Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-21 / 68. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 21. KOMMENTÁR Istenadta népügyvéd MOLNÁR NORBERT Tegnapelőtt este értettem meg először Peter Baco HZDS-es képviselőt, amikor évekkel ezelőtt lekevert egyet Lubomír Andrassy SDL-es képviselőnek. Most én is késztetést éreztem arra, hogy kirántsam a képernyőből az ombudsmanválasztás után nyilatkozó ifjú balos titánt. Dühítő volt hallgatni, ahogy a választás demokratikus voltáról, az eredmény elfogadásáról beszélt, közben kikerülte a kérdést, hogy a két baloldali párt ismét nem tartotta be a megegyezést, hogy miattuk hívják Szlovákia első ombudsmanját Pavel Kandrácnak. Mert ki ez az ember, és honnan jött? A HZDS parlamenti padsoraiból. Február 22- én függesztette fel tagságát Meciar pártjában, hogy ő lehessen a nép első ügyvédje. Nem is olyan régen még hasonlóan nyilatkozott a romákról, mint Vít’azoslav Móric, míg ellenfele, Ján Hrubala éppen a romákat védte embeijogi ügyben. S Kandrác hogy képzeli el munkáját? „Nehéz lesz az ombudsman tevékenységét beindítani, mert ez személyi és anyagi kérdések függvénye is” - mondta megválasztása után. Materialistának materialista, annyi szent. Fő célja pedig a jog tiszteletének megújítása és az igazságosságba vetett hit visszaszerzése. Mindez tiszteletre méltó, de az ombudsmannak nem ez az elsődleges feladata. Valószínűleg nem tévedek, ha az „állam által üldözött” Ivan Lexa lesz első ügyfeleinek egyike, és a meciari amnesztiák megtartása tevékenységének központi témája. De hagyjuk magunkat meglepni, mivé lesz a cserebogár. Hogy mivé lett a jelenlegi koalíció, azt már nehezebb lenne definiálni, legalábbis szép szavakkal. Bár Bugár Bélát, az MKP elnökét nem érte meglepetés, mint mondta, csak folytatódott az új koalíció együttműködése. Igen ám, de ő ezt a kormánykoalíció tagjaként mondta. Kellemes kis ország ez, lassan már egyszerre minden párt kormányoz. Az SDL és az SOP pedig végleg eljátszotta szemernyi maradék becsületét is. Persze azért a kialakult helyzethez a papírkoalíció jobbik fele is hozzájárult. Az SDKÚ sem volt egységes, s ha a KDH mindjárt az elején nem kezdi el hangoztatni, hogy kiket nem támogat, talán másként születik az egyezség Hrubala támogatásáról. És még valami: a parlamenti kulisszák mögött azt beszélték, van egy ember, aki a koalíció minden pártjának megfelelt volna az ombudsmani tisztségre. Ez az MKP-s honatya azonban további politikai karrierjére hivatkozva nem vállalta. Kár, mert akkor most nem Kandrácnak hívnák a nép ügyvédjét, hanem... Bár a papírkoalíciós egyezségek betartását tapasztalva lehet, hogy jól döntött. JEGYZET A kassai polgár III. JUHÁSZ KATALIN Megint jön, kopogtat, aztán a kezembe nyomja legújabb alkotását, egy „tömeges” feljelentést, melyet már iktattak is a kerületi ügyészségen. Dzurinda kormányfő, Hanzel főügyész, Migas házelnök és 149 honatya reszkethet mától, állítja emberünk, akit bemutatni már-már szópo- cséklás. Járay Sándor a bulvárrovatok sztárja, az önmenedzselés mintapéldánya, a performansz megújítója és a reáltudományok generalisszimu- sza. Ez utóbbi címet ő adományozta saját magának, nekem nincs ekkora fantáziám. Ráment egy egész délelőttöm, hogy felfogjam, miért népbutító idiotizmus az anyagmozgás képlete, miért tévedett Newton és Einstein. A dolog le van vezetve szépen, és eddig senki sem vette a fáradságot, hogy tudományosan megcáfolja. Inkább jogi és elmeorvosi eszközökkel harcolnak „az ország legokosabb embere” ellen, aki most az információs törvényt vette górcső alá. Az alkotmány 26. cikkelyében az áll, hogy a polgárnak joga van az információkra. Járay szerint a mondatból hiányzik a „valós” jelző, így mindenki teljes joggal hazudhat nekünk összevissza információszolgáltatás címén. Emberünk szerint itt gyökerezik a becsődölt pénzügyi szolgáltatók problémája is. A valós szó nekem is tetszik, de vajon létezik-e abszolút igazság, kérdem bátortalanul, vigyázva, hogy arckifejezésem kellően komoly maradjon. Hát persze, mondja ő, minden a fizikából vezethető le, a Járay-féle képlet kiadja az egyedüli helyes lehetőséget. Az említett feljelentés hangneme egyébként oly alpári, hogy az maga a becsületsértés, és tudni kell, hogy Járay nagyon szeretne alperesként bíróság elé kerülni, sőt börtönbejutni igazáért. Ám ez az elmeorvos szerint lehetetlen. Érdekes módon az első vizsgálat átlagon felüli intelligenciát állapított meg hősünknél, a második, ügyészi kérésre született diagnózis szerint viszont paranoia inertisben szenved. Lehet, hogy az urak egyszerűen nem akarnak problémát és sajtóhűhót? LEVÉLBONTÁS A tehetetlenség négy éve A Meciar-kormány leváltásakor az ország haladó gondolkodású népe abban reménykedett, hogy egy jobb kormányt választott. Sajnos, az eltelt három és fél év nem ezt mutalja. Az előző kormány uralkodása alatt elkezdett úgynevezett vadprivatizáció az ország gazdaságát bomlasztotta, de ez a kormány is ugyanazt folytatja. A nagy ígéretek csak ígéretek maradtak. A még állami tulajdonban maradt üzemek is szép csendesen és olcsó pénzért kiskirályok tulajdonává váltak. Az egyszerű paraszt már régen rájött arra, hogy a gabonát bőrben kell eladni, nem pedig zsákban. A szlovák hegyek erdők nélkül már sok helyütt nem visszhangzanak. Az ilyen rabló- gazdálkodás folytán rövidesen végessé válik a fakitermelés. Tüdatosan tönkretették a fafeldolgozó üzemeket, mint annyi más iparvállalatot, több ezer munkahely szűnt meg az országban. A bútorgyártáshoz szükséges alapanyagot most már külhonból importáljuk valutáért. Tovább folyik a kiárusítás, mert pénz kell a nyugdíjreformra és az állami tartozások törlesztésére. Ha már nem lesz mit eladni, ami rövid idő múlva be fog következni, akkor egymást gyilkolva fogunk küzdeni az életben maradásért? Vagy mint olcsó munkaerőt rabszolga módra a piacra dobnak? Földönfutóvá teszik az ország népét. Csak az az ország tud talpon maradni, amelyben a gazdaságot szakemberek irányítják. Sajnos, a posztkommunista világ nehezen tudja leküzdeni a pártalapon történő irányítás Buktató politikáját. Bathó Hubert Marcelháza TALLÓZÓ .^.L.A.DÁ,.FR.9,NTA,PNES A cseh lap Vladimír Meciar titkos amerikai útjáról ír, hangsúlyozva: a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnökének nem sikerült befolyásos politikusokkal tárgyalnia. „Bár a repülőtéren egy limuzin várta, de az a párt egyik helyi szimpatizánsának magánkezdeményezése volt” - áll a lapban. Csak az biztos, hogy öt szlovák származású amerikai állampolgárral vacsorázott. „Meciarnak nem sikerült kinyitnia a Fehér Házba és a Kongresszusba vezető ajtót. Szlovákia már most arra vár, hogy milyen mesékkel