Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-28 / 74. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 28. Bankvilág A pénzintézetek mind kiélezettebb versenyt folytatnak a jelzáloghitelek piacán. Ennek előnyeit máris érezzük Egyre kisebb a kamatteher ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A jelzáloghitelek piacán a bankok egyre kiélezettebb küzdelmet folytatnak. Az árverseny győztese egyértelműen a hitelre szoruló polgár, mivel egyre alacsonyabb kamatok mellett juthat kölcsönhöz. Szlovákiában jelenleg öt pénzintézetnek van engedélye jelzáloghitel nyújtására, mégpedig a Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hitelbank, az Istro- banka, a HVB Bank Slovakia és a Tatra banka alkotta csoportnak, emellett a Befektetési és Fejlesztési 6ank (IRB), továbbá a Pol’nobanka is kérte a hitelfolyósításhoz szükséges licencet. A felsorolt öt pénzintézet az elmúlt évben összesen 6500 jelzáloghiteit folyósított, mégpedig 4,5 milliárd korona értékben. Ez komoly előrelépés, hiszen 2000-ben még csak 1,9 milliárd koronát tett ki ez a hitelforma. A lakásépítés terén továbbra is a lakás-takarékpénztárak jelentik az első számú pénzforrást, azonban a jelzáloghitelek is egyre inkább előretörnek - vélekedett Norbert Lazar, az Általános Hitelbank szóvivője. A mind nagyobb érdeklődésnek köszönhetően e szűk piacon eddig már három árháborút folytattak egymással a bankok, a legutóbbi, harmadik fordulót pedig a HypoVereinsbank Slovakia robbantotta ki, amikor februárban a legjobb ügyfelei számára 10% alá csökkentette a jelzáloghitelek kamatát. Lépését a Szlovák Takarék- pénztár és az Általános Hitelbank követte, mindkét pénzintézetnél, az állami segítséget is beleértve, már 4%-os kamattal is felvehetünk jelzálogkölcsönt. Ezzel párhuzamosan az államnak már nem kell olyan komolykamattámogatással élnie mint korábban. Kezdetben a jelzáloghitelek kamatából 6 százalékpontnyit magára vállalt az állam, később ezt 5%-ra mérsékelte, és 2002 elejétőT már csak 4,5%-os a kamattámogatás. Természetesen a kamattámogatás nem visszamenőleges hatályú, vagyis aki még 6 százalékos állami segítséggel jutott a hitelhez, az továbbra is a magasabb támogatásra jogosult. Mégis összességében egyre olcsóbb e hitelforma, (shz) Jelzálogkölcsönök kamatai HypoVereinsbank Slovakia Istrobanka Szlovák Takarékpénztár Tatra banka Általános Hitelbank 9,75%--10,50% 10,2%-tól 8,50%--10,00% 9,95%-tól 8,50%-tól vagy 9,90%-tól Az adatok március első felének helyzetét tükrözik. A kamatokból persze még le kell vonni a 4,5 százalékos állami támogatást. A hitelbank esetében a kamat attól függ, hogy állandó nagyságú vagy változó kamatozású a hitel. (Forrás: Pravda) |—M—-'-V'iAmilyen magasak a bankszékházak, olyan alacsonyak a kamatok (Képarchj A pénzintézetek szolgáltatásai nem ingyenesek Nem minden a kamat A bankok által nyújtott különböző pénzügyi szolgáltatások jelentős része korántsem ingyenes, különösen azoknál a pénzintézeteknél nem, amelyek lakossági megtakarításokra szakosodnak. A számunkra megfelelő bank kiválasztásakor tehát nem csupán arra kell figyelni, hogy mekkora kamatot kínálnak, hanem arra is, mekkora kezelési költséggel dolgoznak. A bankok a szolgáltatások árainak magyarázásakor arra hivatkoznak, hogy egy egyszerű átutalás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében is komoly számítástechnikai hálózatot kell kiépíteni, s ez bizony pénzbe kerül. A szakértők azt ajánlják, hogy aki tudja, hogy havonta számos átutalást végez, folyamatosan mozgatja a pénzét, az elsőként ne a kamatok aktuális magasságával, hanem a kezelési költségek tételes lebontásával ismerkedjen meg. A pénzautomata használata sem ingyenes: ha saját bankunk gépét használjuk, akkor döntően díjmentes, ám ha egy másik pénzintézetéért, akkor garantáltan fizetni kell. A havi számlakivonat postázásának költségeit szintén az ügyfelek állják, ennek ára legfeljebb 10 korona, ennél jóval olcsóbb ha elektronikus posta útján kérjük az aktuális pénzügyi adatainkat. A számlánk megszüntetése már csak néhány banloiál ingyenes, például a Postabankban, az Általános Hitelbankban, a CSOB-ban vagy az Ist- robankában 100 koronát is elkérhetnek e műveletért, (só) Nálunk is egyre jobban terjednek a fogyasztási hitelek Szépen bővülő választék A hazai bankok rájöttek, érdemes a rendesen törlesztő polgároknak fogyasztási kölcsönt nyújtani. Vegyük soijában, milyen feltételeket kínálnak az egyes pénzintézetek. Az Általános Hitelbank 15 ezertől 300 ezer koronáig nyújt fogyasztási kölcsönt, legfeljebb 10 éves időtartamra. A kamat magassága 11,3 és 13,1% között mozog. A Tatra banka már 1%-tól is ad kölcsönt, ám a felső határ elérheti a 16,4%- ot is. A felvehető pénz mennyisége 10 ezer és 300 ezer korona között alakül, a futamidő maximális határa pedig 5 év. A Szlovák Takarék- pénztár esetében az alsó határ 5000 korona, a kamat 11,25 és 14,25% közötti, a futamidő legfeljebb 10 év. A Volksbank kamatai 12,5 és 14% közöttiek, a futamidő rövid, csupán 6 hónap és 3 év között mozog, a legkisebb felvehető összeg 50 ezer korona, a felső határ pedig 250 ezer korona. A Postabanknál a kamatok 13,3 és 15% közöttiek, a törlesztés ideje legfeljebb 5 év, míg a kölcsön felső határa 500 ezer korona. Végezetül a Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) fogyasztási kölcsöne 20 ezer és 300 ezer korona között mozog, a törlesztés ideje 6 hónap és 3 év közötti, a kamatok pedig 12,4%-nál kezdődnek. Az adatok a március eleji állapotot rögzítik, (só) CRA RATING Agency prizmává spoloínosti ERGO, a.s. CRA RATING Ba /SKBaa sk^'2 V Prahe lifts tft, oktobra 2001 /rJ*tr Vín* JULtr Milonla« ChMmk 0190 Miénk az elsőbbség Gratulálunk ügyfeleinknek, hogy olyan biztosítót választottak, amelyik Szlovákiában az elsők között kapott ratingértékelést. A megkapott rating értékeink elismerése, és egyben bizonyítja, hogy képesek vagyunk ügyfeleinkkel szembeni kötelezettségeinket teljesíteni. ERGO POISÍOVNA CRA RATING Agency - a Moody's Investors Service tagja BAN KVI LAG A mellékletet szerkeszti a reklámosztály. Reklámmenedzser: Ing. Roskó Péter, 0903/145 289. Felelős szerkesztő: Sidó H. Zoltán. Levélcím: Bankvilág, Petit Press Rt., Prievozská 14/A, P.O.BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 02/5823 8312