Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-08 / 81. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 8. Közélet 5 A kormány nem befolyásolhatja az oktatási intézmények működését, viszont megváltoztathatja a jogi kereteit Önkormányzatok és iskolák „Az igazgató a fenntartó önkormányzattal, a pedagógus pedig az igaz­gatóval áll jogviszonyban." (Somogyi Tibor felvétele) RÖVIDEN Majsky a Horizont Slovakia ügyéről Pozsony. Jozef Majsky nagyvállalkozó szerint a Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltató rendes, kétségeket kizáró adásvételi szerződést kötött az amerikai Cavalier Sales céggel, amely 1 koronáért kapta meg a BMG Investet. Majsky, aki az ügyletben segédkezett, tagadta, hogy ő folytatott volna - a lapok által is közölt - telefonbeszélgetést Vladimír Frunival, a Horizont volt első emberével. Értesülések sze­rint Patrik Pachinger, a Calavier képviselője büntetett előéletű és je­lenleg is eljárás folyik ellene, (t, ú) Csak 14 százalékos adót akar a KDH Pozsony. A KDH a közelgő választási kampányban a természetes és a jogi személyek számára egyaránt 14 százalékos jövedelemadót szor­galmaz majd. A legkisebb jövedelműekkel nem fizettetnének adót, senkire sem rónának ki nagyobb adóterheket, mint eddig, illetve a la­kosság többségénél csökkenne az mostani adó mértéke. (TASR) Tanácskozás a nem bomló anyagokról Pozsony. Mától öt napon keresztül nemzetközi tanácskozás foglal­kozik a fővárosban a természetben le nem bomló anyagok problé­makörével. A rendezvényen 12 ország képviselői vesznek részt, köztük a vendéglátó Szlovákia környezetvédelmi minisztere, Mik­lós László is. (SITA) Megújult a forgalom az Öreg hídon Pozsony. Mától újra megindult a teljes gépjárműforgalom a fővá­ros Öreg hídján, amelynek március 28-án egy osztrák uszály ütkö­zött. A gyalogosok egyelőre még nem közlekedhetnek a hídon, mert fel kell újítani a járda burkolatát. (TASR) Ma érkezik a görög államfő Pozsony. Háromnapos hivatalos szlovákiai látogatásra ma Po­zsonyba érkezik Konsztantinosz Sztefanopulosz görög államfő, kí­séretében számos hellén vállalkozóval. A vendég tárgyalásokat folytat Rudolf Schuster államfővel, Jozef Migas házelnökkel Mikulás Dzurinda kormányfővel, Eduard Kukán külügyminiszter­rel és Jozef Moravcík pozsonyi főpolgármesterrel. (TASR) Csáky Pál a romák helyzetéről Pozsony. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a romák mai világ­napja alkalmából kijelentette: a Dzurinda-kabinet elkötelezett cél­ja, hogy toleráns, a kisebbségeket magába fogadó társadalmat épít­sen ki. Becslések szerint napjainkban Európában 7 és 8 millió kö­zöttire tehető a romák száma. (SITA) Fico megszüntetné a kerületi hivatalokat Tátralomnic. Róbert Fico, a Smer elnöke szerint az őszi parlamen­ti választásokból kikerülő új kormánynak három hónapon belül „elementáris rendet kell teremtenie az országban”. Javasolta: szak­emberek csoportjai foglalkozzanak a legkirívóbb gazdasági bűn- cselekmények felgöngyölítésével, emellett a pártelnök meg szeret­né szüntetni a kerületi hivatalokat és radikálisan csökkentené a já­rási hivatalok számát. (SITA) Ftácnikot távozásra szólították fel Zsolna. Az SDL munkásszárnya szombati zsolnai ülésén Pavel Koncos pártelnököt a legteljesebb támogatásáról biztosította, mivel szerinte Koncos valódi baloldali jelképnek számít. A munkásszárny egyben felszólította Milan Ftácnik oktatási minisztert, hogy tegyen tanúbizonyságot a politikai kultúráról, és mondjon le posztjárói, mivel a napokban kilépett a pártból. (SITA) Fizik képviselő-jelöltséget vállalt a HZDS listáján Elhatárolódnak tőle Magyarországon már \< bb mint egy évtizedes tap zta- latokkaí rendelkeznek ön- kormányzatok az iskol enn- tartói jogkörök gyakori iá­ban. Nálunk csak ez év júliu­sától válnak az iskolák fenn­tartóivá a községi, illetve a megyei önkormányzatok. A magyarországi tapasztala­tokról Tuskáné Papp Erzsé­betet, a békéscsabai polgár- mesteri hivatal oktatásügyi, közművelődési és sportiro­dájának vezetőjét kérdeztük. RÁCZ VINCE Milyen előnyeit, -illetve