Új Szó, 2002. május (55. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-13 / 109. szám, hétfő
Nagyszünet ÚJ SZÓ 2002. MÁJUS 13. KÍNRÍMEK Szigorú apa Egyszer majd a kicsi lányom én bizisten kicsinálom! Silány költő Izzadok én erőn felett, versem mégis erőltetett. A kereskedő átvilágítása Bíróságon forr a kalmár:-Nem voltam én forradalmár! Az isten háta mögött Világvégén poros tanya, ott lakik a koros banya. Hazudós rím, avagy lopható a lopótök? Nem fogok én többet csenni lopótököt, mert tegnap a csősz kutyája popón lökött. A hosszú hajú kaján étkezése Nagy lett most a kaján baja: elöl-hátul haján kaja. Buda lustasága Túl messze van Budapest, odamenni Buda rest. Peches pecázó A halászok kifogtak egy tonna csukát, de én sajna csak egy lyukas tornacsukát. Antilop Egy megtermett antilop tán az, amit Anti lop? Jótett Tegnap volt egy jótettem, s utána egy jót ettem. Metamorfózis Szombaton a párom truccból pulykát csinált három struccból. Medvebarlang Olyan, mint egy bazilika a medve nagy bazi lika. (Lacza Gergely) Nobel-díjazom a csöpp kis szívedet, hogy a ló nyalja meg a meztelen szemedet, vagy legalább megadom Teller Ede email-címét... Kalandos utazásom Amerikába CRAZY JENŐ TUDÓSÍT N evem tán ismerősen cseng pár törzsvendég- I nek, jelent már meg munkám Szlovákia ■■■*■■■ magyarságának NUM- BÉR VAN napilapjának “next-generation” rovatában. Helyzetem annyiban változott, hogy azóta egy óceán választ el a szerkesztőségtől. NEEEEM!!! Ez a válaszom a fel nem tett kérdésre. Nem Mekkdonaldos hamburgert csomagolok és hozzá egy nagy adag mosolyt, meg persze Coca colás üdítőt, amiben a fél jégkorszak el van rejtve...Nem, ez sem talált, nem Denis, a komisz-szindró- májú rosszcsontokra felügyelek bébisintér csúíhéwel...a harmadik tipp? Igeeeeen! Cserediák, ez az, na csakhogy sikerült (Szerintetek miért hívnak cserediáknak, ha senkit nem kaptak cserébe a szüleim? - Ki volna az a kamikaze, aki Nagy Testverünk, a Szép Szovjetunió szomszédságába szeretne menni...). Szóval mint cserebogár, brrrrr, izé: cserediákként itt tengetem (hó) napjaim a rothadó kapitalizmus fellegvárában, de mielőtt még bárki is aggódni kezdene, mielőtt elszabadulnának az indulatok, kiöntene a Duna, Trianon magyar falu lenne, egy kancsó kenyér ára meghaladná a tavalyi év átlagának kétszeresét és hasonló kisebb változások következnének be miattam, megnyugtatok minden Kedves (és kedvetlen) olvasót, nem éhezem, az UNICEF -csomagokra sincs szükség és mostanában a repülők is a kifutópályákat választják landolásra a tornyok helyett és a nyulak is szétosztották a színes tojásokat, egész nyugodt hely lett ez a vidék. Idejét sem tudom, mikor indultam, biztos, ami biztos alapon bombát vittem a repülő fedélzetére, mert annak ugye, hogy egy bomba van a gépen, manapság már korántsem elhanyagolható az esélye, de hogy kettő, hát... Szóval a bomba utazott, meg én is vele, de már Amszterdamban baj volt. Vándorcirkuszt rendezett a Holland Királyi Útlevél- és Vámellenőrzési Hivatal egyik polihisztor tisztségviselője az útlevelem miatt. Arra, hogy még nem szerzett PhD.-t politikai földrajzból, akkor döbbentem rá igazán, amikor nem akarta elhinni egy pillanatra, hogy létezik olyan Szlovákország.. .na mondtam magamban, haver, ha én ezt a klubban egyszer elmesélem... ...Valahogy előkerült egy térkép, aztán - vizet gyúrva ugyan - de bebizonyosodott, hogy Lengyelország déli szomszédja már (valalcinek sajnos, másnak kevésbé...) nem Magyarország és így a bajt szimatoló hős holland hazafi útjára engedte a terrorista vonásokban nem szűkölködő, 17 éves, falfehér cserediákot. .. Repülünk, de már az Öreg Kontinens helyett az Atlanti-habok parányi képe látszik az ablakomból. Az út nem volt rémálom, de a jószerencsém tovább folytatódott: először a film, amit vetítettek maradt számomra néma, mert ugye éppen a cserediák álruhájú terrorista fejhallgatója mondta fel a szolgálatot. Ami elromolhat, el