Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-10 / 83. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 10. Kultúra Forgács Miklós: „Számomra a színház ugyan éltető erő, de nem ez a közeg az, ahol igazán megtalálom magamat" A sűrítés és a kitágítás játéka „Szeretném, ha ez az előadás bizonyítaná, hogy lehet egyszerre gondolkodni és mesterségbélileg helytállni." A Jókai Színház társulata pénteken mutatja be Molnár Ferenc Az ördög című színművét. Az előadással egy fiatal rendező, Forgács Miklós mutatkozik be Komáromban, akivel a színházhoz fűződő kapcsolatáról beszélgettünk. LAKATOS KRISZTINA Hat évvel ezelőtt befejezted a pozsonyi színművészeti főiskola rendező szakát, azóta viszont alkotóként nem voltál jelen a hazai magyar színházainkban. Mi történt veled ezalatt? Született egy kislányom, ez a legfontosabb - bár ő az utolsó év terméke. Színházilag? Elvégeztem a főiskolát, közben még asszisztens- kedtem Verebes István, Lubomír Vajdicka mellett. Azután egy hónapot lehúztam a lévai kultúrház- ban mint olyan valaki, aki a katonaságot várja és éppen áttelel. Ebbe a várakozásba beletelefonált Eduard Kudlac barátom Zsolnáról, aki nagyon különös színházat csinál: az installáció, a képzőművészet és a színház határvidékén mozog. Szüksége volt dramaturgra egy Shakespeare-előadáshoz, amely közös megegyezéssel a Macbeth lett: inkább kísérlet volt, de azt hiszem, izgalmas végeredmény született. Lady Macbethet férfi alakította, ahogy most Komáromban az Ördögöt nő játssza - érdekes megfigyelni, mi történik, ha a gondolati, érzelmi téma függetlenedik a nemtől. Ugyancsak Kudlaccsal egy Heiner Müller- szövegen is dolgoztunk, a Képleíráson, amely a dramaturgia és a színházi eszköztár szintjén is felrúgta a hagyományos elképzeléseket, nem törődött a pszichológiával, a szerepépítéssel - képek, hangulatok, elvek, koncepciók kaval- kádja volt az egész. Nemrég pedig Alföldi Róbert nyitrai Hamletjének voltam a tolmácsa, asszisztense. „Színházból” tulajdonképpen eny- nyi történt velem. Hosszú idő után te voltál az első magyar, akit rendező szakra felvettek a főiskolára. Érthető, hogy a színházi szakma érdeklődve figyelt, számon tartott. Azután jött az első komoly munka Kassán, a Napfoltok, s a körülötte kialakult... botrány? Még csak botrány sem volt. Az előzményekről annyit, hogy 18 évesen vettek fel a főiskolára. Öten voltunk az osztályban, hárman rögtön érettségi után kerültünk be, ketten némileg idősebben. Négyünknek nem volt színházi múltunk, nekem egy kis amatőr tapasztalatom igen, a többieknek annyi sem. Ez az évfolyam több szempontból is kísérleteknek alávetett csoport volt: Vajdickának mi voltunk az első rendező évfolyama, színész osztályokat már vezetett, rendezőit soha. Volt egyfajta elméleti elképzelése, de a gyakorlatban inkább csak tapogatózott. Ezt azért bocsátottam előre, mert mikor a Napfoltokhoz kerültünk, rá kellett jönnöm, hogy mesterségbeli dolgokkal nem vagyok tisztában. És erre rájöttek a színész barátaim is. Harmadik évfolyamban egy tri- mesztert Pesten töltöttünk részképzésen - Tóth Tibor, Petrik Szilárd, Stubendek Katalin, mi voltunk az évfolyam magyar része -, s ez az időszak inkább a köztünk lévő különbségeket hozta elő. Menet közben az is kiderült, hogy nem sok közünk van a Lahola-darab- hoz, amelyet eredetileg Milka Vásáryová ajánlott. Azután Kassán mégis belefogtunk. Kiderült, hogy amiről én úgy gondoltam, tudom, az a színészeknek nem volt elég. Úgy érezték, nem vagyok felkészülve, amiben igazuk is volt. Én viszont azt nem értettem, hogy ha nekem ebben a munkában rengeteg energiám fekszik, van egy színházi elképzelésem, amely a főiskolán három éven keresztül működött, akkor mi az a kőszínházban, ami más. Rájöttél már? Hogy hadi szótárral éljek: másként kell bevenni egy bástyát és másként egy sátrat. Ez nem minőségbeli különbség, a főiskola sátra nagyon érdekes produkciókat képes teremteni, de a kőszínház közössége sokkal zártabb. Sokkal kevésbé