Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-09 / 58. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 9. VENDÉGKOMMENTÁR Kollektív bűnösség LUDVÍK VACULÍK Kollektív bűnösség szerintem igenis létezik, s ennek következtében hasonló bűnhődés is. Hidom, hogy az ilyesfajta nézet nem modem, ezért minden humanista hevesen ellenzi. Mégis megkérdezem: ha igazuk van, akkor vajon miből nőjön ki a kollektív felelősségérzet? Amikor 1990 elején megnyíltak határaink, számos bécsi áruház kirakatában ez a felirat díszelgett: „Csehek, ne lopjatok!” Amikor megláttam, undorodni kezdtem honfitársaimtól, s legszívesebben megtiltottam volna nekik, hogy betegyék a lábukat az osztrák fővárosba. S manapság meg idehaza gondolom azt, hogy ki innen az ukránokkal, akik között sok a lator. Nem a mi kötelességünk eldönteni, melyikük a tisztességes és ki a gazember. Döntsék el odahaza, és csak a jók mehessenek külföldre. Ha az iskolában eltűnt valami, akkor az osztályfőnök bezárta az egész osztályt, s kijelentette, hogy addig nem megyünk haza, ameddig nem nevezzük meg a tolvajt. Rövid időn belül már semmit sem lovasítottak meg. Zlínben a diákszállón csak akkor kaptunk kimenőt, engedélyt a szabad foglalkozásra, ha a csoport minden tagja kifogástalanul viselkedett. Tizennyolc fegyelmezett fiatalembernek ezért nem maradt más választása, mint megnevelni két rendetlen társát. Sikerült. Azóta a kollektív felelősségérzet kihalt az emberek nagy részéből. Most a szudétanémetek kitelepítése kapcsán bukkan fel újra. A németek vádolhatok a nácizmus szörnyűségei, a csehek pedig a kommunizmus rémtettei miatt. Mindez azonban múltba tekintés. De a jövőnket vajon miként óvjuk? Ezért kimondom, hogy a németek kiűzése abban az adott időben bizonyos mértékig érthető volt. De cseh emberként düh és végtelen szomorúság fog el amiatt, hogy akadtak olyan honfitársaim, akik a második világégés után disznó módon viselkedtek ártatlan németekkel szemben. Ok éppen olyan megbocsáthatatlanul aljasok voltak, mint nem sokkal hamarabb a németek a hasonlóképpen vétlen csehekkel szemben. Ilyesfajta embereket, elmeszüleményeket kell kiseprűzni minden közösségből, éspedig a kollektív felelősségérzet erősítésével is. A cseh író az 1968-ban megjelent Kétezer szó egyik szerzője JEGYZET Már most az Unióban JOZEF BÁNÁS Diplomataként több magyar kollégámmal kerültem baráti kapcsolatba. Közülük többen úgy vélték, hogy magyar vagyok, mert jól beszéltem az anyanyelvűket. Ami egyébként azt enyém is, mert az édesanyám magyar. Apám viszont kiszucai szlovák volt, és én is annak érzem magam. Mondogattam magyar barátaimnak, hogy az ó kritériumuk szerint akár angol, német vagy orosz is lehetnék, mert ezeket a nyelveket is bírom. Nekem egyébként soha semmilyen gondot nem okozott szüleim másmás nemzetisége. Nemrég a közép-szlovákiai Kékkőn úgy éreztem magam, mintha visszakerültem volna a családi fészekbe. A színpadon a bátorfalui (Bátoro- vá) Agacinka együttes szerepelt, stilizált folklórmenyegzővel. A vőlegény szlovák volt, a menyasszony magyar. így aztán a vőfély szlovákul kérte meg a leányzó kezét, akinek a szülei magyarul mondtak igent. A szereplők