Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-12 / 135. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 12. KOMMENTÁR Vallomásra várva JUHÁSZ LÁSZLÓ Nem akármilyen sikert könyvelhetett el a pénzügyi rendőrség: tizedik próbálkozásra végre sikerült kézbesíteniük Vladimír Meciarnak a val- lomástételre szóló idézést. A volt kormányfőnek az Elektra panzió felújítására fordított 41 millió koronáról kellene beszélnie, amelyet 1999-ben készpénzben helyezett el Ján Duris építkezési vállalkozó számláján. A rendőrség következő „eredménye” valószínűleg az lesz, hogy akaratlanul is hozzájárul Meciar választási sikeréhez, vagy legalábbis népszerűségének növekedéséhez. Nem lesz nehéz ugyanis az igazságtalanul meghurcolt mártír szerepében tetszelegnie. Az embereknek ugyanis változadanul gyenge az emlékezőképességük, és még mindig szeretik a mézesmadzag ízét. Úgy tűnik, a HZDS elnöke ezúttal is elmegy a végsőkig. Nem veszi át az idézést, nem megy el a kihallgatásra, gondolom, elengedi majd a füle mellett a rendőrség utolsó figyelmeztetését is, hogy ha nem jelenik meg az őrszobán, előállíthatják. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Meciar arra számít, talán ismét kommandósok viszik majd be a rendőrségre, mint két évvel ezelőtt, amikor a jó előre odarendelt sajtó - és így ország-vüág - szeme láttára berobbantották vülája ajtaját, és erőszakkal hurcolták a kihallgatásra. A rendőrség meghunyászkodása ugyan magyarázható az előírások feltétel nélküli megtartásával, Jaroslav Spisiak, az országos rendőrfőkapitány helyettese azonban alaposan túllőtt a célon, amikor kijelentette, majd igyekeznek olyan időpontot találni, amelyik megfelel Meciarnak. Tehát, ha ráér, majd befárad a rendőrségre. Addig pedig csak várhatunk a vallomásra. Talán őszig is. Félek, hogy a választók szeptemberi állásfoglalása éppen annyira kiszámítható, mint Meciar taktikája. Az éhség továbbra is úr SIDÓ H. ZOLTÁN A fejlődő vüágban közel minden negyedik másodpercben egy ember éhen hal. Naponta 34 ezer, 5 éven aluli gyermek hal meg elégtelen táplálkozás vagy az éhínség kiváltotta betegség miatt. Kár volna folytatni a döbbenetes statisztikát. „Tűrhetetlen helyzet, hogy emberek százmilliói maradnak éhen napról napra, miközben a Föld erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy mindenkinek jusson táplálék” - állítja a FAO, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete. Éppen ezért a szervezet a hétfőtől tartó római vüágélelmezési csúcstalálkozóján célul tűzte ki, hogy 2015-ig a felére csökkenti a napjainkban 850 millióra rúgó éhezők számát. Talán ünneprontásnak tűnik, ha a merész szándéknyilatkozatot már most nagy valószínűséggel teljesíthetetlen- nek minősítjük. Ugyanis nem a politikai kinyilatkozások, a csillogó konferenciatermekben terített asztal mellett megfogalmazott óhajok a mérvadóak, hanem a rideg valóság. Amikor 1974-ben először rendeztek tanácskozást a Föld élelmezési gondjairól, a résztvevők nem csekély bizakodással egy évtized alatt megszüntethetőnek vélték a világméret éhezést. Azóta kiderült: a fejlett világ közönye, jelképes pénzügyi segítsége, továbbá a leginkább érintett fejlődő országok felelőtlen hozzáállása, viharos belpolitikai helyzete miatt - a műszaki és agrártechnológiai feltételek megléte ellenére - a probléma nem orvosolható ilyen gyorsan. Az 1970-es évektől kezdődően az afrikai