is romlik, mondta ezt Murphy. Szóval a (néma) filmnél tartottam: marha jó volt, csak mikor harmadszor kezdték vetíteni.. .ismeritek a mondást: Jóból is megárt a sok, de még a rosszból...kisebb allűrökkel megtűzdelt utam Atlantában befejeződött, csak 5 évvel késtem le az olimpiát, ezt hívják pechnek. ...Hááát...most hazudjak? Inkább nem: szó mi szó, itt sem ment minden olajozottan. Olyan nyomtatványokat kértek tőlem, amit a követségen meg sem kaptam (elhihetitek, így nehéz odaadni), semmi gond, sir - mondták - csak 90 perc várakozás volt az arra...már papír a kézben, Zolika welcome in UUUUSS- SAA, rohanok mint a mérgezett egér, az újabb gépet még el kell érnem. Megvan! Csak előtte még 29 fémdetektor, furcsán néző biztonsági őrökkel. Mit nekem Amerika... vágtázok mint Forrest Gump, na a detektorok olyan koncertet csaptak, hogy azt hittem Ster- binszky Karcsi lovagolja a lemezeket...persze a bácsik “megkértek”, hogy megköszönnék, megtisztelve éreznék magukat, ha egy picit félreállnék. .. na mondom, hogy hogy az FBI-t nem hívjátok? Látni kellett volna őket. Az egyikük úgy kiolvasta az útlevelemet, hogy nem maradt benne betű, másik a KODAK stúdió szakembereit meghazudtoló ügyességgel leépítette a kamerámat (ugye kitaláltátok, hogy a sebesség a minőség rovására ment). Társuk közben a cipőmet vizsgálta, lököm ám az érdes angolommal neki, hogy a talpában van egy acélbetét, nehogy már elkopjon olyan könnyen. Már majdnem jelbeszédbe kezdtem, mikor végre abbahagyta az ignorálást és megszólalt, kérem vesse le a cipőt, sir.. .mit volt mit tenni. 15 perc múlva visszahozta és megjegyezte, hogy csak az acélbetét miatt csipogtatta a gépeket, ami a talpában van. Ha nem mondod apafej, hülyén halok meg...azt hittem ott, abban a pillanatban Nobel-díjazom a csöpp kis szívedet, hogy a ló nyalja meg a meztelen szemedet, vagy legalább megadom Teller Ede email-címet... Sikerült elérnem a gépet és megérkeztem célállomásomra, kár hogy a csomagjaim nélkül, amiket két nappal később küldtek utánam. Szegény embert még az ág is húzza alapon, az egyik bőröndömet vadiúj- nak nem nevezhető állapotban láttam viszont... Hát így kezdődött amerikai hódításom, ami azóta - szerencsére - javulófélben van. (Zolika) Lábjegyzetként szükségesnek tartom leírni, hogy - bár számos valós elemet tartalmaz - történetem jelentős része, abszurdnak tűnő dolgai, felfújt poénjai csak az olvasó érdekében kerültek a szövegbe, a munka érdekesebbé tétele céljából, túlnyomó részük nem igaz. KÖNYVAJÁNLÓ A prózamondó versenyen való részvételért kaptam egy nagyon értékes és szép könyvet, amelynek címe: Nagy magyarok élete. A magyar történelem olyan személyiségeit mutatja be, akik sikeresek voltak, tettek valamit a felemelkedésért, bár lehet, hogy kissé megfeledkeztünk róluk. A könyv gazdagítja tudásunkat, betekintést nyújt a történelembe és komoly odafigyelést igényel az olvasáskor. Erzsébet királyné alakja keltette fel legelőször az érdeklődésemet, aki Károly Róbert magyar király felesége volt. Jelentős szerepet vállalt az ország irányításában férje halála után is. Esterházy Miklós és fia, Esterházy Pál - mindketten viselték a kor legjelentősebb magyar vüági méltóságát, a nádori címet, valamint hozzájárultak a török kori és utáni Magyarország életének alakításához. Tisza Kálmán -15 évig, a magyat történelemben a leghosszabb ideig töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Rá is ülik egy pszichológus akkori mondása: „Ha egyszer valaki miniszterelnök volt és nem vágyik újra azzá lenni, nem érdemli meg, hogy az volt.” Serédi Jusztinián - A magyarországi katolikus egyház feje, a mindenkori esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása és bíborosa. Ezekről az emberekről olvastam, nem mondom, hogy rövid ideig tartott e könyv olvasása. Rengeteg adat, név és dátum van benne, és persze nem mindegyiket tudtam megjegyezni, de áttekintést nyertem egy kicsit az adott