Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-29 / 99. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 29. KOMMENTÁR Pótcselekvések pártjai SZILVÁSSY JÓZSEF Fontos és Szlovákiára teljes mértékben vonatkoztatható gondolatot fejt ki Petr Pithart néhány hete magyar fordításban is olvasható tanulmánykötetében. A cseh szenátus elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy a posztszocialista országokban egyre több olyan politikus akad, aki úgy véli: nem okos stratégiával, távlatos program révén maradhat a politikai csúcson, hanem azzal, hogy négyévente lehetőleg mindenben és jó hangosan rálicitál politikai ellenfeleinek ígérgetéseire. Három visegrádi társunk, Magyarország, Csehország és Lengyel- ország politikai elitje a voksolások előtt visszatérő kampányharsogások ellenére - a szélsőséges pártokat leszámítva - már jórészt konszenzusra jutott a nemzet és az állam sorskérdéseiről. Ezért ott nem a legfőbb célokról, hanem leginkább a leghatékonyabb politikai eszközökről zajlik a megméretés. Ez a három ország már tagja az észak-atlanti katonai szövetségnek és az európai uniós tagjelöltek között is az élmezőnyben szerepel. Szlovákiában ma sem egyértelmű a helyzet. A HZDS évek óta ugyan a legerősebb tömörülés, ám ők hangoztathatnak bármi szépet és jót, fogadkozhatnak bárhogy is, Meciar vezetésével egyszerűen elfogadhatatlanok a nyugati döntéshozók számára. Robert Fico úgynevezett harmadikutas programja valamiféle rendet, egyebek között vagyonelszámoltatást ígér, nem tudni, milyen módszerekkel. Hetekig élesen ellenezte például a gázművek magánosítását, ám különösebb eredmény nélkül. Most a villanyművek privatizálását ostorozza. Miközben szava sincs arról, hogy Gyetván és máshol többnyire hazai harácsolok taszítanak súlyos megélhetési gondokba sok ezer szlovák munkavállalót. Mi sem jellemzi jobban a jelenlegi szlovákiai közgondolkodás szintjét, mint az a tény, hogy ilyen silány kampányfogásokat alkalmazó politikai mutatványokkal Fico a legnépszerűbb szlovák politikus. S hasonló hatásvadászattal kapaszkodik egyre magasabbra az ANO is. Ez a populista pótcselekvés kísért a legtöbb szlovák kormánypárt jelenlegi magatartásában is. Rossz példával a KDH jár elöl, amely hónapok óta egyértelműen az ígérgetés és a nacionalista retorika eszközeit használja. Nagymértékű adó- csökkentést ígér, miközben főleg a kedvezménytörvény és a Benes-dekrétumok ügyében Vladimír Palkó és Frantisek Miklosko olyan magyarellenes megnyilvánulásokra vetemedett, amelyek akár Pavel Koncos, sót: Malíková vagy Slota szájából is elhangozhattak volna. Nem akart kilógni a sorból az SDKÚ vezetése sem. Duray Miklós ominózus budapesti közszereplését lehet vitatni, bírálni, de semmiképpen sem olyan hangnemben, ahogy azt a kormányfő-pártelnök vagy a külügyminiszter tette, akiknek a szeme előtt nyilván ugyancsak pártjuk csökkenő népszerűsége lebegett. Nem szívderítő hát a szlovák politikai tájkép a szeptemberi választási csata előtt, hiszen ilyen légkörben és ilyen szellemi munícióval aligha születhetnek stratégiai elképzelések. A borúra nem is kevés derűt leginkább a Magyar Koalíció Pártja hozhat. Éspedig olyan tartalmas választási programmal, amelyből világosjövőkép rajzolódik ki, miközben a szlovákiai társadalom és magyar nemzeti közösségünk gondjaira is talál hatékony gyógymódot. Ilyen értékrenddel erősítheti meg jelenlegi pozícióit elsősorban a hazai magyar, de a magyarországi kampányesemények miatt kissé elbizonytalanodott szlovák szimpatizánsok körében is. Ötvenszázalékos pertu TÓTH MIHÁLY Érdemes lenne a magyar állam költségén kiadni, majd minden határon túli magyar családhoz eljuttatni azt a szöveggyűjteményt, amely azokból az elemzésekből, esszékből és publicisztikákból állna össze, amelyeket az Élet és Irodalom kezdeményezésére határon inneni és túli értelmiségiek írtak a kedvezménytörvényről. A november óta megjelenő sorozatot olvasva még inkább az a benyomásom, hogy a budapesti törvényhozók távolról se éltek a határon túli magyarok tanácsadói potenciáljában rejlő lehetőségekkel. Az egyszerűbb megoldást