Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-29 / 99. szám, hétfő
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 29. Kamondy Zoltán Kísértések című alkotása az idei Karlovy Vary-i fesztivál műsorán is szerepelni fog Kemény film, nyitott véggel Kiállítás Varga Róbert fotóiból Komárom. A Csemadok Komáromi Városi Szervezete és a Pro Arte Danubii Polgári Társulás rendezésében Varga Róbert fotóiból nyílik kiállítás Dél-Amerika címmel. Az ünnepélyes megnyitó holnap 17 órakor lesz a Csemadok Kossuth téri Galériájában. A kiállítás kurátora Farkas Veronika művészettörténész, (vkm) Naprakész információk Kassa. A Kikelet Ifjúsági Közösség a továbbtanulás és a különböző képzési lehetőségek iránt érdeklődő magyar nemzetiségű diákokat várja holnap a Mészáros utcai Magyar Közösségi Házba. A kassai egyetemisták által szervezett tájékoztató jellegű összejövetelen bemutatkozik a Selye János Kollégium, a Kempelen Farkas Társaság, valamint az Agora Iroda. Ez utóbbi képviselőitől a kedvezménytörvény nyújtotta diák- és oktatói kedvezményekről is hallhatnak az érdeklődők. A naprakész információk átadásának ideje délután öt óra. (juk) SZÍNHÁZ ________________POZSONY________________ A.HA SZÍNHÁZ: Hosszú út az éjszakába 19 _________________KASSA_________________ TH ÁLIA SZÍNHÁZ: Papa és mama bonyodalmai 15 _________________NYITRA_________________ ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Zorba, a görög 18.30 ________________MISKOLC________________ NE MZETI SZÍNHÁZ: A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye 19.30 MOZI ________________POZSONY________________ HVIEZDA: A Skorpiókirály (amerikai) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Pánik szoba (amerikai) 15.30, 18, 20.30 MLÁDOSÍ: Pánik szoba (amerikai) 15,17.30 Intimitás (francia-angol) 20 TATRA: Az ígéret megszállottja (amerikai) 15.30, 18, 20.30 ISTROPOLIS: A Skorpiókirály (amerikai) 15.30,18, 20.30 Monty Python: Az élet értelme (angol) 17.30 Mulholland Drive - A sötétség útja (francia-amerikai) 20 CHARLIE CENTRUM: Amores perros (mexikói) 17.15 Mulholland Drive - A sötétség útja (francia-amerikai) 20 A sárgászöld skorpió átka (amerikai-német) 19 Asterix és Obelix: A Cleopatra misszió (francia-német) 17 Jeepers Creepers (amerikai) 20.45 Az íz fogságában (francia) 18 A varázsige: I Love You (amerikai) 20 Sörgyári capriccio (cseh) 19 _________________KASSA_________________ DR UZBA: Csúcsformában 2 (amerikai) 16, 18, 20 TATRA: Monte Cristo grófja (amerikai) 15.30, 16 Ez az én testem (francia) 20 CAPITOL: Banditák (amerikai) 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: A Skorpiókirály (amerikai) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: Mansfeld Park (amerikai) 16.15,19.15 _____________DÉL-SZLOVÁKIA_____________ KO MÁROM - TATRA: Már megint egy dilis amcsi fűm (amerikai) 18 KIRÁLYHELMEC - PRIVÁT: Magyar filmnapok: Sacra Corona 19 _________________GYŐR_________________ PL AZA: Banditák (amerikai) 15,17.30 Egy csodálatos elme (amerikai) 20 E.T. - a földönkívüli: felújított változat (amerikai) 13.30 Fújd szárazra, édes! (amerikai-angol-német) 15.30,17.30 Hart háborúja (amerikai) 17.30, 20 AHídember (magyar) 14.15,17,19.45 Az ígéret megszállottja (amerikai) 20 Kutyabajnok (amerikai) 13.45, 15.45 Már megint egy dilis amcsi film (amerikai) 13.15, 15.30 Megszólít az éjszaka (amerikai) 15.45, 18, 20.15 A nagyon nagy ő (amerikai) 17.45, 20 Pán Péter - Visszatérés Sohaországba (amerikai) 14, 16 Rollerball - Könyörtelen játék (amerikai) 13.30 Showtime - Végtelen és képtelen (amerikai) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 A Skorpiókirály (amerikai) 15,17.30, 20 Szörny Rt. (amerikai) 14, 16 Valami Amerika (magyar) 18, 20 A vér kötelez (amerikai) 18, 20 FÉNYÍRÓK FESZTIVÁLJA - MEDIAWAVE 2002 Dunaszerdahely, városi művelődési központ, NFG-l-FILM Klub Mai program 14.00 DOKUMENTUMFILMEK 3 Rimantas Gruodis (LTU): Háztartás, Stanislaw Mucha (GER): Hova lett Warhol? 17.00 AZ ARTFILM FESZTVIÁL FILMJEIBŐL Birgit Lehmann (GER): Als Hitchcock in Auerstedt auf Eiermanns Else traf, Jonas Barber (CH): Credo, Sigalit Liphshitz (ISR): Cock Fight, Phil Crothers (GBR): Chihuahua, Michal Kudlacek (CZE): Moloch, Franziska Meletzky (GER): Alles mit besteck, Regej Loznica (RUS): Polustanok 19.00 ANIMÁCIÓS FILMEK 2 Kari Huusonen (FIN): Pizza passionata, Anwyn beier (GBR): Ablaksztorik, Suzie Templeton (GBR): Eb, Hegedűs Márton (HUN): A mesterlövész, Daniel Hopfner (GER): Keresd a nőt, Markéta Plachá (CZE): Smink, Sarah Cox (GBR): Korai öröm, Florence Miailhe (FRA): Nyér esti randevú, Priit Tendet (EST): Mont Blanc 21.00 NEUROPA (SLK) Szlovákia legeredményesebb, legendás zenekara Dunaszerdahely, városközpont 19.00 TAMBOURINAIRES EN COMPAGNIA (FRA) Húsztagú provance-i dob-furulya zenekar Komárom, Monostori erőd, mozi 19.00 ZENEI FILMEK 1 Paul Tanicui (ROM) Iagalo (román cigányzenészek, Yves Billon és Henri Lecomte (FRA) Ali Farka Toure (portré) Halálutak és angyalok, Az alkimista és a szűz, Kísértések. Kamondy Zoltán (1960) három játékfilmje. A harmadik egészen friss alkotás. Az idei Magyar Filmszemlén a legjobb rendezés díját kapta. Azóta a Berlinale közönsége is látta a filmet, nyáron pedig Karlovy Varyba is eljut. SZABÓ G. LÁSZLÓ Egy asszony meg a fia. Anna főkönyvelő egy bankban, Marci egyetemista. Ä nő tehetős szeretőjébe kapaszkodva lesi egyetlen gyereke útkeresését. Marci okos, érzékeny fiú. Még nem tudja, mi lesz belőle. Apja kiléte sokkal jobban foglalkoztatja, mint nagy lehetőségeket ígérő jövője. Miután kipréseli anyjából az igazat, elindul, hogy megkeresse azt az embert, akit még egyszer sem láthatott. Apakomplexusa egy tízéves cigánylány iránt érzett atyai érzelmekkel keveredik. Juli valósággal beleégeti magát Marci életébe. Az urát, a neki rendelt férjet látja benne. Be is bújik az ágyába. Megbabonázza a ház lakóit és vissza-visz- szajáró vendégét, Anna szeretőjét. Juli előtt nincs lehetetlen. Ó mindennel meg tud küzdeni. A fiú meg vergődik. De meddig? Kamondy Zoltán két színes film után ezúttal fekete-fehérben mesél el egy nagyon is színes történetet, amelyben mindenki főszereplő. A maga szempontjából. De a játék Marci életére megy ki, és bár a humor sem hiányzik belőle, sok kín és sok fájdalom tölti ki. Ez talán a legizgalmasabb Kamondy-film. De hogy a legjobb, a legtisztább, a leginkább felkavaró, az biztos. Most jól lehet filmet rendezni, nyilatkozta a Kísértések bemutatója előtt. Miért volt eddig rossz, és most mitől jó? Nyolcvanhárom végén már erős hanyatlásnak indult a magyar filmművészet. Pénzügyileg és szakmai megítélésben nagyon rossz helyzetbe került. Ez tartott körülbelül 1999-ig vagy 2000-ig. Pár jó film természetesen ez alatt az idő alatt is készült, de rendezni, lehetőséghez jutni nem volt köny- nyű. Komoly öntisztítási folyamat ment végbe a szakmában, ami sajnálatos módon teljesen párhuzamosan történt a gazdasági összeomlással és ellehetetlenüléssel. Ez mind a Fidesz-kormányzat kellemetlen kultúrpolitikájának köszönhető. Az utóbbi időben aztán valamitől elkezdett javulni a filmek színvonala. Nem tudom megfejteni, mitől. Rengeteg film jött a szakmában új hanggal, friss tehetséggel, újfajta gondolkodással. Ebben a kiélezett helyzetben végül az idősebb generáció is összeszedte magát. Pozitív és izgalmas folyamat kezdődött el. A Kísértésekkel ön is új utakon jár. Tiszta, érthető, kiforrott törÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Rimaszombat. Szombaton a késő esti órákba nyúló gazdag és ünnepélyes gálaműsorral és eredmény- hirdetéssel véget ért a XI. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Rimaszombatban. A közel kétszáz versenyző közül a szombati döntőbe bekerült legjobbak délelőttől a késő délutánig tartó versengését jó hangulat és nagyon magas színvonal jellemezte. Ezúttal a rendezvény szervezői is jelesre vizsgáztak. Meglepetések is születtek, hiszen a verseny eddigi történetében még nem fordult elő, hogy kategórián belül három első helyezett lett volna a középiskolások korosztályáKamondy Zoltán és Kovács Juli ténetet kínál a nézőknek. Negyven alatt, egy-két kivételtől eltekintve kevesen csinálnak jó filmet. Úgy látszik, én most léptem filmrendezői korba. Negyven fölött gyűlik össze annyi tapasztalat, annyi műveltség, annyi emberség bennünk, hogy ebből már lehet dolgozni. Gondolkodásban is, szakmailag is olyan fokú tisztulás és érettség zajlik bennem, hogy az mind érezteti a hatását munka közben. Nem mellékes az sem, hogy az elmúlt évek során nagyon sok mindent csináltam. Színházban rendeztem, dokumentumfilmet készítettem, tévében dolgoztam, egyik munkából estem a másikba. Több műfajban habzsoltam a munkát. Nem is tudom, hogyan úsztam meg mindezt egészségileg, hiszen hónapokig nem aludtam. Éjszaka a Candide-ot próbáltam, nappal az Alkiihistát forgattam. Pokoli nehéz időszak volt. Aztán három éven keresztül csak dokumentumfilmeket csináltam. A Kísértések abból az indíttatásból született, hogy össze akartam foglalni mindazt, amit az életről, a szakmáról, a filmről, a színházról és a dokumentarizmusról tudok. Ez mégsem összegzés vagy lezárás, hanem egy olyan ambíció, amely által mindent kisöpörhettem magamból. Meg tudna nevezni egy konkrét élményanyagot, amely segítette a Kísértések megszületését? A történet egy hagymapucolásból indult. Személyes emlék. Huszonegy évesen otthagytam az egyetemet, és lekeveredtem vidékre, dolgozni. Én ugyanis nem az apámat kerestem, mint Marci a filmben, hanem pénzt próbáltam keresni. És jött egy cigánycsapat, az adta el nekem a kislányt. A húsz évvel ezelőtt megtörtént dolgokat hónapokon keresztül több ízben is elmeséltem a barátaimnak. Ezen én magam is elcsodálkoztam. Ez nem ban. A versenyről részletesen holnapi számunkból tudhatnak meg többet. Addig is a legjobbak, a győztesek nevei kategóriánként: I. kategória vers: I. Zsapka Krisztina - Udvard, 2. Kollár Ronald - Érsekújvár, 3. Kardos Ádám - Szádalmás II. kategória próza: 1. Pelle Szilárd - Tornaija, 2. Kovács Flóra - Taksony, 3. Pataky Réka - Rimaszombat III. kategória vers: I. Kiss Helga - Dunaszerdahely, 2. Jókai Ágnes - Komárom, 3. Hunyák Gréta - Tornaija, II. kategória próza: 1. Répás Máté - Marcelháza, 2. Paxián József - Nagymegyer, 3. Bócz Dominik - Párkány lehet véletlen, gondoltam. És elkezdtem azon töprengeni, hogyan lehetne ebből filmet létrehozni. A srác adott volt. A kis cigánylány is. Hozzájuk illesztettem egy miliőt és néhány új figurát. Ez már teljes fikció. A fantázia szüleménye. Az anyát, aki módos szeretője által szeretné biztosítani fia jövőjét, Básti Juli játssza kiválóan. Kezdettől fogva benne gondolkozott? Nálam nem a színészi tudás, tapasztalat áll az első helyen, hanem az, hogy milyen ember az illető. Ha úgy érzem, hogy a színész privát jelleme, amilyennek én ismerem, valamilyen módon hordoz közös vonásokat azzal a figurával, akit el akarok játszatni, akkor próbálkozom vele. Két éve, amikor kitaláltam a történetet, találkoztam Básti Julival, és nyilvánvaló volt, hogy ezt a szerepet neki kell eljátszania. De írás közben nem jutott eszembe. Pedig alkatilag, emberileg rengeteg a közös vonás színész és szerep között. A legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy a néző ne egy színészileg jól megoldott feladatot kapjon a filmben, hanem egy hús-vér embert, aki minden pillanatában hiteles. Básti Juli a legjobb színészeink egyike. Sok mindent tud az életről, saját magáról, és minden eszköz birtokában van. Bármit képes eljátszani és többféle módon. Ebből a próbára három-négy megoldást hoz. Abból kell kiválasztani, mire van szükséged. Ez több energiát és figyelmet igényel, mint amatőr szereplőkkel dolgozni, akik csak azt az egyet tudják, ami egyedül rájuk jellemző, hiszen önmagukat adják. Őket meg arról kell meggyőzni, hogy ezt vállalják, és minél természetesebben csinálják. Ebben a filmben jó kölcsönhatás volt profik és amatőrök között. A profik természetesebbek lettek az amatőrök hatására, őket meg az inspirálta IV. kategória vers: 1. Kópé Ildikó - Nagykapos, 2. Fazekas László - Komárom, 3. Csemok Emese - Tornaija III. kategória próza: Első helyet nem adott ki a zsűri. 2. Paszmár Lívia - Farkasd, megosztott 3. hely Egyeg Kamilla - Dunamocs és Mihály Péter - Rimaszombat. V. kategória vers: A kategóriában három első helyezett van, Tóth Krisztina - Somotja, Gálik Zsuzsanna - Rimaszécs, Culka Ottó - Zsigárd, 2. Döme Sándor - Komárom, 3. Bernáth Anikó - Komárom IV. kategória próza : 1. Molnár Csaba - Komárom, 2. Tarr Csilla - Dunaszerdahely, 3. Kontor Péter - Fülek (Oláh Csaba felvétele) nagyon, hogy hivatásos színészekkel dolgozhattak együtt. Meg akartak felelni. Jók akartak lenni. Marcit a főiskolás Miklós Marcell alakítja kamaszos érzékenységgel, Julit pedig a cigány Árvácskának is beillő Kovács Juli játssza varázslatos egyszerűséggel. Mindketten valóban nagyszerű alakítást nyújtanak. Miklós Marcell fantasztikus tehetség. Akkor vették fel a főiskolára, amikor az Új Színház stúdiójában először láttam öt. Már a próbafelvételen vüá- gos volt, hogy ő ezt meg tudja csinálni. Annak, hogy teljesen magára húzta a szerepet, sajnos komoly következményei lettek. Mindent az életéből vitt a filmbe. Lelkileg nagyon megviselte őt a szerep, de már felgyógyult szerencsére. Juli tehetsége is vitathatatlan. Bár elég hirtelen ragadtuk ki az életéből, őt valahogy nem kellett félteni, hogy miképpen fog visszailleszkedni. Amellett, hogy szikrázóan tehetséges, magával ragadó gyerek, rengeteg profi vonást fedeztem fel benne. Komoly esélye van, hogy felnőttként színész legyen. A családja pedig nagyon figyel rá. Apja koreográfus, meggyőződésem, hogy nem fog elkallódni. Juli, féltékenységében, „eltávolítja” az útból Marci szerelmét. Ez már a film vége. Egy katarzis kezdete. Komoly kérdés volt számunkra, hogy a történet hogyan és mivel fejeződjön be. Akik a vágás során látták a filmet, azt tanácsolták, finomabb lenne a film vége, ha nem lenne ott a gyilkosság, hiszen a nézőben így is összeáll, hogy itt valami szörnyűség fog történni. Nem állt össze. Totálisan összeomlott a film. Tehát kellett a kapaszkodó, a szilárd talaj. Azt akartam, hogy nagyon kemény legyen a film vége, ugyanakkor nyitott is maradjon. VI. kategória vers: 1. Vendégh Ágota - Orsújfalu, 2. Jancskár Lajos - Fülek, 3. Kuklis Katalin - Muzsla V. kategória próza: Motyka Ildikó - Abaújszina A verseny történetében a legújabb kategória, a megzenésített versek kategóriájának győztesei: ZBK-Rozsnyó, 2. Sorsvirág együttes - Rimaszombat, 3. Tiszavirág együttes - Kistárkány A közönség szavazatai alapján különdíjasok: Jókai Ágnes - Komárom és Nagy Péter - Dunaszerdahely. A szervezők a verseny végén meghirdették a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny XII. évfolyamát. A szombaton este befejeződött Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny nyerteseinek névsora A szavalok és előadók ünnepnapjai