adhatod ki magad, ott az őszinteség nagyon furcsa kategória. Nem lehet minden kétségedbe, bajodba bevonni mindenkit. Visszatérve Lahola Napfoltok- jához: mekkora bukkanó volt ez az éppen induló pályádon? Ezt harminc év múlva tudom majd megmondani, amikor kiderül, színházközeiben maradok-e egyáltalán. Ez még kérdés? Nézd: egyetlen rendezéssel a hátam mögött, amely nem nevezhető sikernek, hat év után kapok még egy lehetőséget. Természetesen van bennem kétség, hogy mi lesz ezután. A Napfoltok valamit elvágott, mert valamiféle bizalmat, személyességet áldozatul követelt ez az eset. Amikor felvettek a pozsonyi színművészetire, úgy nézett ki, hogy új korszak kezdődhetne: rendezőként mindenki vezéregyéniséget várt, akire majd rá lehet bízni a színházat, a színház profilját, az egész nagyon bonyolult működését. A Lahola-darab annak volt a jele, hogy én nem vagyok ilyen. Most Czajlik Józseffel feltűnt az a rendező is, aki erőteljes egyéniség, aki mögött csapat áll, s aid a színházi közegben teljesedik ki. Számomra a színház ugyan éltető erő, de nem a színházi közeg az, ahol igazán megtalálom magamat. Engem a képzőművészet, az irodalom, s úgy általában a művészet vagy az esztétika legalább annyira érdekel. Nem véletlen, hogy a legjobb barátaim között például a fiatal kritikusnemzedék tagjai vannak. Ők azok, akik inspirálnak. Újra bemutató előtt állsz. Hely- zetileg, nekem legalábbis úgy tűnik, újabb vizsgaelőadás vár rád. Mi a tétje? Pontosan úgy érzem magam, mintha vizsgán lennék. A próbafolyamat alatt szépen lassan jöttek elő bennem a dolgok, az összefüggések: aha, ez az, amit öt éve, hat éve, hét éve tanultam, gondoltam, és most a gyakorlatban kell megoldanom. S a tét? Egyrészt azt szeretném, ha Az ördög annak a tizenva- lahány embernek, akik kreatív módon részt vettek a munkában, jó állomás lenne az életében, ha az előadás szólna valamiről, ami személyes. Másrészt szeretném, ha ez az előadás bizonyítaná, hogy lehet egyszerre gondolkodni és mesterségbélileg helytállni, de én magam sem tudom, sikerül-e. Naivan úgy gondolnám, hogy a nem használt képességek, készségek idővel megkopnak. Nem volt benned szorongás emiatt? Hogy állsz most önbizalommal, hittel? Az elmúlt években dolgoztam például amatőrökkel, akikkel pontosan a technikát kellett megtanulnom. Láttam rendezni Verebest, Alföldit, Vajdiékát, azaz olyan rendezőket, akik nagyon különbözőképpen gondolkoznak és dolgoznak. Rengeteget jártam fesztiválokra. Ilyen szempontból a színházzal nem veszítettem el a kapcsolatomat. Emellett ültem otthon az asztalnál, és sokat gondolkodtam. Azt szoktam mondani, hogy megalapítottam a Lévai Elméleti Színházat. Persze mindig kiderül, ha elméleteket gyártasz valamiről, aminek gyakorlata van, hogy a gyakorlatra csak gyakorlattal lehet felkészülni. Lévai Elméleti Színház - ez tetszik. Mesélnél valamit az alaptételeiről? Ezt szlogenként találtam ki, nem dolgoztam ki dogmatikusan. Rengeteg darabot olvastam, rengeteget olvastam a színházról, és próbáltam egy képzeletbeli színház repertoárját összeállítani. Olyan műveket próbáltam felfedezni, amelyek ritkán bukkannak fel. És gondolkodtam. Jó persze így vizionálni, de az ember előbb-utóbb rájön, hogy minden a színészekről szól. Az ördöggel most itt a lehetőség, hogy az elméleteket hússal és vérrel töltsük meg. Milyen Forgács Miklós Ideális Gyakorlati Színháza? Úgy tűnik nekem, hogy egy ember is nagyon sokféle színházat csinálhat. Az én színházam mindig a pillanat színháza. Ebben a pillanatban a gyakorlatban az én színházam úgy nézne ki, hogy összepárosítanám a sokszor számomra is zavarba ejtő stílusbeli eklektikát valamiféle koncepciózus szigorral. Megnézném, hogy a nagyon pontos elképzelés - amelyet meg tudnék valósítani abszolút minima- lista módon is - miként fest, amikor hagyom, hogy ebbe az íróasztal mellett a fejemben lepárolt tiszta (Dömötör Ede felvételei) esszenciába beszabaduljon a világ. Tehát a sűrítés és a kitágítás játéka izgat. Maga a teremtés. Messziről jutottál el Molnár Ferenc színművéhez, hiszen eredetileg egy Strindberg-darab szín- reviteléről tárgyaltatok a Jókai Színház vezetésével. Nem olyan nagy váltás ez, hiszen Strindberg drámája,a Bűn és bűn szintén művészközegben játszódik, ott egy író a főszereplő, Az ördögben pedig egy festő. Mindkét darab alapkonfliktusa az, hogy van a művész, az alkotó ember, akinek a saját magánélete az a világ, amelyet ösztönösen alkot, s van a művészléte, amelyet szintén ösztönösen alkot, ugyanakkor igyekszik műalkotássá csiszolni. A kérdés mindkét műben az, legalábbis az én olvasatomban, hogy az az ember, aki szuverénül mozog az egyik világban, hogyan viselkedik a másikban. Mi van akkor, ha a magánélet működik, a művésziét nem? Mi van akkor, ha a helyzet megfordul? Miképpen ér össze az én fantáziám az érzelmi vágyaimmal, az én alkotó képzeletem azzal a móddal, ahogy az életemet élem? Molnár is erről beszél, bár nem annyira kiélezetten, mint Strindberg, és talán jobban kötődve bizonyos konvenciókhoz. Rendezőként mi találtál a Molnár-darabban? És mi az, amit hozzá tudsz tenni? Korunk jelentős részben arról szól, hogy a képregény, a reklám, a giccs mindent elborít körülöttünk. Kihívás számomra, hogy mi erre ne köpködni kezdjünk, de ne is hagyjuk magunkat lemángorolni, hanem ami ezekből a jelenségekből asszociációkra késztet bennünket, azt használjuk fel. Kifejezetten izgat, miként fogalmazhatunk úgy, hogy a darab Az ördögről, a darabból kibontható témákról és rólunk is szóljon. Azokról az emberekről, akik a múlt században születtek, és ebben a században is élni fognak. Molnár 1878-ban született. Én 1973-ban. Molnár 29 éves volt, amikor a darabot írta. Én most 29 éves vagyok. Ez azért fontos, mert számomra valamit nagyon konkréttá tett: Molnár fiatal ember volt, aki megpróbálta megfogalmazni, amit a világról, a társadalomról, illetve a társadalom azon szeletéről gondolt, amelyben élt. Ez a Molnár még sokkal frívolabb, kajánabb, mint a későbbi, ugyanakkor Az ördögöt úgy írta, hogy a szalonok hölgyei is elfogadják. Ha úgy vesz- szük, ez akkor egy generáció színháza volt. Mi is megpróbáljuk megteremteni a mai húszasok-harmin- casok színházát. Megpróbáljuk megnézni, hogy azok az erkölcsi normák, amelyek, úgy tűnik, már nem működnek, mivé fognak válni ebben az átmeneti korban. Az ördög, a fülünket rágó kísértés akkor perszonifikálódik, amikor bizonytalanság van bennünk. FALUSI SZÍNJÁTSZÓK FESZTIVÁLJA A Csemadok Országos Tanácsa, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya és a Pódium Színházi Társaság meghirdeti a Falusi Színjátszók IV. Országos Fesztiválját, amelyre 2002. november 14. és 17. között kerül sor Szepsiben és Buzitán. A fesztiválon részt vehet minden falusi színjátszó és esztrádcsoport, amely 2002. szeptember 1-jéig elküldi jelentkezését a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya címére, s a válogató bizottság ajánlja műsorát a fesztiválon való részvételre. Az esztrádcsoportok esetében a fesztiválra kerülő műsor időtartama maximum 50 perc lehet. Bővebb információval a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya titkárságán szolgálnak. (045 01 Moldava nad Bodvou, Hlavná 81, telefon-fax: 055/4603-602, mobil: 0905/543-986.) Itt szerezhetők be a jelentkezési lapok is. KOSSUTH LAJOS ÉS KORA Szeptember 19-én ünnepeljük Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóját. A Szlovákiai Magyar Professzorok Nyitrai Régiója ebből az alkalomból pályázatot hirdet egyetemi hallgatók részére tanulmány készítésére Kossuth Lajos, illetve Kossuth és kora témakörben. Ajánlott témák: 1. Kossuth eperjesi, sárospataki diákévei és sátoraljaújhelyi közéleti szerepelése 2. A megyék reformtörekvései a Törvényhatósági Tudósítások tükrében (1836. július-1837. május) 3. Kossuth, a lapalapító, - szerkesztő és publicista 4. Kossuth Pesti Hírlapjának reformtörekvései 5. Kossuth, a szónok 6. Kossuth Duna-konfederáció tervezete 7. Kossuth, a kiegyezés és a dualizmus bírálója 8. Egyéb, a témával kapcsolatos feldolgozás. A jó munkák értékes díjakban részesülnek! A tanulmány kívánt terjedelme. 