Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-05 / 54. szám, kedd
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 5. KOMMENTÁR Alku - időzavarban PÁKOZDI GERTRÚD Ország-világ azon vitatkozik, kevés-e vagy elegendő a Szlovák Gázmüvekért 130-135 milliárd korona. Tény, hogy az ügyletnek van egy szépséghibája: a pályázatra nem 3-4 jelentkező nyújtotta be ajánlatát, hanem egyetlen. A szlovákiai kötvénypiacon azonban még így is kedvező irányú elmozdulás következett be a nemzetközi konzorcium ajánlatának hírére. Ez a reálszféra reagálását tükrözi. Az viszont többé-kevésbé a politikai folklór reagálásának tekinthető, ahogy Robert Fico próbál irányt szabni a gázművek privatizálásának. A parlamentben szeretné elérni, hogy a kormányt a törvényhozás tanácsolja el az ajánlat figyelembevételétől. Ismerve a hazai politikai viszonyokat, az lenne a meglepő, ha ebben a teljesen gazdasági kérdésben a gazdasági szempontokat teljesen nélkülöző érvelésnek nem lenne visszhangja. A kormánynak az alku csekély lehetőségével kell eldöntenie, elfo- gadja-e a felkínált árat. Az ellenérvek sorában a leggyakoribb, nemzetieskedő felhangokkal sem fukarkodó summázás: bűn volna a családi ezüst elkótyavetyélése. Arról az ilyen véleményeket hangoztatok nem beszélnek, hogy az ország már jó ideje nincs olyan anyagi helyzetben, hogy kérdéses legyen számára: kell-e a mintegy 130 milliárd vagy sem. A „van” és a „nincs” közötti különbség mindig az adott tét kétszerese, 130 milliárd esetében 260 milliárd. Ezt az egyszerű matematikai tételt mindenki saját bőrén érzi, ha valamire elő kell teremtenie bizonyos összeget, de nincs honnan. Szlovákiának most sok milliárdra van szüksége. A nyugdíjreformra éppúgy, mint adósságtörlesztésre. Kétségtelen, hogy jobb volna néhány tízmilliárddal több, de tény, hogy nem a konzorciumnak van szüksége pénzre, hanem Szlovákiának. A karnyújtásnyira levő bevétel az ország devizatartalékait is kedvezően növelheti, ennek minden kedvező hatásával. Az évekig taktikázgató baloldal miatt a gázművek eladása dolgában időzavar keletkezett, és ez lényegesen leszűkítette az eladó alkupozícióját. Alig marad más választása, mint hogy elfogadja a kínált árat. Hogy jobb is lehetne, az nem kérdéses. Szlovákia számára azonban kétségtelenül az is megér valamit, hogy az áruba bocsátott részvénycsomag olyan konzorcium kezébe kerül, amely a gázüzlet mindkét „végén”, a szállításban és az értékesítésben egyaránt érdekelt. Ha az ár nem is a legjobb, de a konzorcium „összetétele” a Szlovák Gázművek fejlesztése szempontjából derűlátásra adhat okot. Tudják ezt Ficóék is, de a demagóg ellenérvelés mindig könnyebb... JEGYZET rend a lelke mindennek. Aki nagyon akar, folyamodhat kivételért, ám a kritériumok szigorúak: profi hangszigetelés, rendszeres jogdíjfizetés, kulturált környezet, miegymás. Az össznépi ellentámadást a diákok kezdték, majd pár nap múltán csatlakoztak hozzájuk a kocs- márosok is. A városrészben mostanáig körülbelül 250 engedélyt adtak ki vendéglátóipari egységek üzemeltetésére. Az érdekeltek úgy vélik, az említett városi rendelet a korrupció táptalaja, ezentúl csak az tarthat nyitva reggelig, aki „tejel”, és sokan lesznek kénytelenek tejelni, mivel a napi bevétel este tizenegyig nem lehet túl magas. A fiatalok, akik egy-egy nehéz nap éjszakáján kis tombo- lásra