Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-19 / 141. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 19. Sport 17. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (DÉL-KOREA, JAPÁN) 17. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (DÉL-KOREA, JAPÁN) Az egyik házigazda befejezte: Japán Törökországon akadt fenn a futball-világbajnokság nyolcaddöntőjében „Nem ez az első eset, hogy megfosztanak a sikertől!" Mijagi/Tedzson. Fejes aranygóllal Dél-Korea váratlanul kiverte Olaszországot és bejutott a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe. Ugyanez nem sikerült a másik házigazdának, Japánnak, amely kikapott Törökországtól és kiesett. MTI- ÉS TASR-TUDÓSÍTÁS (Reuters-felvétel) zaiak, de esélyük sem volt az egyenlítésre. Az Eb-ezüstérmes olaszok határozottan védekeztek, időnként a szükségesnél durvábban. A hajrában Guus Hiddink együttese váratlanul egyenlített, ezután pedig még mindkét csapat kiharcolhatta volna a továbbjutást. A hosszabbításban Buffon bravúrja mentette meg az olaszokat, akik egy újabb vitatott játékvezetői döntés miatt emberhátrányba kerültek. A 117. percben An Dzsung Hvan klasszismegoldással döntötte el a találkozót. Ezzel a Vieri fejesgóllal szereztek vezetést az olaszok a koreaiak ellen ♦ Törökország- Japán 1:0 (1:0) Góllövő: Ümit Davala (12.). Játékvezető: Collina (olasz), 47 ezer néző. Sárga lap: Alpay, Ergün, Hakan Sükür, ill. Toda. TÖRÖKORSZÁG: Rüstü-Fatih, Bülen, Al- pay-Ümit Davala (74. Nihat), Tu- gay, Bastürk (90. Ilhan), Ergün, Hasan Sas (85. Tayfur), Hakan Ün- sal-Hakan Sükür. JAPÁN: Naraza- ki-Macuda, Mijamoto, K. Naka- ta-Mjodzsin, Toda, H. Nakata, Ina- moto (46. Icsikava, 86. Morisima), Ono-Nisizava, Alex (46. Szuzuki). Már a nyitópercben Bastürk betört a japán 16-osba, de Narazaki időben mentett. Ezután rákapcsoltak a japánok, ám igyekezetük csak az ellenfél tizenhatosáig volt elég. A törökök nagy védelmi hiba után váratlanul jutottak előnyhöz: a 12. percben Ergün szögletét Ümit Davala fejelte a kapuba. A gyors török előnytől nem lett érdekesebb a mérkőzés. A kezdés előtt még roppant magabiztos japánok pontatlanuljátszottak, míg az ellenfél elégedett volt az egygólos vezetéssel. Pedig helyzetek adódtak: Santos lövését Rüstü hárította, a túloldalon pedig Hasan Sas és Bastürk előtt kínálkozott lehetőség. Santos további helyzete is kimaradt. A ráadás pillanataiban ismét a brazil származású japán csatár vülant és szabadrúgása a kapufán csattant. A második félidőt nagy lendülettel kezdte a házigazda, kapujához szögezte ellenfelét, de eredménytelenül. Az alaposan megszervezett török védelem viszonylag könnyen hárította ellenfele támadásait, igaz, ehhez nem kellett bravúrokat bemutatnia. Később a törökök kitámadtak, de gólt ők sem tudtak lőni. A folytatásban kétszer a csereként beállt Szuzuki veszélyeztette Rüstü kapuját, majd Nisizava kétszer alig lőtt mellé. A törökök először kerültek a vb legjobb nyolc csapata közé, teljesen megérdemelten. ♦ Koreai Köztársaság01aszország2:l (0:1,1:1,1:1) Góllövők: Szeol Ki Hjeon (88.), An Dzsung Hvan (117.), ill. Vieri (18.). Játékvezető: Moreno (ecuadori), egyik asszisztense a magyar Székely Ferenc volt, 40 500 néző. Kiállítva: Totti (103.). A nagy lendülettel kezdő