Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-19 / 91. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 19. 15 TÉMA: A VÁLASZTÁSOK MÁSODIK FORDULÓJA ELŐTT A visszalépések miatt csak tizenkét körzetben indul három jelölt a magyarországi választások második fordulójában 131 egyéni mandátum dől el Vasárnap rendezik a magyar- országi országgyűlési választások második fordulóját. Csupán 45 körzetben dőlt el az első fordulóban a párharc, vagyis csak ennyiben tudta megszerezni az egyik jelölt a szavazatok több mint ötven százalékát, 131 körzetben voksismétlés lesz. ÖSSZEFOGLALÓNK A második fordulóban összesen 201 mandátum sorsáról dönthetnek a választók. Ebből 131-et az egyéni jelöltek szerezhetnek meg, a többi mandátumot az országos listáról, a töredékszavazatok alapján osztják ki a pártok között. Az első fordulóban a 45 egyéni jelölt mellett a területi listáról 140-en kerültek be a parlamentbe. A maradék egyéni választókerületekben 12 helyen indul a második fordulóban három jelölt, a többinél két jelölt közül választhatnak a szavazók. Egyéniben összesen tehát még 274 jelölt verseng a mandátumokért. A második fordulóban már csak egyéni jelöltekre lehet szavazni, mivel valamennyi területi listás szavazás érvényes és eredményes volt az első fordulóban. Most már nincs olyan szabály, hogy a szavazatok minimum felét meg kell szereznie a jelöltnek (bár azokban a körzetekben, ahol csak ketten indulnak, mindenképpen megszerzi), így aki a legtöbb voksot kapja, azé a mandátum. Az előzetes latolgatások szerint alakultak a visszalépések. A 131 körzetből hétben (az MSZP támogatásával indul Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Pető Iván, Szent- Iványi István és Mécs Imre budapesti, valamint Gál István balmazújvárosi, Török Gusztáv Andor kalocsai és Kocsis Imre Antal szekszárdi szabad demokrata képviselőjelölt) visszaléptette jelöltjét a gyengébben álló SZDSZ-es javára az MSZP, míg 71-ben a liberálisok léptek vissza a szocialisták javára. A Munkáspárt jelöltjei is mind visszaléptek, ők is a szocialistákat támogatják. A Centrum jelöltjeire bízta, hogy visszalépnek-e a második fordulóban, s ha igen, ki javára. Jelöltjeik többnyire nem indulnak a második fordulóban, ők az ellenzéket támogatják, így az elnök Kupa Mihály és a nagyon jó eredményt elért Gyenesei István is. A MIÉP minden jelöltjét visszaléptette a Fidesz- MDF javára, a négy állva maradt kisgazda közül három visszalépett, de ők nem határozták meg, kinek a javára. Van olyan megyei szervezete Torgyánéknak, amely inkább az MSZP-t támogatja. A jászapáti központú egyéni választókerületben, miután újraszámolták a szavazatokat két harmadik helyezettet hirdettek. Az első fordulóban, szocialistaként győztes Szekeres Imre javára visszalép ugyan az eddig egyedüli harmadikként jegyzett szabad demokrata Magyar Levente, ám a második legtöbb szavazatott szerzett fideszes Járvás István javára is visszalép az immár holtversenyben harmadik helyezett, kisgazda Rózsi Gábor. Gyöngyösön a választás megismétlését kérték a kormánypártok, mert szerintük az ellenzékiek megsértették a kampánycsendet, de kérésüket nem teljesítették. A MIÉP a budapesti voksok újraszámlálását kezdeményezte, erre azonban valószínűleg nem kerül sor. Az Országos Választási Bizottság mintegy száz panaszt tárgyalt, s 18 állásfoglalást adott ki, ami több a négy évvel korábbinál. A Legfelsőbb Bíróság idáig mind a 13 ügyben helytállónak tartotta az OVB határozatát, amely ellen panaszt nyújtottak be. Az OVB állás- foglalásai ellen azonban nincs jogorvoslati lehetőség. Vasárnap este legkésőbb 10 óráig meglesz az előzetes végeredmény. (mert, o) Kétszínű ország (Forrás: lnfostart.hu) Az első helyen álló (vagy már győztes) jelöltek megoszlása választókerületenként Budapest főváros Fidesz-MDF MSZP A választókerületekből 37 helyen négy százalék alatti a különbség az ellenzéki és kormánypárti jelöltek között Lehet fordítani, de csak nagyon ÖSSZEFOGLALÓNK A Fidesz-koah'ció egyetlen