Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-27 / 121. szám, hétfő
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 2: ÜHHBI - kommentár WKKSKm Program már van SZILVÁSSY JÓZSEF Nem eredeti és eléggé ötletszegény a Magyar Koalíció Pártjának választásijelszava, hiszen ugyanezt a szlogent többek között már egy ismert pénzintézmény is használja Szlovákiában. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a túl gyakran felbukkanó jelmondat mégsem szürkül közhellyé, mert hiteles tartalma lesz az MKP kampányában. Ehhez az első feltétel teljesült, hiszen a szombati programalkotó közgyűlésen a rendszerváltás utáni szlovákiai magyar politizálás egyik legjobb polgári és nemzeti stratégiáját fogadták el. A program öt eleme - egyén, család, közösség, magyarság, állam - világosan körülhatárolt célok és eszközök révén kapcsolódik egymáshoz, s erősíti egymást. A dokumentum kiemelt feladatként foglalkozik a tudásalapú társadalom, az öntudatos és kiművelt polgárság megteremtésének lehetőségeivel, felvázolja azokat a tennivalókat, amelyek fokozatosan enyhíthetik, hosszabb távon pedig megoldhatják a magyar lakta régiók, valamint az ország más térségeinek súlyos szociális, gazdasági és egyéb gondjait. S ahogy Bugár Béla hangsúlyozta a tanácskozást értékelő sajtótájékoztatóján: ez a program üzenet a szlovákiai magyarságnak, egyszersmind a szlovák polgároknak, pártoknak, s az európai szerveknek az MKP európai és nemzeti értékrendjéről, s arról a fontos szerepről is, amelyet Szlovákia belpolitikai életében kormánypártként tölt be. Az utóbbi pozíció folytatásához ismét világos feltételeket szabott: ezek közé tartozik a természetes történelmi, gazdasági és infrastrukturális egységeket alkotó megyei önkormányzatok létrehozása, a magyar pedagógusokat, kulturális menedzsereket, lelkészeket képző hazai magyar egyetem megalapítása, a nevesíteden földek ügyének rendezése. Nem utolsósorban pedig a kollektív bűnösség elve alapján elfogadott megkülönböztető jogszabályok következményeinek megszüntetése, hiszen számos jogsérelem, valamint a bírósági döntések elodázása miatt sok idős szlovákiai magyar lelkében még ma sem ért véget a n. világháború. Ezek a célok valójában a négy évvel ezelőtti programban - többségük a kormányprogramban is - ott szerepeltek, ám a magyarellenes törekvésekben csaknem teljesen egységes szlovák pártok ellenkezése miatt nem váltak valóra. Ezért is életbevágóan fontos a most elfogadott, életrevaló programhoz rátermett képviselő- jelölteket kiválasztani, akik nem melldöngetéssel vagy éppenséggel parlamenti hallgatással, semmitmondással vétetik észre magukat, hanem kellő szakértelemmel és nyelvtudással válnak a szlovák és a brüsszeli politikusok egyenrangú partnereivé, ami az eredményes érdekérvényesítés alapvető feltétele. Vigyázó szemünket ezért most az MKP Országos Tanácsának június végi jelöltállító ülésére vetjük. Másodosztályú orvos TÓTH MIHÁLY Ismerjük azokat a hivatalosan is támogatott terveket, amelyek célja a cigány népesség szellemi és anyagi felemelése. Hatékonyságukat a mindig mindent jobban tudók könnyedén megkérdőjelezhetik. És látszólag a tamáskodóknak van igazuk, hiszen a romák többségének helyzete ma éppen olyan kétségbeejtő, mint mondjuk József királyi herceg idejében volt, aki úri jókedvében megtanult cigányul... Aki közelről már látott roma nyomortelepet, ezerszer is meggondolja, merjen-e fumigálni bármit, amit most tesznek vagy bármikor korábban tettek a legelesettebbek javára. A hírhedt ötvenes évek közepén azzal próbálkozott az állam, hogy nyaranta nevelótáborokba vitték a putrikban élő cigánygyerekeket. Pedagógusok és lelkes nagylányok tanították őket az emberhez méltó életmód alapjaira. Feledhetetlen, ahogy a komáromiakat megérkezni láttam a táborból. A táborvezető nagy eredménynek tekintette, hogy az apróságokat sikerült leszoktatni a kiosztott fogkrém megevéséről. .Jövőre már a mosakodást is megszeretik,, - mondotta büszkén az egyik középiskolás lány. Soha nem tudom