Új Szó, 2002. június (55. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-10 / 133. szám, hétfő

2

Vélemény és háttér

ÚJ SZÓ 2002. JÚNIUS 10.

KOMMENTÁR

Közszolgálati cserkész

TÓTH MIHÁLY

Az állami televízióban ismét fellázadt néhány publicista. Sokért nem adnám, ha kiderülne, hogy a lázadás az újságírói szakma becsületének védelmében, nem pedig pártsugallatra történt. Az esemény előzménye: az STV hírműsor-főszerkesztőjének helyettese rábeszéléssel se tudta rávenni két munkatársát, hogy Pavol Ruskót egy összeférhetetlenségi témájú vitaműsorba meghívja. Végül írásban utasították a műsorvezetőket Rusko szerepeltetésére. A televíziós személyiségek azzal utasították vissza a vitaműsor levezetését, hogy szerintük a politikai kultúrával összeegyeztethetetlen, ha az mond véleményt az ösz- szeférhetetlenségről, aki két tényezőként van jelen az ország közéletében: a Markíza televízió társtulajdonosaként és egy 8 százalék körüli népszerűségű párt, az ANO elnökeként. Rusko bírálóinak érvei közismertek. Aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy a műsorvezetést megtagadók ezeket az érveket sorakoztatták fel. Megtapasztalhattuk az 1998-as képviselőválasztási kampány, majd a köztársasági elnökségért vívott küzdelem heteiben, mire képes egy elkötelezett televíziós főnök. Ruskót ma már pozsonyi Berlusconiként emlegetik...

De idézzük fel a másik fél fő argumentumát is. A televíziós főnök azzal érvel az ANO elnökének meghívása mellett, hogy kamerák előtt lehetőség nyűt volna rá: az összeférhetetlenség kérdésében álláspontja megismertetésére kényszerítsék a sajtócézárként emlegetett politikust. Aki ismeri a sajtó működési mechanizmusát, tudja, ma hol húzódnak a kérdező újságíró lehetőségének határai. Annyira összeku- szálódtak az érdekek, hogy az oknyomozó újságírónak semmi esélye a sikerre. Arról már nem is beszélve, mennyire esélytelen az újságíró, ha egy politikust kamerák előtt próbál vallomásra késztetni. Amilyen tehetségtelennek bizonyultak politikusaink a közéleti kultúra fejlesztésében, legalább olyan zseniálisak voltak a közvélemény-formálók becserkészésében. És nem piruló kiscserkészként tették, amit e téren tettek. Irodalmi élményeink alapján úgy tudjuk, a két világháború közötti évtizedekben a politikusok megelégedtek azzal, hogy egy-egy jobb képességű közírót, netán publicisztikával is foglalkozó szépírót megnyertek az ügyüknek. Ma - rendszerint a főszerkesztő becserké- szésével - előre és „lábon” megvásárolják a „termést”. Ezért csak formális logikával tehető egyenlőségjel az STV hírszolgálati főszerkesztőjének és (ma már csak volt) beosztottjainak érvei közé. A politikusok és a médiacézárok - akik megérdemlik egymást - kapcsolataiban speciális logika érvényesül. A tévénéző mást érdemelne.