vágynak, nem gondolnak ilyen nagyot, ők csak saját jogaik korlátozását látják a dolog mögött. Az önkormányzat meg ijedten üzenget a helyi sajtón keresztül, hogy nyugi, nyugi, beszéljük meg a dolgot, nem akarunk mi rosszat senkinek. Mindenesetre ha nem sikerül közös nevezőre jutniuk az üzemeltetőkkel, ez utóbbiak a legfőbb ügyészhez és az alkotmánybírósághoz kívánnak fordulni. Ezek után akarják tudni, aláírtam-e az ívet? Igen. Képtelen voltam ellenállni a fogyasztók jogaiért harcoló szőke hercegnek. Kassai kocsmastop JUHÁSZ KATALIN „Szia, aláírod?” - kérdi mosolyogva egy szőke herceg, amikor fürkésző pillantásomat elkapja. Egy bizonyos kor után az ember lánya már meghatódik a tegezéstől, jólesik neki, ha az egyetemi büfé környékén diáknak nézik. Lássuk, mire kell neki az autogramom? Talán a menzai étlap változatosabbá tételéért harcolnak a fiatalok? Vagy azért, hogy sűrűbben járjon a hetes villamos? Á, dehogy. A felsőoktatási intézmény hallgatói az óvárosi kocsmák éjszakai nyitva tartását szeretnék aláírásaikkal meghosszabbítani, írtunk már a dologról, de úgy látszik, nem eleget, mivel a lakossági reakciók hevesebbnek bizonyultak, mint a hamis ant- raxriadók után. A kassai Óváros önkormányzata a múlt héten úgy döntött, könyörtelenül megregulázzák a hajnalig nyitva tartó, diszkózenét bömböl- tető helyeket, az éttermek ezentúl éjfélig, a táncos szórakozóhelyek pedig csupán tizenegyig lehetnek nyitva, és aki fittyet hány a rendeletre, kétszázezer koronás bírságot fizet, mert VISSZHANG Felelőtlen befektetés K. E. bősi levélíró észrevételeivel kapcsolatban volna néhány megjegyzésem. Indulatos leveléből arra következtetek, hogy ő is a BMG Invest becsapottjainak sorát gyarapítja. Mérheteden felháborodása azonban nem az intézmény, hanem meglepő módon a kormány ellen irányul. És kizárólag a jelenlegi kormány ellen. De hát senki sem kötelezte a betéteseket, hogy pénzüket a BMG-nél helyezzék el. Akkor csak azt látták, hogy ott 35%-os kamatot ígérnek, az államilag ellenőrzött Szlovák Takarék- pénztárnál pedig alig 5-6%-ot. Talán érdemes lett volna érdeklődni, miért ilyen nagy a két kamat közti különbség. Ugyan müyen módon képzeli a kormány segítségét a levél írója? Ha a BMG képtelen lesz kifizetni ügyfeleit, akkor fizessen az állam? Vagyis fizessék meg az adófizetők, hogy egyesek nem kellő körültekintéssel fektették be megspórolt pénzüket?! És ha valaki netán kártyán vagy ruletten veszti el a vagyonát, az is bátran követelje a kormányon veszteségének megtérítését! Véleményem szerint az embereknek nem szabadna ilyen felelőtlenül gazdálkodniuk értékeikkel. Peredy Vilmos Komárom TALLÓZÓ SME Nicholas Bums amerikai NATO- nagykövet pozsonyi nyilatkozatát és várható belpolitikai hatásait elemzi a lap. „Amerika a maga szempontjából egy, a Smertől az ANO-ig terjedő koalícióra épülő elrendezést tart a legjobbnak a választásokat követően. Világos, hogy az Egyesült Államok inkább lát egy kevésbé szilárd és szélesebb kormányt, semmint egy kevésbé szétforgácsolódó koalíciót három pártból - a HZDS-t is beleértve” - állapítja meg a Sme. Burns bíráló szavai ugyanakkor a lap szerint könnyen válthatnak ki ellentétes hatást. Az ugyanis tény, hogy a NA- TO-tagság lakossági támogatottsága azután emelkedett 50 százalék fölé, hogy a HZDS is az integráció szószólója lett. „Nehéz