választva bedobták a köztudatba a „közösségek legitim képviselői” partnerként való elfogadásának elvét. Ha rosszmájú akarnék lenni, azt írnám: így volt kényelmesebb. De nem teszem, hanem feltételezem, hogy Budapest azt remélte, a környékbeli országokban működő „legitimek” majd mindent latba vetnek az értelmiségiekben felhalmozódott összes tudás, kétely, esély és veszély figyelembevételére. Akár a budapesti kormányt terheli a felelősség azért, hogy a „legitimek” bölcsességének abszolutizálásával rövidre zárta a törvény előkészítésének folyamatát, akár a határon túli magyar pártok hibájából maradtak ki a tanácsadásból azok, akik az ÉS oldalain most teret kaptak véleményük kifejtésére, bizonyítható, hogy az irodalmi hetilapban megjelenített nézetek figyelembevételével tökéletesebb, konfliktusforrásoktól mentesebb státus- törvényt fogadhatott volna el a magyar parlament. A sorozat úgyszólván minden szerzője rámutat, hogy a törvény megfogalmazói nem differenciáltak, noha kétségbevonhatatlan, hogy nagymértékben különbözik a csallóközi, a kárpátaljai vagy az erdélyi magyar anyagi és szellemi nyomorának jellege. A többségi nemzet demokráciaértelmezése mindenütt a két háború közötti időszakban gyökerezik. Van szerző, aki csak utal arra, hogy a törvény elfogadásának időzítése mennyire nem a véletlen műve. Mások nyíltan kimondják, hogy kampánycélokat is szolgált e jogszabály. Legtöbbjük kész ténynek tekinti, hogy itt bizony klientúraépítésről van szó. Amit különösen hangsúlyosan kritizálnak: a szomszédpolitikai melléfogások. Sorok között gyakran ott a kifogás: a státustörvény kérdésében magyar-magyar relációban nem jött létre egyenjogú partnerség. A „ki állja a cechet” elv alapján úgy tűnik, a magyarigazolvány kérdésében a Fidesz és a Magyar Koalíció Pártja között csak 50 százalékos a pertu. A pillanatnyi haszon a törvény elfogadását nyélbe ütő kormányé, a távlati kockázat azonban a kisebbségeké. Ennek minimalizálását szolgálhatta volna azok megkérdezése, akik státusmagyarügyben már hónapok óta az Élet és Irodalomban hallatják hangjukat. §- TALLÓZÓ = ! NEUEL?ÜRCHERZE^ A svájci lap tudósítójának, Andreas Oplatkának a cikkét közölte szombaton Választás utáni csatározások Magyarországon címmel. A szerző részletesen ismerteti a töredékszavazatokkal kapcsolatos beadványt, amely mintegy a választási törvény utólagos újraértelmezését foglalta magában, s megállapítja, hogy ez főleg a mérleg nyelvét alkotó SZDSZ ellen iránytűt. A beadvány alapgondolatát Oplatka abszurdnak nevezi, s ezt azzal indokolja, hogy egyrészt elfogadása esetén visszamenőleg megkérdőjelezné a korábbi kormányok legitimitását is, másrészt ellentmondana annak az alapelvnek, amely szerint a szabályokon legfeljebb a játék előtt lehet változtatni, de utólag, visszamenőleg nem. „Az Országos Választási Bizottság végül pénteken elutasította a beadványt” - úja Oplatka, s szól a megtámadott- Őszinte leszek, barátom. Amióta elfogadom a csúszópénzeket, kollégáim nem közösítenek ki, mint azelőtt, mandátumokról is, amelyeknek amikor igyekeztem tisztességes maradni... (Gossányi Péter rajza) ügye azonban „a hatalmi viszonyokra már nem lehet befolyással”. Milyen a politikai és társadalmi helyzet Csehországban, másfél hónappal a június 14-15-ére kiírt voksolás előtt? Kétesélyes képviselő-választás Csehországban másfél hónappal a június 14-15-ére kiírt képviselőházi választások előtt az a helyzet, hogy csupán két politikai erőnek van reális esélye a győzelemre: a négy éven át kisebbségben kormányzó Cseh Szociáldemokrata Pártnak vagy a Václav Klaus vezette ellenzéki, jobboldali Polgári Demokratikus Pártnak. KOKES JÁNOS A felmérések eredményei azt mutatják, hogy Klausék támogatottsága valamivel nagyobb, 24-27 százalék körüli, a Vladimír Spidla irányította szociáldemokratáké pedig 22- 25 százalékos. A különbség nem nagy, tehát hiba volna a választást előre lefutottnak tartani. Ráadásul a választási kampány legerőteljesebb, legfontosabb része még előttünk van, s köztudott, hogy sok választó csak az utolsó napokban dönti el, kire adja le voksát. A legutóbbi