Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-29 / 99. szám, hétfő
6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 29. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Jukosz ma veszi át a Transpetrolt Pozsony. Lezárulhat a Transpet- rol privatizációja - a cég 49%-os részvénycsomagját ma kellene átvennie az orosz Jukosz olajipari társaságnak és kiegyenlítem a 74 millió dolláros vételárat is. Az ügyletet már a versenyhivatal is jóváhagyta. Ma tartják a Trans- petrol közgyűlését, amelyen az új részvényesek várhatóan átveszik a cég vezetését. A januárban aláírt szerződés szerint az igazgatótanácsban a Jukosz, a felügyelőtanácsban az állam képviselői lesznek többségben. (SITA) Egyre növekvő energiaárak Pozsony. A termelői árak márciusban 1,5%-kal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki a statisztikai hivatal jelentéséből. Leginkább a villany, a gáz és a melegvíz ára nőtt, amiért idén több mint 8%-kal fizetünk többet. Jelentősen, 12%-kal olcsóban juthatunk hozzá a kokszhoz és az olajipari termékekhez. Olcsóbbak lettek a fai- és papíripari termékek is, az előbbiek 4,5, az utóbbiak 1,7%-kal. Az élelmiszerek ára együttesen 2,2%-kal emelkedett. (SITA) Kétszer annyian az Orangenál Pozsony. Az Orange mobilszolgáltató ügyfeleinek száma március végére 1,432 millióra emelkedett, vagyis az elmúlt egy évben csaknem megkétszereződött. A társaság az első negyedévet 1,173 milliárd koronás adózás előtti nyereséggel zárta, ami 50%-kal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának gazdasági eredményét. Forgalmuk 3,001 milliárd koronát tett ki. (ú) Feldarabolják az Arthur Andersent Washington. Gőzerővel folyik a megszűnés peremére került Arthur Andersen nemzetközi érdekeltségeinek feldarabolása. A legnagyobb szeletet a Deloitte Touche és az Ernst & Young hasította ki az Andersen volt nemzetközi piacaiból. A Deloitte 11 országban veszi át az Andersen ügyfélkörét, míg az Ernst & Young 16 „nemzeti” ügyfélkörrel állapodott meg a fúzióról, így mindenekelőtt Németországban és Franciaországban, de szándéknyilatkozatot írtak alá az An- dersen-irodákkal Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában is. (MTI) Rekordveszteség a zenepiacon London. A kalóztechnikák terjedésével tavaly világviszonylatban rekordméretű veszteség érte a legális zenepiacot. 2001-ben 6,5%-kal kevesebb felvételt adtak el, a bevételek 5%-kal estek az azt megelőző évhez képest - derül ki a szakmai vüágszerve- zet, az IFPI körképéből. A globális zenei piac tavaly elérte a 33,7 milliárd dollárt, s összesen 3,2 milliárd hanghordozó fogyott. 2001-ben már minden eladott termékre jutott egy kalózpéldány is, az újraírható CD-k felét zenemásolásra használták, (vg) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2002. április 29-én a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,952 Lengyel zloty 11,622 Angol font 67,946 Magyar forint (100) 17,202 Cseh korona 1,381 Svéd korona 4,545 Dán korona 5,642 Szlovén tollár (100) 18,653 Japán ien (100) 36,365 Svájci frank 28,633 Kanadai dollár 29,902 USA-dollár 46,795 Szlovákia az EU-tagság első három évében 1,7 milliárd euró regionális fejlesztési támogatásra számíthat Pénz az elmaradott térségeknek Az uniós támogatási programokból csak azok részesülhetnek, akik megfelelő pályázatokat készítenek (Képarchívum) Pozsony. Ha 2004-re sikerül belépnünk az Európai Unióba, Szlovákia a tagság első három évében 1,7 milliárd . euró regionális fejlesztési támogatásra számíthat az uniós alapokból - közölte a héten Brüsszelben Ján Figer szlovák tárgyalásvezetővel Guy Crauser, az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatója. TUBA LAJOS Az összeg ezúttal az EU 2000-2006- os pénzügyi tervezési időszakára erre a célra fenntartott keretből származna. Az