Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-20 / 67. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 20. Riport DOKUMENTUM Úgy tűnik, mindenki megfeledkezett arról, hogy a Benes-dekrétumok rendezésére 1991-ben maga Václav Havel jelenlegi cseh államfő tett először javaslatot Ne szégyenkezve, szemlesütve beszéljünk róluk Csehországból kitelepített németek. Az utolsó szerelvény utasai. (Képarchívum) V. KRASZNICA MELITTA „Teljesen érthetetlen az a cseh és szlovák részről tapasztalható hatalmas felzúdulás, amelyet Orbán Viktor magyar kormányfőnek a Benes-dekrétumokkal kapcsolatos kijelentései keltettek. Milos Zeman és Mikulás Dzu- rinda versengve játszotta a sértődöttet. Pedig a Benes-dekrétumok ügyét nem Orbán hozta először szóba az érintett országok politikusai közül. Úgy tűnik, A bizottság tagjai megállapodtak, hogy állásfoglalást dolgoznak ki. mindenki megfeledkezett arról, hogy felülvizsgálatukra nem más, mint Václav Havel csehszlovák államelnök tett javaslatot, még 1991 végén. Jó lenne, ha az Új Szó hasábjain is felelevenítenék, mi is történt valójában és miért fulladt kudarcba az ígéretes kezdeményezés” - mondta felháborodottan a telefonba egy olvasónk. A telefonbeszélgetést személyes találkozás követte, annál is inkább, hiszen a telefonáló, Princz- kel József, az akkori események egyik aktív résztvevője volt. Beszélgetésünk során elmondta: a Benes-dekrétumok magyarokat sújtó következményeinek rendezésére Havel kezdeményezésének eredményeként 1992 januárjában külön bizottság alakult, Huncík Péter vezetésével. Ezt két testület alkotta: az egyik csehországi és szlovákiai jogászokból állt, a másikban pedig a szlovákiai magyarság parlamenti pártjainak (Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, Együttélés Politikai Mozgalom, Magyar Polgári Párt, Magyar Néppárt) képviselői kaptak helyet. A bizottság tagjai megállapodtak, hogy állásfoglalást dolgoznak ki a dekrétumokkal kapcsolatban, majd közös javaslatot terjesztenek a köztársasági elnök, illetve a kormány elé. A kitűzött határidőre azonban a négy párt közül csak az MKDM és az MPP dolgozott ki ilyen állásfoglalást, az ülésen pedig a pártok képviselői közül egyedül az MKDM-et képviselő Princzkel József vett részt. Ez annál sajnálatosabb, mivel a jogászcsoport teljes létszámban megjelent. A legközelebbi közös tanácskozásra, amelyet Havel elnök részvételével tartottak volna, már sor sem került. „Az ígéretes kezdeményezés folytatását tulajdonképpen a már alakulófélben lévő önálló szlovák állam politikusai hátráltatták, illetve hiúsították meg végleg” - mondta Princzkel József. „Nagyon nagy kár, hiszen már nem álltunk messze a megegyezéstől. Példaértékűnek tartom azt a vitát, amelyet első és egyben utolsó ülésünkön folytattam a jogászokkal. Janics Kálmánnal közösen kidolgozott javaslatunkban - amelyet egyébként az Új Szó 1992. április 24-ei száma közölt - egyebek között az állt, hogy a Csehországba deportáltak esetében részleges jóvátétel formájában családonként jelképes összegű, egységes kárpótlást is állapítson meg a majdani törvény. A többiek esetében méltó erkölcsi jóvátételt javasoltunk. Az egyik szlovák jogász, Milan Secánsky, aki később elnökjelöltként vált ismertté, az általam beterjesztett javaslattal kapcsolatban - magyar nyelven - a következőket vetette fel: Ez valószínűleg mélyen felháborítaná azokat, akiket Magyarországra telepítettek ki, mivel számukra afféSikerült őt meggyőznöm, hogy a Benes-dekrétu- mokat rendezni kell. le nesze semmi, fogd meg jól! Erre megmagyaráztam neki, hogy akik a lakosságcsere keretében kerültek Magyarországra, magukkal vihették ingóságaikat, és