Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-04 / 103. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 4. Kitekintő Lassan megdőlnek a tabuk, a Bundeswehr csapatai ma már a koszovói vagy az afganisztáni békefenntartásban is részt vesznek Németek ne harcoljanak a náci bűnök színhelyén Bundeswehr-egység. Bárhol megállják a helyüket? (Képarchívum) A második világháború után megtanultuk a leckét: „a katonai nem jó”. Ám rossz leckét tanultunk meg: valójában a diktatúra nem jó - mondja Friedbert Pflüger, német kereszténydemokrata képviselő. Egyelőre ellenzékben, de ki tudja, meddig? PÓCS BALÁZS Ha a szeptemberi választásokon ismét a CDU kerül hatalomra, Pflügerből állítólag külügyminiszter lesz. S akkor majd maga is győzködheti a közvéleményt: a háború már messze van, a (német) katonákat néha igenis megéri külföldi bevetésre küldeni. Az emberek persze nem felejtenek. Elég, ha ránéznek a berlini parlamentre: a Reichstagot 1933- ban gyújtották fel a nácik, s bár az épületet azóta rendbe hozták, a kupoláját üvegből építették újjá. A rombolást el is tüntették, meg nem is; az „üvegemlékeztetőt” lehetetlen nem észrevenni. - A szabadságért időnként megéri háborúzni. De nézzük például Afganisztánt: a kezdeti szolidaritás után a kormányzó szociáldemokraták bal szárnya, illetve a zöldek ma már egyáltalán nem kívánnak Amerikával együtt harcolni a terrorizmus ellen - magyarázza Pflüger. - A kemény katonai fellépéshez még a német koalíción belül sincs meg a többség. Úgy tűnik, a közvéleménybe túlságosan is belesulykolták a békepárti leckét. Rolf Schumacher, a berlini külügyminisztérium igazgatóhelyettese szerint a németek gondolkodását három alapvető tabu határozza meg: német katonák ne avatkozzanak be a NATO területén kívül; ne harcoljanak ott, ahol a nácik bűnöket követtek el; ne vegyenek részt Európán kívüli akciókban. Lassan ezek a tabuk is megdőlnek. Német csapatok ma már a koszovói vagy az afganisztáni békefenntartásban is részt vesznek. A Bundeswehr csupán egyetlen határt nem lépett át: harcoló alakulatokat sehová sem küldött.- A német polgárok fokozatos meggyőzéséhez hozzájárult az is, hogy a kormány mindvégig óvaA külügyminisztérium épületét annak idején a nácik építették. tos volt, és igyekezett egyszerre nem túl sokat kérni - magyarázza Schumacher. S hogy a történelemről egy pillanatra se feledkezzünk meg, mindjárt hozzáteszi: a külügyminisztérium épületét annak idején a nácik építették, később pedig a keletnémet kommunista párt székháza lett. Az óvatosságra jellemző, hogy a nemzetközi szerepvállalást a német hadsereg kambodzsai kór- házépítéssel kezdte. Később aztán jöttek a buktatók: a macedóniai részvételt még a politikai pártoknak sem volt könnyű „eladni”, és Schröder kancellár végül kénytelen volt bizalmi szavazást kérni. A szavazást megnyerte, és a parlament jóváhagyásával a német katonák a Balkánon is megjelentek.- Mi, németek nagyon különös helyzetben vagyunk. Nem tekintenek bennünket normális országnak, de elvárják, hogy normális országként viselkedjünk - ad ízelítőt a nehézségekből Hans- Ulrich Klose szociáldemokrata képviselő, a berlini parlament külügyi bizottságának elnöke. Szerinte Németország immár megbízható partnernek számít, bár elismeri, hogy a külföldi akciókról nemcsak a zöldeknél, hanem még a szocdemeknél is kemény vita volt. S a bonyodalmak korántsem értek véget. - Ha Irak ellen is nemzetközi katonai akció indul, Németország aligha maradhat ki belőle. Ám ez már tényleg rendkívül nehéz vita lesz... Miért sikerült mégis aránylag könnyen meggyőzni a németeket az afganisztáni bevetés szükségességéről? Ez bizony nem a véletlen műve volt - ismét a történelem miatt.