Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-13 / 109. szám, hétfő

Nagyszünet ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 13. KÍNRÍMEK Szigorú apa Egyszer majd a kicsi lányom én bizisten kicsinálom! Silány költő Izzadok én erőn felett, versem mégis erőltetett. A kereskedő átvilágítása Bíróságon forr a kalmár:-Nem voltam én forradalmár! Az isten háta mögött Világvégén poros tanya, ott lakik a koros banya. Hazudós rím, avagy lop­ható a lopótök? Nem fogok én többet csenni lopótököt, mert tegnap a csősz kutyája popón lökött. A hosszú hajú kaján étkezése Nagy lett most a kaján baja: elöl-hátul haján kaja. Buda lustasága Túl messze van Budapest, odamenni Buda rest. Peches pecázó A halászok kifogtak egy tonna csukát, de én sajna csak egy lyukas tornacsukát. Antilop Egy megtermett antilop tán az, amit Anti lop? Jótett Tegnap volt egy jótettem, s utána egy jót ettem. Metamorfózis Szombaton a párom truccból pulykát csinált három struccból. Medvebarlang Olyan, mint egy bazilika a medve nagy bazi lika. (Lacza Gergely) Nobel-díjazom a csöpp kis szívedet, hogy a ló nyalja meg a meztelen szemedet, vagy legalább megadom Teller Ede email-címét... Kalandos utazásom Amerikába CRAZY JENŐ TUDÓSÍT N evem tán ismerősen cseng pár törzsvendég- I nek, jelent már meg munkám Szlovákia ■■■*■■■ magyarságának NUM- BÉR VAN napilapjának “next-generation” rovatában. Helyzetem annyiban változott, hogy azóta egy óceán választ el a szerkesztőségtől. NEEEEM!!! Ez a válaszom a fel nem tett kérdésre. Nem Mekkdonaldos hamburgert csomagolok és hozzá egy nagy adag mosolyt, meg persze Coca colás üdítőt, amiben a fél jég­korszak el van rejtve...Nem, ez sem talált, nem Denis, a komisz-szindró- májú rosszcsontokra felügyelek bébisintér csúíhéwel...a harmadik tipp? Igeeeeen! Cserediák, ez az, na csakhogy sikerült (Szerintetek mi­ért hívnak cserediáknak, ha senkit nem kaptak cserébe a szüleim? - Ki volna az a kamikaze, aki Nagy Test­verünk, a Szép Szovjetunió szom­szédságába szeretne menni...). Szóval mint cserebogár, brrrrr, izé: cserediákként itt tengetem (hó) napjaim a rothadó kapitaliz­mus fellegvárában, de mielőtt még bárki is aggódni kezdene, mielőtt el­szabadulnának az indulatok, kiön­tene a Duna, Trianon magyar falu lenne, egy kancsó kenyér ára meg­haladná a tavalyi év átlagának két­szeresét és hasonló kisebb változá­sok következnének be miattam, megnyugtatok minden Kedves (és kedvetlen) olvasót, nem éhezem, az UNICEF -csomagokra sincs szükség és mostanában a repülők is a kifutó­pályákat választják landolásra a tor­nyok helyett és a nyulak is szétosz­tották a színes tojásokat, egész nyu­godt hely lett ez a vidék. Idejét sem tudom, mikor indultam, biztos, ami biztos alapon bombát vittem a repülő fedélzetére, mert annak ugye, hogy egy bomba van a gépen, manapság már korántsem elhanyagolható az esélye, de hogy kettő, hát... Szóval a bomba utazott, meg én is vele, de már Amszterdamban baj volt. Vándorcirkuszt rendezett a Holland Királyi Útlevél- és Vámel­lenőrzési Hivatal egyik polihisztor tisztségviselője az útlevelem miatt. Arra, hogy még nem szerzett PhD.