földrész kivételével a többi meghatározó fejlődő régióban növekedett az élelmiszer-fogyasztás; Kína és India a legalapvetőbb mezőgazdasági terményekből önellátóvá vált, a közel-keleti térség az olajbevételekből képes volt finanszírozni élelmiszerimportját, Latin-Ameriká- ban és a Távol-Keleten az alultáplált népesség lélekszámát tekintve ugyan növekedett, a százalékos arányokat vizsgálva viszont csökkent. Afrika ellenben továbbra is az éhség kontinense maradt: a Száhel-övezet, Szudán, a Szomáli-félsziget, Angola, Lesotho, Zimbabwe, Malawi, Mozambik a Föld legkiterjedtebb éhségövezetét alkotja. Bármennyire fájó is, de a globalizálódó világgazdaság legfontosabb szereplői az imént felvázolt térségbe mindaddig nem lesznek hajlandók életet mentő pénzt fektetni, amíg a régió országaiban nem alakulnak ki stabil politikai körülmények. Ez pedig azt jelenti, hogy az európai, amerikai, japán vagy ausztrál polgárok még hosszú éveken át elborzadva nézhetik tévéik előtt jóllakottan ülve a csontsovány és az éhségtől felpuffadt afrikai gyerekeket. LEVÉLBONTÁS Adós, fizess! Az adósok azonban nem fizet- - nek. Még a személyi kölcsönöket sem fizetik vissza. Még az ismerőseiknek, barátaiknak, üzlettársaknak sem fizetik vissza az ekkor-akkor kölcsönkért ki- sebb-nagyobb összegeket. És az az érdekes, hogy senki sem ítéli el őket. Ha bíróságra kerül az ügy, akkor két éven belül tárgyalásra is sor kerül, s megszületik az ítélet: „A kölcsönt vissza kell fizetni!” És aztán mi van? Az adós ezután sem fizet. És a károsult futhat a pénze után. Növekszik a bizalmatlanság az emberek között. Nem érdemes bízni senkiben. Sem barátban, sem ismerősben, sőt családon belül is sok esetben a bizalmatlanság a konfliktusok előidézője. A hetvenes években még hatalmas táblák voltak a járási hivatal, a nagyobb üzemek, a szövetkezetek előtt, melyen dicsérték á jó eredményt elért dolgozókat, és kipellengérezték a szocializmus ellenségeit. Hát én ezt a táblát újra bevezetném. Rákerülne minden csaló, hazug ember neve, aki megkárosította társait, nem fizette adósságát, kölcsönét, csalárd módon milliókat szerzett magának, miközben az állástalanok, a hajléktalanok éheznek és fáznak, a kukákban kotorásznak. Megvetésre méltó az az ember is, aki felvásárolja a lopott dolgokat, mert ha nem volnának orgazdák, biztos kevesebb volna a betörés, lopás, mert értékesítés nélkül nem érdemes lopni. Meg kellene gyorsítani a bíróságok munkáját és szigorúbb büntetést kiszabni azokra, akik a törvényt megszegik. Kihez forduljon az egyszerű polgár, akit kirabolnak, becsapnak, emberi mivoltában megaláznak? Ha megtalálják is a bűn elkövetőjét, a tárgyalásra egy-két év múlva kerül sor, addigra egy csomó újabb törvény- sértést követ el, és a sorozatnak nincs vége. De még náluk is rosszabbak a csalók, akik minden ócska régi és új trükköt felhasználnak, hogy megszerezzék az egyszerű emberek nehezen és becsületes munkával megszerzett pénzecskéjét. Petri Józsefné Garamsalló TALLÓZÓ N.ARO.DNAOBROpA Michal Sykora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke arról nyilatkozik a napilapban, milyen gondokkal veszik át a helyi önkormányzatok az oktatásügyi és szociális hatáskörök meghatározó részét*. Egyúttal kitér arra is, hogy az önkormányzatok az átveendő iskolákat ellenőrzik, és erről jelentést írnak. „Egy dolog jelentést írni, s más dolog az, hogy legyen elegendő