hazaiak gyorsan büntetőhöz jutottak, pedig Panoc- ci valószínűleg még időben elengedte a később eleső ellenfelet. Buffon azonban hárította a tizenegyest. Az olaszok az erőszakos Vieri révén a 18. percben vezetést szereztek: egy szögletet fejelt a kapuba a gólerős csatár. Ezután gyors ellentámadásokkal próbálkoztak. A dél-koreai együttes nagy erőfeszítést tett az egyenlítésért, de kevés veszéllyel. A második játékrész első felében sokat támadtak a haTörök öröm, japán könnyek Isztambul/Tokió. Szinte minden török nagyvárosban nagy volt a szurkolók öröme, amikor eldőlt, hogy válogatottjuk bejutott a vb negyeddöntőjébe. A siker után több ezren tódultak az utcákra, terekre, az autók dudáltak, az emberek zászlókat lengettek és a csapatot éltették. „A játékosoktól olyan boldogságot kaptunk, amit a kormány képtelen megadni” - mondta az egyik fiatal. Egész Japán szomorúan vette tudomásul a vereséget. A szurkolók otthonukban a tévén vagy a nagyvárosokban felállított óriáskivetítőkön követték nyomon a mérkőzést. Az utcára merészkedőknek esernyőt is vinniük kellett, mert mindvégig szüntelenül szakadt az eső. „Minden helyzetünk kimaradt” - kesergett egy bőrig ázott diák. A csalódottság azonban csak rövid ideig tartott, mert a tömeg hamarosan éltetni kezdte a csapatot és Philippe Troussier szövetségi kapitányt. (MTI) EZ KÖVETKEZIK NEGYEDDÖNTŐ PÉNTEK, 8.30: Anglia-Brazí- lia; 13.30: Németország-Egye sült Államok. SZOMBAT, 8.30: Spanyolor- szág-Koreai Köztársaság; 13.30: Szenegál-Törökország. Ma és holnap szünetelnek a küzdelmek az ázsiai vb-n. Dél-Korea kiverte Olaszországot! VB-MOZAIK BRAZÍLIA MÁR NEM FAVORIT-othar Matthäus szerint a brazilok nár nem esélyesei a világbajnokiágnak. A németek egykori klasszisa :zt azután jelentette ki, hogy a dél- ímerikai együttes hétfőn nehezen ;yőzte le a nyolcaddöntőben Belgi- ímot. „Az angolok ellen még pályá- a lépnek, majd csomagolnak - nondta a 150-szeres válogatott vb- jyőztes. - Nagyképűen és arrogán- an futballoztak, s ha a játékvezető lem érvényteleníti Wilmots teljesen zabályos gólját, akkor a belgák jutlak tovább. BUSH ÖRÜL, DE NEM ÉRTI leorge W. Bush amerikai elnök satt bevallása szerint ugyan nem iga- án érti a labdarúgás szabályait, de agyon örül, hogy a válogatott beju- jtt a legjobb nyolc közé a világbaj- okságon. A Fehér Ház egyik szó- ivője közölte: az Adantában tar- ízkodó politikus nem látta a helyi lő szerint hajnali fél háromkor ezdődött Mexikó elleni találkozót, e még az összecsapás előtt felhívta játékosokat. HA LEGYŐZIK ANGLIÁT... oberto Carlos, a brazil labdarúgó- ílogatott sztárja kijelentette, ha a egyeddöntőben legyőzik Angliát, övék lesz az aranyérem. „Náluk sokkal több klasszis játszik, mint a belgáknál, de igazából magam sem tudom, melyik a jobb csapat - mondta a Real Madrid 29 éves védője. - Ha pénteken nyerünk, akkor már senki sem állíthat meg minket, s megszerezzük Brazília 5. vb-dmét. A BÍRÓ ELISMERTE HIBÁJÁT Marc Wilmots azt állítja, hogy beszélt Peter Prendergast bíróval, aki elismerte: hibázott, amikor nem adta meg a belga játékos gólját. A brazilok elleni nyolcaddöntő 36. percében a csapatkapitány fejese a hálóban kötött ki, de a jamaicai játékvezető lökés miatt a dél-amerikaiakja- vára ítélt