Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-28 / 122. szám, kedd
Vélemény és háttér KOMMENTÁR Populizmus vagy nem PÁKOZDI GERTRÚD Nem kavart túlságosan nagy port néhány jobboldali közgazdász múlt heti felhívása, melyben arra szólítják fel a politikai pártokat és főképpen a kormányt, hogy most, a választások előtti hónapokban a közpénzek elosztásában ne saját népszerűségük növelése legyen a fő szempont. Magyarán: óvják a kormányt az olyan intézkedésektől, melyek óhatatlanul növelik a közköltségeket. Ilyen intézkedések közé sorolják a felhívást aláírók a parlament döntését a családi pótlék alanyi jogon való folyósításáról, valamint a nyugdíjak aránytalanul nagy emelését. A felhívás első tekintetre nélkülözni látszik a szociális érzékenységet. Nyilvánvaló, hogy a kisnyugdíjast senki sem győzi meg arról, van még lyuk a nadrágszíján, és a családi pótlék alanyi jogon való kifizetése ellen sem emelik fel hangjukat az átlagjövedelemből gyermeket nevelő családok. A felhívás címzettjei, persze, nem is a kisnyugdíjasok és az átlagcsaládok, hanem a szavazathajszoló politikusok, akik hivatali idejük lejárta előtt már a jövő terhére hoznak kiadásnövelő intézkedéseket. És bármilyen lehet a következő kormány, megoldást kell találnia az adott helyzetre. Amely - hangsúlyozta az egyik aláíró - minél kedvezőtlenebbül alakul, annál keményebb intézkedéseket követel. Kérdés, hogy a költségnövelő populizmustól óvó közgazdászok ilyen jellegű közbeszólásának meghallgatása segít-e az államháztartáson. Vajon megkönnyíti-e a hiány csökkentését, segít-e azokon a gazdasági bajokon, amelyekre sem ez a kormány, sem az előzőek nem találtak megoldást. Ivan Miklós miniszterelnök-helyettes ugyan egyre-másra bizonygatja, már az is jelentős eredmény, hogy elindítottak bizonyos reformokat, hogy a privatizáció is nagyobb fordulatszámra kapcsolt, hogy a külföld szemében még mindig megbízható ország vagyunk. Arról nemigen beszél, hogy a Nemzetközi Valutaalap szakértői egyre hangsúlyozottabban figyelmeztetnek azokra a hibákra, amelyeket a felhívás megszövegezői is felsoroltak. Főképp arra hívják fel a kormányt, tegyen többet a közkiadások csökkentéséért. A kormányból ehhez hiányzott a kellő elszántság. És - amint azt az államháztartás pillanatnyi állása mutatja - leginkább ahhoz hiányzott kurázsi a kormányból, hogy olyan gazdaságpolitikai feltételeket teremtsen, amelyeknek köszönhetően a gazdaságban mérséklődik a már-már elviselhetetlen és kezelhetetlen egyensúlyhiány. Viszont az is kétségbevonhatatlan, hogy a nyugdíjemelés feltételeit törvény szabályozza. A törvény megtartását pedig senki sem minősítheti populista intézkedésnek. JEGYZET Kibicsaklott kamatláb— SZÁSZI ZOLTÁN Alkalomadtán a szegény ember, ki vízzel főz és fizetésből él, hogy a reklámokat ellenőrizze, álmodik magának valamit, azt el is tervezi, aztán megakad a keze a zsebében lapuló bukszán, amely nagyon dagadozik... No nem a hasas bankóktól, hanem az éppen aktuális vagy egy kicsit megkésett számláktól, utalványoktól, büntetőkamatokkal fenyegetódző papirosoktól. Még szerencse, hogy nem agyagtáblákat kell magával cipelnie, bár akkor izmosabb és talán tekintélyesebb lenne valamicskével, komolyabban is vennék a plüss-, aranyozott, nemesfa burkolatú mammon szentélyekben, amelyeket köznyelven banknak hívnak. így aztán a jólöltözött, „mi a nyavalyát akar ez tőlem” arckifeje- zésű hölgyek rideg nyugalommal kapásból kiszámítják, hogy elméletileg nekem már régen éhen kellett volna halnom, vagy biztosan lopok, csalok, hazudok és titokban talán még leánykereskedelemmel is foglalkozom jövedelemkiegészítésként. Pedig Isten látja lelkemet, én nem. Csak dolgozom, mert csak ahhoz értek, meg igaz, hogy nem volt gyerekszobám, de tanultam némi becsületet és illemet, meg a lelkiismeret nem csupán morzsáiban leledzik bennem. Adott esetben ez ugyan nem tesz hitelképessé. Mert csak akkor lennék hitelképes, ha, mondjuk, olyan havi tizenöt volna a tisztán megkeresett pénzem. Viszont akkor