Gutaütöttek balla­dája című hosszúversét, amely az AB-Art Kiadó gondozásában je­lent meg, Pomogáts Béla ismer­teti. (m-t) báskodtak. Tegnap a bábcsopor­tok versenyműsorát láthatta a nagyszámú közönség. Évek óta hagyomány, hogy a város és a kör­nyék iskolásai megtekintik a Duna Menti Tavasz előadásait. A telthá­zas, pótszékes előadásokon több száz gyerek élvezhette a tegnapi versenyműsort és a nagyon gaz­dag kísérőműsorokat. Ma a somorjai Corvin Mátyás alapisko­la Futrinka bábcsoportja, a kisud- vamoki Kabóca bábcsoport és a felsővámosi alapiskola Tikiriki bábcsoportja szerepel a verseny- műsorban. A Duna Menti Tavasz szervezőinek egyik új ötlete alap­ján a pedagógiai bábjátszás lehe­tőségeit tárgyaló és bemutató szakmai, módszertani program keretében öt együttes összeállítá­sát elemzi a szakmai közönség. Ma délután a bábjátszás európai élő legendája, Kemény Henrik bábművész előadásában Vitéz László történetét láthatja a közön­ség a városi művelődési központ előtti téren, (szász) egyben hagyományteremtő lesz a gimnáziumban. A szülői szövet­ség, a Pro Patria 2000 alapítvány és a Cornidesz alapítvány jóvoltá­ból ezentúl az év végén pénz-, il­letve tárgyi jutalomban részesül­nek az iskola legjobb eredményt elért diákjai és tanárai. A tanévzá­rón jelen lesz az egykori komáromi bencés diák, Cornidesz István pro­fesszor özvegye is, aki alapítványt hozott létre férje emlékére. Ebből minden évben a matematikában vagy a fizikában legkiválóbb ered­ményt elért komáromi gimnazistát kívánja támogatni. Ugyancsak vár­ják a tanévzáróra Szigeti László oktatásügyi államtitkárt, aki a prí­móban osztja majd ki a bizonyítvá­nyokat. (vkm) Teltházas előadások a Duna Menti Tavaszon A gyermekeké a város ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A városi művelődési központ előtt tarka műsor várta a közönséget és a versenyző gyerekeket (Gyökeres György felvétele) Rendhagyó tanévzáróra készülnek a Selye Gimnáziumban Előadás a hinduizmusról

Next

/
Thumbnails
Contents