Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-15 / 111. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 15. Kitekintő Az útleveleiktől megfosztott lányokat háromszáz-négyszáz márkás kezdő árért adják tovább a horvátországi klub- vagy bordélytulajdonosoknak „Vízszintes mesterség” nagyipari méretben Cavtat: ide érkezett a hetvennégy ukrán lány (Fotó: Népszabadság) A határsávot kezdetben az üzletemberek szállták meg. Azután jöttek a korcsmáro- sok, vendéglősök, eszpresszósok. Őket a turistaipar követte, majd a slágeréneke- sek. Most az örömlányok volnának soron. Mindez a rendszerváltozáskor meghúzott horvát-szlovén államhatár mentén történt a szlovén oldalon. DJORDJE ZELMANOVIC A kis szlovén falucskákban világvárosi önkiszolgáló boltok sarjadtak sokkal alacsonyabb árakkal, mint a horvát oldalon. Az ínyenceket luxusvendéglők várják, a valaha pocsolyaszerű vidéki gyógyfürdőket nagyvilági rivi- érákká építették át, Catez Cote d’Azur-i vagy floridai vízi attrakciókat és szállókat kínál a vendégeknek. A határ menti torna- és színháztermekben és más, több ezer nézőt befogadó csarnokokban népszerű szerb énekesek tartják fellépéseiket a Horvátországból odasereglett publikum előtt. Ezt az utópisztikusnak tetsző vidéket egy sor jellegzetesség teszi sajátosan mozgalmassá. Most, a szlovéniai prostitúció legalizálásával a bordélyházak is nagyban hozzájárulnak majd a „full service” kínálathoz. Az alig kétmillió lakosú Szlovénia gazdasági teljesítménye a 22 milliós Jugoszláviára volt beállítva. A rendszerváltozással a hazai piac kilencven százaléka nehezen megközelíthető „külfölddé” vált. így a vállalkozó kedvű szlovének a legközelebbi, útlevélmentes Horvátországot szemelték ki a legtöbb sikerrel kecsegtető úti célnak. A majd egymilliós Zágráb húsz-huszonöt kilométernyire van a határtól. A horvát állampolgároknak tehát megvan minden lehetőségük, hogy gyorsan, olcsón és közvetlenül a helyszínen győződjenek meg, milyen jövőről álmodhatnak. Természetesen csak akkor, ha hazájuk eléri a szlovén bruttó nemzeti termék jelenleg száz százalékkal magasabb mércéjét. A szlovének most a határ menti szolgáltatások komfortjának fokozására egy új attrakciót tartogatnak készenlétben: a „vízszintes mesterség” nagyipari fejlesztését. Magyarán mondva, a határ menti kínálat nemsokára vörös fénnyel is gazdagodik: megnyílnak a legalizált kuplerájok. A horvátországi és szlovéniai helyzet jelenleg nagyon hasonló. A prostitúció egyik országban sem legális. Ez azonban nem jelenti azt, hogy féllegálisan, utcai vagy háziipar formájában nincs jelen a városokban, az utcákon, kluboknak álcázott mulatókban, hirdetési rovatokban vagy magánlakásokban, melyekre csak a rend kedvéért csap le időnként a rendőrség. A lányok legrosszabb esetben kihágásért héttől tizenöt napig terjedő fogházbüntetést kapnak, a lényegében jól szervezett maffiarendszer nagyhalai, kerítői, szervezői ritkán kerülnek rács mögé. Zágrábban tavaly csak 130 esetben indult csak kihágási eljárás annak ellenére, hogy az esti órákban a főpályaudvar közelében, a Füvészkertnél, a központi Fajeva utcán vagy a Svacic téren a párizsi Pigalle-t, a hamburgi Sankt Paulit, na meg a budapesti Rákóczi teret idéző forgalom bonyolódik le. A legalacsonyabb taksa ötven euró, ami a rendőrségi becslések szerint évente 400 millió kuna forgalmat jelent. A közgazdászok