tér /vissza a tengerentúlról” - jegyzi meg maró gúnnyal a prágai lap. A mozgalom „garantáltan hiteles” híre szerint a párt vezetőjét a Kongresszus elnöke is fogadta. Meciar titkos külföldi útjairól legendák keringenek. Ismert például az az eset, amikor szerinte Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter azt- Ne idegeskedjen, hölgyem! Ez a kár elenyésző ahhoz képest, amit a BMC Invest okozott nekem... súgta a fülébe: „Moszkva és Wa(Gossányi Péter rajza) shington megegyezett, hogy Szlovákia nem kerülhet a NATO-ba.” Kwasniewski a németekkel és az oroszokkal barátkozik, s eltávolodik a hagyományos orientációs pontoktól Berlin-Varsó-Moszkva tengely Nem kétséges: Aleksander Kwasniewski elnök és szocialista miniszterelnöke, Leszek Miller megunta azt a lengyel hagyományt, amely szerint Varsóban úgy kell politikát csinálni, ahogyan a múltban tették, azaz követni illik az úgynevezett örök értékeket. E. FEHÉR PÁL Például egyáltalán nem törődtek azzal, hogy létezett bizonyos hagyományos szolidaritás a magyar politikacsinálókkal: ők habozás nélkül támogatták Prágát és Pozsonyt, amikor a magyar miniszterelnöknek a Benes-dekrétumokról szóló kijelentései okán sem Milos Zeman, sem Mikulás Dzurinda nem óhajtott elmenni Keszthelyre, a visegrádi négyek csúcstalálkozója. Ez nem volt egészen váratlan. Es nem csupán azért, mert a lengyelek úgy is okoskodhattak: ha a cseheknek és a szlovákoknak jóvátennivalójuk lesz vagy lehet a németek második világháború utáni kitelepítése miatt, akkor talán ránk is sor kerülhet, hiszen tőlünk nyolcmillió németnek kellett távoznia, távolról sem ideális körülmények között. Ha csupán ez járna a lengyel politikusok fejében, akkor éppen hagyományos módon gondolkodnának. Ők azonban már hónapok óta egészen más irányban tájékozódnak. Megunták, hogy Gerhard Schröder és Vlagyimir Putyin az ő fejük fölött barátkozik. Családi programokat bonyolítanak le, együtt karácso- nyoznak. S aligha kétséges, hogy az üyen szoros kapcsolatoknak korántsem csupán jelképes jelentése van, bár az sem lenne kevés. Itt olyan stratégiáról van szó, hogy a németek (s nemcsak Schröder, hanem Brandttól egészen Kohlig mindenki) megértették a második világháború talán legfontosabb történelmi leckéjét: a legyőzőiteket nem kifosztani és megalázni kell, mert az újabb és szörnyűbb konfliktusokhoz vezet (mint ez 1918 után bebizonyosodott), hanem a vereségből fel kell segíteni őket, esélyt kell adni nekik, hogy felzárkózzanak a győztesekhez. Sztálin megalázni akarta a veszteseket, a nyugat Marshall-terv- vel felemelni őket. (Hidjuk, hogy a Marshall-terv nagyvonalúsága a háború után még olyan keményhitű sztálinistákat is elcsábított időlegesen, mint amilyen Klement Gottwald volt, aki csak akkor mondta le Csehszlovákia részvételét a programban, amikor a moszkvai gazda azonnali hatállyal magához rendelte, és parancsba adta a visszakozást. Ekkor mondta Jan Masaryk azt a legendás mondatát: „Beléptem Sztálin dolgozószobájába, mint egy független állam külügyminisztere és mint szovjet csatlós jöttem ki onnan...”) Németország, mint tudjuk, ennek az elvnek az alkalmazásával érte el 1945 utáni gazdasági erejét, s most, hogy Putyin olyan-amilyen esélyt jelent: mégiscsak rendet tud tartani Oroszországban, mégiscsak demokráciát akar, mégiscsak gazdaságüag talpra tud állni - ekkor a németek ebben Európa erősödését látják. Kwasniewski pedig, miután Miller kormánya partner ehhez, nem pedig a tradicionálisan lengyel oroszfóbiában szenved - csatlakozott a Schröder-Putyin kettőshöz. Elment Moszkvába, Berlinben már korábban járt, meghívta Putyint Varsóba, az orosz elnök pedig szintén felismerte a nagy lehetőséget, tehát Varsóba látogatott, legutóbb, egy-két hete pedig már a két feleség is összebarátkozott. Sőt Kwasniewski arra is hajlandó volt, márpedig ez Lengyelországban nagyon nagy dolog, és merész húzásnak számít, hogy Putyinnal együtt megkoszorúzza a varsói szovjet hősi emlékművet. Ennek a lapszámnak a teljes terjedelme is kevésnek bizonyulna, ha bárki fel kívánná sorolni a lengyel-német, s még inkább: az orosz-lengyel történelmi ellentéteket. Csupán jelzésként említem fel, hogy nincsen olyan lengyel, aki ne emlékezne 1939 szeptemberére, amikor Hitler hadserege nyugatról rohanta le őket, Sztálin pedig keletről tette ugyanezt. És a német megszállás rémtetteit soha nem felejtik, hiszen a nácik célja végül a lengyelek teljes rabszolgasorba süllyesztése volt. Sztálin nevéhez pedig a katyni tömeggyilkosság kötődik, a lengyel kommunisták kiirtása, az Anders-hadsereg szomorú sorsa. Súlyos történelmi örökség ez, hogy az időben visszafelé már ne is haladjunk tovább, mondjuk, Lengyelország önálló állami létének teljes felszámolásáig a XVIII. század végén, a németek, az osztrákok és az oroszok közös, dicsőnek távolról sem nevezhető, feledhetetlen tettéig. Lenne tehát ok a revánsra elegendő. Hatalmas vitákat lehetne folytatni arról, hogy Danzig miért lett Gdansk, Königsberg Kalinyingrád, s miként változott Lemberg Lwówvá, hogy majd orosz Lvovként tűnjön fel, illetve mostanára az ukrán Lviv legyen e szép városból, amelyet különben mi, magyarok századokkal ezelőtt csak Ilyvóként hívtunk... Lehetne ilyen vitákat folytatni, folytatMegunták, hogy Schröder és Putyin az ő fejük fölött barátkozik. tak is efféle disputákat, folynak is üyen kalandok, de nem érdemes. De Gaulle tábornok és Konrad Adenauer kancellár - mindketten izzó hazafiak, akik két világháborúban is szemben álltak egymással - jött arra rá, hogy az a vita, hogy hová tartozzon a Saar-vidék - terméketlen és nem vezet sehová. Ez volt az új európai gondolat kiindulási pontja. A közös jövőbeli érdekekre kell koncentrálni, a történelmet pedig a tudósokra, az iskolára kell bízni. A történelmi indokokra hivatkozó politizálás idejétmúlt. Kwasniewski ezért fogott kezet nemcsak Schröderrel (ami, persze, viszonylag könnyebb, mert a németek nagyon gazdagok, a lengyelek pedig viszonylag szegények), hanem Putyinnal is, amely esetben még mindig a lengyelek a viszonylag gazdagabbak a vitathatatlanul szegény oroszokhoz hasonlítva. Varsóban felismerték, hogy a múlt romantikus indíttatású felemlegetésénél fontosabb, ha Berlin, Varsó és Moszkva egy olyan szüárd szövetséget hoz létre, amellyel Európának, sőt az egész vüágnak számolnia kell. És számolnia kell ezzel a ténynyel a visegrádi négyeknek is. Mert arra bárki mérget vehet, hogy Varsónak Moszkva fontosabb, mint Prága, Pozsony vagy Budapest, nem beszélve arról, hogy erre a szövetségre még Berlinből rábeszélik. Kwasniewski és Miller ezt ismerte fel, Putyin pedig a visegrádi négyekkel, a Benes-dekrétumokkal egyáltalán nem törődik. Prágát