Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-15 / 138. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 15. Szombati vendég 9 Minden szerző a képességei, művészi tudása legjavát adva írta meg a könyvét, ezért elszomorító, hogy akadt olyan mű is, amely be sem került a díjazandók közé Nem tudom magamban eloszlatni a kételyt... Jaroslava Pasiaková: „Annyi dilemma elé állították a szerencsétlen bírálót..." Harmincöt éves a Madách- díj. A régi világban előfordult, hogy politikai okok miatt ki sem osztották, vagy a bizottság döntése ellenére nem ítélték oda a szerzőnek. Arra sosem volt példa, hogy mindenki elégedetten vette volna tudomásul a döntést. CSANDA GÁBOR Ha figyelembe vesszük, hogy a szlovákiai magyar irodalom képviselőit szoros barátságok fűzik egymáshoz, vagy éppen nagy ellentétek tartják távol egymástól, talán érthető, miért jelent évről évre akkora gondot az írószövetség elnökének felállítani a műveket elbíráló bizottságot. Miután sikerül három olyan személyt jelölni, akik hajlandók egymást a bizottságban nemcsak elviselni, hanem egymás véleményét kölcsönösen elfogadni is, az értékelőknek prózát és verset, irodalom- tudományt, tényirodalmat és gyermekirodaimat kell összevetniük, és döntést hozniuk. Az idei Madách-díjra és további három, jutalmazható műre a kiadók színvonalas műveket terjesztettek elő. A tavalyi könyvtermés javát. Ennek értékelésére kértem meg a bizottság elnökét, Jaroslava Pasiaková irodalomtörténészt, kritikust, egyetemi docenst, több nemzedék Tanárnőjét. A bírálóbizottság elnökeként milyen tapasztalatokat, élményeket szerzett a díjazásra előterjesztett művekkel kapcsolatban? Számomra nagy megtiszteltetést jelentett ez a felkérés, de túl nagy feladatot is rótt rám. Egyrészt úgy érzem, kiöregedtem az ilyen tisztségekből, másrészt, bevallom, csaknem elájultam, amikor az Irodalmi Alap székházában megláttam, hány könyvet kell elolvasnom és bírálnom! Egyáltalán: maga a szó, a „bírálni” mintha azt su- gallaná, hogy itt helyteleníteni, kifogásolni, kritizálni kellene a könyvet, a művet, mely ezzel éppen ellenkező előjelű, hiszen kreatív folyamat eredménye, alkotás, teremtés. Meggyőződésem, hogy minden szerző a képességei, művészi tudása legjavát adva írja a könyvét. Sok olvasnivaló, pedig a huszonkét könyv a tavalyi szlovákiai magyar termésnek csak egy része... Igen, magam is szomorúan tapasztaltam, hogy kimaradtak nagyon fontos munkák, részint az Irodalmi Alap szabályzata miatt, aztán a könyvkiadók sem nyújtottak be minden kötetet, s mint megtudtam, akadt műhely, mely nem is pályázott a kiadványaival. Kellemetlen meglepetésként ért az is, hogy ilyen kevés pénz áll a díjazottak rendelkezésére, mint ahogy az sem a legszerencsésebb, hogy ilyen nagy a különbség a Madách-díj és a három jutalom összege közt. Ha húszezer korona a Madách-díj, akkor méltánytalan, hogy a három további jutalom összesen csak kilencezer korona. Szerintem tárgyilagosabb volna a személyenkénti kilencezer korona prémium, de még inkább a tizenöt. Tehát ez további dilemma elé állítja a szerencsétlen bírálót. A bizottságon belül végül kompromisszum született, mely mint döntés és rangsor a tagok megegyezését tükrözi, nem pedig egyénenként eltérő ízlésüket. Önt a