Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-07 / 56. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 7. KOMMENTÁR Alpári fricska MOLNÁR NORBERT Tizenötödször próbálja meg ebben a megbízatási időszakban az ellenzék partvonalon kívülre tenni a kormány valamelyik tagját, de csak másodszor teszik ki Mikulás Dzurinda kormányfőt - és ezzel az egész kabinetet - a bukás veszélyének. Már csak 76 képviselőt kell megnyerni az ügynek, és előbbre hozhatják a választásokat, amit viszont Rudolf Schuster elnök is politikai kalandként értékelt. A koalíciós tanács ülése után nyilvánvalóvá vált, hogy még az a két baloldali kormánypárt sem áll be a HZDS által kialakított sorba, amely mindig képes meglepetést okozni, pedig - ha bejutnak - a következő ciklusban Meciarék mellett bérelt helyük lenne a kormánypárti padsorokban (a puding próbája a megyei ön- kormányzati választás volt). Minden idők legnagyobb szlovák politikai tótumfaktuma, nevezzük nevén a gyereket, Robert Fico kedden azt állította, hogy az SDL most már sokkal felelősségteljesebben fog viselkedni, mert annyi pofont kapott, hogy a következőt nem viseli el. Nem biztos, hogy Fico ilyen jellegű felelősségre gondolt, de minden felelősségteljes viselkedésnek megvan a haszonélvezője. Persze, senki sem bízhat abban, hogy Koncosék egyszer csak tényleg átérzik, hogy egy országért felelnek, nem pedig egy lobbicsoportért. Talán kapiskálják, hogy szeptemberben nem lesz mit betakarítaniuk, hát húzzák, ameddig húzhatják. A HZDS türelmetlensége pedig csak azzal magyarázható, hogy megint belefutottak egy külpolitikailag kényes ügybe. NATO-eltökélt- ségük kérdőjeleket szenvedett, ezért jobb, ha az ország a kormány menesztéséről kezd társalogni. Az pedig, hogy a kormány leváltásának egyik okaként a pénzügyi piramisjátékot szolgáltató cégek összeomlását jelölték meg, alpári fricska. Ezeknek a cégeknek a többsége ugyanis az ő tudtukkal jegyeztetett be, s most az egykori HZDS-szóvivő nyugtatja a kárvallottakat az egyik cég nevében. Eleve hátrányban GÁGYOR ALÍZ A szlovákiai agrártermelők, a többi társult ország mezőgazdasági termelőihez hasonlóan, nyernek az európai uniós csadakozáson. Feltéve, ha a csadakozás pillanatától uniós kollégáikkal azonos elbírálásban részesülnek. Ellenkező esetben esélyük sincs arra, hogy méltóképpen megmérettessék magukat a tőlünk nyugatabbra vállalkozó gazdákkal. A brüsszeli bizottság viszont csak 25 százalékos közveden kifizetéseket feltételez, 10 éves átmeneti időszak mellett. A tizenötök közül néhány ország, így Nagy Britannia, Hollandia, Svédország, Ausztria és Németország még ennyit sem adna, mondván: a 2006-ig érvényes közös agrárpolitika nem számolt ilyen tetemes, az EU költségvetését jelentősen terhelő kiadással. Az érv logikus, csak éppen azt is jelentené, hogy az egységes Európai Unióban eleve egyenlőtlen versenyfeltételek alakulnának ki. Igazságosabb lenne a közvetlen támogatások teljes eltörlése az egész EU-ban, ezt viszont a mediterrán tagállamok ellenzik élükön az erős Franciaországgal. Az talán már senki sem vonja kétségbe, hogy az EU-csatlakozás számunkra létkérdés, de az Európai Uniónak is érdeke a bővítés. A brüsszeli bürokraták is tudatosítják, hogy a bővítés elhúzódása 2005 utánra súlyos következményekkel járna. Több országban ugyanis 2005-ben vagy 2006-ban választásokat tartanak, márpedig a bővítés elhúzódása a csatlakozást támogató és az EU által megkövetelt szigorú reformokat végrehajtó pártok halálát jelentené a tagjelölt országokban. Marad tehát az egyeztetés és a kompromisszumkeresés, amelyre minden társult országnak más-más receptje van. Huszonöt százalékos közvetlen támogatás esetén Szlovákia 2004-ben 3,4 milliárd koronát kapna Brüsszeltől. A pénzt - tanácsolják az EU központjában - a nemzeti költségvetésből kell pótolni. A kérdés csak az, hogy az akkori kormány talál-e 11 milliárd koronát az agrárium támogatására. Ennyi pénz kellene ugyanis ahhoz, hogy a hazai gazdák ne kerüljenek eleve hátrányos, lehetetlen helyzetbe. Az előrejelzések, bárki alakítson is kormányt, nem túl jók, elvégre az elmúlt tíz évben a szlovákiai agrár- gazdaság mostohagyereknek számított. Másrészt az is igaz, hogy a sok sebből vérző országban sok mindenre kellene fedezetet találni, forrásaink azonban igencsak szűkösek. A közvetlen támogatásokon kívül Szlovákia szép summát, évente 14,5 milliárd koronát kaphatna EU-forrásokból strukturális támogatás címén. Ehhez még hozzájönne a szlovák költségvetésből folyósítandó 5 milliárd korona. Ha azt vesszük, hogy az összeg 80 százaléka az agráriumba kerül, akkor a hazai termelőknek juttatandó pénz mégsem olyan kevés. Igaz, ezzel együtt még mindig hátrányban lesznek uniós kollégáikkal szemben. LEVÉLBONTAS Vállalja, nem vállalja... Kisautó érkezik egy magyarszlovák határátkelőhöz. Az autóban erdélyi magyarok. Mennek „pecsételtetni”. Mit is jelent ez valójában? Mivel nincs tartózkodási engedélyük, 30 naponta el kell hagyniuk az anyaországot. A román határ messze van, ezért rendszeresen Szlovákiát választják. Most is. Odaérnek a szlovákiai határrendészhez. „Jó napot” - mondják halkan, némi izgalommal hangjukban. „Jó napot! Pecsételtetni mennek?” - hangzik színtiszta magyar kiejtéssel a határőr szájából. „Igen" - válaszolják amazok. „Itt nem mehetnek át” - mondja továbbra is ki- fogásolhatatian magyarsággal a határőr. Kis vita következik; erdélyi barátaink sérelmezik, hogy nem engedik be őket az országba, jóllehet ehhez nincs joguk. Végső kétségbeesésükben megkérdezik a határőrt: „Mondja, maga magyar?” „Nem, szlovák vagyok! Mint ahogy maguk meg románok” - vág vissza, és meg- lobogtatja, mintegy bizonyításképpen a két román útlevelet. Aztán mégiscsak beengedi őket Szlovákiába. Oda, ahová dédna- gyapjuk még nem útlevéllel járt. A határőr magyar nemzetiségű volt, nem szlovák. Talán mégiscsak felébredt benne az, amit a szlovák határőrképzőben próbáltak kiirtani? Nem tudni. A lényeg: ügyesen dolgozott a történelem órája, hogy két magyar ilyen körülmények között találkozott, és míg az egyik letagadta magyarságát, a másik büszkén hangoztatta. Erőss Bulcsú olasz szakos tanár- Öregem, nem lesz jó ez a tavaszi idény, mert a labda helyett inkább a kétbalkezes politikusokba rúgnék jó nagyokat... (Gossányi Péter karikatúrája) TALLÓZÓ PRAVDA A lap elmarasztalja a kormányt, a parlamentet, valamint a szakszervezeteket és a munkáltatókat is, amiért néhány héttel a munkaidő tervezett korlátozása előtt jönnek rá, hogy rossz a munkatörvénykönyv. A kórházakban, a színházakban és a felsőokatásban is nagy gondot okozna a legfeljebb 48 órás heti munkaidő. A szaktárca jogosan érvel azzal, hogy a törvénykönyv megfelel az Európai Unió követelményeinek. Kérdéses azonban, felkészült- e Szlovákia. Ha egybevetjük a gazdaságok teljesítőképességét és a munkanélküliséget, akkor nyilván nem. A helyzet nálunk ugyanis más: lényegesen rosszabb, s ha Szlovákia ki akar kecmeregni a nyomorból, akkor ez csak az alkalmazottak rovására történhet. Ma a kormánynak nem marad más lehetősége, mint hogy a további bonyodalmak ellenére későbbre halassza a munkatörvénykönyv hatályba lépésének időpontját, s néhány hónapon belül az egészet átdolgozza. Csődöt mondtunk - vallják be becsületesen a miniszterek (a baloldaliakon kívül) és a képviselők is. Ez most azonban senkin sem segít - rajtuk sem. Ha a törvénykönyv körüli gondokat a saját politikai pártjuk szerepeltetésére használják is fel, az embereket nehezen győzik meg. A választások után nem történhet meg, hogy Orbán bármilyen formában igénybe vegye Csurka segítségét The Washington Post factum A The Washington Post tekintélyes újság. Már elnököt is buktatott. A magyar miniszterelnököt azonban nem akarja megbuktatni, legfeljebb csak figyelmeztetni. Ha érti, jó, ha nem, hát nem. HORVÁTH GÁBOR pfn Richard Nixon volt amerikai elnök haláláig gyűlölte a The Washington Postot, amiért az feltárta, s minden fenyegetés, kormányzati és gazdasági nyomás ellenére végigvitte a Watergate-ügyet. Nixon elnökként mindent megpróbált, hogy elhallgattassa a Postot, bukása után nem maradt neki más, mint a gyűlölet. Jackson Diehl negyedszázada külpolitikai újságíró, a ’80-as években a lap közép-európai tudósítója volt, gyakran járt Budapesten. Tapasztalt profi, akinek már a téma- választása sem véletlen. Most például nem Magyarországról írt cikket, hanem a NATO-bővítésről. Arról, hogy az új tagoktól meg kell követelni a demokratikus alapelvek maradéktalan megtartását, s ezt a csatlakozást követően is folyamatosan figyelni kell, mert, sajnos, vannak rossz tapasztalatok. Itt van például Milos Zeman cseh miniszterelnök, aki nem szereti a szerinte túlságosan is szabad sajtót, és mellesleg gengszterekkel áll kapcsolatban. El lehet képzelni, miket írnak most a cseh kormány- párti újságok! Ha vannak. A The Washington Post nem kormánypárti újság. Szellemisége sem egyezik a mostani kormányzatéval, de nem volt kormánypárti akkor sem, amikor Amerikának liberális elnöke volt. A Post komolyan veszi önmagát, és még komolyabban veszi a sajtó küldetését. Jó kapcsolatokat ápol a mindenkori kormányzattal, de nem bratyizik vele, hiszen naponta kell a körmére néznie. Ezt várja el tőle az olvasó. Információi többszörösen ellenőrzöttek, jóslatai általában be szoktak válni. Ezért fizetnek érte példányonként 35 centet (előfizetők csak 25-öt). Botorság lenne azt hinni, hogy a Meg kell követelni tőlük a demokratikus elvek megtartását. The Washington Post útján az amerikai kormányzat „üzent” Budapestnek. A Fehér Háznak erre vannak más csatornái. Például a nagykövet asszony, aki ráadásul családi barátja az elnöknek. Ha Washingtonban úgy tartják, jó lenne még a választási kampány előtt elhatárolódnia a magyar kormányfőnek a szélsőséges, antiszemita jobboldali pártocskától, mert ilyennel tisztes polgári politikusnak nem illik kokettálni, akkor a nagykövet útján üzennek. Ha a várt reakció elmarad, diplomáciai csatornán adják az érintett fél tudomására: az előbbi üzenetet kéretik tudomásul venni, amit a nagykövet a Harvard Klubban mondott, nem véletlen nyelvbotlás volt, hanem hivatalos amerikai álláspont. Ha erre sem érkezik megnyugtató válasz, a Fehér Ház végső, már-már durva eszközhöz nyúl: nem hajlandó fogadni azt a miniszterelnököt, aki nem hallgatott az előző figyelmeztetésekre. De a Fehér Ház vagy a külügyminisztérium aligha akarna a Post hasábjain keresztül üzengetni a magyar kormányfőnek. Tudják, hogy a lap nem üzenőfüzet. Diehl a NATO-bővítésről írt cikkében csupán néhány kitételt szentelt Orbán Viktor tevékenységének. Tényekről van szó, nem véleményről. A miniszterelnök hallgatólagosan antiszemitákkal lépett szövetségre. (Például amikor elfogadta a közmédia feletti totális ellenőrzés megszerzéséhez nyújtott csurkista segítséget.) Orbán élettérről beszél, ami a köztudatban világszerte német szóval, Lebens- raumként szerepel. Mondhatnak a Fidesz állítólagos mérsékelt politikusai, amit akarnak, a magyar miniszterelnök nem hajlandó kizárni a koalíciót a MIÉP-pel. Ez faktum, amit a Post csak rögzít. A vélemény az, hogy emiatt jó lesz odafigyelni majd a következő tagokra, A vélemény az, hogy jó lesz odafigyelni a következő tagokra. és például Szlovákiát nem befogadni, ha ott Meciar kerül vissza a hatalomba. Ennek rögzítése volt a szerző elsődleges