valójában hétköznapjaikról vallottak, hiszen a vegyes lakosságú faluban természetes, hogy becsülik egymás anyanyelvét, nemzetiségét. Egészen addig, ameddig nem tűnik fel valamilyen politikus Pozsonyból, Zsolnáról vagy éppenséggel Budapestről. Akik aztán indulatokat keltenek, mint például a kedvezménytörvénnyel, amelyet Orbán Viktor nyilvánvalóan a választási kampány egyik ütőkártyájának gondolt. S mivel Szlovákiában is választások lesznek, nálunk meg azonnal előhúzták a magyarkártyát. Közismert, hogy sok-sok évtizeden keresztül müyen gyűlölködés jellemezte a németek és a franciák kölcsönös viszonyát. Mindebből azonban már sok minden a múlté, hiszen mindkét nemzet ugyanannak a közösségnek, az Európai Uniónak a tagja. Mi, szlovákok, magyarok is oda igyekszünk. Bátorfalva és számos szlovákiai község lakosai valójában már ott is vannak, mert gondolkodásmódjukkal messze megelőzték politikusaink nagy többségét. Most az utóbbiakon a sor, hogy kövessék példájukat. A szerző az ANO politikai párt főtitkára Svejk és a nők BROGYÁNYI JUDIT Hasek regényéből kiderül, hogy Svejk ugyan sokat fecsegett a nőkről, de a gyengébb nemnek csupán két képviselője vonult be úgynevezett magánéletébe. Az egyik a szállásadónője volt, Müllemé, aki áldozatkészen tolókocsin szállította a derék katonát a sorozóbizottság elé, majd stikában kiadta az ágyát, amíg Svejk a prágai rendőrség és a diliház között ingázott. A másik hölgy egy komlókereskedő kikapós hitvese, bizonyos Kitty, aki ugyan Lukás főhadnagy szeretője, de azért elcsábítja Svejket is, hogy ekként álljon bosszút figyelmetlenségéért a tiszt úron. Svejk agglegény volt, nem túlságosan megbízható kutyakereskedői egzisztenciával, ráadásul gyakorló alkoholista, akit még ra- koncátlankodó ízületei is gyötörtek. Szóval nem állítható róla, hogy ilyen férfiről álmodoztak volna a prágai lányok és asszonyok, akár csak a rosszlányok. De vajon miért tartotta távol az író kedvenc hősét a nőktől? Miközben ó maga a regény végleges megfogalmazáskor éppen második feleségével élt együtt, az orosz Surával, ám ez nem akadályozta abban, hogy levelezzen fiának édesanyjával, első feleségével, a cseh Jarmüával, s mintha vissza akart volná térni hozzá, ha ez a zavaros história egyáltalán kibogozható. Annyi azonban bizonyos, hogy Hasek életében a nők jóval nagyobb szerepet játszottak, mint Svejkében. Persze, elképzelhető, hogy Hasek annyira szerette Svejket (előfordul ez az írókkal), hogy kímélni gondolta ót azoktól a konfliktusoktól, amelyekbe akárki belekeveredhet, aki velünk, nőkkel kapcsolatba kerül. Vagy Hasek tudta: olyan bolond vüágról ír, amelyben lehetetlenné lett a normális élet, tehát hiányozhatnak a nők is, s maradjanak azok a kocsmai szövegek, amelyekben a nőket nem a legnagyobb tisztelettel emlegetik. Nem vagyok irodalmár: olvasóként szeretném megfejteni ezt a rejtélyt. Éppen most, amikor minket, nőket sűrűn emlegetnek, annak az okát szeretném megtalálni, hogy élt egy nagyon nagy író, aki lényegében hallgatott rólunk. Igaz, Hasek még nem ismerhette a nőnap, mi több, a nemzetközi nőnap intézményét. TALLÓZÓ NÁRODNÁOBRODA Téves egyes koalíciós politikusok taktikája, hogy