unióban igazában a hetvenes évek óta támogatják külön a regionális különbségek kiegyenlítését. Az 1975-ben létrehozott Regionális Fejlesztési Alap másfél évtized alatt 41 ezer beruházásba összesen 24,4 milliárd ECU-t fektetett és ebből 873 ezer munkahely alakult. Eleinte Olaszország és Nagy-Britannia kapta a legtöbb pénzt, de a nyolcvanas évek végére Spanyolország került az első helyre. A programok lényege mindvégig az volt, hogy a nemzeti és kulturális sajátosságok megőrzése mellett mérsékeljék az egyes régiók közti fejlettségi különbséget Hazánk uniós tagsága szempontjából a jelenleg is futó, 2000-óta érvényes támogatási szerkezet a fontos, hiszen szerencsés esetben Idén 28,8 milliárd euró jut a fejletlen régióknak. ebből már mi is részesedhetünk. Lényegében két nagy programcsomagra érdemes odafigyelnünk. Az első a Kohéziós Alap, amely jelenleg a négy legszegényebb tagország - Írország, Portugália, Görögország és Spanyolország - infrastrukturális felzárkóztatására szolgál, idén például 6,2 milliárd eu- rós kerettel. A csadakozás után ilyen támogatásra az új tagországok is jogosulttá válnak, hazánk három év alatt 123 és 242 millió euró közti összegre számíthat. A működési mechanizmusa azonos az ISPA előcsadakozási programmal, vagyis közlekedési és környezetvédelmi nagy infrastrukturális beruházásokat támogatnak belőle. Ennél sokkal nagyobb és tarkább a Strukturális Alapok kínálata, amelyek idén például 28,8 milliárd eu- rót biztosítanak a fejleden régiók megsegítésére. Itt a kulcskérdés az adott régión belüli egy főre jutó jövedelem, támogatásra leginkább az jogosult, ahol ez nem éri el az uniós ádag 75 százalékát. Ilyen az EU-n belül is jócskán akad, ezeket az 1. számú célkitűzés hatálya alá tartozónak nevezik. A 2000 és 2006 közti időszakra összesen 11 uniós tagállamban akadt ilyen terület, Ausztria esetében a határ menti Burgen- landot sorolták ide, Németországban pedig a keleti tartományok esetében áll fenn ez a helyzet. Hazánkban az uniós régiófelosztás értelmében az egy főre eső jövedelem általában 40 százalék alatt van, tehát bőven beleférünk a keretbe. Egyeden kivétel a pozsonyi régió, amely az uniós ádagjövedelmet produkálja, így kiesik ebből a csomagból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen támogatás nélkül maradna, mivel részesülhet az ipari és mezőgazdasági szerkezetátalakítás számára fenntartott 2. számú célkitűzés, illetve az oktatási, képzés és foglalkoztatás rendszerének modernizálására szolgáló 3. számú célkitűzés csomagjaiból. Igazán érdekes azonban az 1. számú célkitűzés keretében várható támogatás, hazánk ennek értelmében az új tagországok számára fenntartott 5-7 milliárd eurós keret 6,5 százalékára számíthat. Ennek alapelve is ismert az előcsatlakozási alapokból, a fejlesztési elképzelések költségeinek 75 százaléka fedezhető ebből a forrásból. Végezetül az uniós támogatási rendszer érdekes elemét képezik az ún. Közösségi Kezdeményezések, amelyek ugyan a Strukturális Alapok költségvetésének alig 5 százalékát teszik ki, a csatlakozás után Dél-Szlovákia szempontjából különleges jelentőséggel bírhatnak majd. A jelenleg futó négy program között szerepel ugyanis a LEADER vidékfejlesztési, illetve az INTERREG határon átnyúló együttműködési program, amelyek tág teret biztosíthatnak az itteni fejlesztési elképzelések megvalósításához. Egy szabályról azonban nem szabad megfeledkezni. Az uniós támogatási programokból csak azok kapnak, akik megfelelően tudnak kérni. Ehhez komoly programkészítői és pályázatírói tapasztalatra van szükség. Aki ismeri az elmúlt hat év magyarországi történéseit, tudja, hogy ilyen szempontból Szlovákia hatalmas hátrányban van és ezt a jelenlegi kormány is csak részben igyekezett lefaragni. AmennyiKomoly program- készítői tapasztalatra