-t politikai földrajzból, akkor döbben­tem rá igazán, amikor nem akarta elhinni egy pillanatra, hogy létezik olyan Szlovákország.. .na mondtam magamban, haver, ha én ezt a klub­ban egyszer elmesélem... ...Valahogy előkerült egy térkép, aztán - vizet gyúrva ugyan - de be­bizonyosodott, hogy Lengyelország déli szomszédja már (valalcinek saj­nos, másnak kevésbé...) nem Ma­gyarország és így a bajt szimatoló hős holland hazafi útjára engedte a terrorista vonásokban nem szűköl­ködő, 17 éves, falfehér cserediá­kot. .. Repülünk, de már az Öreg Konti­nens helyett az Atlanti-habok pará­nyi képe látszik az ablakomból. Az út nem volt rémálom, de a jószeren­csém tovább folytatódott: először a film, amit vetítettek maradt szá­momra néma, mert ugye éppen a cserediák álruhájú terrorista fejhall­gatója mondta fel a szolgálatot. Ami elromolhat, el is romlik, mondta ezt Murphy. Szóval a (néma) filmnél tartottam: marha jó volt, csak mikor harmad­szor kezdték vetíteni.. .ismeritek a mondást: Jóból is megárt a sok, de még a rosszból...kisebb allűrökkel megtűzdelt utam Atlantában befe­jeződött, csak 5 évvel késtem le az olimpiát, ezt hívják pechnek. ...Hááát...most hazudjak? Inkább nem: szó mi szó, itt sem ment min­den olajozottan. Olyan nyomtatvá­nyokat kértek tőlem, amit a követsé­gen meg sem kaptam (elhihetitek, így nehéz odaadni), semmi gond, sir - mondták - csak 90 perc várako­zás volt az arra...már papír a kéz­ben, Zolika welcome in UUUUSS- SAA, rohanok mint a mérgezett egér, az újabb gépet még el kell ér­nem. Megvan! Csak előtte még 29 fémdetektor, furcsán néző biztonsá­gi őrökkel. Mit nekem Ameri­ka... vágtázok mint Forrest Gump, na a detektorok olyan koncertet csaptak, hogy azt hittem Ster- binszky Karcsi lovagolja a lemeze­ket...persze a bácsik “megkértek”, hogy megköszönnék, megtisztelve éreznék magukat, ha egy picit félre­állnék. .. na mondom, hogy hogy az FBI-t nem hívjátok? Látni kellett volna őket. Az egyikük úgy kiolvasta az útlevelemet, hogy nem maradt benne betű, másik a KODAK stúdió szakembereit meg­hazudtoló ügyességgel leépítette a kamerámat (ugye kitaláltátok, hogy a sebesség a minőség rovására ment). Társuk közben a cipőmet vizsgálta, lököm ám az érdes ango­lommal neki, hogy a talpában van egy acélbetét, nehogy már elkopjon olyan könnyen. Már majdnem jelbe­szédbe kezdtem, mikor végre abba­hagyta az ignorálást és megszólalt, kérem vesse le a cipőt, sir.. .mit volt mit tenni. 15 perc múlva visszahoz­ta és megjegyezte, hogy csak az acélbetét miatt csipogtatta a gépe­ket, ami a talpában van. Ha nem mondod apafej, hülyén halok meg...azt hittem ott, abban a pilla­natban Nobel-díjazom a csöpp kis szívedet, hogy a ló nyalja meg a meztelen szemedet, vagy legalább megadom Teller Ede email-címet... Sikerült elérnem a gépet és megér­keztem célállomásomra, kár hogy a csomagjaim nélkül, amiket két nap­pal később küldtek utánam. Sze­gény embert még az ág is húzza ala­pon, az egyik bőröndömet vadiúj- nak nem nevezhető állapotban lát­tam viszont... Hát így kezdődött amerikai hódítá­som, ami azóta - szerencsére - javu­lófélben van. (Zolika) Lábjegyzetként szükségesnek tar­tom leírni, hogy - bár számos valós elemet tartalmaz - történetem je­lentős része, abszurdnak