Vladimír Meciar népszerűsége csökken, ha a NATO és az EU számára elfogadhatatlan politikusként tüntetik fel. A Meciar- párt hívei vezérükben önmagukat látják, aki képes jól odamondani a külföldnek. Ha külföldről (kivált az Egyesült Államokból vagy Németországból) hasonló választ kapnak, azonnal kinyílik a bicska a zsebükben. Csodálkozhatunk rajtuk, de nem zárhatjuk ki őket a politikai rendszerből. Minden más politikai rasszizmus lenne. A lakosság egy része a politikai elit révén az EU-ba és a NATO-ba vezető út mellett döntött, más része pedig rendszeresen Meciart választja. Nem hat a negatív kampány, de a kisebbik rossz elve és a tengerentúli figyelmeztető mutatóujj sem. „A bizalomkeltő, tisztességes és reformpárti alternatíva felmutatása helyett a politikai paletta koalíciós része Nicholas Burns háta mögé bújt” - jegyzi meg a napilap, hozzátéve, Meaaréknak ez kiváló ingyenreklám. „Sajnos, Szlovákiában egyetlen hangot sem hallani, amely arra figyelmeztetné- Magának nem kell félnie a választások eredményétől, hiszen harmincéves gyakorlata van, ezért biztosan átveszik ezeket a trubadúrokat, hogy igyeke- az újak. De én nagyon izgulok, mert én eddig csak államtitkár voltam... (Lehoczki István karikatúrája) zetük ellentétes hatást vált ki”-áll a Národná obrodában. HÉTVÉG(R)E Tisztelt miniszterelnök úr! (Szerkesztőségünk magát megnevezni nem kívánó, a tűzhöz közel álló, jól értesült és jól fizetett forrásból megszerezte egy állampolgár levelét, melyet Mikulás Dzu- rinda kormányfőnek írt.) JUHÁSZ LÁSZLÓ Tisztelt miniszterelnök úr, kedves Miki! Kérlek, ne haragudj, hogy levelemmel zavarlak, tudom, van dolgod elég, én meg nyugdíjasként csak itthon ücsörgők Pelsőcön, nézem azt a drága UPC-t, no meg persze néha elmegyek a piacra, hogy aránylag olcsón bevásárolhassak, tudod, hétvégén mindig meglátogatnak az unokáim... De máris elkalandoztam. Bocsáss meg, hogy tegezlek, ez nem tiszteletlenség a részemről, jóval fiatalabb vagyok nálad, akár az anyád is lehetnék, és azt hiszem, néha nekem sem ártana, ha Te lennél a fiam. Szeretném Veled megosztani néhány gondomat, bajomat, egy kicsit elsírni a bánatomat. Tudod, nemigen van kivel beszélgetnem, a szomszédaim naphosszat a BMG Invest előtt sorakoznak, a szerencsétlenek minden spórolt pénzüket odaadták azoknak a szemeteknek, a lányomék unalmukban a JOJ tévét nézik, a fiam meg vállalkozik, lót-fut össze-vissza, újabban meg a magyarigazolványát intézi, azt mondja, inkább kiváltja most, amíg még lehet. Tényleg, mondd, tulajdonképpen mi a bajotok ezekkel az igazolványokkal? Azt sem értem, mi az a extrateri- turi. Nem arról van szó, hogy a szlovákok sértve érzik magukat, amiért ók nem kaphatnak igazolványt arról, hogy magyarok? Na, mindegy, engem úgysem érint ez az egész, nekem nem is kell magyarigazolvány, meg kedvezmények. Vigándpetenden él ugyan egy unokahúgom, de őt már vagy tíz éve nem láttam, nem hiszem, hogy most csak azért vonatoznék odáig, mert kedvezményesen utazhatok a vasúton. Képzeld, tegnap meglátogatott Adrián unokám, nagy lakli gyerek, bozontos, hosszú hajjal, azt mondta, akart hozni hóvirágot is nőnapra, de nem mert, mert egy szál letépéséért