Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-27 / 148. szám, csütörtök
Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 27. KOMMENTÁR Mindenki boldog MOLNÁR NORBERT Mindenki másként értékeli az Európa Tanács jogi és emberjogi bizottságában lezajlott vitát a magyar kedvezménytörvényről. Természetesen mindenki győzelemről beszél. Ugye, ez a diplomácia célja. (Azt a régi közhelyet, hogy az a diplomata, aki úgy küld el a francba, hogy alig várom már, hogy mehessek, most felejtsük el.) A velencei bizottság kedvezménytörvényről megfogalmazott jelentése után volt hasonló hangulat Szlovákiában és Magyarországon; mint az később kiderült, Pozsonynak inkább volt oka örülni. A magyarországi politikusok akkor azt állították, a bizottság jelentése megerősítette, hogy a kedvezménytörvény összhangban van az európai normákkal, csak apró módosításokra ösztökéli a magyar kormányt, s a hibákat akár rendele- tecskékkel is ki lehet küszöbölni. Ehhez képest - legalábbis Erik Jürgens holland szocialista raportőr jelentése alapján - semmi sincs rendben, mármint Budapest szempontjából, meg a miénkből. Azok, akik már látták Jürgens munkáját, állítják, a legfinomabb verzió szerint is teljesen meg kell változtatni a törvény szellemét. Sőt, állítólag még az sem igaz, hogy Jürgens átírja jelentését, ez pedig a magyar lobbi vereségét jelentené. Európa valahogy nem nézi jó szemmel a gondos szomszédokat, inkább tetsző neki, ha mindenki a saját házát takarítja. Ennek némileg ellentmond például Berlin igyekezete a romániai németek megsegítésére, s nehezen elfogadható érv az, hogy Németország nagy, és nem szomszédos Romániával. Talán az intézményesítéssel lesz a gond. Persze, ha a kedvezménytörvény Meciar kormányzása idején születik, Magyarországnak valószínűleg könnyebb lett volna külföldön eladnia. De nem akkor született. Most pedig mindenki megpróbálja kisajtolni a törvényből a maximumot: Peter Weiss, a szlovák ET-küldöttség vezetője nem egész háromszázalékos támogatottságát igyekszik növelni azzal, hogy mindenképpen a plenáris ülés elé akaija vinni az ügyet. Ez lenne az egyedüli dolog, amit választói asztalára tudna tenni. Kicsit sántít az ügyben, hogy az ET parlamenti közgyűlésének ülése legközelebb szeptember 23-án, azaz két nappal a szlovák választások után lesz. Az MSZP pedig azt akaija bebizonyítani, hogy Fidesz nélkül is van élet, tudja védeni a határon túliakat más is. Akikért viszont született ez a törvény, azokat meg már lassan nem is érdekli. Végső soron senki sem akar konc lenni. JEGYZET Bodrogközi földsirató D. VARGA LÁSZLÓ Ha mezőgazdaságunk olyan lábakon állna (országunkkal egyetemben), mint annak vezetője, nem fájna a feje a (kis)gazdák- nak sem, mert a nagygazdáké amúgy sem fáj. Ám a földművelők csökönyössége erősebbnek bizonyult azokénál, akik azt a természetes és logikus megoldást szerették volna, hogy a (ne- vesítetlen) föld azé legyen, akié, és az művelje, akié! Pavel Kon- cos miniszter nemrég azzal is érvelt, hogy a községek szakmailag képtelenek kezelni a nevesítetlen földeket, merthogy arra kizárólag a földalap képes. Eszerint lehet, hogy 1948-ban épp azért államosítottak, mivel a parasztember már akkor elfelejtett földet művelni, s mert a földművelés- ügyi miniszter hagyományápoló, ma sem enged ebből a fránya csehszlovákiai negyvennyolcból! Teszi ezt annak ellenére, hogy a mezőgazdasági ágazat (a többivel egyetemben) a csőd szélén áll, pontosabban hever. A hazai mezőgazdasági termelésnek nincs hatékony formája, szerkezete, a megtermelt javaknak értékesítési rendszere. Talaját vesztett ágazattá vált, melyből az utolsó koncokat is felfalták a hiénák, azzal együtt, hogy az egykori Camogursky-kormány ebek harmincadjára marcango- lásra odavetette az ország kenyerét biztosító földeket az újkori magánosítóknak, komáknak, sógoroknak, puszipajtásoknak. Hagyományápolóként Meciar ott folytatta, ahol elődje abbahagyta, s így lett a trencséni só- gor-komaságból bodrogközi és ung-vidéki tulajdonos Bodrog- szerdahelyen, Szomotoron, Ki- rályhelmecen és máshol. Akik a földműveléshez annyit értettek, mint tyúk az ábécéhez. Ahhoz viszont annál többet, hogy a megmaradt mezőgazdasági gépeket és eszközöket értéken alul értékesítsék sok tízmilliós haszonnal. Arról nem beszélve, hogy az új tulajok még térképről sem ismerték, vajon hol fekszik ama régió, ahonnan potyajövedelmük származott a kombájnok, traktorok és más eszközök eladásából. Persze, azóta mindnyájan odébbálltak. Hadd kínlódjanak tovább a csődbiztosok, illetve az új helyi bérlők. Amint a napi betevőért küzdő földműves-szövetkezeteken is vajmi keveset segített az a művüeg kitalált jogi beavatkozás, amellyel eladósodott földművelőink, úgymond, megpróbálták menteni a menthetőt. Felszámolták a „régit” és megalapították az „újat”, miáltal már két szövetkezet görgeti a „közös” felhalmozott adósságát, amely szövetkezetenként 15-20 milliót jelent, s így sem látszik az alagút vége. Hogy varázsvessző nélkül talpra lehet-e állni, erősen kétlem. Igaz, az is megoldás, ha kemény valutáért (és ebből mennyi sok van nekünk!) importáljuk azt, amit magunk megtermelhetnénk, amennyiben az eddigieknél és a mostaniaknál jóval rátermettebb és valóban üvegzsebű szakembereink lennének a mezőgazdasági irányításban (is). Országúti kaszkadőrök A Kassa-Rozsnyó autóút amolyan műkedvelő versenypálya. A minap egy 20 km-es szakaszon háromszor történt meg, hogy egyszerre három autó fűtött a kétsávos úttesten, három önjelölt kaszkadőr tört be a két irányból szabályosan közlekedő autók közé. Mi hárman ültünk, a vér megfagyott az ereinkben. A sógorom kenyere javát megette és kispolgári csökevényként él benne a szabályok betartása. A szemből száguldó, majd befurakodó pilóták bizonyára úgy gondolták, hogy ők az országutak sztárjai, vegye tudomásul az atyafi a nyavalyás Skodájával. A kivagyiság már rekordokat döntöget. A kórházi ágyon már késő azon gondolkozni, hogy fékezni kellene. Közelednek a választások. Hátha az új garnitúra az elmaradott vidékeken is korszerű utakat épít, és külföldi csinibaba sztárokat hív meg útavatásra... Győri Sarolta Szepsi TALLÓZÓ SME Nagy a korrupció annak megítélésében is, ki jogosult egészségkárosodás címén juttatásokra. „A törvény arról szól, hogy az egészség- károsodott személy anyagi kompenzációt kaphat. Sehol sem említi azonban az állam kötelességét, hogy adnia is kell neki. A döntés a hivatalnokok kezében van, akik gyakran kevéssé képzettek és kevesen is vannak” - szólaltatja meg a lap Mária Orgonásovát, aki az Egészségkárosodott Állampolgárok Szervezeteinek Társulását vezeti. Gyakorta gond az is, hogy mekkora a sérülés, s a jog szerint miként kezelendő. A járási hivatalok illetékes osztályai ezután nem tudnak megfelelő döntést hozni „Az orvosok gyakran nem tudják, hogy milyen céllal írnak jelentéseket a járási hivatalnak. Leírják a diagnózist, de gyakran nem magyarázzák meg, milyen a kérvényező valódi egészségi állapota. A hivatalok aztán nem tudnak objektívan állást foglalni és nem ítélik meg a szükséges jutta- Lujza, én valahogy elviselem azt, hogy megcsalsz. Csak azt ígérd meg legalább szeptember végéig, hogy tásokat az első elbíráláskor, csak nem valamelyik politikai ellenfelemmel fogsz felszarvazni! (Peter Gossányi rajza) a fellebbezés után” - nyilatkozza a Smenek Orgonásová. A Magyar Koalíció Pártjának gazdaságpolitikai programja nélkülözi az átlátható ideológiai irányultságot Értékrend és orientáció, avagy mindenből egy csipetnyi Noha nyilvánosan jobboldalinak nyilvánítja magát az MKP, gazdasági programjában legalább annyira jelen vannak a jobboldali-liberális elemek, mint a szocialista jellegű állami intervencio- nizmus. Emellett néhány szakmailag megkérdőjelezhető érv is belekerült választási programjába. HORVÁTH MIHÁLY írásunk célja konstruktívan rámutatni néhány ideológiai ellentmondásra és szakmai hiányosságra, amely közgazdasági szemszögből felfedezhető az MKP 2002-es választási programjában. Induljunk el az ideológiai vonaltól az egyes konkrét intéz’- kedésekig. A jobb- és a baloldal közötti értékrendi törésvonalat elsősorban az államnak szánt szerep húzza meg. Az MKP programjában szerepel az állam elosztó és paternalista szerepének csökkentése, ugyanakkor található a programban egy lemásolt definícióhoz hasonló meghatározó kijelentés, miszerint: „az államnak a piacgazdaság körülményei között elsősorban ösztönző, támogató, szabályozó és stratégiai fejlődésirányokat meghatározó szerepet kell betöltenie, és csak a gazdaság egyensúlyát megőrző, lendületes fejlődéshez szükséges mértékben avatkozhat be a versenyfolyamatokba”. Ez a kijelentésjellegét tekintve lehetne a szociális piacgazdaság definíciója, mely köztudottan egy paternalista rendszer. Egy jobboldali párt tudja, hogy az az állam, amely közvetlenül támogat, az nem ösztönöz, amely közvetve támogat, ezt sok esetben indokolatlanul teszi, és alaptalanul nyújt bizonyos csoportoknak előnyöket, növelve a korrupció lehetőségét. Stratégiai fejlődésirányokat lehet központilag meghatározni pl. a hadügyben, a külügyben, de a (piac) gazdaságban ez kizárólag a piaci résztvevők dolga. Ez a mondatrész nagyon emlékeztet Rudolf Schuster államfő és a Smer elnöke, Robert Fico által felvetett állami doktrínára és hasonló tervgazdasági áthallásokra. Továbbá, az állam beavatkozásainak mértékét egy jobboldali párt a programjában a más összefüggésekben annyiszor hangsúlyozott szubszidiaritás (a döntések alacsonyabb szintre vitele) elve alapján definiálja, nem pedig a félremagyarázható „egyensúlyát megőrző, lendületes fejlődéshez szükséges” jelzőkkel. Folytatván az eszmei vonalvezetést, meg kell hogy álljak a növekedés kontra fejlődés ellentmondásnál. Míg a gazdasági célok között a 4-5 százalékos fenntartható növekedés szerepel, addig a környezetvédelmi fejezetben már a fenntartható fejlődés óhaja bukkan fel, ami az elmélet szerint nem más, mint a 0 százalékos növekedés mellett az élet minőségi oldalának a fejlesztése. Nyilvánvaló, hogy e két fogalom távolról sem ugyanaz. A fenntartható fejlődés híveinek (az USA-ban pl. A1 Gore és a baloldali egyetemi körök) elfogadhatatlan a fenntartható növekedésről szóló elmélet és az emberiség pusztulásáról beszélnek ennek kapcsán, de igaz ez fordítva is. Az MKP dokumentumában mindkét világnézet elfér egymástól néhány oldalnyi távolságra. Ez az elvi kettősség megmutatkozik a kilátásba helyezett intézkedésekben is. Fontosnak tartom pozitívumként kiemelni a vállalkozói környezet javításáról szóló fejezetet. Áz elvonások csökkentése, a jogi keret egyszerűsítése és a jogérvényesítés megteremtése kulcsfontosságú; ezek egyben nagyon nehéz feladatok, amelyek azonban hosszú távú eredményeket hoznak. Általánosságban támogatják a vállalkozásbarát környezet kialakítását, a meglévő vállalkozások hatékonyságát, a magánszféra erősödését, a munkanélküliség csökkenését és a növekvő (külföldi) befektetések révén a gazdaság szerkezeti átalaStratégiai fejlődésirányokat lehet központilag meghatározni pl. a hadügyben. kulását. Érthetetlen, hogy e nehéz és költséges feladatok mellett miért kell vállalni még a rövid távú intervencionista intézkedések tömkelegét. Az iparfejlesztési és a mezőgazdasági fejezetekben az MKP magára vállal olyan célokat, amelyek teljesítését csak durva állami beavatkozás révén (de sokszor még így sem!) lehetne elérni, ami összeegyeztethetetlen a piacgazdasággal. Amíg a gazdasági programban mindössze két oldallal előbb még az MKP a gazdaság szerkezeti átalakulását értelemszerűen a beáramló tőkére bízná, addig az iparfejlesztés alatt már konkrét ágazatokat jelöl ki, amelyeket fejleszteni szeretne. Ez újra egy, a Schuster-féle doktrínához hasonlatos kijelentés. Piacgazdaságban pedig nem az állam, hanem a piac mondja meg, hogy melyik iparág fog fejlődni és