véleményezésében és döntésében mely művek felé vezérelte az ízlése? A könyvek szerzőit illetően elmondható, hogy itt több generáció futott össze. Az igazat megvallva, de talán éppenséggel természetesen hozzám az idősebb nemzedék képviselői állnak közelebb, mivel jól ismerem őket. Csak a példa kedvéért: első nyüt levelemet Duba Gyulához írtam, de sorolhatnám tovább: Tőzsér Árpád volt könyveim szerkesztője, vagy Roncsol László, noha lényegében diákom volt, én tanultam tőle... Szóval, ezek olyan tények, melyektől nem lehet elvonatkoztatni, és mégis, ennek ellenére csak a konkrét könyveket szabad figyelembe venni. Láthatja, most még mindig a döntéshelyzet kényszerű korlátjait, nehézségeit latolgatom, mert ezek is hozzátartoznak az első benyomásokhoz. Érte-e az első benyomások közt kellemes, kevésbé problematikus hatás, érzet? Hogyne! A fiatalok. Hogy ennyi fiatalember jelentkezett, és ilyen jó minőségű, rendkívül színvonalas irodalommal! Igazán figyelemreméltó költőnők, továbbá - és ez valóban szerencsés - a magyar tanszékhez kötődő fiatalok. A nagyon tehetséges Németh Zoltán irodalomtörténészről beszélek, mert ha jól emlékszem, a Tálamon Alfonzról szóló monográfiáját a bizottság minden tagja egyhangúlag díjazásra méltónak találta. Megragadva az alkalmat most akkor megkérem, ismertesse vagy értékelje a díjazott műveket, tehát a Madách-díj as Benyovszky Krisztián-könyvet, és a három nívódíjasét, Grendel Lajosét, Hizsnyai Zoltánét és Németh Zoltánét! Úgy gondolom, ez sem volna méltányos a többiekkel szemben. Meg aztán, ők valóban kiemelt helyzetbe kerültek. A könyveikről alkotott véleményemet elmondtam a döntés meghozatala előtt, írásos indoklásaimat pedig leadtam az Irodalmi Alapnak. Szerintem ezekről az alkotókról és műveikről volt és lesz is még bőven szó. A többi olvasmányélményemről szeretnék inkább röviden szólni, hogy a tisztelt olvasó- közönség tudja meg, ha lehetne több Madách-díj és jutalom, én személyesen még melyeket javasoltam volna. Mindnek még csak a tételes fölsorolására sem volna elegendő hely... Hát, nem is kívánom mindegyiket elemezni, csupán kiemelnék néhányat, a szívemhez legközelebb állók közül, s természetesen a teljesség igénye nélkül. De mindenekelőtt említsük meg Zalabai Zsigmond Verses magyar Bohémiáját, mely legnagyobb sajnálatomra be sem került a díjazandó könyvek közé, talán mert a szerző itt összeállítóként szerepel. Ez a magyar-cseh verses kapcsolattörténeti olvasókönyv impozáns, hatalmas gyűjtemény, szerintem kincs; kincsesbánya nemcsak a magyaroknak, hanem a cseheknek is. És fantasztikus, lebilincselő olvasmány. A Madách-díjra előterjesztett 2001-ik évi könyvtermés prózájából mit emelne ki? A legnagyobb élményt és örömet Duba Gyula Halódó parasztvilága jelentette nekem. Mély, nagyon árnyalt önvallomás, ahogy nemcsak a paraszti világról, hanem magáról vagy az édesanyjáról ír. Csodálatra méltó, mekkora alázattal közelít a témához és a korszakhoz, amikor még az erkölcsi normákat megtartották, és higy- gye el, ezt nem a kortárs rokon- szenve mondatja velem. Majdnem egy szuszra elolvastam a regényt. És tudja, ki tetszett még nekem nagyon? Vajkai! Nagyon tehetséges író. Ez a regénye pedig utánozhatatlan stílusú. Még a címe is, ahogy franciául kimondom, Saison morte, érzi? Amit ő ebben a regényben újravarázsol, elénk idéz, az Közép-Európában bárhol lejátszódhatott volna. Engem erősen emlékeztet Máraira, no meg a francia egzisztencialistákra, Ionescóra, Beckettre. Nagyon megkedveltem ezt a könyvet. Egyébként mindegyik kötet és kategória, a poézis és az irodalomtudomány is kellemes meglepetés volt számomra, az egyikből sokat tanultam, a másik elszórakoztatott, s nagyon nehéz volt köztük színvonalbeli különbséget találni. A verseskötetek közül melyiket díjazta volna még szíve szerint? Szívem szerint majdnem mindegyiket. De ha nincs elég hely beszélni róluk, félek, valakit úgyis kifelejtek. Nézze, gyermekem, itt van például Barak László kötete. Úgyis kicsinálnak. Ez nagyon tetszett nekem! Ez olyan, mint a napocska. Azt írtam róla a véleményemben, hogy egy világos sziget a modern líra tengerén. Nagyon terhes korszakról, és emberi gyarlóságokról szól eredeti módon, közben végig humoros, ironikus. Az a bölcs irónia! Csodálatos kis könyv, de ahhoz képest, amilyen kicsi, rendkívüli hangulata van. Látja, például a Tőzsér Árpád Finnegan halálának ellentéte. Ez is egy kis remekmű. Ebből meg egy szigorú, kissé csüggedt költő rajzolódik elénk, lemondó, majdnem cinikus. Nagyon jól megkomponált kötet, az önuralom és a költői invenció harca. És ez a Vö- rösmarty-motívumokra épülő költemény, az Ezredvégi sorok a könyvről! Hátborzongató! Talán az irodalomtudományba sorolható könyvekről se feledkezzünk meg! Isten őrizz, azok a legfontosabbak. írja: először is Szeberényi Zoltánt kell kiemelni, az ő irodalomtörténete már csak azért is nagyon fontos, mert ez az első komplex összefoglalása a háború utáni irodalmunknak, a kortárs szlovákiai magyar irodalomnak is, amely még alakulóban van, és állandóan változik. Ez a kétkötetes munka egyszerűen megkerülhetetlen mind az olvasók, mind pedig a kutatók számára. Nagyon megérdemelte volna a díjat! Mindenkinek ajánlom Karol Tomis kötetét: megbízható, pontos, tudományos igényű, s főként a szlovák-magyar kapcsolatokra irányuló tanulmányokat tartalmaz. Hosszan szerettem volna még szólni Mészáros András nagyszerű könyvéről, A transzcendencia leheleté című ragyogó irodalmi-filozófiai munkájáról, mely az emberiség legfrekventáltabb témáját, a szerelmet járja körül lendületesen, olvasmányosan, sokrétűen. És a végére hagytam, hogy ki ne felejtse Cselényi Lászlót, aki két könyvet is letett az asztalra. Az egyik, a Riporttól a mítoszig, melyből nekem A mítosztól a logoszig című nagy tanulmány tetszett a legjobban. Meghökkentett, milyen szélességben és mélységben gondolkodik Cselényi László. Képzelje, olyan szerencséje volt, hogy Párizsban még beszélhetett Gara Lászlóval, akit itt, ebben a könyvében helyesen a magyar irodalom diplomatájának nevez; én sajnos már nem ismerhettem meg őt. A másik könyve, a Sokágú síp irodalmi medalionok gazdag gyűjteménye, melyben száztíz írót, költőt vonultat fel, gondoljon csak bele! Száztíz magyar író, nem csak Európából, az egész világról. Figyelte a címét? Nem ötágú, hanem sokágú síp, bizony! Nos, én ezt a két Cselényi- könyvet melegen ajánlom minden kedves olvasónak, nem fognak csalódni, és garantálom, hogy unatkozni sem, annyira szuggesz- tíven mutat be és emel ki