is büntetés jár. Mondtam, ne szomorkodjon, mert már a jó szándék is felírattatik. Ezt ugyan nem értette, elfogadta viszont az ötszáz koronát, amit adtam neki. Azt mondta, tudja, hogy nekem sincs sok, de nem akart megbántani. Eszem a szívét! A csirkének meg a szárnyát, mert combra nemigen jut a nyugdíjamból. Mostanában gyógyszerekre is egyre kevesebbet költők, pedig magas a vérnyomásom, meg a lábam is trombózisos, csakhogy itt Mostanában gyógyszerekre is egyre kevesebbet költők. nálunk, Pelsőcön már hónapok óta zárva van a patika. Meghalt a gyógyszerészünk, Isten nyugosztalja, tanult ember volt, azóta csak úgy jutok a tablettákhoz, hogy a fiam elmegy értük Tornaijára vagy Rozsnyóra. Mondd, Mikulás, nem tudnál odaszólni, hogy csináljanak már valamit? Már lassan tévét sem nézhetek, csak még magasabb lesz a vérnyomásom. Amikor meglátom a Meciart, már kapcsolom is le, hideglelést kapok tőle. Ugye, nem hagyjátok, hogy visszajöjjön az az ember? Már mindenki azt mondja, hogy sem ővele, sem a pártjával nem juthatunk be az Európai Unióba. Vagy a NATO-ba...? Nem is tudom, annyira zavaros ez az egész. Csak arra emlékszem, hogy most még a Schuster Rudi, az a volt kommunista is jól megmondta a magáét Brüsszelben. Hogy talán akkor sem bízza meg a Meciart a kormányalakítással, ha megint ő nyerné meg a választásokat. Meg ne haragudj, de nekem már olyan mindegy, ki lesz a miniszterelnök, csak ne emeljék tovább az árakat, mert én már nem bírom a kis nyugdíjamból. No, hát csak ennyit akartam mondani, Mikikém, ne haragudj, hogy feltartottalak, de olyan jól esett magamat kipanaszkodni. Vigyázz magadra, fiam, te is olyan sápadt vagy mostanában. Egyél sok spenótot, az jó a vérképre. Szeretettel üdvözöllek! Özv. Bátkai Béláné, Pelsőc HETI GAZDA(G)SÁG Mit tegyünk egy működésképtelen országgal? TUBA LAJOS A rendőrség legalább 25 pénzügyi szolgáltatónál vizsgálódik - ennek tükrében szinte már az is hír, hogy a héten egyetlen új delikvens sem zárt be. Sót a Sporoinvest kinyitott, bár továbbra is eléggé ellentmondó hírek érkeznek a háza tájáról. A nagyok közül a héten szétkapkodták a Horizont médiabirodalmát (a károsultaknak nem nagyon jut az értékükből), Fruniékat pedig Horvátországban lekapcsolták, amikor éppen tengerre szálltak volna. Az AGW-főnök küzd, de azt nem mondja meg, mibe fektette a pénzt. A legfurcsább mégis Mojzis, aki bár saját pénzfialtatóját bezárta, vidáman szervezi a Horizontos károsultak állítólagos kárpótlását. Ebben a témában a héten a hivatalos szervek egymásra mutogatásának is tanúi lehettünk. Az új rendőrségi vezetők a pénzügyi rendőrség korábbi munkáját kifogásolták, az elmarasztaltak pedig az ügyészségre és a rossz törvényi szabályozásra hivatkoztak. A pénzügyminisztériumról is kiderült, hogy amikor már nem tudta akadályozni az ilyen cégek burjánzását, legalább egy különadóval igyekezett lefölözni a hasznukat. A szomorú ügyfelek számára azonban a leginkább riasztó az a bejelentés volt, hogy bizony a mesebeli hozamból adózni is illett volna. Első látásra ez nem ilyen tragikus, hiszen a leggyakrabban alkalmazott módszerek (csendestárs, kölcsön, szövetkezeti üzletrész) esetében a