felmérések azt is jelezték, hogy a szociáldemokraták népszerűsége mérsékelten növekszik. Várható az is, hogy a kormány is tesz a választásokat megelőző időszakban néhány közhangulatot javító intézkedést, ahogy ez már ilyenkor szokás. Rajtuk kívül csak a jelenlegi parlamenti pártoknak van esélyük a képviselőházba való bejutásra. A Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt továbbra is tartja 8-10 százalékos választói bázisát, és a Szabadság Unió, amely januárban egyesült a parlamenten kívüli Demokratikus Unióval, szintén nagyjából hasonló támogatottságnak örvend. Ez a két tömörülés Koalíció néven választási szövetségre lépett, s 17-18 százalék körüli a támogatottsága. A Koalíció egyébként a korábbi Négyes Koalíció utódja, amelyből kiesett a Polgári Demokrata Szövetség. Ennek a korábbi jobboldali kormánypártnak ma gyakorlatilag nincs szavazóbázisa, ráadásul felgyülemlett hatalmas adósságait sem volt képes rendezni, ezért szó szerint kiebrudalták a választási szövetségből. A belső viták következtében azonban a tömörülés nagy győzelmi reményei is lényegében szertefoszlottak. Szintén biztosra lehet venni Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának bejutását a képviselőházba. A kommunisták népszerűsége az utóbbi időben folyamatosan nőtt, illetve stabilizálódott, nagyjából 15 százalék körül, ami nem kevés. A kommunistákat Qgyan a legmagasabb hivatalos szinten, állítólag elvi megfontolásokból, a többi párt eddig nem engedte maga közé, de ez az elszigeteltség a gyakorlatban egyre inkább a múlté. Már a most befejeződő időszakban is számtalan esetben a kommunisták támogatásával vittek keresztül egy-egy javaslatot a szociáldemokraták vagy a polgári demokraták, a legutóbbi, a Benes-dekrétumokat érintő képviselőházi nyilatkozattal kapcsolatban pedig már senki sem szólt egy szót sem, s a kommunista párt a dokumentum teljes értékű aláírója lett. Nem volt ezért véletlen, hogy néhány prágai lap már arról út, hogy ezzel a kommunisták kikerültek az elszigeteltségből. A probléma azért nagyon fontos, mert ha a kommunisták a többiek által is elismert normális parlamenti erővé válnak, akkor a parlament működése is normalizálódik, s a szavazásokkor ez sok esetben igen módosult erőviszonyokat jelenthet. Ugyanakkor nehezen elképzelhető, hogy a kommunistákkal a kormányalakítással kapcsolatban valamelyik párt is nyíltan számolna, bárműyen legyen is a választás végeredménye. A kommunistákat eddig Václav Havel államfő is ignorálta. Havel azonban jövő februárban távozik hivatalából, s nem valószínű, hogy a helyébe lépő politikus folytatná ezt az érthető, de demokratikusnak nem tekinthető „hagyományt”. Megfigyelők a polgári demokraták vagy a szociáldemokraták várható győzelme mellett azt is jelzik, hogy Csehországnak a jövőben valószínűleg koalíciós kormánya lesz, mert senki sem szerez abszolút többséget, s kisebbségi kormányt sem igen akar senki, hiszen annak igencsak meg van kötve a keze. A két nagy párt a Koalíció egy-egy felét szeretCsehországnak a jövőben valószínűleg koalíciós kormánya lesz. né legszívesebben kormánykoalíciós partnernek. A szociáldemokraták jelezték, hogy a kereszténydemokraták állnak hozzájuk a legközelebb, s ezt a Cyril Svoboda vezette párt is elismeri. A polgári demokratáknak hasonló a viszonya a Szabadság Unióhoz, bár ott a feleket személyi ellentétek osztják meg. Ne feledjük ugyanis, hogy a Szabadság Unió a polgári demokraták tömörüléséből vált ki, mégpedig tiltakozásul Klaus ellen, s ezt bizonyára egyikük sem felejtette el. Ma mindenesetre úgy tűnik, hogy megfelelő választási eredmény esetén a felek képesek lennének az együttműködésre. Mint ismeretes, ezeken a személyi ellentéteken bicsaklott meg 1998-ban az esetleges jobboldali kormányalakítás. A jobboldalnak akkor ugyanis a 200 tagú képviselőházban együttesen 101 mandátuma volt. Ezért is tanulságos, hogy végül a két nagy párt volt képes a megegyezésre, aminek eredménye egy lényegében sikeres kisebbségi szociáldemokrata kormányzás volt. S bárki bármit állít, tény, hogy Klausék nagyon konstruktív módon, bár természetesen