- Míg Macedóniánál bizalmi szavazást tartottak, Afganisztánnál mindenki azt kiáltotta: gyerünk! Ekkor ugyanis, a NATO történetében először, életbe lépett az 5. cikkely. Márpedig ezt a cikkelyt éppen Németország számára találták ki - világítja meg a döntés hátterét Michael Rühle, a NATO politikai tervezési részlegének (német) vezetője. A szövetség legismertebb rendelkezése kimondja: ha bármelyik tagállamot támadás éri, azt a többi tagállam a NATO egésze elleni támadásként értékeli; ez a híres kollektív védelem. - Nyugat-Németország létezése az 5. cikkelyen alapult. Rengeteg külföldi katona állomásozott nálunk, valóságos „kaszárnya-állam” voltunk - idézi fel Rühle. Ezért sikerült Schrödernek megértetnie, miért szükséges a feltétlen szolidaritás az Egyesült Államokkal. Egyelőre, legalábbis. A fő kérdés azonban az, meddig érvényes az 5. cikkely? Érvényes lesz-e Irakra is...? A német NA- TO-tisztségviselő véleménye egyértelmű: ha hivatalosan életbe léptették a kollektív védelmet, azt hivatalosan vissza is kellene vonni. Amit persze Washington egyáltalán nem szeretne. Hivatalból optimista Walter Stützle német védelmi államtitkár, aki mindjárt az elején elisA német polgárok megértették, hogy nagyot változott a világ. meri: ha valaki annak idején közli vele, hogy egy napon tízezer német katona teljesít szolgálatot külföldön, biztosan nem hisz neki. Ám ez ma már valóság, és Stützle szerint a német polgárok megértették, hogy változott a világ, így aztán a politikai vezetők döntéseit is magukénak érzik.- Nagy felelőtlenség volt Schröder kancellár részéről kilátásba helyezni a részvételt egy esetleges közel-keleti akcióban - érzékelteti Friedbert Pflüger, hogy azért a változásnak is vannak határai. Az ellenzéki képviselő felettébb szerencsétlennek tartaná német katonák felbukkanását ott, ahol ma is sok a holokauszt-túl- élő. Szemmel láthatóan zavarba jön Friedrich Riechmann, a Bundeswehr külföldi műveleteit irányító altábornagy, amikor szóba kerül a közel-keleti beavatkozás. - Hivatalosan senki sem kérte fel a hadsereget ilyen akció megtervezésére. Ez nagyon nehéz kérdés. A szigorú tekintetű parancsnokkal csak egyetérteni lehet. Emlékezni, mégis továbblépni valóban nem könnyű. Pedig a németeknek van érzékük e kényes feladathoz. Berlin központjában szó szerint belebotlok egy újabb „üvegemlékeztetőbe”. Azon a téren, ahol a nácik 1933-ban zsidó és baloldali szerzők könyveit égettek el, egy üveglapon át üres, földalatti helyiségbe lehet lelátni. Könyvtárszoba ez, körbe fehér polcokkal. A polcok üresek. Berlin-Brüsszel, 2002. május Rudolf Scharping védelmi miniszter megszemlél egy hadgyakorlatot (Reuters-felvétel) A sokféle indíték ellenére —a kormány és a gazdaság félelme, a haszon reménye - nem találták jelét annak, hogy valakit is a nácik iránti szimpátia vezérelt volna Bergier-jelentés: Svájc is felelős a holokausztért SZÁSZI JÚLIA A gyanú immár bizonyosság: a svájci hatóságok magatartása hozzájárult a nácik legszörnyűbb céljainak megvalósításához - derül ki az ötéves munkát vezető történész, Jean-Francois Bergier nevét viselő svájci bizottság végső jelentéséből. A Svájc második világháborús szerepét kutató független nemzetközi bizottság 25 résztanulmányban összesen 11 ezer oldalnyi anyagot gyűjtött össze. Az ennek alapján készült és most nyilvánosságra hozott 600 oldalas kivonat a múlt e sötét fejezetét elemezve arra is rávilágít, hogy a kis alpesi ország, még az oly nagyra tartott semlegesség elemi követelményei ellen is vétve, lényegében minden lehetséges és fontos területen diszkrét támogatást nyújtott a náci Németországnak. Egyetlen - igaz fontos - vádpontban kapott felmentést Svájc: nem bizonyítható, hogy együttműködése Hitlerrel a háború meghosszabbítását eredményezte volna. A svájci kormány a Bergier-jelentést kommentálva azt a meggyő-ződé- sét hangsúlyozta, hogy a kései