banki kamatokhoz hasonlóan forrásadó képében ez automatikusan elvezetődik, vagyis később már nincs vele gond. Igen ám, de a BMG Invest ez alól is talált kiskaput. Amennyiben az ügyfél kijelentette, hogy éves bevétele kisebb 250 ezer koronánál, akkor nem vonta le a forrásadót, azt ajánlva neki, hogy a pluszbevételt foglalja bele az éves adóbevallásába. Nyilván nem kockáztatunk sokat, ha kijelentjük, hogy ezt szinte senki sem tette meg. Pedig a szabály egyértelmű: akinek évi tízezer koronánál nagyobb adózatlan jövedelme van, annak adóbevallást kell tennie. A sors fintora, hogy az országban uralkodó káosz miatt eddig nem is igazán kellett tartaniuk a leleplezéstől. Most azonban a BMG Invest dokumentációját aprólékosan átvizsgálják; minden kiderül, és bizony számolni kell az adóhivatal jelentkezésével. A pénzügyi szolgáltatók ügye újra rámutatott arra, hogy országunk finoman szólva is a működőképesség határán egyensúlyoz, ez pedig már súlyos politikai bűn. A politikusoknak ugyanis nem az a fő küldetésük, hogy évente ötszáz-ötszáz millió koronával megemeljék a magukra fordítható költségvetési tételt. Inkább arról kellene gondoskodniuk, hogy a jogrendszer működjön, és kigyomlálják belőle a felesleges, zavaró elemeket. Nos, ezt nem tették meg, ezért felelniük kell. Egyébként a káosz jellemző példáját láthattuk a szerdai kormányülésen is. Mindenki tudja, hogy a gazdaság egyik neuralgikus pontja a telekkönyvi hivatalok működése. Mecia- réktól nem is vártunk megoldást, de a Dzurinda-kormány is nagyon jól együtt élt ezzel a rákfenével. Szerdán, három és fél hónappal a kapuzárás előtt huzakodtak elő az új koncepcióval. Ez most Ivan Miklós nevéhez fűződik, de nem tudni, hogy valóban az ő lelkén szárad-e a kudarc, vagy pedig csak más munkáját átvállalva igyekszik menteni, ami menthető. Zörög a haraszt a nyugdíjreform ügyében is. Most azzal hitegetnek bennünket, hogy az első „pillért” a parlament a legközelebbi ülésén megtárgyalja, a második „pillért” pedig beterjesztik (értsd: a parlament már nem tárgyalja meg). így azután, amikor a magyarországi választási kampány során hallgatjuk az ádáz vitákat arról, ki miként befolyásolta az egyszerű polgár jövőjét a nyugdíjpénztárakba jutó százalékok szabályozásával, ne csodálkozzunk azon, ha nem foglaljuk imáinkba azok nevét, akik ebben a kormányzati ciklusban sem voltak képesek elvégezni a nyugdíjreformot. Ehhez még egy adalék: az illetékeseink ezentúl a betegsegély pénztárát sem fejhetik meg a nyugdíjalap javára, így jövőre valószínűleg kénytelenek lesznek hozzányúlni a költségvetési bevételekhez. Emellett persze a másik nagy játszma is folyt a héten - a gázművek privatizálásával kapcsolatban minden pártról kiderült, hogy nagyszámú, a témában tévedhetetlen szakértője van. A kormányfő egyelőre hajthatatlan, sót kijelentette, a cég körül Rezesék sündörögnek, hogy megismételjék a Ducky-féle müliárdos csalásokat. Tegnap a privatizációs bizottság elfogadta a Szlovák Gázművek 49 százalékának megvételére a Ruhr- gas, a Gaz de France és a Gazprom által tett 130 milliárd koronás ajánlatot, így a kormány már a jövő héten tárgyalhat a nagyvállalat magánosításáról.