meg, .jövőre” elvitték-e őket a nyári táborba. Mi lett a sorsa a kiosztott fogkeféknek? Ezt az epizódot akár a romákkal kapcsolatos élményeim legtávolabbi pólusának is tekinthetném. A másik, az „innenső” pólust az jelenti, hogy a Komensky Egyetem orvosi fakultásának vezetői nemrég elhatározták: romák számára úgy könnyítik meg az orvosi egyetemre jutást, hogy már azokat is felveszik, akik 50 százalékban eredményesek a tesztek kidolgozásában. Feltétel, hogy a felvételi vizsga napjáig az illető cigánynak vallja magát... Az intézkedés közzétételének másnapján bekövetkezett, aminek be kellett következnie: a kis létszámú roma értelmiség több tagja is kapásból megkontrázta a kétségkívül emberbarátinak szánt cselekedetet. Senkinek, még a mélyen alulképzett romáknak se kell nagyon megerőltetniük az agyukat, hogy fel tudják mérni, mennyire válhat felkészült orvos abból a fiatalból, aki a feltételek felére könnyítésével került be az egyetemre. E parlamenti ciklus kezdetén a romakérdés megoldásában is illetékes miniszterelnök-helyettes (szintén kisebbségiként) azt javasolta, a hagyományos cigányszakmákat kellene művelteim a romákkal. Például a szögkovács szakmát. Ekkor vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy a politikai elit csak statisztikákból és miniszteri gépkocsikból ismeri a cigánykérdést. Most kiderült, az orvostársadalom elitjében is megvan a jó szándék, de csak a jó szándék. A cigánykérdés megoldását végre folyamatossá, kormányoktól és rendszerektől függetlenné, az alapok felől építetté kellene tenni. IDÉZETEK Bugár Béla pártelnök MKP- kongresszuson mondott beszédéből. ,.Akinek tiszta a lelkiismerete, az sosem riad meg az éjféli kopogtatástól.” - a baloldal hamis politikájával kapcsolatban. „Egyszerűbb gyertyát gyújtani, mint a sötétet átkozni.” - arról, hogy olyan célokat kell kitűznünk magunk elé, amelyeket meg is tudunk valósítani. „Az ezer kilométeres utazás is egy szimpla lépéssel kezdődik.” - az alapvető szemléletváltás szükségességéről. „Ha egy év jólétre vágysz, termessz gabonát. Ha tíz év jólétre vágysz, nevelj fákat. Ha száz év jólétre vágysz, nevelj embereket.” - kínai mondás annak kapcsán, hogy szakképzett munkaerőre van szükség. „A tigrist a vadászat előtt gondolatban el kell ejteni. Én azt szerettem volna, ha Önök ezt a vadat most gondolatban velem együtt ejtették volna el. De azt is meg kell mondanom, hogy nem mindegy, ki lesz a vadász a következő négy évben.” - nem mindegy, hogy a szlovákiai magyarokat ki képviseli az elkövetkező választási időszakban. TALLÓZÓ FÁZ Az első csehszlovák köztársasá azért esett szét, mert nem volt ke pes integrálni több nemzetisé polgárait, a Benes-dekrétumo megalkotását pedig a nemzetá lám rasszista alapú létrehozásé nak terve sugallta - vélekedel Ungváry Krisztián a német újság ban. A Frankfurter Allgemein Zeitungban a magyar történés rámutatott: Szerinte Csehszlové kia mesterséges képződmén volt, amelyben kezdettől fogv megtagadták az önrendelkezé jogát a német, a magyar, a rutér sőt még a szlovák népcsoport« is. Ezért a két népcsoport tagja nak túlnyomó többsége csa Csehszlovákián kívül tudta elkéj zelni a jövőjét. Benes 1944 utá ugyanazt a politikát folytait; mint 1938-ig. Ha erre csupán eg német nagyhatalomtól való féli lem ösztönözte volna, akkor nei kellett volna hasonló terveket ke vácsolnia a magyarok ellen. Csal hogy Benesnek szándékában ál a magyarok kitelepítése is. A del rétumok azért születtek me; mert Prágában a rasszista mego dást tekintették az egyedül helye- Képviselő úr, tegnap olyan hevesen ágált a tévévitában a korrupció ellen, hogy alig mertem elhozni a koráb- megoldásnak - írta Ungvái ban kialkudott csúszópénzt! (Marabu rajza) Krisztián a német konzervatív ú ságban. Washington és Moszkva, ha vannak is eltérő érdekeik, immár nem stratégiai ellenfelek, hanem partnerek Pillantás a csúcsról: meleg béke? Aligha kétséges, hogy a hidegháború tovatűnt koordinátái között szenzációnak számított volna a most Moszkvában