tűnő dol­gai, felfújt poénjai csak az olvasó ér­dekében kerültek a szövegbe, a munka érdekesebbé tétele céljából, túlnyomó részük nem igaz. KÖNYVAJÁNLÓ A prózamondó versenyen való részvételért kaptam egy nagyon érté­kes és szép könyvet, amelynek címe: Nagy magyarok élete. A magyar történelem olyan személyiségeit mutatja be, akik sikeresek voltak, tettek valamit a felemelkedésért, bár lehet, hogy kissé megfeledkez­tünk róluk. A könyv gazdagítja tudásunkat, betekintést nyújt a törté­nelembe és komoly odafigyelést igényel az olvasáskor. Erzsébet királyné alakja keltette fel legelőször az érdeklődésemet, aki Károly Róbert magyar király felesége volt. Jelentős szerepet vállalt az ország irányításában férje halála után is. Esterházy Miklós és fia, Esterházy Pál - mindketten viselték a kor leg­jelentősebb magyar vüági méltóságát, a nádori címet, valamint hoz­zájárultak a török kori és utáni Magyarország életének alakításához. Tisza Kálmán -15 évig, a magyat történelemben a leghosszabb ideig töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Rá is ülik egy pszichológus ak­kori mondása: „Ha egyszer valaki miniszterelnök volt és nem vágyik újra azzá lenni, nem érdemli meg, hogy az volt.” Serédi Jusztinián - A magyarországi katolikus egyház feje, a minden­kori esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása és bíborosa. Ezekről az emberekről olvastam, nem mondom, hogy rövid ideig tar­tott e könyv olvasása. Rengeteg adat, név és dátum van benne, és per­sze nem mindegyiket tudtam megjegyezni, de áttekintést nyertem egy kicsit az adott korról és a benne élő emberek életéről. Ez nagyon érdekes volt számomra. (Szalacsi Tamás) Lehet, hogy később feleségül is venném, ha már lánynak született Pacalka meditál a nagyszünetben Az iskola Kívülről úgy néz ki, mint egy nor­mális épület, de ez azonban csak látszat. De amint tudjuk, a látszat néha csal. Megkülönböztetünk benne diákokat és tanárokat, va­lamint takarító néniket és Jakab bácsit, a mindenest. Jakab bácsi gyakran kiabál, de az a jó benne, hogy a szünetekben szalámis zsemlét árul. Azt hiszem, ó a leg­jobb tag az iskolában. Az igazga­tó bácsi néha kicsit morcos, de ha meglátja a fiatal kalapos tanító nénit, mindig jobb kedvre derül. Nemcsak én állítom, de a többiek is, hogy jó lenne az iskola, ha csak diákok lennének benne, no és a Jakab bácsi, esetleg a takarí­tó nénik, hogy eltakarítsák a sza­lámis zsemle után megmaradó szemetet. Kati Ó a lányokhoz tartozik, bár ha levá­gatná a haját és csak nadrágot hor­dana, talán be is vennénk a fiúk kö­zé - póttagnak. A szünetekben néha énekelget, de a fiúk szerint csak tá- togóversenyre juthatna be Uyen hanggal. Peti is mondta, hogy kicsit gügye vicceket is szokott mesélni egy óceánjárón utazó majomról és papagájról. Ez egy kicsit meglepett, mert én is elég okos lánynak tartom, de persze még magának Einstein­nek is lehetett bölcs életében leg­alább egy lélegzetelállítóan ostoba pillanata. Lehet, hogy később fele­ségül is venném, ha már lánynak született, de lehet, hogy méssem. Hogy miért? Talán azért is, mert kis­sé elálló a füle. Tegnap vettem észre a matekórán... A nyár A nyarat nem lehet