pénz az elégtelenségek kiküszöbölésére. Attól tartunk, hogy végül minden az önkormányzatok vállát terheli majd. Ám egyértelműen kinyilvánítjuk, hogy ez az állam feladata volt, és az államigazgatásnak meg kell oldania azokat a dolgokat, amelyeket biztosítania kellett volna, de nem tette, mert nem volt rá pénze” - mondja a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke. Hozzáteszi: szerinte Az államnak külön pénzt kellene elkülönítenie erre a célra, majd fokozatosan hozzáférhetővé tennie. „Ebből is látni fogjuk, hogy az egyes pártok miként viszonyulnak a közigazgatási reformhoz” - jegyzi meg az interjúban Michal Sykora. Az eddigi folyamatok azt mutatják, hogy a községeknek nincs világos elképzelésük a vízművek üzemeltetéséről Kockázatok a magánosításban Ebben az évben kellene befejeződnie a víz- és csatornaművek átalakításának és esetleges privatizálásának, amelyről a téma komolyságával ellentétben nagyon kevés szó esik. A Nemzeti Vagyonalap rövidesen létrehozza azt a hat részvénytársaságot, amelyek hivatottak lesznek a községek részvények formájában levő vagyonát kezeim és működtetni. Ez a felosztás nem tökéletes, számunkra jobb is elképzelhető volna. AGÁRDY GÁBOR A víz- és csatornaművek transzformációja bizonyos mértékig visszatérés az eredeti, természetes állapothoz. A vízügyi illetékességek oda kerülnek, ahová valók - a községekhez és az önkormányzatokhoz. A törvény szerint (369/1990) a községek felelősek a lakosság ivóvízzel való ellátásáért és a szennyvíz elvezetéséért, tisztításáért. Ez volt az első, de egyben az utolsó törvényes módosítás az elmúlt tíz évben. Szlovákiának ma nincs átfogó vízügyi reformkoncepciója. A transzformáció csak az illetékességek átruházását jelenti, mikor az állam kiszáll a vagyon kezeléséből és az ágazat finanszírozásából. A kormány ettől várja, hogy kialakulnak azok a feltételek, amelyek a vízügyi részvény- társaságok hatékony működését eredményezhetik. Ez van - sem több, sem kevesebb. Az eddigi folyamatok azt mutatják, hogy a községeknek nincs vüágos elképzelésük a víz- és csatornaművek üzemeltetéséről. Az állam, miközben megszabadul az eddigi felelősségétől, nem mutat hajlandóságot arra, hogy megteremtse az így átruházott vagyon hatékony kezelésének feltételeit. Községeinknek nincs meg az az anyagi háttere, amely a vízügyi berendezések állapotát és üzemeltetésük módját európai szintre emelhetné. A községek mint az újonnan létesített részvénytársaságok részvényesei arról fognak dönteni, hogy ki lesz tagja a részvénytársaság egyes szerveinek, ki lesz az igazgatótanács elnöke, ki lesz tagja a felügyelőtanácsnak, milyen vízellátási koncepciót fog az adott rt. alkalmazni, mekkora lesz a víz- és csatornadíj. Az önkormányzatok nem készültek fel kellő mértékben a transzformációra, nincs elég képzett szakemberük és nincs egységes koncepciójuk. Ezért előfordulhat, a kiutat abban remélik megtalálni, hogy az üzemeltetésbe bevonják a magánszektort, legyen az belföldi vagy akár külföldi is. Ez viszont azzal járhat, hogy a víz- és csatornadíj rövid időn belül a többszörösére ugrik, ami szöges ellentétben áll az önkormányzatok érdekével, hiszen így a lakosságot károsítanák meg. A logika azt diktálja, hogy olyan üzemeltetési formát kell választani, amellyel biztosítható a vízellátás és szennyvíztisztítás a legalacsonyabb árak mellett, miközben az rt.