Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-15 / 111. szám, szerda

Vélemény és háttér KOMMENTÁR Övön alul, telibe MALINÁK ISTVÁN Európa, a hagyományos, lassan fejtetőre áll, s talán csak azért nem vesszük észre, mert mi már régóta ebből a szögből szemléljük a vilá­got. Kellett hozzá egy francia elnökválasztás Le Pennel, meg az, hogy Hollandia, „a politikai türelem és a társadalmi béke idilli szigete” a Pim Fortuyn-gyilkossággal „elveszítse ártatlanságát”. A mai holland parlamenti választások előtti utolsó felmérés szerint Fortuyn pártja (PFL) a második legerősebb párt lehet. Érdekes a tendencia: a koráb­ban szélsőségesként emlegetett politikust a halála után és azzal pár­huzamosan, ahogy a PFL népszerűsége nőtt, elkezdték lakkozni, s a jelző populistára enyhült. Előre kivédendő a vádakat, ha a szélsőjobb kormánytényezővé válna, mint Ausztriában vagy Olaszországban. Ami azért érdekes, mert az utóbbi hetekben a nyugat-európai politika lekoppintotta a keleti mintát. Egymásnak estek a baloldali és a jobbol­dali erők, egymást vádolják a szélsőjobb előretörése miatt. A baloldal felrója a konzervatívoknak, hogy kihasználják a szélsőjobb előretöré­se miatti aggodalmakat, s populista módon átveszik a szélsőjobbos retorikát. A jobboldal pedig azt veti a szocialisták és szocdemek sze­mére, hogy homályos ideológiai megfontolások miatt, álliberális jel­szavak mögé bújva elsumákolták az olyan közérdekű problémák ha­tékony kezelését, mint a bevándorlás és a közbiztonság. S a vita kezd épp oly hangnemet megütni, mint a lengyelországi, majd a magyaror­szági kampány során, s amilyen most Csehországban, majd Szlováki­ában várható. Ráadásul Európában egyre érzékenyebben rezonál a közel-keleti helyzet is, itt övön aluli ütést mért a rendezési remények­re, az amerikai tervekre a Likud. Ettől várhatóan új erőre kap a pa­lesztin terrorizmus, s amint Brüsszelben nyilvánvaló lett, hogy hat EU-ország befogadná a 13 palesztint, a jobboldal azonnal ellentáma­dásba lendült, mondván: már másra sincs szüksége Európának, mint a palesztin terroristákra! A hollandiai, a júniusi francia és a szeptem­beri német választások miatt még jó ideig eltarthat a nyugat-európai jobboldal és baloldal háborúja, hiszen igaznak látszik a tétel, hogy a politikusok csak azt követően kezdenek el ésszerűen viselkedni, miu­tán minden egyéb lehetőséget kipróbáltak. Az ésszerű magatartás csí­ráját hordozta Gerhard Schröder és Tony Blair vasárnapi megbeszélé­se. Igaz, ahogy tőlük illik, keményen elverték a port a jobboldalon, de azért kínáltak egy jó ötletet: a bevándorlás, a közbiztonság stb. prob­lémáinak megoldása érdekében fogjanak össze a baloldali és a kon­zervatív erők. Nyilvánvaló, hogy ez csak összeurópai mértékben, az uniós kereteken belül lehetséges. Nos ez jelentené a hagyományos eu­rópai politikai struktúrák fejreállítását. Az említett társadalmi jelensé­geket egyszerre kell országos szinteken és uniós szinten kezelni. És jó lenne mielőbb konszolidálni az EU-ban a helyzetet, hogy aztán mi is bevihessük oda zűrzavaros állapotainkat. Ezt oldják meg, ha tudják. JEGYZET Mit ér egy élet? SZÁSZI ZOLTÁN Ha nézi az egyszeri földi halandó a televízió híradóit, hát láthatja, néhányan a Lánchídról leugorva próbálnak véget vetni az e világi létnek. Szenzáció! Halál, egyenes adásban, mint annak idején a hí­res és méltatlanul elfelejtett NSZK filmben, Romy Schneider- rel, a híres Sisyvel a főszerepben. Mert ott is az volt a poén, a sze­relmes szemébe beépített kame­ra, mely egyenes adásban adta valakinek a halálát. A médiának pedig közvetíteni kell. Ez a dolga. Vér, háború, pletyka, vulkánkitö­rés, árvíz vagy nyomornegyedre zuhanó sárlavina. Esetleg a World Trade Center meg a Penta­gon lángokban. Vagy egy kis Si­vatagi Vihar. Jók még az erfurti mészárlás helyszíni