célja. A Post cikkének egyértelműen Magyarországnak címzett üzenete: a választások után nem állhat elő olyan helyzet, amikor Orbán Viktor bármilyen formában igénybe veszi Csurka István segítségét. Ha mégis megteszi, a lehető leghatározottabb amerikai elítéléssel kell számolnia - annak minden, kizárólag Magyarország számára hátrányos következményével. A szerző a Népszabadság munkatársa A romániai Helsinki Bizottság és a Pro Europa Liga mérföldkőnek nevezte a népszámlálást a népcsoport életében Katolikus körlevél: „Csángók, legyetek románok!” ÖSSZEFOGLALÓ Egy román római katolikus püspök arra biztatja a moldvai csángómagyarokat, hogy a márciusban sorra kerülő romániai nép- számláláskor vallják magukat románnak. A Kolozsváron megjelenő erdélyi közéleti napilap, a Krónika interjút közölt a jászvásári római katolikus püspökség segédpüspökével. Egyházi feljebbvalója, Petru Ghergheli püspök népszámlálással kapcsolatos körlevelének burkolt utalásait értelmezve a segédpüspök kifejtette: a főpásztori szózat „el szeretné kerülni a moldvai közösség manipulálását”, merthogy „a moldvai hívek románok, és nem szeretnék, ha külső nyomásra másnak vallanák magukat”. Aurel Perca segédpüspök a „külső nyomás” alatt a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) értette. Kijelentette: „Az RMDSZ-nek érdekében áll a moldvai katolikusok külön népcsoportként való feltüntetése, ami példa nélküli eset: a csángók sohasem szerepeltek önálló népcsoportként semmilyen összeírásban.” Perca szerint „a magyar érdekvédelmi szervezet lobbijának köszönhető az Európa Tanácsnál és más fórumoknál történt »manipulativ« közbenjárás”. A moldvai katolikus templomokban vasárnap felolvasott főpásztori körlevél leszögezi: „A katolikusoknak nem szabad elfeledniük, hogy a nyelv, amelyet beszélnek, senkinek nem magántulajdona, hanem az Isten által ajándékozott eszköz. Azt ^ nyelvet kell tehát használni, amely a szentmiséken való részvételben elégedettséget nyújt, amely összeköt a közösség többi tagjával, és hasznossá tesz a társadalom számára. A jászvásári egyházmegyében a szentmisék román nyelven zajlanak. Ezt a nyelvet mindenki érti, ezt örököljük a családtól, ezt tanuljuk az iskolában, ezt használjuk a társadalomban, és ezen a nyelven folyik a keresztény lelki gondozás.” A segédpüspök szerint azért volt szükség a körlevélre, mert a nép- számlálás űrlapján a csángó népcsoport szerepel ugyan, viszont a csángó nyelv nem. A körlevél világossá szeretné tenni a hívek számára, hogy - mivel nyelv nélküli nép nem létezik - ne vallják magukat csángónak. Perca elismerte, hogy a csángók között is vannak „kisebb közösségek”, amelyek szorgalmazzák a magyar nyelv használatának bevezetését az egy♦ Az 1992-es romániai összeíráskor 2165 személy vallotta magát csángónak. ♦ A Krónika adatai szerint a moldvai római katolikusok száma meghaladja a 250 ezer főt. házban, de „csupán húsz-harminc családról van szó néhány faluban”. A segédpüspök „értelmezéseinek” ismertetése után a Krónika emlékeztetett rá, hogy a romániai Helsinki Bizottság és a Pro Europa Liga januárban közzétett jelentésében mérföldkőnek nevezte a 2002-es népszámlálást a csángók életében, jövőjük további alakulásában. A jelentés - mely egyaránt beszél „magyar” és „román” csángókról - azt javasolta a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének, hogy folytasson felvilágosító kampányt a helyi lakosság körében, egyúttal örvendetesnek tartaná, ha a szervezet minden népszámlálóbiztos mellé megfigyelőt delegálhatna, aki a beírások valódiságát a helyszínen ellenőrizhetné. Az Európa Tanács csángókról szóló ajánlásai között szintén szerepel, hogy „különös figyelmet kell szentelni a csángó kisebbség korrekt összeírásának a következő népszámlálás alkalmával”.
