Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-08 / 57. szám, péntek
Kitekintő ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 8. A választásokra készülő Portugáliában nem véletlenül emlegetik az eltékozolt brazil aranyat, amelyet az országba áramló EU-pénzekhez hasonlítanak Éltanulóból sereghajtó Lisszaboni pillanatkép (Fotó: internet) Spanyol szeretnék lenni - döbbent meg mindjárt a vacsora legelején Alexandra Santos. A fiatal portugál orvosnő végigmutat magán: a ruhája spanyol. Aztán a desszertként ránk várakozó gyümölcssaláta felé bök: spanyolok a narancsok is. PÓCS BALÁZS- Lehet, hogy mi lennénk Spanyolország legszegényebb tartománya, de akkor is jobban élnénk- teszi hozzá. Nem hiszek a fülemnek: hová lett a hagyományos spanyol-portugál ellentét? Am Alexandra máris sorolja: „ott” magasabbak a fizetések, tanul- tabbak az emberek, és persze jobban is élnek. Ekkor már tudom, mi következik...- Nemsokára még Görögország is lehagy bennünket - jelenti ki a lisszaboni doktornő, és sokatmon- dóan rám néz. Azon a héten ő a negyedik, aki ezt közli velem. íme a portugálok kollektív rémálma: nem elég, hogy európai éltanulókból sereghajtók lettek, kegyelemdöfésként hamarosan helyet cserélhetnek az örök utolsó görögökkel. Azért még próbálkozom: valamit csak nyertek az EU-tagsággal?- Persze, nehogy félreértsd! - siet megnyugtatni a háziasszony férje, Rui Alexandre, aki jogi tanácsadóként szintén egy kórházban dolgozik. S példákat is említ: a belépés óta nagyon sok autópálya épült. És az új híd a Te- jon, ő is azon megy munkába. Brüsszeli pénzből újították fel a kórház intenzív osztályát, illetve modernizálták a számítógépes rendszerét (az unió mindkét esetben a számla 75 százalékát állta). Különös, a portugál autópályahálózatról sem először hallok, mint az EU-csatlakozás fő előnyéről. Mintha az emberek ugyanazt a leckét tanulták volna meg. Bár van, akit az új utak nem kábítanak el.- A tagság első évtizedében, a kilencvenes évek közepéig valóban Portugália volt a mintadiák. Nagyon mélyről jöttünk, és a rengeteg EU-pénzből gyors fejlődés indult. Csakhogy mi mindig ugyanabból akartunk még többet. Márpedig egyszer az autópályák is véget érnek, a gyárak is megtelnek gépekkel, és ettől még nem leszünk versenyképesek - magyarázza Augusto Mateus közgazdász, volt pénzügyminiszter, mitől kezdett zuhanásba a portugál rakéta. S hogy akkor merre tovább? Mateus az órájára mutat. - Ön szerint csak azért vettem ezt a karórát, mert tudni akarom az időt? Nem. Azért, mert egyéninek találtam, és mert örömet szerez, hogy hordhatom. A professzor széttárja a karját: ennyi az egész. A gazdaság nem az alapanyagokról szól, hanem az értéktermelésről. Nem azt kell mondani: holnap nyitok egy kétszáz négyzetméteres boltot, és punktum; ehelyett azt kell felmérni, mire van kereslet. A hatalmas EU-támogatásokat bezsebelő portugálok ilyen egyszerű dolgokról feledkeztek meg.- Nem vettük észre, hogy megváltoztak a játékszabályok. A gazdasági növekedést most új irányba kellene terelni, és erre az EU-ala- pok már nem tanítanak meg - figyelmeztet Mateus. Ötletekben ennek ellenére sincs hiány. Ott van mindjárt a szociáldemokrata (de valójában jobboldali) párt, a PSD miniszterelnökjelöltje, aki show-műsorba hajló választási nagygyűlésen színes füstgomolyagból lép elő, hogy a mikrofonba dörögje kampányígéreteit.- Velem nem épül új híd a Tejon, amíg a nyugdíjak ilyen nyomorúságosak! Velem nem épül új nemzetközi repülőtér, amíg a gyermekek három évet várnak egy műtétre! - szónokolja Durao Bar- roso. Ö csak arról nem beszél, miből akarja felemelni a nyugdíjakat vagy megreformálni az egészségügyet, ha a március 17-i voksolás után kormányra kerül. Ezt persze senki sem kérdezi tőle; hagyják, hadd beszéljen legújabb vesszőparipájáról, az „adósokkról”. Az már csak az esti tévéhíradó tudósításából derül ki, hogy a hallgatóságból senki sem tudja, mit is kell adósokk alatt érteni. Demagóg, de felettébb hatásos érvelést választ az ellenzék vezére: abban a legtöbben egyetértenek, hogy a hat éve kormányzó szocialisták túlköltekezték magukat. Nemrég még Brüsszelben is megdorgálták Portugáliát a túl magas költségvetési hiány miatt. Kilenc neves portugál közgazdász (bal- és jobboldaliak egyaránt) kiáltványt tett közzé az egyik napilapban, a közkiadások visszafogását, az államháztartás „talpra állítását” sürgetve. Ahogy Barroso mondja a pártgyűlésen: A gazdaság nem az alapanyagokról szól, hanem az értéktermelésről. a portugál gazdaságot az intenzív osztályra kell küldeni.