korról és a benne élő emberek életéről. Ez nagyon érdekes volt számomra. (Szalacsi Tamás) Lehet, hogy később feleségül is venném, ha már lánynak született Pacalka meditál a nagyszünetben Az iskola Kívülről úgy néz ki, mint egy normális épület, de ez azonban csak látszat. De amint tudjuk, a látszat néha csal. Megkülönböztetünk benne diákokat és tanárokat, valamint takarító néniket és Jakab bácsit, a mindenest. Jakab bácsi gyakran kiabál, de az a jó benne, hogy a szünetekben szalámis zsemlét árul. Azt hiszem, ó a legjobb tag az iskolában. Az igazgató bácsi néha kicsit morcos, de ha meglátja a fiatal kalapos tanító nénit, mindig jobb kedvre derül. Nemcsak én állítom, de a többiek is, hogy jó lenne az iskola, ha csak diákok lennének benne, no és a Jakab bácsi, esetleg a takarító nénik, hogy eltakarítsák a szalámis zsemle után megmaradó szemetet. Kati Ó a lányokhoz tartozik, bár ha levágatná a haját és csak nadrágot hordana, talán be is vennénk a fiúk közé - póttagnak. A szünetekben néha énekelget, de a fiúk szerint csak tá- togóversenyre juthatna be Uyen hanggal. Peti is mondta, hogy kicsit gügye vicceket is szokott mesélni egy óceánjárón utazó majomról és papagájról. Ez egy kicsit meglepett, mert én is elég okos lánynak tartom, de persze még magának Einsteinnek is lehetett bölcs életében legalább egy lélegzetelállítóan ostoba pillanata. Lehet, hogy később feleségül is venném, ha már lánynak született, de lehet, hogy méssem. Hogy miért? Talán azért is, mert kissé elálló a füle. Tegnap vettem észre a matekórán... A nyár A nyarat nem lehet nem szeretni. Nem kell sapkát és meleg alsót hordani, elég egy fürdőnadrág. Van sok gyümölcs és fagylalt. Az epres szerintem a legjobb. Ja, és még az is nagyon jó, hogy olyan sokáig világos van, nem kell bent kuksolni a szobában. Csak azt nem szeretem, ha villámlik, mert az olyan félelmetes. Nyáron két hónapig nem kell iskolába járni. Ezt még egyetlen évszak sem tudta elérni, csak a nyár, azért is szeretem annyira... (Szalacsi Tamás) PRÓZA Fehér Kriszta: Petra Leszállók a buszról, hazafelé jövök. Egy limet ízű tonic lötyög kézitáskámban, bal kezemben fénymásolandó vizsgaanyag. Szürke blokkok, most foldozott járda. Ez itt a gettó. Apró fűben kockás pokróc, két aprócska fehér gyerek, háttal nekem az anyjuk. A számba harapok, szemem a pettyes aszfaltra szorítom, mintha felelősségre vontak volna. Még az előbb rászóltam volna, Ahoj, Petra!, de továbbmegyek. Nem látott, de tudja, hogy utam évek óta háta mögött, vagy a függönyön túli arca előtt vezet. Négy éve ismerem. Négy éve nem beszélek vele. Magam se tudom, mi okból. Az autóssuliban volt a padtársam. Karcsú, filigrán, diáklányos volt. Azt hittem, ő is egyetemista. Jó humora volt és megdicsérte gyors kézírásom. Aztán egyszer a biciklin bevittem a városba. Hátul ült, a csomagtartón, és olyan törékeny, olyan könnyű volt, mint egy madár. Vígan tekertem vele az ökömyálas boldog őszben, autók jöttek, és mi ismerkedtünk. Szép arca csak szavai értelmétől vált harmincévessé, ragyogó tekintete semmit nem árult el éveiből és én egyre inkább hüledezve hallgattam halk, IScsit fáradt, szép szavait. Petra művelt, finom, anyás jelenség. Egyszer voltam nála. Sötét lakása volt és egy hazaérkezésre készülő férje. Meg egy kislánya. Szőke, kedves csöppség. Beszélgettünk. Az asztalon ültünk, nagy kakaót ittunk mázas bögrékből és kinéztünk a két méterrel odébb vonuló utcára. Mint Sütő szárnyatlan angyalasszonyai, olyan. Fájóan más az élete, mint amüyet szellemi tere megkívánna. Egy boldogsága van: a kislány. Félszárnyú boldogság, sután repül. A gyermek a férjéé, nem azé, akit szeretett. Állatorvosit végzett. Rengeteg állatos könyve van, rengeteg a fényképe. Megnézegetem. Ez itt apu, ez itt anyu, ezek az egyetemista kollégák. Petra bizalmasan egy magas, fekete sráchoz bújva, szemmel láthatóan boldogan. Még egy kép róluk és még néhány. O volt nagy szerelme. Akivel