képei, le­hetőleg vércseppekkel meg zoko­gó arcokkal. A média élni akar. Nem az ő hibája! Erre szoktatták, ez kel el a placcon. Erre kénysze­ríti az egyre fanyarabb közízlés, ami a pozitív hírt átugorja, a vé­reset hosszasan rágcsálja. Mert a piacon is csupán a véres pletyka az igazi buli. Nem a romló pénz­ről, a megbakkant mezőgazdasá­gi támogatásokról susog a nép, hanem arról, hogy mentőautó­baleset történt, vagy afrikaiak erőszakoltak meg egy pozsonyi lányt. Vagy arról, hogy megint el­adtak valakik a városban valami­lyen telket, és mennyi jutott belő­le nekik. Régen hallottam már a kocsmaasztalnál fociról meg ada­kozó lelkű széplányokról szóló, sörminőséget vitató férfiúi be­szélgetést. Csak a panasz hallat­szik. Hogy nincs pénz, meg ez se megy, meg ennyit kellett letenni a lányom felvételijénél, meg eny- nyit csúsztatni az orvosnak. Ön­tudatlan félrészegek baktatnak haza délelőtt tizenegykor a falusi kocsmákból. Otthon gazzal fel­vert udvar, ápolatlan kert, sivító állatsereg. Monoklikat cserélnek néhány alkoholban szétázott, fél­reértett szóért. A harmadik évez­red kezdetén járom a szülőfölde­met. A tűző nap kiégeti az amúgy is vírusos vetést. A zöldség nem kel, fenolos halakat hoz a víz, ki­vágott parkok helyén játszanak a gyerekek. Apokalipszis most? A Lánchídról leugrott nő mentése pedig több százezer forintba ke­rül. Mindezt mosolyogva mondja az ügyeletes tűzoltó. Szívesebben hallgatnék olyan elemzést, miért van még mindig előkelő helyen a magyar nép az öngyilkossági sta­tisztikák élén, miért is akart a té­vékamerák vizslató lencséi elle­nére is leugrani a Lánchíd leg­újabb öngyilkosjelöltje?! A nők és a bicikli POLGÁR ANIKÓ Mostantól Dunaszerdahelyen sem lesz olyan egyszerű két keréken közlekedni. Különösen akkor nem, ha az ember részeg, vagy ha pech- jére történetesen: nő. Ez a két tényező ugyanis a legveszélyesebb, ál­lítják az illetékesek. S a kettő közül műiden bizonnyal az utóbbi a rosszabb, hiszen nőnek lenni sokkal állandóbb állapot, mint a részeg­ség, nem lehet csak úgy kijózanodni belőle. Legjobb lenne talán, ha a nőket rögtön el is tiltanák a biciklizéstől, ha egyszer a statisztikák vilá­gosan kimutatták, hogy ők a hibásak. Dunaszerdahely lenne az ideá­lis város, ahol csupa józan férfi kerekezik. De hol is? A virtuális kerék- párutakon... Azt ugyanis mindenki megszokhatta nálunk, hogy a pol­gároktól ugyan műiden szabály betartása elvárható, az állam/város viszont nem köteles gondoskodni szülte semmiről. Civilizált orszá­gokban először kiépítik a kerékpárutakat, s csak utána kezdik el­lenőrizni, hogy azon közlekedik-e az ember. De nekünk, akik már be­letanultunk ebbe a sajátos közép-(kelet-)európai logikába, az efféle apróbb ellentmondások már fel se tűnnek.- Itt a május és te még most is gyengébben teljesítesz az ágyban, mint a kormány a napi politikában! (Peter Cossányi rajza) ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 15 TALLÓZÓ SME A napilap az elsőválasztókról kér dezi Sofia Szomolányit, a Ko mensky Egyetem politológia tan székének vezetőjét. „A választó] olyan kategóriájáról van szó, ame lyért a pártok nagy küzdelmet indí tanak majd, mert ez olyan csoport amelyet a leggyorsabban lehe meggyőzni a kampányban” mondja a szakember. Ezt egyebe] mellett azzal magyarázza, hog „esetükben nem számolhatun] egy-egy párthoz való erőseb] kötődéssel, mint az idősebb szava zóknál, akik már több pártot válasz tottak vagy eggyel azonosulnak’ Az elsősválasztók kisebb arányba] járulnak az urnákhoz, mint a idősebbek. Szomolányi szerint ; küzdelem elsősorban a részvételér folyik majd, s csak másodsorban ai ról, kit választanak az először vök soló fiatalok. A politológus nen tartja korrektnek, ha a politikusol iskolákban kampányolnak. Rober Ficóra utalva elmondta, hogy „nen szakértőként tekintenek rá, hanen olyan emberként