esélye a győzelemre az, ha mind a 37 olyan körzetben nyerne, ahol a jelöltek között öt százaléknál kisebb a különbség, továbbá mind a 30 helyen nyerne, ahol jelöltjei vezetnek legalább ennyivel és még legalább négy helyen megverné a pillanatnyilag előnyösebb helyzetben lévő ellenzéki jelöltet is. Meg lehet fordítani a választások első fordulójának eredményét - csak éppen nagyon nehezen. Erre a következtetésre jutott a Népszava a választókörzetek eredményei alapján. Pusztán a számokat alapul véve valószínűsíthető, hogy 78 körzetben születhet ellenzéki győzelem, ezzel szemben 30 helyen áll nyerésre a Fidesz. További 22 körzetben még csak valószínűsíteni sem lehet a várható eredményt, ezekben úgymond, bármi megtörténhet. Előnyös helyzetben várhatják az ellenzéki pártok a második fordulót: a 131 választókerületben 75 helyen állnak első helyen az MSZP politikusai. Ezek közül 64 helyen több mint 4 százalékkal vezetnek a kormánypárti jelölttel szemben. Ezt a 64 mandátumot feltehetőleg ők szerzik meg, hiszen a legtöbb helyen még számíthatnak a javukra visszalépő ellenzéki pártok (SZDSZ, Centrum, Munkáspárt) szimpatizánsainak szavazataira is. Ezzel szemben a Fidesz jelöltjei 56 választókerületben állnak nyerésre - ami azonban csupán első ránézésre tűnik kedvezőnek. E választókerületekben ugyanis mindössze 30 helyen állnak valószínűsíthetően nyersére, azaz ennyi kerületben rendelkeznek több mint négy százalékos előnynyel. Ezeknél az adatoknál jóformán nem vettük figyelembe a második fordulóra bejelentett visszalépéseket, amelyek pedig tovább erősítik a szocialistákat, hiszen az SZDSZ 103, a Centrumpárt 29 a Munkáspárt további 8 helyen áll a harmadik helyen, szemben a Fidesz támogatására szóba jöhető 25 MIÉP-es és 4 kisgazda képviselővel. A második forduló 131 egyéni választókerületéből 37 helyen négy százalék alatti a különbség az ellenzéki és kormánypárti jelöltek között. Ezekből 23-ban az utóbbiak vágnak neki kedvezőbb helyzetből az április 21-i voksolásnak, az ellenzék jelöltjei 14 helyen vezetnek. E „kétesélyes” kerületekben azonban a visszalépéseket követően, a szövetséges pártok át- szavazói 14 helyen hozhatnak több mint 5 százalékos előnyt az ellenzéknek, ezzel szemben a Fidesz mindössze egy helyen kerülhet előnybe hasonló mértékben. További 22 helyen úgymond bármi megtörténhet, hiszen itt a visszalépések után sem szerezne öt százaléknál nagyobb előnyt egyik jelölt sem - hangsúlyozzuk: tisztán az első forduló adatai alapján számolva. Az adatok tehát azt mutatják: az ellenzéki jelöltek a 131 körzetből nehezen 78-ban vannak kedvező helyzetben, ezekben vezetnek egyedül legalább négy vagy támogatóikkal legalább öt, vagy több százalékkal. Ugyan ezen elv alapján a Fidesz és potenciális szövetségesei 31 helyen vannak kedvező helyzetben. További 22 kerületben pedig nagyjából egyforma esélye van mindkét tömörülésnek a győzelem megszerzésére. Abban az esetben, ha minden körzetben az első forduló alapján esélyesebb jelölt nyerne, úgy az ellenzék a már megszerezett mandátumokkal együtt 176 képviselőjüket, míg a jelenlegi kormánypártok valószínűleg 118 képviselőt delegálhatnának. Ehhez jön még a 22 kétesélyes körzet nyertese, valamint a második fordulóban listákról, töredékszavazatok alapján kiosztott 71 hely. Ez utóbbiakból azonban a második helyen végző párt részesül nagyobb arányban, de semmiképpen sem olyan mértékben, hogy azzal megfordítsa a választások eredményét, (n-a) Nagy hiányzók, ismertebb jelöltek és ellenfeleik Érdekesebb párharcok ÖSSZEÁLLÍTÁS A magyar fővárosban izgalmas küzdelemre lehet számítani a 18. választási körzetben, ahol Pokomi Zoltán, a Fidesz elnöke mérkőzik meg a külügyi bizottság elnökével, Szent-Iványi Istvánnal (SZDSZ), valamint a 32. körzetben, ahol az MSZP alelnöke, lendvai Ildikó Németh Zsolt (Fidesz-MDF) külügyi államtitkárral csap össze. A12. körzetben Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter (MSZP) a budapesti Fidesz-vezér, Tirts Tamással csap