jó volt, akivel szinte a házasságáig együtt járt. Nem merem megkérdezni, akkor hogyhogy D. a férje és kicsinyének apja. Igaz, D. is ott van a képeken. Valami itt nem stimmel. Több variáció pattog agyamban - pillanatnyi vágy, részegség vagy erőszak? Nem tudom. Petra végzős volt, amikor kislányát várta. Senki nem tudta, hogy áldott állapotban van - na, nem azért, mert D. tagadta volna, hanem be akarta fejezni az iskolát. Terhes nő boncterembe nem mehet, nehogy fertőzést kapjon. Ö vállalta. A szép, rézkakasos, erdős Losoncról került hozzánk. Kérdem tőle anyanyelvemen: Akkor te tudsz magyarul? A fejét rázza, értelek, de nem beszélek; a szüleim igen. Egy pillanatra vigasztalan lesz. Este van. Merre van most D., érdeklődöm. Dolgozik, mondja, és egy új levegővétellel hozzáteszi: Dehogy dolgozik, már rég letelt a munkanapja, valamerre elment. Ne félj, látni fogjuk a fehér Skodát, amint megjön. Apró sütivel kínál. Finom; ő sütötte. Jólesik neki, hogy megdicsérem. A falnak mondja a tényeket: ha lenne formám, őzgerincet is sütnék. Szeretek üyeneket csinálni. Naiv vagyok. Egy buta kérdés ontja elém a sorsát. Miért nem veszel? Szeme rámvillan, szájából kilóg a szó, melyből egy mosolyt puhít, sóhajtva leül a székre. ,.Nincs pénzem. Nem dolgozom. D. meg nem ad.” Pedig félje jól keres. Illetve tűrhetően. A pénzt nem adja haza. A gyermekre kapott pénz édeskevés, a kislányra költi Petra, itt-ott spórol egy koronát, abból éldegél ő. Az fáj neki, hogy D. szívtelen. Este nem jön haza, csak éjjel, olyankor vacsorát kíván, de a keresetét nem adja. Ki tudja, most is merre flangál. A múltkor pizzériás számlát talált a szennyesében meg négy belépőt egy diszkóba. Nem szereti Petrát. A kicsi lány anyja sarkas cipőjében mászkál előttem. Bájos, egészséges, és talán boldog is. Anyuka szereti őt. „Otthonról sem kapsz pénzt?” Amióta férjhez ment, nem járt otthon. Már Sellyén szült. Sejtem, hogy volt egy túl tömény nyara ennek a nőnek, és még most is az borítja be életét. Csönd van. Gondolkodom, ó meg réved ki az utcára. Nem nyeli könnyeit, nem hisztis fajta. Nyugodt, kimért, megfontolt. „Muszáj így élnetek? Nem tudsz a lányoddal máshová menni?” - kérdem, mert muszáj. Nem érdemli ezt a helyzetet. Rám se néz, úgy mondja. Nincs munka, nincs pénz, nincs hová menni. Még haza se. Ez kisváros, az ember ismeretlen pofával nem kap munkát, még ha diplomája van, akkor sem. Gondolkodott rajta ő is, de nem talált megoldást. így váija esténként a férjét a kicsivel. Hátha egyszer gondol egyet. Ugyanis nem utálják egymást és szakmai szinten egész jól elvannak, csak épp nem kellenek egymásnak. Nem találnak annyira egyik a másikhoz, hogy bölcsen együtt élhessenek. A Skoda megáll az ablak alatt, felvágtat a hosszúcombú, szőke, sovány férj. Köszönt, bemutatkozik és tévét megy nézni. Pedig normálisnak látszik, mondom, hogyhogy nem tudjátok ezt megbeszélni? Akaratos, önfejű. Nem férjnek való. Petra hibátlan érveire - más nem maradván - ütéssel válaszolt. És hogy nem is egyszer, vallja a nő. A foteljét tudnám felgyújtani, melyben ül, a gazdájával együtt, úgy megundorodom ettől az elegáns mosolyú fazontól. Hát nem hiszem el. Munkát keresek. Ehhez kellett a hajtási. Az árát részletre fizetem. Petra ül nekem háttal a pokrócon, nem merek hozzálépni. Pedig nem kérdezné, miért nem néztem azóta feléje. Két gyermeket őriz a szeme. A kislány négy éve volt akkora, mint most a kisebbik. Vajon az övé lehet? Egyenes derékkal, magabiztosan, higgadtan játszik a porontyokkal (túlságosan egyforma szőkék, az arcuk is hasonlít), szinte gondtalanul, de kilátástalanul. Van-e már munkája? Akad-e elég pénz a család fenntartásához? A járdába süpped tekintetem. Annak idején még egy barátnője sem volt. Meg kéne látogatnom. Szégyellem a pofám. NAGYSZÜN-BT Felelős szerkesztő: Horváth Erika e-mail: nagyszunet@ujszo.com levélcím: Nagyszünet, Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava
