Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-10 / 133. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 10. Kultúra \ diákok többsége eredményes felkészülésének köszönhetően sikerrel szerepelt az idei érettségi vizsgákon A várakozásoknak megfelelően (Somogyi Tibor felvétele) A középiskolákban a közelmúltban zárultak le az érettségi vizsgák. A diákok többsége fellélegezhet. Körképünkben iskolák igazgatói számoltak be tapasztalataikról az idei érettségik kapcsán. RÁCZ VINCE Az oktatásügyi minisztérium pedagógiai és szervezési szabályzata előírásainak megfelelően idén is két időpontban, a május 13-i és a 20- ával kezdődő héten érettségiztek a diákok. A somorjai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium két végzős osztályában idén május 20-a és 23-a között ösz- szesen 51 diák érettségizett. A két kötelező vizsgatantárgy, a magyar, illetve a szlovák nyelv és irodalom mellett a kötelezően választható tantárgyak sorából a legtöbben a matematikát, a történelmet és az idegen nyelveket választották. Kovács László, a somorjai gimnázium igazgatója elmondta: „Az iskolánkban már negyedik éve alkalmazzuk az alternatív tantervet, amely hatékonyan segíti a diákjaink felkészülését az érettségi vizsgákra. Az alternatív tanterv alapján az első három évfolyamban minden tárgyból kötelező az óralátogatás. Az utolsó évben azonban csak négy tárgy kötelező, az összes többi választható. A negyedikeseknek heti 30 tanítási órájuk van. Órarendjüket ők maguk állítják össze. Nagy óraszámban azokat a tantárgyakat választják, amelyekből érettségi, később pedig felvételi vizsgát tesznek. A négy kötelező tárgy a magyar, illetve a szlovák nyelv és irodalom, az idegen nyelv, valamint a testnevelés.” A puskázásnak csak nagyon kicsi volt a valószínűsége, úgyszólván semmi - árulta el Kovács László hiszen egyszerre csupán három tanuló tartózkodott a helyiségben. A bizottság öt tagja éppen ezért minden mozdulatát nyomon követhette a felelőnek és a két felkészülónek. Az egyes vizsgatantárgyakhoz szükséges valamennyi segédanyag, például szöveggyűjtemények, adasz stb. már eleve ott volt a diákok asztalán, tehát nem hozhattak be magukkal saját segédeszközt. Egészében véve kiváló eredményeA felkészülés pillanatai két értek el a tanulók az érettségin, az igazgató Kovács László elégedettségének adott hangot a végzősök teljesítményével kapcsolatban. A füleld gimnázium magyar tanítási nyelvű osztályában szintén május 20-ától 23-áig tartották az érettségi vizsgákat. Idén 26 tanuló járulhatott a zöld asztalhoz. A magyar és a szlovák mellett legtöbben az angol és a német nyelvet választották, sokan döntöttek a matematika, az informatika, a földrajz, a történelem és a biológia tantárgya mellett. Valamennyi tanuló sikerrel szerepelt az érettségi vizsgán, ami az eredményes felkészülésüket igazolja. „Egyedüli problémaként az merült fel, hogy egy diákunk nehezebben kezdte el feleletét, mivel túlságosan feszélyezte az érettségi vizsgák légköre. Az efféle ijedtséget azonban általában tolerálják a tanárok, teljességgel érthető, ha a vizsgázó kel- lemetienül érzi magát.” - mondta el Péter György a füleld gimnázium igazgatóhelyettese, majd hozzáfűzte, arra, hogy valamelyik vizsgázó csalt volna a válaszadások alkalmával, még nem volt példa a gimnáziumban. A diákok felkészülését a rendes tanítási órákon kívül segítették a gyakorlatok és természetesen az otthoni foglalkozások is. A füleld gimnázium a somoijaihoz hasonlóan szintén alkalmazza az alternatív tanrendet, éppen ezért a tanulók a kötelező tanítási órákon kívül az általuk kiválasztott gyakorlatokat is látogathatják, az órarendjüket így részben maguk állítják össze. A dunaszerdahelyi Vámbéry Armin Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatónője Cseh Mária elmondása szerint iskolájukban az érettségi vizsgák zökkenőmentesen zajlottak, az idén május 13-a 17-e között érettségizett száz diák közül senkinek sem kell szeptemberben