Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-11 / 59. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 11. KOMMENTÁR Magyar és magyarabb? SZILVÁSSY JÓZSEF Nem kerülte el a magyarországi választási kampány forgataga szerkesztőségünket sem. Szaporodnak a véleménynyilvánító, egy-egy pártot támogató levelek, amit teljesen természetesnek tartunk, hiszen bizonyos mértékig nemzetiségi létünk is függ attól, hogy milyen lesz az új magyar kabinet szomszédpolitikája. Megszaporodtak azonban a gyűlölködő irományok is, amelyeknek a szerzői önjelölt bírókként becsmérelnek másokat. Mostanság leginkább a kedvezménytörvény ürügyén. Többször megírtuk, hogy a magyar jogszabály elvei, céljai éppen olyan legitimek, mint a hasonló szlovák, olasz, görög dokumentumokéi. A tamáskodóknak azt ajánljuk, hogy olvassák el a velencei bizottság összehasonlító elemzését. Mindezek tudatában sem rejtettük véka alá azonban azt a véleményünket, miszerint a státustörvény végrehajtása előtt a magyar kormány sokáig lebecsülte a szomszédos országokkal való egyeztetés jelentőségét. Majd időzavarba kerülve érdemben csak Bukaresttel tárgyalt. Erre az érvre Németh Zsolt külügyi államtitkár a Duna Televízió vitaműsorában azt válaszolta, hogy dokumentálni tudja: hányszor sürgették a tárgyalásokat Pozsonnyal is, ám szlovák partnere, Jaroslav Chlebo minduntalan késleltette a személyes találkozót. Eduard Kukán szerint viszont Pozsony már tavaly áprilisban megfogalmazott emlékeztetőjében felsorolta a jogszabállyal kapcsolatos ellenvetéseit, amit Budapest sem a júniusi parlamenti szavazás előtt, sem azóta nem vett figyelembe. Vajon nemzetellenes hangulatkeltés-e, ha ezekről a kormányközi ellentétekről nyíltan írunk? Kinek van erkölcsi joga állítólagos különbmagyarként nemzeti tudatában becsületében sértegetni azt a személyt, aki a magyarigazolvánnyal kapcsolatos kételyeit hozza nyilvánosságra? S akár csak becsmérlő szavakkal illetheti-e bárki azt, áld nem tartja szerencsésnek azt az érvelést, hogy a státustörvény hozzásegíti a magyarságot a határokon átívelő újraegyesítéshez? Ugyanis mindannyiunk és a Kárpát-medencében nagy számban élő nem magyar ajkúak számára is megnyugtatóbb lenne, ha nemzeti célként a határok nélküli Európát tűznénk ki, amelyben századunk értékrendjének megfelelő eszközökkel válhat valóra magyarságunk szellemi újraegyesülése. Ezzel együtt pedig a mainál sokkal szorosabb és eredményesebb gazdasági együttműködése, amely nem ellentétes a szlovák, román, ukrán, s egyéb nemzeti érdekkel sem. Egyik legdicsőbb nemzeti ünnepünk évfordulója közeleg. Szabadságharcunkat tudvalévőén császári és cári hadak tiporták el. De lényegesen megkönnyítette a véres leszámolást, hogy az ugyanúgy összetörtek, a magyarok és nem magyarok akkor sem tudtak összefogni. Fel kellene végre ismernünk, hogy Dunának, Oltnak ma újra egy a hangja. Kié lesz a 7. krajcár? TÓTH MIHÁLY Kötelessége lett volna az államnak közbelépni? Jogászok és politikusok egész hada vitatkozik erről, és a vita nem mindig mentes a haza- beszéléstől. A liberálisok válasza: piacgazdaságban mindenkinek vállalnia kell tulajdonának kezelését. Minél baloldalibb egy politikus, annál jobban üti a vasat, hogy az államnak kötelessége lett volna... Ahogy várni lehetett, az állam szerepének csökkentésére törekvők, illetve leépítésétől ódzkodók között