Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-13 / 61. szám, szerda

Panoráma ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 13. A Hubble teleszkóp utódját a tervek szerint 2009-ben indítják a világűrbe Földet ért a Columbia űrrepülőgép MTI-HÍR Cape Canaveral. A Hubble űrte­leszkóp javítási munkálatainak végeztével tegnap a floridai Cape Canaveralban, a Kennedy űrköz­pont területén földet ért a Colum­bia űrrepülőgép. Az űrrepülőgép héttagú amerikai legénysége ösz­szesen tizenegy napot töltött az űrben: a szerelési munkák során az asztronauták kicserélték az űrteleszkóp mindkét napelemtáb­láját és energiaszabályozó egysé­gét, továbbá egy olyan kamerát is elhelyeztek rajta, amely elődjénél tízszer élesebb. A felújított űrtávcsövet ötnapos szerelési munka után szombaton bocsátották ismét útjára az űrha­jósok. Az űrsiklót 2004-ben újra a világűrbe küldik, hogy legénysé­ge ismét javításokat végezhessen az űrteleszkópon, amely majd 2010-ig vizsgálódik az űrben. Az űrtávcső utódját 2009-ben indíta­nák a világűrbe. Úgy tűnik, megoldódtak az egykor csőd szélére jutott Sarah Ferguson anyagi gondjai Különös betegség támadta meg az elő-Oscar díjkiosztó gála kétszáz vendégét Látogatóban Spéter Erzsébetnél, az egykori mecénásnál Szállodás lesz a yorki hercegnő? MTI-HÍR Turpisságok a jelölésnél UNO-PREMIERPARK Los Angeles. A Wall Street Journal megfigyelése szerint manapság a stúdiók néha olyan színészeket ajánlanak a legjobb epizódsze­replők jelölésére, akik valójában hosszabb ideig láthatók a filmvász­non, mint a legjobb főszereplő díjá­ra jelölt színészek. Az Egy csodála­tos elme című filmben például a leg­jobb női epizódszereplőként jelölt Jennifer Connelly pontosan olyan hosszan látható, mint a legjobb női főszereplőként versenybe álló Sissy Spacek az In the Bedroomban. Ám ennél is meglepőbb, hogy a Kikép­zés című alkotás jelöltje a legjobb férfi epizodistára, Ethan Hawke 13 perccel többet játszik a filmben, mint partnere, a legjobb férfi fősze­replő díjára pályázó Denzel Was­hington. Mikor erre az érdekességre felhív­ták a figyelmét Dawn Taubinnek, a Warner Brothers marketing-igazga­tójának, ő így felelt: „Szerintem az Ethan által alakított figura inkább Denzelétől függ.” A Wall Street Jo­urnal azonban felteszi a kérdést, va­jon igazságos-e két színész alakítá­sát összehasonlítani, ha az egyik csak pár jelenetben szerepel, míg a másik végig látható a filmben. Különös betegség támadta meg a hétvégi elő-Oscar díjkiosztó gála 200 vendégét. A tudományos és technikai fejlesztésekért járó filmes díjak kiosztóján gyakorlatilag min­den második ember megbetegedett. Szombaton közel 500 illusztris ven­déget hívtak meg egy elegáns Be­verly Hills-i szállodába, hogy együtt ünnepeljék meg az idei legjobbakat. A vendégek legnagyobb része egy­két napon belül ágynak esett. Leg­többjük gyomorrontásra, hányin­gerre és hőemelkedésre panaszko­London/Róma. Vendéglátós lesz Sarah Ferguson yorki hercegnő, András brit herceg volt felesége - legalábbis több lap szerint. Fergie 1,6 millió euróért vásárolt birto­kot az olaszországi Toscanában. A Mirror című brit lap értesülése szerint luxushotelt szándékozik nyitni gazdagok és arisztokraták számára, az 11 Messaggero című olasz lap viszont úgy értesült, hogy ökopanziót létesít. A tengertől mintegy 20 kilomé­terre, Firenze és Pisa közt fekvő birtokon a jelentések szerint hét lakóház, két uszoda, egy tó és egy nagy erdő található. A birtok megvásárlása a Mirror szerint azt jelentheti, hogy az egykor csőd szélére jutott her­cegnő anyagi problémái megol­dódtak. A birtok arégi barát és egykori élettárs, Gaddo della Gherardes- ca olasz gróf szomszédságában fekszik. Tőle a hercegnő tavaly novemberben vált külön, de a ba­ráti kapcsolat nem szakadt meg köztük. „Én vagyok a jobb keze, és továbbra is én intézem helyi ügyeit” - mondta a gróf a Mirror tudósítójának. Állítása szerint azt is elintézi, hogy Fergie a vételárnak csak a felét legyen köteles kifizetni, mi­vel megígérte a turizmus