Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-28 / 74. szám, csütörtök

ŰJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 28. FÓKUSZBAN: A MUNKATÖRVÉNYKÖNYV Látszólag eloszlottak a viharfelhők, újra konszenzus született az érdekegyeztető tanácsban Módosítás 5 perccel 12 előtt Április elsején életbe lép a ta­valy elfogadott Munkatör­vénykönyv, melyet március 20-án módosított a parla­ment. A módosítást egyesek dicsérik, mások kevésnek vagy túl soknak tartják. LAJOS P. JÁNOS A legfőbb erénye mindenképpen az, hogy még a törvény életbe lépé­se előtt sikerült megvalósítani, ki­küszöbölve ezzel a baloldali és szakszervezeti nyomásra elfoga­dott kódex legnagyobb hibáit. A munkaerőpiac szereplői közti vi­szonyokat alapvetően meghatáro­zó törvény koncepciója erősen szo­cialista ízű: a vállalkozó, a munka­helyteremtő, egyszóval a kapitalis­ta csak a saját érdekét nézi, és leg­fontosabb feladatának alkalmazot­tai kizsákmányolását tartja. Ezt megelőzendő, a szociális tárca mű­helyében készült törvényben túl nagy szerepet kaptak az alkalma­zottak jogai, melyek kiegészülve a szakszervezetek hatásköreivel aka­dályozhatják a vállalatok irányítá­sát. Egyesek szerint a törvény- könyv A hogyan védjük meg ma­gunkat a munkahelyen, avagy az alkalmazottak önvédelmi kézi­könyve címet is viselhetné. A múlt héten Rómában utcára vonult szakszervezeti képviselők biztosan boldogok lennének, ha a munka­erőreform náluk is azt jelentené, amit nálunk jelentett. A törvény előkészítői csak arról fe­ledkeztek meg, hogy a túlszabályo­zás éppen azoknak árthat, akiket védeni akarnak: az alkalmazottak­nak. Meg akarták óvni őket a túl sok munkától, de ezzel „megvéd- ték” őket a rendes fizetés lehetősé­gétől is, mivel megfeledkeztek ar­ról, hogy aki Szlovákiában jól akar keresni, annak túlóráznia kell. Sze­rették volna elérni, hogy minden alkalmazott pihenhessen a hét vé­gén, csak arról feledkeztek meg, hogy például a színészek már év­századok óta szombaton és vasár­nap dolgoznak. El akarták érni, hogy senkinek ne kelljen reggel hat óra előtt dolgoznia, amivel majd­Berlinben sem minden fenékig tejfel nem lehetetlenné tették, hogy a reggel hatkor munkába állók eljus­sanak a munkahelyükre. Ennek ugyanis feltétele a buszsofőrök és a mozdonyvezetők jóval korábbi munkakezdése. Ezen „apróságok” mellett a Munka­törvénykönyvnek a hazai munka­erőpiacra gyakorolt összhatása lett volna legnagyobb hibája. Egyes elemzők szerint ugyanis a túlszabá­lyozás mintegy 3 százalékkal növel­te volna a különben is magas mun­kanélküliséget. Az érdekeltek soká­ig a homokba dugott fejjel várták, hogy a törvény hatályba lépjen, pe­dig sejthették, sok kellemedenség várható. Erre utal, hogy rögtön a törvénykönyv júliusi elfogadása után megrendeltek egy hatástanul­mányt, melynek az életbelépés utá­ni időszak problémáit kellett volna feltárni. A tanulmány szeptemberre elkészült, ám nem következett be­lőle törvénymódosítás, a törvényal­kotók még mindig örültek az érdek­egyeztető tanácsban elért konszen­zusnak, nem látták indokoltnak a módosítás kezdeményezését. A leg- érintettebbek, a szociális tárca kép­viselői, élükön Peter Magvasi mi­niszterrel a legutolsó pillanatig ki­tartottak amellett, hogy nem kell módosítás. Ebben a véleményében sokáig támogatta miniszterét a tár­ca államtitkára, Bauer Edit is: az Új Szónak január végén adott interjú­ban még elképzelhetetlennek és egyben károsnak tartotta a törvény hatályba lépés előtti módosítását. Az akkor már javában bírált része­ket egyrészt az Európai Unió aján­lásaival, másrészt az