nem szeretni. Nem kell sapkát és meleg alsót hordani, elég egy fürdőnadrág. Van sok gyümölcs és fagylalt. Az epres szerintem a legjobb. Ja, és még az is nagyon jó, hogy olyan sokáig világos van, nem kell bent kuksolni a szobában. Csak azt nem szeretem, ha villámlik, mert az olyan félelmetes. Nyáron két hó­napig nem kell iskolába járni. Ezt még egyetlen évszak sem tudta el­érni, csak a nyár, azért is szeretem annyira... (Szalacsi Tamás) PRÓZA Fehér Kriszta: Petra Leszállók a buszról, hazafelé jövök. Egy limet ízű tonic lötyög kézitás­kámban, bal kezemben fénymáso­landó vizsgaanyag. Szürke blokkok, most foldozott jár­da. Ez itt a gettó. Apró fűben kockás pokróc, két ap­rócska fehér gyerek, háttal nekem az anyjuk. A számba harapok, sze­mem a pettyes aszfaltra szorítom, mintha felelősségre vontak volna. Még az előbb rászóltam volna, Ahoj, Petra!, de továbbmegyek. Nem lá­tott, de tudja, hogy utam évek óta háta mögött, vagy a függönyön túli arca előtt vezet. Négy éve ismerem. Négy éve nem beszélek vele. Magam se tudom, mi okból. Az autóssuliban volt a padtársam. Karcsú, filigrán, diáklányos volt. Azt hittem, ő is egyetemista. Jó humora volt és megdicsérte gyors kézírá­som. Aztán egyszer a biciklin bevittem a városba. Hátul ült, a csomagtartón, és olyan törékeny, olyan könnyű volt, mint egy madár. Vígan tekertem vele az ökömyálas boldog őszben, autók jöttek, és mi ismerkedtünk. Szép arca csak szavai értelmétől vált harmincévessé, ragyogó tekin­tete semmit nem árult el éveiből és én egyre inkább hüledezve hallgat­tam halk, IScsit fáradt, szép szavait. Petra művelt, finom, anyás jelenség. Egyszer voltam nála. Sötét lakása volt és egy hazaérkezésre készülő férje. Meg egy kislánya. Szőke, ked­ves csöppség. Beszélgettünk. Az asztalon ültünk, nagy kakaót ittunk mázas bögrék­ből és kinéztünk a két méterrel odébb vonuló utcára. Mint Sütő szárnyatlan angyal­asszonyai, olyan. Fájóan más az éle­te, mint amüyet szellemi tere meg­kívánna. Egy boldogsága van: a kis­lány. Félszárnyú boldogság, sután repül. A gyermek a férjéé, nem azé, akit szeretett. Állatorvosit végzett. Rengeteg álla­tos könyve van, rengeteg a fényké­pe. Megnézegetem. Ez itt apu, ez itt anyu, ezek az egyetemista kollégák. Petra bizalmasan egy magas, fekete sráchoz bújva, szemmel láthatóan boldogan. Még egy kép róluk és még néhány. O volt nagy szerelme. Akivel jó volt, akivel szinte a házas­ságáig együtt járt. Nem merem megkérdezni, akkor hogyhogy D. a férje és kicsinyének apja. Igaz, D. is ott van a képeken. Valami itt nem stimmel. Több variá­ció pattog agyamban - pillanatnyi vágy, részegség vagy erőszak? Nem tudom. Petra végzős volt, amikor kislányát várta. Senki nem tudta, hogy áldott állapotban van - na, nem azért, mert D. tagadta volna, hanem be akarta fejezni az iskolát. Terhes nő boncterembe nem mehet, nehogy fertőzést kapjon. Ö vállalta. A szép, rézkakasos, erdős Losoncról került hozzánk. Kérdem tőle anya­nyelvemen: Akkor te tudsz magya­rul? A fejét rázza, értelek, de nem beszélek; a szüleim igen. Egy pillanatra vigasztalan lesz. Este van. Merre van most D., érdek­lődöm. Dolgozik, mondja, és egy új levegővétellel hozzáteszi: Dehogy