pót- vizsgáznia, elégséges érdemjegyet is csak kevesen vihettek haza. Az igazgatónő elégedett a tanulók fel- készültségével és elért eredményével. Az adatok tükrében kiderült, a diákoknak ádagban jobb lett az érettségi vizsgán elért eredménye, mint a negyedikes év végi átlaga. A tanulók nagy többsége matematikából, idegen nyelvekből vagy pedig történelemből érettségizett a kötelező tantárgyakon kívül. A nagymegyeri Magyar Tannyelvű Gimnáziumban idén összesen 37, a közös igazgatású Kereskedelmi Akadémián 34 diák érettségizett - tudtuk meg a középiskola igazgató- helyettesétől, Máris Katalintól. Valamennyi diák sikerrel szerepelt a vizsgákon, a tanulók által elért legrosszabb tantárgyi átlag mindössze 1,6 - árulta el az igazgatóhelyettes. Legtöbben az angol és a német nyelvet, a matematikát, a földrajzot, valamint a biológiát választották a kötelezően választható érettségi tárgyak közül. A nagymegyeri gimnáziumban is lehetőségük nyűt a negyedikes diákoknak arra, hogy az érettségi vizsgák évében gyakorlatokra jáijanak az általuk választott tárgyakból. „Semmivel sem születtek rosszabb eredmények, mint az elmúlt tanévben, ez alkalommal is a várakozásainknak megfelelően folytak le az érettségi vizsgák” - értékelte a diákok teljesítményét és összegezte benyomásait Kulcsár Mónika, a Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium magyar és történelem szakos tanára. A IV.B osztály 22 diákja közül 13 felelt meg kitüntetéssel, 4 jeles, 5 pedig megfelelt minősítést szerzett. A magyar nyelv és irodalom tárgyból tett érettségi vizsgák összesített eredményeinek átlaga körülbelül 1,9-re, szlovákból 1,73- ra jött ki. „Gyakorlatilag minden tárgy szerepelt a vizsgán - árulta el Kiss Ferenc matematika-fizika szakos tanár -, de legtöbben a matematikát, az angol nyelvet és a történelmet választották az érettségin.” A diákok felkészülésének sikerességét igazolja, hogy alapjában véve minden tanuló jó eredményt ért el saját képességéhez mérten. „A puskázásra még a leghalványabb esély sem kínálkozott a tanulók számára - fűzte hozzá Dávid Béla, a gimnázium igazgatója, testnevelés szakos tanár. - Semmiféle személyes holmit nem hozhattak be magukkal a tanterembe. A diákoknak külön helyiség állt a rendelkezésükre, hogy az utolsó pülanatban is még belenézzenek a jegyzeteikbe vagy éppen egy kicsit lazítsanak.” A tanárok igyekeztek mindent megtenni azért, hogy igazolják a tanulók eltelt négy év során felmutatott eredményeit. A tapasztalatok azt igazolják, hogy az érettségin a Duna utcai diákok csaknem száz százaléka a tőle megszokott színvonalú teljesítményt nyújtja. Szombaton véget ért a XXVII. Duna Menti Tavasz Sikeres volt a fesztivál ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. Ünnepélyes ered- nényhirdetéssel és díjkiosztással írt véget szombaton a XXVH. Duna Vienti Tavasz országos fesztivál. A fesztiválon az idén 9 bábcsoport és 13 gyermekszínjátszó csoport mérte jssze tudását. A csoportok az ország minden szegletéből gondos szakmai válogatás és előkészítés itán jutottak be a több regionális üődöntőt követően. A fesztivál szakmai színvonalával a fiatal műrészek egész évben folyó felkészítésének eredményeként mindenki űégedett lehetett. A zsűri idén a bájos kategóriában a fódíjat a íarkácsi alapiskola Pimpó bábcso- jortjának ítélte oda, a csoport ren- lezői: Vezémé Gonda Klára és Jolinsky Irén. Nívódíjat kapott a járkányi Ady Endre Alapiskola Kuc- ;ó bábcsoportja, rendezőjük íimmler Zsófia, a felbári alapiskola Amadé László bábcsoportja, rendelőjük Csépi Zsuzsa, aki a Bábjátékos nesterdíjat is átvehette. Nívódíjas ett a galántai Kodály Zoltán Gimná- :ium Manócska bábcsoportja, ren- lezőjük Mészáros Andrea és a kis- ídvamoki alapiskola Kabóca báb- soportja, melynek rendezője Mak- á Márta. A gyermekszínjátszók ka- egóriájában az idén nem osztott ki i zsűri fődíjat. Teljesítménye elis- nerésére nívódíjat kapott a tor- íaljai alapiskola és szülői szövetség íincskeresők színjátszó csoportja, endezőik Mészáros Piroska és Okos Zsuzsanna, a bélyi alapiskola Csi- sergő színjátszó csoportja, rendeA harkácsi Pimpó bábcsoport (A szerző felvétele) zőik Szakszón Anna és Bortosné Ronkay Ágnes, valamint a dunaszerdahelyi VMK és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezetének Fókusz Gyermekszínpada, rendezőik Jarábik Gabriella és Takács Tímea. A szervezők a közelmúltban elhunyt publicista, kritikus és színházi szakember Dusza István emlékére díjat alapítottak, amelyet elsőként a szímői Jedlik Áhyos Alapiskola Hétszínvirág bábcsoportja vehetett át. A zsűri, a szervezők és az előkészítők abban is megegyeztek, hogy jövőre új kategóriával bővítik a Duna Menti Tavaszt, mégpedig a szerkesztett népi játék kategóriájával. Az új kategória bevezetésével szeremének még több csoportot bekapcsolni a bábjátszó és gyermekszínjátszó mozgalomba. AXXVin. Duna Menti Tavaszra tehát már most készülődhetnek a csapatok, (szász) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. Csaknem hatórás zenei maratonnal ért véget a 8. Borostyán Fesztivál. A június 4-étől tartó rendezvénysorozat utolsó napján a népzenéé és a megzenésített verseké volt a főszerep, a Városi Művelődési Központ színpadán egymást váltották a műfaj hazai és magyarországi képviselői. A sort a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny énekelt vers kategóriájának idei győztese, a rozsnyói ZNB együttes indította, majd a komáromi Accord következett. Ez utóbbi együttes a tavalyi Borostyán Fesztiválon mutatkozott be először, és azóta több alkalommal lépett már közönség elé. Az érsekújvári Vándor együttes változatos hangzású, friss zenéjével szintén nagy sikert aratott. A népdalokat éneklő Mészáros Márta, valamint a vallási tárgyú dalokat előadó Écsi Gyöngyi, Judit és Anikó ismét bebizonyította, hogy müyen csodálatos zenei élményt nyújt a tiszta énekhang. Écsi Gyöngyi, aki ezúttal unokahúgaival lépett színpadra, triójukról csak annyit mondott, hogy a közös éneklés öröméért, jókedvből dalolnak együtt. A fesztivál szervezője, a komáromi Borostyán együttes elsősorban a melankolikus, lágyabb zenei hangzásvüágot képviseli, mostani fellépésükön is jobbára meditativ versmegzenésítéseket hallhatott a közönség. Sebő Ferenc, aki az egykori Zsarátnok együttes tagjaival lépett színpadra, közvetlen stílusával elbűvölte a közönséget. A zenei maratom a Kaláka színvonalas műsora zárta. Szombaton este tehát minden adott volt a színvonalas szórakozáshoz. (vkm) Sebő Ferenc és együttese (Vas Gyula felvétele) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Carmen 19 A.HA SZÍNHÁZ: Jeanne D Arc második halála 19 MISKOLC NEMZETI SZÍNHÁZ: Mindenki LGT - Táncképek 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Bridget Jones naplója (angol-amerikai) 18, 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI: A zongoratanárnő (osztrák-francia) 21.15 MLADOSÍ: Bajor filmek hete - Engel és Joe 18 A jólét országa 20 OBZOR: Mulholland Drive - A sötétség útja (amerikai) 18, 20.30 TATRA: Isten nagy, én kicsi vagyok (francia) 18 Intimitás (francia-angol) 20 ISTROPOLIS: Wasabi - Mar, mint a mustár (francia-japán) 17.45, 20 Pókember (amerikai) 11.30, 14.30, 17.30, 20.30 Kikötői hírek (amerikai) 18.15, 20.45 CHARLIE CENTRUM: Isten nagy, én kicsi vagyok (francia) 18 Vénasszonyok nyara (cseh) 18.45 Végszükség (amerikai) 20.15 A Skorpiókirály (amerikai) 20.30 Dr. T és a nők (amerikai) 17.30 Három évszak (amerikai-vietnami) 20 KASSA DRUZBA: Wasabi - Mar, mint a mustár (francia-japán) 16, 18, 20 TATRA: Buena Vista Social Club (német) 17.30, 20 CAPITOL: Pókember (amerikai) 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: Pókember (amerikai) 16,18.15, 20.30 IMPULZ: Csokoládé (amerikai) 16.15,18.15 DÉL-SZLOVÁKIA ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Intimitás (angol-francia) 19.30 GALÁNTA -KERTMOZI: A kapcsolat (amerikai) 21 GYŐR PLAZA: E.T. - a földönkívüli: felújított változat (amerikai) 13.30 