szembesülés a történelemmel jobban tudatosítja az áldozatokkal szembeni kötelezettséget, és cselekvésre ösztönöz. Széles vitát remél a kormány, elsősorban az iskolákban. A világ és a svájci lakosság jócskán túl van már az első traumán: a kilencvenes évek új ismeretei alapján a svájci nagybankok 1998-ban jutottak az első megegyezésekre a zsidó vagyonokat visszakövetelőkkel. Azóta ismert, hogy a mai Svájc gazdagságához nem csekély mértékben hozzájárultak a második világháború idején ide menekített vagyonok, amelyeket a későbbi áldozatok a biztonság reményében helyeztek el a legendásan diszkrét bankokban, hogy aztán soha többet ne legyen módjuk visszakapni tulajdonukat. A pénzintézetek a gazdátlanul maradt és névtelen betétekről évtizedeken át hallgattak, A bizottság azt igazolta, hogy a német nyomás eredményes volt. s csak nemzetközi nyomásra kezdték meg az örökösök felkutatását, majd a visszafizetéseket. Az ismert tényeket a Bergier-bi- zottság jócskán megtetézte: a svájci kollaborációt öt nagy területre osztva meghökkentő ismeretekkel lepve meg a világot. A svájci fegyvergyártás 1940 és 1944 között több mint egymilliárd frank értékben exportált hadfelszerelést Németországba. A piacon maradás érdekében például az Oerlikon-Bührle hadianyaggyártó cég a háború első három évében többet fizetett ki provízióra és csúszópénzre, mint ameny- nyi bért teljes - 3 ezer fős - munkatársi állománya kapott - derül ki a tanulmányból. Minden téren erőteljes volt a gazdasági összefonódás: bár a svájci vállalatok többsége tisztában volt a németországi belpolitikai fejlemények törvénytelen voltával, a bizottságvizsgálódásai azt igazolták, hogy a német nyomás eredményes volt. A sokféle német kötődéssel rendelkező svájci vállalatok a hazai jogfelfogással összeegyeztethetetlen módon is alkalmazkodtak a német elvárásokhoz. Emellett a bizottság a szembeszegülés egy-egy ritka esetére bukkanva azt tapasztalta, hogy ilyesminek nem volt még csak az üzletmenetre kiható következménye sem. Ugyanakkor a sokféle indíték ellenére - a kormány és a gazdaság félelme, a haszon reménye - nem találták jelét annak, hogy valakit is a nácik iránti szimpátia vezérelt volna. Felróják azonban a kutatók, hogy Svájc nem használta ki a mind a háború előtt, mind az alatta meglévő lehetőségeket. Ilyen lehetett volna az Olaszország és Németország közötti teherforgalom ellenőrzése. Ha élnek vele, ha nem nyújtanak hiteleket Németországnak, és lemondanak a hadianyag-szállításról, a náci Németország legalábbis ilyen rövid idő alatt nem lett volna képes összeurópai konfliktust létrehozni. Külön fejezetet szentel a jelentés a Deutsche Reichsbank aranyszállításainak: a második világháború idején ezek 77 százaléka Svájcon keresztül bonyolódott. Bár a svájci menekültpolitika már régebben lelepleződött, ilyen mélységekben még senki nem elemezte. Attól kezdve, hogy a menekülő német zsidók útlevelét 1938 után megjelölték, hogy a sorompó 1942-től lezárult, s eközben, egészen a háború végéig e zárt határokon belül a svájci politika a humanizmus minden vonását mellőzve inkább üldözte, mint segítette a védelmére szorulókat. A Bergier-bizottság 1996. december 19-én kapott megbízást a berni Svájc diszkrét támogatást nyújtott a náci Németországnak. kormánytól a munka megkezdésére, miután az országot a zsidó szervezetek részéről számos bírálat érte. A pénzügyi restitúciós megállapodások - amelyek alapján összesen 1,25 milliárd dolláros kifizetésekről született megállapodás, a vizsgálódás megkezdése után kezdődött. A bizottság munkája ezzel lezárult: a közeljövő fejleményei döntik el, vajon hatására valóban az egészséges múltfeltárás, avagy az elmúlt években megnőtt jobboldali befolyás erősödése indul-e meg. Jean-Francois Bergier, a jelentéstevő (Képarchívum)
