Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-18 / 114. szám, szombat

J SZÓ 2002. MÁJUS 18. Sport/tévé és rádió SZOMBAT A hazai Brind Amour viaskodik Joseph torontói kapussal az NHL Keleti főcsoportja döntőjének első mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg 2:1 arányban (TASR/AP) RÖVIDEN Egervári Sándor visszatér az MTK-hoz Budapest. Ahogy azt várni lehetett, három sikeres év után Egervá­ri Sándor edző elköszön a Dunaferr labdarúgócsapatától. Sokáig mégsem marad munka nélkül, hiszen egy röpke beszélgetés erejéig Újpesten is felvették vele a kapcsolatot, ám időközben bizonyossá vált, Egervári visszatér az MTK Hungáriához, amellyel 1999-ben 19 pont előnnyel bajnokságot nyert, (sr) Dél-Amerika Blattért támogatja Rio de Janeiro. A dél-amerikai labdarúgó szövetségek Joseph Blattért támogatják a FIFA május 29-én sorra kerülő szöuli elnök- választásán. - A tíz tagország mögötte áll, s így nagyon jók az esé­lyei -jelentette ki Nicolas Leoz, a CONMEBOL paraguayi vezetője. Ricardo Teixeira még egyértelműbben fogalmazott. - A mi támoga­tásunkkal Blatternek már a zsebében van a győzelem - mondta a brazil szövetség elnöke. A földrész szövetségei elsősorban azért szavaznak a másik jelölt, Issa Hayatou ellen, mert a kameruni sportvezető automatikusan vb-helyet ígért az Óceániai-zónának a dél-amerikaiak kárára, (m) Letartóztatások Argentínában Villa Carlos Paz. Letartóztattak három férfit, akiket azzal gyanúsí­tanak, hogy kirabolták a világbajnokság hatodik futamára, az Ar­gentin-ralira érkezett Mitsubishi- és Hyundai-csapat vezetőit. A fegyveresek egy étteremben követték el a bűncselekményt: felszólí­tották a vendégeket, hogy adják át bankkártyáikat és értéktárgyai­kat. A rendőrség gyorsan elkapta a támadókat. A szervezők a pénte­ken rajtoló viadalra megnövelték a biztonsági erők létszámát, (m) Költözés előtt az FC Liverpool Liverpool. Újabb világhírű létesítménytől vehet búcsút a labdarú­góvilág, az FC Liverpool ugyanis el akarja hagyni az Anfield Roadot. A klubvezetés tegnap bejelentette: a szigetországi futball egyik jel­képének számító stadion közelében, 70 millió fontért szeretnének felépíteni egy 55 ezer férőhelyes arénát. A csapat a 2005-06-szezont már itt kezdené. Az Anfield Road eredetileg, 1882-től az Everton otthona volt, de tíz évvel később pénzügyi viták miatt változott a tu­lajdonos. Az FC Liverpool hazai meccseit jelenleg 45 ezren tekinthe­tik meg, de a vezetés ezzel sem elégedett, mert a Manchester United stadionjába több mint 67 ezren látogathatnak ki. (m) Általános iskolások doppingoltak Ankara. Öt török általános iskolást szállítottak kórházba rosszullét miatt, utóbb kiderült, hogy tiltott teljesítménynöveló szereket hasz­náltak. Egyikőjük elárulta, hogy a házi labdarúgó-bajnokságra sze­rettek volna jobb formába kerülni, és ezért fogyasztottak efedrint tartalmazó asztma elleni készítményt. Már a mérkőzésen fájt a fe­jük, s a 6-1-es vereség után elájultak. A rendőrség nyomozást indí­tott annak kiderítésére, hogy a kisiskolások honnan jutottak hozzá a doppingszerhez, (m) A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTÁJA ATIPOS BINGO 20. játékheté­nek nyerőszámai és a nyere­ménylista. NÉGY SAROK: 75,21, 37,50,70,64,14,1,33,54,12, 16.43.25.22, 74,35,28, 59,41, 27.17.47.23. NYEREMÉNY: 1341 korona (228 nyertes). ÁT­LÓS (DIAGONÁLIS) SZÁMOK: 39,26,42,65,68, 7,73,49. NYEREMÉNY: 3185 korona (24 nyertes). TIPOS BENGO: 66,6, 53,20, 5,8,15,32,40,13,46, 61,63,30,34,18,71,3,9,60, 52. Egy tippelőnek sikerült kitöl­tenie ezekből a számokból a 25- ös játékmezót, nyereménye 305 835 korona. A következő hétre átvitt, felhalmozott JACKPOT­nyeremény: 283 038 korona. SZERENCSÉS SOR: 2 (23 973 nyertes). AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 9602,1126,5079, 2905, 7487,3174,3788. Akinek a hét számjegy közül valamelyik megegyezik a 20. játékhét szel­vényszámának utolsó négy szám­jegyével, az részt vehet a jövő csütörtöki, 292. TIPOS BINGO televíziós játékban. Ezekben a pozsonyi telefonszámokon kell jelentkezni szerda (2002. május 22.) estig, kizárólag munkanapo­kon (8.00-19.00): 02/54791572 és 02/5479 1574. A számok he­lyességéért a szerkesztőség nem vállal felelőséget! (SITA) TV-MÜSOROK m 1 tv2 RTL Klub MARKÍZA 6.00-7.25 ma reggel 7.25 Gyerekeknek! 7.50 Jó reggelt adj, Istenem! 8.00-9.20 Aranyfüst 9.20 Hol-mi? 9.50 Gyerekelóiek! 10.10 Zanzibár 11.05 A vadóc, 8- 9. 12.01 Hírek 12.05 Magyar ka­tonadalok 13.05 Út a döntőig 14.00 Útravaló 14.15 Az Árpád­kor templomai. Vilonya 14.30 Be­széljünk a jövőnkről 14.50 Száza­dunk, 121. 15.20 Háló 15.50 Baj­nok. Bajnokok műsora 16.00 6.15 tv2 Matiné. Oszkár zenekara, Casper, Tesz vesz város, Az utolsó rezervátum, Csillagközi invázió 8.10 Cartoon Network. Tazmánia, Scooby Doo, Pöttöm kalandok, Hé Maci 10.10 Spinédzserek, 9.10.35 JAM. Boree 12.00 Autótrend 2002 12.30 Vad világ 13.20 Ferris Bueller, 4. 13.50 2gether - Dögös ötös, 6. 14.15 Egyről a kettőre 14.40 Xena. Am. sor 15.40 A szu­percsapat. Am. sorozat. 7.00 Kölyökklub. Tini nindzsa tek- nőcök, Tom és Jerry gyerek-show, Elhagyott játékok, Jumanji, Pokémon 9.45 Disney-rajzfilmek. Kacsamesék, Balu kapitány ka­landjai 10.30 Második csók, 178- 179. 11.30 Nikki, 9. 12.00 Híradó 12.10 AutóMánia 12.35 Doktorok. Am. sor. 13.25 Drágám, a kölykök (már megint) összementek! 22. 14.15 Top of the Pops 14.45 Bará­tok közt - A kezdetektől, 191-200. 16.25 TS - Borsodi Liga labdarú­gó-mérkőzés 18.00 16.40 Kardok királynője Fr.-sp.-am. sorozat, 4. 17.30 Országutak őrangyala Amerikai akciósorozat, 6. 17.00 Melrose Place. Amerikai sorozat, 55. 17.55 Mr. Bean. Angol-magyar rajzfilmsorozat, 13-14. 18.35 Luxor-show 19.21 Labdarúgó-vb 19.24 45 éves az MTV 19.26 Szót kér a természet! 19.'30 Híradó este 20.00 18.30 Tények 19.00 Szájkosaras kosaras Amerikai családi film 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.50 Fókusz Plusz 19.25 Pasik. Magy. sorozat 19.50 Fészkes fenevadak Amerikai vígjáték 20.05 NÉVshowR. Páratlan vá­ratlanságok Eszter-nap ürügyén 21.55 MTV X. Nemzetközi Kar­mesterverseny 2002, 2. 23.30-1.07 Három éjszaka Nelly Káplánnál. Pucéran és sza­badon. Francia film 21.00 Popsztárok 21.35 Bérgyilkos nyomában Amerikai akciófilm 23.20 Az ideális gyanúsított Angol krimi 1.20 Baywatch - A rémület éj­szakái. Ném.-am. krimi 2.20 Vers éjfél után 21.35 Heti Hetes. Vidám aktuális talk-show 22.45 Híradó - Késő esti kiadás 23.05 Dalok szárnyán Amerikai film 1.25 Fókusz plusz, időjárás-je­lentés (ism.) 1.55. Divatklip 7.00 Kakaóvízió. Rajzfilmsoroza­tok gyerekeknek 9.30 Walt Disney bemutatja... 10.30 Száz jócseleke­det. Amerikai filmsorozat, 20/19. 11.00 Hitbox. Slágerlista 11.30 A rejtelmes lovag II. Brit-új-zélandi sorozat, 13/6. 12.30 Föld. Külföl­di érdekességek 13.00 Sportma­gazin 14.00 Slágerlista 15.00 Azok a vad hetvenes évek... II. Amerikai komédia 15.35 Colum- bo. Amerikai krimisorozat 17.15 A világ ízei 17.25 Utazzanak az utolsó pilla­natban 17.55 Trópusi hőség II., 22/1. 18.45 www. Számítógépes játék 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sport 19.30 Családi vetélkedő 20.00 Félre a a gonddal Szórakoztató műsor 21.10 Vadászat a Vörös Október­re. Amerikai film 23.40 Becézés. Erotikus magazin 0.15 Bűnös éjszakák. Amerikai erotikus film ____________STV 1____________ 7.1 0 CT-híradó 7.35 Élő körkép 8.00 Rajzfilmsorozatok 8.40 A rút kiskacsa. Sp. anim.sorozat 9.05 Kicsik, de nagyok 9.20 Állatkák. Magazin 9.30 N mester felfedezései 10.20 Ismerd meg a természetet 10.30 Flipper és Lopaka. Anim. sor. 11.00 Csúszda. Gyermektáncdal-ver- seny 11.30 Ismerkedés a kamerák előtt 11.58 A 20. század ajándékai 12.00 Sebzett szívek, 121/14. 12.50 Gasztronómiai magazin 13.00 Tv-ingatlanok 13.30 Horgászmagazin 14.00 Emberek és történetek Maria Callas 15.00 Hetes. Slágerlista 15.45 A világörökség kincsei 16.00 Időutazó. Amerikai sci-fi, 6/1. 17.30 Tévékaleidoszkóp 17.50 Talk-show gyerekeknek 18.00 Esti mese 18.15 Tengeralattjáró a Dunán 18.45 Pokémon, 156/135. 19.10 Kenó 10 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Gazdagok és egészségesek 20.30 Vanília és eper. Fr.-ol. komédia 22.05 Sporthíradó 22.20 Éjszakai koktél 22.50 Peter Lipa. Koncert 23.35 Big Bit. Zenés műsor 0.35 Híradó ____________STV 2____________ 8. 45 Élő körkép 9.15 Az ötödik sarok. Interjú 10.05 Televíkend. Türisztikai magazin 10.30 Az én házam, az én váram... 11.00 A pampák királya, 130/45. 11.50 Szlovákia kincsei 12.00 Banyazsúr. Nők magazinja 12.20 Hétvégi műsorajánlat 12.30 A remény útjai 13.00 Fonendoszkóp 14.00 Földünk jövője. Jap. dók. sor. 14.20 Csak olyan játék. Szí. tévéfilm 15.40 Susogás 16.00 Svédország-Szlovákia jégkorong-vb mérkőzés, ism. 18.20 Ester Simerová-Martinceková kerámiái 18.30 Öt perc dicsőség 19.00 Szlovákia gazdasága 19.30 Híradó, időjárás 20.00 Álmodjon velünk 21.00 Kávéház. Talk-show 21.40 Kulturális magazin 22.15 Alkonyaikor. Brit thriller 23.40 Pozsonyi Dzsessznapok - Hori­zont 2001. Koncert 1996 _____________m2_____________ 5. 42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 ma reggel 7.25 Hungarorama 7.40 Rosszcsont kalandjai, 49-50. 8.30 Nemzetiségi magazinok 11.30 Együtt. Velünk élő kisebbségek 12.00 Kultúrpercek 12.05 Családfa. Családi magazin 12.30 Szószóló. Baláz^ Géza és Grétsy László anyanyelvi műsora 13.00 Operett.hu. Offenbach Magya­rországon 13.50 Garfield és barátai 14.15 Kisokos - kisiskolásoknak 14.40 Zanzibár. Fiatalmúsor 15.35 Koós Klub 16.25 Gilberto Penzo - bemutatja Rókusfalvy Pál 17.05 Csodavilág. MTV Music Awards díjkiosztó gála. Közvetítés a New York-i Metropolitan opera­házból, felvételről 18.00 Filmmúzeum. A házasságszé­delgő. Amerikai film 19.20 Esti mese 19.50 45 éves az MTV 20.00 Híradó este 20.20 Sporthírek 20.30 Magyar Szalon 20.55 Madrigál-történet. Szekeres Fe­renc karnagy köszöntése 21.20 45 éves az MTV. Kalevala. Finn népi eposz 3 részben. A Thália Színház előadása, felvételről Éjszakai választék ____________DUNA____________ 5. 30 Indul a nap - Válogatás 7.05-8.35 Papírsárkány 7.50 A varázslatos iskolabusz 8.15 Végre, szabadon!, 13/4. 8.40 Hej, hej, helyes beszéd! 8.50 Nyelvőrző - Nyelv-szöveg-játék 9.05 klub.dunatv.hu 9.35 Aula - Ifjúsági Híradó 10.05 Heuréka! Megtaláltam! 10.40 Szívzűrök, 11. 11.30 Csíksomlyói búcsú 13.00 Híradó, műsorismertetés 13.15 Isten kezében 13.45 Szent Benedek lányai, 2/1. 14.15 Szerelmes földrajz, 12/8. 14.45 Európa legszebb kertjei: Hever Castle, Anglia 15.15 Krisztus nyomában, 1. 15.45 Expedíció. A Galápagos- szigetcsoport. Ven. sorozat 16.30 Angol katedrálisok 3/1.: Az Ely katedrális 17.00 Bűvölet 20/15. Ol. sorozat 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 19.00 Aranylabda - a futball világtör­ténete, 13/3.: A brazil futball 19.55 Az Egyesült Államok története 20.00 Chiara története. Ol. film 2/2. 20.35 Népszerű operamelódiák. Verdi: A trubadúr - Leonóra áriája 21.45 Híradó, sport 22.05 Az elefántember. Ang. fűm (ff.) _____________JOJ_____________ 8. 00 Animációs mese 9.30 Conan, 22/22. 10.05 Búvárokkal a világ körül Am. dók. sorozat 10.30 Gyűrű. Cseh komédia, ff. 12.05 Kedvenceink 12.50 Randevú. Társkereső-show 13.40 Huncutságok 14.20 Fiorella, 180/9-10. 15.55 Nightmann II., 22/9. 16.40 Országutak őrangyala, 22/21. 17.25 Forró nyom L.A., 26/4. 18.15 Ötlettár 19.00 Híradó 19.30 Hárman a slamasztikában Amerikai film 21.10 Hogo fogo. Hana Zagorová és Margita István műsora 22.10 Tele Tele 22.45 Botrány. Erotikus film, 7/1. 0.20 Afrodiziákum, 131/45-46. 1.05 JOJ reggelig _____________ÚTI_____________ 9. 05 Labda. Belga film 10.35 A dinoszauruszok nyomában, 2. 11.05 A vidék 11.25 Szórakoztató műsor 12.05 Szombati Koffer 12.55 A Csillagok háborújának törté­nete. A BBC dók. filmje 13.55 Divatmagazin 14.20 Cindy. Olasz rockmese 16.15 A gyógyászat keresztútjai II. 11. 17.05 Földalatti Csehország, 10/6. 17.35 Az állatok életéről 18.05 A cseh humor antológiája 18.45 Csehországon át 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Vlastimil Brodsk/ utolsó forga­tása. Miroslav Donutil vendégei 20.50 Az angol beteg. Am. film 23.50 Történetek a metróban. Brit film 1.15 Kinobox ____________NOVA____________ 8. 35 Pokémon, 173. 9.05 Vadak ura. Am. kalandfilm, 8. 9.55 Ász. Slágerlista 11.00 Vabank 12.00 Hívják az igazgatót 12.25 Babeta. Szórakoztató műsor 13.20 Válóok. Cseh komédia, ff. 14.55 Szobatársak. Am. vígjáték 16.50 Gyilkossági osztály Ausztrál krimi, 21/11. 17.45 Aki éjfél előtt érkezik Cseh krimi 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Indiana Jones és a végzet temp­loma. Am. kalandfilm 22.25 Nyerő páros. Am. akciófilm 0.10 Pihécske. Erotikus talk-show 0.45 Csábos szerető. Am. erőt. film _____________HBO ____________ 8. 00 Anasztázia. Am. animációs film 10.10 Hó hull a cédrusra. Am. film 12.15 A hosszútávfutó. Am. film 14.05 Britney Spears. Koncert 15.20 Tuti duók. Am. komédia 17.10 Üdvözöljük Holly Springsben! Amerikai film 19.10 Glória. Amerikai film 21.00 Nyugodj békében: Magánélet 22.00 Mystery men - Különleges hő­sök. Am. akcióvígjáték 0.00 Szellemkutya. Am. film 1.55 A fiúk nem sírnak. Am. film 3.50 Az asztronauta. Am. film 5.35 South Park in/11. ____________ORF 1 ___________ 6. 20 Gyerekeknek! 13.10 Az élet és én 13.30 A Simposon család 13.55 2x2 néha sok(k) 14.50 Az Ö3 Austria slágerlistája 15.10 Spinédzserek 15.35 Roswell 16.20 Ally McBeal 17.10 Sabrina, a tini boszorkány 17.30 Labdarúgás 21.15 Ál/arc. Am. akciófilm 23.25 Visszaszámlálás. Am. akciófilm ___________PRO 7___________ 12 .50 Egy rém rendes család 13.20 Mindenki szereti Raymondot 13.50 Jesse 14.15 Jó barátok 14.45 Will és Grace 15.15 Dawson és a haverok 16.05 Roswell 17.00 Sabrina, a tini boszokrány 17.30 Malcolm a kellős közepén 18.00 Mission: Germany. Vetélkedő 18.30 Popklub 19.00 Talk, talk, talk 19.25 Mars vagy Vénusz? 20.15 Bolond szél fúj. Am. vígjáték 22.30 Dupla dinamit. Am. akciófilm 0.30 A tiltott dolgok. Am. akciófilm ________EUROSPORT_______ 9. 00 Labdarúgás 10.00 Labdarúgás 12.30 Gyorsasági motoros-vb 15.15 Tenisz. WTA-torna 18.00 Országúti kerékpárverseny 19.00 Super racing-hétvége 20.15 Labdarúgás 23.00 Labdarúgás 0.00 Rali-vb RÁDIÓ ___________PÁTRIA___________ (A Szlovák Rádió Magyar Főszerkesz­tőségének műsora a 927 és az 1017 kHz-es valamint a 94,6 MHz-es hul­lámhosszon): 8.00 Hétről hétre, publi­cisztikai magazin 8.00 Hírek 9.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 11.05 Kalei­doszkóp 12.00 Hírek 12.10 Nótacsokor 13.00 Irodalmi mozaik 13.30 Társkere­sők klubja 14.00 Hírek 14.05 Slágerhul­lám, nemcsak fiataloknak 15.00 Fiala Ilona: Ördög Ferkó, rádiójáték 15.36 Népi muzsika 16.00 Hírek 16.05 Kö­szöntő 17.40 -18.00 Napzárta __________KOSSUTH__________ 8. 06 Kopogtató 8.53 Fúvóm az éne­kem... 9.05 Családi tükör 9.35 Kézjegy 10.05 Szombat délelőtt 12.00 Déli ha­rangszó 12.02 Déli krónika 12.30 Kon­tinensek, szántóföldek 13.04 Új Zenei Újság 13.40 Világstúdió 14.05 Oxigén 15.04 Irodalmi Újság 16.00 Tizenhat óra 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Színház az egész világ! 18.30: Szemle 19.05 Sportvüág 19.29 Az ötöslottó nyertes számai 19.30 Jó éj­szakát, gyerekek! 19.40 Ifjúsáv - levélváró.hu 20.04 Aranyemberek 20.35 Dallamkereső 21.00 Hírek, köz­lekedés, időjárás 21.05 Ottlik Géza írá­saiból - Próza 22.00 Késő esti krónika 22.20 Világvevó 23.04 Diszkotéka ___________PETŐFI___________ 8. 00 Hazai slágerkívánságok 9.05 Pre­mier 11.00 Hírek, időjárás, közlekedés, sporthírek 11.05 Komolytalan 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Daráló. Folytatásos ifjúsági regény 13.45 ízes történetek 14.00 Szívküldi... 15.08 Kedvenceink kedvencei 16.00 Operettparádé 17.05 Hogy tetszik len­ni? 17.30 Varázsnaptár - 1. 18.02 Sportkoktél -1. 19.03 Varázsnaptár - 2. rész 19.30 Sportkoktél - 2. 21.04 Nem­zedékek népzenéje 22.00 Világgége 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó 23.15 „Egy hazában“ 24.00 Ejfél után...

Next

/
Thumbnails
Contents