-ben csak annyi haszonra szabad törekedni, amely biztosítja a szükséges javításokat, karbantartást és a tervezett új beruházásokat. Ezt pedig valószínűleg a magánszektor nem fogja tolerálni, mert célja a minél nagyobb haszon megszerzése. A jelenlegi struktúrák meghagyása pedig csak a „cégtábla átfestését” jelentené, s az állami paternalizmus megszűnése után a vízművek jelenlegi pénzügyi és műszaki helyzetében az ágazat biztos csődjéhez vezetne. Sok jel mutat arra, hogy a nagy nemzetközi vízügyi magánvállalatok csak arra várnak, hogy mikor kerül át a vagyon az önkormányzatokhoz, illetve az általuk felügyelt részvénytársaságokhoz. Arra várnak, hogy az elérhető legnagyobb haszon fejében privatizálhassák az ágazat szolgáltatásait. A fejlett államok tapasztalata, a közép-európai gyakorlat és főleg az úgynevezett harmadik világ tapasztalata arra ösztönözhetné az önkormányzatokat, hogy nagyon érzékenyen kezeljék ezt a kérdést, főleg a külföldi tőke megjelenését a vízügyi szolgáltatásokban. Ezt az irányt számos külföldi negatív példa bizonyítja. Ma még inkább elképzelhetetlen az az állapot, hogy a vízügy átfogó reformja ne úgy menjen végbe, hogy az megfeleljen a polgárok érdekeinek. Elég azonban pár rossz döntés, korrupció, a polgármesterek megkörnyékezése, az önkormányzatok befolyásolása (ez már ma is van), s bekövetkezhet az elengedhetetlen és nehezen összehozott vízügyi transzformáció teljes kudarca. Éz pedig azzal járna, hogy az eddig úgy-ahogy működő vízügyi vállalatok teljesen atomizálódnának - apró darabokra esnének. Ennek egyenes vonzata volna a vízár drasztikus emelkedése - úgy, ahogyan ez megtörtént pár évvel ezelőtt Csehországban is. Ott nem ritka, hogy 50-60 cseh koronába kerül egy köbméter víz, azaz 75-90 szlovák koronába. Egy ilyen áremelkedést pedig a lakosság széles rétegei most nem tudnának elviselni. Minden üzemeltetőnek figyelembe kellene vennie a közérdeket, függetlenül attól, hogy az önkormányzati vagy magánvállalat. A köz érdekét azonban mielőbb jogi formába kellene önteni, hogy pontosan meghatározható legyen. Ma a víz ára államilag szabályozott és dotált. Ha megszűnne minden szabályozás, akkor előfordulhat olyan eset is, hogy az egyes régiók vízárai szélsőséges különbségeket mutathatnának, főleg az atomizált, szét- darabolódott vízügyi társaságok esetében. Ezért az önkormányzatoknak meg kellene akadályozniuk a további aprózódást, amelyre már most, a részvénytársaságok megalakulása előtt tettek kísérleteket. Ugyanis Szlovákiában nagyon eltérő a vízbázisok előfordulása, és ma már akár 150 km hosszú vezetékeken szállítják az ivóvizet az egyes régiókba: lásd a Bős-Aranyosmarót vezetéket, a Jóka-Galánta-Nyitra vezetéket. Márpedig az eddigi vízbázisok és távvezetékek kiépítésében minden polgár pénze benne van, hiszen ezt eddig az állam felügyelte. Az ilyen vízáremeléshez hogyan viszonyulna például a Csallóközben lakó polgár, mikor köztudott, hogy Európa egyik legnagyobb és legolcsóbb vízbázisa van a lába alatt, s azt minden előkészítés nélkül lehet felhasználni. A víz világpiacát néhány multinacionális társaság ellenőrzi. Ezek a társaságok nemcsak vízügyekkel foglalkoznak, hanem más tevékenységet is kifejtenek, például utakat építenek. Példaként említMinden üzemeltetőnek figyelembe kellene vennie a közérdeket. sük a Vivendi cégóriást, amely a vízügyi aktivitásaiból befolyt hasznot más tevékenységéből származó