helyezkednek el a tettre kész vállalkozó szelleműek, akik felismerték, hogy a sok szerencsédenségből is kovácsolható egy kis szerencse. Vállalkozások jöttek létre. Megszólították a kárvallottakat, adjanak kollektív megbízást a menthető megmentésére. A legtöbb ilyen vállalkozás bevallottan nyereség elérésére létesült; a majdan behajtott összeg bizonyos százalékát kapnák. Van ésszerűség abban, hogy kollektív módon történne az adósság behajtásának megkísérlése. A BMG Investnek például 83 ezer ügyfele volt, bíróságon és külön-külön nehezen képzelhető el akár egy korona megmentése is a károsultak számára. Ugyanakkor abban is van némi igazság, hogy a dögkeselyű önzedenségére emlékeztet az adósságbehajtásra jelentkezők magatartása. Persze, a károsultak a megmondhatói, joga van-e bárkinek kapásból elutasítani a felajánlkozást. Mindannyian ismerjük a nyugdíjast, aki évtizedek alatt takarította meg a BMG- nél elhelyezett mondjuk 150 ezer koronáját. Ma már az összeg felének is örülne. Félő, hogy tizedrészét se látja viszont. Ugyanakkor az ügyvédi irodákról köztudott, hogy nem emberbarátí intézmények, így jogüag nem kifogásolható, hogy sápot vesznek. Afölött előbb-utóbb napirendre kell térni, hogy az elsikkasztott összeget az állam nem fizeti vissza. Azt viszont senki sem tekinthetné az állam túlzott nagyvonalúságának, ha mindannyiunk adójából finanszírozott apparátusa gondoskodna a menthető megmentéséről. Sokunk számára feledheteden olvasmányélményt jelentett Móricz Zsigmond Hét krajcár c. elbeszélése. A sokgyermekes szegényasz- szonyt a betévedt koldus segítette ki „pillanatnyi” pénzzavarából. A szegénynél is szegényebb adta oda a hiányzó hetedik krajcárt. Móricz a felkínálkozó adósságbehajtók vállalkozásáról Fordított hét krajcár címen írhatna elbeszélést. Avagyonmentők még a szerencsédenül jártak vagyonából is sápot vennének. Ráadásul törvényesen. Csodálkozom, hogy a sok, magát népboldogítónak tartó párt vezetői közül még egynek se jutott eszébe, hogy a maradék vagyon mentését az állam feladatává kellene tenni. WWW.UJSZO.COM A 2002-es választások Magyarországon: Látta valaki Csurka István elnök úr szereplését a közgázon, az Ml közvetítésében? Egyszerűen lenyűgözte a hallgatóságot, viharos taps volt a jutalma minden találó megjegyzésének. Úgy gondolom, az elnök úr lehengerlő intellektusa és Orbán Viktor energikus fellépése egybeötvözve merész távlatokat nyithat meg magyar nemzetünk előtt! Patrióta Ha számodra a III/III ügynöki múlttal is rendelkező Csurka intellektusa lehengerlő, akkor van sejtésem a Tiédet illetően. Tartok tőle, hogy a leendő polgári kormány (ha az lesz) nem tudja nélkülözni a MIÉP csendes - vagy hangos - támogatását, még ha nem is lesz koalíciós szerződéssel deklarálva. Az önfeledt tívornyázásnak többnyire macskajajos másnaposság az ára. E támogatásért nehogy túl nagy árat kelljen fizetni. Gorcsev Iván A közölt olvasói vélemények nem feltétíenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját- Kellett nekünk annyit emlegetni, hogy küzdünk a közéleti korrupció ellen? Most senki sem akar velünk koalícióra lépni! (Marabu rajza) TALLÓZÓ REFLEX A cseh társadalompolitikai folyóirat szerint a visegrádi együttműködést nem Orbán Viktor, hanem a Benes- dekrétumok megszüntetésétől való beteges cseh és szlovák félelem verte szét. A lassan felmorzsolódó szövetség nem Magyarországnak, hanem a másik három államnak okoz leginkább károkat. Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát két érdek köti össze: bevinni Szlovákiát a'NATO-ba és elfogadható feltételeket teremteni az uniós csatíakozáshoz. A müncheni hármast (Németország, Ausztria és Magyarország) pedig összeköti még a Benes-dekrétumok megszüntetésének, valamint a kitelepített szudé- tanémetek és a ki nem telepített szlovákiai magyarok rehabilitációjának igénye. A magyarok ráadásul politikailag, gazdaságilag és kulturálisan ismét egyesíteni akarják a magyar nemzetet, hogy ezzel meghaladják nemcsak a II., hanem az I. világháború következményeit is, mert a magyarok többsége sosem békéit meg Trianonnal. Isten nevét ajkadra hiába ne vedd! Anyám belém plántálta, hogy elalvás előtt az ima megkönnyebbülést ad A nemzet koptatói A tízparancsolat egyik leg- fontosabbja - ha ugyan lehet rangsorolni - családunkban szigorú parancsnak számított, bár szüleim közül egyik sem mondta ki soha, hogy parancs. Egyszerűen csak érvényesült mint evidencia. Anyám, nem éppen sima életén könnyítendő, sóhajtásaiba belefonta olykor az Úr nevét, de ezek tulajdonképpen felszakadó, formába nem öntött imák voltak. GÖRGEY GÁBOR A kérdést nálunk annyira szemérmesen kezelték, hogy karácsony kivételével nem imádkoztunk soha közösen otthon. Anyám kisgyerek- koromban belém plántálta, hogy elalvás előtt az ima megkönnyebbülést ad (vén fejjel ma is így vagyok vele), de azután már sosem ellenőrizte, hogy imádkozom-e rendesen. Rám bízta. Nálunk étkezések előtt sem volt ima, ahogy sok hívő családban szokás, és én nem is vitatom e szokás tiszta szépségét. Mégis, ha olykor vendégként váratlanul belecsöppenek egy ilyen étkezés előtti imába: leküzdhetetlen feszélyezettséget érzek. Valószínűleg a jámborság deklaratív hangsúlyozása zavar, a buz- góság nyilvánossága. Szeretek istentiszteletre, misére járni (különösen, ha a pap kizárólag azzal foglalkozik, amire fogadalma kötelezi és ami a dolga: a lelkek, és csakis a lelkek ápolásával). Szeretek részt venni a rítus kollektív szentségében, megvallva hitemet (és egyáltalán nem csakis akkor, ott, a templomban, de - ha nem is lépten-nyomon - „civü” életemben is). Ám a többi, mindenestül: legszemélyesebb, legbensőbb ügyem! A szentek szentje. A titkok titka. Hasonló a viszonyom a magyarságommal, a hazával. Olyan magától értetődő és természetes, hogy nem kell beszélnem róla, sosem érzem szükségét, hogy hangsúlyozzam, bizonygassam. Jó egészségben él bennem, köszönöm. Természetes hatással van gondolkodásomra, világképemre. De csak addig, amíg nem akadályozza más, általános emberi értékek érvényesülését. (Nem állhatom meg, hogy ki tudja, hányadszor ne idézzem e tárgyban az egyik legfontosabb mondatot, amit valaha olvastam. A francia felvilágosodás nagy filozófusától, Montesquieu-től származik: „Ha tudnám, hogy ami nemzetemnek hasznos, az ártalmas egy másik nemzetnek, nem javasolnám uralkodómnak, mert előbb ember vagyok, s csak azután francia, és mert szükségszerűen vagyok ember, francia azonban csak véletlenszerűen”.) Számomra a hangos, melldöngető hazafiaskodás, bármilyen fennkölt pulpitusról hangozzék is, nem sokkal több hitelt érdemel, mint a kocsmák és talponállók szeszgőzös magyarkodása, hogy aszongya: „Jó magyar gyerek vagy te, tökikém? Mert én igazi magyar