ingatlant kaptak az itt hagyottak helyett. A Csehországba deportáltak viszont mindenüket elvesztették, legtöbbször kis motyójukat is hátrahagyva szökdöstek vissza szülőföldjükre. Ez az érvelés meggyőzőnek bizonyult, mert Milan Secánsky kijelentette, hogy nemcsak egyetért javaslatommal, hanem ő maga fogja azt előterjeszteni. Mindezt azért tartom fontosnak feleleveníteni, hogy ne szégyenkezve, szemlesütve beszéljünk a Benes-dekrétumokról, hiszen 10 évvel ezelőtt igenis komoly erőfeszítések történtek eltörlésük, illetve következményeik enyhítésének érdekében. Mégpedig Václav Havel jelenlegi cseh köztársasági elnök kezdeményezésére. Ezt nem lenne szabad elfelejteni, és az akkor megkezdett munkát kellene valamilyen módon folytatni.” A tíz évvel ezelőtti események lehető legalaposabb feltárása érdekében kerestük fel Huncík Pétert, a már említett bizottság vezetőjét. „Köztársasági elnökként Václav Havel már azt a nézetet vallotta, hogy nem kell bolygatni a múltat, a rendszerváltás után meg kell húzni azt a bizonyos vonalat, hogy tiszta lappal indulhassunk. Beszélgetéseink során azonban sikerült őt meggyőznöm, hogy a Benes-dekrétumokat igenis rendezni kell, hiszen évtizedekre meghatározták a csehszlovák államnak a kisebbségekhez fűződő viszonyát, és a jogfosztottságnak, az állampolgárság elvesztésének nemcsak anyagi, hanem ugyancsak máig ható lélektani következményei is vannak. Havel elfogadta ezt az érvelést. Valószínűleg azért is, mert tudatosította: ha sikerül elfogadhatóan rendezni ezt a kérdést a magyarokkal, akkor az példaértékű lehet a németekkel folytatandó tárgyalások során. Kijelentette, hogy a Göncz Árpáddal 1992 júliusára tervezett találkozója során hajlandó hivatalosan és nyilvánosan bocsánatot kérni a magyarokról, és Szól a kárpótlás mikéntjéről Is. Egy feltétele van csupán: a testületet alkotó valamennyi magyar párt egységes álláspontot képviseljen az ügyben. Ezzel elejét szerette volna venni annak, hogy a későbbiekben bármelyik párt vagy mozgalom újabb követelésekkel álljon elő. Ezt követően alakult meg az általam vezetett bizottság. A két cseh és két szlovák jogászból álló jogi testületnek az volt a feladata, hogy jogi szempontból vizsgálja meg a dekrétumokat és mondja ki: azok már megszületésükkor ellentétben álltak a nemzetközi és a csehszlovák jogrertddel. 1992 márciusára el is készült ez az állásfoglalás, és a jogászok egyetértettek abban, hogy mindent meg kell tenni ennek a jogellenes állapotnak a megszüntetéséért. Ekkor kezdte meg munkáját a másik, a hazai magyar pártok, illetve mozgalmak képviselőiből álló testület is. Máig sajnálatosnak tartom, hogy nem mindegyik politikai tömörülés kezelte súlyának megfelelően ezt a problémát. Az Együttélés például a lengyel Stanislaw Gawlikot küldte az ösz- szejövetelekre, aki nem igazán tudott érdemben hozzászólni a témához. Miután az MPP-t képviselő Gémesi Károly megbetegedett, ez a párt sem jelölt helyette mást. Az a véleményem, hogy az egyes pártvezetők taktizáltak; sokkal inkább megfelelt számukra a sértett fél pozíciójából való politizálás, mint a valódi megoldáskeresés. Mindezen nehézségek ellenére mégis úgy tűnt, sikerül megtalálnunk a kártérítés módját. Amerikai magyar barátaink tanácsára azt a mintát vettük alapul, ahogyan az amerikaiak kárpótolták a második világháború alatt koncentrációs táborokba hurcolt japánokat. Minden kárpótolt japán 2000 dollárt kapott, és több millió dolláros alapot hoztak létre az amerikai japán kultúra támogatására. Azt hiszem, hasonló kárpótlás számunkra is megfelelő lett volna. A politikai pártok és mozgalmak felemás hozzáállásán kívül azonban még egy objektív