hiány befedésére használta. Ez a cég 2000 januárjában bejelentette, hogy 16,5 milliárd eurós adósságát így akarja megszüntetni. Ez pedig végső soron azt jelentette, hogy 4 százalékkal emelkedtek az egy lakosra eső vízügyi kiadások. Ne menjünk azonban ilyen messzire, nézzük meg Budapest esetét. Szalka Miklós, aki alelnöke a város karbantartó bizottságának, a következőket mondta az 1,6 milliárd forintos (!) budapesti veszteség kimutatása után: „Ma már világos, hogy a közszolgáltatások ilyen fajtájú magánosítása, amivel 25 éves koncessziót kaptak a vízügyi létesítmények üzemeltetésére, nagy hiba volt.” Ugyanez történt Szegeden is, ahol a külföldi cég 70%- ban részvényese a Szegedi Vízműnek, az önkormányzat pedig 30%-ot birtokol. A cég azonnal létrehozta a leányvállalatát, amely jogilag teljesen önálló és semmi köze a részvénytársasághoz azon kívül, hogy a leányvállalat foglalkoztatása elsőbbséget élvez a javításoknál és a karbantartásnál. Az anyavállalat így menti ki a hasznát, amelyet a vízmű kitermelt. Aj anya- és a leányvállalat közt szerződéseket pedig senki sem jo gos felülvizsgálni. Ha pedig ez megtenné az rt. felügyelő tanácsa előre biztos a szavazás eredmé nye... Ugyanilyen aktivitásoka mutat a francia Suez-Lyonnaisi des Eaux, vagy a német Berliné Wasser, vagy akár olyan konzultá ciós cégek is , mint az IWT. Ezek, cégek, annak ellenére, hogy egy más konkurensei, bizonyos jól fel fogott érdekek mellett akár közö cégeket is létrehoznak, hogy a be folyásukat megszerezzék. Az Európai Unióban privatizál vízművek nagyobb számban csa Franciaországban, Angliában é Walesben vannak. Számuk 1992 tői, kivéve Spanyolországot, ali nőtt. A közszolgálati vízműve (önkormányzati üzemeltetés) lej többje az USA-ban és Kanadába van. A közszolgálatiság domin; Latin-Amerikában is. Luxemburj ban, Dániában, Írországban, Gc rögországban és Ausztriában vízművek 100%-a önkormányza kezelésben van, Németországba 82%-os az önkormányzati részesi dés, míg Nagy-Britanniában 12°/ os és Franciaországban 25%-os. Ezzel szemben a világon számos; példa is van (Svédország, Hollai dia), hogy lehet vízmüvet okosai jól és olcsón is üzemelten önerőből - még önkormányza szinten is. Ezekben az országol ban működik egy, az állam bef lyását biztosító bizottság, ame felügyeli az árképzést, és az ind' kolatlanul magas vízárak esete közbeléphet. Az ilyen, jól műkőé állami szerv létrehozására nálut is szükség lesz. E cikk terjedelme nem teszi 1 hetővé, hogy behatóan és konkr tabban foglalkozzunk az egyes c szágok vízügyi praxisával. E; azonban biztos: most a három le fontosabb dolog egyikéről van sz A levegő, napfény és víz közül utóbbit fogja közvetlenül érinte a transzformáció. Ha az önkc mányzatok okosan fognak doni ni, akkor a vízáremelkedés elvisi hető lesz a lakosság széles rétej számára is. Mivel alapszükségle közszolgáltatásról van szó, transzformációnak nem fog tenni a politikai síkra való terel sem. Ha pedig rosszul döntenek önkormányzatok és atomizálóc a vízügy, akkor számíthatunk e 10-20 éves időszakra, míg az inc kolatlanul magas vízárak mell valamelyest konszolidálódik ágazat, s rendbe hozzák azoka létesítményeket, amelyeket tői rétévé itt hagyott az üzemeltető A szerző a Pozsony Megyei C kormányzat tagja- Úgy érzem, mintha éppen most, a választási lista összeállításakor veszítettem volna el a párt bizalmát... (Marabu rajza)