alkalmazott munkáltatóval szembeni védelmé­nek fontosságával indokolta. Ezzel a véleményével azonban több MKP- képviselő nem értett egyet. Mutatja ezt az a tény is, hogy júliusban, a törvény elfogadásakor a 15 MKP képviselő közül csak hét szavazott igennel. A március 20-án elfogadott módo­sítás valóban orvosolja a törvény legszembetűnőbb hibáit. A kérdés csak az, hogy a készítői és a vélemé­nyezői mivel foglalkoztak a jogi norma készítésének öt éve alatt. Miért csak elfogadása után emelte fel hangját az egészségügyi és a kul­turális miniszter? A munkáltatók szövetsége bevallotta hibáját: ké­sőn ébredtek, nem fordítottak elég figyelmet a törvény véleményezésé­re, amit azzal indokoltak, hogy ér­dekvédelmi szervezetük társadalmi munkában végezte ezt. Ha elsik­lunk afelett, hogy az ország leggaz­dagabb és gazdaságüag legbefolyá­sosabb csoportja nem tud megfizet­ni egy jogászcsapatot, amely szak­szerűen véleményezi az őket érintő törvényeket, akár még el is hihetjük állításukat. Sajnos azonban a mi­nisztériumok ezért fizetett munka­társai is rosszul végezték munkáju­kat, ami sokkal felháborítóbb. Most kicsit újra hátradőlhetnek az érin­tettek, látszólag eloszlottak a vihar­felhők, újra konszenzus született az érdekegyeztető tanácsban. Talán éppen ennek kellene óvatosságra intenie, hiszen ami jó a szakszerve­zetnek, nem biztos, hogy a társada­lomnak is kedvező. A Munkatörvénykönyv egyes rendelkezéseinek összehasonlítása más országok szabályozásával Szlovákia Ausztria Nagy-Britannia Svájc Olaszország Dánia A heti munkaidő felső határa (óra) 58 40 48 45-55 40 48 Az éves túlóra felső határa (óra) 150 320 400 140-170 250­Meg lehet-e kérdezni az alkalmazott családi állapotát? nem nem igen, nem igen, igen, ha összefügg ha összefügg ha nem élnek a munkatöltettel a munkatöltettel vissza vele Kérhető-e erkölcsi bizonyítvány az alkalmazottól? nem, nem igen, igen, igen, igen, kivételekkel ha összefügg ha összefügg ha összefügg ha összefügg a munkatöltettel a munkatöltettel a munkatöltettel a munkatöltettel Alkalmazhatják-e egymást a házastársak? nem igen igen igen igen igen A Munkatörvénykönyvhöz elfogadott módosítások ♦ A heti munkaidő felső határa 48 óráról 58 órára emelkedett. ♦ A piaci viszonyok változása miatt megszüntetett munkahelyet három hónap múlva újra létre lehet hozni. ♦ A munkaidő megkezdődhet hajnali hat óra előtt, és a második műszak folytatódhat este tíz óra után is. A korábbi szabályozás le­hetetlenné tette egyes foglalkozások - pék, postás, autóbuszsofőr - gyakorlását az eddig megszokott munkaidő szerint. ♦ Az igényeiknek megfelelő munkaidőben végezhetik munkájukat a kulturális intézmények alkalmazottai, ami lehetővé teszi, hogy például a színházak szombaton és vasárnap is tarthassanak előadá­sokat. ♦ Az emberi élet megmentése szükséghelyzetben nem tartozik majd bele a megszabott túlóraidőbe, ebből kifolyólag az orvosok készenléti szolgálatai sem számítanak majd túlórának. ♦ Megmarad a megegyezés alapján végzett munka lehetősége, en­nek felső határa heti húsz óra. Ez a rendelkezés átmeneti, 2001. március 31-ig érvényes. ♦ Ha az alkalmazott munkaideje hosszabb mint hat óra, joga van fél óra pihenőre, melynek pontos időpontját a kollektív szerződés tartalmazza majd. ♦ A munkáltatónak, ha alkalmazottja hátrányos megkülönbözte­téssel vádolja, csak a törvényben meghatározott esetekben kell a bíróság előtt bizonyítania ártatlanságát. A vállalkozók által kifogásolt rendelkezések, melyek nem változtak ♦ Az alkalmazottnak joga van rendszeres tájékoztatást kapni a munkáltató