milyen hátrányait tapasztalták a de­centralizált közoktatásnak? A kérdés megválaszolása koránt­sem egyszerű. A helyzet nagyon összetett, nagyon árnyalt, a rend­szer minden egyes elemének van előnye és hátránya. Előnyt jelent, hogy a döntések ott születnek, ahol a feladat okozta probléma je­lentkezik. A decentralizált közok­tatás hátrányát az úgynevezett széttartás jelenti. Ha a szabályo­zottság lazább, a széttartás is nö­vekszik. Például, az általános isko­lák elég tág határok között hatá­rozhatják meg, hogy mire készítik fel tanulóikat, éppen ezért, ha egy gyerek iskolát vált, általános isko­lából középiskolába lép át, akkor az első év másra sem megy el, mint a tudásszintek kiegyenlítésére. A decentralizált helyzet megnehezíti a minőség és a koherencia fenntar­tását, illetve megőrzését. Mely jogköröket gyakorolja az önkormányzat iskolafenntartó­ként? A fenntartói jogokat nagyon pon­tosan felsorolja az 1990-ben ha­tályba lépett önkormányzati tör­vény. Az önkormányzat jogosult is­» Az önkormányzat jogosult iskolaala­pításra, meghatároz­hatja az oktatási intéz­mény feladatait, illetve azokat módosíthat- + ja és átszervezheti. kolaalapításra, meghatározhatja az oktatási intézmény feladatait, illetve azokat módosíthatja és át­szervezheti. Meghatározza továb­bá a gazdálkodási jogkörét, költ­ségvetését. Hatáskörébe tartozik az igazgató-kinevezési jog, bele­szól az iskola névválasztásába is. A felsorolt jogosultságok a döntési jogkörök széles csoportját alkot­ják. A tartalmi munkára, tehát az oktatás tartalmára vonatkozó sza­bályozást meghagyja az iskola szá­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Feltűnően gyorsan állí­tották le a Mojzis elleni eljárást” - mutatott rá Gyurovszky László, a Magyar Koalíció Pártjának képvi­selője a JOJ televízió vasárnap déli beszélgető-műsorában. Vita­partnere, Daniel Lipsic, az igaz­ságügyi minisztérium volt hiva­talvezetője, a KDH alelnöke ezzel szemben úgy véli, e döntés az ügyészség függetlenségét bizo­nyítja. A kereszténydemokrata politikus a hajózási és kikötővál­lalat magánosítási folyamatát át­láthatónak tartja, bár az ered­ménnyel, vagyis azzal hogy a cég a Penta Group kezébe került - nem elégedett. „Nem normális, ha sem a parla­ment, sem a kormány, sem a va­gyonalap nem ismeri a Penta Group tulajdonosi struktúráját, és csak annyit tudni róla, hogy mára, az oktatási intézményre bíz­za. Ugyanakkor a fenntartónak, te­hát az önkormányzatnak jóvá kell hagynia az iskola elképzelését az oktatás szervezeti kereteire és tar­talmi működésére vonatkozólag. A szervezeti kereteket alapvetően a szervezeti és működési szabályzat írja elő az iskolák számára, az ok­tatás tartalmi működését pedig az iskola elfogadott pedagógiai prog­ramja. Mind a kettő csupán fenn­tartói jóváhagyással válik érvé­nyessé. Viszont kellőképpen sza­bályozott az is, hogy a fenntartó mely esetekben nem tagadhatja meg a jóváhagyását. Az iskola- fenntartói jogkört gyakorló önkor­mányzat természetesen elutasít­hatja az oktatási intézmény beter­jesztett elképzelését, ha az jogsza­bályellenes. Megtagadhatja továb­bá akkor is a jóváhagyását, ha az iskola az elképzelésével olyan plusz anyagi terheket ró a fenntar­tóra, amelyeket az nem tud vállal­ni. Nyilvánvaló, hogy a fenntartó köteles a törvényben előírt felada­tának eleget tenni, az iskola költsé­geit fedezni a jogszabálynak meg­felelő mértékben. A kötelező anya­gi támogatáson túl már az önkor­mányzat maga dönti el, hogy mi­lyen mértékű többlettámogatás­ban részesíti az iskolát, például pluszpénzt adhat csoportbontásra, több pedagógus alkalmazására, szakkörre és így tovább. Kivel áll jogviszonyban az iskola vezetője, az igazgató, és kivel az egyes pedagógusok? Az igazgató a fenntartó önkor­mányzattal, a pedagógus pedig az igazgatóval áll jogviszonyban. Ez gyanús forrásokból származó nagy pénzeket fektet be Szlováki­ában. Furcsállom az adóhatósá­gok tétlenségét” - mondta Gyu­rovszky László, aki cáfolta, hogy az MKP azért emelte fel a szavát a Pentával szemben, mert így akar bosszút állni a komáromi hajó­gyárért. Robert Fico mosóporos kampány­filmjével kapcsolatban a két politi­kus egyetértett abban, meg kelle­ne nézni, hogy a Smer elnökének honnan van pénze a korai és drága kampányra. Lipsic nem zárta ki, hogy a KDH választási témái kö­zött szerepel majd a magyar stá­tustörvény ellentervezete is, Gyu­rovszky pedig nem cáfolta, hogy az MKP választási programjában érinti majd a benesi dekrétumo­kat. „A dekrétumok bolygatása ne­hezítheti, sót ellehetetleníti egy jobboldali kormány létrehozását” - figyelmeztetett Lipsic. (sza) annyit jelent, hogy ha egy pedagó­gusnak munkája során problémája támad, azt az intézmény igazgató­jával kell rendeznie, tehát a gond­jaival hozzá kell fordulnia. Abban az esetben, ha a pedagógus a mun­kahelyén felmerült problémája rendezésének módjával nem elé­gedett, vagy ha kifogásolja az igaz­gató ezzel kapcsolatos módszerét, akkor a probléma jellegétől függő­en vagy munkaügyi bírósághoz fordul, vagy polgári peres eljárást kezdeményez munkaadójával szemben. Az ügy tehát a bíróságra tartozik. A fenntartónak a pedagó­gushoz egyáltalán nincs köze. Az iskolák működési költségei­nek átlagosan körülbelül hány százalékát fedezi az önkor­mányzati támogatás, milyen for­rásokból teremtik elő a hiányzó pénzt az egyes közoktatási in­tézmények? Alapvetően az iskolák működési költségét a fenntartó önkormány­zat biztosítja, de az iskoláknak ter­mészetesen van saját bevételi for­rásuk is. A saját bevételi forrás faj­tája attól függ, hogy milyen jellegű iskoláról van szó, milyen kapaci­tással rendelkezik, és milyen jelle­gű oktatást folytat az intézmény. Például egy óvodának nincs saját bevétele. Vagyis az óvodák eseté­ben az intézmény teljes költségve­tését biztosítania kell az önkor­mányzatnak. Az általános iskolák ingatlanaik bérbeadásával, egyéb hasznosításával már némi pluszjö­vedelemre szert tehernek. A szak­képzést nyújtó középiskolák sokkal kedvezőbb helyzetben vannak e té­ren, mivel a saját jövedelem meg­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Az SDA indul a válasz­tók szavazataiért, de a baloldal integrációját sem utasítja el. Ám az integráció a választások után lesz időszerű: a szavazó dönthes­se el, ki legyen a részese annak” - jelentette ki a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című tegnapi vitaműsorában Milan Ftácnik oktatási miniszter, aki nemrégiben az SDL-ből a Peter Weiss nevével fémjelzett SDA-ba távozott. Elutasította az SDL és az SDA közös felkészülését a válasz­tásokra, mert egy ilyen megoldás az 1994-es, szerinte sikertelen Közös Választás pártszövetséget juttatja eszébe. Lubomír Fogas, az SDL alelnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a két párt ugyanazon válasz­tók kegyeiért verseng majd, csök­kentve a baloldal esélyeit. Róbert szerzésének képessége sokkal in­kább jellemző az esetükben, a más típusú iskolákkal ellentétben. Egy szakképző intézmény ugyanis az oktatás jellege folytán általában nagyobb műszaki ellátottsággal rendelkezik, tehát különféle mű­szaki berendezésekkel és gépekkel felszerelt. Magyarország szakkö­zépiskoláinak némelyikében a diá­kok számára fenntartott és a kép­zés során rendelkezésre álló gépek színvonala megegyezik a világban az adott területen manapság hasz­nált legmodernebb műszaki beren­dezések és technológiák színvona­lával. Az oktatási intézmények eze­ket a technológiákat felhasználhat­ják saját vállalkozásaik keretében, és segítségükkel különféle szolgál­tatásokat nyújthatnak az igénylők számára, akik mindezekért fizet­nek. A befolyt pénzmennyiség pe­dig már saját bevételi forrásként könyvelhető el. Nálunk, Békéscsa­bán például van egy nyomdaipari szakközépiskola, amely műszaki­lag eléggé jól felszerelt. Éppen ezért kihasználva a szakképző in­tézmény jellegét és lehetőségeit, különféle szolgáltatásokat nyújt, egyebek mellett nyomdai munká­kat, könyvkötést, ldadványok szer­kesztését vállalja. Ezekből a tevé­kenységekből az iskola jelentős be­vételi forrásra tesz szert, bizonyos \\ A kötelező anyagi r támogatáson túl már az