Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-09 / 82. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 9. Kitekintő A nemzetközi tiltakozás megmentette a házasságon kívül gyermeket szülő, az iszlám bíróság által korábban halálra ítélt nigériai asszony életét Az anya, akit mégsem köveztek meg Safiya mosolya a megkövezését visszavonó ítélet után (Fotó: Népszabadság) Safiya Husaini Tungar-Tudu- nak hívják, 35 éves, írástudatlan. Nigéria északi részén, Sokoto szövetségi állam egyik falujában él. 2001 októberében a gwadabawai iszlám bíróság megkövezés áltab halálra ítélte, mert gyermeket szült, noha nincsen férje. LÁNGH JÚLIA A hír a nők emberi jogait védő, Baobab nevű nigériai civil szervezet révén eljutott az Amnesty Interna- tionalhoz, nemsokára fölkerült a világhálóra, majd tiltakozásra felszólító e-mailek láncolatán át terjedt tovább. Nem mindenki hitte el, hogy igaz: hihető-e, hogy Isten nevében kövek célba dobásával loccsantsák szét egy vállig földbe ásott fiatalasszony fejét, miközben csecsszopó gyermeke anyátlanul marad a szomszédos vályogkunyhóban? Kétségtelenül nem, vagy nagyon nehezen hihető. Különösen, ha az érdeklődőnek van némi felületes ismerete az iszlám törvénykezésről, amely szerint házasságon kívüli szexuális kapcsolatért akkor jár halálra kövezés, ha a bűnös házas; ha nem házas, akkor száz korbácsütés a büntetése. Safi- yát tehát, gondolhatta a kívülálló, „csak” száz korbácsütés érheti, már ha olyan helyen él a boldogtalan, ahol a sária, az iszlám törvénykezés az úr, amely egyébként mindössze néhány bűncselekményre mond ki büntetést, például hitehagyásért és útonálló rablásért halál jár, tolvajlásért a kéz amputálása, mámorító ital fogyasztásáért nyolcvan korbácsütés. A hálón Safiya ügyében kételkedő mozlim hozzászólás is olvasható volt: „...egyedül akkor lehet pa- ráznaságért elítélni valakit az iszlám törvénykezés szerint, ha rajtakapják, és négy tanú állítja, hogy látta a férfi szervét behatolni a vaginába, miként cérnát a tű lyukába: azt pedig nem könnyű elérni, ugye, hogy négy tanú lássa az ilyesmit. Minden muzulmán ismeri a törvényt, és még inkább ismeri egy olyan állam, amely a sáriát választotta kormányzási rendszerének. Azt hiszem tehát, hogy megint csak iszlámellenes propagandáról van szó...” Nem arról volt szó. A nigériai államszövetségben három vallásnak és több száz etnikumnak kell megférnie egymással (a vallási és etnikai összeütközések rendszeresen szedik halálos áldozataikat). Az igazságszolgáltatás a hajdani gyarmatosítók örökségét követve brit mintára épült ki, de inkább csak a büntetőjogban, a családjog terén délen a törzsi hagyományokat, északon az iszlám jogot követték mindig is. A déli államokban a keresztény és animista jorubák és ibók vannak többségben, északon a muzulmán hausszák és fulanik. A föderáció északi államaiban két évvel ezelőtt bevezették a sáriát, az iszlám törvénykezést, ami azt jelenti, hogy a büntetőjogot is e szerint alkalmazzák. Szunniták, mint az afrikai iszlámban gyakorlatilag mindenütt, ezen belül az úgynevezett Maliki iskolát követik (eléggé jelentős eltérések lehetnek a különféle iskolák között). A sária maliki értelmezése szerint a terhesség elegendő bizonyíték egy nő paráznaságára, egy férfi esküje pedig, amelyben tagadja, hogy szexuális kapcsolata lett volna az időközben várandóssá vált asz- szonnyal, elegendő bizonyíték a férfi ártadanságára, kivéve, ha négy független szemtanú állítja, hogy látta őt szexuális kapcsolatban a vád alatt álló nővel. Világos? A nő mindenképpen bűnös, hiszen terhessége bizonyíték. A férfi, ha letagadja a kapcsolatot, ártatlannak nyilvánítta- tik, hacsak nem jelentkezik négy szemtanú, aki az ellenkezőjét állítja, ahogy erre a hálón méltatlankodó muzulmán férfi is felhívta a figyelmet, csak éppen azt mulasztotta