nem kellene hitelt felvennem álmaim megvalósítására. Már ettől kezdve csak azon csodálkozom, hogy a nagyik honnan a fenéből tudnak még mindig igen gyenge vásárlóerejű nyugdíjukból valamit mindig juttatni az unokáknak, ha még csak pár százas is az. Szóval, hitel nincs, ahogy a jó korcsmáros is mondja, maradnak tehát a gombamód szaporodó, uzsorakamatot a szerződések bonyolult szövegeibe hivatalosan belecsem- pészó, államilag engedélyezett pénzkölcsönző intézmények, ahol jó a modor, kávét is főznek, két nap alatt a pénzedhez jutsz, csak aztán fizesd, mert az utolsó farmerod is a second handben köt ki, ha egy napot is késel a részlet- fizetéssel. Rablólovagok kora, Csák Máté fénykora ehhez képest óvodai piros pacsi játék. Jó lenne már begipszelni kibicsaklott kamatlábamat, mert ha így megy tovább, akkorát esek, hogy az európai unióbeli sebészek se lesznek képesek helyreigazítani. Se országként, se magánemberként. A nyomor pedig magánügy! Meg az álmodozás is. ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 28 TALLÓZÓ ; KURIER Kovács László magyar külügymi raszterrel készült inteijút közölt £ bécsi lap „Szeretnénk elkerülni azt £ látszatot, hogy az egész Kárpát-me dence kormányaként viselkedünk’ - idézte a szerző Kovács Lászlót Megjegyezte: az MSZP elnöke é Magyarország új külügyminiszteri nem kívánta azt mondani, hogy £ távozó Orbán-kormány regionáli: hatalmi igényt demonstrált. Ám as új kormány nevében egyértelműer elhatárolódik az orbáni politika na cionalista tendenciáitól „a nemzet érdekek feladása nélkül”. Kovád László elmondta: a határon túli ma gyarok továbbra is támogatást kap nak nyelvi és kulturális identitásul fenntartásához, valamint kisebbsé gi jogaik gyakorlásához születés helyükön. Úgy vélte, alaposan me; kell vizsgálni az Orbán-kormány ál tál e célra kidolgozott kedvezmény törvényt, s nem zárta ki az érintet országokkal való újbóli tárgyalást „Magyarországnak a stabilitás meg bízható hídfőállásának kell lennie £ térségben, az integráció motorjá nak, amely szomszédai számára i: egyengeti a NATO-ba és az EU-b; vezető utat” - mondta Kovács. A szlovákiai találkozó is látványosan bizonyította, hogy valami nincs rendben a visegrádiak együttműködésével- Nem tudom, mi lesz itt szeptemberben, ha a pártok már most telehajigálják a kukáinkat a négy évvel ezelőtt bejelentett és azóta sem teljesített választási ígéretekkel! (Peter Gossányi rajza) Trencsén után, Esztergom előtt A nyilatkozatok újra sikerről szólnak. A csehek, a szlovákok és a lengyelek által lemondott februári, keszthelyi összejövetel helyett Tren- csénben találkoztak a visegrádi négyeknek nevezett csoportosulás képviselői, ráadásul tárgyaltak a történelmi Benelux államcsoporttal. E. FEHÉR PÁL Ez roppant fontos. De azért ez a találkozó is látványosan bizonyította, hogy valami nincs rendben ezzel az együttműködéssel, holott tíz év alatt talán jobban egymáshoz szokhatott volna a Cseh, a Szlovák, a Lengyel és a Magyar Köztársaság. Feltűnő az is, hogy két olyan miniszterelnök is hivatalos volt Trencsén- be, aki a közelmúltban saját országában a választásokon vereséget szenvedett, különböző okokból. A holland szociáldemokrata Wim Kok nyolcévi hatalomgyakorlás és a magyar jobboldali Orbán Viktor négy esztendő után távozott. Feltételezhető, hogy Wim Kok - aki ráadásul már azt is bejelentette, hogy a közéletből is távozik-, illetve Hollandia kevésbé van rászorulva a visegrádiakkal való együttműködésre, mint- mondjuk - Magyarország, amelynek történelmi és jelenlegi érdekei követelik a szoros kapcsolatokat közvetlen és közvetett szomszédaival. Wim Kok azonban jelen volt a tanácskozáson. Orbán Viktor, aki távolról sem mondott le ambícióiról, kancelláriaminiszterét küldte el, amivel csak megerősítette azt a többször elhangzott véleményt, hogy sem őt, sem pártját nem igazán érdekli a visegrádi együttműködés, habár állandóan hangsúlyozták: ók galvanizálták életre a visegrádiakat 1999-ben. Igaz, ebben a csoportban nem nagyon lehet eljátszani