Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-06 / 80. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 6. Riport A kassai Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság tagjai nem értik, miért nem merik ennél többen vállalni magyarságukat most, amikor már félelem nélkül megtehetnék Helytörténészek egészséges lokálpatriotizmusa Rákóczi koporsója mellett Henszlmann Imre, a korin- thoszi csatorna kassai születésű tervezője megérdemelte, hogy nevét egy magyar helytörténeti társaság viselje. A társaság eredményeinek tükrében bizton állíthatjuk, a dolog fordítva is igaz. JUHÁSZ KATALIN Állításuk szerint a város és a környék magyarságának múltját csak ők kutatják. 1992 óta végzik dolgukat minden felesleges csinnadratta nélkül, a munka eredményét pedig kiállításokon, rendezvényeken teszik közszemlére. Az ok, amiért éppen most látogattunk el óvárosi székhelyükre, meglehetősen „szenzációhaj- hász”: Halász György, a társaság elnöke a kassai köztemetőben rendezett március 15-i megemlékezés szónokaként nem szabványbeszédet mondott a honvédsírok fölött, hanem hiányolta a kassai magyar polgárokat az eseményről. E valonerő szónoklatot azzal a költői kérdéssel fejelték meg a Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság tagjai, hogy vajon hányán élnek úgy Kassán, hogy nem mentek el egyetlen nekik készült helytörténeti kiállításra, őket érintő történelmi előadásra, megemlékezésre sem. Szerintük a helyi magyar társadalmi élet igencsak szerény. „A népszámlálási adatokat nézve azonnal látszik a magyar nemzetiségű lakosság drasztikus csökkenése. A hatvanas években még negyvenezren vallották magukat magyarnak a városban, 1990-ben alig több, mint tízezren, legutóbb pedig már csak kilencezer néhány százan. Keresni kellene az okokat, miért nem merik, vagy miért nem tartják fontosnak ennél többen vállalni magyarságukat most, amikor már félelem nélkül megtehetnék” - mondja Halász György, aki szerint az egészséges lokálpatriotizmus manapság rendkívül fontos. „Ismerni kell azt a helyet, ahol élünk, büszkének kell lenni saját városunkra, Kassa történelmére jogosan lehetnének büszkék az itteni magyarok. községünkre, és Kassa történelmére jogosan lehetnek, lehetnének büszkék az itteni magyarok, mert ebben a városban igazán nem lehetnek olyan kisebbségi érzéseik, mint a szlovákoknak szoktak lenni. A fiatalok lassan csak azt szajkózzák, amit az internetről, vagy a szlovák újságokból tudnak meg” - állítja a helytörténeti társaság elnöke. Halász úgy véli, a vehemensen terjesztett féligazságoknak köszönhetően a fiatalok lassan már azt is elhiszik, hogy Kassa csak 1938 és 1945 között, Horthy idejében volt magyar város. Nyolc alapító tag ül az asztal körül, az e heti téma az ominózus temetői eset mellett a Szent Vencel szobor „rejtélyes” eltűnésének esete. A kassai cseh főkonzul ugyanis nemrég nyomozással bízta meg a helyi cseh kulturális szervezetet, mert azt gyanította, Horthy katonái tüntették el a szobrot. Nos, a helytörténeti társaság tagjai pillanatok alatt eloszlatták a gyanút, sőt azt állítják, elég lett volna megkérdezni az idős kassaiakat. Elmondták volna, hogy az elővigyázatos csehszlovák hadsereg katonái még Horthyék bevonulása előtt elszállították Szent Vencelt, aki valószínűleg ugyanabban az eperjesi raktárban vészelte át a történelem viharait, mint a vele egy időben eltávolított Stefánik- szobor. Ez utóbbi elviteléről fotót is tudnak mutatni a helytörténeti társaság tagjai, akik sok egyéb ritka dokumentumot is őriznek, sót saját tevékenységüket is szakszerűen dokumentálják. Ezekről a fotókról szerintük az általános érdektelenség is leolvasható, sehol sincs tömeg, csak olyankor gyűlik össze a magyar sokaság, amikor egy-egy rendezvényre illusztris vendéget, minisztert, államtitkárt, alapítvány-igazgatót hívnak meg, akiktől ezt-azt lehet kérni, kérdezni vagy sürgetni. A helytörténeti társaság 1992- ben alakult, a kutatás mellett közvélemény-felrázó, oktató-nevelő, információs céllal is. Rendszeresen együttműködnek a helyi műemlékvédőkkel, a levéltárral és a könyvtárakkal. A Magyar Házban rendezett kiállításokkal szintén a lokálpatriotizmust igyekeznek serkenteni. A Kárpát-medencében elöltött ezer évről, illetve a Kassa bombázásáról ösz- szeállított dokumentum-kiállításuknak Budapesten is nagy sikere volt, sőt tavaly a szlovák sajtóban is számos dicsérő cikk jelent meg róluk. „A bombázásról szóló kiállítást ajánlották a szlovák iskoláknak rendhagyó történelem- óraként, sok osztály el is látogatott a Magyar Házba” - meséli Halász György, aki nagy meglepetésemre bizton állítja, hogy a magyar középiskolák diákjai nem látták az említett kiállítást, legalábbis nem szervezett formában. A Rákóczi hamvainak hazahozatalát felelevenítő kiállításra is csupán egy magyar osztály látogatott el, ez is csekély érdeklődésnek tűnik. A polgári társulásként működő amatőr helytörténészek társaságának körülbelül harminc tagja van, a létszám persze állandóan változik. Eddig tizenöt kiadványt jelentettek meg, akkora sikerrel, hogy némelyikből mutatóba sem maradt. A kétszáztól ezres példányszámig megjelenő füzetkéket „kéz alól”, ismerősök között terjesztik, a két kassai magyar könyvesbolt egyikében is megtalálható belőlük néhány példány. Mindezt rendkívül kevés pénzből csinálják, mivel a társaság szerény támogatásból gazdálkodik. Városrészektől, vállalkozóktól, esetenként a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kapnak szimbolikus összegeket. Az évek alatt a város vezetése is felfigyelt rájuk, ugyanis többek közt sikerült emléktáblát állítaniuk Gerster Bélának, a város szüSehol sincs tömeg, csak ritkán gyűlik össze a magyar sokaság. lőttének, kiderítették, hogy a kassai kápolnaoszlop környékén az 1848-as szabadságharc során lengyel katonákat temettek el, 1996-ban pedig felemelték szavukat Rákóczi hamvainak tervezett elszállítása ellen. Legújabb eredményük a kassai temetőkben nyugvó magyar személyiségek sírjainak megóvása. Elérték, hogy a két temető mintegy hatszáz sírját rendeletben nyilvánítsák védetté, azaz sírgondozó örökös hiányában sem számolhatók fel. „Fontos, hogy az eljövendő nemzedékek is lássák a fejfákon a magyar neveket, és tudják, kik járultak hozzá a város fejlődéséhez” - mondja Halász György. A társaság ez év októberében ünnepli alakulásának tizedik évfordulóját. Emlékkönyv kiadását és nagyszabású összefoglaló szeminárium rendezését tervezik. De erről majd a maga idejében. Hársfanézőben. A társaság néhány évvel ezelőtt felkereste a millennium alkalmából elültetett hársfacsoportot. (A Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság archívumából) A Korponay testvérek tulajdonában lévő istállót a felszámoló kiürítette, mondván, a berendezés nem része az épületnek - mindkét fél biztos a maga igazában „Ha én megveszek egy autót, akkor a kormány a volt tulajdonost illeti?” V. KRASZNICA MELITTA Korponay János testvérével és három unokatestvérével együtt az általuk visszaigényelt szövetkezeti vagyonrész fejében egy