Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-03 / 127. szám, hétfő

Riport hirdetés ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 3. Szepsiben a bűntények 74 százalékát romák követik el, emiatt itt is hamar rájöttek az illetékesek, hogy a helyi erők segíthetnének az állami és a városi szerveknek Egymást tartják szemmel, egymásra vigyáznak A jó példa ragadós, bólogat­tunk, amikor meghallottuk a hírt, Szepsiben hamarosan roma rendfenntartó egység alakul. Aztán kiderült, hogy ebben a tízezres városkában előbb fogant meg az ötlet, mint Kassán, csak éppen nem talált megértő fülekre „odafent”. JUHÁSZ KATALIN A kassai Lunik IX. városrész roma alakulata viszont tavalyelőtt orszá­gos, sőt uniós sikert aratott. A feke-' te ruhás, gumibotos helyiek a váro­si rendőrséggel karöltve vették fel a harcot a szemetelők, a zsebtolva­jok, a krónikus iskolakerülők, a dü­löngélő részegek és az éjszakai han- goskodók ellen. Bekerültek minden tévébe, tele voltak velük az újságok, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy mun­kájuk honorálásának módja hóna­pokig nem tisztázódott. És bár ele­inte egymás közt is hajba kaptak, rövid időn belül látványos eredmé­nyeket értek el. A két kulcsszó a terepismeret és a tekintély. Mivel ezek a roma fiata­lemberek együtt nőttek fel a bűnözőkkel, gyorsabban nyomukra bukkannak, mint a „sápadt arcú” közegek. A tiszteletet pedig sokszor ököllel kell kivívni, ez az arany igazság a roma közösségben hatvá­nyozottan érvényes. Már csak bün- teden előélet, jó egészség és némi kiképzés kellett ahhoz, hogy a tele­pi vagányokból a rend fegyvertelen őrei válhassanak. A romaprobléma Szepsiben is lé­tező jelenség. Ebben a városban hozzávetőlegesen 1600 roma él. A bűntények és kihágások 74 százalé­kát romák követik el, emiatt itt is hamar rájöttek az illetékesek, hogy a tettre kész helyi erők nagy segítsé­get nyújthatnak az állami és a váro­si szerveknek. Jelenleg is 15 önkén­tes működik együtt a városi rendőrséggel, többek közt őket sze­retnék a közeljövőben hivatalosan is alkalmazni. Rigó Ferenc városi rendőrkapitány amolyan informátort szerepkörben látná szívesen őket. „Kisebb-na- gyobb lopásokat, lakásbetöréseket, illegális fakivágásokat előzhetnénk meg, ha időben hírt kapnánk a gya­nús készülődésekről. Nem cigány- vajda-típusú emberekre gondolok, hanem olyan férfiakra, akik egy- egy utca rendjéért és biztonságáért felelősek. Szólnak, ha a kiskertek felől valaki teli táskákkal iszkol el­felé, vagy ha fűrésszel felszerelke­zett emberek vonulnak az erdőbe. Tizenöt fővel le tudjuk fedni az egész várost. A munkahivatallal is jó az együttműködés. A munkanél­küli romák megkapnák a minimál­bért, azaz 4900 koronát havonta, így júliusban várhatóan beindul a dolog” - mondja a rendőrkapitány. A kiképzés a városi rendőrség fel­adata lesz. Ennek során az elmélet fontosabb, mint a gyakorlat. A ro­ma rendfenntartónak ugyanis 97 százalékban a „beszélőkéjére”, az­az a meggyőző készségére kell ha­gyatkoznia. A verbális konfliktus- kezelés előtérbe helyezése nem holmi naiv pacifizmus, hiszen a legegyszerűbb fegyver kiosztását is komoly tanfolyam előzi meg min­den fejlett demokráciában. A rend- fenntartónak fel kell tudnia mérni a helyzetet, és csak akkor használ­hatja fegyverét, ha valóban