Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-02 / 52. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, CSALÁD! KÖR „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gond űző pipáját a tűzbe meríti; Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) HÉTVÉGI MAGAZIN Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2002. március 2., szombat 6. évfolyam, 9. szám A diószegi Unka család úgy véli, a Mitől nőtt púp Lojzi fején? című riportban elhangzottak becsületükben sértik őket, s ezt szerették volna tisztázni a nyilatkozókkal A szembesülés el-, a kérdőjel megmaradt Ezt a nehéz feladatot csupán pénzért nem lehetne végezni - akikből hiányzik a szeretet, azok hiszik, hogy más is csak anyagi előnyökért tesz bármit (A szerző felvételei) GAÁL LÁSZLÓ K ét hete jelent meg e | helyütt egy riport a diószegi Linka családról, illetve a Fucík utcai aa^MB óvodáról. Linkáék akkor azzal a panasszal kerestek meg, hogy a három örökbe fogadott gyermekük egyikét, Lojzit megverte az óvónő. Természetesen a másik felet is meghallgatva, az ő véleményét is közöltük. Az óvodában nem éppen hízelgő dolgokat mondtak Linkáék címére. Néhány nappal a riport megjelenése után linka Antal újra felhívott telefonon: „Most olvastuk a riportot. Miket írtak össze mirólunk? Még hogy éhesen küldjük a gyerekeket iskolába?! Meg hogy azért vettük ki őket a gyermekotthonból, hogy pénzt kapjunk utánuk?! Ez becsületsértés, nem hagyhatjuk annyiban.” Van mit enni Másnap kénytelen-kelleden kiutaztam Diószegre, hogy a két féllel együtt tisztázzuk és lezárjuk ezt a kényes ügyet. Mert hogy ki mond igazat, és valójában hogyan történt a baleset, ennek kiderítése nem a riporter feladata, ezzel valószínűleg a rendőrség fog foglalkozni, Linkáék ugyanis feljelentették az óvodát. Ám a riportban néhány, a családdal kapcsolatos kijelentés botránkoztat- ta meg a őket, például az óvónő állítása, hogy a Linka gyerekek reggelente éhesen mennek óvodába, aztán követelőznek, hogy adjanak nekik enni. Most, hogy újra náluk jártam, a családfő első dolga az volt, hogy megmutatta a hússal teli fagyasztóládát. Az előző hétvégén vágtak disznót, abból vannak a karajok meg a hurkák, a másik mélyhűtőben pedig marhahús egy korábbi vágásból. Linka Antal ugyanis bár munkanélküli, háztáji gazdálkodást folytát. Kecskét, disznót, tehenet, baromfit tart, sőt egy pónilo- va is van, melyet a gyerekeknek vett nem sokkal azután, hogy örökbe fogadta őket. „Láthatja, hogy itt aztán nem kell éhezni, mindig van mit elővenni” - mutatja a színültig telt nagy fagyasztót a családfő. Megjegyzésemre, hogy ettől még előfordulhat, mint akármelyik más gyerekkel, akinek korán reggel nincs étvágya, otthon hiába kínálják, az apa kijelentette, szó sincs üyesmiről: „Soha úgy nem vittem el a gyerekeket, hogy reggel beléjük ne erőszakoltam volna egy csésze teát meg legalább fél karaj kenyeret.” Nincs állami támogatás Linkáék most leginkább az igazgatónőnek, Flaskár Karolinának a riportban megjelent egyik kijelentését szerették volna tisztázni, mégpedig, hogy nem azért vádolták-e meg az óvodát, mert félnek, elveszik tőlük a gyerekeket, pedig ez az egyedüli jövedelemforrásuk. Ezt a véleményt többen is osztják