Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-30 / 100. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 30. KOMMENTÁR Ünneprontó statisztika PÁKOZDI CERTRÚD Holnap a munkát ünnepli a világ. Szlovákia is. Lehetséges, hogy az ünneprontó foglalkoztatási statisztikát néhány órára feledtetik a szerény május elsejei ünnepségek, a politikusok szónoklatai, feledteti a szép idő meg a térzene, a szabadban, baráti társaságban elfogyasztott virsli meg a pohár sör. De Szlovákia munkaképes lakossága 20 százalékának szája ízét minden bizonnyal megkeseríti, hogy másnap ismét arra ébred: még mindig a munkanélküliek fogyni nem akaró táborában tartják nyilván. Ha a választópolgárok kizárólag a politikusok választási ígéreteit figyelembe véve voksolnának, Szlovákiában ősszel valószínűleg az SNS vinné el a pálmát. Az Anna Malíková vezette párt ugyanis nem kevesebbet ígér, minthogy az általa javasolt foglalkoztatási alap segítségével négy év alatt 5-7 százalékra csökkenti a munka- nélküliséget. Szerencsére a választópolgárok zöme nem hisz a megvalósíthatatlan ígéreteknek, és reálisan látja életet. A parlamenti pártok többsége a mindent megígérő nemzetieknél lényegesen visszafogottabban kezeli ezt a kérdést. A KDH, a HZDS és az MKP szerint például egyaránt 15 százalék az a határ, amelyre a következő választási ciklusban leszorítható a munkanélküliség. E cél elérése nem jelentene világrengető eredményt, félő azonban, hogy azoknak a szakértőknek lesz igazuk, akik szerint még az ilyen óvatos ígéretek is meghaladják az ország gazdasági teljesítőképességét. Mivel - ahogy az egyik elemző fogalmazott - csodák nincsenek, várható, hogy Szlovákiában még jó néhány évig a foglalkoztatási gondok enyhítése jelenti majd a legnehezebb feladatot. Annak is örülhetünk, ha négy év alatt 16 százalékra sikerül leszorítani a munkát hiába keresők arányát. A pártok némelyike például sok reményt fűz az illegálisan dolgozók leleplezéséhez. Elképzelésük szép és jó, de - amint arra az e téren végzett ellenőrzések eredményei is bizonyítják - a feketén dolgozók és dolgoztatok leleplezésén kívül olyan törvényekre lenne szükség, amelyek eleve nehezítenék az illegális foglalkoztatást. Legalábbis ezt bizonyítják azok a rajtaütésszerű ellenőrzések, melyek során Szlovákia-szerte mintegy másfél ezer személyt ellenőriztek, legálisan dolgozik-e. Az ellenőrzés eredményei nem voltak egetverőek, de tanulságosak abból a szempontból, hogy milyen hátulütői vannak a felületes törvényhozásnak. A pártok választási programjaik újrafogalmazásakor erre is gondolhatnának. JEGYZET Repülésünk gumiszálon TALLÓSI BÉLA Az egységes földművesnek kapa- és kaszanyél-, nekünk diákoknak iskolastop volt aznap. Április végén sáskamód pusztíthattak a le- véltetvek és egyéb növénygyötrő kórságok, a piros betűs május elsején azok sem támadtak. Mivel hogy központilag, ötéves tervezéssel volt irányítva az ünnep, és elrendelve még az időjárásnak is, hogy hétágra kell tűznie a napnak, mert különben leváltatík. A derült égért felelős szocialista munkabrigád tagjainak képe pedig lekerül a szocialista haza élenjáróinak táblájáról. Látványosan csak az időjárás mert ellenállni: sehonnai bitang légárammal szembefújni. Leszaggatni s árokba röpíteni a békegalambokat. Ónos esővel támadni, s fejünkre, arcunkba oldani a magasba emelt transzparensek vörös színét. Mert az iskola alagsorából, ahol - miként a szögesdróttal csipkézett vasfüggönytől keletre mindenütt - örök időkre rendezkedtünk be a marxista-leninista ceremóniák kellékeivel, köztük a munka ünnepének éljenzésére eszkábált szertartáshozzávalókkal. Kisimítgattuk az egyenintegetésre és uniformél- jenzésre gyártott krepp-papírtincseket, kiegyenesítettük a farostlemezből szabott sarlót és kalapácsot, valamint a legújabb centralizált designhoz novellizáltuk a béke, a szabadság, a proletár internacionalizmus és testvériség, a szocialistatömb-közösség, a varsói szerződés, a kágéesté és a törvénnyel szabályozott szojuzi- mádat hungarocellből vágott jelképeit. És vonultunk föl-föl mi rabjai a földnek a vüág egy hatodán. Mi tagadás, a legtöbben - a kényszerűséget ellensúlyozandó - azért a földhözragadt célért, hogy miután a május elsejei kala- mitásban elhaladtunk a dísztribün előtt, kálváriánk végén papírtálcán nyomjanak a kezünkbe egy pár gőzölgő bőrös virslit, valamelyik hazai konzervgyárban készült dijoni mustárutánzattal körítve. Aztán a parancsszavakkal feltüzelt lelkesedés, a fenyegetésekkel kiváltott nagy eufória után kilométereket gyalogoltunk hazafelé a központi ünnepségekről, mivel a kisebb településekről csak az odaszállításhoz biztosították az injgyen buszt, vissza már nem. Útközben a vásári asztalokat rogyásig borító, s az akkori szabadságunkat leginkább kifejező játékkal szórakoztunk: alkarunkra feltekertük, majd lepergettük róla a similab- dát (gumiszálon lógó, faforgácsból gyúrt, krepp-papírral burkolt labda). így voltunk mi elengedve: repülhettünk gumiszálon. S nem csak május elsején.- Jenő, te egy lehetetlen alak vagy. A héten már negyedszer lépsz kutyagumiba, és még semmilyen szerencse nem ért bennünket! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ PRAVDA Magyarországon megfeledkeznek a kisebbségekről - ezzel a címmel közöl írást a lap a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletének kérdéséről. A Pravda szerint úgy tűnik, hogy a magyar állam más mércét alkalmaz akkor, amikor a szomszédos államokban élő magyarságról van szó, illetve amikor a hazai kisebbségeiről. „Az elmúlt egy évtizedben a vezető magyar politikusok példásan megígérték, hogy ezt a problémát hamarosan megoldják. Várfalvi Attila - az Országgyűlés kisebbségi kérdésekkel foglalkozó munkacsoportjának tagja - nemrégiben azt mondta, hogy míg a magyar hivatalos helyek minden lehető pozitív módon gondoskodnak a határon túli magyarok azonosságtudatának megőrzéséről, addig a magyarországi kisebbségek esetében ez már nem mondható el” - írja a Pravda Várhegyire hivatkozva. A lap hozzáfűzi: „Az Európai Uniós tagságra törekvő Magyarországhoz a hazai kisebbségeivel szembeni üyetén gondatíanság legalábbis nem illik”. A legújabb brüsszeli rokonszenvlista - meg kellene érteni az európai rokon- és ellenszenveket Mi a baj a szlovénokkal? Rossz idők járnak a közvélemény-kutatókra. Előrejelzéseiket rendre megcáfolja a valóság. így történt ez a magyarországi választásokon is, kivált a második fordulóban, de e közelebbi esetnél súlyosabb bizalmi válságot, valóságos európai sokkot okozott, hogy nem észlelték Francia- országban a szocialisták, illetve elnökjelöltjük, Jospin és a szélsőjobboldal elnökjelöltjének, Le Pennek a valóságos társadalmi megítélését. E. FEHÉR PÁL Ezek azonban csupán a közelmúlt kirívó példái, s ennek dacára bízom abban, hogy Le Penből sohasem lesz francia elnök. Az a közvélemény-kutatás, amelyet a brüsszeli Eurobarometer tett közzé a napokban, nem közvetlen politikai eredményekre vonatkozott. Inkább csak hangulatokra. Az Európai Bizottság arról tett közzé feltételezéseket, hogy a földrész EU tagállamainak lakossága mely országokkal szeretné a leginkább bővíteni az úgynevezett egyesült Európát. Magyarán: mely népeket szeretnek, vagy nem szeretnek azokban az államokban, melyeknek népesség majd dönt a bővítésről. Nem szeretném a teljes listát felidézni, csupán arra emlékeztetnék, hogy a legnépszerűbb tagjelölt Málta, őt követi Magyarország, amely viszont megelőzi Lengyelországot, Ciprust és a Cseh Köztársaságot. Ézután következik az országok sorrendjében Szlovákia. Ezek az ítéletek talán racionálisan is magyarázhatók, legkivált Málta első helyezése. Logikusnak tűnik, hogy az eddig felsorolt országok megelőzik a Baltikum három volt szovjet tagállamát: az észteket, a letteket és a litvánokat. Bár a rokon- és ellenszenvek részletes elemzése nyilván azt is kimutathatná, hogy az egyes tagországokban mennyire eltérő a véleményalkotás, hiszen bizonyos, hogy az észteket a finnek kiemelkedően jobban kedvelik (és tegyem hozzá: erőteljesebben támogatják), mint a közép-európai tagjelölteket. Általában azonban Európa - érthető történelmi okokból - nem sokat tud a Baltikumról. És más tájakról? Szinte értelmezhetetlen azonban az utolsó csoport, amelybe Bulgária, Szlovénia, Románia és Törökország tartozik. Ebben a sorrendben. Az évtizedek óta NATO-tag török állam utolsó helyének' magyarázata kézenfekvő. NATO-tagságukat a hidegháború idején szerezték, a hajdani Szovjetunió ellen felhasználható nyugati támaszpontoknak ideális földrajzi helyet biztosítva. Rossz hírüket pedig terjesztették a vendégmunkások, az állam zilált állapota, s nem utolsósorban a kurdok tragikus problémája, amely ugyan nem egyedül a törököket kötelezi a megoldásra, ám őket leginkább. Miként lehetséges viszont, hogy két balkáni állam, Bulgária és Románia közé szorult egy legalábbis közép-európai állam, Szlovénia? Sőt a bolgárok megelőzik ezen a rokonszenvlistán a szlovéneket. Mit vétettek az európai közösség ellen a szlovének? Mert azért azt mégsem gondolhatom, hogy egy kellemes bulgáriai nyaralás emléke döntő lehetne, különben is, azért a szlovén tengerparton mégis jobb eltölteni egy-két hetet... Mondjuk így: kulturáltabb. Vagy a volt cár, Szimeon hazaérkezése Szófiába lett volna annyira vonzó? Ez is rejtély, mert azért Európa nem annyira monarchikus érzelmű, és ahol még királyság létezik, annak a hagyományok tisztelete az oka leginkább, nem is beszélve arról, hogy ez a volt cár egy köztársaság miniszterelnöke. Hagyjuk a bolgárokat, mert semmiképpen sem szeretném őket bántani. Nem szeretnék a szlovének foga- datlan prókátora sem lenni. Egyszerűen meg kellene érteni az európai rokon- és ellenszeveket. Mert tudom, hogy egyszerűen nem létezik olyan nemzetközi felmérés, amely szerint - mindenek előtt erős gazdasága okán - ne Szlovéniát jelölné meg az EU-tagságra legérettebb országok között. Es az is tudható, hogy egy rövid és tragikusan véres 1991-es intermezzótól eltekintve, sikerült kimaradniuk a jugoszláviai polgárháborúból. Ez is pozitívum. Szlovéneket nem kell a hágai bíróság elé idézni, ez senkinek eszébe sem jut. Kicsi ország, a volt Jugoszláviához hasonlítva, szinte nemzetiségek nélkül: az ötvenezemyi horváttal, a tízezernyi magyarral és Nem akadt olyan érv, amely mellettünk szólhatott volna. a két-három ezer olasszal a szlovén állam már régen rendezte dolgait. Ha akad konfliktusa a szomszédaival egyáltalán, akkor Ausztriáról lehet csak szó, ott is arról a tartományról, Karinthiáról, ahol az európainak nehezen minősíthető Jörg Haiderrel szemben védik a húszezres szlovén kisebbség jogait. Nemrég kezembe került egy kiváló szlovén költő, Ales Debeljak esszékötete, amelyben - egyebek közt - azt vizsgálja, hogy mit tud a szlovénekről a világ. Elment egy nagy, reprezentatív New York-i könyvesboltba, ahol kíváncsian kutatta át a hatalmas verseskönyv-kínálatot. Nem a franciák, az angolok, a németek vagy az oroszok után érdeklődött, hanem az érdekelte: talál-e ott szlovén költőt. Talált csehet (Miroslav Holubot), magyart (Weöres Sándort), szerbet (Vaskó Popát), szlovént azonban nem. „Ott, abban a könyvesboltban - jegyezte fel - először éreztem meg fízikaüag is, hogy magam vagyok, műit ahogyan mi, szlovénok mindannyian. A magány nem azt jelenti, hogy nincsenek köröttünk más emberek, hanem olyan állapot, amikor tudatosítottuk, hogy mások nem értik meg azt, amit mondunk nekik...” Azonnal Illyés Gyulának az az elmélkedése jutott eszembe, amikor a Franciaországi változatokban megörökíti az 1947-es párizsi béke- szerződés aláírását, s arra gondol: ezt a tragédiát annak is köszönhetjük, hogy ismeretlenek vagyunk Európában. Hogy nem ismerték irodalmunkat, történelmünket pedig csak felületesen. Nem akadt a béketárgyalásokon olyan érv, amely mellettünk szólhatott volna. Szóval: nem értették meg mások, amit mondtunk nékik... Hát nem tud a világ, nem tud Európa a szlovénekről, mint ahogyan akkor, fél évszázada rólunk, magyarokról sem tudtak. Összekeverik őket a szlovákokkal, a szlávok- kal, s nem azzal a tiszteletreméltó teljesítménnyel mérik őket, amely valójában jellemzi őket. Ez lehet a racionális