gyerek vagyok, ide nekem még egy felest, Józsi!” Az automatikus, úton- útfélen hangoztatott magyarkodásban az a bizonyos véletlenszerű tény a melldöngetőt mindenre feljogosítja és semmire nem kötelezi. A természetes hazafisághoz, a használni akaró hazafisághoz, az egyetemes emberiségben méltósággal helyet foglaló hazafisághoz - semmi köze! És minden szó - legyen az pártvezér vagy valamely kocsmabeli szónok szava -, mely a nemzeti hovatartozás nemes és fontos, de véletlenszerű tényét fölébe helyezi az emberiségnek és az emberiességnek: az uszítás melegágya. A tragikus laboratórium, mely mindezt meztelen szörnyűségeivel demonstrálja, sokfelé látható, legutóbb és legközelebb itt lángolt tőlünk délre, a délszláv szomszédságban. Én az életemet tettem magyarságom szent és szemérmes evidenciájára, röstellnem bármikor deklarálni és bizonygatni: aki kíváncsi rá, pillantson az életembe és írásaimba. Szinte az értelmetlenségig érzem és élem át azt az identitást, melyről nálunk annyi szó szaporíttatik fölöslegesen. Azért mondom, hogy szinte az értelmetlenségig, mert még a legmélyebb vermek mélyén, a Rá- kosi-érában, otthonunkból kitelepítve, mindenünkből kifosztva, majd 1952-ben haláltábornak számító munkaszolgálatba hurcolva: soha egy pillanatig nem lehetett kétséges, hogy itt maradok, ebben az elátkozott, mégis ezerszer áldott, akkoriban számomra és oly sokunk számára csak szenvedést nyújtó országban. És 1956 tragikus bukása után, éppenhogy visszakapaszkodva a verem aljáról alig a pereméig: föl se merült bennem, hogy a nyü- vánvaló újzsarnokság elől idegenbe települjek. Ez persze egyáltalán nem érdem, mint ahogy az sem bűn (de nem is érdem!), ha valaki külföldre menekülve kereste boldogulását. Egyszóval az a bizonyos agyonhangoztatott nemzeti identitás esetemben ilyen egyszerű. Belső, szinte már biológiai kényszer. És nem csinálok belőle nemzeti pántlikás tumészámot. De azt kikérem magamnak, sokad- magammal, akik megszenvedtük a szovjet-magyar terror gyötrelmeit, és azok nevében is, akik megszenvedték a nyilas rémuralmat, hogy szenvedéseinken és az áldozatok hulláin felkapaszkodva ízléstelen választási tumészámnak sajátítsák ki az Andrássy út 60. kísértetházát. (Terror háza - terror pláza: sajnos nem az enyém, csak loptam az ötletet!) És akkor ráadásnak még ama arcátlanság, hogy a „Hűség háza” elé vonuló egyik sajátos különítmény netán komolyan gondolhatta „hűségét”, jogfolytonosan, 1944-től datálva. Magyarság, nemzet, haza emlegetésének inflációja és elkoptatása - a túligyekvők, önbizonyítók és köpönyegforgatók áldatlan tevékenysége miatt - az egyik legdühítőbb és leg- elszomorítóbb jelenség a rendszer- változás utáni időkben. Példának okáért elvették tőlem a legdrágábbat: azt a kiserkenő könnycseppet, melyet a Himnusz hangjai váltottak ki belőlem évtizedeken át. Minthogy a Himnuszt is lépten-nyomon agyonkoptatják a túlbuzgók. Ez a felhígítás legalább olyan fájdalmas gaztett, mint egykor a diktatúra tilalma, mely a nemzet imájának zenéjét elvenni nem merte ugyan, de legalább szövegtelenítette. Nehogy az éneklő nép,üstén áldását” kérje a boldogító kommunizmusra. A közelgő választás pánikja hazázás- ban és hazaárulózásban tovább rontotta a helyzetet. Ebben a politikai kártyapartiban legfőbb adu: a nemzet! Ennek kijátszásával, mint a kártyában általában, mindent ütni lehet. De