tevékenységéről, gazdasági helyzetéről és fejlesztési terveiről. ♦ A munkáltató nem kérhet információt alkalmazottja családi vi­szonyairól. ♦ Erkölcsi bizonyítvány csak bizonyos, törvény által szabályozott esetben kérhető az alkalmazottól. ♦ A munkaszerződésnek tartalmaznia kell az alkalmazott bérét. ♦ Ha a munkáltató megszegi a Munkatörvénykönyv egyes, az al­kalmazott felvételére vonatkozó rendelkezéseit, az elutasított személy jogosult a felvétele esetére megígért fizetésének kétsze­resére. ♦ A munkáltató csak abban az esetben küldheti szolgálati útra al­kalmazottját, ha az ebbe beleegyezik. ♦ Az azonnali felmondás és a munkaviszony azonnali megszünte­tése csak akkor érvényes, ha erről a munkáltató tárgyalt a szakszer­vezettel. ♦ Minden olyan munkahelyen létre kell hozni az alkalmazotti ta­nácsot, ahol több mint 20 alkalmazott dolgozik. ♦ Az alkalmazotti tanács megszűnik, ha a munkahelyen szakszer­vezet alakul. ♦ A házastársak nem alkalmazhatják egymást. forrás: Szlovákiai Vállalkozók Társulása (PÁS) MEGKÉRDEZTÜK Milan Kisztnert, a Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége végrehajtó tanácsának tagját A szövetség elégedett a Mun­katörvénykönyv módosításá­val? A március 20-án elfogadott mó­dosítás nem elégséges, további változtatásokra lenne szükség, sőt a jövőben alaposan át kell majd dolgozni a törvényt. Ellen­kező esetben a norma kedvezőt­len hatással lesz a szlovákiai vál­lalatokra és az egész gazdasági helyzetre. Ön szerint milyen hiányossá­gai vannak a jóváhagyott mó­dosító tervezetnek? Több is van. Például a szakszer­vezetet jelentősen bevonja a vál­lalatok irányításába és személy­politikájába, ott is alkalmazotti tanácsokat kell kialakítani, ahol erre nincs igény, és még sorol­hatnám. A jogszabályban megfo­galmazott korlátozásokra a fej­lett európai országokban sincs példa. Mindez a munkaerőpiacot ho­gyan befolyásolhatja? A munkaerőpiac rugalmatlanná válik, a munkanélküliek száma is emelkedhet. A szlovákiai mun­kajogi törvények a külföldi be­fektetőket is elriaszthatják, (ú) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: LASSÚ FELMELEGEDÉS; 10-14 FOK A Nap kel 05.41-kor - A Hold kel 17.55-kor ­nyugszik 18.14-kor.- nyugszik 05.56-kor. ELŐREJELZÉS A Duna vízállása - Pozsony: 510, apad; Medve: 540, apad; Komárom: 620, apad; Párkány: 600, apad. Jobbára derült lesz az ég, csak északon növekszik meg a felhőzet. Csapadékra az or­szág déli területe­in szinte sehol sem számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 14, északon 7 fok körül alakul. Éjszaka 1 és mínusz 3 közti értéke­ket mutat majd a hőmérő, a völ­gyekben mínusz 5 fok is lehet. Hol­nap napközben 11-15, éjszaka 1 és mínusz 3 fok várható. Szombaton helyenként változóan borús lesz az égbolt, a völgyekben hajnalban köd is előfordulhat. A nappali hőmér­séklet azonban tovább növekszik: a 13-17 fokot is elérheti. ORVOSMETEOROLÓGIA A mai időjárás az arra érzékenyek­re is kedvezőbb hatással lesz. A fokozatos felme­legedés legtöb­bünk esetében növeli a szellemi és fizikai teljesítőképességet, és a fel­adatainkra is viszonylag jól tu­dunk összpontosítani, rövidül a re­akcióidő. A hosszú és mély alvás pihentetőleg, frissítőleg hathat szervezetünkre. Az alacsony vér- nyomásúaknál néha előfordulhat migrénes eredetű fejfájás, amit szédülésérzet is kísérhet. Holnap az időjárás a maihoz hasonlóan kedvező hatással lesz szerveze­tünkre. Holnap CSALÁDI KÖR HtTVÍOl MAOA7JN ♦ A húsvéti bárány egy tébolygó világban ♦ „Nagy örömhírt mondok...” ♦ A világ leghíresebb sírhelye

Next

/
Thumbnails
Contents