van szükség. ben ilyen szempontból nem tudunk áttörést elérni, képtelenek leszünk élni a lehetőséggel. Márpedig akkor az uniós szabályok értelmében a források a jobban felkészült országokhoz kerülnek át. FELKÍNÁLOM - MUNKALEHETŐSÉG ’ VÁLLALKOZÁS • ÜZLET • INNOVÁCIÓ - FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak leli információs és innovációs klub Vállalkozók figyelmébe ♦ A Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC), minél több hiteles és sikeres üzleti kapcsolat létrehozása érdekében Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres partnereket. Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését várja, akik szívesen foglalkoznának - akár jelenlegi tevékenységük mellett is - a helyi, bel-és külföldi ajánlatokból az üzleti kapcsolatok létrehozásával., termékek, szolgáltatások, találmányok menedzselésével. ♦ Várja olyan vállalkozások, gyártó, forgalmazó, szolgáltató cégek jelentkezését is partnerei sorába, akik konkrét áru-, termék, termény értékesítési vagy vételi szándéka, a fémforgácsoló, lakatos-, bútor-, nyomdaipari, műanyag-, fafeldolgozó és egyéb szabad kapacitásának, lekötése, befektető-, kooperációs-, közös vállalati partneri igénye miatt szeretne bekapcsolódni közös munkába. Lehetőséget kíván biztosítani a tevékenységük menedzselésére, üzleti partnerkapcsolatok kiépítéséhez, továbbá a mintegy 20 országból folyamatosan érkező kereslet-kínálati ajánlatok megismeréséhez. Várja azon a cégek jelentkezését is, akik helyet tudnának biztosítani egy helyi, belföldi és nemzetközi kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó üzműködéséhez. ♦ Munkatársakat keresünk! Cégreferensi, témamenedzseri, üzleti, munkaügyi tanácsadói, területi képviselői munkakörbe, konkurenciamentes, új, jövőorientált, fokozatosan fejlődő üzleti tevékenységhez (nem termékértékesítési és nem MLM) várjuk jó fellépésű és kommunikációs készséggel rendelkező, dinamikus, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező urak és hölgyek jelentkezését az ország egyes városaiból. A jelentkezők lehetnek aktív, bel- és külföldi kapcsolatokkal rendelkező nyugdíjasok is. A magyar nyelven kívül más idegen nyelvtudás vagy biztosítási-, banki-, kereskedelmi üzletkötői gyakorlat további lehetőséget jelenthet, de nem feltétel. Üzleti kooperációs ajánlatok 9656 Olaszországban egy élelmiszerkülönlegességeket (hangsúly a borokon és helyi különlegességeken van) értékesítő, mintegy 130 boltot magában foglaló üzletlánc kibővítené kínálatát olyan élelmiszer specialitásokkal, mint a szalámi, méz és egyéb, EEC-ren- deletnek megfelelő termékekkel. Angol vagy olasz nyelvismeret szükséges. 9503 Olasz faipari vállalat vásárolna fűrészelt falapokat. Ajánlatokat lehetőleg olasz nyelven kér. Eddig Ausztriából importált. 9603 Olasz cég, amely az építőiparban és az építőanyag kereskedelemben tevékenykedőt, és egyebek mellett gipsz álmennyezeteket készít, lakóépítkezésben és szerelésben, valamint tervezésben jártas partnereket keres együttműködés céljából. A cél az, hogy közösen vegyenek részt tendereken és vállaljanak el szerződéseket Olaszországban; joint venture létesítése is lehetséges. 9609 Olasz cég raklapelemeket gyártatna, így gyártó cégekkel keresi a kapcsolatot. Elemminták rendelkezésre állnak. 9537 Ukrán fakitermelő cég ajánlata: puhafa (fenyő, lucfenyő), keményfa (tölgy, bükk, kőris, éger, juhar, nyírfa), táblák, gerendák, padlólapok, parkett szegélylécek, raklapok, bútorlapok, valamint faszén. 9435 Ukrán cég pulykatenyésztési és feldolgozási technológia (kapacitás: 250 ezer db/év) valamint baromfitakarmány-keverő üzem beszerzésében érdekelt. 9433 Ukrán rt. polietilén és polipropilén vásárlásában érdekelt. 9432Ukrán cég sörárpát vásárolna 5000-2000 ezer tonna mennyiségben. 