Kisebbségben, de sokan

SZILVÁSSY JÓZSEF

Az első beszélgetések a rácsodálkozások jegyében teltek a kisebbségi lapok pozsonyi konferenciáján. Mi, hazai, erdélyi és vajdasági magyar újságírók nagy érdeklődéssel hallgattuk a németországi dán, a dániai német, a katalán, a baszk, továbbá az ír kolléga beszámolóit lapjaikról. S hihetedennek tűnt számunkra, hogy a dél-tiroli Dolomiten na- püapot jegyző kiadó az első öt legnyereségesebb cégek közé tartozik az olaszországi autonóm területen. Fokozatosan megbizonyosodhatunk arról is, hogy a kisebbségi lapokat tömöríteni igyekvő MIDAS nem valamiféle gittegylet és belátható időn belül rangos érdekvédelmi és szakmai szervezet lehet. Ennek egyik apró bizonyítéka, hogy az elnökség pozsonyi tanácskozásán döntés született a horvátországi olasz lap anyagi támogatásáról, s a lobbizás konkrét lehetőségeiről. A Rijekában-Fiuméban megjelenő újság vezetői a jelek szerint megunták az állami beavatkozásokat és végre függetienek szeretnének lenni, amihez nem kevés induló tőke és erkölcsi támogatás kell. Másnap már a közös tervek, az együttműködés lehetőségei sejlettek fel beszélgetéseink során, amelyeket az a felismerés erősített, hogy negyven- milliónyian élünk kisebbségiként Európában, ahol mindannyian saját azonosságtudatunkkal szeretnénk megmaradni és boldogulni. S ahol- hallottuk ki tudja, hányszor a két nap során - csak úgy mehet végbe az egységesülés, ha megmarad a földrész sokszínűsége. Ha a kíméletlen gazdasági verseny farkastörvényei nem hatolhatnak a szellemi szférába, tehát a lélekszámban legkisebb kisebbség is megőrizheti - kellő állami és európai támogatás és kisebbségvédelmi rendszer révén- tárgyi és szellemi értékeit a rájuk zúduló konzumkultúra, a silány szappanoperák, az együgyű vetélkedők rombolásától. Miközben nyilvánvalóan nem múlathatjuk az időt köldöknézéssel, mert tudásban, kreativitásban lépést kell tartanunk a vüág szédületes fejlődésével. A megmaradás feltételei ugyanis egyértelműek és könyörtelenek: sem kisebbségi polgárnak, sem kisebbségi lapnak nincs jövője, ha ennek a kihívásnak nem tud eleget tenni. Ám mindezek ismeretében sincs okunk kisebbrendűségi érzésre, hiszen a közép-európai magyarok és nem magyarok számos kiváló személyiség példájával, világraszóló szellemi teljesítményekkel igazolhatják, hogy velünk szellemi és anyagi értelemben is gazdagodhat földrészünk. A tanácskozás végére az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindezek tudatosításával a kisebbségi magyar sajtó is jelentős mértékben erősítheti azokat, akik - évtizedeken át kedvezőbb politikai és társadalmi viszonyok között - publicistaként, közíróként munkálkodnak mindenfajta nemzeti türelmetlenség és gyűlölködés mielőbbi megszűntetéséért.

JEGYZET

Rendőr a bal hátsónál

DÓCZI GÁBOR

Mostanában nagyon szívalják a rendőröket. Részeg bandának nevezik őket, azok pedig, akik intézkedésük folyományaképpen meg lettek károsítva néhány nullával végződő összeggel, kifejezetten örülnek. Nekem semmi bajom nincs velük, nem is követtem el semmit, hacsak nem azt, hogy fél évig jártam egy kissé megkopott bal hátsó gumival, mindig félvén, hogy megállítanak, s kiderül Skodám hiányossága. Félelmem beigazolódott, meg lettem állítva, hogy számba vegyék járgányomat, néhány nappal a szeptember 11-i terrortámadás, után. Atyaisten, a gumi!- sóhajtottam, ám megköszönve közreműködésemet visszaadták papijaimat, és mehettem. Volna. Hosszas indítási próbálkozások után a rend marcona őrei úgy döntöttek, megtolják a szocialistajárműgyártás egyik ikonját, benne engem. Talán a járgány is megijedt, mert fél méter után elkezdett zümmögni. Kiszálltam, hogy megköszönjem közreműködésüket, egyikük hozzámhajolt, és annyit mondott: Sürgősen cserélje le az abroncsot! Na, én ekkor szerettem meg a rendőröket.

TALLÓZÓ

PRÁVO

Václav Havel szerint a szudétané- metek kitelepítése a II. világháború utáni Csehszlovákiából nem volt történelmi szükségszerűség. „Szerintem a nemzetek áthelyezése rossz megoldási módja bármiféle problémának” - fogalmazott. A cseh államfő szerint az olyan állításokat, hogy a kitelepítés történelmi szükségszerűség volt, lehetetlen ellenőrizni, hiszen a történelemben egy- egy dolgot nem lehet úgymond néhányszor kipróbálni. A probléma a kitelepítés ellenére sem oldódott meg, s állandóan vissza-visszatér. Leszögezte: tudatában van a történelmi körülményeknek, s hasonló események más országokban is lejátszódtak, illetve a múltat nem lehet a mai kor mércéjével mérni „Mindezt tiszteletben tartom, mégis úgy vélem, nem volt jó megoldás és ez bizonyos területeken megbosz szulta magát.” Hangsúlyozta: a ko rábban virágzó cseh határvidél- Rémálom! Már a korona árfolyama is úgy süllyed, mint a bennünket eddig pénzelő párt támogatottsága... tönkrement, évtizedeken keresztü

(Peter Gossányi karikatúrája) szinte pusztaság volt ott, s néhánj

helyen még ma is ez a helyzet.