vendégeskedő Bush amerikai és házigazdája, Putyin orosz elnök elé aláírásra terjesztett szerződés a stratégiai támadó fegyverzetek korlátozásáról. BARACS DÉNES A jelenlegi dokumentum olyan ambiciózus vállalást fogalmaz meg a két legnagyobb megsemmisítő arzenállal rendelkező hatalom részéről, amelynek jelentősen javítania kell a világ közérzetét, hiszen jó harmadára-ne- gyedére csökkenti ezeket a készleteket. Amelyek, amint arra már nem is nagyon gondolunk, nem egyszer, de többször is képesek lennének elpusztítani mindkét országot, és mellesleg alighanem az egész emberi civilizációt. Persze mindenki tudja, hogy nem ez volt a céljuk, hanem éppenséggel az, hogy megmaradjon a stratégiai egyensúly az akkori két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Ezeket a fegyvereket mindkét oldalon azért gyártották „mint a kolbászt” (Hruscsov volt szovjet pártfőtitkár formulája), hogy a másik fél ne használhassa őket: ne lehessenek olyan illúziói, hogy esetleges meglepetésszerű bevetésükkel ki is iktathatja az ellencsapást és elkerülheti saját területének elviselhetetlen mérvű pusztulását. Ezt nevezték akkor „a félelem egyensúlyának” - a francia és az angol nyelven a megfogalmazásban a „terreur” vagy „terror” szó jelölte azt, amit a magyarban a „félelem” szóval jelölt a publicisztikai köznyelv. A megfélemlítés ebben ugyanolyan fontos volt, mint az egyensúly - az utóbbi hajszolásába bukott bele a gazdaságilag (politikai rendszerének merevsége miatt) meggyengült Szovjetunió. És amíg a nukleáris fegyverek ezrein „nyugodott” a béke, természetesen hónapokig, évekig tartó tárgyalás, alku kísérte minden egyes rakétaegyezmény előkészítését, minden egyes stratégiai fegyver kiiktatását. Miután a Szovjetunió 1991-es megszűnésével füstbe ment a stratégiai egyensúly minden maradványa, csak egyetlen szuper-, sót hiperhatalom maradt a színen, az amerikai. Az orosz - még mindig többszörösen túlfegyver- zett, ám az óriási arzenál terhét viselni nem képes, célját immár nem látó - utódállam keresni kezdte új helyét az egypólusúvá redukálódott világban. Mindezzel a radikális csökkentés útjából elhárultak a katonai és politikai jellegű akadályok, különös tekintettel arra is, hogy mára nem szóvirág, hanem tény, hogy Washington és Moszkva, ha vannak is eltérő érdekeik, immár nem stratégiai ellenfelek, hanem partnerek - legalábbis a világpolitika számos színpadán és kérdésében. Amiként az is kétségbevonhatatlan, hogy amennyiben Moszkva megállapodást óhajt, az amerikai alapigényeket ma tudomásul kell vennie. Nem vétózhatja meg, csak befolyásolhatja az új amerikai atomrakétapajzs építését, nem érhette el - mint szerette volna - a leszerelendő amerikai atomtöltetek megsemmisítését, a csökkentés mértéke is az amerikai igényekhez és ütemtervhez igázodik (egy teljes évtized az aláírástól a megvalósulásig). Alighanem ezzel függ össze, hogy mindkét oldalról csak a jelenlegi -immár sorrendben ötödik - Bush-Putyin találkozó politikai menüjének egyik, bár kétségkívül kiemelt témájaként kezelik az aláírást, amely Moszkva óhaja szerint szerződéses formába önti az elavult fegyverzet-koncepciók (és fölöslegessé vált arzenálok) kölcsönösen kívánatos, bár lassú csökkentését. A hidegháború tovatű- nésével a félelem egyensúlya megszűnt. Mégsem hallható ujjongás, mert az igazi nyugtalanító témák nem a múltból örökölt temérdek, ám meddő atom-harcieszköz kiiktatásával, hanem a jelenben ropogó (vagy éppen titokban előkészített, illetve potenciális) fegyver elnémításával, hatástalanításával kapcsolatosak. A hidegháború tovatűnésével a félelem egyensúlya megszűnt, de sem a félelem, sem a terror nem iktatódott ki életünkből: sőt, úgy tűnik, az azóta kialakult béke „melegebb”, mint kellene, hol itt, hol ott forrósítják fel, robbantják szét helyi válságok, kiszámíthatatlan terrorvállalkozások. A két szembenálló világ korszakának kényelmetlen, talán mélyebb mozgásokat takaró sajátossága volt, hogy minden ország, ki- sebb-nagyobb hatalom, mozgalom törekvés besorolódott az egyik vagy a másik oldalon - még az „el nem kötelezettség” harmadik útját is mindegyik fél azzal értékelte, hogy „saját” stratégiájába hogyan illeszthető. Bár terrorista szervezetek akkor is léteztek, a világméretű konfrontáció korában korántsem működhettek szabadon, mert minden terep valahová „tartozott” és a két farkasszemet néző óriás hadigépezet eleve korlátozta a fegyveres szer- vezkedők mozgását. A hidegháborúban hatásos nagy katonai szervezetek azonban az elmúlt évtizedben vagy megszűntek, mint a Varsói Szerződés, A fegyvereket mindkét oldalon gyártották „mint a kolbászt”. vagy olyan feladatokkal találták szemben magukat (Balkán, terrorizmus, Közel-Kelet), amelyek megoldására nem volt megfelelő eszközük, struktúrájuk, stratégiájuk. A számbavehető ellenség kikalkulálható, racionális fenyegetéseinek ésszerű elhárítására szolgáltak, viszont a hidegháború utáni korszak új veszélyeiben megszaporodtak az ellenőrizhetetlen, kiszámíthatatlan, megis- merhetetlen elemek, amelyek az általában kevésbé ellenőrzött világban váratlan hatásokat idéznek elő. Elegendő magára szeptember 11- ére utalni, amelynek sokkoló terrorcsapását az az al-Kaida szervezet zúdította az amerikai szuperhatalomra, amelyet a Washington által az afganisztáni szovjet megszállók ellen kiképzett, ám a Szovjetunió összeomlása után gyorsan elfelejtett szélsőséges muzulmán ellenállók hoztak létre. A terror ellen Washington által válaszul megindított, kétségtelenül indokolt, ám minden eddigi háborúnál kevésbé meghatározott hadjárat időtartamát, várható színtereit, eszközeit és következményeit viszont senki sem tudja még felmérni. A világpolitika olyan aggasztó szereplőit, mint Irak, Észak-Ko- rea vagy Irán, Washington kiszámíthatatlan fenyegetésként értékeli, de ezeket az általa „latornak” minősített államokat nem sorolhatja, mint régen, egy másik szuperhatalom erő- és felelősségi terébe. így maga próbál alkalmi szövetségeseket nyerni a feltét lezett veszély hatástalanításár A terror elleni háborúban Moszl va váratlan szövetségesként ji lentkezett, joggal, hiszen okk tart Csecsenföld bomlasztó tern ristáitól, ám az Irak elleni, W: shington által előbb-utóbb elk rülhetetlennek tekintett csap; tekintetében Bush most tapas talhatja, hogy nemcsak Moszkt vonakodik, de például Berlin is. Közel-Keleten, ahol Moszkva b folyása minimálisra csökken sem Clinton aktivizmusa, se Bush kezdeti passzivitása, se késve indult megoldási kísérlet nem voltak alkalmasak az er szak kiújult ciklusának megfék zésére. Még veszélyesebb „koktél” al kult ki az indiai szubkontine sen, ahol a titkos szervezetek e dig ellenőrizhetetlennek biz nyúlt provokációi kiváltották k újdonsült atomhatalom, India Pakisztán hadseregeinek mozg sítását a régi, Kasmírral kapcs latos vitában. (Friss atomhat; mák, mivel a nagyhatalmi atomsorompója hatástalann; bizonyult). Az India szerint P kisztánban támogatott terror: ták egyre újabb véres merényi teket követnek el Kasmírban, ezek egy nagyobb háború gyújt zsinórjává válhatnak - miközbi Washingtonnak a terrorizmus < leni küzdelemben Pakisztáni szubkontinens békéjéért és d mokratikus ellensúlyként ped Indiára egyaránt szüksége lenr és így próbálja megzabolázni acsarkodókat, minden lehető s gítséget is mozgósítani i gye ke ve. Csupa olyan helyzet, amelyh hasonlóra nemigen volt példa különben nyomasztó emlékű 1 degháborúban. Ma hiába léte: egy hiperhatalom: az 1 globalizációs hálóval egybefog; világban nincsenek a korábbit hoz fogható „egyszerű” megolc sok. Nincs két konkrétan sze: benálló fenyegető államrendsz viszont meg sem számolhatóal fenyegetések, illetve nem is mi dig ismerjük őket. A stratégiai fegyverzetcsökken' si megállapodás moszkvai aláú sa persze ilyen körülmények 1 zött is jó hír. Egy üdvös és font fejlemény a sok aggasztó köze Azt jelentheti, hogy több energ pénz, lehetőség nyílik, könny; bé válik az összefogás az új, n leg (sok esetben túlságosan is f forrósodó) helyzetek kezelésé A szerző az MTI munkatársa