egy oly annyira kívánt közép- hatalmi szerepet, mert ezt a szlovákok gyámkodásnak fogják fel, a csehek nem értik, hiszen ők is tízmilliós államban élnek, a lengyelek pedig nevetségesnek tartják, mert ha létezik Európának ezen a keletibb felén középhatalom, akkor ez Lengyelország. A visegrádiak tizenegy esztendős történetében állandóan kísértenek a konfliktusok. A születés pillanatától kezdve az újszülöttet máris a vég fenyegette. Rudolf Chmel, az akkori budapesti csehszlovák nagykövet naplójában feljegyezte: „A visegrádi hármas születésének előestéjén a három ország legmagasabb képviselői egy fedél alatt voltak, mégsem találkoztak.” A magyar kormány vendégházában Václav Havel inkább Göncz Árpáddal kávézott, Antall József pedig Lech Walesával teázott. Walesa nem szerette Havelt és fordítva. Kormányzati funkciót viselő szlovák politikus pedig sehol sem volt, mert Marián Calfa igazán csak „díszszlovákként!” szerepelhetett az akkori prágai kormányban. Nem csupán arról volt szó, hogy Göncz és Antall között elmérgesedett a viszony, noha ez sem elhanyagolható, inkább az volt rossz előjel, hogy az országcsoport céljait értelmezték különbözőképpen. Mind a magyar, mind a cseh, mind a lengyel politikus azt képzelte: ő adja meg az alaphangot, a többiek pedig engedelmesen követik őt. Legyünk belátóak: 1993- ban még egyiküknek sem volt megfelelő nemzetközi tapasztalata arról, hogy egy ilyen országcsoportban mit szabad és mit nem szabad megtenni. 1993-ban a fő gond a szovjet örökség felszámolása volt. Ez azonban megtörtént, s az együttműködés is jó tapasztalatokat hozhatott volna, az utódok mégsem tartották fontosnak, hogy Visegrád- ból akár egy Benelux szövetséget fejlesszenek ki. Ne hivatkozzunk a történelmi viharokra, nemcsak szlovák-magyar vagy cseh-lengyel viszályok voltak, hanem belga és holland szembenállások is! A belgák és a hollandok közötti ellentét ma már a labdarúgómeccsekre maradt, Kö- zép-Európában viszont a helyzet bonyolultabb: egyikünk sem volt még képes arra, hogy el- és leszámoljon múltjának rossz emlékeivel. Holott erre is akadt példa a középeurópai történelemben, s nem is elhanyagolható események kapcsán. Kossuth Lajos dunai konföderácós terve, Milan Hodza második világháború alatt született közép-európai szövetségi elgondolása korszerűsíthető is lehetne akár... Ám Kossuth is, Hodza is csak politikai veresége keserű tanulságaként kezdett foglalkozni az összefogás gondolatával. Amikor már késő volt. 1996-ban, amikor a visegrádi gondolat szunnyadozott - hogy finoman fejezzem ki magamat -, Petr Pithart keserűen szólt arról egy prágai előadásában, hogy „a számos javasolt föderációból és konföderációból, de még az olyan sokkal lazább csoportosulásokból is, amilyen Vi- segrád lett volna, kő kövön nem maradt. Mi ennek az oka? Ha a dolgok rosszul állnak, vagy még élénken emlékszünk a rosszra, még a jó szomszédságnál is többre vágyunk. Majd utána, amikor felcsillan a remény, hogy helyzetünk az anyagi javak világában javulhat, még az átlagos jó szomszédságra sem tartunk A visegrádiak történetében állandóan kísértenek a konfliktusok. igényt...” Érthető, hogy ennek az előadásnak az időpontjában a cseh, valamint a szlovák hatalmasságokat, sem Václav KI a üst, sem hozzá méltó szlovák partnerét, Vladimír Meciart nem érdekelte sem Viseg- rád, sem jó szomszédság. Pedig hát visegrádi magyar partnerük, Horn Gyula nem csinált kedvezménytörvényt, és nyütan megmondta, hogy ő tízmillió magyar miniszterelnöke, tehát még a legrosszabb indulattá szlovák vagy cseh hatalmi tényező sem állíthatta volna róla, hogy nacionalista lenne, netán a magyar korona múltja vagy jövője foglalkoztatná. Ám még a szlovák-magyar alapszerződés megkötéséhez is a Nyugatnak kellett hatalmas nyomást gyakorolnia Meciarra és nem csak rá. Tulajdonképpen az alap- szerződések szerves alkalmazása is várat magára, ezek a fontos dokumentumok sokszor csupán hivatko zási alapok, s nem a cselekvési aka rat iránytűi. A cseh és a szlovál nemzeti