Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-25 / 71. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 2 KOMMENTÁR Szamárhegyi bohózatok SZILVÁSSY JÓZSEF Nagyon kevesen tudhatják a százötven parlamenti képviselő közül, hogy azt a helyet, ahova a törvényhozás épületét emelték, németül és magyarul egykor Szamárdűlónek nevezték. Ortvay Tivadar kutatásai alapján azért, mert évszázadokkal ezelőtt itt legeltették a vizet hordó szamarakat. Éveken át úgy véltem, hogy javasolni kellene a régvolt név felújítását és meghonosítását szlovákul is, mert híven fejezné ki ennek a testületnek a szakmai és morális színvonalát. Bizonyításként tucatnyi olyan fércmunkát sorolhatnék, amelyeket azonnal módosítani kellett, mert könnyítések helyett megkeserítették a kezdő vállalkozók és sok más polgár életét. A remélt tisztulás helyett még nagyobb zűrzavart idéztek előjogrendünkben. Legkirívóbb példaként a munkatörvénykönyv módosítását említem, amelyet ugyebár tavaly nyáron hagytak jóvá, ám még a hatályba lépése előtt elengedhetetlen volt a módosítás módosítása, mert az eredeti jogszabály alkalmazása főleg hétvégeken és több ágazatban beláthatatlan következményeket okozott volna. Honatyáink többségének azonban a szeme sem rebben ennyi selejt láttán. Ha hébe-hóba betérnek a parlamentbe, akkor érdemi munka helyett politikai cirkuszokkal múlatják az időt, amelyekbe az ellenzékiek bizalmadansági indítványai kényszerítik a kormánypártiakat. Vagy éppenséggel mindkét tábor egymással összekacsintva olyan vérlázító határozat elfogadásán mesterkedett heteken keresztül, mint amilyen a nyolchónapos végkielégítés vagy az életük végéig folyósítandó járandóság azoknak a képviselőknek, akik a szeptemberi választások után nem jutnak be a parlamentbe. Miközben az ország jövőjéért őszintén - tehát nemcsak kampányszólamokban - . aggódó személyiségek egyre kétségbeesettebben hangoztatják, hogy Szlovákia eredményes integrációja érdekében még ebben a választási ciklusban negyvenkét sarkalatos törvényt kellene elfogadni. A mai parlamenti állapotokat ismerve azt a bizonyos helyet a gátlástalanok dűlőjének nevezném, hiszen még az sem téríti észre az érintettek jelentős részét, hogy közvéleményünk több mint nyolcvan százaléka nem tisztelőiek, hanem hiteltelennek tartja ezt a Házat. Adófizetőként joggal dühönghetünk, hogy a kellő szakmai és erkölcsi rangot kivívott képviselők mellett ilyen léhűtők jutottak legalább négy évre érdemleges munka nélkül is jó megélhetéshez. Ám választópolgárként csakis önmagunkra vethetünk, hiszen a mi voksaink révén jutottak ehhez a megbízatáshoz. Rövidesen újabb kampány zúdul ránk, szebbnél szebb szirénhangokkal igyekeznek majd újra elkábítani a néhány hétig újra fölöttébb fontosnak tartott kisembereket és közösségeket. Végre ki kellene hát nyitni a szemünket, hogy ősztől a szlovákiai törvényhozást ne pártkatonák, éveken át néma szavazógépek és a képviselői tisztséget kizárólag jó üzletnek tartó ügyeskedők uralják. Két dumás Amerikában TÓTH MIHÁLY Sokakkal ellentétben én drukkoltam, hogy Meciart minél magasabb szinten fogadják az USA-ban. Megtapasztalhatta, mekkora a különbség, ha az embernek a téglamezei stadionban tapsolnak, illetve ha Amerikában - őszinték hozzá. Kiderül, érdemes volt-e a HZDS-nek megvásárolnia a tengeren túlra szóló retúrjegyet. Ezt az dönti el, tömeg előtt müyen hangvételű lesz a pártelnök hazatérése utáni első megnyüvánulása. Tény, a szónoklatban megszakadhat, úgy se tudja cáfolni, hogy az előkelő klubban (NATO) való tagságra könnyűnek találtatott. Nem kizárt, hogy a Meciarral azonos időben Amerikában tartózkodó Robert Ficót viszont úgy tekintették, hogy ebből az emberből esetleg még Szlovákia miniszterelnöke is lehet. Azoknak, akik a Smer-elnök politikai hajlamairól kritikusan vélekednek, kissé lúd- bőrös lesz a hátuk a fiatal és ambiciózus politikus iránti washingtoni udvariasságától. Féltucatnyi ilyen kérdést tesznek fel lehetséges miniszterelnökségével kapcsolatban: mit értsünk azon, hogy nekünk Fico szerint a „harmadik úton” kell haladnunk; hogyan szervezné meg a rendteremtést; összeegyeztethetőnek tekinti-e a demokráciával, hogy drákói szigort sürgetett az éhséglázadás küszöbén álló terménytolvajokkal szemben stb. Két nagydumájú politikus járt Amerikában. Egyikük -12 év alatt három kormány élén - már kimutatta foga fehérét. A másikról szinte még csak azt tudjuk, hogy hatalmas ambíciójú fiatalember. A kérdések kérdése: kormányfővé válása esetén vajon megfékezhető-e? E kérdés megválaszolása előtt, persze, még jó lenne tisztázni, igaza van-e Meciarnak, amikor állítja, hogy a HZDS figyelmen kívül hagyásával Szlovákiában 2002-ben nem alakítható kormány. Mert ha ez igaz, nincs értelme Ficónak a demokráciajavára való megfékezéséről vitatkozni, hanem legfeljebb a zsákmány HZDS és a Smer közötti elosztásáról értekezhetünk. Szlovákiában még a történtek után se lesz lehetetlen HZDS nélküli parlamenti többség kialakítása. Hogy az állami élet egy ilyen koalíció Fico miniszterelnökségével való regnálása esetén ne zülljön el hasonlóan, mint 1994 és 1998 között, ahhoz „mindössze” annyi szükséges, hogy kormányzati szerepüket az ilyen koalíció kisebb pártjai ne olyannak tekintsék, mint a nemzetiek és a munkások annak idején. A HZDS és a Smer népszerűsége alapján dolgozatomnak akár ezt a címet is adhattam volna: Két dudás egy csárdában. A két dumás dudás az amerikai út tanulságaira több módon reagálhat. Kérdés, hogy a választók mennyire tudnak különbséget tenni a reagálások minősége között. LEVÉLBONTÁS Szellemük egymásra talált Pózba község is megemlékezett az 1848-as szabadságharcról. Az ünnepség istentisztelettel vette kezdetét. Dr. Erdélyi Géza református püspök Nikodémus példáját idézve a változni akarás, az újjászületés szellemében szólt az egybegyűltekhez. A megemlékezésen Duray Miklós parlamenti képviselő és Váradi Lajos, Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa is megjelent. Duray Miklós történelmünk egy-egy fordulópontja köré építette előadását: korszakról korszakra haladva Kazinczy nyelvművelő tevékenységét, Csokonai költészetének gazdag szóképeit érintve, az egyes korok vezéresszéit kiemelve a reformországgyűlések időszakáról, Kossuth és Széchényi történelmi szerepéről tett említést ünnepi megemlékezésében. „Amit ók együtt nem tudtak elérni, az mára megvalósult” - hangsúlyozta. Hajtman Béla Udvard TALLÓZÓ PRÁVO Egy neves cseh filozófus-politológi szerint a München-Bécs-Budape tengely élő valóság. „Nem látni makroregionális tengelyt, amely a chaikus retorikájával a törzsi ner zet és állam régi démonai előtt n> kaput Közép-Európában, annyit j lent, mint erősen behunyni szemül két a valóság előtt” - írja Váci; Bélohradsky, az olaszországi Tries egyetemének professzora a balold li lapban. Az Égy vicces állam eun pai öröksége című írásában a szén a München-Bécs- Budapest tenge által képviselt elavult „törzsi és vé ségi” értékrendet a volt Csehszlov kia „korszerű és európai” értékrem jével állítja szembe. Úgy véli, hogy tengely egyfajta koalíció, amelym célja elérni a múlt olyan értelmez sét, amely szerint Közép-Európábt minden rossznak a forrását az el: világháború után keletkezett új áll. mok, illetve a versailles-i és a triani ni szerződések képezik. Értelmez' se szerint az első világháború utá „a történelmi magyar állam által L igázott országokban élő magyart egyharmada más politikai egysége része lett, és ezzel a magyar nemze állam keretem kívülre került, a k világháborút követően Európába azonban a történelem másfajta é telmezése győzött, és ez lett az alaj ja az egyesülő Európának”. A história Janus-arcú - könnyebben igazodunk el a jelenben, ha ezt tudjuk, és a tények szerint akarunk ítélni Benes, történelem és tankönyv A kitűnő prágai újság, a Lidové noviny arról közölt összeállítást, elemzést a minap, hogy miként oktatják a cseh, a szlovák, a német, az osztrák és a magyar iskolákban az úgynevezett Benes- dekrétumokat. Egy cseh és egy magyar történelemtankönyvből még idézeteket is közölnek. E. FEHÉR PÁL Láss csodát, világ: az 1993-ban