előrejelez- ni, milyen hatással lesznek Burns szavai a NATO-csatlakozást támogató HZDS-tagok körében. Ám azok, akik eddig is ellenezték a csaüakozást, valószínűleg a nagy- Addig hozzád sem érek, amíg nem válaszolsz arra a kérdésemre, hogy ha holnap lennének a választások, ak- követ szlovákiai missziója után is kor te melyik pártra szavaznál. (Lehoczki István rajza) hűek maradnak eddigi véleményükhöz” - olvasható a lapban. Ha a magyarság kis mértékben nem részesedik az új lehetőségekből, azok a románság számára is elveszhetnek Elvégezni a bizalom iskoláját A hónap elején az RMDSZ és a kormányzó román szociáldemokraták a 2002-es évre érvényesen is aláírták a kormányzati együttműködési megállapodás szövegét. BÍRÓ BÉLA A megállapodás formailag nem jelent a kormányban való részvételt, gyakorlatilag azonban az RMDSZ pontosan meghatározott engedmények fejében vállalja, hogy hallgatólagosan koalíciós partnerként viselkedik. Az együttműködésnek ez a formája mindkét fél számára figyelemre méltó előnyökkel jár. A szélsőséges román nacionalisták nem vádolhatják azzal mérsékeltebben nacionalista nemzettársaikat, hogy megosztották a hatalmat az ősellenségnek tekintett magyarokkal, s az RMDSZ radikálisabban nacionalista csoportjai sem vádolhatják azzal mérsékeltebben nacionalista partnereiket, hogy pusztán a hatalom birtoklásáért feküdtek le az - ugyancsak - ősellenségnek. A valóságban azonban sem az RMDSZ-nek, sem a román szociáldemokratáknak nem volt más választásuk. Markó Béla magyarjai nem valamiféle naiv és hiszékeny idealizmustól vezérelve mentek bele az együttműködésbe, ahogyan Nastase úr románjai sem magyarbarát érzéseik hatása alatt öleltek keblükre bennünket. Magyarok és románok meg voltak és vannak győződve róla, hogy mindez amúgy (azaz a hagyomány szempontjából) nem igazán helyes, de ez idő szerint közösségként és személyesen is így nyerhetik a legtöbbet. Mindkét fél számára nyilvánvalóvá vált, hosszabb távon nem azt fogják nyerni, amit a másik elveszít, és nem azt veszítik el, amit a másik megnyer. Legalábbis a magasabb szinteken. Helyi szinten egyelőre a kérdés jóval bonyolultabb. Itt ugyanis Cea- usescu egykor még kizárólag uralkodásra delegált telepeseinek nagy része még mindig nem hajlandó felismerni, hogy a jövőre vonatkozóan nem a meglevő koncokért folytatott marakodás a mérvadó, hanem az euroatlanti integrációval megnyíló lehetőségeken való osztozkodás. Ezekhez a lehetőségekhez, melyek konkrét pénzügyi forrásokat, fejlesztési alapokat, beruházókat, külföldi piacokat, a hazai erőforrások hatékonyabb kiaknázást jelenthetik, csakis közösen férhetünk hozzá. Amint azt a székely megyékben dúló lélekölő hatalmi harc is bizonyítja, sokan még mindig a régi, úgynevezett állami pozíciókért vívott küzdelmet tartják alapvetőnek. Ez a magyarázata annak, hogy a vezető állások túlnyomó többsége továbbra is román kézen van, sőt a románság bizonyos képviselői újabb és újabb állásokra szeretnék rátenni a kezüket. Magasabb szinteken - úgy tűnik - már belátták, hogy ez a gyakorlat foly- tathatatlan. A román egyeduralom rövid távú tartósítása a hosszú távú román lehetőségek meghiúsítását vonhatja maga után. Ha a magyarság - egyelőre szerény mértékben - nem részesedik az új lehetőségekből (ami a jogtalanul elvett vagyon jelentős részének visszaszolgáltatása, a kisebbség kollektív