kivagyiskodás kormányzat szinten azt jelentette, hogy nem hit ték el a szomszédság mint geopoliti kai tényező elsőrendű fontosságát Persze, nem hittek Pithart kritikájá nak sem: „Az európai és az atlant integrációs szervezetek kapujába] majd rákérdeznek bizonyítvá nyunkra, másolatot kémek bank számlánkról és igazolást büntetle: előéletünkről. Nem kétséges, a leg nagyobb súllyal azok a bizonyítékol esnek majd latba, melyek igazolják hogy már a belépés előtt is képesei vagyunk az integrációra a szomszé dainkkal közös közép-európai tét ségben, hogy tudunk és akarun együttműködni velük, képesek va gyünk kiküszöbölni a súrlódási felü leteket, begyógyítani a múlt álta okozott sebeket, jóvátenni az igaz ságtalanságokat, melyek orvosolha tók (nincs olyan sok belőlük)...” Az Európai Unióval folytatott csada kozási tárgyalások döntő szakaszb érkeztek. Ez még inkább bizonyig Pithart igényének jogosságát. És a sem mellékes, hogy a magyar netr zetíségeknek alapvető érdeke a v segrádi együttműködés hatékony sága, a visegrádi együttműködés k szélesítése. Jogos sérelmeit íg könnyebb orvosolni és geopolitika történelmi helyzetéből következőé fejlődését, kulturális, gazdasági éi telemben egyaránt ádáthatóbbá te heti. Ez nem lelki dolog, hanem n£ gyón konkrét nemzeti-nemzetiséj program. Medgyessy Péter Esztergomba inv tálta a visegrádi négyeket. Egy he nap múlva sem lesz könnyű találkc zás. Részint azért, mert ki tudja, I lesz az új cseh miniszterelnök (h Klaus visszatér, az semmi jóval net kecsegtet), részint azért, mert szlovákokat is a választás közelség tarthatja sakkban. És ezek csupán külsődleges hatások. A lényegi ké désekben, az uniós csatíakozás fe tételeinek közös meghatározás sem lesz egyszerű. Persze, ha eg} szerű lenne, szükség lenne egyált: Ián ilyen államcsoportokra? WWW.UJSZO.COM Kezdeményezés Kolon javára Lapunk internetes honlapján felhívás jelent meg a zoboraljai Kolon támogatására. A szöveget az alábbiakban közöljük: Tisztelt Új Szó On-line Olvasók! Meglehetősen furcsa, hogy olyan ember szólít fel benneteket, akinek tulajdonképpen semmi köze sincs a Zoboraljához. Egy szomszédos rovatban folyó vitához való hozzászólásom kapcsán merült fel bennem az ötlet, hogy itt lenne az ideje, ha a sok szócséplés mellett valami kézzelfogható eredményre is jutna a vélhetően jó szándékkal, ámbár igen kemény szembekerülésekkel vitázó felvidéki magyar. Egy ilyen ügy a sok közül a szorongatott helyzetben levő, magyarok lakta Zoboralja megsegítése. Egy maroknyi falu iskolaügyének, kultúrájának támogatásáról van szó, ami nem hagyhatja hidegen a másutt aránylag jobb helyzetben élő magyarokat sem. Ezért e felhívás, hogy ki-ki anyagi helyzetéhez mérten járuljon hozzá ennek a peremvidéknek a túlélési esélyéhez. És a mi túlélési esélyünkhöz. Régi és elcsépelt a mondás, hogy ha a nép nem védi a bástyát, egy idő után a bástya sem képes védeni a népet. Szívet melengető, hogy néhány óra leforgása alatt csaknem fél tucatnyian felismerték ezt, és siettek felajánlásaikat megtenni. Az elképzelés az, hogy ebben a topicban mindenki megteheti felajánlásait. A zoboralji alapítvány felelősei időről időre jelentik, hogy a felajánlók közül mely összegeket utalták át számlájukra (feltüntetve a nevet vagy az itt használt álnevet). A pénz felhasználásáról az alapítvány felelősei rendszeres időközönként beszámolnak. Azt hiszem, a pénz mellett számítógépeket és könyvadományokat is szívesen fogadnak a Zoboralján. Kérek minden jó szándékú topi- colvasót, legyen szívügye a Zoboralja támogatása. A felajánlás után az alábbi számlaszámra küldjék a pénzt: Tatra banka a. s., Vajanského nábr. 5, 810 QO Bratislava Tulajdonos: Obcianske zdruzenie KOLON Számlaszám és banki irányítt szám: 2621291065/1100 Kik támogatták eddig a mo: indult internetes kezdemény] zést? Gorcsev Iván: 3000 (háromeze: korona; Zsuzsanna: 300 (háron száz) korona; én is: 1000 (eze korona; dr. Bödők Aliz: 3000 (h romezer) korona; Kibic: 2C (kétszáz) korona; Objektív: 5C (ötszáz) korona.