önkormányzat maga dönti el, hogy mi­lyen mértékű többlettá­mogatásban része- siti az iskolát. \\ mértékig, ha nem is teljes egészé­ben, önellátó gazdálkodást folytat. Okoztak-e valamilyen fennaka­dást az önkormányzatok iskola- fenntartói jogkörének gyakorlá­sában a kormányváltások? Különösebb zavarok nem keletkez­tek a kormányváltások hatására. Minden kormánynak természet­szerűleg más és más a szemlélete. A mindenkori kormány direkt mó­don azonban nem befolyásolhatja sem az önkormányzatok, sem az is­kolák működését, viszont megvál­toztathatja azokat a jogi kereteket, amelyek azt szabályozzák. Az elő­ző kormányzat liberális színezetű politikát folytatott, ennek megfele­lően lazított az iskola szerkezetén, és az oktatás tartalmának megha­tározásában szabadabb kezet nyúj­tott. A kormányváltás után mind az iskolaszerkezetben, mind az okta­tás tartalmi vonatkozásában válto­zás állt be. Központosítottabbá vált az irányítás, törvényi változások következtek be, és a kapcsolódó rendelkezések is módosultak. Fico, a Smer elnöke szerint az SDL azért vesztett a népszerűsé­géből, mert vezetői „a liberális és neoliberális politikához igazod­tak”. Ftácnik ezzel kapcsolatban azt válaszolta, hogy a Meciar nél­küli HZDS számára a Smer azzá válhat, ami a Ján Lupták vezette Munkásszövetség volt Meciar ke­zében. Ftácnik hangsúlyozta, ha koráb­ban lépett volna ki a Demokratikus Baloldal Pártjából, akkor lemon­dott volna az oktatási tárca vezeté­séről, de néhány hónappal a vá­lasztások előtt felelősséget érez a megkezdett reformokért. Fico sze­rint Ftácnik a maradásával „bizo­nyos szempontból erkölcsileg cső­döt mondott”. A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy Roman Kovác egészségügyi miniszternek azonnal le kell váltania a korrup­ciós botrányba keveredett osztály- vezetőjét, Rudolf S-t. (korp) SITA-HÍR Pozsony. Ladislav Fizik nem lehet a Roma Parlament elnöke, mert a HZDS képviselő-jelöltjeként indul az őszi parlamenti választásokon. Erről a 104 roma civüszervezetet tö­mörítő Roma Parlament Tanácsa döntött szombati rendkívüli ülésén. A Roma Parlamentet annak májusi közgyűléséig Ján Stojka alelnök ve­zeti majd. A képviselő-jelöltség vál­lalását Fizik magánügyének és saját döntésének tekintik, ezért attól a ta­nács elhatárolódik. A testület leszö­gezte, a Roma Parlament továbbra is pártoktól függetlenül kíván mű­ködni. A testület a roma civilszerve­zetek legfőbb- egyeztető fórumát a belügyben is bejegyezteti, nehogy azt egyes roma vezetők a maguk po­litikai céljaira használhassák fel. Fizik tegnap tagadta, hogy a HZDS listáján indulna a választásokon. Senki sem ismeri a Penta tulajdonosi struktúráját Baloldali politikusok a baloldal integrációjáról Csak a választások után Honnan van Fico pénze? A kereszténydemokraták és a kedvezménytörvény Nem vonják vissza SITA-HIR Pozsony. Ha a parlament jóvá­hagyja a kereszténydemokraták (KDH) kedvezménytörvényt sem­legesítő jogszabály-tervezetét, azt az alkotmánybíróság valószínűleg az alaptörvénybe ütközőnek minő­síti majd - nyilatkozta a Twist rádió szombati, Párbaj vagy párbeszéd című vitaműsorában Frantisek Sebej (OKS). A parlament integrá­ciós bizottságának elnöke szerint az indítvány a magyar kisebbség­gel szembeni fellépésre sarkall. El­hibázott lépésnek tartja a státus­törvényt is, ám úgy véli, az nem el­lentétes a szlovák alkotmánnyal, s túlzás, hogy az ország szuverenitá­sát veszélyezteti. A KDH javaslatát egyértelműen a hazai alaptörvény­be ütközőnek minősítette. Vladi­mír Palkó, a KDH alelnöke újfent megerősítette, pártja ragaszkodik a javaslat megvitatásához, s kizárt, hogy azt visszavonják. Figyelmez­tetett, hogy a kedvezménytörvény egyes rendelkezései a Velencei Bi­zottság és az EU legfőbb végrehajtó szervének számító Európai Bizott­ság szerint sincsenek összhangban az európai kisebbségvédelmi doku­mentumokkal. Emellett megen­gedhetetlennek tartja a Szövetség a Közös Célokért polgári társulás működését, mert az egy másik or­szág törvényének hazai végrehajtá­sát segíti elő.

Next

/
Thumbnails
Contents