elen- gedheteden. Kezdetben tehát az adó-vevő készülék lesz a roma egy­ség tagjainak egyeden „fegyvere”, bár még ez is a jövő zenéje. A dolog olyannyira gyerekcipőben jár, hogy hazánkban egyelőre sem technikai, sem törvényi háttere nincs. Egyeden adó-vevő készülék 16 ezer korona, arról pedig nem rendelkezik jogszabály, mit tehet és mit nem veszély esetén egy „infor­mátor”. Ám ha Szepsiben beválik a kezdeményezés, várhatóan másutt is lesz rá igény. Felszerelésre és egyenruhára egyelőre nem futja a keretből, csak az esetben jutott volna, ha némi Phare-pénzhez is hozzájut a kezde­ményezés. De ember tervez, kor­mányhivatal végez, ember pedig is­mét tervez, ezúttal egy roma szer­vezettel közösen. Az Amare Roma (A mi romáink) társulás vezetője, aki egyébként faj­táján segíteni vágyó vállalkozó, személyesen válogatta ki a megbíz­ható, bátor, ám nem öntelt, szociál­isan érzékeny, ám nem igazságosz­tó-szerepre vágyó önkénteseket. Jú­lius Grulyo az említett pályázat társ­szerzője. Szerinte a luníki rendfenn­tartókhoz hasonlóan itt sem a ma­kulátían erkölcsi bizonyítvány volt a legfőbb követelmény, az apróbb ki­hágások nagyvonalúan megbocsát­tatnak, ha az illető tekintélyt paran­csoló személyiség, és kész együtt­működni a szervvel. „Társulásunk fél éve alakult, részben azzal a cél­lal, hogy támogatásért pályázhas­sunk az említett munkahelyekre, hogy ily módon is segítsük a rend- fenntartást. Együttműködünk az ál­lami rendőrséggel és a helyi önkor­mányzattal, ezen kívül a pozsonyi városi egyetem is segít majd, ők vál­lalták az emberek képzését. Nem csupán az egység továbbképzését tervezzük, hanem a helyi, valamint a járási roma vezetőkét is. Ha a do­log sikeres lesz, kiterjeszthető az egész kerületre” - véli Július Gru­lyo, aki függeden szakértőként a megyei képviselő-testület szociális bizottságának tagja. Az uzsorások is sok gondot okoz­nak, szalad ki a számon, mire Július APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL ♦ AKCIÓ! Automata mosógépek 8190 Sk-tól kaphatók a TREBOR- nál. Házhoz szállítás, részletre való árusítás. Galanta-Matúskovo 52. Tel./fax: 031/782 62 56. Ús-94 ♦ Redőnyöket rendeljen olcsób­ban a gyártótól. Tel.: 035/779 6425. Us-239 ♦ Kislibák, kiskacsák, kiscsibék megrendelhetők Pereden. Tel: 0905/820 900. GP-304 ♦ NONSTOP HÚSCSIRKÉK élve, bontva. Kiváló minőség kiváló áron! 0905/432 292. DS-579 ♦ Kerti szökőkutakhoz tartozé­kok: szivattyúk, fólia (130 Sk/m2), világítás. Tel.: 0905/251 942. GP-379 ♦ Tósnyárasdi (Topornica) barom­fifarm eladásra kínál 2,5 - 3 kg-os, tömni való kacsákat, tojós jércéket (kendermagos, fekete, kék, piros). Tel.: 031/7811563, 0905/ 450432. GA-102 ♦ Eladó fejes- és kelkáposzta. Tel.: 0905/467 945. GP-404 ♦ Szabadföldi paprikapalánta el­adó. Cím: Kucsera János, Cserhát 7, Komárno. Tel.: 035/778 2108. KNU-259 ♦ Eladó kékesszürke metálfé- nyezsű Renault Clio 1,2. Gyártási év 1999, légzsák, 35 000 km. Ár: 230 000 Sk. Tel: 0903/214681. DS-696 ♦ Eladó 44 éves piros veterán res­taurált VOLGA M 21. Ár: 90 000 Sk. Tel.: Hé-Pé 031/552 7661, Szo-Va 0903/715 696. DS-697 ♦ Eladó búza, 400 Sk. Tel.: 0905/395 496. DS-706 ♦ Eladó kukoricasaraboló, here­sodrók, RUR-5, Horal kocsi, 4 m-es kombinátor, 9 t-s traktorpótkocsi, Plat kocsi és 750-es rakó. Tel.: 0905/255 906. KNU-260 