kiadott cseh középiskolás tankönyv (Déjiny zemí koruny ceské) lényegében az 1995-ben megjelent, Salamon Konrád tollából származó magyar tankönyvvel azonos szemlélettel mutatja be a tanulóknak a dekrétumokkal összefüggő eseményeket. A cseh és a magyar tankönyv egyaránt a német, illetve a magyar lakosság elűzetését tárgyalja. Á cseh diákok ezt olvashatják: „A forradalmi jogtalanságjellemezte teljes egészében a nemzeti kisebbségekhez való viszonyt. Ez a nemzetiségi probléma megoldásával kezdődött, és újkori történelmünknek ez a fejezete a leggyászosabbak közé tartozik”. A magyar tankönyv vonatkozó részeit pedig így minősíti az újságíró: Salamon Konrád „Benest olyan embernek ábrázolja, aki gyűlölte a magyarokat. Salamon szerint a német és a magyar nemzetiség száműzése vagy asszimilációja egyenesen a csehszlovák politika fő célja volt”. Viszont a szlovák, a német, illetve az osztrák tankönyvekben - ha egyáltalán említik a dekrétumokat - Benesről, illetve a háború utáni nemzetiségellenes intézkedésekről alig találni értékelést. A németek és az osztrákok a tanárokra bízzák a kényes téma tárgyalásának módját. Meg a televízióra - teszem hozzá már én, tapasztalataim alapján. Alig múlik el nap az osztrák és német adók műsorát nézve, hogy ne mutatnának be valamilyen dokumentumfilmet a németek 1945 utáni kitelepítésének, menekülésének borzalmas képeivel illusztrálva. És nem csupán a csehországi kitelepítés van napirenden, hanem a lengyelországi is, s nyilván gyorsan készül a königsbergi-kalinyingrádi dráma. Mindez pedig nagy százalékban a németországi Választási harcok logikáját követve: a keresztény politikusok ezzel a témával vélik „befogni” a szociáldemokratákat. Az osztrák kancellár pedig ekként békítgeti az ő kezes bárányává soha nem változó Haidert, a kényszerű koalíciós társat. Azt azért ne feledjük, hogy a német-osztrák jobboldal szemében ugyanolyan bocsánatos bűnnek számított és számít a cseheket szidni, mint ahogyan a magyar jobboldal sem tartja főbenjáró bűnnek, ha valaki gunyoros megjegyzést tesz a románokra. Ám téijünk vissza a tankönyvekre és az iskolákra. A prágai lap a lényegre tapintott, amikor az iskolákra mutatott. Nem kevesebbet mondott ki ezzel, mint azt: a politikusok a történelmet eszköztámk részévé teszik, s közben nem gondoskodnak arról, hogy az iskola megtanítsa a történelmet. Túdatosan vagy tudatlanul manipulálják a tömeget, amelyet elemi tényekre nem tanítottak meg abban az életkorban, amikor erre még fogékony lehetett. És így lesz a történelem meggyalázva és a kocsmai politizálás eszközévé silányítva. Tény, hogy azok a köz- társasági elnöki dekrétumok, amelyek emberek millióit fosztottak meg csehszlovák állampolgárságuktól, embertelenek voltak. Ugyanolyan embertelenek, mint a második világháború. Egészen biztosan sötét és aljas politikai játék volt, amit Benes volt szudétanémet szociáldemokrata szövetségeseivel művelt, akiket ugyanúgy számkivetésbe kényszerített, mint a kollaborán- sokat. Az is igaz, hogy nem létezhet A prágai lap a lényegre tapintott, amikor az iskolákra mutatott. kollektív bűnösség, mint ahogyan képtelenség a kollektív bűntelen- ségről beszélni. Milos Zeman cseh miniszterelnök százszor is magyarázhatja, hogy miként értette ő azt az állítását, amikor a szudétanéme- teket „Hitler ötödik hadoszlopának” nevezte. Ez a kollektív bűnösség elvének érvényesítése. Viszont a Právo közli az 1938-as csehszlovákiai népszámlálás adatait, és ezekből egyértelműen kiderül: a Hitier- ügynök Henlein-párt a Heim ins Reich (Haza a Birodalomba) jelszóval 1161 726 szavazatot, azaz a német nemzetiségű választók voksai- nak 91,43%-át szerezte meg. Szóval a történelem nem 1945-ben kezdődött. Bemutatható és valóba elriasztó, ahogyan a mai lengy Wroclawból, a hajdani Breslauból, a még korábbi Boroszlóból 1941 ben miként űzték ki a németeke Csakhogy mindezt megelőzte í 1939 és 1945 közötti időszak, am kor a lengyeleket üldözték, sokkali kegyetlenebb módon. Erről mo hallgat a német tévé. Hát igei Wroclawot erőszakkal csatolták háború után Lengyelországhoz szokták volt emlegetni. Ugyanolya erőszakkal, ahogyan 1742-ben P< roszország részévé tették. Nem fi lesleges alaposan vizsgálni, hogy n van a tankönyvekben. Az viszoi még fontosabb, hogy a tankönyve tényeket, ne pedig koncepciók; közvetítsenek. Eszembe jut Dúsa Kováé tanulmánya a Düema cím szlovák folyóiratban. A kiváló tört« nész a szlovák és a magyar históri vitatott tényeinek oktatásáról is ír s nem tartotta kényes kérdésnek fe emlegetni a trianoni békeszerződe eltérő értékeléseit. A kiutat abba látja, hogy ó egy feltételeze szlovák-magyar tankönyvben min a magyar, mind a szlovák álláspoi tot közölné. „Nem szükséges, hog a diákok és a tanárok magukévá t< gyék akár az egyik, akár a másik ni zetet. Az a lényeges, hogy tudjana róla, hogy más álláspont szerint megítélhető az adott jelenség, gondolkodjanak el erről.” Ugyanez vonatkozik a Benes-dekrt tumok oktatására is. Sajnos, a histc ria nem egyarcú. Janus-arcú. De jelenben is könnyebben igazodun el, ha ezt tudjuk, és magunk ak; runk a tények szerint ítélni. Ezer fiatal zsidó nőt zsúfoltak össze 1942. március 25-én a poprádi vasútállomásról induló első szerelvényben Hatvan évvel ezelőtt kezdődtek a deportálások KORPÁS ÁRPÁD A formálisan Jozef Tiso vezette, gyakorlatilag azonban a hitleri Németország befolyása alá rendelt egykori szlovák állam területéről hatvan évvel ezelőtt indították el a szlovákiai zsidók első transzportját a lengyelországi náci haláltáborok felé. Az 1942. március 25-én a poprádi vasútállomásról este nyolc óra húsz perckor induló első szerelvény tehervagonjaiban ezer fiatal zsidó nőt és lányt zsúfoltak össze. Kegyetlen jelkép: a jövő és a megmaradás életadó reménységét küldték elsőként a halálba. 1942 márciusa és októbere között közel 58 ezer, az 1944 szeptembere és 1945 márciusa közti időszakban majdnem 14 ezer zsidót hurcoltak el az akkori Szlovákiából. Az első nyolc transzportban mintegy kilencezer fiatal zsidó férfit és nőt vittek el, de már 1942 áprilisától egész családokat is útnak indítottak. A szlovákiai ellenállókkal és a szlovák nemzeti felkelés területén élőkkel együtt is több száz zsidót deportáltak vagy végeztek ki. A szlovák állam zsidó áldozatainak száma a becslések szerint 70-73 ezerre tehető. A zsidók elhurcolását fokozatos jogfosztásuk előzte meg. A Tiso- féle állam 1942-ig a zsidóság minden állampolgári és vagyonjogát korlátozta, illetve teljesen eltörölte. Elkobozta a vállalkozók vagyonát, bevonta az iparengedélyeket, néhány százalékos alkalmazhatási numerus clausust (zárt számot) állapított meg az ügyvédek, az orvosok, a szabadfoglalkozásúak, de a kereskedelemben és az iparban tevékenykedők esetében is. 1940-től az állami és önkormányzati szerveknél dolgozó összes zsidót elbocsátották. A zsidó katonákat munkaosztagokba sorolták, s minden rangfokozatuktól megfosztották őket. Mindezek csak példák, a teljes jogfosztáshoz vezető út szomorú állomásai. A teljes kiszolgáltatottságot jelentő, a zsidók kitelepítéséről szóló alkotmánytörvényt az első deponálási hullám idején, 1942. május 15-én fogadják el. Ennek első rendelkezése kimondja: ,A zsidók kitelepíthe- tőek a Szlovák Köztársaság területéről.” Németek, szlovákok, zsidók és magyarok... Az emberölés lényegét tekintve másodlagos a gyilkos és a áldozat nemzetisége, vallása, száj mazása, akkor is, ha éppen ezeki hivatkozva követik el a gyilkosságo Nem lényegtelen, csak másodlago: mert maga az ölés a legfőbb bűi Mégis, arról is meg kell emléke; nünk, hogy a szlovák államban szí mos magyar, illetve magyar kötódf sű zsidó is a meg- és elhurcoltatí áldozata lett. A kortanú Peéry Rezs szlovákiai magyar publicista írja re luk: „Nemcsak zsidó származási kért, hanem a magyar liberális gór dolkodáshoz, szellemhez, nyelvhe való ragaszkodásukért is létükké kellett fizetniük. Mert míg az elsőt náci agitátorok és helytartók, a utóbbit szlovák tanítványaik tekir tették főbenjáró bűnnek.”- Mit csodálkozik, rendőr úr? Hát maga még nem látott társadalmi célú hirdetést? (Marabu rajza)