jogainak legalább részleges elismerése nélkül ma már leheteden), azok a románság számára is elveszhetnek. Két esélyünk van tehát: vagy együtt, vagy sehogyan. Nem kell szeretnünk egymást, csupán önnön jól megfontolt érdekeinket kell következetesen szem előtt tartanunk. A mai politikai játszmák ugyanis nem nullszaldósak. Az új lehetőségekhez nem azáltal jutunk hozzá, hogy elvesszük őket egymástól, hanem azáltal, hogy kölcsönösen hozzájuk segítjük egymást. Ez a helyzet az együttműködés és a kölcsönös bizalom igazi iskolája. Annak ellenére is, hogy egyik félnek sincs szándékában tényleg megbízni a másikban. A körülmények kényszerítik - mindkettőt - arra, hogy úgy viselkedjen, mintha tökéletesen megbízna. így aztán a bizalom szinte észrevédenül, mintegy a bizalmadanság leple alatt lopózhat a lelkekbe. A nacionalista úgy adja fel nacionalizmusát, hogy közben meg van győződve róla: jó nacionalistaként cselekszik. Ez a mechanizmus akkor lehet igazán hatékony, ha a helyzet a továbbiakban sem teszi egyik fél számára sem lehetővé, hogy visszaéljen, egészen pontosan, hogy büntedenül visszaéljen a másik bizalmával. S ez a helyzet tartósnak ígérkezik. Románia a NATO-tagságért folytatott, és teljes joggal létfontosságúnak érzett, versenyfutás finisébe érkezett. A magyarokkal való kapcsolat minősége, a nemzeti előítéleteken való kormányzati felülemelkedés pedig a szövetségesek mérlegeléseiben fontos, sőt talán döntő súllyal eshet a latba. S ugyanez Magyarországra és a romániai magyarságra is érvényes. Az Orbán-kormányzat számára lét- fontosságú, hogy a választási kampány finisében bebizonyítsa a Nyugatnak, képes arra, amire az előző kormányzatok nem voltak képesek, a románokkal való tényleges megbékélésre, a román gyanakvás és ellenérzések lassú, de kézzelfogható eloszlatására. És a jószomszédi viszonyra ugyancsak érzékeny magyar közvéleményt is meg kell győznie arról, hogy intézkedései - beleértve a kedvezménytörvényt is - a feszültségek csökkentését, a határon túli magyarok helyzetének javítását, a szülőföldön való boldogulásukat segítik, azaz, hogy a magyarországi ellenzék négy esztendőn át hangoztatott vádjai, melyek szerint a kormányzat „nemzeti” retorikája Magyarország nemzetközi elszigetelődéséhez, a szom- ■ szédos államokhoz fűződő viszony végzetes megromlásához, s ezzel a magyar állampolgár biztonságának csökkenéséhez vezet, alapvetően hamisak. A helyzet teljesen független attól ki van éppen a hatalmon, a mai ellenzék, ha hatalomra kerülne, eltérő retorikával bár, de ugyanerre a stratégiára kényszerülne. Az RMDSZ számára is létkérdés a román-magyar kapcsolatok tényleges normalizálása. Választói, a korábban ádáz magyarellenessé- gükről elhíresült román nacionalistákkal folytatott egyezkedést gyanakvással figyelik, ha nem képes kézzel fogható eredményekkel megnyugtatni őket, a következő választásokon könnyen szavazótábor nélkül maradhat. Tényleg nem férhet kétség hozzá: a viszony úgynevezett normalizálása mindhárom partner pillanatnyi létérdeke. Ezúttal azonban, úgy tűnik, egyéb is van. A viszony az elmúlt 70 évben is gyakran normalizáltatott, sőt gyakran vált „példamutatóvá” is. A „példaszerűség” azonban jobbára megmaradt, mert akkor még megA viszony normalizálása mindhárom partner létérdeke. maradhatott, a külpolitikai nyilatkozatok szintjén. A „normalitás- nak” a