VEGYES Bérbe adó raktárhelyiség, illet­ve bérraktározást vállalunk Dunaszerdahelyen, az Ádor ut­ca 50-es szám alatt. Tel.: 031/551 6303. DSk-613 ♦ Vízvezeték, gázvezeték, köz­pontifűtés szereléséhez szükséges anyagok árusítása és szerelése. Szerelés esetén 10% adó. Tel.: 0905/824054. DS-705 ♦ Sofőrmunkát keresek, C, E, Avia, Liaz. Tel: 0907/120 008 (NZ). PA-57 ♦ Eladó háromszobás nyaraló Pozsonyeperjesen. Tel.: 031/558 2557. DS-710 ♦ Kiadó családi házban 4-5 fő ré­szére apartman Balatonlelle köz­pontjában, a vízparttól 300 m-re. Tel.: 0036/85 354 351. GP-389 ♦ Kőműves szakembereket kere­sünk Magyarországra. Tel.: 0036/20 330 5614. PA-56 OKTATÁS A Selye János Egyetemért Ala­pítvány a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informati­kai Karának közreműködésével felvételt hirdet a 2002/2003-as tanévre a Komáromban nappali tagozaton induló műszaki in­formatikai szak hálózatterve­zési szakirányára. Felvételi vizsgatárgyak: matemetika, fi­zika. A képzés egyetemi diplo­mát ad. A diákok ösztöndíjban részesülnek. Jelentkezni a fel­vételi lapok leadásával 2002. június 21-ig lehet. A jelentkezé­si lapok az iskolák pályaválasz­tási tanácsadóinál, valamint irodánkban szerezhető be, ahol bővebb tájékoztatást kaphat a képzésről. Címünk: Selye János Egyete­mért Alapítvány, Dőstojnícky pavilon, P.O.Box 71, 945 05 Komárno, tel.: 035/790 3011, 790 3014, fax:035/790 3017, honlap: www.selye.sk , e-mail: tanulmanyi@selye.sk , szabon@selye.sk . Usk-13 ti> » 4r­ÚSMEV CKPRE DETI tel. + fax: 02/6345 1794,6345 2004 v0904 465 336 www.usmevck.sk . U-167 Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! MINUTE Minőség a legjobb árahon Gyerekeknek 15 éves korig INGYEN! SPANYOLORSZÁG Uoret de Mar app.-busz étk. n VI. 10. 10 nap 1 712 Sk hot.-busz félp. VI. 10. 10 nap 4 326Sk app.-rep. étk.n. VI. 11. 8nap 10 251 Sk hot.-rep. félp VI. 11. 8 nap 12 681 Sk mnm app.-busz* étk. n. VI. 10. 13 nap 4 490Sk app.-rep. étk. n. VI. 15. 12 nap 10 616Sk *a szállítás klimatízélt luxusautóbusszal az átban ♦éfp. VI. 6. 8 nap 13 591 Sk félp VI. 13. Snap 15291 Sk étk. n. VI. 17. 8 nap 11 041 Sk VI. 14. 15 291 Sk J TÖRÖKORSZÁG rep.BAKE Mármarts, Alanya. Side félp. VI. 7. 8 nap félp. VI. 7. 15 nap étk. n. VI. 13. 11 nap félp VI. 13. 11 nap félp VI. 14. 8 nap 11192 Sk 15 584 Sk 10 392 Sk 14 792 Sk 12 741 Sk Isztria, Dalmácia, M. Riviéra, Brat hot. félp. VI. 10. 10 nap 4 491 Sk app. étk. n. VI. 13. 10 nap 2 460Sk hot. félp. VI. 13. 10 nap 4 666 Sk hot. félp VI. 17. 10 nap 5 211Sk MONTENEGRO hot.-busz félp. VI. 13. 10 nap 5 941 Sk BRATISLAVA 02/52% 5224, 02/52% 5227, 02/5293 1018, 02/5441 8443, 02/4425 6597, PEZINOK, 033/641 2294, TRENÖN, 032/743 3519, NURA 037/652 4797,6524 798, KOMÁRNO, 035/7732 735-6, LEV1CE, 036/631 5022, 6229 729, B.BYSTRICA 048/4123 150,4123 533, IUNA 041/5624 555, KO ICE, 055/6233 544, 6233 545. www.koala.sk *ltjs é%t af evn&ex! Grulyo egyetértőén bólogat, és megjegyzi, nem tudni pontosan, hányán vannak a nyerészkedő pénzkölcsönzők. „Az emberek fél­nek, hallgatnak, azt hiszik, soha többé nem kapnak kölcsönt, ha el­jár a* szájuk. És akkor miből élje­nek? Elsősorban meg kellene taní­tani őket beosztani a pénzt, mert hónap végén már szinte nincs mit enniük” - mondja az Amare Roma elnöke, aki néha maga is megszánja a