fejlesz­tését. Fergie 1,6 millió euróért vásárolt birtokot az olaszországi Toscanában (Fotó: internet) Sissy Spacek az Oscar-díjra jelöltek számára rendezett hétfői ünnepi ebéd előtt (ÖTK/AP) dik. A Los Angeles-i Megyei Egész­ségügyi Központban legalább száz vendéget regisztráltak, akiket a va­csora után megtámadott a rejtélyes kór. Az Oscar-díjakat szervező Ame­rikai Filmakadémia szerint azonban legalább 200-an vannak a betegek, köztük az Akadémia munkatársai. Azt sem tudják, vajon a vacsora me­lyik fogása okozhatta a tüneteket. Voltak olyan párok, akik ugyanazt fogyasztották, mégis csak az egyi­kük esett ágynak. Akadtak olyanok is, akik nem fogyasztottak mást, mint zöldséget, mégis megbeteged­tek. Az elő-Oscar szervezői most or­vosok segítségével kutatják a titok­zatos betegség okait. Már nem kell a barátsága Budapest. Két agyvérzés után kórházban, állandó or­vosi ellenőrzésre szorulva telnek a közelmúlt híres me­cénás asszonyának a napjai. MTI-PRESS A nyolcvanas években ő volt a ma­gyar kultúra jó tündére, a gáláns mecénás, aki önzetlenül osztogat­ta a dollárjait művészeinknek. Az Erzsébet-díjnak értéke volt. Az Amerikából érkező, enyhe akcen­tussal beszélő, turbános hölgy imádta a színészeket, csapatostól hívta őket Miami szállodájába. A nagyvonalú öreg hölgyről régóta nem lehet hallani. „Él még egyál­talán Spéter Erzsébet?” - merül fel a kérdés, ha valaki szóba hozza. A hűség és a hála csak addig tartott, amíg fizetett? Ma betegen, ágyhoz kötve már nem keresik a barátsá­gát, nem hívják telefonon, pedig jól esne a beteg, idős asszonynak, ha egykori kedvencei érdeklődné­nek felőle.- Nem várok hálát senkitől. Rég­óta tudom, hogy csak addig szeret­nek, amíg adni tudok. Azért akad egy-két művész, aki olykor felhív telefonon - mondja Spéter Erzsé­bet. - Két agyvérzésen vagyok túl, napokig feküdtem kómában, ál­landó orvosi felügyelet mellett élek. A nap huszonnégy órájában nővér van mellettem. Lézersugár­zást és infúziót kapok. Nem könnyű a sorsom. Minden éjjel ve­szekszem a jóistennel, hogy miért hozott vissza? Jobb lenne már ne­kem a mennyországban, ha egyál­talán oda kerülök. Napjai egyformán telnek. - Tévét nem nézek, mert fáraszt. Egész nap a Kossuth rádiót hallgatom, onnan tudok a világ dolgairól. Sokat olva­sok, a könyv szórakoztat. Nem jö­het hozzám senki. Nem szeretném, hogy így lássanak. Még Hernádi Gyulát sem engedem, hogy meglá­togasson, pedig őt nagyon szere­tem. Hernádi mondta: Ne féljen tőlem Erzsébet, én már nem tudok magának gyereket csinálni. Nem tud? Hát aúcor miért akar idejön­ni? - kérdeztem vissza. Ebből is látható, hogy Erzsébet asszony humorérzéke, még a régi. Jeruzsálemben nyugtátokkal kezelik a kutyákat Egyre idegesebb ebek MTI-PANORAMA Jeruzsálem. Nyugtatóval kezelik az erőszakos cselekmények miatt egyre idegesebb kutyákat Jeruzsá­lemben. Az ebek közül egyre többön lesz úrrá a pánik; vonítanak, resz­ketnek, nem esznek a mind gyako­ribb fegyverropogás miatt. Izraeli állatorvosok szerint 1991, a Tel-Aviv elleni iraki rakétatámadások óta nem volt ennyi idegbeteg kutya az országban. Az ebek főképp váliu- mot kapnak nyugtatóként. Kos: Oroszlán: Jí# Ne keverje össze az ál­mokat a valósággal, le­gyen realista, különben Ha elutazik valahova, az úton megismerkedik egy igazán bosszantó em­áá kellemetlen helyzetbe kerülhet. Egy otthoni problémát csak őszinteséggel tud megoldani. Bika: berrel, akiről azonban kiderül egy idő után, hogy szórakoztató és kedves is tud lenni. Szűz: 5# A mai napon kissé inger­lékeny, így többször vi­tába keveredhet mások­Lepje meg a párját vala­mi kedves vagy bohókás dologgal, amivel kifejez­kai. Próbáljon lehiggadni, össz­pontosítson munkáira. Este jobb, ha otthon marad és pihen. Ikrek: Nagyszerű lehetőségek nyílnak meg Ön előtt. Ahhoz, hogy határozot­tabb és érzelmileg kiegyensúlyo­zottabb legyen, sok beszélgetés és odafigyelés szükséges. Rák: heti a szerelmét. Ha sokat jár vá­sárolgatok összefuthat egy régi ismerőssel. Mérleg: Meglehetősen nagy a szakadék