tényező is hozzájárult ahhoz, hogy a reményteljes kezdet után kifulladt a kezdeményezés. Lezajlottak ugyanis a választások, amelyek eredményeiből nyilvánvalóvá vált, hogy Csehszlovákia kettéválik, a Benes-dekrétumok ügye pedig teljesen háttérbe szorult. A Göncz-Havel találkozó előtt ugyan még megkérdezte tőlem Havel elnök, hogy milyen határozatot hozott a bizottság munkája, de mivel a magyar pártok akkor még igen távol álltak a megegyezéstől a kárpótlást illetően, a nyilvános bocsánatkérés is elmaradt. Én az addig kidolgozott dokumentumokat a jogászok állás- foglalásával együtt átadtam a köztársasági elnöknek; valószínűleg ma is megtalálhatók a prágai vár archívumában. Tény, hogy 10 évvel ezelőtt nem sikerült megoldást találnunk a problémára, de tekintetbe véve, hogy ezt a témát több mint 45 évig még említeni sem volt szabad, úgy érzem, jelentős előrelépést tettünk. Nagyon sajnálom viszont, hogy politikai vezetőink azóta sem érdeklődtek a bizottság munkája iránt. Az Európai Unió hozzáállását is jócskán sérelmezhetjük, mert az lenne a kézenfekvő, ha a csatlakozás előtti jogharmonizáció során követelné ezeknek a jogellenes törvénynek a hatályon kívül helyezését. Persze sejthető, mi van a háttérben. A Benes-dekrétumok a nagyhatalmak hallgatólagos beleegyezésével születtek meg, és ez ma is kényelmetlen ezeknek az országoknak.” BENES ELNÖK DEKRÉTUMAIBÓL 5/1945. sz. dekrétum „az elnyomás idején végrehajtott egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, a magyarok, az árulók és a kollabo- ránsok, valamint egyes szervezetek és intézetek vagyoni értékeinek nemzeti kezeléséről”. A dekrétum 1. §-a érvénytelennek nyilvánít bármilyen vagyoni átruházást és vagyonjogi ügyletet, ha azt 1938. szeptember 29-e után, „a megszállás, nemzeti, faji vagy politikai üldözés nyomása alatt hajtották végre”. A dekrétum 2. §-a értelmében nemzeti kezelés alá kerül az „államilag megbízhatatlan” személyeknek a Csehszlovák Köztársaság területén lévő vagyona, miközben a 4. § szerint államilag megbízhatatlannak kell tekinteni többek között „a német vagy magyar nemzetiségű személyeket”. 16/1945. sz. dekrétum „a náci bűnösök, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságokról” (ún. „retribúciós dekrétum”), amely a „köztársaság fokozott veszélyeztetettségének” idejére visszamenőleges hatállyal bűntettnek nyilvánít olyan cselekményeket, amelyek elkövetésük idején nem sértettek törvényt. 12/1945. sz. dekrétum a „németek, magyarok, valamint a cseh és szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan elosztásáról”. A dekrétum a földreform céljaira azonnali hatállyal és térítés nélkül előírja annak a mezőgazdasági vagyonnak az elkobzását, amely német és magyar nemzetiségű személyek, illetve a köztársaság árulóinak és ellenségeinek tulajdonában van, állam- polgárságukra való tekintet nélkül. Kivételt csak azok a németek és magyarok kapnak, akik aktívan részt vettek a Csehszlovák Köztársaság egységének megőrEduard Benes zéséért és felszabadításáért vívott harcban. Német vagy magyar nemzetiségű személyeknek azok tekintendők, akik az 1929 óta tartott bármelyik népszámláláskor német vagy magyar nem- zetiségűeknek vallották magukat, vagy pedig a németeket vagy (Képarchívum) magyarokat tömörítő nemzeti csoportok, alakulatok vagy politikai pártok tagjai lettek. Az elkobzott vagyont a Földművelésügyi Minisztérium mellett létesítendő Nemzeti Földalap kezeli és utalja ki szláv nemzetiségű személyeknek. (A dekrétum csak a cseh országrészekben lép érvénybe.) 