és Pozsonyt még észreveszi, de Budapesttel - sajnos - tartós a feszültség. Leginkább azért, mert sok magyar politikus hajlamos úgy viselkedni, mintha nem Horthyék támadták volna meg annak idején a Szovjetuniót, hanem fordítva. Úgy tetszik: Rudolf Schuster mostani moszkvai útja azt jelzi: a szlovák külpolitika ígéretesnek látja a Kwasniewski- programot. S hadd emlékeztessek: Schuster már nem először találkozott Putyinnal. „Az ég óvja Lengyel- országot a költőktől!” - sóhajtja Spiró György regényének, Az Díszeknek az egyik hősnője. Persze, nem a költőktől félti az ország sorsát, hanem attól, hogy a realitások helyett álmok szerint kormányozzák az állam hajóját. Kwasniewski ebben az értelemben semmiképpen nem nevezhető költőnek. Lehet, hogy az a Püsudski marsall, aki 1921-ben csatát nyert Sztálinnal szemben, forog a sírjában, amikor a túlvilági hatalmakról értesül, hogy utódja az oroszokkal barátkozik, s finoman eltávolodik a hagyományos lengyel külpolitikai orientációs pontoktól, de a két világháború közötti Lengyelország összeomlott, viszont Kwasniewski - bármily különösen hapgzik is - az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében is választotta azt, hogy csatlakozik a formálódó Berlin-Moszkva szövetséghez. Brüsszelben ugyanis fontosabb partner Putyin, noha nem tag, mint a Schüssel-Haider páros, noha tagok. Pavel Tigrid szerint a „csúnya diplomáciai bonyodalom" veszélyezteti a visegrádi négyek együttműködését Dekrétumok: Prága bélcülési gesztust tehetne ÖSSZEFOGLALÓ „A Benes-dekrétumok ügyében kirobbant vita komoly kárt okozott Csehországnak. S bár a polémiát Orbán Viktor magyar miniszterelnök váltotta ki, Prágának nem szabadna összevesznie szomszédaival, mert az elszigetelődés veszélye fenyegeti” - véli Pavel Tigrid volt cseh kulturális miniszter. Tigrid megjegyzi, hogy a vitát Jifí Dienstbier volt csehszlovák külügyminiszter a nacionalizmusok fellángolásának és közép-európai szmognak minősítette. „Ez a szmog elhomályosította Orbán Viktor legalább fél szemét, míg a másik, tisztábban látó szemével a közelgő magyarországi választásokra tekintett” - jellemzi Tigrid Orbán brüsszeli kijelentését. Tigrid szerint a „csúnya diplomáciai bonyodalom” veszélyezteti a visegrádi négyek együttműködését. „Az Or- bán-nyüatkozat önmagában véve eléggé komoly ügy. A Cseh Köztársaság ugyanis nemzetközi politikai szempontból annyira egyedül maradt, hogy néhány megfigyelő már látja is, hogyan szorul lassan, de biztosan a hurok a nyaka körül. Bár ez az áUítás eltúlzott, de jelzésértékű” - szögezi le Tigrid. Szerinte a kérdéssel a politikusoknak nem szabadna felelőtlenül játszadozni, mint ahogyan azt ketten közülük eddig teszik. Nyüvánvalóan MUos Zeman kormányfőre és Václav Klaus képviselőházi elnökre utal ezzel. „Tudom, az ülem azt súgja, hogy a megbékélési szándékkal elsőként Orbán úr álljon elő. De mi történne, ha a visegrádi együttműködés megőrzésének érdekében a magyar kormányfővel történt incidenst a magunk részéről mégis lezártnak tekintenénk? Természetesen azzal a feltéteUel, hogy a budapesti ugatás elhalt” - jegyzi meg Tigrid. Kifejti: lehetséges, hogy ezt az „egyoldalú nagyvonalúságot” a választások előtti időszakban Csehországban nem méltányolnák, de a vüágban bizonyára kedvezően fogadnák, s Brüsszelben is előbb-utóbb Prága javára írnák, (kj)