össze, a régi páros, Baráth Etele (MSZP) és Ory Csaba (Fidesz- MDF) ismét megmérkőzik. Négy éve Baráth 8 szavazattal kapott ki Órytól. Bács-Kiskun megye bácsalmási körzetében Tabajdi Csaba (MSZP) volt határon túli mindenes és Fenyvesi Máté (Fidesz-MDF) exlabdarúgó párharca tűnik izgalmasnak. Pest megye budaörsi körzetében a legtöbb vizsgálóbizottságot kezdeményező szocialista Keller László a Lockhead-ügybe belebukott Selmeczi Gabriellával (Fidesz- MDF) mérkőzik meg, míg a pilisvö- rösvári körzetben a fideszes Frajna Imre ellenfele Horn volt titokfelügyelője, Nikolits István (MSZP) lesz. Olyan nevek, mint Rockenbauer Zoltán, Deutsch Tamás, Ülés Zoltán, (mind Fidesz), Vári Gyula, Nagy Sándor (mind MSZP), Kuncze Gábor és Pethő Iván (SZDSZ) hátrányban vannak a második forduló előtt viszonylag ismeretlen ellenfelükkel szemben. Hiányoznak majd a második fordulóból olyan nevek, mint Torgyán József (FKgP), Kupa Mihály (Centrum), Schuster Lóránt (MIEP), vagy Zwack Péter (SZDSZ), (mert) Első és második helyen állók közti legkisebb különbségek Egymás nyomában ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK Az alábbiakban azoknak a körzeteknek az eredményeit olvashatják, ahol a legszorosabb verseny alakult ki ajelöltek között. Győr-Moson-Sopron megye 2. számú körzet Győr székhellyel 1. Szakács Imre (Fidesz-MDF) - szavazat: 16 807 2. Szabó Sándomé (MSZP) - szavazat: 16 799 szavazatkülönbség: 8 Tolna megye 1. számú körzet Szék-' szárd székhellyel 1. Halmai Gábomé (MSZP) - szavazat: 13 167 2. Braun Márton (Fidesz-MDF) - szavazat: 13 044 szavazatkülönbség: 123 Hajdú-Bihar megye 8. számú körzet Balmazújváros székhellyel 1. Tiba István (Fidesz-MDF) - szavazat: 8 029 2. Tóth József (MSZP) - szavazat: 7 888 szavazatkülönbség: 141 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 7 számú körzet Kisvárda székhellyel 1. Bajor Tibor (MSZP-MSZDP) - szavazat: 11180 2. Borkó Károly (Fidesz-MDF) - szavazat: 11026 szavazatkülönbség: 154 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. számú körzet Nagykálló székhellyel 1. Tóth András (Fidesz-MDF) - szavazat: 9 945 2. Sándor Elek (MSZP) - szavazat: 9 772 szavazatkülönbség: 173 Pest megye 15. számú körzet Cegléd székhellyel 1. Czinege Imre (MSZP) - szavazat: 15 188 2. Csáky András (Fidesz-MDF) - szavazat: 15 003 szavazatkülönbség: 185 (va-.hu) AZ ORSZÁGGYŰLÉSBE MÁR BEJUTOTTAK Nyugodt negyvenötök Negyvenöt választókörzetben nem lesz szükség második fordulóra. 24 szocialista, 20 Fidesz-MDF és egy SZDSZ-MSZP jelölt már biztosan tagja a következő parlamentnek. Csizmár Gábor MSZP Budapest Pál Tibor MSZP Budapest Szanyi Tibor MSZP Budapest Tóth József MSZP Budapest Hajdú László MSZP Budapest Katona Béla MSZP Budapest Mester László MSZP Budapest Burány Sándor MSZP Budapest Hiller István MSZP Budapest Podolák György MSZP Budapest Avarkeszi Dezső MSZP Budapest Szili Katalin MSZP Pécs Toller László MSZP Pécs Káli Sándor MSZP Miskolc Tompa Sándor MSZP Miskolc Tóth István MSZP Ózd Gyárfás Ildikó MSZP Kazincbarcika Warvasovszky Tihamér MSZP Székesfehérvár Balogh József MSZP Győr Kálmán András MSZP Dunaújváros Érsek Zsolt MSZP Hatvan Farkas Imre MSZP Kunszentárton Keleti György MSZP Kisbér Csabai Lászlóné MSZP Nyíregyháza Hankó Faragó Miklós SZDSZ-MSZP Szombathely Lezsák Sándor MDF-Fidesz Tiszakécske Font Sándor MDF-Fidesz Kiskőrös Ódor Ferenc Fidesz-MDF Encs Tállai András Fidesz-MDF Mezőkövesd Lázár János Fidesz-MDF Hódmező vásá rhely Schmidt Ferenc Fidesz-MDF Mór Medgyasszay László MDF-Fidesz Győr Áder János Fidesz-MDF Csorna Ivanics Ferenc Fidesz-MDF Kapuvár Pósán László Fidesz-MDF Debrecen Kosa Lajos Fidesz-MDF Debrecen Balogh Gyula Fidesz-MDF Vásárosnamény Básthy Tamás MDF-Fidesz Kőszeg Németh Zsolt MDF-Fidesz Körmend Bóka István Fidesz-MDF Balatonfüred Kovács Zoltán Fidesz-MDF Pápa Lasztovicza Jenő Fidesz-MDF Tapolca Horváth Balázs MDF-Fidesz Veszprém Nógrádi László Fidesz-MDF Lenti Boros Imre MDF-Fidesz Zalaszentgrót Az oldalt szerkesztette: Molnár Norbert