Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-26 / 72. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 26. KOMMENTÁR Tanácstalan tanács PÁKOZDI GERTRÚD A parlamentnek a munkatörvénykönyvet sikerült megszabadítania a korábban belekerült legdurvább és joggal kifogásolt hibáktól. Ennek köszönhetően például április l-jétől, a jogszabály hatálybalépésének napjától már nem áll fenn annak a veszélye, hogy hétvégeken bezárjanak a színházak; akinek van munkahelye, a fó munkaidőn túl is dolgozhat még heti 18 órát, és továbbra is megengedett a munkavégzési megállapodás alapján végzett munka. A munkatörvénykönyvben azonban még így is jócskán akad paragrafus, amelyről már most tudható, hogy munkáltatónak és munkavállalónak egyaránt sok gondot fog okozni. Máris sok kérdést vet fel például az alkalmazotti tanácsok működését szabályozó paragrafus. Ott jönnének létre e tanácsadó szervek, ahol nincs szakszervezet, de lényegében „nesze semmi, fogd meg jól” hatáskörrel. Tájékozottak lesznek ugyan a cég döntéseiről, de beleszólásuk nem lesz a dolgokba. Az első reagálások szerint a kis cégek alkalmazottai - hiszen főképp az ilyeneket érinti a jogszabály - nem is nagyon akarnak beleszólni a munkaadó döntéseibe. Egyrészt azért, mert örülnek, hogy van munkájuk, főként pedig azért, mert a munkáltatók zöme még a szakszervezet szót sem ejti ki szívesen. A cégen belüli érdekvédelem hiányát szóvá tevő alkalmazott általában biztos lehet benne, hogy a legközelebbi létszámcsökkentéskor az elsők között kötnek útilaput a talpára. A 20 százalék körüli munkanélküliség meg olyan szomorú valóság, amely az érdekvédelmet még ott is elbátortalanítja, ahol az alkalmazotti létszámból következően működik szakszervezet. A kis cégeknél dolgozó kétkeziek meg az esetek jó részében annak is örülnek, ha a minimálbérnek legalább a másfélszeresét megkeresik és - hallgatnak. Ilyen viszonyok között bajos lesz összehozni az egyébként is eleve inkább tétlenségre, mint érdemi érdekvédelemre ítéltetett alkalmazotti tanácsokat. A munkavállalók szempontjából talán nem is ez a legnagyobb baja a munkatörvénykönyvnek, jóllehet az érdekvédelem fontosságát senki sem vitatja. Persze, csak akkor, ha nem „kirakat-érdekvédelem” kialakulását szorgalmaz egy törvény, hanem eleve olyan vállalkozói viszonyokat teremt, amelyeknek köszönhetően a munkáltatók nem a munkaerő esetleges drágulásával találják szembe magukat. A munkatörvénykönyv némely rendelkezésének elolvasása után ugyanis sokan máris azon kezdik törni a fejüket, miként csökkentsék az alkalmazotti létszámot. Akad-e majd vajon törvényhozó, aki magára vállalja a foglalkoztatási statisztika romlásának ódiumát? JEGYZET Segítség, elavultam! JUHÁSZ KATALIN Tegnapig azt hittem, szégyenkezés nélkül elővehetem mobiltelefonomat, főleg mióta divatos, zöld előlapot raktam rá. Még a kávéházi asztalra is kitettem néha, hogy halljam, ha cseng, bár tudom, ez jobb helyeken bunkóságnak számít. Nos, mától minden másképp lesz. Dugdosni fogom, lopva keresem elő táskám mélyéről, és használat közben kivonulok a társadalomból. Sőt azt is meggondolom, mikor veszem elő két évvel ezelőtt vásárolt, akkor menőnek számító diktafonomat. Szarvashibát vétettem, amikor vasárnap éjjel megnéztem a Médiamix című műsort. A gálád tévéstáb egy nemzetközi számítógépes és mobilvásáron forgatott, bemutatván a legújabb fejlesztésű laptopokat, digitális sétálómagnókat, mágneskártyával működő diktafonokat, egy kedves robotku- tyust, és persze, a mobiltelefonhegyeket. Nos, egy idő után azt hittem, tudományosfantasztikus filmbe cseppentem. Ismeretlen szavak, kifejezések röpködtek, a fél évvel ezelőtti technológiáról már mint elavult, meghaladott, azaz kidobható valamiről beszéltek a szakemberek, az öt éve készült maroktelefonokat pedig múzeumi tárgyként kezelték, szabályos vitrinekben állították ki őket. Volt aztán egy pici digitális kamera, melyet az ember a mobiljához erősít, és máris fotózhat vele. A képet bárkinek elküldheti LMS- ben (ez az SMS továbbfejlesztett változata lehet), vagy elteheti