Diószegen, mondván, hogy Linkáék csak azért fogadtak örökbe három gyermeket, mert pénzt kapnak rájuk az államtól. Pedig a valóság az, hogy az örökbe fogadott gyermekekért is ugyanannyi családi pótlék jár, mint a vér szerintiekért, tehát az örökbefogadó családok semmivel sem kapnak több támogatást, mint bármelyik más. „Ha én pénzért akartam volna kivenni a gyerekeket, akkor nem örökbe fogadom őket, hanem csak nevelőszülőként viselem gondjukat. Az munkaviszonynak is számítana, és még mindenféle prémiumokat is kapnék rájuk. így viszont minden ugyanúgy megy, mintha a saját édesgyermekeim lennének - állítja a családfő. - Az sem igaz, hogy a családi pótlék lenne az egyetlen jövedelmünk. A feleségem gyesen van a legkisebbikkel, én meg az idős nagynénémnek viselem a gondját, azért kapok eltartási díjat - sorolja. - Ráadásul a jóisten olyan tehetséggel áldott meg, hogy amihez hozzányúlok, azt meg tudom javítani. Akár villanyt, akár vízvezetéket vagy régebbi típusú autót. És jönnek is hozzám ilyen kérésekkel, abból is csurran- cseppen egy kis pénz.” Hogy megmutassa, nem a levegőbe beszél, bevezet a lakás melletti műhelybe, ahol a mindenféle szerszámok mellett dobozokban állnak a régi, de még nyilván használható alkatrészek, villanykapcsolók, ajtózárak stb. Biztos van gyakorlata a házigazdának, hiszen mielőtt tönkrement a termelőszövetkezet, ott dolgozott szerelőként tizenhat évig. Nem kíván nyilatkozni Most tehát ezeket a dolgokat szerették volna a szülők az én jelenlétemben tisztázni az óvoda igazgatónőjével, Flaskár Karolinával és Lakatos Mónika óvónővel. Amikor az óvodába érkeztünk, egyikük sem volt ott, sétálni mentek a gyerekekkel. Az igazgatónőt a kastély melletti parkban találtuk, s amikor Linká- né közölte, mi járatban vagyunk, azt mondta, nem szeretne többé ezzel a témával foglalkozni, mert már az eddigiek is eléggé megviselték idegileg. Mikor Linkáné elmondta, hogy csak a múltkori riportban megjelent néhány kijelentésére szeretne konkrét választ kapni, az igazgatónő beleegyezett, hogy az óvodában beszélgessünk. Az épület előtt vártunk, míg visszatértek a sétából. Akkor már azt ajánlotta, délután egytől le'sz egy gyűlése, inkább azután beszélgessünk. Mi csupán öt-tíz percet kértünk tőle, amire azt mondta, várjuk meg az udvaron, bekíséri a gyerekeket, és azonnal kijön. Több mint fél órát várakoztatott bennünket, közben megérkezett a nyüván telefonon értesített félj, és együtt jöttek ki, hogy közöljék: az igazgatónő egyáltalán nem kíván nyilatkozni. Érthető, hisz nagyon kényes kérdésről van szó, ami valóban megviselhette az idegeit, de hogy mi szükség volt a fétjére, csak ő tudja. A hivatal igazol Az eredménytelen próbálkozás után Linkáék ragaszkodtak hozzá, hogy menjünk be a városházára is, hadd erősítsék meg hivatalosan, hogy nem nyereségvágyból fogadták örökbe a gyerekeket. A városi hivatal szociális ügyekért felelős illetékese, Pisi Mária ezt készségesen meg is tette: „Linkáék a családi pótlékon és a gyermekgondozási segélyen kívül, amely más családoknak is jár, semmit nem kapnak a gyerekekre. Csak a hozzá nem értők gondolják ezt másképp. Az örökbefogadottakról a szülőknek maguknak kell gondoskodniuk minden támogatás