Az adót 1996-ban emíri dekrétummal hozták létre, 500 alkalmazottjából 70 újságíró, 27 irodája van szerte a világban

Az al-Dzsazira, az arab CNN

Jelentőségéhez képest az al- Dzsazira szerkesztősége meglepően kicsi. Amikor Mubarak egyiptomi elnök egy katari látogatása során meglátogatta a tévéállomást, ezt mondta: „ennyi hűhó egy ilyen gyufaskatulya miatt?”

RICK ZEDNIK

Első pillanatra amerikai szerkesztőségben érzi magát az ember, míg észre nem veszi a különbségeket. Csak néhány monitor mutatja a CNN-t, a BBC-t, a többi arab adókat. Az újságírók arab betűs klaviatúrákat döngetnek, és szövegeik jobbról balra jelennek meg a képernyőn. Sokan nyugatias öltönyt viselnek, de néhány férfin fehér lepel van, és több nőn fejkendő. Valamennyi alkalmazott muszlim arab, aki munkaidőben is imádkozik, a főépület mögötti kis mecsetbe vonul. A szerkesztőgárda laza, kellemes társaság, az Arab Liga valamennyi tagállamából. Marokkói producerek, szír műsorvezetők, iraki tolmácsok, algériai technikusok, szudáni könyvtárosok, palesztin titkárnők és katari igazgatók. Mohamed Jasem A1 Ali, az al-Dzsazira igazgatója fel-alá járkál fehér leplében, és a fején fekete zsinórral megfogott, ugyancsak fehér kaffijahban.

Az al-Dzsazirát (A félsziget) 1996- ban emíri dekrétummal hozták létre. Hamad bin Khalifa AI Thani sejk Katar modernizálásának és demokratizálásának eszközét látta az adóban. 137 millió dollárt adott a vállalkozásnak azzal, hogy az 1996. november 1-jei indulása utáni öt éven belül önfenntartóvá válik. A napi hatórás műsoridőből 1999 első napjára 24 óra lett. Ötszáz alkalmazottjából hetven újságíró. Huszonhét irodája van szerte a világban, az egyetlen egész nap sugárzó arab adó. A mozgékony és filmorientált híradáson kívül népszerűek beszélgetőműsorai, amelyek az arab médiából korábban hiányzó politikai, társadalmi és vallási kérdéseket is érintenek. Az Ellenkező irány című műsort Faisal AI Kasim, egy brit kultúrában nevelkedett szír vezeti, aki nagy tehetséggel ültet össze egymással vitatkozó vendégeket. Például két egyiptomit, akik közül az egyik az Izraellel fenntartott kapcsolatok normalizálását szeretné, míg a másik antiszemita írásokból idéz. Egy nő, aki ellenzi a poligámia eltörlését, lesétált a színpadról, amikor vitapartnere anakronisztikusnak nevezi a szokást. A megszólalások amúgy is elég radikálisnak ható szabadságát Al Kasim még a betele- fonálás bevezetésével is megtoldotta. Az al-Dzsazira mikrofonja ezzel mindenki számára elérhető lett. Egy másüt népszerű program az Iszlám törvény és élet, melyben Jusif Al Kardhavi, a katari Iszlám Egyetem

professzora, olyan érzékeny témákat érint, mint a női körülmetélés. Az Egyesült Államokban a szeptemberi terrortámadás után ismerték meg az al-Dzsazirát. A tálibok minden külföldi újságírót elzavartak, csak az al-Dzsazira maradhatott. A vüágnak pontosan az kellett, amit csak az al-Dzsazira nyújthatott: tudósítások a bombázott Kabulból. A tévétársaság hamarosan még izgalmasabb anyaggal állt elő. Egy felvételről Oszama bin Laden beszélt. Az al-Dzsazira neve ezzel már nem csak saját 35 milliós közönségéhez, köztük 150 ezernyi amerikai nézőjéhez jutott el, hanem több milliárd emberhez. A társaság fontos szereplője lett a nézettségért folytatott globális küzdelemnek. Az al-Dzsazira adásai annyira irritálták az Egyesült Államokat, hogy október 3-i találkozójuk során Colin Poweü nem is titkolta aggodalmait a katari emír elől. Hat héttel később, november