dolgozik, már rég letelt a munka­napja, valamerre elment. Ne félj, látni fogjuk a fehér Skodát, amint megjön. Apró sütivel kínál. Finom; ő sütötte. Jólesik neki, hogy megdicsérem. A falnak mondja a tényeket: ha lenne formám, őzgerincet is sütnék. Sze­retek üyeneket csinálni. Naiv vagyok. Egy buta kérdés ontja elém a sorsát. Miért nem veszel? Szeme rámvillan, szájából kilóg a szó, melyből egy mosolyt puhít, só­hajtva leül a székre. ,.Nincs pénzem. Nem dolgozom. D. meg nem ad.” Pedig félje jól keres. Illetve tűrhető­en. A pénzt nem adja haza. A gyer­mekre kapott pénz édeskevés, a kis­lányra költi Petra, itt-ott spórol egy koronát, abból éldegél ő. Az fáj ne­ki, hogy D. szívtelen. Este nem jön haza, csak éjjel, olyankor vacsorát kíván, de a keresetét nem adja. Ki tudja, most is merre flangál. A múltkor pizzériás számlát talált a szennyesében meg négy belépőt egy diszkóba. Nem szereti Petrát. A kicsi lány anyja sarkas cipőjében mászkál előttem. Bájos, egészséges, és talán boldog is. Anyuka szereti őt. „Otthonról sem kapsz pénzt?” Ami­óta férjhez ment, nem járt otthon. Már Sellyén szült. Sejtem, hogy volt egy túl tömény nyara ennek a nőnek, és még most is az borítja be életét. Csönd van. Gondolkodom, ó meg réved ki az utcára. Nem nyeli könnyeit, nem hisztis fajta. Nyu­godt, kimért, megfontolt. „Muszáj így élnetek? Nem tudsz a lányoddal máshová menni?” - kér­dem, mert muszáj. Nem érdemli ezt a helyzetet. Rám se néz, úgy mondja. Nincs munka, nincs pénz, nincs hová menni. Még haza se. Ez kisváros, az ember ismeretlen pofával nem kap munkát, még ha diplomája van, ak­kor sem. Gondolkodott rajta ő is, de nem talált megoldást. így váija es­ténként a férjét a kicsivel. Hátha egyszer gondol egyet. Ugyanis nem utálják egymást és szakmai szinten egész jól elvannak, csak épp nem kellenek egymásnak. Nem találnak annyira egyik a másikhoz, hogy böl­csen együtt élhessenek. A Skoda megáll az ablak alatt, fel­vágtat a hosszúcombú, szőke, so­vány férj. Köszönt, bemutatkozik és tévét megy nézni. Pedig normálisnak látszik, mon­dom, hogyhogy nem tudjátok ezt megbeszélni? Akaratos, önfejű. Nem férjnek való. Petra hibátlan érveire - más nem maradván - ütéssel válaszolt. És hogy nem is egyszer, vallja a nő. A foteljét tudnám felgyújtani, mely­ben ül, a gazdájával együtt, úgy megundorodom ettől az elegáns mosolyú fazontól. Hát nem hiszem el. Munkát keresek. Ehhez kellett a haj­tási. Az árát részletre fizetem. Petra ül nekem háttal a pokrócon, nem merek hozzálépni. Pedig nem kérdezné, miért nem néztem azóta feléje. Két gyermeket őriz a szeme. A kislány négy éve volt akkora, mint most a kisebbik. Vajon az övé lehet? Egyenes derékkal, magabiztosan, higgadtan játszik a porontyokkal (túlságosan egyforma szőkék, az ar­cuk is hasonlít), szinte gondtalanul, de kilátástalanul. Van-e már munkája? Akad-e elég pénz a család fenntartásához? A járdába süpped tekintetem. An­nak idején még egy barátnője sem volt. Meg kéne látogatnom. Szé­gyellem a pofám. NAGYSZÜN-BT Felelős szerkesztő: Horváth Erika e-mail: nagyszunet@ujszo.com levélcím: Nagyszünet, Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava

Next

/
Thumbnails
Contents