szerint, ha a prostitúciót legalizálnák, az egyrészt garantálná a lányok egészségügyi ellenőrzését, megadóztatott jövedelmük pedig jelentősen gyarapítaná az államkassza bevételeit. Ide értve a 22 százalékos áfát is. A prostitúció nemzetközi térképén Horvátország még nemrég tranzitországnak számított. Itt szállították Nyugatra az ukrajnai, moldáviai, romániai vagy orosz- országi örömlányokat. Megbízható források szerint Horvátország az elmúlt évek folyamán elvesztette tranzitjellegét, importőrré vált. Volt rendőrökön, sőt még a hadsereg által Magyar- országon szervezett ügynökségeken és kirendeltségeken keresztül is folyik a „beszerzés” a jócskán megnövekedett hazai szükségletek fedezésére. Az útleveleiktől megfosztott lányokat 300- 400 márkás kezdő árért adják tovább a belföldi klub- vagy bordélytulajdonosoknak. A kimondottan csinosakért tízezer márkás árat is elkérnek. A nemzetközi fejlemények teljesen új helyzetet teremtettek, és már a hivatalos körökben is a prostitúció legalizálását és bordélyházak megnyitását javasolják, habár senki sincs meggyőződve arról, hogy megvalósításukra egyhamar sor kerülhet. A különféle érdekek egybeesése mellett ehhez minden bizonnyal hozzájárul majd a jelenlegi kormány már közmondásos lassú, habozó, fontolgató stílusa, mely már sokkal fontosabb terveket is tönkretett. Innen a meggyőA vörös lámpás negyed kirakataiban gyakorolta a mesterséget. ződés, hogy a szomszédos Szlovéniában, ahol körülbelül egy időben vetették fel a prostitúció legalizálását, már régen üzemelnek majd a bordélyházak, amikor Zágráb határozni fog. Míg a zágrábi Szent Márkus téri kormánypalotában még elkeseredett harc folyik majd az öt koalíciós partner között, a női szervezetekkel vagy a befolyásos papsággal, addig a várostól húsz percnyire levő határon a (szlovén) bordélyházak már régen üzemelnek majd. Pedig Horvátországnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy földjén a világ legrégibb ipara is terjeszkedhessen. Mert hát ki látott a világon hangulatos kikötővárost bordélyházak nélkül? Pulától Dubrovnikig Horvátországnak egy sereg kikötővárosa van, amelyeket még a szemérmes hivatalos szocializmus idején gondosan megtisztítottak minden erkölcstelenséget terjesztő intézménytől. Az alaposság addig ment, hogy egy komolyabb külföldi hajóegység érkezése előtt a belügyi és titkosszolgálati szervek Zágrábból Rijekába telepítettek alkalmi örömlányosztagokat, hogy ezen a területen is biztosítsák a Nyugat illúzióját a kikötői korcsmákban. A robbanásszerű fejlődés 1995- ben kezdődött, amikor a daytoni szerződés nyomán különféle nemzetközi egységek - UNPRO- FOR, SFOR, KFOR és más forok - nagyszámú legénysége lepte el Horvátországot, valamint Boszniát és Hercegovinát. Dubrovnik- ban, Opatijában és más nyaralóhelyeken, ahol a katonák szabadságukat töltötték, kimondott hiány mutatkozott örömlányokban, ami komolyan fenyegette a csapatok hangulatát és harci készségét. Most azonban szabad teret kapott a magánkezdeményezés. A szexipar fejlesztésén keresztül is biztosítani kellett a NATO-val való szorosabb együttműködés sikerét. A hatodik flotta egységei mind gyakrabban érkeztek vendéglátogatásokra a horvát kikötőkbe. Nem nehéz elképzelni egy ötezer fős repülőgép-hordozó legénységének kiábrándultságát, amikor többhetes tengeri utazás után lehorgonyoztak Dubrovnik előtt, és akkor tudták