az álmai és a pillanatnyi valóság kö­zött. Próbálja meg saját maga irányítani a sorsát. Ne tápláljon hiú reményeket. Skorpió: h«£ Ellentétes hatások érik ezen a napon. Nagy ked­vet érez például arra, XMC Csapja ra az ajtót valaki­re, akit nem kedvel. Jo­gosan támadt fel Önben 5S5 hogy mindenkit bíráljon, leszól­jon, az érzelmeiről pedig nem hajlandó beszélni. az ellenszenv az illető iránt, aki keveset ad, de annál többet akar cserébe. Nyilas: Nehezen érti meg má­sok elképzeléseit és ál­láspontját, és emiatt az a veszély fenyegeti, hogy inge­rülten reagál mindenre. Igyekez­zen ezt a hajlamot legyőzni. Bak: Ideges és mérges, nem képes több problémával megbirkózni. Úgy érzi, összeomlik. Szerezzen új baráto­kat és hagyja ott azokat, akik hoz­zájárulnak az aggodalmához. Vízöntő: Tele van ötletekkel, me­lyeket érdemes megvaló­sítani. Szövetségeseket kellene keresnie. Bátran vállaljon komolyabb felelőséggel járó fel­adatokat, nem vall kudarcot. Halak: Ne kezdjen új dolgokba, ha csak nem tűzzel, vas­sal, gyógy- és vegysze­rekkel kapcsolatos tevékeny­ségről van szó. Ez a nap alkalmas a rutinmunkákra. NAPTÁR Március 13 EGY GONDOLAT A napfény akkor a legkelleme­sebb, ha sötét, borús fellegek mögül ragyog elő hirtelen... (Krúdy Gyula) NÉVNAP Krisztián és Ajtony A Krisztán görög, illetve latin eredetű, jelentése pedig Krisztushoz tartozó. Az Aj­tony török eredetű ósmagyar név, jelentése: arany. Ma Ida, Solt, Szabin és Zoltán nevű is­merőseinket is köszöntsük. MAIÉVFORDULÓINK 100 éve született Ungvári La­jos szobrász. Művei naturalis­ta felfogásúak, főleg szabad­téri szobrokat, síremlékeket készített. Alkotásai közül leg­ismertebb a Székesfehérvá­rott felállított Szószóló és Ka­zinczy Ferenc szobra a debre­ceni színház előtt. 20 éve hunyt el Bernáth Au­rél festőművész. Élete során sokat élt külföldön, így a leg­újabb művészeti áramlato­kat is ismerte, s persze mű­veiben fel is használta. Talán ezért is tartották nagyra művészetét külföldön is, Bu­dapest látképe című pamutjá­val a brüsszeli világkiállításon aranyérmet nyert. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Rapai Ágnes költőnő. Bár első versei már a 80-as években megjelentek, csak 1994-ben fedezték fel igazán tehetségét, amikor a svájci Or­te című folyóirat részletesen foglalkozott költészetével. Ve­le kapcsolatban bízvást állít­ható , hogy előbb aratott si­kert külföldön, mint odahaza. 60 éves Bakai József atléta, a tízpróba többszörös magyar bajnoka. Ma ünnepel még: Malek Andrea (1968) szí­nésznő, énekesnő. NAPI VICC Két haver iszogat a kocsmá­ban. Egyik felest küldik le a másik után, amikor egyikük hirtelen ledől a székről és moz­dulatlanul elterül a padlón. A haverja odaszól a csaposnak: - Látja, ez a haverom! Mindig tudja, mikor kell abbahagyni! HALLOTTA AAAR? ♦ Műholdas karkocsmajelzőt és hazaútlelőt fejlesztettek ki Nagy-Britanniában. A nagyon fejlett technológiával működő kocsmabetájoló szerkezetet az italra szomjúhozó a csuklójára szíjazva hordhatja, akár egy karórát. A készülék meghatá­rozza a kocsmázni vágyó hely­zetét, ezt továbbítja a megfe­lelő műholdnak, amelyről az­után pillanatokon belül vissza­érkezik a karkocsmajelzőre a kínálat, méghozzá választéko­sán: nem csak a legközelebbi, hanem rögvest a négy legköze­lebbi kocsma címe. A készülék egyúttal hazaútlelő is: segít a kapatosaknak meglelni, merre van otthonuk. A kocsmajelző a Bristol Egyetem két feltalálójá­nak köszönhető. 4 Razziát tartott a rendőrség a New York állambeli Long Is­land Odyssey bárjában, ahol több mint 200 induló részvételé­vel épp illegális törpehajigáló verseny zajlott. A hatósági ügy­nökök mindenkit letartóztattak, kivéve a két, 90 cm-es törpét, akik pénzért vállalták, hogy do­bálhassák őket. A bukósisakban röpdöső minikaszkadőrök matra­cokon landoltak. A versenyzők­nek dobásonként 10 dollárt kel­lett leszurkolniuk. A fődíj összege titok maradt a rendőrök előtt, a bártulajdonost viszont 600 dol­lárra megbírságolták, (i-t) HOROSZKÓP

Next

/
Thumbnails
Contents