bizonyos kártyajátékosok úgy csinálnak, mintha minden egyes kártya, az egész pakli csupa aduból állna. Minden egyes hívásukra a „nemzet” jön elő. Jobb kártyaszalonokban - mondjuk Angliában, ahol a gyep is meg a parlamentarizmus is több száz éves - hamiskártyásoknak hívják ezeket. Most, a választások előtt, egyetlen hatalmas talponállónak tekintik egyesek az országot. A „nemzeti oldalon” (milyen oldal van még, ki sajátíthatja ki a nemzetet egyáltalán?) mindenki döngeti a mellét, nemzetet és hazát üvöltözve, s aki nem üvölt velük, azt kinézik a talponállóból. Mely csakis az övék. Én pedig halkan, de nagyon elszántan mormolom az íratlan parancsolatot: Nemzeted és hazád nevét ajkadra hiába ne vedd! Szlovákiában minden ötödik KORPÁS ÁRPÁD Március nyolcadika van. MDZ. Nemzetközi nőnap. Csokrokat szorongató férfiakat látok. Nem vonom kétségbe az őszinte szeretet vezérelte szándékot, de nem tudok nem gondolni arra, hogy sokuknál egy március nyolcadikai rózsaszál szebben beszél, mint ők a most megajándékozandó kedvesükkel március kilencedikétől a jövő év március hetedikéig. Persze, magánügy. Különben is férfi és nő, vonzás és taszítás, ár és apály. Ezek egyszerűen vannak. Mit akarok én itt ünnep- rontóskodni? Nem is akarok. Csak egy sarokkal arrébb, az imént is azzal az óriásplakáttal kellett szembenőt rendszeresen kínoz, fenyeget vagy másként veszélyeztet a férje, az élettársa Koncos és a nőnap, avagy MDZ Invest sülnöm, amelyiken az áll, hogy Szlovákiában minden ötödik nőt rendszeresen kínoz, fenyeget vagy másként veszélyeztet a férje, az élettársa, a partnere. Aztán kinyitom az egyik napilapot. Tele van béemgével és ágéwével. Lapozok tovább, látom a napüap legbiztosabb hozamú befektetését, vagyis a napi betevő hölgyet, aki magán mutatja be a meztelen igazságot. Ez az a lap, amelyikben éppen ezért minden nap „nőnap” - a férfiaknak. Március nyolcadikén azonban a nőknek is jut valami. Elég kettőt lapozni, hogy a tavasz és a baloldal szépszál hírnökeként Pavel Koncos bukkanjon elénk pártpapírba csomagolt és már-már lírai szócsokorral: „Nemzetközi nőnap. Minden szlovákiai nőnek köszönet minden egyes szeretettel és megértéssel teli napért. Koncos. Demokratikus Baloldal Pártja”. Fizetett hirdetés. Persze, pártbelügy. Férfi és nő, politikus és nőszavazó, kampány előtti osztás és szorzás, ár és pártapály. Egyszerűen ez van. Csak tudja a párt, mit hoz a konyhára ez a figyelmességnek tetsző MDZ Invest! Ugyan, mit akarok én itt ünnep- rontóskodni? Hiszen nőnap van. Nem vonom kétségbe Koncos őszinte szándékát, csak nem tudok nem gondolni arra, hogy március nyolcadikai jelképes rózsaszálai szebben beszélnek, mint a valóság. Ha ugyanis minden szlovákiai nőnek köszönet jár minden egyes szeretettel és megértéssel teli napért, nem tudok nem gondolni arra, vajon benne van-e a „minden nőben” a pártból formálisan maga távozó, de ideológiai, hatalmi és taktikai okokból éppen nem sokkal a nőnap előtt kiakolbólított Brigita Schmögnero- vá is? Ha erre gondolunk, sántít Koncos köszöntője, s a hirdetés máris nemcsak pártbelügy, hanem a politikai kultúránk alacsony színvonaláról árulkodó látlelet is egyben. A politikának semmi köze a nőnaphoz! - vághatja rá valaki Schmög- nerová kiebrudalásával kapcsolatban. A politikának semmi köze a nőnaphoz! - mondhatjuk erre mi is Koncosék hirdetéséről.