magyarázata annak, hogy a sikeres európai nemzetek irracionális módon vélekednek róluk. Reméljük, hogy az Európai Unió hivatalosai majd az eredmények és nem a hangulatok alapján ítélnek, amikor üt az óra. Ez közös közép-európai érdek lenne. Nehogy elfeledjem: az egyik legmegbízhatóbb magyar lexikonban, a Pallasban az 1897-ben kiadott 15. kötet 765. oldalán ez olvasható: „Szlovákok lásd Tótok. Szlovének lásd Vendek.” Ám ezóta már mégiscsak eltelt százöt hosszú-hosszú év. A szövetkezet maradék vagyonáért felelős vagyonkezelő asszony hirtelen felindulásában eladta a madari gazdaközösség földjeit, tehát a madari emberek magántulajdonát Mit ér a drága termőföld, ha eladják a talpunk alól SOÓKY LÁSZLÓ Mindjárt a legelején leszögezhetjük, hogy a kies Szlovákiában minden politikus érzékeny lelkületű. Ez az érzékeny lélek irgalmatlanul felháborodik akkor, ha a választások közeledtével az ellenfél hangyányival populistább tud lenni, ilyenkor az ellenfél rendszerint elhatárolódik valamitől, vagy valakitől, amit ő nem mer, vagy nem tud megtenni. Mindennek természetesen jelentős sajtóvisszhangja van, ami kiváló esélyt biztosít a lényeges dolgok elkendőzésére. Mi, a nép, itt a Fontana kocsmában könyökölve mélyen együtt érzünk a politikusokkal, azokkal is, akiktől harcostársaik elhatárolódnak, de együtt zokogunk azokkal is, akik az elhatárolódás önmarcangoló döntését meghozzák. A Mindenható nyüván megbocsát nekünk, ha az idő múlásával az ilyen lényeges dolgokkal párhuzamosan abszolúte lényegtelen dolgok elemzésére is rátérünk, de gyar- lóak vagyunk, s a mi esendőségünk határtalan. Ilyen lényegtelen ügy volt a minap a madari gazdaközösségi vagyon esete is. Hogy képbe kerüljön az olvasó, röviden felvázolnám az előzményeket. Emlékezhetünk még, hogy tájainkon a zord meciari időkben szinte mindennapos volt, hogy egy-egy eladósodott mezőgazdasági szövetkezet tönkremenjen. Vagyonát törvényes keretek között szétrabolták, az esetleges maradékot az állam szakértő vagyonkezelőkre bízta, akik a jó gazda gondosságával őrködtek a vagyon felett. Ezért nem nagyon értjük, hogyan történhetett meg, hogy a madari szövetkezet maradék vagyonáért felelős vagyonkezelő asszony hirtelen felindulásában eladta a madari gazdaközösség földjeit, tehát a madari emberek magántulajdonát, tételesen 300 hektáros földvagyont. Becsületére legyen mondva, nem ingyen adta a termőföldet, hiszen a vásárló, a nyitrai székhelyű, Kistapolcsányban működő PAVENA borüzem hektáronként tízezer szlovák koronát fizetett ki a 70-8000 koronás madari földekért. Ahhoz viszont, hogy a PAVENA cég vagyonába kerülhessen a föld, szükség volt egy alkalmas közjegyzőre, aki a Polgári törvény- könyv kiskapuit kihasználva a 134- es § alapján lebonyolította az adásvételt, valamint egy darab földhivatalra és egy darab kataszteri hivatalra, akik úgy döntenek, hogy a 330/1991-es törvény betűje felett szemet hunynak, semmibe veszik a polgárok alkotmányos jogait és tető alá hozzák az üzletet. A madari föld- tulajdonosok, úgy tűnik, hoppon maradtak, segítséget senkitől sem várhatnak, mert jelentős összefonódások tapasztalhatók a különböző érintett hivatalok között, de annyit azért el tudtak mondani egymásnak, hogy az illető vagyonkezelő asszony hasonló módon járt el a környező községek egyikével-mási- kával is. Mi, akik a Fontana kocsmában könyököltünk, a kérdést illetően várakozó álláspontra helyezkedtünk annál is inkább, mert a környező falvak egyike kicsi falunk, Marcelháza is, ahol a volt szövetkezet vagyonkezelője ugyanilyen módon adja el a marcelházi tulajdonosok földjeit. Egy másik döntésünk szerint nem indítunk tényfeltáró eljárást és nem keressük meg a járási főügyészt sem, mert abban bízunk, hogy a bennünket képviselők esetleg a hírek alapján felfigyelnek arra a megalázó és kiszolgáltatott helyzetre, amelybe a hazai magyar föld- tulajdonosok kerültek. Ha valamilyen nyomós indok miatt erre mégsem kerülne sor, akkor jobb híján kibéreljük az új tulajdonosoktól a saját földjeinket és elhatárolódunk önmagunktól.