szabadrúgást. „Prendergast azt mondta nekem a lefújás után, hogy tévedett. Mentségéül hozta fel, hogy gyorsan kellett állást foglalnia” - jelentette ki Wümots. CSILLAGÁSZATI JEGYÁRAK A keddi, Olaszország elleni nyolcaddöntő előtt már csillagászati magasságokba emelkedtek a jegyárak a dél-koreai internetes feketekereskedelemben. Egy felmérés szerint legalább 700-an pályáztak naponta a tedzsoni stadion egyetlen helyére. A legelvakultabb rajongók akár 800 eurót is megadtak egy-egy becses belépőért. A VATIKÁN IS FELFIGYELT A szenegáli labdarúgó-válogatott teljesítményére Vatikánban is felfigyeltek. A negyeddöntős együttesben keresztények és muzulmánok egyaránt játszanak, így az országban két egyház hívei is imádkoznak a sikerekért. Ahogy Tony atya, a katolikusok szenegáli misszióvezetője a Szentszéknek írt levelében hangsúlyozta: a futballcsapatra többek között azért is büszke egész Afrika, mert mindenki elfogadja a másik vallási hovatartozását. POTTER BECKHAM ELŐTT Tokió. A Japánban tomboló Beck- ham-őrület már a könyvesboltokat is elérte: az angol labdarúgó-válogatott sztáijának önéletrajza az eladási lista második helyén áll. Az első kiadás két hónappal ezelőtt jelent meg, s azóta további öt sorozatot nyomtak belőle. A Manchester United középpályását csak egy másik mágus, Harry Potter előzi meg a bestsellerek rangsorában. HÓDÍT A FUTBALLMELLTARTÓ Japánban tovább fokozza a vb izgalmait a nemrég piacra dobott futball- melltartó. A fekete-fehér mintás alsónemű két, kapuba guruló labdát mintáz meg a férfi rajongók nagy örömére. A csábító ruhadarabból borsos ára (átszámítva 7000 korona) ellenére már több száz kelt el. OWEN MÉG NEM EDZETT Ágyékhúzódása miatt továbbra sem edzett Michael Owen, az angol válogatott sztárja. A Liverpool csatára a dánok elleni szombati nyolcad- döntőn sérült meg. A 22. percben még gólt szerzett a 3:0-ás győzelemmel zárult mérkőzésen, de a szünetben cserét kért. Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány nagyon bízik benne, hogy az aranylab- dás játékos pályára léphet a brazüok elleni pénteki negyeddöntőben. VINNÉK AGHAHOWÁT Az Arsenal, a Juventus és az FC Barcelona is elvinné a Sahtyor Do- nyectől a világbajnokság egyik nagy felfedezettjét, a nigériai Julius Aghahowát. Ä 20 éves csatár akkor került a sztárcsapatok érdeklődési körébe, amikor a svédek elleni gólját követően hét(!) kéze- nátfordulást mutatott be. Az ukrán bajnokgárda elnöke, Renat Ahmetov még 15 mülió dollárért sem szívesen válna meg a tehetségtől: „Minden pénzt megér. Szerintem feljebb is megy az ára.” A Dónyeck 2000-ben 4 milliót fizetett érte a tunéziai Esperance-nak. Bánat és felháborodás MTI-VISSZHANG Brüsszel. A belga lapok elragadtatottan ünnepelték csapatuk Brazília elleni nagyszerű teljesítményét és egyöntetű felháborodással ítélték el a Wilmots szabályos gólját érvénytelenítő játékvezetői ítéletet, ami mögött több lap a FIFA nagyágyúinak a kis országokat sújtó régóta ismert intrikáját sejti. A Le Soir szerint szégyen, hogy a FIFA ilyen képességű játékvezetőre bízhatott egy ekkora jelentőségű mérkőzést. „A belga szövetség helyében mi nem haboznánk, s már csak a forma kedvéért is, erélyes tiltakozással élnénk a nemzetközi szövetség svájci székhelyén. Mert nem ez az első eset, hogy Belgiumot ilyen csúnyán megfosztják a sikertől. 