- Portugáliában tíz új stadion épül a 2004-es labdarúgó Euró- pa-bajnoksághoz. A 2000-es bajnokságot megrendező Belgium és Hollandia egyetlen stadiont sem épített. Persze azok sokkal szegényebb országok... - jegyzi meg gúnyosan Miguel Beleza, a kiáltvány egyik aláírója, aki szerint a futballrendezvény a szocialista kormány újabb megalomán terve. Adósokk helyett Beleza gazdasági sokkot ajánl. „A közvélemény meg fogja érteni” - bizakodik. Lesz is mit megérteni. A professzor szerint elkerülhetetlenné vált visszafogni a közkiadásokat: leállítani jó néhány építkezést, befagyasztani a köztisztviselők fizetését (amely az elmúlt években többet nőtt, mint a magán- szektor bérei), vagy kevesebbet költeni a hadseregre. Ez utóbbi egyébként már meg is valósult, amikor a portugál haditengerészet hajóit szégyen szemre visszarendelték a kikötőkbe, mert kiderült, hogy elfogyott az üzemeltetésre szánt pénz... Egy dolgot mégsem értek. A választási kampányban minden párt elismeri, hogy gazdasági válság van, és a politikusok a megoldást egyetlen bűvös szóban foglalják össze: termelékenység. Növeljük a termelékenységet, s akkor Portugália ismét az élre tör. De hogyan? Az EU-n belül a portugáloknál a legmagasabb a foglalkoztatási arány, tehát (szinte) mindenki dolgozik. Mi akkor a baj?- A Világkereskedelmi Központ elleni merénylet után a következő viccet mesélték mindenütt. Ha a terrorakciót Lisszabonban követik el, egyetlen halálos áldozat sem lett volna. Ilyen korán még senki sincs bent a munkahelyén - foglalja össze Rui Alexandre, mi is a gond Portugáliában. Rui eleinte privát ügyvédi irodában dolgozott, reggeltől estig, megállás nélkül. Amikor később az egészségügyi minisztériumban vállalt munkát, a kollégák többsége bolondnak nézte. A közigazgatásban ugyanis minden másként zajlik. - Az emberek tíz óra körül megérkeznek, aztán elmennek kávézni. Némi munkát elvégeznek, majd jön az ebédidő- idézi fel első benyomásait. Alexandra Santos, az ifjú doktornő is csalódott. - Hiába megyek nyolcra dolgozni, ha tízkor felhívom a laboratóriumot, hogy a leletek iránt érdeklődjem, és azt mondják, próbáljam meg egy óra múlva, mert az illetékes még nincs bent - háborog.- Sokan dolgoznak, de nem elég jól, ráadásul az emberek gyakran hiányoznak - ad ízelítőt a változtatni valókból Joao Ferreira do Amaral, az euroszkeptikus hírében álló portugál közgazdász. „Ugye egyik párt sem mondta meg, hogyan szeretné növelni a termelékenységet?” - kérdezi rögtön, mivel úgy tartja, honfitársai kiválóak a helyzetelemzésben, a megoldáskeresésben azonban kevésbé remekelnek. (Ami az elemzést illeti, a portugál termelékenység jelenleg az EU-átlag 43 százaléka.) A kulcsszó az oktatás: képzetlen a munkaerő, nem elég hatékony a közigazgatás és a vállalatvezetés. A hivatalos statisztikák szerint a lakosság egytizede még mindig analfabéta - érvel Ferreira do Amaral. Kollégája, Augusto Mateus a „kollektív hatékonyságban” látja a kiutat: gyorsan kell beérni a munkahelyre, az árut gyorsan elkészíteni és a helyszínre szállítani, a szakértői véleményeket is gyorsan megírni; a fel- emelkedés csupán „hálózatban” valósítható meg. A befektetett pénz, például az EU-támogatás igen hasznos, de csak ha ki is használják - vonja le mindjárt a tanulságot a tagjelölteknek.-Aki az utóbbi tíz évben többször járt Lisszabonban, ne mondja, hogy semmi sem változott! - védi a mundér becsületét a szocialista kormány legfiatalabb államtitkára, a 29 éves Joao Nunu Mendes. A brüsszeli pénzek szétosztásáért felelős politikusfelfedezett büszkén mutogatja a színes grafikonokat. A nyolcvanas évek végén az egy főre jutó portugáliai GDP az EU-átlag 58 százaléka volt, míg mostanra 75 százalékra sikerült feltornázni (Lisszabon és térsége már a száz százalékot is meghaladta). Évente több uniós támogatás érkezik Portugáliába, mint a központi költségvetésből megvalósított beruházások értéke - érzékelteti az államtitkár, hogy az országnak van miből hasznot húznia. Bár a nyugat-európai jólét háromnegyedét már sikerült elérni, Nuno Mendes azt jósolja, hogy az utolsó nagy ugrás (75-től a száz százalékig) jóval nehezebb lesz. Konkrét célokból mindenesetre nincs hiány: 2006-ra kész lesz a teljes autópálya-hálózat - ígéri a tervezési minisztérium ifjú titánja. Ami pedig a túlzott költségvetési hiányt illeti? Csak legyint: „A hirtelen fejlődéssel az emberek ambíciói is nagyobbak lettek. Ekkora növekedés és ennyi beruháA hirtelen fejlődéssel az emberek ambíciói is nagyobbak lettek. zás mellett a költségvetési egyensúlyt nem könnyű fenntartani.” S hogy Görögország lehagyná Portugáliát? Ugyan, nevetséges! Pedig a görög példával fenyegetőzik a PSD egykori miniszter- elnöke, a kampány alatt saját politikai életrajzát megjelentető Ca- vaco Silva is. Megint mások a gazdaságilag fejlettebb spanyol szomszéddal riogatnak.- Portugália nem eladó! Portugália nem az El Corte Ingles! - harsogja a konzervatív Néppárt vezére. Paulo Portas okkal hivatkozik a spanyol áruházláncra: a közelmúlt kereskedelmi szenzációja a Lisszabonban megnyílt El Corte Ingles, amelyet eleinte megrohamoztak a főváros kereskedelmi központokra kiéhezett lakói. A spanyolok egyébként ügyesen felvásárolták a portugál ruhagyártás, élelmiszeripar és bankszektor jó részét is, amire természetesen megvan a válasz Portugáliában: Spanyolország nagyobb, tehát fejlettebb. Az elnyomott kis szomszéd teóriájára ugyanakkor rácáfol a britek mellett meggazdagodó Írország vagy a németek mellett zavartalanul virágzó Dánia (hogy a francia-német duó árnyékában „tengődő” Svájcot ne is említsük).- Az emberek azért nálunk is meggazdagodtak, elég megnézni, mekkora autókkal járkálnak manapság Lisszabonban. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt ez még egészen másként volt - emlékszik vissza Luísa Meireles, az Expres- so című hetilap külpolitikai rovat vezetője. Noha a portugálok hajlamosak sokat fogyasztani, és például az egy főre jutó autók tekintetében az elsők között vannak az EU-ban, ha az oktatást vagy az egészségügyet nézzük, mindjárt a sor legvégére szorulnak vissza. Luísa szerint a kifulladt gazdasági növekedés újraindításához olyan fájdalmas intézkedések kellenek, amelyekről a választási kampány idején senki sem szívesen beszél. S valóban, a pártok feltűnően kerülik a kellemetlen témákat - mintha elfelejtenék, a szocialista kormány vesztét éppen az okozta, hogy óvakodott minden népszerűtlen intézkedéstől, és rendületlenül rózsaszín képet festett az országról. António Guterres miniszterelnök legnagyobb hibájának a határozatlanságát tartják (2001 végén le is kellett mondania, mert a helyhatósági választásokon pártja csúfos vereséget szenvedett, és ekkor írták ki a másfél évvel előrehozott voksolást). A szociáldemokraták választási plakátja szerint Portugália lemarad az európai vonatról - és tegyük hozzá, így ismét csak az óceán felé fordulhat, az egykori nagyság emlékein elmerengve. Nem véletlenül hasonlítja a brazil aranyhoz a Portugáliába áramló EU-pénzeket Joana Nunes Mateus gazdasági újságíró, mellesleg Augusto Mateus közgazdász lánya. A felfedezések korában Portugália eltékozolta a Brazíliából odaömlő aranyfolyamot, és végül nem lett belőle gazdag ország. Ha nagyon összeszedi magát, most még lehet - amíg tart a brüsszeli aranyeső. Ám valahogy a latinos bizakodás és derűlátás is kiveszni látszik a portugálokból. A legújabb felmérés szerint a polgárok több mint fele (53 százaléka) azt gondolja, a fizetése sosem éri el az EU-átla- got. 17 százalékuk szerint ez ötven év múlva történik meg. Alexandra persze úgy véli, „spanyol tartományként” erre is hamarabb lenne esély. Addig is, spanyol ruhában várja, hogy a sorsa jobbra forduljon. És azt mondja, ezentúl nem jár be olyan korán dolgozni. Lisszabon, 2002. március Cipőtisztító Lisszabonban. A felzárkózáshoz többet és jobban kellene dolgozni. (Fotó: Népszabadság)
