Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-12 / 85. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 12. Riport Aggteleken a törvényi szabályozásnak köszönhetően a nemzeti park egyfajta régiófejlesztési tevékenységet folytathat, a szlovákiai előírások viszont ezt nem teszik lehetővé Egy nemzeti park két különböző oldala Aggteleken fogadó, információs iroda, gyönyörűen gondozott kemping és játszótér várja a vendégeket (A szerző felvétele) Akadnak országok, ahol a nemzeti parkok területei teljesen állami tulajdonban vannak, s ennek köszönhetően senki sem vonja kétségbe az ott található természeti források érintetlenségének szükségességét. Szlovákiában, sajnos, a védett területek jelentős része magánkézben van. KMOTRIK PÉTER Ezek közé tartozik a Gömör-Tor- nai-karszt ránk eső része is, amelyet Szlovák-karsztként szoktak emlegetni, a karszt magyarországi részét ugyanakkor Aggteleki- karsztnak nevezik. A több tízezer hektáros terület Közép-Európa legnagyobb karsztvidéke, amelynek éghajlati viszonyai, föld alatti és felszíni képződményéi, növény-, valamint állatvilága rendkívül gazdag. Az Aggteleki- és a Szlo- vák-karszt területét 1977-ben az UNESCO besorolta a nemzetközi bioszféra rezervátumok közé, a vidék barlangvilága pedig, amely több mint 700 kisebb-nagyobb barlangból áll, 1995-ben felkerült a Világ Természeti és Kulturális Örökségének Listájára. Az Aggte- leki-karsztot a magyar állam 1979- ben tájvédelmi körzetté, 1985-ben nemzeti parkká nyilvánította. A karszt szlovákiai oldala 1973 óta számít tájvédelmi körzetnek, a terület magyarországihoz hasonló nemzeti parkká nyilvánításáról az idei év elején döntött a szlovák kormány. A rendelet éles tiltakozást váltott ki azokból az emberekből, akiknek erdeik vannak az érintett területen. A Magánerdő-tulajdonosok Felső- gömöri Társulásának vezetője, Józef Vicák a Szilicei-fennsíkon található magyar községek néhány polgárával egyetemben jelen volt két héttel ezelőtt a nemzeti park Domi- cai-cseppkőbarlangnál történt hivatalos alapkőletételén. A tiltakozók a Miklós László környezetvédelmi miniszter által vezetett népes fővárosi küldöttséggel szemben sorakoztak fel, és aláírásgyűjtésbe fogtak a Szlovák-karsztot nemzeti parkká nyilvánító kormányrendelet megszüntetéséért. Jozef Vicák szerint, a rendeletet a kormány nem egyeztette azon területek tulajdonosaival és használóival, amelyek mezőgazdasági művelés alatt állnak, vagy erdő- gazdálkodás folyik rajtuk, s csak az érintett települések polgármestereivel tárgyalt, akiknek azonban - úgy véli - nem áll jogukban a tulajdonosokat képviselni. A társulás elnöke azt állítja, valótlan az a kormányrendeletben szereplő állítás is, hogy a terület nagy része állami tulajdonban van, mert annak 71 százalékán nem állami szubjektumok gazdálkodnak. A petícióban szereplő indoklás szerint a nemzeti park létrehozása kedvezőtlenül fogja befolyásolni a Rozsnyói és a Kassa vidéki járásokban a foglalkoztatottság arányát, mert a környezetvédelmi korlátozások miatt csökkenni fog a mezőgazdasági és az erdőgazdálkodási tevékenység, valamint nehezebb lesz kihasználni az Európai Unió SAPARD fejlesztési programja által nyújtott lehetőségeket. „Ha a nemzeti park miatt korlátozni fogják a fakitermelést, nem lesz mivel fűtenünk, mert gázvezeték nincs a falunkban, villanykályhát pedig nem használhatunk, mert nem búja el az ötvenéves vezeték” - kiabálta az egyik tiltakozó kecsői polgár. „A községeinkben 40 százalékos a munkanélküliség, azt mondják, a nemzeti park miatt majd fellendül az idegenforgalom, ami által munkához jutunk" - mondta egy másik tiltakozó, s a barlanggal szemben lévő, valaha turistaszállásként működő épületegyüttesre mutatott: „de mi csak lerobbant épületeket, és üres autóparkolót látunk itt, míg egy kilométerre innen, Aggteleken naponta több ezer látogató fordul meg”. Mint megtudtuk, az épületek egy csődbe ment vállalkozó miatt egy bank kezében vannak, az egyik tiltakozó szerint az államnak meg kellene vásárolnia azokat, s jelképes összegért oda kellene adni egy másik, ügyesebb vállalkozónak, aki majd felvirágoztatja a vállalkozást. „Mire megyünk vgle, hogy helybeliekként szimbolikus egy koronáért látogathatjuk a barlangot, ha a liptószentmiklósi országos barlangfelügyelőség a székhelyéről hozza az idénymunkásokat, ahelyett, hogy nekünk, ittenieknek adna kenyeret” - mondta egy másik kecsői, aki arra panaszkodott, hogy a nemzeti parkot megelőző tájvédelmi körzet vezetősége megtiltotta a falusi állattartók számára a legeltetést a fennsíkon. „Nézzék meg, a magyar oldalon hány helybeli polgárt foglalkoztat az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága, s mennyi embernek ad majd munkát a mi nemzeti parkunk” - dohogott egy hosszúszói lakos. A Domicai-barlangtól csupán kő- hajításnyira van Aggtelek, amelynek Baradla barlangja összeköttetésben áll a domicai üregekkel. A föld mélye a szlovák s a magyar oldalon egyaránt gyönyörű cseppkőképződményeket rejt magában, a föld felszíne azonban teljesen más képet mutat. Míg Domicánál bezárt, düledező szálláshely, étterem és gazzal benőtt út menti árkok látványa fogadja a látogatót, addig Aggteleken élettel teli fogadó, információs iroda, gyönyörűen gondozott kemping és játszótér vátja a vendégeket. „A park mintegy 20 000 hektáron terül el, amely hatezer hektár területű, saját vagyonkezelésű erdőkből, gyepekből, szántókból, gyümölcsösökből és belterületekből áll, a fennmaradó terület legnagyobb részén pedig az Északerdő Rt., egy állami erdőgazdálkodási vállalat gazdálkodik”- tudjuk meg Salamon Gábor, igazgatótól. Ezt úgy sikerült elérni, hogy az állam a termelő szövetkezetek szétesésének idején törvénybe foglalta: a nemzeti parkra eső területek helyett olyan telekingatlanokat kell kiosztani a visszaigénylőknek, amelyek nem esnek védelem alá. Azokat a területeket pedig, amelyek mégis magántulajdonba kerültek, a park meghatározott áron részenként vásárolja meg gazdáiktól. „Az Aggteleki Nemzeti Park a környék legnagyobb munkáltatója, hetven teljes állású dolgozója van, a turisztikai idényben pedig további negyven munkásnak biztosít megélhetést. Ez annak köszönhető, hogy önálló jogi személyként vállalkozást is folytathat. A park igazgatósága a többi között szálláshelyeket üzemeltet, idegenforgalom-fejlesztési pályázatokon vesz részt, koncerteket és más vendégcsalogató rendezvényeket szervez a helybeli önkormányzatokkal, s a szlovákiai gyakorlattal ellentétben a barlangok felügyelete is a nemzeti park hatáskörébe tartozik. Ennek eredményeként a parkban évente több mint kétszázezer látogató fordul meg. A környezetvédelmi szempontok és az odaözönlő nagy tömeg miatt az igazgatóság három zónára (A, B, C) osztotta a park területét- a C zóna a nagyközönségnek szánt bemutató övezet, a B zóna (kezelt övezet) egy része, valamint az A zóna, amely fokozottan védett terület, csupán a kijelölt túraútvonalakon tekinthető meg. Az intézmény tavaly 800 millió forintos költségvetéssel üzemelt, ebből 125 millió forint volt az állami dotáció, 180 millió az idegenforgalomból származó bevétel, a többi pénzhez pedig különféle fejlesztési alapokból jutott hozzá pályázás útján. A pénzből a park egyes községek közművezetékeinek kiépítéséhez is hozzájárult, sőt évente néhány százezer forint a park színeit képviselő négy futballcsapat támogatására is jut. A lakosság eleinte itt is idegenkedéssel fogadta a nemzeti parkot, a turizmus fellendülésének köszönhetően azonban most már többen vállalkozásba fogtak, s az ingatlanok árainak emelkedése is kedvező irányban befolyásolta sorsukat, így most már büszkék rá, s egyáltalán nem tartják hátránynak, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkba pottyantotta őket a gólya. A Szlovák Karszt Tájvédelmi Körzet, illetve most már Nemzeti Park helyzetéről és kilátásairól Mikulás Rozlozník tájékoztatta lapunkat: „A szlovákiai tájvédelmi körzetek, illetve nemzeti parkok nem számítanak önálló jogi személyeknek, így dolgozóüt a környezetvédelmi minisztérium által irányított besztercebányai központból kapják bérüket. A Szlovák Karszt Tájvédelmi Körzet tavaly 550 000 koronából gazdálkodhatott, ami a víz-, gáz- és villanyszámlák megtérítésére, üzemanyag- és karbantartási költségekre - pl. kaszálás, jelölő táblák festése - volt felhasználható. A tájvédelmi körzet nemzeti parkká történt átminősítésének köszönhetően Mikulás Rozlozník idén 1 millió 100 ezer koronával gazdálkodhat - a megemelt összegből kell megoldani a nemzeti park határátjelző új táblák elhelyezését, s hét munkatársa mellé még egy új beosztottat kap. Az alkalmazottak közül két ember végzi az őrzést a terepen, s ha valakit rajtakapnak, hogy megszegi a park területén érvényes szabályokat, hatáskörük arra terjed ki, hogy felveszik az illető adatait, s a törvénysértésről értesítik a járási hivatalt, amely büntetést róhat ki rá. Ezen kívül még egy dolog tartozik a berzéti székhelyű igazgatóság hatáskörébe - ők véleményezik azokat a kérvényeket, amelyeket fizikai vagy jogi személyek nyújtanak be a környezetvédelmi tárcához olyan tevékenységi formák engedélyezésére, amelyeket a nemzeti park területén szeretnének folytatni. Mikulás Rozlozník egyébként a Szlovák Karszt nemzeti parkká nyilvánításának előkészítése során a tájvédelmi körzet igazgatójaként tárgyalt az érintett települések polgármestereivel, hogy tájékoztassa őket a kormány tervéről. Mint elmondta, összesen három falu helyezkedett szembe a szándékkal. Az igazgató a petíciót kezdeményező Magánerdőtulajdonosok Felső-gömöri Társulásának elnökével, Jozef Vicákkal is tárgyalt a kérdésről, a megbeszélésről jegyzőkönyv is készült, ezért nem tartja megalapozottnak azt az állítást, hogy nem tájékoztatta az erdőtulajdonosokat. Azzal a kifogással kapcsolatban pedig, hogy a kormányrendelet szerint a nemzeti park által érintett terület nagy része állami tulajdonban van, annyit mondott, az anyag előkészítésekor a kataszteri nyilvántartásban szereplő adatokból indultak ki. A félreértés abból eredhet, hogy az ingatlanaikat visszaigénylő tulajdonosok nem vetették nyilvántartásba, övék a terület. A kecsőiek fűtési gondjának lehetséges megoldásával kapcsolatban Köteles László parlamenti képviselő, a szlovák parlament környezetvédelmi bizottságának tagja adott felvilágosítást. A Szilicei- fennsíkon azért nem indult meg Kecső gázművezetékének kiépítése, mert a gázművek vezetői úgy találták, húsz éven belül sem térülne meg a befektetés, ezért Köteles most a nemzeti park értékei megőrzésének fontosságára - ami össztársadalmi érdek - hivatkozva igyekszik az illetékes szaktárcákat meggyőzni a beruházás támogatása érdekében. A Rózsnyői járásban jelenleg 32 százalékos az aktív korban lévő munkanélküliek aránya. A vidéken korábban az ércbányászat volt a húzóágazat, amely a lelőhelyek kimerülése miatt mára szinte teljesen leépült, a járásban a bányaipar egyik utolsó fellegvára az alsósajói Siderit bányaüzem, amelynek vasércgranulátumait kis vasérctartalmuk miatt a kassai vasmű már csak olcsón hajlandó megvásárolni, a korábbitól kisebb mennyiségben. így a Siderit napjai is meg vannak számlálva. A másik működő bánya, a gombaszögi Kalcit mészkőfejtő és -feldolgozó üzem sorsa viszont szilárd alapokon nyugszik, gépeik napról napra rágják, harapják a Pelsőci-fennsík Gombaszögi- völgy felett magasodó részét. A cég a szocializmus idején kiadott engedélynek köszönhetően még sok-sok éven veszélyeztetheti a karszt barlangvilágát. A nemzeti park egyik előnye, hogy újabb mészkőbánya nyitása manapság az erkölcsi megítélés szempontjából sokkal nehezebben lenne kivitelezhető az építőipari lobbi számára, mint korábban. Pedig próbálkoznak, tavaly a karszt részét képező Alsó hegyet szerették volna „kibelezni”, de a civil szervezetek tiltakozásának köszönhetően beletörött a bicskájuk. Más dolog, hogy az - itt élő embereknek is szükségük van megélhetésre. Aggteleken a magyarországi törvényi szabályozásnak köszönhetően a nemzeti park egyfajta régiófejlesztési tevékenységet folytathat, a szlovákiai előírások viszont nem teszik lehetővé, hogy a nemzeti park igazgatósága ilyen kezdeményezésekbe fogjon. Ezt a szerepet nálunk valamilyen más intézménynek kell majd elvállalnia. Mindenesetre Domicán most már van egy kő, amely azt jelzi, hogy megalakult a Szlovák Karszt Nemzeti Park, a barlang bejárata előtti parkoló azonban még mindig üresen tátong. Még ma is vannak olyan fiatalok, akik családi hátterük, szociális helyzetük miatt tizenöt évesen a negyedik évfolyam után befejezik iskolai tanulmányaikat Anyám is semmi, apám is semmi, én is az leszek SZÁSZI ZOLTÁN Hihetetlennek tűnhet a kívülálló számára, de sajnálatos tény, hogy máig vannak olyan fiatalok, akik a kötelező iskolalátogatás meghatározott ideje alatt nem voltak képesek továbbjutni az alsó tagozat negyedik osztályánál. Tapasztalataink szerint ez a jelenség a gazdaságilag gyengébb régiók kisiskoláiban szinte mindennapos. A Rimaszombati járás sok kisiskolájának alsó tagozatosai között is vannak ilyen tanulók. Családi hátterük, szociális helyzetük és a társadalomba való beilleszkedésük körüli dilemmák, arra kárhoztatják őket, hogy tizenöt évesen a negyedik évfolyam után befejezzék iskolai tanulmányaikat. Ezek a fiatalok nehezen kezelhetőek, intoleránsak, sérülékenyek, rengeteg energiát és türelmet igényelnek. A pedagógusok számára szintén visszahúzó erő, hogy a korosztályuknál jóval idősebb gyerekek a náluk fiatalabb osztálytársaikra fordítható időt és energiát kötik le. Ilyen körülmények között nehéz eredményeket felmutatni. Ezeket a fiailyen körülmények között nehéz eredményeket felmutatni. talkorúakat nem lehet elhelyezni más, speciális iskolákba. Azok kapacitása szintén alacsony, és ha a szülő nem járul hozzá, hogy gyermekét áthelyezzék, az adott iskola vezetése tehetetlen. A módszertani központok is csaknem tehetetlenek. A lemaradt, szellemileg gyengébb képességű gyerekek számára külön oktatást nem tudnak biztosítani az iskola keretein belül. Rimaszécsen ugyan működik egy, a gyengébb képességű gyermekek számára létesített iskola, ám ott mindössze negyven tanuló számára van hely. Ezek a gyerekek az iskola igazgatója, Bodon Sándor szerint speciális pedagógiai módszerekkel legalább felzárkóztatható- ak, bár a végzőseik között fehér holló az, aki továbbtanul és nem az amúgy is magas munkanélküliek számát szaporítja. Az egyik kamasz, arra a kérdésre, hogy mi lesz belőle, azt válaszolta: „Semmi. Anyám is semmi, apám is semmi, én is az leszek.” A „semmi” itt a foglakozást jelenti. Nincs elképzelése a pénz értékéről, a munkáról, a tudásról, az a fontos neki, hogy a kocsmai automatákon nyerjen az apa, és vegyen valamit. A pedagógus a legjobb szándék mellett is csaknem tehetetlen. A gyerekek sérültsége olyan fokú, hogy elvileg nem járhatnának normális tanrendű és követelményeket támasztó iskolába. A kör pedig itt be is zárul. A pszichológiai tanácsadó szolgálat ugyan javasolhatja a gyerek elhelyezését egy speciális iskolában, de hová és hogyan? Ki fogja utaztatni, ha a szülő ebben passzív? Mit kezdjen a pedagógus a nagykamaszokkal az alsó tagozatos kis gyerekek között? Mivel lehet az ilyen gyereket lekötni? Bodon Sándor igazgató olyan információkkal is szolgált, hogy a Csehországban a kisegítő iskolákat fokozatosan felszámolják. szomszédos Csehországban például a kisegítő iskolákat fokozatosan felszámolják, mert az ottani roma közösségek diszkriminatívnak tartják, hogy ilyen iskolákba javarészt roma gyerekek járnak. Az igazság az, hogy a Rima- szombati járás ilyen jellegű kisegítő alapiskoláinak tanulói is javarészt roma származásúak. Az alsó tagozatokon megragadt, gyengébb képességű és nehezen kezelhető gyerekek nagy része szintén roma. Ha a folyamatot nem állítják meg, akkor az amúgy is hátrányos régió még újabb és újabb terheket lesz kénytelen magára venni. A szociális segélyre jogosultak számának növekedése az iskolai év végén ezeknek a negyedikből kikerült gyerekeknek a számával is gyarapszik. Később pedig a munka- nélüliek száma. Pozitív példa lehetne az a kezdeményezés, amit a losonci székhelyű Roma -No- vohrad civil kezdeményezés indított el a Losonci Járási Munkahivatal segítségével. Tizenöt aktivistájuk már másfél hónapja segít a nehezen kezelhető és gyengébb képességű gyerekeknek a járás különböző iskoláiban.