két ország polgárai semmi tényleges eredményét nem tapasztalhatták. Ezúttal azonban mintha már ez is másként lenne. Mircea Geoana román külügyminiszter budapesti látogatását megelőzően nem véletlenül állt meg a kormányzó román szociáldemokraták erdélyi szervezeteinek tanácskozásán, melynek fő témája az RMDSZ és a szociáldemokraták helyi szervezetei közti egyeztetésekkel kapcsolatos kérdések megvitatása, a két politikai párt országos egyezségének célkitűzéseit konkretizáló helyi szerződések tető alá hozásának előkészítése volt. Hivatalosan most hangzott el először, hogy a magyarok követelése, mely szerint a legalább 20 százalékban magyar településeken a magyar nyelvet is beszélő rendőröket kell alkalmazni, jogos. loan Rus belügyminiszter ígéretet is tett rá, hogy ez ügyben külön programot is indítanak. Igaz, ő egyelőre még pusztán Kovászna és Hargita megyét említette, de már az elv kimondása is precedens értékű. A kolozsvári egyetemek, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Égyetem esetében is tárgyalások folynak új magyar tannyelvű szakok létesítéséről. S a tulajdonjogi kérdések rendezése is napirendre kerül. A kérdéseket mostantól a helyi autonómia szellemében, kölcsönös egyeztetésekkel, a szociáldemokraták és az RMDSZ helyi szervezeteinek kétoldalú tárgyalásain próbálják megoldani. S ez az eljárás, a kormányszinten meghozott, de a helyi vezetők makacs ellenállása miatt rendszerint kivihetetlen intézkedésektől eltérően már a valódi és tartós megoldások ígéretét rejti. A román-magyar viszony normalizálása - az elmúlt hetven esztendőben először - azokon a szinteken kerülhet napirendre, melyeken a román-magyar együttélés valódi folyamatai zajlanak. Ceausescu egykori telepesei, akik az erdélyi nagyvárosok politikai életét gyakorlatilag ma is uralják, maguk is kénytelenek alkalmazkodni az új politikához. Kénytelenek belátni, együtt kell élniük a magyarokkal, s hogy a hatalom megosztása számukra sem jár azokkal a végzetes következményekkel, melyekkel korábban riogatták önmagukat. Sőt, sokkal kifizetődőbbnek ígérkezik egy virágzó gyümölcsöskertet társakkal együtt birtokolni, mint egy terméketlen sivatagot egymagukban. Ez a mentalitás pedig hosszabb távon nem csupán a román-magyar kapcsolatok alakulásában hozhat gyökeres fordulatot, hanem a román demokrácia kiépülésének, a politikai kultúra korszerűsítésének folyamatában is. Mircea Geoana mintha éppen erre utalt volna, amikor kijelentette: „Úgy tekintünk Erdélyre, mint Romániát az európai országok közé vezető mozdonyra.” A mozdony - melynek ötletét ez esetben nem Orbán Viktor, hanem a román értelmiségi ellenzék legjelentősebb alakja Gabriel Andre- escu dobta be néhány évvel ezelőtt a köztudatba - egyelőre még füstős gőzfelhőbe burkolózik, nem látni, hogy üresben zakatol-e, vagy már átbillent a holtponton. Nem lepne meg, ha máris mozgásba lendült volna. Ahogyan az sem lep meg, hogy Tőkés László éppen most próbál vasrudat nyomni a kerekek közé. Úgy véli: természetes politikai szövetségeseink nem a román nacionalisták, hanem a magyar hazafiak. Hogy mindezt hogyan gondolja? Bizonyára sehogyan. Csak jól (túlságosan is jól)’megtanulta a Magyarhonban lassan általánossá váló alapelvet: a politikában nem mondani kell, hanem ellentmondani. Ha törik, ha szakad. A szerző egyetemi tanár (Bukarest).