9431 Ukrán rt. felvenné a kapcsolatot szójatermékeket (szójafehérje és szójahús) előállító vállalatokkal. 9429 Orosz szervezet ukrajnai képviselete sertés- és marhahús konzervek (325, 338 gr. fémdobozos kiszerelésben, 200 tonna/negyedév), mélyfagyasztott szarvasmarhahús és mélyfagyasztott félsertés vásárlásában érdekelt. 9427 Ukrán vállalat alma, meggy, sárgabarack konzervek vásárlása céljából felvenné a kapcsolatot konzervipari cégekkel. 9426 Ulttán agráripari vállalat felvenné a kapcsolatot mezőgazdasági gépalkatrészeket gyártó, illetve forgalmazó cégekkel. 9425 Ukrán agráripari rt. saját fel- használásra növényvédő szereket (gyomirtó szereket) vásárolna. 10 ezer ha földterület bérleménnyel rendelkezik. Ingatlan és befektetés Számos bel- és külföldi partner részéről megnyilvánuló érdeklődés indokolttá tette a cégek, vállalkozók, magánszemélyek, a városi és falusi önkormányzatok részére kialakított, az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési- és befektetési szolgáltatást. A tevékenység kiteljed az ingyenes tanácsadás mellett, gyárak, szállodák, üzemek, kastélyok, üdülők, business centernek alkalmas két vagy többszintes épületek, telkek kereslet-kínálatára, a bérle- ményi és az apportként vállalkozásba vihető konstrukciókra is. Innováció Német és amerikai partnereink várják cégektől, feltalálóktól mindazon high-tech ödeteket, amelyeket szükség szerint finanszíroznának, egyetemek, főiskolák, intézeteket is várnak ahol az anyagi feltételek hiánya miatt témák várnak fejlesztésre. Ajánljuk az ingyenes iparjogvédelmi (találmány, ipari minta, termék- és cégnév védelem) tanácsadási tevékenységet, magánembereknek, vállalkozóknak, cégeknek. Segíteni kívánjuk, közreműködünk újdonságok, új termékek, találmányok hasznosításában, melyek USA partner cég révén 60 országba kerülnek továbbításra, az innovációk után érdeklődő partnerekhez. Munkaerő kínálat és kereslet belföldön Munkaadók, cégek, vállalkozásoknak szolgáltatást ajánlunk. A céljaiknak megfelelő vezető-, speciális-, kvalifikált-, szak- és egyéb szakképesítés nélküli-, betanított-, segédmunkaerő, munkatársak ajánlása és keresése költségkímélő módon. Munkanélküliek, pályakezdők részére: mindenféle szak- és egyéb képesítéshez nem kötött munkalehetőség, végzettségnek és gyakorlatnak megfelelő munka keresése, ajánlása 18-50 éves korig. Konkrét ajánlatok: Érsekújvári telephelyre NC esztergályos, maros, csiszoló szakmunkás. Az egész ország területéről különféle nyelveken beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek, továbbá idegen nyelveket nem beszélők részére is cégreferens-, cég- képviselet-, témamenedzser, belföldi és nemzetközi hálózati (nem MLM) feladatokhoz, találmányok-, új termékek menedzselése, szabad kapacitások lekötésének bonyolítása. A jelentkezők lehetnek pályakezdők és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezők egyaránt. Munkalehetőségek külföldön Magyarország: szakképzett ápolónőket várunk sürgősen; mindenféle szakterületre várunk jelentkezőket. Angol nyelvterület: hotel- és kórházi személyzet, szórakoztató ipar, turizmus, építkezés, élelmiszeripar, információ technika, egészségügy. Német nyelvterület: csak bejelentkezés, munkaadó keresés, Itiajánlás, szezonmunkák. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti-, munkaerő-piaci, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak az olvasók, a konkrét termékeik értékesítésében, szabad kapacitásuk lekötésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető, közös vállalati partnerkapcsolatok kiépítésében. A szerkesztőség a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása. Az FMMC munkatársai: Szlovákia; 035/6404-175 vagy 0904/325-503; 0903/020-814, Magyarország: 0036/96/411879, 0036/96/523-910, 523911, e-mail: fmmc@mail.datanet.hu