jegyzik meg, ak később egy választási jelöltlistán i megjelenik” - nyilatkozza a Sm napüapnak Sofia Szomolányi. Jobbak nekünk a képesítetlen tanítók, vagy a szlovák iskolákból kikerült oktatók, mint a főiskolát végzettek? Miért kell nálunk az alsó tagozaton is egyetemi diploma? Az Új Szó immár napi rend­szerességgel tájékoztat egy füleki pedagógus, Jancskár Lajos éhségsztrájkjáról. Egy szerencsétlen ember kény­szerhelyzetéről van szó. Olyan helyzetről, amelybe sok-sok ember juthat még, s amely nemcsak Jancskár La­jos ügye. CSÁKY KÁROLY Mert mi is a tényállás valójában? Az, hogy a szlovákiai magyar isko­lák is sok-sok képesítés nélküli pe­dagógust alkalmaznak. Ezek szá­ma az alsó tagozatban is igen ma­gas. A felmérésekből már kiderült, hogy a nyitrai egyetem ezt a prob­lémát belátható időn belül sem tudja megoldani. Hacsak nem sor­vadnak el iskoláink, ami, ugye még, szomorúbb dolog lenne. Arról is szó van, hogy errefelé már oly magasnak hisszük a képzés szintjét, és oly határtalannak gon­doljuk képességeinket, hogy min­denkit egyetemre küldünk, főisko­lánk nincs is. Nem is kell, mert mi okosabbak vagyunk mindenkinél. Csak tudnám, miért kell egy alsó tagozatos oktatónak egyetemi dip­loma, amikor Európa más országa­iban a tanítóképzők végzettjei is eredményesen dolgoznak. Aztán arról is beszélhetnénk, hogy a szlovákiai általános isko­lák pedagógusainak körülbelül 80 százaléka „csak” főiskolát vég­zett, mégis rájúk merjük bízni gyermekeinket. De akadnak még mindig olyanok is, akik pedagógi­ai gimnáziumot abszolváltak, s oktatnak nyugodtan: érettségi bi­zonyítványukat is „honosították”, az oklevéllel egyenértékűként. Aztán lehet itt középiskolai képe­sítéssel valaki igazgató vagy igaz­gatónő is, vagy épp nevelőtanár, 45 éven felül pedig bármely sza­kosnak „kikiáltott” pedagógus stb. Félreértés ne essék, nem aka­rok én itt senkit támadni, csak va­lakit szeretnék megvédeni, az igazság mellé állni, s véleményt mondani. Jelen esetben Jancskár Lajossal értek mélységesen egyet, ám nem tudom, felemelt szavam segít-e helyzetén. Szeretnék na­gyon valami vigasztalót mondani neki. Neki, akit szintén körülvett a társadalom szennye, a megaláz­tatás és igazságtalanság. Aki végső elkeseredésében tette, amit tett, s talán nem csak önmagáért. Nagyon kívánom, tegye túl magát a már-már kilátástalan helyzeten, s legyenek társai a bajban. Mert a bajok orvoslása mindnyájunk hasznára válhat. Nagyon sok Jancskár Lajoshoz ha­A szlovákiai magyar iskolaügynek már van­nak áldozatai. sonló sorsú pedagógus van tájain­kon. A Komáromi Városi Egyetem Közügy című jubileumi évkönyvé­ben olvasom, hogy csak a Nyugat­magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai karán közel kétszáz diplomás taní­tó végzett eddig. S végzés előtt ál még három évfolyamnyi hallgató Vajon ők sem kellenek itt az iskc Iáknak? Oklevelük csak annyit él mint egy érettségi bizonyítvány Aztán jobbak nekünk a képesítei len tanítók, vagy a szlovák iskolák ból kikerült oktatók? Tudom, len nének ellenérvek a bizonyítván magyarázgatására. De higgyük e itt komolyabb összefüggésekre van szó, s a helyzet következnie nyei beláthatatlanok lehetnek. A szlovákiai magyar iskolaügyne már vannak áldozatai, immár ha lottai is. Ne mondjunk most rólu semmit, de segítsünk a bajbajutoi takon, iskoláink állapotán. Legye akár politikai pártunk kőnkre programpontja is eme megoldai lan állapot! Hogy „a közember, a egyik napról a másikra küszköd és boldoguló egyszerű halandó ne lehessen szenvedő alanya az ú huncutságoknak. És esetünk is le gyen inkább odafigyelés, mintser szenzáció! A szerző ipolysági pedagógus A béke-erőfeszítéseknek most nincs más céljuk, mint hogy mozgásba hozzák a békefolyamatot Benjamin Netanjahu dacos borstörése ACZÉL ENDRE Ki hitte volna, hogy Ariel Saront jobbról is lehet „előzni”? Megtör­tént. A hétfőre virradó éjszaka Iz­rael miniszterelnökének saját pártja, a Likud - Sáron tanácsa és akarata ellenére éppen a pártbeli rivális, Benjamin Netanjahu volt kormányfő ösztönzésére - hatá­rozatot fogadott el arról, hogy nincs és nem is lesz palesztin ál­lam a Jordán folyótól nyugatra. Sáron - mindannak dacára, ami az elmúlt jó másfél évben történt - többször kijelentette nyilváno­san, hogy ha a körülmények meg­engedik, szabad utat enged a pa­lesztin államiságnak. Érdekes módon Netanjahunak sem volt különösebb baja ezzel a gondo­lattal - amíg miniszterelnök volt. Ráadásul ő még parolázott is Ara- fattal, amit Sáron soha nem tett meg. Mindebből az következik, hogy a Likud központi bizottságának harcos döntését Benjamin Netan­jahu nem azért kényszerítette ki, mert új fejezetet akart nyitni a palesztin kapcsolatokban („nem állam, csak önkormányzat”), ha­nem alapvetően azért, hogy bor­sot törjön Ariel Sáron orra alá. Hogy megkösse annak a kezét, éspedig újólag; ráadásul de­monstrálja, hogy a párt nem a mi­niszterelnökkel, hanem ővele van. (Sáron a múlt nyár óta nem hívta össze a kb-t. Tudta, miért nem.) Netanjahu ugyanis át (vagy vissza) akarja venni Sáron hivatalát. Vélhetően úgy gondol­ja, hogy ha ez megtörtént, akkor már úgysem lesz érdekes, hogyan szavazott hajdanán a központi bi­A munkáspárti kormány nyíltan kiállt a pa­lesztin állam mellett. zottság. A baloldali Peresz kül­ügyminiszter azon a határozott állásponton van, hogy Netanjahu „megtérne” hajdani önmagához, ha sikerülne Itiakolbólítania Sa­ront. „Bibi” egyszerűen hatalom­vágyó. Szögezzük le most a követke­zőket. Bármennyire megrázónak tűnik is a vasárnapi döntés, tar­talmilag nincs benne új. A Likud mint párt programja szerint elve­ti - mindig is elvetette - a palesz­tin államot. Begin és Samir pártja Izrael „történelmi (bibliai) jogát” kívánja érvényesíteni a megszállt Ciszjordánia fölött. Viszont an­nak az egységkormánynak, ame­lyet Sáron üzemeltet (benne a baloldali Munkapárttal), ugyan­csak van egy programja. Ennek politikai irányelvei a dolog lénye­gét tekintve pártfogásukba veszik a palesztin államot. A Saronét megelőző, munkáspárti kormány pedig nyíltan kiállt a palesztin ál­lam mellett, és ezt az álláspontot vallják magukénak Sáron balol­dali miniszterei. Nem mellesleg: ez Amerika hivatalos vonala is. Ma még nem tudni, melyik prog­ramot tekinti magára nézve köte­lezőnek Sáron. Azt azonban tud­ni lehet, hogy mivel ez a kérdés eldöntetlen, marad terepe a manőverezéshez. Szögezzük le továbbá: Sáron he­lyesen érvelt, amikor azzal pró­bálta meggyőzni saját párttársa­it, hogy ne szavazgassanak idő­szerűtlen dolgokról. A palesztin államról ma és holnap nem vár­ható döntés. A legkülönfélébb bé­ke-erőfeszítéseknek egyelőre nincs más céljuk, mint hogy leg­alább mozgásba hozzák a békefo­lyamatot, tárgyalóasztal mell ültessék az izraelieket és a pt lesztinokat. Végül engedjünk meg egy szí rény föltevést. Az izraeli jobbo dal félelemből és bosszúból er gedte meg magának, hogy aki saját, egyébiránt szerfelett ke mény miniszterelnökével szén ben is keménykedjék. Boldogt; lan amiatt, hogy Amerika és mérsékelt arab országok közö „munkamegosztás” látszik kiboi takozni: az utóbbiak (a szaúdial kai az élen) a palesztin iszlami: ták, azaz a terror láncszemeine megfékezését ígérik; az előbbi a izraeli hadseregét. A gázai nag akció lefújása mögött sokan nem alaptalanul - már a Busl kormányt látják. Aztán ott van e izraeli „béketábor”, amely a m nap százezer embert vitt az utc; ra, kivonulást, megegyezést, zsidó telepek felszámolását, szaúdi béketerv elfogadását sü gető jelszavakkal. E kedveződé fejleményekre volt válasz a daci - Peresz szerint tragikus - vasá napi döntés. A szerző a Népszabadság műi katársa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents