Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-16 / 112. szám, csütörtök

ÜJ SZÓ 2002. MÁJUS 16. Kitekintő Háborús hangulatot idéz a gibraltári repülőtér, amelynek egyetlen leszállópályája éppen az autópályát keresztezi, minden egyes le- és felszálláskor le kell állítani a gépkocsikat A Szikla lakói megszoknak vagy megszöknek Neki mindegy, mit akar a gibraltári kormány (Képarchívum) Halvérű brit alattvalókhoz képest meglepően meleg fo­gadtatásban részesítették a gibraltáriak a minap Jack Straw angol külügyminisz­tert. -Áruló, szégyelld ma­gad! - üdvözölte az utcára sereglett több ezer ember Straw-t, aki azzal a nem tit­kolt szándékkal érkezett a brit gyarmatbirodalom utol­só európai „őskövületére”, hogy a jövőről tárgyaljon a helyi vezetőkkel. INOTAI EDIT Nagy-Britannia és Spanyolország évszázadok óta csatázik a mind­össze hat négyzetkilométernyi, ám stratégiai fekvésű Gibraltár (a he­lyi szlengben: a Szikla) felügyele­téért, és most mintha körvonala­zódna a kompromisszum. Csak­hogy a széles körű autonómiát él­vező Gibraltár harmincezer lakosa hallani sem akar a status quo meg­változtatásáról, azt pedig különö­sen sérelmezi, hogy London és Madrid a fejük fölött igyekszik ren­dezni a sorsukat. Márpedig a két EU-tagállam látha­tólag elszánta magát arra, hogy jú­lius végéig megoldást talál az uni­ós és NATO- kapcsolatokban is rendre konfliktust okozó gibraltári problémára. A gibraltári britek és a délspanyol andalúzok évtizedek óta játsszák a „hogyan törjünk mi­nél több borsot egymást orra alá” című népi társasjátékot, és mini­mum havonta jelentgetik fel egy­mást Londonban és Madridban. A gibraltáriak például előszeretettel halásznak spanyol felségvizeken, amire válaszul a spanyol hatósá­gok módszeres alapossággal ellen­őrzik az összes ki- és belépőt a Sziklát Spanyolországtól elválasz­tó szögesdrót túloldalán. Ez Gib­raltár egyetlen szárazföldi kijára­ta, úgyhogy a mindennapi közle­kedés felér egy tortúrával. Ha kér­dőre vonják őket, a spanyol ható­ságok ártatlanul arra hivatkoznak: Nagy-Britannia nem csatlakozott a schengeni szerződéshez, vagyis nem része a határok nélküli Euró­pának, így természetesen Gibral­tár sem, tehát ók „kénytelenek” el­lenőrizni a határt. A spanyolok más furfangokra is képesek, hogy megkeserítsék a sziklalakók életét: időről időre el­némulnak a telefonvonalak, és azon már senki sem csodálkozik, hogy a helyi mobiltelefonok Gib­raltártól egy kilométerre már tök süketek. Háborús hangulatot idéz a repülőtér is, amelynek egyetlen leszállópályája éppen az autópá­lyát keresztezi, tehát minden egyes le- és felszálláskor le kell ál­lítani az autókat. Igaz, nincs vala­mi nagy légi forgalom: naponta három-négy járat megy, az is kizá­rólag Nagy-Britanniába, mert a spanyolok nem engedik be őket a légterükbe. És akkor még nem be­széltünk a kínos incidensekről, amelyek komoly feszültséget kel­tenek a kétoldalú kapcsolatokban: tavaly a sérült Tireless nevű brit atom-tengeralattjáró gibraltári tartózkodása borzolta a kedélye­ket Spanyolországban, idén febru­árban pedig az a csapat brit tenge­részgyalogos, akik térképolvasási hiba miatt véletlenül az andalúz tengerpartot ostromolták meg egy békés vasárnap reggelen. London nem győzött bocsánatot kérni, míg fél Spanyolország napokig azon tanakodott, hogy akkor most tény­leg megtámadták-e őket? Úgy tű­nik, Londonnak abból is elege lett, hogy különféle nemzetközi fóru­mokon Nagy-Britannia kénytelen a kábítószer-kereskedelemmel, pénzmosással és olykor maffia­kapcsolatokkal is vádolt gibraltári adóparadicsom védőügyvédjének szerepét játszani. Vajon érdemes-e a harmincezres Gibraltár miatt kockára tenni a számos kérdésben partnernek számító negyvenmilli­ós Spanyolország szövetségét? De hogyan lehet úgy kihátrálni a kel­lemetlen helyzetből, hogy azért meg is maradjon a történelmi ko­ronagyarmat, mert annak feladása nyilvánvaló belpolitikai következ­ményekkel járna? Többek között ezeket a dilemmá­kat is szem előtt kell tartaniuk a spanyol és a brit tárgyalódelegáci­óknak, amelyek november óta gőzerővel dolgoznak a megállapo­dáson. A nagy titoktartás közepet­te azért annyi kiszivárgott, hogy Gibraltárt közös, brit-spanyol fennhatóságé területté nyilváníta­nák. A brit hagyományokat sem­milyen veszély nem fenyegetné - hangsúlyozta Straw fáradhatatla­nul a gibraltári rádióban -, meg­maradna a brit állampolgárság, a jogrendszer, az angol mint hivata­los nyelv, és a mértékegységek (ebből is a legfontosabb, a pint a sör méréséhez). Ráadásul szélesí­tenék a terület autonómiáját, és a spanyolok végre teljesen megszün­tetnék a közlekedési blokádot, le­hetne fejleszteni a repülőteret, len­nének új telefonvonalak, vagyis minden adott lenne ahhoz, hogy tovább virágozzék a gibraltári gaz­daság. - Mindenki jól járna, arról pedig szó sincs, hogy a spanyolok­nak átjátszanák a területet, na jó, csupán egy kicsit több szavuk len­ne - állította óvatosan Straw. Csakhogy a harmincezer gibraltári egyelőre nem így gondolja: a gyar­mat jogállásának megváltoztatá­sáról népszavazást kell rendezni, és a felmérések szerint az igentá­bor a szavazatok legfeljebb 20 szá­zalékára számíthat. Ha viszont el­utasítják a brit-spanyol közös megállapodást, akkor könnyen két szék között a pad alá eshetnek: London elegánsan kihátrálhat mö- gülük, megvonhatja tőlük a támo­gatást az Európai Unióban, felül­vizsgálhatja az adóparadicsomi jogszabályokat - érvelnek a támo­gatók, akik a gibraltári kormány által feltüzelt megállapodás-elle­nes hangulatban csak névtelenül mernek nyilatkozni. De miért változtatnánk a helyzeten, ha nekünk így is jól megy? - trom- folnak a helyi politikusok. Bár az el­ső benyomás kissé szakadt kikötő­várost idéz, a gibraltáriak valójá­ban jobban élnek, mint a spanyo­lok. Az átlagjövedelem egyharmad- dal haladja meg a spanyol áüagot, és duplája a szomszédos andalúz tartományénak - írja az El Pais. A Madriddal szembeni erős ellenér­zések mögött azonban nemcsak gazdasági, hanem pszichés okok is rejlenek: egyrészt a gibraltáriak szemében a fejlődés és a karrier csúcsa ma is Nagy-Britannia, míg Spanyolország - annak ellenére, hogy a lakosok egyötödének „oda­át” is van lakása vagy nyaralója - fejletlen, szegényes perifériának számít. Másrészt máig ható trau­ma, hogy 1969-ben (amikor a gib­raltáriak saját alkotmányt fogadtak el és ismét hitet tettek Nagy-Britan­nia mellett) Spanyolország tizen­hat évre hermetikusan lezárta a Gibraltárba vezető utat. - Betegek haltak meg a kórházakban, mert nem engedték át az oxigénes palac­kokat - emlékeznek az idősebb la­kosok, akik szerint Spanyolország ezzel hátat fordított Gibraltárnak, és ezt azóta sem tudta jóvátenni. Tény az is, hogy Madrid végül 1985-ben csak azért oldotta fel a blokádot, mert attól tartott: Lon­don megvétózza az ibériai ország felvételét az Európai Közösségbe. Az utóbbi évek állandó vegzálása - útlezárás, telefonok elnémítása stb. - sem tett kimondottan jót a kölcsö­nös bizalom kialakulásának. Bár senki nem kérdezte őket, azért a gibraltári kormány is előadta, hogy ők mit szeretnének: Peter Caruana miniszterelnök a teljes függetlenség mellett kardoskodik, esetleg a háttérben Londonnal, ami szükség esetén ellátná a Szikla katonai védelmét. Egy ilyen meg­oldásra azonban kevés az esély: a Gibraltárt Nagy-Britanniának ítélő 1713-as utrechti szerződés értel­mében, ha a terület gyarmati stá­tusa megszűnik, akkor automati­kusan Spanyolország részévé vá­lik. Madridban már dörzsölik a te­nyerüket a politikusok: vagy így, vagy úgy, de az ő befolyásuk min­denképpen növekedni fog Gibral­tárban. A helyiek meg vagy meg­szoknak, vagy megszöknek. Jack Straw brit külügyminiszter a gibraltári tüntetőket csitítja (Fotó: Népszabadság) Korábban az űrhivatal szakembereinek régi katalógusokat kellett böngészniük, és forgalmazókat kellett egymás után hívniuk, hogy alkatrészeket tudjanak venni Online árverésen vásárol űrhajóba való ócskavasat a NASA INDEX-ÖSSZEÁLLÍTÁS A NASA nemrégiben az interneten keresztül régi chipeket, nyomtatott áramköröket és nyolchüvelykes flopikat vásárolt - írta a New York Times. Az űrrepülők működtetésé­hez ugyanis olyan alkatrészekre van szüksége az űrhivatalnak, me­lyeket már senki sem gyárt. Emiatt a NASA az internetes aukciós olda­lakon - például az eBay-en vagy a Yahoo-n - kutat olyan alkatrészek után, melyeket könnyen múzeumi tárgynak nézhet egy ádagos számí­tógép-tulajdonos . Az űrhivatal legutóbb egy rako­mányra való elavult orvosi eszközt is beszerzett, melyek alkatrészei ki­válthatják az eddig alkalmazott Intel 8086-os chipeket. Ezeknek egy változata működött az IBM el­ső személyi számítógépében, 1981- ben. Mikor az első űrrepülő ebben az évben útnak indult, a 8086-nak kritikus szerep jutott: ez volt a hor­dozórakéták biztonságáért felelős diagnosztikai eszköz lelke. Ma, több mint 20 évvel később, a hordozórakéták tesztelésénél még mindig ezeket a chipeket használ­ják, melyekhez azonban egyre ne­hezebb hozzájutni. A NASA egyébként egy húszmillió dollár értékű automata ellenőrző rend­szer kifejlesztésén dolgozik, telje­sen új hardverrel és szoftverrel. A közbeeső időszakban az űrhivatal készleteket halmoz fel a 8086-ok- ból, nehogy egy hibás darab miatt fenekeljen meg az amerikai űr­program. Korábban a NASA szakembereinek régi katalógusokat kellett böngész­niük, és forgalmazókat kellett egy­más után hívniuk, hogy alkatrésze­ket tudjanak vásárolni. Mostanra a helyzet egyszerűsödött: az inter­netes keresés, és az aukciós oldalak segítségével viszonylag könnyeb­ben jutnak hozzá ezekhez. Jeff Carr, a houstoni központ mun­katársa elmondta, hogy amikor az amerikai kormány például vadász­gépeket vásárol, a szerződésekben általában van olyan kitétel, mely a szállítókat folyamatos alkatrész­utánpótlásra kötelezi. Az űrhajók esetében, melyek egyébként egy évtizedes élettartamra lettek ter­vezve, nem volt a szerződésekben ilyen „beépített” biztosítás. Az, hogy a NASA egyre jobban rá van utalva a lassan már antikvitás­számba menő alkatrészekre, mu­tatja azt is, hogy bizonyos szem­pontból a hivatal fontossága visz- szaszorulóban van - írja William J. Broad, a New York Times újságíró­ja. A hatvanas évek elején a hivatal vezető szerepet játszott a mikrochip-ipar fellendítésében, ugyanis nagy tételben vásárolta a vüág első integrált áramköreit, mellyel az akkoriban még csak szárnyát bontogató ágazatot gyor­san nyereségessé tette. A fejlesztés irányvonala az volt, hogy egyre ki­sebb, gyorsabb, energiagazdasá- gosabb és megbízhatóbb számító­gépeket építsenek. Ma a NASA egyre inkább saját sikerének áldo­zata. Az elektronikai ipar - részben neki is köszönhetően - rendkívül gyorsan fejlődik, és az űrrepülők ehhez képest már annyira elöre­gedtek, hogy a hivatal egyre in­kább ki van szolgáltatva az eredeti­ket helyettesíteni képes, vagy az interneten esetleg fellehető alkat­részeknek. Az űrsiklókat eredetileg 2012-ben akarták kivonni a forga­lomból, de a NASA keresi annak a lehetőségét, hogy akár 2020-ig üzemben maradhassanak. Azon­ban bármeddig maradjanak is használatban, az alkatrészvadá­szoknak ez mindenképpen hosszú menet lesz. (Képarchívum) Az Astro 2 űrteleszkóp. Csillagászati összegekbe kerülnek az új alkatrészek.

Next

/
Thumbnails
Contents