1990-ben Anglia ellen a hosszabbítás 119. percében a dán Mikkelsen adott az angoloknak egy jogtalan szabadrúgást, amiből Platt belőtte a győztes gólt. Négy évvel később Chicagóban a svájci Röthüsberger, akit utána örökre eltiltottak a bíráskodástól, a németekkel játszott meccsen nem adott meg a belgáknak egy nyilvánaló büntetőt... Feltehetjük a kérdést, hogy mindez véletlen-e? Nemcsak a játékvezetés volt tegnap ellenünk, hanem a szerencse sem mosolygott ránk.” A La Derniere Heure/Les Sports kiemelte, hogy a jamaicai bíró már a szünetben, a videofelvétel megtekintése után maga is elismerte Wilmots-nak, hogy tévedett, amikor nem adta meg szabályos gólját. „Soha nem fogjuk megtudni, mi a végeredmény, ha Prendergast megadja kapitányunk szabályos gólját. Logikusan csak arra lehet következtetni, hogy ez esetben Brazília sokkal nehezebben kerekedik felül, sőt, akár a vörös ördögök juthattak volna tovább. Ha nem is állítható, hogy a játékvezetők olyan eligazítást kapnak, hogy védjék a legnagyobbakat, mert ez túl súlyos dolog lenne, az bizonyos: kemény, gyakran közvetett erkölcsi nyomás alatt állnak, hogy a szép tornát ne fosszák meg túl hamar legtekintélyesebb résztvevőitől, aldk vonzzák a közönséget. Meglepetés volt már bőven Argentina, Franciaország és Portugália kiesésével. A szervezőknek ennyi elég. Elképzelhető, mekkora erkölcsi nyomás nehezedik egy kis játékvezetőre, ha egy szép napon szemére hányják, hogy kiejtette Brazíliát...” AZ EDZŐK MONDTÁK SENOL GÜNES, a török válogatott szövetségi kapitánya: „A török emberek szeretik a feszült hangulatot, ezt most játékosaim is bebizonyították. Most játszottak a legjobban a vüágbajnokságon. Egyáltalán nem zavarta őket a japán szurkolók fanatikus buzdítása, csak a mérkőzéssel törődtek. A folytatásban mi képviseljük Japánt! Nem kell szomorkodniuk a kiesés miatt, nagyszerű az együttesük. Rengeteget fejlődtek az elmúlt négy évben, ezt bizonyítja, hogy elsők lettek a H-csoportban Belgium, Oroszország és Tunézia előtt. Ez nagyban köszönhető Tro- ussier-nek, aki a legjobb edzők közé tartozik. Európában már letettük névjegyünket, de a világnak is bizonyítani akarunk!” PHILIPPE TROUSSIER, a japán válogatott francia vezetőedzője, akinek hangja a nyüatkozat közben többször is elcsuklott a sírás miatt: „Véget ért a nagy kalandunk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy négy évig irányítottam ezt a csapatot. Bravó japán válogatott!” (MTI) Több helyszínen is rendeznek mini világbajnokságot Közös FIFA-program mti-hIr Szöul. Szerdán és csütörtökön tartják szerte a világon a FIFA és az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek közös, „Mondj igent a gyermekeknek” elnevezésű programját. Az eseménysorozaton lesz - például - mini-vb Kabulban, Sierra Leonéban és Bang- ladesben. Az Egyesült Államokban UNICEF-nagykövetek és - diplomaták az ENSZ New York-i központjában tizenegyespárbajt vívnak fiatalokkal. Természetesen a dél-koreai és japán közös rendezésű „igazi” világbajnokság két szünnapján sem kell majd játék nélkül maradni: a stadionokban kölyöktornákra kerül sor, ügyességi feladatokkal színesítve. „Harci díszben” az egyik olasz szurkoló (Reuters-felvétel)