a digitális családi albumba. Az otthoniak azonnal láthatják, hol nyaral, vagy milyen zakót készül venni. A mobilinternetezés pedig már nem is számít szokatlan dolognak. Mondom, kidobhatom a korszerűnek hitt szerkentyűimet, ha pedig lépést akarok tartani a korral, havonta újat kell vennem mindenből. Mert mire beteszem a kosaramba a vadonatúj cuccot és a pénztárhoz fáradok, valahol valakik már meg is haladták azt. Hoppá, cseng a telefon! Körbepillantok és előszedem. Egy tízéves kisfiú lesajnáló pillantást vet rám. LEVÉLBONTÁS Miért ilyen az ország? Érdeklődve olvasom a lap hasábjain megjelenő írásokat a kürti polgármester, Hóka László szociális érzéketlenségéről. Sajnos, nekem is csak rossz tapasztalatom van vele kapcsolatban. Kéréssel fordultam hozzá levélben több alkalommal, azonban a polgármester úr figyelemre se méltatott, és leveleimre még csak nem is válaszolt. Többször ' kerestem őt a kürti községi hivatalban, sajnos, egyszer sem sikerült találkozni vele. Kerestem őt a kürti vasútállomás mögötti széntelepen is, ahol, úgymond, képviselői irodája van, de ott sem találtam, mert állítólag ez az iroda csak papíron működik. Ezt egyébként a helyszínen egy munkaruhás ember közölte velem. Nem tudom, hogyan lehetnek ilyen emberek vezető pozícióban. Úgy tudom, hogy minden hivatal köteles 30 napon belül választ küldeni, de én ősztől semmit sem kaptam. És még ilyen emberek hozzák az új törvényeket. Ezért ilyen az ország. Helmes Mária Érsekújvár Nem lesz nyilvános minden információ, korlátozások továbbra is érvényben maradnak Megnyílnak a titoktárak Véglegesen eldőlt, hogy Csehországban rövidesen megnyílnak a volt csehszlovák szocialista rendszer Állambiztonsági Hivatalának (StB) irattárai. KOKES JÁNOS A cseh parlament által elfogadott törvényt a napokban ugyanis Václav Havel államfő is aláírta, s ezzel a törvény előtt megnyílt az út a hivatalos közlönyben való megjelentetésre, ami a gyakorlatban az új jogi norma életbelépésének kezdetét jelenti. A témára igen érzékeny cseh sajtó, amely jelenleg a közelgő választások előtti kampánnyal, illetve a Benes-dekrétumokkal van elfoglalva, az aláírást szinte nem is kommentálta. Maga Havel is, aki egyrészt mindig hangoztatta a múlt tisztázásának a szükségességét, illetve a kommunista rendszer átvilágítását, a titkosszolgálati irattárak kérdésében közismerten óvatos volt. A titkosszolgálati irattárakban található dokumentumokat és feljegyzéséket ugyanis nem tartja éppen megbízható jó anyagnak, élvezetes olvasmánynak. Megvannak a saját tapasztalatai is. Bár közismert, hogy nagypolgári származása és ellenzéki tevékenysége miatt a kommunista állambiztonság állandóan figyeltette, a hatvanas évek közepén mégis megszületett egy dokumentum, amely Havelt a titkosszolgálatok egyik ügynökeként vezeti. Másnak a mai világban esetleg már állásába került volna ez az ügy. Havel ezért most sem titkolta, hogy az irattárak megnyitása nagyon sok veszélyt is rejt magában, de végül mégis úgy döntött, hogy a törvényjavaslatot ő is támogatja. „Olyan elgondolás alapján írtam alá, hogy nagyok ugyan a veszélyek, de az igazság jelentősége nagyobb, mint minden veszélyé” - mondta a szenátoroknak az államfő, aki maga is a kommunista rendszer áldozatai közé tartozott. Az állambiztonsági archívumok szabad hozzáférhetőségének ellenfelei elsősorban attól félnek, hogy ellenőrizheteden, hazug, bulvárjel- legű információk kerülhetnek napvilágra, amelyek sok kárt okozhatnak egyes embereknek, csoportoknak, sőt az egész társadalomnak is. Az eddig érvényes szabályozás szerint ugyanis az emberek csak a személyükről vezetett iratokat nézhették át. Az új törvény szerint azonban leegyszerűsítve bárki bármit megnézhet. Olyan vélemények is megjelentek, hogy a nem egészen három hónap múlva sorra kerülő képviselőházi választásokat megelőző kampányban is visszaélhetnek egyesek az archívumokból szerzett információkkal, hogy megpróbálják lejárami ellenfeleiket. Tény azonban, hogy bizonyos befolyásos körök már a múltban is visz- szaéltek az iratárakból akkor még