Jégkorszak (amerikai) 13,14.45,16.30,18.15,20 Kate és Leopold (amerikai) 17.30, 20 Kutyabajnok (amerikai) 14 Monte Cristo grófja (angol-amerikai) 14.45, 17.15, 19.45 Pánikszoba (amerikai) 18, 20.15 A Skorpiókirály (amerikai) T6,18, 20 Star Wars II. - A kiónok támadása (amerikai) 13.45, 14.45, 16.30, 17.30, 19.45, 20.15 Szörny Rt. (amerikai 14, 16 Traffic (német-amerikai) 14, 17, 20 Végszükség (amerikai) 15.45, 18, 20.15 Vidocq (francia) 13.30.15.30 40 nap és 40 éjszaka (amerikai) 14.30,16.30,18.30, 20.30 AZ MKKI HÍREI ♦ Pozsony. Holnap a Szlovák Nemzeti Múzeumban Péreli Zsuzsa Munkácsy-díjas iparművész kiállításának megnyitójára hívjuk Önöket. Péreli Zsuzsa textilművész elsősorban gobelinnel, falikárpitok tervezésével, szövésével foglalkozik, de ismertek papírmunkái, grafikái is. Péreli Zsuzsa újraélesztette a gobelin műfaját, s ezt a régi, nemes technikát, mely hatalmas szaktudást és kultúrtörténeti ismereteket is igényel, visz- szahozta a kortárs iparművészetbe. Péreli sikeresen ötvözi az archaizáló, 19. századi formákat a mai ember élményvilágát meghatározó hangulatok érzékeltetésével. Péreli Zsuzsa falikárpitok, grafikák című kiállítását márciusban a kassai Kelet-szlovákiai múzeumban, májusban az ótátrafüredi Flóra-villában láthatták. A kiállítás megnyitójára a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeumban holnap délután 5 órakor kerül sor. A kiállítást dr. Boros Miklós, a Magyar Köztársaság szlovákiai nagykövete nyitja meg. ♦ Nagyőr. Az idén ünnepeljük Mednyánszky László festőművész születésének 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból június 14-én a nagyőri kastély udvarában a kastély állandó kiállításának ünnepélyes megnyitójára, valamint Mednyánszky születésének 150. évfordulójára készült emléktábla avatására kerül sor, melyet a Szlovák Nemzeti Galéria, a Késmárki Járási Hivatal és a Kulturális Intézet közösen rendez. A nagyőri kastélyban - a Mednyánszkyak ősi kastélyában - ma a Szlovák Nemzeti Galéria gyűjteményéből állandó kiállítás keretében látható válogatás: a történelmi arckép- csarnok a Mednyánszky-család őseit vonultatja fel, a kastély berendezése az iparművészetről ad keresztmetszetet a 17. századtól a 19. századig, a könyvtár pedig szinte eredeti állapotában látható. Figyelemre méltó a Mednyánszky László festményeiből rendezett állandó kiállítás, mely művészetének fejlődését mutatja be a 19. és a 20. század fordulóján. Az évforduló méltó megünnepléséhez a Kulturális Intézet is hozzájárult. FELHÍVÁS A dunaszerdahelyi Gábriel Polgári Társulás Pislákoló mécses címmel szavalóversenyt rendez 2002 őszén. Nevezni elsősorban a hazai és az egyetemes magyarság pap- költőinek verseivel, valamint istenes versekkel, prózával lehet az alábbi kategóriákban: I. kategória-alapiskola 1-2. osztálya II. kategória - alapiskola 3-4. osztálya III. kategória - alapiskola 5-6. osztálya ÍV. kategória - alapiskola 7-9. osztálya V. kategória - középiskola VI. kategória - saját vers vagy próza Nevezési határidő 2002. június 20. Nevezni egyénileg vagy iskolán, cserkészcsapaton, plébánián, esetleg egyéb szervezeten keresztül is lehet. A nevezést a társulás címére (Gábriel Polgári Társulás, Nám. priatelstva 2164/4, 929 01 Du- najská Streda, e-mail: ajpek@ffeemail.hu ) kérjük eljuttatni a pontos névvel, címmel, telefonszámmal, a kategória megjelölésével, valamint annak feltüntetésével, hogy verssel vagy prózával neveznek-e! Mivel a versenyre ősszel kerül sor, azon óvodások jelentkezését is várjuk, akik csak szeptembertől kezdenek az iskolában. A korai - júniusi - jelentkezésre az egyes kategóriákban való érdeklődés felmérése végett van szükség, ugyanis kellő érdeklődő esetén október folyamán helyi vagy regionális fordulókat szervezünk. A gálaműsorral egybekötött döntőre 2002 novemberében kerül sor, ahová az előzetes tervek szerint az összes versenyző és felkészítő meghívást kap. Csaknem hatórás zenei maratonnal zárult a rendezvény Gyér közönség előtt