meg: bordélyház- mentes kikötőbe érkeztek. Nem régen - a szemet hunyó illetékesek áldásával - a maffia ugrott be, hogy kiküszöbölje a csorbát. A dubrovniki repülőtéren még most is emlegetik az épületes látványt, amikor a legutóbbi flottalátogatás alkalmával a légikikötőben egy Kijevből érkező chartergép landolt. Két horvát és négy bosnyák utas szállt ki, akiket libasorban 74, ukrán útlevéllel rendelkező helyesebbnél helyesebb örömlány követett. Egy utazási iroda szervezésében átszállították őket a szomszéd Cavtat négycsillagos Albatros luxusszállójának egyágyas szobáiba. Ilyen körülmények között bukkant fel nemrég egy magán-televízió képernyőjén egy különleges adottságokkal rendelkező hölgy. A teljes névvel és pontos címmel bemutatkozó, dalmáciai származású 34 éves Lídia nemrég érkezett Amszterdamból. Ott a legendás vörös lámpás negyed kivilágított kirakataiban gyakorolta a mesterséget, amit pornófilmekben játszott sztárszerepekkel koronázott meg. Bejelentette, hogy holland mintára, rendőrségi, környezetvédelmi, szakszervezeti, egészségügyi reformokkal igyekszik majd hazájának ezen a téren is biztosítani az Európába való bejutását. Staller Ilona olaszországi sikerén felbuzdulva kilátásba helyezte: jelöltként csatába száll a legközelebbi parlamenti választásokon. Ezzel nem közölt semmi újat. A horvát irodalom reményteljes fiatal titánja, Borivoj Radakovic még felbukkanása előtt meghirdette: pornográfia nélkül nincs demokrácia. Mintha csak Lídia fogalmazta volna. Zágráb, 2002. május A nyomozó szervek, a bíróságok, a média nagy része gátolja a közelmúlt eseményeinek feltárását, s a közvélemény sem hajlandó szembesülni a háborús bűnökkel A Milosevics utáni Szerbiában a múlt még most is jelen van PILCZ NÁNDOR Május 6-án volt tíz éve, hogy a sze- rémségi Herkócán Seselj csetnik- vajda és helyi megbízottja felolvasta azoknak a horvát nemzetiségű lakosoknak a névsorát, akiknek - úgymond megbízhatadanok lévén - nem lehet maradásuk a faluban. A megnevezettek a megfélemlítés, zaklatás, tetdegesség és halálos fenyegetések hatására mindenüket hátrahagyva menekültek Horvátországba. Más horvátok lakta községekben is hasonló sorsra jutott a nem szerb lakosság nagy része. A nagyszerb soviniszta ideológusok álma sok helyütt valóra vált a Szerémség- ben. Kukujevciben a lakosságcsere olyannyira sikerült, hogy a helyi templomban - a Vajdaság legnagyobb katolikus templomában - másfél esztendővel a Milosevics- rezsim bukása után asztalosműhely üzemel. S mindezért azóta sem vontak felelősségre senkit, Seselj továbbra is honatyaként szónokol. Egy belgrádi bíróság megsemmisítette a Jugoszláv Nemzeti Bank kormányzójának döntését, hogy fel kell számolni az egymilliárdos veszteséget felhalmozó, amúgy Müosevics egyik volt támogatója, családi barátja tulajdonában levő magánbankot. A kormányzó joggal kérdezi: kié lesz a felelősség az így okozott felbecsül- heteden kárért? A Danas című független napilap a Hol van Ivan Stambolics? című állandó emlékeztetővel arra figyelA Vajdaság legnagyobb katolikus templomában asztalosműhely üzemel. meztet: május 6-án immár 656. napja, hogy semmit nem lehet tudni az elrabolt expolitikus sorsáról, eltűnésének körülményeiről. Az 1999 márciusában lakása bejáratában hidegvérűen kivégzett újságíró, Szlavko Csuruvija fivére az európai uniós szervezeteket kérte: hassanak oda, hogy a szerb nyomozó szervek végre érdemben lépjenek a nyilvánvalóan politikai hátterű gyilkosság felderítésében. E két eset, több hasonló, máig le nem zárt üggyel együtt, valószínűleg a szerb titkosrendőrség számláját terheli - állítják függeden szakértők. Belgrádban és Kikindában egy- egy kínos sajtóper folyik mostanában. Mindkettőben a bukott hatalmi rendszert kiszolgáló, go- ebbelsi módszerekkel dolgozó médiasztár a felperes, az alperes pedig egy-egy független újságíró. Ha bűnösnek találtatnak, a cikkeikkel okozott „mérhetetlen lelki fájdalomért” hatalmas büntetést kell fizetniük. Csakúgy, mint a milosevicsi érában. A belgrádi (közszolgálati) televízióban „oktatósorozat” indult, leplezetlen célja, hogy rehabilitálja a második világháború alatt a megszállókkal kollaboráló cset- nikvezért, Drazsa Mihajlovicsot. „Ettől a fajta jobboldaliságtól megfagy az ember ereiben a vér”- minősítette a botrányos próbálkozást Drinka Gojkovics kutató, Az 1991 és 1998 közötti háborúk című dokumentumgyűjtemény gondozója. Szerinte az efféle hagyományápolás és -élesztés egyetlen célt szolgál: átadni a kollektív feledésnek az elmúlt másfél évtized háborús és más bűneit. A hasonló példák száma gyakorlatilag végtelen. A tanulságot pedig így foglalta össze tömören egy külföldön élő szerb prózaíró: Szerbiában 2000. október 5-én éjszaka megállt az idő, a rendszerváltás napja azóta sem virradt fel! Az egyesült ellenzék képviselői cikkor- állítólag - „bölcs kompromisszumot” kötöttek a hadsereg és a rendőrség legfelelősebb vezetőivel: korábbi tetteiket nem fogják firtatni, ha nem fordulnak a tüntetők százezrei ellen, s nem fojtják vérbe a Milosevics elleni forradalmat. Azért a kompromisszumért most nagy árat kell fizetni. A hadsereget, a rendőrséget, az igazságszolgáltatást aligha lehet megreformálni, amíg a bukott rendszer emberei mindenütt bent ülnek, s akadályoznak minden válEgy kis párt javasolta, hozzanak minél előbb törvényt az átvilágításról. tozást. Az európai felzárkózás feltételeit a szerb és a jugoszláv kormány képtelen teljesíteni, a nyomozó szervek, a bíróságok, a média nagy része következetesen gátolja a közelmúlt eseményeinek feltárását, s a jól megdolgozott közvélemény sem hajlandó szembesülni a nemzet nevében elkövetett háborús bűnökkel. Egy kis párt, a Szerbiai Polgári Szövetség a minap kezdeményezte, hogy - a kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan - itt is hozzanak minél előbb törvényt az átvilágításról. De alighanem hiába vannak támogatói az ötletnek. Vladimír Vodinelics, a jó nevű belgrádi jogászprofesszor - aki egyébként a magyar példát tartaná követendőnek - meg is mondta, miért kell még évekig várni hasonló törvényre Szerbiában: túlságosan is sok önkéntes és lelkes bűntársa volt itt Milosevicsnek ahhoz, hogy az igazságszolgáltatásnak könnyű dolga legyen. A bűnöket most elvonatkoztatják az elkövetőktől, mindent a rendszerre kennek. Kelet-Közép-Európában vüágos különbséget lehetett tenni bűnös és áldozat között - mutatott rá a jogászprofesszor. A 2000. októberi szerbiai események viszont - szemben a bársonyos forradalmakkal - afféle átmenetek voltak a fegyveres népfelkelés és a dél-amerikai államcsíny között, amelyben a régi hatalom eszközei (hadsereg, rendőrség) személyi változások nélkül épülhettek bele az újba. Szerbiában a múlt még most is jelen van. Újvidék, 2002. május.