törvénytelenül megszerzett információkkal. Emlékezzünk: így kerültek ki a küencvenes évek elején kompromittáló információk például Ján Budajról, vagy Csehországban a kereszténydemokrata néppárt akkori elnökéről, Bartoní- cekről. A törvény s különösen a végrehajtását szabályozó intézkedések, egyelőre még nem ismertek teljes egészükben. Stanislav Gross belügyminiszter és néhány képviselői is azonban már jelezték, hogy azért minden információ mégsem lesz nyilvános, tehát bizonyos korlátozások azért továbbra is érvényesek lesznek. Ezek közül a leglényegesebb, hogy titkosítva maradnak továbbra is azok a dokumentumok, amelyek nyüvánosságra hozatala sértené az állam biztonságát, illetve veszélybe sodorná egyes emberek életét. Nem lesznek hozzáférhetőek az irattárakban a külföldi állampolgárokról vezetett dokumentumok, illetve információk. Ez például lehetetlenné teszi azt, hogy a csehek megismerkedjenek a szlovák állampolgárokról vezetett hatokkal. Tekintettel arra, hogy Csehország korábban egy államot képezett Szlovákiával, nyilvánvaló, hogy az iratok osztályozása néha nagyon nehéz lesz. Szintén nem lesznek nyilvánosak a volt hírszerzés, tehát a „spionok” anyagai. Egyébként névjegyzéküket vagy a rájuk vonatkozó dokumentumokat a rendszerváltás után sehol sem hozták nyüvánosságra. Bizonyos dolgok ugyanis függedenek a rendszertől, s az államot szolgálják, legyen az akár kommunista, akár demokratikus. Ezentúl az irattárakba minden 18 éven felüli cseh állampolgár betekinthet. Hozzáférhetnek az iratokhoz azok a külföldiek is, akiknek cseh állampolgárságuk van már. A törvény alapján mindenki betekinthet az egyes személyekről, illetve intézményekről vezetett dossziékba, s a belügyminisztériumnak egy éven belül írott és elektronikus formában meg kell jelentetnie számos állambiztonsági dokumentumot, egyebek között az StB-vel titokban együttműködőkről vezetett névjegyzéket. Az irattárba való betekintést a belügyminisztérium illetékes osztályától kell kérni. Természetesen pontosítani kell, hogy mit szeretnénk látni. A tárcának ezután 90 nap áll a rendelkezésére, hogy a kért anyagnak utánanézzen, s közölje a kérvényezővel, hogy az anyagot hol és hogyan tekintheti meg. Az Állambiztonsági Hivatal irattárai mellett megnyűnak Csehszlovákia Kommunista Pártjának archívumai is. A részletek még itt sem ismeretesek. Érdekes, hogy a volt szocialista rendszerben a Csehország területén - bár jelentős megszorításokkal, de legálisan - működő másik két politikai párt archívumainak a megnyitása viszont elmarad. A vitából kiderült, hogy ezt a kereszténydemokrata néppárt ellenezte elsősorban. Úgy tűnik, hogy a volt szocialista rendszerben nemcsak a jobboldal által gyakran sza- pult kommunistáknak, hanem másoknak is van nem éppen dicsekvésre méltó múltjuk... A szerző prágai munkatársunk TALLÓZÓ KURIER Romano Prodi szerint úgy néz ki, hogy az Európai Unió decemberi koppenhágai csúcsértekezletén tíz új tagállam felvételéről születik döntés, feltéve, hogy ajelöltek teljesítik a kritériumokat. Az Európai Unió Bizottságának elnöke a bécsi lapban közölt interjúban kifejtette: úgy véli, Európa húsz év múlva olyan unió lesz, amely közös hangon szólal meg, versenyképes övezet, a világban mérséklő szerepet tölt be és összehozza az ellenségeket. „Olyan kontinensről álmodik- mondta -, amely maga mögött hagyja a múltat és előretekint.” Álma, az euró bevezetése már megvalósult, s ambíciói a bővítésre és az Európai Bizottság reformjára irányulnak - fejtegette, s hozzátette: elvben a testület elnökének közvetlen megválasztása mellett lenne, ám ezt a gyakorlatban csak igen nehézkesen lehetne megoldani, ezért alighanem helyesebb, ha az Európai Parlament jelöli az elnököt. Nem kíván európai szövetségi szuperállamot, de a közös elveket és szabályokat rögzíteni kell, s az alapvető jogok chartájának be kell kerülnie a szerződésbe, akár alkotmánynak nevezzék, akár másnak - mondta. Prodi szerint nincs ok tartani attól, hogy az Európai Unióban a nagy és kis államok szembekerülnek egymással: ő maga a jogok és