15-20 lap, Beküldési határideje: 2002. szeptember 1. A munkát két példányban kérjük a következő címre: PROFKLUB, Podzoborské kultúrne a informacné stredisko, Farská 44, 949 01 NITRA MAGYARSÁGISMERETI MOZGÓTÁBOR A kanadai Rákóczi Alapítvány, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend magyarországi priorátusa és a kecskeméti, illetve budapesti Piarista rend tanárai 2002. július első két hetében, immár kilencedik alkalommal szervezik meg a Magyarságismereti Mozgótábort. A tábor célja, hogy 16 nap alatt minél teljesebben bemutassa Magyarországot a határon túli (felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki, kanadai) magyar fiataloknak. Szlovákiából az idén is 20 diák kap lehetőséget arra, hogy az anyaországot megismerje, történelmi és irodalmi ismereteit elmélyítse, s minde- nekfelett barátokat szerezzen, és felejthetetlen élményekkel gazdagodjon. A tábor működése forgószín- padszerű: megérkezéskor a fiatalokat három csoportba osztják, melyek négynapos ciklusban váltják egymást a három helyszínen - Győr, Kecskemét, Pécs -, ahol megismerkedhetnek az adott várossal és környékével. Egy-egy ciklus után közös cserenapot szervezünk, majd a tábor háromnapos budapesti programmal zárul. Az utazás, az ellátás (napi háromszori étkezés) és a szállás (kollégiumokban) költségét amerikai és kanadai magyar adakozók fedezik, tehát a résztvevőknek teljesen ingyenes. Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 13-18 éves fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek népünk hagyományai, irodalma és műemlékei iránt, akik nyitottak a szépre és jóra. A 20 arra legérdemesebb fiatalt szeretnénk vendégül látni. Jelentkezési feltételek:- önéletrajzszerű bemutatkozó levél, személyes érdeklődési körre kitérve- iskolai (igazgatói vagy szaktanári) vagy egyházi (helyi plébá- nosi vagy lelkészi) ajánlás- becsületbeli nyilatkozat arról, hogy korábban még nem vett részt Magyarságismereti Mozgótáborban- 3-6 oldalas pályamunka az alábbi témák egyikében: ♦ Kossuth Lajos személyi titkára voltam ♦ Képzelt riport a magyar irodalom, művészet, közélet kiemelkedő személyiségével ♦ Aktuális: Véleményem a magyarigazolványról Beküldési határidő: 2002. április 20. Levélcím: Mikóczy Ilona, Nová 16, 932 01 Velky Meder Telefon: 031/555-3066 - hét végén, 0036/30-325-0227 - hétközben POSONIUM IRODALMI DÍJ A Madách Egyesület keretében az elmúlt évben alapították a Posonium Irodalmi Díjat. Alapítói - Laurer Edith és John Laurer (Cleveland, USA) - szándéka szerint a díjat évente ítélik oda. Azokat a műveket jutalmazzák vele, amelyek a magyar irodalmat és szellemiséget, valamint a nemzeti örökséget és a hagyományt erősítik Szlovákiában, korszerű formában. A díj odaítélésére 2002-ben is sor kerül. A Posonium Irodalmi Díj Kuratóriuma ezúton kéri az érdeklődőket, hogy pályázati szándékukról értesítsék a kuratóriumot. Pályázni az elmúlt kalen- dáriumi évben (2001-ben!) megjelent szépirodalmi művel (próza, költészet), valamint nyelvtudományi és irodalomtudományi, illetve irodalomkritikai művel lehet. A kuratórium már korábban felkérte a könyvkiadókat, hogy a múlt évi könyvjegyzéküket és a díjra alkalmas műveket továbbítsák a kuratóriumnak. Az egyéni pályázatokat is arra kérjük, két példányban továbbítsák a pályaműveket, legkésőbb 2002. április 30-ig, az alábbi címre: Madách Egyesület Devátinová ul. 54 P. O. Box 11 825 52 Bratislava. Tájékoztatásként közöljük, hogy a fődíjon kívül (30 000 Sk), életműdíj (35 000 Sk), valamint elsőkötetes szerző díj (10 000 Sk), illetve különdíjak és (ebben az évben először) képzőművészeti életműdíj kiosztására is sor kerül. A díjkiosztásra - a tervek szerint - 2002 június elején kerül sor. A díjakat a Posonium Irodalmi Díj Kuratóriuma ítéli oda. A Posonium Irodalmi Díj Kuratóriuma
