Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-25 / 120. szám, szombat
El Közélet ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 2í Június közepéig nem üzemel a bősi vízlépcső jobb zsilipkamrája. A 10 éve működő kamrája ugyanis alapos szigetelésre szorul. (TASR-felvétel) A polgári szervezetek katalizátorai a pozitív változásoknak A civilek felelőssége Könyvelés, csipkeverés és számítógépkezelés Képzés állástalanoknak ÚJ SZÓ-HÍR Megtalálták a késelőt Pozsony/Vrbové. A rendőrségnek néhány nap alatt sikerült megtalálnia annak a 15 éves lánynak a gyilkosát, akinek holttestére a vrbovéi sportpálya lelátója mögött leltek rá. A gyilkos feltehetően egy 19 éves helybeli fiú, aki a diszkóban találkozott a lánynyal, majd együtt távoztak. A férfi meg akarta erőszakolni a lányt, mikor nem járt sikerrel dühében kést rántott és nyakon szúrta; kiskorú áldozata a helyszínen meghalt. (s,t) Halálos baleset Izsán Pozsony/Komárom. Halálos kimenetelő baleset történ szerdán a komáromi járásbeli Izsa területén. Egy 26 éves komáromi férfi elvesztette uralmát autója felett, áttért az menetirány szerint bal sávba és frontálisan összeütközött egy 105- ös Skodával. A baleset okozója a helyszínen meghalt, a Skoda 23 éves vezetője három hónapon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. (SITA) Dupla bombariadó a Tescoban Pozsony. Tegnap a főváros mindkét Tesco áruházában bombát kerestek a rendőrök. Egy ismeretlen telefonáló - hangjából ítélve egy kisfiú - a 158-as számon bejelentette, hogy bomba van a Tescoban. Azt azonban nem mondta melyikben, ezért elővigyázatosságból a belvárosi áruházat és a ligetfalui hipermarketet is kiürítették. Mindkét épületet kutyák és tűzszerészek vizsgálták át, robbanószert azonban nem találtak. (TASR) Feltöltötte élelmiszerkészleteit Nimnica. A toalettpapír-készletet sem kímélte az a betörő, aki a napokban egy élelmiszerüzletbe tört be. Először elvágta a telefonvezetéket és hatástalanította a riasztóberendezést, majd elkábítött az épületet őrző ebet. Az üzlethelyiségből, ahova öt ajtón keresztül tudott csak bejutni, alkoholt, cigarettát, édességet, mosóport, tejet, cukrot, kávét és hentesárut vitt el 70 ezer korona értékben. Az áru mennyiségéből ítélve, az elkövetők többen lehettek, (t) Késsel támadt ismerősére Eperjes. Gyilkossági kísérletért kell felelnie egy 55 éves, büntetlen előéletű poprádi férfinak. Szerdán este egy veszekedést követően egy késsel hasba szúrta 15 éves ismerősét. A fiút azonnal kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték. Állapota stabilizálódott, felépülése egy hónapig is elhúzódhat. Az agresszív férfi vérében 1,8 ezrelék alkoholt mutattak ki. Előzetes letartóztatásban vátja, hogy fogságba helyezzék. (SITA) Elnapolták a rablók perét Besztercebánya. A kerületi bíróság tegnap elnapolta annak a három rablónak az ügyében folyó tárgyalást, akik 2000- ben kerületszerte több ékszerüzletbe törtek be, mintegy 5 millió koronás kárt okozva. A rablásokat fényes nappal követték el. Egyenként bementek az üzletbe, mintha vásárolni szeretnének, egyikük riasztópisztolyt húzott elő, majd bezárták az üzlethelyiséget és elvittek mindent, amit láttak, (t) Kassa. A civil szervezetek az elkövetkező időszakban minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a lakosság tudatosítsa az őszi választások tétjét. JUHÁSZ KATALIN Az európai uniós és az euro-atlanti csatlakozás szempontjából is kulcs- fontosságú 2002-es évben a harmadik szektor feladata a tájékoztatás, illetve a lehetőségek felmutatása lesz. A Harmadik Szektor Grémiumának kassai konferenciáján Ronald Weiser amerikai nagykövet a civil szervezetek létének fontosságát hangsúlyozta. „Az emberi élet valamennyi oldalát befolyásolják, katalizátorai a pozitív változásoknak” - mondta. Eric van der DÓCZI GÁBOR Nagymihály. A fiatalok érvényesülése és foglalkoztatási lehetőségeinek terén Szlovákia nemcsak az Európai Unió tagállamai, hanem a társult országok mögött is jócskán elmarad. Erre mutattak rá magyar, lengyel, francia, portugál és olasz szakemberek az Egyenlő esélyek elnevezésű nemzetközi konferencián, amely a fiatalok érvényesülésével, munkalehetőségeivel foglalkozott. A rendezvény szervezői azzal a céllal hívták meg a probléma ismerőit, hogy tapasztalataikkal az elhelyezkedési nehézségekkel küszköKMOTRIK PÉTER Rozsnyó. Két csalással gyanúsítható személy járja a város szórakozóhelyeit és üzleteit. Az öltönyös férfiak a járási munkaügyi hivatal, illetve a kassai munkafelügyelőség ellenőrének adják ki magukat, s egy hamis igazolványt felmutatva az üzemek vezetői, az alkalmazottak szerződése és munkakörülményei, valamint a feketén alkalmazott munkások felől érdeklődnek. Egyesek szerint az ismeretlenek terepszemléjét védelmi pénz szedése fogja követni a környéken. A csalókra a munkaügyi hivatal ellenőrzési osztályának vezetője hívta fel a figyelmet. Dana Lackóvá elmondta, nem hivatalos rendőrségi forrásból értesültek a történtekről. Linden, az Európai Bizottság szlovákiai nagykövete figyelemre méltóan aktívnak tartja a szlovákiai ci- vü szervezeteket, amelyek sok területen kulcsszerepet játszanak a demokrácia erősítésében. Ilyen terület a lakosság választási részvételre való buzdítása is. Linden szerint a demokrácia szempontjából nem az a legfontosabb, mely pártok alakítanak kormányt, hanem az, hogy a választók többségének akarata érvényesül. Csáky Pál búcsúzni jött Kassára, mivel jelenlegi funkciójában utoljára vett részt a civil szféra legnagyobb konferenciáján. A résztvevőknek jobb kormányt kívánt a mostaninál, ám pozitívumként értékelte, hogy az elmúlt négy évben sikerült korrekt viszonyt kiépíteni az állam és a civil szféra között. Csáky kiemelte az egy százalékos adóról való szadő, az iskolából frissen kikerült, vagy már egy ideje munkanélküli fiatalok segítségére legyenek. Az előadó politológusok egybehangzóan hangoztatták, hogy Szlovákia NATO és Európai Uniós tagsága javíthatna a munkapiac kínálatán, de az lenne a legcélszerűbb, ha az ország mindenkori vezetése a fiatal pályakezdők megsegítését helyezné előtérbe. Rá kell ébreszteni a fiatalokat, akkor érhetnek el valamit, ha saját kezükbe veszik sorsukat, kezdeményezővé válnak és vállalkozni kezdenek. Természetes, hogy erre önerőből, állami támogatás nélkül nem képesek. Múlt héten két ismeretlen férfi tért be a város egyik főtéri szórakozóhelyére, ahol a munkaügyi hivatal ellenőreiként mutatkoztak be és ingyenesen fogyasztottak, közben pedig a személyzetet faggatták. Egy főtéri bolt eladónőjét is kikérdezték, az üzlet tulajdonosa ezért a munkaügyi hivatalhoz fordult. Lackóvá hangsúlyozta, a hivatal dolgozói nem járnak este ellenőrzésre, tavaly nyár óta nincs is joguk illegális munkavállalók után kutatni, mert az már a munkafelügyelőség dolga. A hivatal dolgozói nem rendelkeznek ellenőri igazolványnyal, hanem a hivatal igazgatója által egyszeri alkalomra kiállított megbízólevelet mutatnak fel. Ezen fel van tüntetve, mely üzem ellenőrzésére kaptak megbízást, s mit kell bad rendelkezés lehetőségét, ami ugyancsak a civü szféra erősödését szolgálja. A miniszterelnök-helyettes a konferencián nyilvános ígéretet tett, hogy a várható kudarc ellenére június végéig javaslatot terjeszt a kormány elé egy elkülönített összegről, amelynek kamatai a kormányon kívüli szervezetek fenntartására szolgálnának, és amelyet az állami költségvetésből három-négy éven át folyósítanának. A Harmadik Szektor Grémiumának szóvivője szerint a civileknek az ombudsman-választás, a közigazgatási reform valamint a választási törvénnyel kapcsolatos javaslataik figyelmen kívül hagyása okozta a legnagyobb csalódást. Luba Blas- kovicová szintén pozitívan értékelte az állam és a kormányon kívüli szervezetek kommunikációjának javulását. A konferencián részt vevő magyar küldöttség tagjai elmondták, a magyarországi fiatalok, pályakezdők sincsenek irigylésre méltó helyzetben, a munkalehetőségek náluk is nagyon korlátozottak. ,Ezért a legtöbb fiatal csak külföldön tudja elképzelni a jövőjét” - fejezte ki sajnálatát Csermely Zoltán, a magyar küldöttség tagja. Lapunk kérdésére, hogy mit lehet ez ellen tenni, Csermely elmondta, mindenképpen meg kell győzni a „menekülő” fiatalokat arról, hogy otthon, Magyarországon, vagy Szlovákiában sem reménytelen a helyzet, jó esélyük van az érvényesülésre kivizsgálniuk. A munkaügyi hivatal arra kéri a vállalkozókat, ha olyan, magukat a hivatal ellenőreinek kiadó személyek járnak náluk, akik gyanút ébresztenek bennük, a 058/ 734 6142-es számon értesítsék a hivatalt. A kassai munkafelügyelőségen megtudtuk, az elmúlt két hétben alkalmazottaik semmiféle vizsgálatot sem folytattak a Rozsnyói járás területén. Ok egyébként rendelkeznek ellenőri igazolvánnyal, amelyen a szociális és munkaügyi miniszter aláírása is szerepel. Az a rozsnyói rendőrség is foglalkozik az esettel. A járási rendőrparancsnokság igazgató-helyettese, Vlastimil Demjan arra kéri a vállalkozókat, hogy már a legkisebb gyanú felmerülése esetén is azonnal hívják a rendőrség 158-as hívószámát. Rozsnyó. Számos átképző tanfolyamot indít munkanélküliek számára júniusban a Rozsnyói Járási Munkaügyi Hivatal. Az érdeklődők 320 órában a vállalkozó asszisztensének ABC-jét, az egyszerű és kettős könyvelés alapjait sajátíthatják'el. A tanfolyamon 30 személy képzését biztosítják. Tízen a csipkeverést tanulhatják meg, akik pedig az informatika iránt érdeklődnek a számítógép- és Internet használatból és a honlap készítésből kaphatnak ízelítőt. ÉlelÚJ SZÓ-HÍR Kassa. A nyári hónapokra ideiglenesen megnyitja kapuit a Fő utcai földalatti múzeum. A félig kész építmény, amely sokak szerint Rudolf Schuster költséges kassai főpolgármesterségének legkifejezőbb jelképe, a 90-es évek közepétől vár befejezésre. Az ásatások során feltárt keleti városkapu és a falak egy része júniustól szeptember elejéig idegenvezető kíséretében lesz látogatható. A magisztrátus kulturális osztálya a földalatti kiálh'tóteremben tárlatokat és egyéb rendezvényeket szervez, miközben szeretnék folytatni az építési munkálatokat is. Máig nincs megoldva az esővíz és a talajvíz elvezetése, a folyamatos világítás, valamint a termek fűtése. A mennyezet több helyen beázik, a Tornaija. Nem várt vitát hozott a csütörtök esti önkormányzati ülés. A városatyák annak a 28 fának a kivágása nyomán kialakult helyzettel foglalkoztak, melyek eltávolítására a város építésügyi és területfejlesztési bizottsága adott engedélyt. Az ügyben Molnár Imre főellenőr vizsgálatot indított. A város tulajdonában lévő pihenőparkot, a Zoltán kertet a Pro Gemer civil szervezet vette bérbe 15 évre. A szervezet szerint a favágást módszeresen előkészítették, a hivatalos engedélyeztetés, a szakmai véleményezés és a tervek jóváhagyáBesztercebánya. A megyei parlamenttegnap mindössze félórás vitát követően elfogadta az önkormányzat tárgyalási rendjét. A javaslat tó- dolgozásába az összes frakció bekapcsolódott. A képviselők a beterjesztett módosítások közül elfogadták azt, melynek értelmében a parlament jóváhagyására váró dokumentumokat nem két héttel, hanem mindössze 10 nappal a tárgyalás előtt kapják kézhez a képviselők. A beteijesztő szerint, a dokumentumiszeripari szakmai képesítés mej szerzésére is lehetőséget kínál a h vatal. Legfeljebb 10 érdeklődőt hí rom nap alatt készítik fel. A kön; velői és a népművelői tanfolyami csak érettségivel rendelkező szem: lyeket vesz fel a hivatal. A nem roz: nyói résztvevőknek az intézmén megtéríti a tanfolyammal kapcsol: tos utazási kiadásokat. A képzései re a munkaügyi hivatal nyilvánta tásában szereplő személyek jelen kezhetnek. Az érdeklődők a 058 732 3363-as telefonszámon kapha nak bővebb tájékoztatást, (kápé) rossz szigetelés kijavítására nini pénz, így a város az ideiglenes ny tást is nagy eredménynek tartja. E< dig 70 millió koronát fordítottak e európai unikumnak számító múzi umra. Értesüléseink szerint a befi jezéshez alig 11 millió korona h ányzik, ám az eladósodott várc ennyit sem tud egy összegben előti remteni. Annak idején csak az illen helyekre 3,5 milliót költöttek, földalatti termek fűtését viszont e felejtették beleszámolni a vé; összegbe. Kassa vezetése ezért gyo san letett a szlovák jellegű földalat étterem létesítéséről. Ott ugyanis ti len sarkvidéki hőmérséklet uralki dott volna. A város befektetőt ken a munkálatok kivitelezésére, me jelenleg csak arra futja, hogy a vai dálok által kitört üvegablakok rendszeresen pótolják, (juk) sa időben és rendben végbemer ezért a Pro Gemer képviselői ne: értik, az ügyet miért kellett a ké] viselő-testület elé vinni. Úgy véli ha a főellenőr törvénysértésre gy nakszik, a rendőrségen kellene fe jelentést tennie. Mivel ezt Molni nem tette meg, feltételezhet hogy kezdeményezése nem má mint a civil szervezet elleni bürke támadás. Az építésügyi szakos tály és a járási hivatal környezetv delmi osztálya szerint is mindé rendben volt a favágással, a főé lenőr viszont azt állítja, nem ; eredeti tervben megjelölt fák vágták tó, ezért tovább vizsgálód az ügyben, (szász) mok így aktuálisabbak leszne Müan Marcok megyefőnök elég dett a tárgyalási renddel, bár ne meggyőződése, a korábbi változ tok is jók voltak. Viszont szerinte e zel is bebizonyosodott, hogy a fo tos dokumentumok tódolgozásál az összes frakciót be kell vonni, képviselők tegnap döntöttek a m gyei önkormányzat régiófejlesztí és idegenforgalmi osztálya kihely zett irodájának székhelyéről is. Magyar Koalíció Pártjának képvis lói javaslatára nem Losonc, hane Rimaszombat lesz a székhely. A vágsellyei ásatások kiadásait közhasznú munkások alkalmazásá\ próbálják csökkenteni. A germán településen egy 300 éves sírt is talált a régészek. (Gaál László felvétel Európai szakemberek a fiatalok elhelyezkedési és érvényesülési problémáiról tanácskoztak A helyzet nem reménytelen Munkaügyi „álellenőrök" térnek be a rozsnyói üzletekbe és faggatják az alkalmazottakat Terepszemlén a pénzbehajtók? Nyáron ideiglenesen megnyitják a földalatti múzeumot Turisták a föld alá! A főellenőr szerint nem a megjelölt fákat távolították e Vitaindító favágás ÚJ SZÓ-HÍR Rimaszombatban lesz az önkormányzat kihelyezett irodáji Igen, a tárgyalási rendre TASR-HÍR