nélkül. Anyagi segítségre nem számíthatnak. Ezt a nehéz feladatot csupán pénzért nem lehetne végezni.” Az óvónők szerint ettől a betontól nőtt púp Lojzi fején - itt még sok kis óvodás megütheti magát Egy átlagos dolgozó embernek (már ha dolgozik) legalább három kulcscsomója van: egy otthoni, egy munkahelyi meg az autós - mi vagyunk a kulcsos nemzedék Normális kulcs vagyok, mint ti, nem akarom, hogy bezárjanak TÓTH FERENC eggel felébredsz, elindulsz dolgozni vagy máshová. Kinyitod a lakásajtót, becsukod a lakásajtót. (Ha a zár gombos, esetleg eszedbejut, hogy a kulcs, az bizony belül maradt. Első reggeli stressz.) Kertes házban laksz? Akkor ki kell nyitnod a kiskaput is. Van kocsid? Kinyitod a garázsajtót, kinyitod a kocsit, indítókulcs, kitolatsz a garázsból, bezárod a garázsajtót... Esetleg kerékpárod van, netán a tömbház közös pincéjében? Kinyitod a pincédet, bezárod a pincédet, lakatolod a biciklit, mert néha még úgy is ellopják... Van munkahelyi öltözőszekrényed? Kulcsod a garázstól? A raktártól? A kisraktártól? A hátsó kaputól? Átlagos dolgozó embernek (már ha dolgozik) legalább három kulcscsomója van: egy otthoni, egy munkahelyi meg az autós. Mi vágjunk a kulcsos nemzedék. Egy napon arra ébredünk, hogy mi magunk is kulccsá változtunk. Nagy, két lábon járó kulccsá. Mindenkinek meglesz a maga zárszerkezete, ahová pasz- szol, és sehová máshová. Nagy, két lábon járó felnőttkulcsok meg apró gyerekkulcsok, és semmi mást nem is fogunk már csinálni életünkben, csak folyton nyitogatni és csuko- gatni... nyitogatni... és csúkogat- ni... s Nemrégiben egy barátom megkért, vigyázzak már a házára, míg elugrik pár napra. Esetleg ott is alhatok. Jó. Reggel indultam. Kinyitom a lakásajtót, becsukom a lakásajtót, kinyitom a bejárati ajtót, becsukom a bejárati ajtót, kinyitom a garázst, kinyitom az autót, bedugom az indítókulcsot, bezárom a garázst... Végignézek az utcán, érdekes látvány tárul elém: valahogy furcsák az emberek..., megnyúlt az arcuk..., és milyen vékonyak... De most le kell mennem a barátomhoz... Kinyitom a kiskaput, fölmegyek az udvarra, kinyitom a nagykaput, fölhajtók és becsukom az ajtót, és becsukom a nagykaput és a kiskaput. Kinyitom a hátsó ajtót és a konyhaajtót és a bejárati ajtót... Milyen fülledt itt ma a levegő, ki kellene menni sétálni. Kinyitok és becsukok néhány ajtót és kaput... Nahát, tényleg furcsák ma az emberek, vékonyak és nagyorrúak, némelyikük egészen lapos, némelyikük egészen hengeres, olyan..., jé! Kulcsformájúak! Nahát, már nincsenek is emberek az utcán, csak nagy, két lábon járó kulcsok! Meg is szólítom az egyiket, egy nagy, csillogó sárgaréz wertheim- zárba való kulcsot: - Jó napot, kulcstársam! Milyenek ma a zárak? És hogy megy a csukogatás? Hogy ez müyen furcsán néz rám? Még megszólítok egy lapos lakatkulcsot és néhány biciklilánc- kulcsot is, de ezek is csak furcsán néznek. Mi van veletek, kulcstársaim? Nézd már, egyikük meg idegesen mobiltelefonál és közben folyton engem néz. És szembejön az utcán két fehérköpenyes, igen szigorú kinézetű kulcs, és csak úgy elkapnak két oldalról. Hé! Segítség! Én egy normális kulcs vagyok, olyan, műit ti! Nem akarom, hogy bezárj anaaaaak! (A szerző felvételei)