28/1945. sz. dekrétum „a németek, magyarok és az állam más ellenségei mezőgazdasági földjének cseh, szlovák és más szláv földművesekkel való betelepítéséről”. A dekrétum értelmében a telepítés keretében a németektől és magyaroktól, valamint a cseh és a szlovák nemzet árulóitól és ellenségeitől elkobzott mezőgazdasági vagyonból földjuttatást a cseh és a szlovák, valamint más szláv nemzet tagja kérhet, aki állami és nemzeti szempontból megbízható. (A dekrétum csak a cseh országrészekben lép hatályba.) 33/1945. sz. alkotmánydekrétum „a német és a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezéséről”. A dekrétum 1. §-a szerint: „Azok a német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalom jogszabályai értelmében német vagy magyar állampolgárságot szereztek, az ilyen állam- polgárság megszerzésének napján elveszítették csehszlovák állampolgárságukat. A többi német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár a dekrétum hatályba lépésének napján veszti el csehszlovák állampolgárságát.” A 2. § szerint csehszlovák állampolgárságuk csupán azoknak a németeknek és magyaroknak marad meg, „akik igazolják, hogy hűek maradtak a Csehszlovák Köztársasághoz, sosem vétettek a cseh és a szlovák nemzet ellen, vagy aktívan részt vettek a felszabadításukért vívott harcban, vagy pedig szenvedtek a náci és fasiszta terrortól”. A 3. § értelmében a csehszlovák állampolgárságukat elvesztett személyek 6 hónapon belül kérvényezhetik állampolgárságuk visszaadását. E kérvényekről saját belátása alapján a belügyminiszter dönt. (A dekrétum hatályba lépésének ideje 1945. augusztus 10.) 71/1945. sz. dekrétum „azon személyek munkakötelezettségéről, akik elvesztették csehszlovák állampolgárságukat”. A dekrétum 1. §-a a háború és a légi bombázások okozta károk helyrehozására és a háború által szétzilált gazdasági élet felújítása érdekében elrendeli azon személyek munkakötelezettségét, akik magyar és német nemzetiségük miatt elvesztették csehszlovák állampolgárságukat. A 2. § szerint a munkakötelezettség a 14-60 év közötti férfiakra és a 15-50 év közötti nőkre vonatkozik. A közmunkások kötelesek elvégezni minden, a járási nemzeti bizottság által közérdekűnek nyilvánított munkát. Végzésük ellen fellebbezési lehetőség nincs! (A dekrétum a cseh országrészekben lépett hatályba.) 81/1945. sz. dekrétum „némely intézkedésekről az egyesületek terén” feloszlat minden német és magyar egyesületet Cseh- és Morvaország területén, és vagyonukat elkobozza. 105/1945. sz. dekrétum „a közalkalmazottak működését felülvizsgáló tisztogató bizottságokról”. A dekrétum 2. §-a szerint a közalkalmazottaknál fegyelmi vétséget jelent többek között a német vagy magyar nemzetiségűnek való jelentkezés, a németekkel vagy magyarokkal való politikai együttműködés, a szolgálaton kívüli társasági érintkezés a németekkel vagy magyarokkal, a német vagy magyar iskolákban tett vizsga, valamint gyermekeik behatása német vagy magyar iskolába. A 3. § szerint az említett „vétségekért” a közalkalmazott akár azonnali elbocsátással is büntethető. 108/1945. sz. dekrétum „az ellenséges vagyon elkobzásáról és a nemzeti újjáépítési alapokról”. A dekrétum 1. szakaszának 1. §-a szerint konfiskálni kell - ha ez még nem történt volna meg - a Csehszlovák Köztársaság javára mindazt az ingatlan és ingó vagyont, amely a német és magyar megszállás tényleges megszűntekor a Német Birodalom, a Magyar Királyság, a német és magyar közjog szerinti jogi személyek, a német náci párt, a magyar politikai pártok és egyéb szervezetek, vállalatok, intézmények stb., valamint más német és magyarjogi személyek tulajdonában volt vagy van; továbbá német vagy magyar nemzetiségű természetes személyek tulajdonában volt vagy van. (Forrás: FÓRUM Társadalom- tudományi Szemle)