13-án egy 250 kilós bomba rombolta le az al-Dzsazira kabuli irodáját. De nem az amerikai kormány az al- Dzsazira egyetlen amerikai kritikusa. Fouad Ájami, a John Hopkins Egyetem Közel-Kelettel foglalkozó professzora különösen éles hangvételű címlapsztorit közölt a The New York Times Magazine-ban. Kimutatja, hogy „sztárt” csináltak bin La- denből. Ajami szerint „az al-Dzsa- zira üzenete ugyanaz, mint a tálibo- ké: hatalmas technológiai szakadék tátong ugyan az ellenfelek között, de az agresszor mégis pórul jár”, és azzal vádolja a tévétársaságot, hogy „a látszólagos nyugati stílusú pártatlanság mögött valójában a pán- arab érzelmek terjesztője”. Két héttel később a The Washington Postban is megjelent egy kritikus írás. Sáron Waxman Jamal Kashog- gi szaúdi újságírót idézi, aki szerint az al-Dzsazira „hagyja magát a tömegek által vezetni. Ismerik az arab utca hangulatát, márpedig az arab utca gyűlöli Amerikát”.

Az adó az USA és az arab világ kormányaival is összetűzésbe került.

Az al-Dzsazira újságíróit azonban láthatóan nem izgatják az Uyen kritikák. „Bin Laden szócsöve lennénk? - kérdezi kérdezi Dana Suy- yagh, az iskoláit Kanadában végzett hírszerkesztő. - Lehet, de Uyen alapon Bush szócsövei is vagyunk. Végül is ő kapja a több adásidőt.” Al Ali rámutat, hogy az al-Dzsazira arab perspektívából tálalja az arab híreket. Az arab nézőpont sajátossága az izraeli-palesztin küzdelem bemutatásában jelenik meg, ami szeptember 11. előtt a fő téma volt. Egyetlen más kérdés sem izgatja és egyesíti Uyen mértékben az arabokat. 2000 utolsó hónapjai óta az arab világ izgalommal követi Valid

Al Omari tudósításait Ramalláhból. A nézők több vért, megégett és megcsonkított holttestet lámák, mint a CNN-en. Az izraeliek által megölt palesztinokat többnyire „mártíroknak” nevezi, míg a palesztinok által meggyilkolt izraeliek csak „a palesztinok által megölt izraeliek”.

Alig van azonban arab kormány, amelyik ne vált volna az állomás céltáblájává. A katari külügyminisztérium több mint négyszáz panaszt kapott már. Az algériai polgárháborúról szóló beszámoló után az ottani kormány zavarni kezdte az adó vételét. Erre telefonálók ezrei követelték „al-Dzsazirájukat”. Az egyiptomi állami média is közvetlen kampányban támadta azt, amit csak „szenzációhajhász szósszal” leöntött „szexuális, vallási és politikai salátának” neveztek. Állítólag Jasszer Arafatot is bosszantották a Hamasz szellemi vezetőjével, Ahmed Jasszin sejkkel készített interjúk. A paleszA látszólagos pártatlanság mögött a tévé a pán- arab érzelmek teijesztője.

tin hatóságok is idegesek voltak, amikor a tévéállomás előzetest mutatott egy dokumentumfilmből, ami a palesztin gerilláknak az 1975 és 1990 között zajló libanoni polgárháborúban játszott szerepével foglalkozott. Biztonsági embereik behatoltak a társaság palesztin irodájába, és az Arafatot terhelő részek eltávolítását követelték. Az al-Dzsazira azonban hajthatatlan maradt, a műsort leadta. Szaúd-Arábia évente csak egyszer, a mekkai nagy zarándoklat idején engedi be területére az adót. Jordánia pedig időlegesen bezáratta ottani irodájukat, miután egy vitaműsor résztvevője élesen kritizálta az ammani vezetést. Tunézia, Marokkó és Líbia a róluk készült adások miatt egy időre visszahívta dohai képviselőit, és csak saját álláspontjuk közlése után álltak helyre a diplomáciai viszonyok. Mindennek következtében az al-Dzsazirát kicsit elkerülik a hirdetők. A közel-keleti hirdetésipart nagyon átszövi a politika. A helyi vállalatok és a multik sem szeretik borzolni a kormányok idegeit. Al Ali elmondja, hogy sza- úd-arábiai vállalatok a hirdetések visszavonásával fenyegetőzve igyekeztek rábírni a tévétársaságot műsorpolitikájának megváltoztatására. De nem értek célt. „Ellenkező esetben hitelünket veszítenénk a nézőknél.” A PepsiCo és a General Electric nemrég mondott fel egy hárommillió dolláros hirdetési szerződést. Ilyen okoknak tudható be, hogy az al-Dzsazira, a térség legnézettebb hírközlője, egyben a második legnézettebb pánarab tévétársaság 20QD-ben mindössze 15 millió dolláros bevételre tett szert. Vele szemben a libanoni LBC szórakoztató csatorna - a térség legnézettebl adója - 93 milliót. Míg a többi arai adó jövedelmének 90%-a szárma zik hirdetésekből, az al-Dzsaziráná mindössze 40. A bevétel többi részi a berendezések kölcsönzéséből programok és kazetták eladásábó és a kábel-előfizetési díjakból szár mazik. „Csak mi voltunk jelen Afga nisztánban, és sokat kerestünk a fii mek eladásából és berendezésein! bérbeadásából”, mondja Al Ali Szeptember 11. után a CNN megái lapodást kötött az al-Dzsaziráva! Az utóbbi hónapokban pedig a ABC News-zal, a BBC-vel, és a né met piacot vezető ZDF-fel írtak al szerződést. Teijeszkednek az Egye sült Királyságban, Indonéziában é Malajziában, egy összesen 220 mii lió muszlimot érintő piacon.

Az utóbbi idők legjövedelmezőb üzletét a bin Laden-kazetták jeler tették. Egy hárompercnyi klip állítc lag 250 ezer dollárt hozott. Ä kazei ták azonban kétélű fegyverek. Jani ár 31-én a CNN bemutatott egy ac dig ismeretlen bin Laden-interjút.. felvételt az al-Dzsazira újságírój két héttel Afganisztán bombázás: nak kezdete után készítette, de nei sugározta. A kazetta megjárta a ti kosszolgálatokat, Tony Blair brit m niszterelnök is idézett belőle, a fo rás megnevezése nélkül. A CN „nem kormányzati forrásokból” ji tott az anyag birtokába, érdekesne ítélte azt, és bemutatta. A felvétele bin Laden előbb tagadja, hogy ki zük lett volna a szeptember 11-i te rortámadáshoz, de az al-Dzsazii riportere nem hagyja annyiban. „F az elkövetők ösztökélése és a gye mekeink halálát okozók meggyük lása terrorizmus, akkor a történ lem tanúsága szerint terroristák v gyünk” - mondja végül bin Lade hozzátéve, hogy „szerintem ezt; iszlám törvényei és logikája is me engedik”. A CNN szerint az : Dzsazirával kötött szerződésük lapján leadhatták a felvételt. AI l azonban a történtekre hivatkoz’ szigorítaná a CNN-nel való együ működést. „Az al-Dzsazira elvár volna a CNN-től, hogy ne közölje olyan anyagot, amit mi nem he tunk le.” Azt nem sikerült megtu ni, hogy ők miért döntöttek a bem tatás eüen. A The American Prc pect azt áüítja (bizonyítékok ni kül), hogy egy olyan helyzetbe amikor az arab világ egyáltalán ne volt meggyőződve bin Laden vi kességéről, a bemutatás „árthati volna magának bin Ladennek”. , al-Dzsazira egyik újságírója ezekl indokolta a Reutersnek az interjú fektetését. „Az adott körülmény között az inteijú közlése esetén 1 Laden szócsövének tekintettek v na bennünket.” Ha ez igaz, akko döntés igencsak kínos lehetett e olyan adó számára, amelyik saját lítása szerint senkitől sem fél. Columbia Journalism Revie 2002