el megmondani, hogy a négy szemtanú a férfi bűnösségéhez kellene bizonyítéknak, a nőéhez nem. Március vége felé a fél világ láthatta nemzetközi tévéhíradókban szegény Safiyát, ahogy korán megöregedett arca, majdnem teljesen fogatlan szája boldog, önfeledt mosolyra húzódott, s aztán el is sírta magát, amikor megértette, hogy életben maradhat: a sokotói fellebbviteli bíróság fölmentette. Igaz volt tehát a hír, hogy első fokon kövezés általi halálra ítélték - miután a férfit, akit gyermeke apjaként megnevezett, rögtön fölmentették, mert letagadta, hogy kapcsolata lett volna vele -, igaz volt az egész hihetetlen történet. Most le lehetne vonni azt a pozitív tanulságot, hogy íme, a nemzetközi összefogás megmentette egy asszony életét - francia sajtó- értesülések szerint az Amnesty International több mint 350 ezer aláírást gyűjtött össze Safiya védelmében -, csakhogy néhány órával azután, hogy Sokoto szövetségi állam hasonnevű fővárosában az iszlám fellebbviteli bíróság eljárásjogi kérdésekre hivatkozva hatályon kívül helyezte a Gwadabawában hozott elsőfokú ítéletet, a szomszédos Katsina államban egy helyi iszlám bíróság közölte a nyilvánossággal a döntést: egy Amina Lawal Kurami nevű nőt - ugyancsak írástudatlan és 35 év körüli - megkövezés általi halálra ítéltek, mert házasságon kívül született gyermeke. Akkor most kezdődik minden elölről, ezúttal Amina életéért? A nigériai szövetségi alkotmány biztosítja ugyan az állam vallási semlegességét, a nyugati típusú demokráciának, a humanista gondolkodásnak, a szabadság- egyenlőség-testvériség háromságának ezt a fundamentumát, de az ország északi államai a maguk számára az iszlám törvénykezést választották, s ezt visszatérésnek tekintik az erkölcsi rendhez. Az iszlám törvénykezés az isteni akarat megnyilvánulása. Mivel a Próféta halálával megszűnt a közvetlen kapcsolat az isteni akarattal, a kinyilatkoztatás már nem változtatható. Tehát, szemben a nyugati törvényi rendszerekkel, amelyeket a társadalmi körülmények változásaival az emberek megmásítanak, a sária megváltoztathatatlan. Nem a társadalom módosítja a törvényt, hanem a törvény szabályozza a társadalmat. Áz emberi jogi szervezetek, tudatában annak, hogy nem lehet minden egyes drámai esetben százezreket mozgósítani, azt javasolják, hogy az iszlám törvényeknek egy olyan értelmezését kellene reklamálni, amely összeegyeztethető az emberi jogokkal. A sokotói kormányzó szerint viszont az emberi jogi szervezetek nem értik jól az iszlám törvénykezést, most sem volt türelmük kivárni az igazságszolgáltatás rendes menetét, pedig, lám, a fellebbviteli bíróság ítélete is bizonyítja, hogy nincs kegyetlenség a sáriában. A nyugati világban ezt másként látják. Amióta az észak-nigériai államokban életbe lépett a sária, több ízben érkeztek hírek a korbácsolás és az amputálás büntetésének alkalmazásáról. Állítólag a muzulmánok egy része nem érti, hogy ha a testi büntetés alkalmazása úgy megrendíti a nyugatiakat, hogy cselekvésre, beavatkozásra szánják el magukat, miért nem rendülnek meg az ugyancsak szörnyű testi gyötrelmekkel járó nyomortól, amely a világ szegény felét sújtja, és miért nem tesznek ellene valamit? A hajó jelenléte több mint másfél évvel ezelőtt keltette fel a budapestiek érdeklődését; felvetődött, hogy a phenjani titkosszolgálat megbízottait álcázza Nem tudni mi lett a sorsa az észak-koreai szállodahajónak NÉPSZABADSÁG A tulajdonos akaratából távozott még tavaly nyáron a Duna magyarországi szakaszáról az az észak-koreai szállodahajó, a- melynek Bem rakparti jelenlétére korábban a magyar titkosszolgálatok is felfigyeltek. Magyarországi hajózási szakemberek szerint Németországba vagy Szlovákiába került a vízi jármű. Han Csöng Li, a sokáig a parlamenttel szemben a Dunán horgonyzó szállodahajó (pontosabban az Első Dunai Szálloda Kft.) észak-koreai tulajdonosa tavaly nyáron, július 10-én kérte a hajózási felügyeletet, hogy töröljék járműve nyilvántartási számát - közölte a hatóság. A kérelmet a tulajdonos azzal indokolta, hogy a hajót értékesíteni kívánja. Hegedűs Tamástól, a felügyelet műszaki osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy ezt követően kilenc nap múlva kiadták a törA vízi szálloda rejtélyességét csak növelte, hogy kongott az ürességtől. lésről szóló végzést, a szállodahajót pedig napokon belül elvontatták. Rejtély, hogy ezután mi lett a sorsa az 1936-ban Etele néven még hajónak épült, majd 1990-ben szállodává átépített és úgynevezett úszóműként nyilvántartásba vett szerkezet sorsa. Egyes hírek szerint a Dunán Németországba szállították, és ott ócskavasként eladták. Más magyarországi hajózási szakemberek viszont úgy tudják, hogy az úszó szálloda nem jutott el odáig, hanem egy pozsonyi nagyjavítás után még mindig Szlovákiában horgonyoz. Az észak-koreai hajó jelenléte több mint másfél évvel ezelőtt keltette fel a budapestiek érdeklődését. Felvetődött, hogy a phenjani titkosszolgálat megbízottait álcázza, akik onnan lehallgathatják vagy más módon megfigyelhetik a pesti oldal kormányintézményeit vagy éppen a Budán lévő, Bem téri külügyminisztériumot. A vízi szálloda rejtélyességét csak növelte, hogy szinte kongott az ürességtől, amikor a Magyar Nemzet riporterei akkoriban felkeresték, és az is, hogy a tulajdonos elzárkózó volt, a KNDK budapesti nagykövetsége pedig az idő tájt Bécsbe költözött. A kémhajóyád soha nem bizonyosodott be. Á magyar hatóságok - a hivatalos nyilatkozatok szintjén legalábbis mindenképpen - vigyáztak arra, hogy ne tekintsék a vállalkozást a hivatalos KNDK érdekeltségének. Egy, az észak-koreai politikát jól ismerő, ma már nyugalmazott magyar diplomata, aki neve elhallgatását kérte, nem tartotta „teljesen kizártnak”, hogy Phenjan így próbált „kisebb információs hídfőállást” szerezni a vele ellenséges NATO egy viszonylag új tagállamában. Hozzátette ugyanakkor, hogy a KNDK rendkívül elzárkózó rezsim, és - mint mondta - „ha Dél-Koreánál, Japánnál és Kínánál ilyen vonatkozásban távolabbra tekint, akkor legfeljebb az Egyesült Államok érdekli”. Annyi bizonyos: szeptember 11-e óta világszerte éberebbek lettek a nemzetbiztonságiak. Értesülések szerint, ha a szolgálatok adott esetben egy az észak-koreaihoz hasonló hajó távozását tartanák szükségesnek, úgy a járművek engedélyét kiadó helyi hatóságnál érnék el, hogy annak tulajdonosa ne kapja vagy hosszabbíthassa meg azt. Magyar nemzet- biztonsági forrásból annyit sikerült megtudni: jó néven vették, hogy a hajó felszedte a horgonyt, és távozott a magyar vizekről. Az elővigyázatosságnak tudható be egyébként, hogy a pesti kormányzati negyed előtt üres a Du- na-szakasz. Szlovákiában senki sem látta „Nem tartozik a hivatal hatáskörébe eltűnt hajók után nyomozni” - ezt az információt kaptuk a magyarországi Nemzetbiztonsági Hivataltól, amikor a történet valóságalapjáról érdeklődtük. Fráter Olivér, a titkosszolgálatot felügyelő tárca nélküli miniszter titkára közölte: tudnak az ügyről, de nem kívánnak nyilatkozni. Sem a komáromi, sem a pozsonyi kikötő-felügyelet nem tudott a hajóról, amelynek állítólag Pozsonyban nagyjavításon kellett volna átesnie. A hajójavító műhelyben közölték, hogy néhány éve javítottak utoljára úszó szállodát, a Gráciát, ám az jelenleg is a fővárosban horgonyoz. A bősi vízlépcső felügyeletén is érdeklődtünk. Ján Blahuta igazgató csupán egy számításba jöhető esetről tud, egy kambodzsai felségjelű hajóról. Nem derült ki, hogy a köddé vált úszó szálloda milyen lobogó alatt hajózik. Ha átúszott is a Duna szlovákiai szakaszán, nem hagyott maga után nyomot, (szge) A kormányzati negyed előtt üres a Duna-szakasz (Fotó: Népszabadság)