sertésistállót és egy gabonaraktárat kapott a felszámolás alatt álló harkácsi (Rimaszombati járás) állami gazdaságtól. Az új tulajdonosok nevét 1999. április 14-én jegyezték be az ingatlanvagyon-nyilvántartásba. (Miután a Korponay testvérek megvásárolták rokonaiktól a rájuk eső részt, 1999. november 11-étől már csak ketten szerepelnek tulajdonosként.) Az új tulajdonosok 2002. január 31-éig szóló bérleti szerződést kötöttek egy helybéli vállalkozóval, aki, miután nem kívánta meghosszabbítani a bérletet, február végén átadta az épületeket. Erről jegyzőkönyvet is készítettek, és március 3-án az épületeket lezárták és lepecsételték. A pecsét azonban nem maradt sokáig érintedenül: Borbély Ferenc, a harkácsi gazdaság jelenlegi felszámolója, egyben a runyai szövetkezet elnöke, március negyedikén behatolt az istállóba, és a szövetkezet alkalmazottaival teherkocsira rakatta, majd elvitette az istálló berendezését. Később levélben csak annyit közölt Korponayékkal, hogy a berendezés nem szerepelt abban a felbecsült árban, amelyért ők a sertésistállót a vagyonrész fejében megkapták, ezért azt további jogosult személyek igényeinek kielégítésére használja. „Borbély Ferenc a fivéremnek írt levelében arra hivatkozik, hogy a birtokunkban lévő sertésistállót valamikor növendékborjak számára építették, tehát nem voltak benne a kutricák, a takarmánykeverő, hiányzott a csatornázás. Ebből kifolyólag az átépítés és a berendezés nem része a felértékelésnek - mutatja fivére levelének másolatát Korponay János, mivel őt a felszámoló még ilyen formában sem értesítette. - Ezzel kapcsolatban két dolgot jegyeznék meg: először is, az átépítés még 1990-ben történt, a szakértő pedig 1997-ben becsülte fel az épületet, tehát az általa meghatározott érték az 1997-es állapotokat tükrözte. Másodszor pedig felteszem a kérdést: ha év megveszek egy autót, akkor a kormány és az ülések a volt tulajdonost illetik?” A felértékelést végző Priska Pavlíkovától megtudtuk, hogy 1997-ben az Állami Földalap kérésére becsülte fel az istálló értékét, és az ingatlant - amelynek meghatározása nagyüzemi mezőgazda- sági célokra szolgáló építmény volt - egy tételként, tehát egységes egészként értékelte fel. Pavlíková becslése alapján a szóban forgó sertésistálló 302,6 ezer koronát, a másik ingaüan, a magtár pedig 314,2 ezer koronát ért. Mivel Korponayék vagyonrésze mindössze 406 ezer koronát tett ki, 185 ezer koronát az élő és holt leltár fejében számították be nekik, a hiányzó 25 ezer koronát pedig Korponayék készpénzben egyenlítették ki. „Miután a sertésistálló és a gabonaraktár tulajdonjogilag a birtokunkba került, azt hittük, lezárhatjuk ezt az ügyet, és saját belátásunk szerint bérbe adhatjuk, vagy eladhatjuk az épületeket - mondta Korponay János. - Közel három év elteltével azonban ott tartunk, hogy a felszámoló egyszerűen feltörte a zárat és ellopta az istálló berendezését, és ezt a munkát saját alkalmazottaival végeztette el. Természetesen feljelentést tettünk ellene, most várjuk, mivel zárul majd a rendőrségi nyomozás.” Borbély Ferenc megkeresésünkre annyit válaszolt, a birtokában lévő okiratok az ő igazát bizonyítják és hajlandó bárkinek megmutatni azokat. Szerinte a felszámoló eljárása jogszerű volt és semmilyen személyes vagy gazdasági érdek nem köti senkihez, csupán a munkáját végzi. Korponay János: A felszámoló egyszerűen feltörte a zárat és ellopta az istálló berendezését. (Vas Gyula felvétele) Négy alapító tag egy sikeres kiállításon. Jobbról Halász György.