olyan alkotókat is, akikkel a közelmúltig egyáltalán nem foglalkozott az irodalom. Mennyit beszélhetek még? Van még hely? Mert mindent elolvastam, élmény nagyon sok van, és író és költő is! Még talán van egy kevés hely, majd úgy osztjuk be, hogy jusson... Na, akkor csak jegyezze, amit most mondok: Roncsol László. Kétszer is! Egyszer mint szerző, a Csiribik című, gyermekverseket tartalmazó kötettel, azt én rögtön odaadtam egyik kolléganőmnek, akinek vannak kisgyermekei, mert ugye, azok a legjobb értői ennek. Nagyon kedves, játékos SS Engedje meg, hogy én kérdezzek: gondolja, hogy jól döntöttünk, helyes dönté- seket hoztunk? \\ versek, színesek, említse meg, kérem, a könyv illusztrátorának nevét is, ő Balázsy Géza. Tovább: itt van Kocur László, a fiatal kritikus. Ki más tudná legjobban megítélni Roncsolt mint humanista esztétát, azt a kritikust, aki rangos műfajjá emelte a kritikát. Nagyon helyes, hogy erre a nem könnyű feladatra vállalkozott. A másik gyermekirodalmi művet, Méry Margit gyűjteményét is kisgyermeknek adtam, miután elolvastam. Ezeket a világ- irodalmi és magyar meseirodalmi alapú gyűjtéseket Fodor Katalin illusztrálta. Kiss László munkája, a Doleo - ergo sum, magyarul, szenvedek, tehát vagyok rám felfedezésként hatott. Ázt vizsgálja roppant érdekesen, milyen összefüggésben áll az emberi test és a lélek a művészi alkotópályával. Ó, jaj, ki ne felejtse, kérem a két költőnőt! Juhász Katalin könyvének címét - Mentés másként - , képzelje, a férjem fejtette meg nekem, ő ért a számítógéphez, de a versekből érződő erős empátia azonnal megfogott. Eredeti szemszögből vizsgálja a világot. Ugyanígy Fehér Kriszta az Ünneprontás című kötetben. Őszinte. Tetszik az önuralma, női érzékenysége. Turczi Árpádnál ez az intim vallomás a verskötete első részére jellemző, a második fele már költői alkotóműhely, és kísérletezés a tartalommal és a formával. Most látom, a prózában nem említettem Ardamica Ferenc elbeszélés- kötetét, melynek Az akasztott ember kötele a címe. Ardamica nemcsak szórakoztatni tud, hanem meghökkenteni is, nagyon köny- nyen teremt komikus és tragikus helyzeteket egyaránt. Ez a Hajtman Béla is jó! A Hídon. Lehet, hogy ez csak a kezdet, de jó tolla van. Kis területen abszolút jól megfogja a hangulatot. Ez a Tante Lehrerin, hát ez nagyon jó. És van ott egy egészen hosszú írás is, az Esztergomi történet, emlékszik rá, ugye, na az már szerintem előremutat. Még megkérném, ha otthon felfedezi, hogy valamit helytelenül fejeztem volna ki magyarul, azt azonnal javítsa ki! És ha csak olyat húzna ki, ami nem a tárgyhoz tartozik, nagyon megköszönném. Kedves tanárnő, én köszönöm, hogy megosztotta velünk olvasmányélményeit. Azt hiszem, a Madách-díj odaítélésekor a díjazásból kimaradtakról szólni - nem akármilyen gesztus. Ez nem gesztus, gyermekem, ez az, amit a beszélgetés elején úgy említettem, hogy az alkotó munkának kijáró tisztelet. És most akkor engedje meg, hogy én kérdezzek: gondolja, hogy jól döntöttünk, hogy helyes döntéseket hoztunk? Én nem tudom magamban eloszlatni a kételyt. Ennyi remek könyv, ennyi öröm - és a végén a bánat, hogy csak egy díj van! Ezt hallgassa, ez a huncut Zalabai milyen verseket talált! Hát ezeken én nnyit kacagtam!" (A szerző felvételei)