nem ellen- tételezés nélkül, ezt a kormányzati sikert a maguk módján lehetővé tették. A harmadik, sokat vitatott változat, hogy ismét egy párt kormányozna Csehországban. Klausék és Spidláék között csupán a szereposztás lenne most fordított egy polgári választási siker esetén. Ezzel függnek össze azok a spekulációk is, hogy esetleg nagykoalíció alakulna. Ezt a két nagy párt ugyan elutasítja, de nem zárja ki. A Benes-dekrétumokat érintő képviselőházi nyilatkozat kapcsán egy vezető polgári demokrata politikus így fogalmazott: a nemzeti érdekek védelme a szociáldemokraták úányába taszít minket. Mindenesetre a két nagy párt megmutatta, hogy képes az együttműködésre, s vitathatatlan hogy ez az elmúlt négy évben az ország javára vált. A most lezajlott magyar választási kampány tükrében bizony ezen a téren nagyon irigykedhetünk a csehekre. Véglegessé vált, hogy a választásokon 28 párt és mozgalom indul. A többségnek nincs esélye a parlamentbe való bejutásra. Azok a pártok azonban, amelyek legalább másfél százalékos támogatást szereznek, a jövőben számolhatnak az állami támogatással, s ez egy párt szempontjából szintén fontos dolog. A szerző prágai munkatársunk A feltételezett fegyveres akciók előkészítésével összefüggésben a hatóságok most három gyanús személyt köröznek Terror: öngyilkos merényletek Németországban? DOROGMAN LÁSZLÓ Egy országos napilap értesülése szerint terrorista csoportok tagjai öngyilkos merényletekre készülnek németországi célpontok ellen. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írta, hogy a belbiztonsági szervek vezetőinek ellenkező értelmű állításával szemben támpontok merültek föl öngyilkos akciók küszöbönálló elkövetésére. A szövetségi főügyész és a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnökhelyettese elismerte ugyan, hogy Németországban romlott ugyan az „általános veszélyeztetettségi helyzet”, ám siettek hozzátenni: konkrét merényletekre utaló jelek nincsenek. Ezzel szemben a FÁZ titkos- szolgálati szakírója, Udo Ulfkotte kiderítette, hogy a BKA mecken- heimi (Rajna-vidék) részlegének bizalmas jelentése - amelyet megküldték az összes határőr-parancsnokságnak, a szövetségi hírszerzésnek és a tartományi bűnügyi hivataloknak - leszögezi: a következő húsz napon belül túszszedő akciókkal és öngyilkos merényletekkel kell számolni az NSZK-ban. A BKA értesülése szerint az afganisztáni Paktia tartományban tartózkodó Dzsalal Dudin nevű személy, akit az al-Kaida támogatói közé sorolnak, tervet dolgozott ki. Emberei Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában egyenként 300-400 személyt akarnak túszul ejteni, hogy Uy módon kényszerítsék ki Európában bebörtönzött cinkosaik szabadon bocsátását. Ha a hatóságok ezt megtagadnák, a túszszedők készek foglyaikkal együtt a levegőbe röpíteni magukat. A BKA-jelentés tudni véli, hogy a túszejtési akciókat a Los Angelesben élő Zia Hal Mundi finanszírozza; minden potenciális öngyilkosnak százezer dollárt helyezett kilátásba. Az összeget a merénylők családtagjai kapnák kézhez az öngyilkosság után. A FÁZ beszámolója szerint az említett három országban mintegy harminc potenciális merénylő tartózkodik: iraki, iráni, jemeni és szudáni állampolgárok. A feltételezett merényletek előkészítésével összefüggésben a német hatóságok jelenleg három személyt köröznek; a három terrorista Sah Ahmed Pergam, Rasid és Nisza név alatt bujkál. A szerző az MTI tudósítója CIA: az új támadás elkerülhetetlen Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) műveleti részlegének igazgatóhelyettese szerint elkerülhetetlenül bekövetkezik egy új terrortámadás amerikai érdekek ellen. „Az igazság az, hogy a terrorizmus elleni legnagyobb erőfeszítések ellenére sem az a kérdés, hogy lesz-e újabb terrortámadás, hanem az, hogy mikor” - mondta James Pavitt még április 11-én az észak-karolinai Duke Egyetemen tartott beszédében, amelynek szövegét szombaton hozta nyüvánosságra az ügynökség. „Olyan sok lehetséges célpont kínálkozik, és az ellenség oly mértékben kész feláldozni életét, hogy tökéletes védelem nem létezik” -jelentette ki. (m)