melyik bukik el. Magyarázatot érdemelne az is, miért tűz ki egy politikai párt célként kimondottan vállalati feladatokat, például a termelés hatékonyságának és jövedelmezőségének növelését, vagy mondjuk a termékek műszaki színvonalának javítását, mikor elég lenne célul kitűzni és megteremteni a fent említett feltételeket, és a többit a piacra hagyni. A mezőgazdasági fejezet pedig maga a szocializmus, noha jobboldali lélekvesztőként a „vörös tengerben” itt is megjelenik a tulajdonviszonyok rendezése. „A mezőgazdaság a nemzeti közösségünk által lakott régiók egyik meghatározó gazdasági ágazata”. Ez a fő indok, hogy dotációkon keresztül támogatva legyen a „hatékony mezőgazdasági termelés” és növeljék a jövedelmezőségét. Ám legyen, érvelni lehet, hogy a dotáció standard eszköz, amelyet nyugaton is használnak, és nekünk védeni kell a hazai mezőgazdasági termelést, noha tudatosítani kell, hogy ezáltal a lakosság nagyobb része többszörös kárt szenved. A következő gondolatokra azonban már nem lehet magyarázat. Az MKP fontosnak tartja a megtermelt javak értékesítésénél képzett haszon igazságosabb szétosztásának szabályozását és „a különböző üzemméretek és termelési formák egyenlőségét”. Sokan csak reméltük, hogy azok az idők már elmúltak, amikor az állam akarta megmondani, hogy kinek mekkora haszna lehet, és hogy hány fűszerüzlet és hány áruház lehet egy városban. Durva beavatkozás helyett, megoldásként szolgálhatna inkább a versenyhelyzet kialakulását előidéző feltételek kialakítása minden szinten. A program továbbá „Széchenyi- terv” jellegű támogatásokat ígér a kis- és középvállalkozóknak és a turizmusban vállalkozóknak. A párt ugyanakkor fontosnak tarja az állami paternalizmus és a kamatlábak csökkenését, hogy növekedjen a befektetési kedv, pedig éppen az előbb felvázolt állami támogatások teszik ezt lehetetlenné. Pozitívumként említem az egészségügyi fejezetet, viszont a nyugdíjreformról alig esik szó, pedig ez mindannyiunk jövőjéről szólna, és a mostani kormány négy év alatt e téren csak egy ál- reformtervezetet produkált. Az MKP szükségesnek tekinti a magánszféra és egyéb szervezetek bevonását az oktatásba, ugyanakkor élteti az elfogadott szocialista jellegű felsőoktatási törvényt. A munkapiaci elképzelések is hasonló ellentmondásokat tartalmaznak. Nagyon jó gondolat és munkára ösztönző eszköz lehet a jövedelemkiegészítés azok számára, akik alacsony fizetésért vállalnak munkát (ún. negatív adó). Azonban érthetetlen a magasabb minimálbér melletti érvelés. Ugyanis nem az alacsony minimálbér szűkíti a munkaerő-kínálatot, hanem az indokolatlanul A program „Széchenyi- terv” jellegű támogatásokat ígér kisvállalkozóknak. bőkezű, demoralizáló szociális juttatások. Ellenben a magas minimálbér csökkenti a munkaerő iránti keresletet, még merevebbé teszi a munkaerőpiacot, és gátolja a munkanélküliség csökkenését. Általában fogalmazva: kevés a konkrét, számokban kifejezett cél (adókulcsok, minimálbér stb.), de azok is, amelyek belekerültek a programba, enyhén fogalmazva célt tévesztettek. Az MKP 2006- ra európai pénzügyi uniós tagságot remél Szlovákia számára. Ezzel azonban az előre jelzett 5-7 százalékos inflációs sáv és a 4 százalékos fiskális deficit nem egyeztethető össze, és az utóbbi semmi esetben sem tartható fenn, még középtávon sem. Végezetül, kétségeim vannak afelől is, hogy készült-e legalább vázlat szintjén hatástanulmány erről a programról. Első ránézésre azonban nyilvánvalóvá válik, hogy követve az ideológiai skizofréniát, vagyis elvonásokat csökkenteni, reformokat végrehajtani és egyben bőkezű juttatásokat, béremeléseket és támogatásokat ígérni, miközben mindezt a tervezett gazdasági növekedésből, vagy esetleg az uniós alapokból finanszírozni, nem tűnik reálisnak. Ha a program megvalósulna, a végeredmény valószínűleg olyan lenne, mint amilyen maga a program is: sem ilyen, sem olyan. A szerző a Gazdasági Elemzők Klubjának (KEA) tagja
