Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-18 / 114. szám, szombat
I SZÓ 2002. MÁJUS 18. Szombati vendég Csemadokban csak azt a szűk területet lehetett vállalni, amelyet a szervezet hasznosítani tudott: úgy kellett kiharcolni, hogy legalább a viseletét is föltérképezhesse \míg a népdal él, hiába zárják be az iskolákat zületésnapja alkalmából ét kitüntetést is kapott, éprajzkutató tevékenységét emcsak itthon, hanem Ma- yarországon is elismerik, gyebek közt azért is, mert zlovákia magyarok lakta fejletén föltérképezte csak- em az összes népviseletet. GRENDEL ÁGOTA srmészetesen népszokásokat is VŰjtött és tárgyi néprajzkutatás- il is foglalkozott. Méry Margit éprajzkutatót a Csallóköztől a odrogközig szinte-minden falu- an ismerik, ezért bár pünkösd an, nem csupán az egyházi ün- epről és a hozzá kapcsolódó nép- lokásokról beszélgettünk. keresztény világ a Szentlélek Ijövetelét és a keresztény egy- áz megszületését ünnepli. 1945 s 1989 között nemigen ünne- elték, pontosabban nem ápol- atták a pünkösdi népszokáso- at. Mi maradt meg belőlük, mit :het még felújítani? pünkösd az egyik legjelentősebb nnep, áldozócsütörtök és az Úrapja között helyezkedik el. Hétfőn (yitracsehibe utazom, egy idős sszony boldogan mondta, menjek yugodtan, nem dolgoznak, mert ünkösdhétfő van, ők ma is megártják. Korábban háromnapos ün- ep volt, mára csak a vasárnap maját, de a falusiak még a hétfőt is nnepnek tartják. 1945 és 1989 kö- ött pünkösd egyházi jelentősége és :llege maradt meg csupán, főleg a agyományórző vidékeken tartotok meg az ünnepeket a templo- lokban. Pünkösd után 10 nappal z Úrnap következik, ám az úrnapi örmeneteket abban az időben tü- ufta a hatalom. Az egyik legje- mtősebb pünkösdi szokás a pün- ösdi király és a pünkösdi királyné álasztása, ez 1945 után elmaradt. /Tár csak az idősek emlékeznek rá. így Muzsláról szóló korai néprajzi »írásban nagyon szép pünkösdiki- ály-választást -ismerünk, de erre nár a mai idősek sem emlékeznek, i legtovább a Zoborvidéken és az polymentén maradt meg a pünkös- li király és a királyné választásának zokása. Egy kicsit eltér egymástól a :ettő, formailag is és zenéjében is. iogyan, kik közül választották a tünkösdi királyt és a királynét? 1 Zoborvidéken a pünkösdi király nindig a falu első legénye volt. A egtalpraesettebb legényt válasz- ották, akinek volt tekintélye és endet tudott tartani a legények :özt. Pünkösd vasárnapján túrátokkal, zöld ágakkal feldíszített »csira felültették a legénybírót, a mnkösdi királyt, és a legényekkel :gyütt, bejárták az egész falut, nindenkit meghívtak a kocsma ílőtti ünnepségre. A pünkösdi ki- álynak komolynak kellett lenni, íem nevethette el magát, amíg be íem járták az egész falut. A legé- íyek persze huncutkodtak, meg a álusiak is. Ha elnevette magát, ó izette az egész táncmulatságon az talt. Nagyon aranyos történeteket íallottam ezzel kapcsolatban. Az ;gyik legény anyja azt mondta a fiinak, ne félj, majd én gondosko- lom róla, hogy a pünkösdi király íllja a cehhet. Amikor az ő háza elé írt a menet, az asszony kecske hálára ült, azon vonult ki az utcára, ^ersze, hogy elnevette magát a le- jénybíró is, és kifizette az italt. 3ünkösdi királynénak a legszebb, egfiatalabb, 12-15 év körüli kis- ányt választották ki a szűz lányok cözül. Ó kasmírkendő alatt vonult, ímelynek négy sarkát négy lány ártotta, így járták be az egész fa- ut. Énekeltek, minden házhoz beiének, megtáncoltatták a háziakat is, és ezért tojást kaptak. A végén ízt sütötték meg. Kenyérre tették a rántottét, és az egész falu lánysere- §e evett belőle. \z énekes-zenés felvonuláson kívül mi tette érdekessé, izgalmassá a királyválasztást? Muzslán például a királyválasztást ügyességi versennyel kapcsolták össze; a királlyá avatás feltétele volt, hogy ki lovagol a legjobban. Volt vidék, ahol a királyjelöltnek a gúnár nyakát kellett elszakítania. A pünkösdi királyság rövid ideig tartott, csak a pünkösdi ünnepek alatt, van is ezzel kapcsokban egy mondás: rövid, mint a pünkösdi királyság. Legtovább egy évig tartott, a következő pünkösdkor újat választottak. Ünnepeinknek megvannak a jellegzetes ételei. A rántotta mellett vannak hagyományos pünkösdi ételek? Különösebb étkezési szokások nem alakultak ki, a falusiak kalácsot, süteményt sütöttek, azt vitték a mulatságba. Nagyon szép ünnepélyként emlegetik a pünkösdöt, mert a szabadban az egész falura kiterjedő mulatozás folyt. Van valamilyen összefüggés a pünkösd és a népdalokban is sűrűn szereplő pünkösdi rózsa közt? Túl sok köze nem lehet a virágnak az ünnephez, nagyjából ilyenkorra virágzik ki, de ezt a témát nem kutattam. Ugyanolyan rövid életű, mint a pünkösdi királyság. Meg pünkösdkor összegyűjtötték, pincében, hűvös helyen tárolták, hogy ki- bíija Úmapig, mert ilyenkor a kislányok virággal hintették be az utat, amerre az oltáriszentséget vitték. Néprajzkutatói és szervező tevékenységéért nemrég két kitüntetést kapott. Egy ezüstplakettet Csáky Pál miniszterelnök-helyettestől vehetett át. A másikat a Magyar Köztársaság adományozta a magyarság megőrzéséért kifejtett munkájáért. Korábban nemigen szoktak figyelni arra, amit elvégeztem, bár beutaztam egész Dél-Szlovákiát, egész életemben buszoztam, vonatoztam. Meglehet, ennek is köszönhető,' hogy ennyi megmaradt hagyományainkból. Az a sok kiállítás, amit tizenhat-tizenhét éven keresztül a zselízi fesztiválokon rendeztem, nem múlt el nyom nélkül. A falusiak kezdtek figyelni az értékeikre. Hiszem, hogy ezzel sokat tettem azért, hogy hagyományaink megmaradjanak. Jóleső érzés, hogy a legmagasabb szinten is értékelik, tettem valamit a megmaradásunkért, a magyarságunkért. Ami számomra a legmegtisz- telóbb volt, nem akárkinek adtak ilyen elismerést. Úgy érzem, valahol az én kis munkám is ott van az eredmények között. Ki indította el a néprajzkutatói pályán? A gimnáziumi évek alatt kezdtem érdeklődni a néprajz iránt. Bár Tardoskeddről, azaz faluról származom, ott már alig éltek a hagyományok. Nem születtem bele a hagyományápolásba. Amikor a komáromi gimnáziumba kerültem, tagja lettem a Tomasek Mária vezette tánccsoportnak, amely akkor országos hírnevet szerzett. Tomasek Mária többször kivitt Martosra, Izsára, amikor gyűjteni ment. Ezekben a falvakban döbbentem rá, micsoda petróleumlámpás hagyományőrző falu az ott, mi mindent tudnak az emberek. Érettségi után jó pár évig tanítottam, s amit a gimnáziumi évek alatt a tánccsoportban meg a gyűjtőutakon elsajátítottam, azt pedagógusként felhasználtam. Akkor már szülőfalum hagyományai iránt is kezdtem érdeklődni. Kiderült, hogy ott is sok hagyományra emlékeznek még. Számtalan néprajzkutató, gyűjtő járt abban az időben a falunkban, mert az emberek kezdték felújítani a régi hagyományos táncokat, a váskatáncot. Előkerült a szinalázás szokása, melynek én gyerekkoromban részese is voltam. A kutatók által összegyűjtött anyagok meg is vannak a tudományos akadémián. Akkor még éltek azok az idős adatközlők, akiktől értékes anyagokat gyűjthettünk. Később a Csemadokban kezdtem dolgozni, de nem elégített ki a tevékenységem, úgy éreztem, esténként még lehetne valamilyen hasznos munkát végezni, a sok utazás mellett. Ezért beiratkoztam a Co- menius Egyetem Bölcsészkarára, el is végeztem a néprajz szakot. Nagyon jó tanáraim voltak, Meli- chercík meg Bednarik professzorok, mindkettő nagyon jól fel tudta készíteni a diákokat. Sokat gyűjtöttem magyarországi néprajzkutatókkal, Martin Györggyel, Pesorvár Ernővel, Kiss Lajossal, Szomjasi Ferenccel. Ez még az egyetemi tanulmányoknál is sokkal többet adott. Jártam a terepet, végeztem a munkámat. Persze, akkor szűk korlátok közt lehetett csak a néprajzkutató munkát végezni, hiszen múzeum sem volt, vagy más komoly intézmény, ahol a gyűjtések eredményét fel tudtuk volna dolgozni, rendszerezni. A Csemadokban pedig csak azt a szűk területet lehetett vállalni, amelyet a Csemadok hasznosítani tudott. Kezdetben ez a népzene és a néptánc volt, úgy kellett kiharcolnom, hogy legalább a viseletét is föltérképezhessem. Sikerült is egész Dél-Szlovákiában, nagyon részletesen, pontosan, irigylik is tőlünk a magyarországiak. Sehol Közép-Európában nem készült ilyen alapos feltárás a népviseletekről. Emellett néprajzi kiállításokat szerveztem a zselízi fesztiválon. Minden évben más-más járásMár gimnazistaként érdeklődött a néprajz iránt (Fotó: Somogyi Tibor) Magyarországon is sokan irigylik népviselet-gyűjteményét (Fotó: Somogyi Tibor) ból vettem a kiállítás anyagát, a falvakban szedtem össze padlásokon, ládafiákból, szekrényekből, csak azért, hogy figyeljenek fel arra, mennyi érték-van még a falvakban, ha létrejöhetne egy magyar nemzetiségi múzeum, legyen miből meríteni. Sajnos senki nem tett túl sokat annak érdekében, hogy létrejöjjön a magyar nemzetiségi múzeum. Ezen túl a zselízi fesztiválon elindítottam egy műsort, amelyben a hagyományőrzők mutatták be a hagyományokat, egyrészt a viseletét, másrészt a munkafolyamatokat, szokásokat. Mindig a hozzá kapcsolódó viseletekkel. A kenyér feldolgozását a mag vetésétől az aratáson keresztül a kézi cséplésen, kenyérsütésen át egészen a kenyér megszenteléséig. Tizenöt-tizenhat falu szokott ebben részt venni. Virágba szőtt álmok volt a műsor címe, szerintem a fesztivál legértékesebb műsorai közé tartozott. Nagy kár, hogy elmaradt ez a fesztivál. Én is sajnálom. Egyebek közt azért, mert volt olyan eset is, hogy a kenderfeldolgozás folyamatát 70-80 év körüli öregek is eljöttek bemutatni. Ott volt Zselízen a lévai múzeum néprajzkutatója meg sok magyarországi is, persze, ott csodálkozott, hogy neki ezek az eszközök megvannak a múzeumában, de sohasem tudta, hogyan használták. Tehát ott működés közben is láthatta a számára addig holt eszközöket, azt, ahogy az öregember gajmolt a fonó asszony mellett. Minden olyan témára kitértünk, amely bemutatható színpadon is. Még a nagy család szerepét, a nagy családban uralkodó rendet, a gyerekek nevelését is színpadra vittük. Bemutattuk, hogyan aludtak; egy helyiségben néha tizennyolc-húsz személynek is el kellett férni, az asztalfióktól a ládán, a pádon, hol mindenhol aludtak a gyerekek. Ezek olyan értékek voltak, amelyek már mind rég feledésbe merültek volna, de a falusiak utánajártak, hozták az ötleteiket és bemutatták. Ezért érzem úgy, hogy a munkám eredménye a hagyományok továbbélése. Mert amíg a népdal él, és magyarul énekelnek, hiába zárják be a magyar iskolákat, ez életben fogja tartani, ha nem is olyan hosszú ideig, a magyarságot. Hogyan tudta összeegyeztetni a gyűjtőmunkát, a szervezést a családi élettel? Talán az volt a legnehezebb, és bizonyára ezért nem lettek a lányaim néprajzkutatók. Bizony volt olyan hónap, hogy több időt töltöttem munkaidő után kint a terepen gyűjtéssel, mint otthon. Volt úgy, hogy pénteken reggel elmentem munkába, az éjszakai vonattal elutaztam keletre, vasárnap éjszaka vissza, reggel az állomásról egyenesen munkába mentem, délután a lányomnak koncertje volt, a batyuimmal együtt érkeztem a fellépésére. Mielőtt elmentem, mindig megfőztem, gondoskodtam róla, hogy mindenük meglegyen, de az volt a legfőbb baj, azt hányták a szememre szomorúan, hogy másnak otthon van az anyja, én meg nem. Sokszor előfordult, hogy az egyik lányomat vittem magammal, kettőt nem nagyon tudtam, már nem összpontosíthattam volna a munkámra. Milyen a kapcsolata a fiatal folkloristákkal, a néprajzkutatóutánpótlással? Azt hiszem, rengeteg néprajzos van. Valamennyi fiatalt nem ismerem, a középkorosztállyal szorosabb a kapcsolatom. Van egy kore- ográfusképző tanfolyam, a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség szervezi, ott tartok előadásokat, ott találkozom azokkal, akik érdeklődnek a néprajz iránt. Nagyon sok rendezvényre kapok meghívást az ünnepváró rendezvényekre mint előadó, szervező. A kapcsolat nem szűnt meg, de kevesebb a lehetőség, nincsenek nagy országos fesztiválok, a meglevők nem folklór jellegűek, inkább népünnepélyek - Gombaszögre gondolok például, és az sincs évente. Ott volt eleven a kapcsolat a néphagyományokkal. Egy időben nagyon jól működött a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, ez fogta össze a néprajzosokat és a néprajz iránt érdeklődő önkéntes gyűjtőket. Ez megszűnt. Magyarországra nehéz eljutni. Egyrészt a munkám is köt, meg az anyagiak miatt is nehéz. A Pátria rádió szerkesztőjeként kizárólag folklórműsorokat szerkeszt? Egy időben katolikus műsorokat is szerkesztettem, de amiért ott vagyok, amit vállaltam, azok a néprajzi műsorok. Régebben rövid néprajzi ismertetések, tudósítások is voltak, de ezek megszűntek, amióta átalakult a műsor struktúrája. De a meglevő néprajzi programokat is nagyon sokan irigylik tőlünk. Nemrég, a külföldi szerkesztőségek találkozóján sokan megcsodálták, milyen sok néprajzi anyagunk gyűlt össze. Egy műsorommal egy ukrajnai nemzetközi fesztiválon, a Kárpát-medencei szerkesztők versenyén második díjat kaptam. Amit a néprajzi műsoraimban különösen nagyra értékelek, hogy nagyon sok egyházi vonatkozású szokás jött elő, amelyekről tudjuk, hogy a régi rendszerben tiltva volt. Ennek az idősebb emberek is nagyon, mert ők is elfelejtették volna. így viszont, a rádió kedvéért előszedik a régi imakönyveket, régi énekeskönyveket, egy-két idős asszony még emlékszik a dallamára, meg tudjuk menteni és őrizni értékeinket a következő nemzedékeknek. Mennyire élnek még a hagyományok, s mennyire elevenít- hetők föl? Funkciójukban úgy, mint régen, nem nagyon élnek. Az egyháziak kezdenek felelevenedni. A régiek közül a farsangi szokások maradtak meg, a Csallóközben majdnem megszakítás nélkül. Tudok olyanról is, hogy felelevenítették, új formájában a húsvét előtti szokásokat, a villőzést, a húsvéti locsolko- dást, de az már természetesen nem olyan formában, mint régen volt. Mi ennek az oka? Az egyik és legfőbb, hogy a fiatalok nem tudnak és nem mernek énekelni, vagy kivonulni az utcára. Az ünnepekkel kapcsolatos szokások ugyanis mindig az együtt énekléssel voltak egybekötve. Az öregek nagyon nehezményezik, hogy a fiatalok nem tudnak, nem akarnak, nem mernek énekelni. Egy szép szokás él a folyamatában a Gömörben, Vecseklőn: a legény- bíró-választás és a legényszervezet működése. Most már az egyetemisták is hazamennek szilveszterre, mert akkor választják a legénybírót, a belügyminisztert, a külügyminisztert, a nevelőt, a nótafát, a söprűst. Mindegyiknek megvan a maga feladata. A belügyminiszter arra ügyel fel, hogyan viselkednek a legények a faluban. Mindenről tud, arról is, mikor ment ki a legény az utcára, mikor ment be. A külügyminiszter a szomszédos falvakban ügyel a lakodalomban, diszkóban. A nótafa a nótát kezdi. A söprűs arra ügyel, ha húsvétkor mennek öntözni, senki le ne maradjon. A nevelő a fiatalok nevelését vállalja. Az egyletnek van egy anyakönyve, évszázadokra visszamenőleg megvan. Beleragasztják a legénybíró képét, abba beleírják, hogy az év folyamán melyik legény milyen vétséget követett el, milyen bírságot fizetett. A bírság majdnem mindig ital; főleg pálinka. Más hasonló szokás, főleg a lányok szokásai elmaradtak, folyamatukban nem élnek, itt-ott felújítják. Vecseklőn húsvétkor együtt járják be a legények cigányzene kíséretében a falut, a locsolás utáni lako- mázáson már az egész falu részt vesz. Kár, hogy elmaradnak a szokások; még sok minden élhetne. Ahhoz talán az is kellene, hogy az iskolában néprajzoktatás folyjék, és ezeken az órákon a helyi szokásokat is megismeijék. Az nagyon hasznos volna. Vannak kezdeményezések, sok olyan pedagógus van, ezt a tanfolyamokról tudom, akik nemcsak elmondják a helyi szokásokat, hanem utána is járnak. Azt hiszem, azok a faluközösségek hiányoznak, amelyek életben tartották a szokásokat. Nagyon sok szokás akkor maradt el, amikor beszőnyegezték a szobákat. Keleten az volt a szokás, hogy András napkor öreg cserépfazékba összegyűjtötték a hamut, és becsapták az András nevű illetőnek, így köszöntötték. Vagy a szent család szokása is: házról házra mentek keresni a szent családnak a helyet, és amikor kezdték beszőnyegezni a szobákat, ez is elmaradt. Vagy egy özvegyasszonynál jönnek össze, vagy a templomban. Az a fejlődés, amely egyrészt pozitív volt, a hagyományokra negatívan hatott.