kötelességek paritása mellett van, Európát a „kisebbségek uniójának” tekinti, s nagy hibának tartaná, ha valamely állam egy másik fölébe kerekedne. A brüsszeli bizottság biztosiba az egyensúlyt, mert csakis a közösségi érdekek védelmében érdekelt. Széljegyzetek Párizsból Exit Jugoszlávia FEJTŐ FERENC A Szovjetunió és Csehszlovákia után ismét egy állam neve tűnik el Európa térképéről: Jugoszláviáé. Igaz, hogy jó néhány éve már csak a névtábla maradt fönt, a régi kisbiro- dalom közponijában, Belgrádban. A névvel egyúttal eltűnt a délszláv egység álma, amint hogy a Szovjetunió nevével egy időben a pánszláv egység utópiája is, amely annyi nyugtalan éjszakát okozott a XIX. század diplomatáinak. így őrölnek, hol gyorsan, hol lassan, Isten malmai - így a történelem malmai is. Az utópiákból csak azokat tartva meg, amelyek tényleges, szerves folyamatokban, közös érdekekben, szellemi rokonságban vertek gyökeret. A Római Birodalmat a hatalom meg a közös érdek tartotta össze, az Osztrák-Magyar Monarchiát ugyancsak a hatalom, de főleg az európai egyensúlyban sokáig nélkülözhetetlennek tartott szerep. Ma is vita tárgya még: ha az első világháborúban győztes nagyhatalmak nem úgy ítélték volna meg, hogy a német birodalommal kötött szövetségi viszony Ausztriát az európai egyensúlyban játszott szerepre alkalmatlanná tette, vajon kizárólag a belső, centrifugális erők felbontották volna-e a Monarchiát. Az mindenesetre kiderült, hogy a két új állam, amelyet avégett tákoltak össze a nyugati hatalmak, hogy a germán és orosz terjeszkedés elé gátat építsenek - al- kalmadannak bizonyult az egyensúlyi szerepre. A második vüághá- ború elején a két állam protektorai képtelenek voltak Csehszlovákia majd Jugoszlávia védelmére, és a szovjet birodalom felbomlása után ezek az államok nem voltak képesek kényszerű együttélésüket egy igazi föderációra átváltani. Amikor ütött az igazság, illetve a szabadság órája, kiderült, hogy a közös nyelv és etnikum nem elegendő egy nemzetet faragni a különböző történelmi keretekben és kultúrában felnőtt esetiekből és szlovákokból, horvá- tokból és szerbekből. Közös útlevelek voltak, de csehszlovák és jugoszláv nemzet a valóságban sohasem létezett. Most, hogy a szerb többségű Montenegró is válaszút elé került, csak erős európai nyomásra, az Európai Unióhoz való csatlakozás ígéretével lehetett elérni, hogy Szerbiával - legalább próbaidőre - egy föderáció teteje alá húzódjék, de ezt se Jugoszláviának hívják már, hanem „Szerbia és Montenegró”-nak. Ekként tanultuk meg, hogy a közös nyelven, íráson és etnikumon kívül még a közös vaüás sem elég erős ahhoz, hogy a gazdasági érdekektől is determinált regionális önállósági igényeknek ellenálljon. És a jugoszláv név eltörlése után kérdésessé válik, mi marad meg a szerbek reményéből, hogy legalább Koszovói megtartsák a nagyszerb állam utópiájának szétbomlása után. Az utópia veszte már azért is nehezen elviselhető a szerbeknek, akiknek egy része még mindig hűséges MUosevicshez, mert előbb-utóbb rá kell jönniük, hogy a jugoszláv államot fent lehetett volna tartani, ha Belgrád hajlandó lett volna lemondani hegemonikus igényeiről, s beleegyezett volna a horvát pártvezérnek, Bakaricnak még Tito életében tett javaslatába, hogy „födera- lizálják” a föderációt. Nem a Nyugat, nem a németek, nem a Vatikán bontotta fel a jugoszláv áüamot, hanem MUosevics hajthatatlansága, aki a többi köztársaságot az elé a dilemma elé állította, hogy vagy belenyugosznak a szerb irányítás alatt álló centralizmus megerősítésébe, vagy Belgrad fegyverrel fogja biztosítani igényét, hogy minden olyan területet, amelyen szerbek laknak - még ha csak kisebbségben is -, Szerbiához csatoljon. Az utolsó hetek eseményei megmutatták, hogy a NATO győzelme után is a régi tábornokai alatt érinteden maradt szerb hadsereg és a szerb nép jelentékeny része nem hajlandó elismerni a müosevicsi koncepció bukását. A szerző Franciaországban élő magyar történész, író- Uram, elhoztam, amit rendelt: a könnyen telepíthető komplett riasztófelszerelést! (Marabu rajza)