kölcsönért esedező ismerősöket. A szociális aspektus rendkívül fon­tos, mert ez a bűnmegelőzés alapja. „Figyelniük kell, kik azok, akiknek a gyerekei piszkosan, éhesen, elha­nyagoltan járnak iskolába, már ha egyáltalán eljutnak odáig reggelen­te. Sokan több gyereket vállalnak, mint amennyit képesek eltartani, így gyakran azt se tudják, hol csa­tangol a kicsi egész nap. Sajnos gya­kori látvány a kukában kenyérhéjat keresgélő roma gyerek. Ézeket a szülőket figyelmeztetni kell köteles­ségeikre, adott esetben pedig fe­lelősségre kell vonni őket” - mondja a rendőrparancsnok, hozzátéve, hogy mindehhez az iskola, az illeté­kes szociális osztály és az állami rendőrség szoros és gördülékeny együttműködése szükségeltetik. Rigó Ferenc a gyerekekben látja a reményteli jövőt, mivel szerinte az idősebbeket már nehéz átnevelni, a romlatlan kiskorúak viszont sikere­sen integrálhatóak a többségi társa­dalomba, ha időben elfogadtatják velük annak normáit. Ez azért is fontos, mivel Szepsiben 40 száza­lékkal több roma gyerek születik évente, mint amennyi nem roma. A rendfenntartók egyik feladata a po­zitív példa mutatása, az életmód-, és életszemlélet-váltás elősegítése. Az informátor-hálózat kiépítését a város vezetése is támogatja, helyi­séget biztosítanak e célra, és talán az egyenruhákat is ők vásárolnak majd. Az éves költségek egyébként elérik a 2 millió 800 ezer koronát, ebben benne van a bérköltség, a biztosítás, egy szolgálati gépkocsi, a már említett adó-vevők, valamint a szükséges pszichológiai tesztek és orvosi vizsgálatok költségei. Szepsiben a bűnözés átlagos mér­tékű, a felderítettségi arány pedig a járáson belül itt a legmagasabb. Az állami rendőrök munkáját is nagy­ra értékelik, és a két szerv jól kiegé­szíti egymást. Rigó Ferenc elárulja, hogy a városiak gyakran adnak tip­peket az állami rendőröknek, sőt előfordul, hogy a vasúti rendőrség is hozzájuk fordul használható in­formációkért. A találékonyság is nélkülözheteden tulajdonság: a vá­rosi szerv pár éve női informátoro­kat alkalmazott a kerti gyümölcs­tolvajok elleni harcban. A hölgyek remekül beváltak, ha gyanús alako­kat láttak, azonnal riasztották a járőröket. Valami hasonló ké­szülődik tehát a Kassa-kömyéki kis­városban, és mivel a városi rendőrség tizenhárom alkalmazot­tal működik, minden bizonnyal a „több szem többet lát” elv fog érvé­nyesülni. Ha Devla is úgy akarja. Hazafelé menet rögtönzött közvéle­mény-kutatást tartottunk az autó­busz-pályaudvaron, melynek ered­ményéből megállapítható, hogy a helyiek hatvan-negyven százaléka lelkesedik az ödetért, illetve tartja megvalósíthatadannak. Egy fiata­lember kihasználta az alkalmat eg> kis elrettentésre: tavaly négy hónap leforgása alatt kétszer lopták el a hegyi kerékpárját, másodszor ő ma ga ismerte fel a bringát egy roma srác feneke alatt. „Szerintem csal jobb lesz, ha egymást tartják szem mel a cigányok, mert azért közöt tűk is vannak rendesek.” Ebber egyébként a szepsiek küencven szá zaléka egyetért vele. Nincs még minden veszve. Az egyetlen napilap, amelyben Az egyetlen melléklet, amely ingyen hirdethet kíméli a pénztárcáját. Ez az Ön HIRDETÉSÉNEK helye Hirdetésfelvétel: 02/582 38 332 ” 02/582 38 262 izepsi. A városban mintegy 1600 roma él (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents