Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-27 / 49. szám, szerda
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 27. KOMMENTÁR Nem a távoli jövőben MALINÁK ISTVÁN Izgalmas lesz meghallgatni, mit válaszol majd a szlovák kormányfő - ha egyáltalán eljut odáig, hogy őt fogják meghallgatni - az EP képviselőinek kérdéseire a Benes-dekrétumokról. Merthogy ezek után garmadával kapná az ilyen kérdéseket, az biztos. Megtehetné, hogy nem válaszol, de ez ott nem szokás, az nem a pozsonyi parlament. Tehát le kell majd tennie a garast, akárcsak Orbánnak. Nos, ha azt állítja majd a mindenkori szlovák miniszterelnök, hogy a dekrétumokkal nincs semmi baj, akkor nevetségessé válik. Ha elismeri, hogy a kollektív bűnösség elvére épülnek, jogsértőek, miként magyarázza meg, miért ragaszkodik mégis hozzájuk? Ott azzal érvelni, amit Pozsony (és Prága) most állít, hogy tudniillik a Benes-dekrétumok eltörlését célzó követelések mögött határrevíziós szándékok húzódnak meg, az előzőnél is nevetségesebb. Ha azt fogja kérni, mint például Klaus, hogy mindezeket hagyják figyelmen kívül, s Pozsony (és Prága) a jogsértő dekrétumokat bevihesse a formálódó egyetemes európai jogrendbe, akkor nagyon nehéz helyzetbe hozza az Uniót, legalábbis azokat az európai hatalmakat, amelyek anno nagyon tisztességtelenül rábólintottak a dekrétumokra, s most szívesen dugnák homokba a fejüket, hogy mentesüljenek a felelősség alól. Valószínű - szerencsére -, hogy ez az osztrákok és főleg a németek miatt nem fog sikerülni. Mert annak már súlya van, ha a dekrétumok miatt Németország is diplomáciai háborúba bonyolódik, esetünkben Prágával. Csak hálásak lehetünk Zemannak a politikai vakságáért, érzéketlenségéért. Csupán félig van igazuk azoknak az elemzőknek, akik azt jósolják, hogy a mostani szlovák- magyar-cseh feszültségháromszögben akkor csillapodnak le a kedélyek, ha mindhárom ország a választások után lesz. Ez tény, hiszen pillanatnyilag mindhárom ország politikai elitje úgy viselkedik a kölcsönös kapcsolatok bonyolult rendszerében, mint elefánt a porcelánboltban. Az viszont egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy úgy lehet majd tenni, mintha mi sem történt volna, hogy a dekrétumokat majd vissza lehet söpörni az asztal alá. Még az is feltételezhető: az MKP, ha ősszel netán kormánypozícióba kerülne, aligha köt(het)ne ismét olyan koalíciós szerződést, amelyben további négy évre lemondana a Benes-dekrétumok kérdésének megnyitásáról. Igen, a választások után lecsillapodnak a kedélyek, és nyugodtan kell majd tárgyalni a megoldatlan problémákról: státustörvényről, dekrétumokról. Hangsúlyozni kell: a választások után, nem a távoli jövőben, hiszen a szigorú uniós csatlakozási menetrend dátumai sürgetőek. JEGYZET Csatlakozási kételyek SZABÓ MÓNIKA Eleinte jó ödetnek tűnt ez az Európai Unió. Viszont hovatovább, annál inkább azokkal értek egyet, akik azt hangoztatják, nem kell erőltetni, az Unión kívül is van élet. Nem mintha ellenezném a tagságot, csak azt hiszem, be kellene látnunk, nem állunk valami jól. Egyáltalán nem hiányoznak nekünk az európai normák, hiszen még a sajátjainkkal sem tuduk mit kezdeni. Ráadásul az egyeztető tárgyalások során kiderült, nem biztos, hogy a közösség szívesen láma olyan tagot, amely még a haszonállatai jólétét sem tudja biztosítani. Az ilyen miként garantálhatná polgárai számára a gondtalan életet? Előfordulhat, hogy éppen azért nem csadakozhatunk időben, mert mostohán bánunk a tyúkokkal és a sertéssel. Bizony, az EU-ban még az állatok életkörülményeire is odafigyelnek. Az európai szakemberek ráébresztették a szlovák szakikat: a Szlovákiában tenyésztett tojóknak európai sorstársaiknál jóval kisebb ketreccel kell beérniük, a disznók meg kevés levegőhöz jutnak, ezért légzési zavarokkal küszködnek. Ha tehát eséllyel akarunk harcba szállni a tagságért, tennünk kell valamit a szegény párákért. Ez még hagyján lenne, ha a sok kiváló szlovák terméket tárt karokkal várnák az unióban. De ez sem igaz. Téved az, aki abban bízik, majd a brindzával betörünk az európai piacra. A szlovákok Romániából származó nemzed büszkeségének ugyan megvan erre az esélye, viszont a szálasok egyáltalán nem felelnek meg az európai normáknak. Ha ezeket nem látják el öblítós vécével, vízvezetékkel és szennyvízelvezetővel, az ott előállított juhtúrót legfeljebb csak a hazai piacon árulhatjuk. Mindezek tetejébe még csak a hazai rummal sem rúghatunk be az Unióba. A szlovák rum ugyanis cukorrépából készült utánzata a cukornádból készült valódinak, ezért ezzel nem veheti fel a versenyt. A megoldás talán a névváltoztatás lehet. Talán a borovicskát, a szilva- és körtepálinkát meg a demánovkát átmenthetjük a közös Európába. Egy biztos, ha valaha csatíakozunk Európához, a tyúkok és disznók hálásak lesznek. És velünk mi van? Bandi, az univerzális SZÁSZI ZOLTÁN Bandi jó szakmát kapott annak idején a kezébe. Géplakatos lett. Küldte őt papa, mama meg mindenki, mert ügyes kezű gyerek volt. Le is érettségizett, meg is nősült, gyereke is született. Aztán jött a gazdasági struktúraváltás, ami természetes velejárója a rendszerváltásoknak. Magyarán: fenékbe rúgták őket a hajdan nagy múltú zománc- és edénygyárban, mehettek Isten hírével. Mentek is volna, de hát az éppen leépült gépipar nem szippanthatott fel ennyi állástalant. így aztán ki merre lát alapon megélhetést keresett, aki tudott. Mentek vasutasnak, gátőrnek, péksegédnek, autószerelő kisiparos mellé, fűrésztelepre segédmunkásnak. Ment Bandi is munka után, de közben elment a mama, utána nemsokára a papa, és jött az üveg. Először még csak úgy hetente egyszer. Fiatal ember, bírja, hadd igyon - mondták a kontyosok a templom előtt, vasárnap a mise után, amikor szárnyakat kap a helyi távközlés. Aztán elment az asszony is a háztól, hiába no, van akinek nincs ínyére a sör meg a házi pálinka vegyes, fanyar illata némi bagófüsttel megbólintva. Felült a vonatra, vitte a gyereket. Bandi meg egyre szaporábban nyúlt a pohárhoz. Ahogy nőtt a fogyasztás, úgy lett egyre kevesebb a megtakarított pénzecske. Nem volt már fiatal se, mikorra kiderült: a múlt maradt csak, meg váltásnyi ruha. Elment a ház, a csűr, az autó, szétadta a mama féltett edényeit, porcelánjait. Most ő az univerzális. Ha kell, kertészkedik, fát vág, ás, szenet talicskázik, istállót takarít. Érettségivel, az egyre homályosabb múlt nehéz sóhajtásaival. Deresedő hajával olyan, mint egy modem Tiborc. A széthullott életéről nem szeret beszélni. Dolgozni tud csak. Mindig is csak azt tudott. TALLÓZÓ SME Mikulás Dzurinda múlt heti döntése, hogy nem vesz részt a visegrádi négyek keszthelyi találkozóján, rokonszenves lehet, ám gyakorlatilag semmit sem old meg és nem csillapítja a kedélyeket. „A találkozónak végképp nem lett volna tárgya a be- nesi dekrétumok ügye, noha a cseh és a szlovák kormányfő is ezt tartotta maga elé pajzsul. Ezzel kapcsolatban csak annyit érdemes megjegyezni, hogy Orbán miniszterelnök a dekrétumokról egy euroképviselő kérdésére adott válaszában mondott véleményt. Nem külön nyilatkozatról vagy a téma felvetéséről van szó, bár nem zárható ki, hogy a helyzetet előkészítették.“ A benesi dekrétumok ügye egyébként is csak akkor vethető fel, ha abba mindkét fél beleegyezik. Zeman és Dzurinda döntése esetleg helyesnek nevezhető, Jan Dostál és Milan Knazko elhatározása azonban, hogy nem vesznek részt a visegrádi kulturális miniszterek magyarországi találkozóján, már nem. „A kommunikáció leállítása annak a viszálynak az előszobája, amely - noha ma nehezen elképzelhető - nem zárható ki. Ami azonban elképzelhető: a négy évvel ezelőtti helyzet alakul ki, amikor Szlovákia a NATO-bővítéskor kívülálló maradt.“ Strougal különbözött a zárkózott, emberi arcát nem vagy csak alig mutató többi kommunista politikustól Nehéz leszámolni a közelmúlttal- Való igaz, hogy országunk gyengén szerepelt az olimpián, ám ha a lakosság átverésében rendeznének versenyt, akkor a szlovákiai befektetési alapok az elsők között lennének! (Gossányi Péter karikatúrája) Miért éppen Strougal? - teszik fel a kérdést ezekben a napokban sokan Csehországban annak kapcsán, hogy Prágában bírósági per zajlott le (s a fellebbezés miatt még véglegesen nem is fejeződött be) a volt csehszlovák kommunista rendszer egyik legmagasabb rangú és legbefolyásosabb politikusa ellen. KOKES JÁNOS A most 77 éves Lubomír Strou- galnak - aki az ötvenes évek végén mezőgazdasági miniszter, a hatvanas évek első felében belügyminiszter, a Prágai Tavasz idején miniszterelnök-helyettes, majd annak eltiprása után majdnem két évtizeden át kormányfő volt - ugyanis a közvélemény körében mindmáig reformer híre van, s aránylag kedvező kép él róla. Közismert eleganciája és sportszeretete is, s ez az emberek szemében szimpatikusabbá tette, megkülönböztette őt a zárkózott, emberi arcát nem vagy csak alig mutató többi volt magas rangú kommunista politikustól. így a közvélemény szemében kissé érthetetlen, hogy miért éppen ő került bíróság elé, s nem például Milos Jakes, Jozef Lenárt vagy a ma Szlovákiában élő Vasil Bil’ak; ők az általánosnak mondható vélekedés szerint múltbeli tevékenységükért sokkal inkább a vádlottak padjára valók. A kérdésre a választ - szerintem a lényegre tapintva - Petruska Sust- rová adta meg. A Charta 77 egykori vezető személyisége leszögezte: senkit sem lehet a büntető törvénykönyv alapján azért elítélni, mert részese volt a kommunista hatalomnak, amely oly sok rosszat okozott országunknak. Elítélni valakit csak bűntettekért lehet és akkor, ha a bíróság megbizonyosodik arról, hogy az illető követte el őket. Másként fogalmazva: a volt kommunista rendszer vezetői, ha nem követtek el konkrét és kézzel fogható bűntetteket, nem büntethetők azért, amit politikusként tettek akár egy életen keresztül is, kárt okozva ezzel a társadalomnak. Ezen a téren a legfőbb büntetés számukra az, hogy rendszerük a történelem szemétdombjára került, ők pedig a társadalom perifériájára, elvesztve korábbi hatalmukat és kiváltságaikat. Ezért is van az, hogy a volt kommunista vezetőket sehol Kelet-Európábán politikai tevékenységükért nem állították bíróság elé, illetve nem zárták börtönbe. Kivételt talán csak a Nicolae Ceausecu és felesége elleni per, illetve a haladéktalanul végrehajtott kivégzés képez, amelyet azonban az ottani zűrzavaros és rendkívül véres rendszerváltás megmagyaráz. A bíróságokat nem is hiányolom, de a nyilvános és alapos felelősségre vonást igen. Meggyőződésem, hogy a volt legmagasabb tisztség- viselőket, hatalmasságokat ki kellett volna hallgatni, hiszen sok mindent tudnak, s vallomásaik alapján pontosabb képet kaphattunk volna a szocialista rendszer működéséről, a kulisszák mögötti dolgokról, részletekről. Kár, hogy a sokat vitatott közelmúlt dokumentációja nem rendszeresebb, hiszen az idő múlásával a kutatás egyre nehezebb lesz. Nyilvánvalón más kérdést jelentenek a múlt rendszerben elkövetett törvény- sértések, bűncselekmények. Csehországban ezzel a Kommunizmus Bűntetteit Dokumentáló és Vizsgáló Hivatal foglalkozik. A napokban nyilvánosságra hozott adatok szerint eddig 82 ügyet vizsgáltak meg, s több mint 170 személy ellen folyt vagy folyik büntetőeljárás. Rács mögé eddig nagyjából egy tucat ember került. A feladat egyáltalán nem könnyű. Az intézmény először, nyilván politikai indítékokból, de egyfajta társadalmi megrendelésre is, az 1989. november 17-i prágai tüntetéssel, illetve az 1968-as szovjet megszállással próbált meg foglalkozni. A prágai eseményekért Miroslav Stepán volt első titkár a kilencvenes évek elején másfél évre börtönbe is került, de ez még nem az intézmény munkájának az eredménye volt. A Varsói Szerződés csapatainak 1968-as csehszlovákiai bevonulásával kapcsolatban pedig az intézet már évek óta - megszakításokkal - pert próbál Nem valószínű, hogy a fellebbviteli tárgyaláson más ítélet születne. indítani hazaárulás címén Jozef Lenárt, Milos Jakes, Karel Hoffmann és néhány más volt politikus ellen, de az előterjesztett bizonyítékokat mind ez ideig elégtelennek találta a taláros testület. A jelek szerint nem is igen valószínű, hogy az ügyből bírósági tárgyalás lesz. A téma szintén inkább politikai, semmint büntetőjogi. Utóbbiakat azzal gyanúsítják, hogy az idegen csapatok bevonulása után többedmagukkal megpróbáltak munkás-paraszt kormányt alakítani a prágai szovjet nagykövetségen, s ez kimerítené a hazaárulás fogalmát, hiszen az adott esetben Csehszlovákiának törvényes kormánya volt. Jelenleg per folyik Jaromír Obzina volt belügyminiszter ellen is, akit azzal vádolnak, hogy a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján megpróbálta erőszakkal rábírni a chartásokat az ország elhagyására. A miniszter legközelebbi munkatársai csak feltételes büntetést kaptak, míg magát a volt minisztert egyelőre tovább vizsgálják. Obzina ugyanis annak idején parlamenti képviselő is volt, így menteimet élvezett. A bíróság most a felsőbb fórumokhoz fordult azzal a kérdéssel, hogy lehet-e ilyen esetben folytatni a pert vagy sem. Strougalt, akit azzal vádoltak, hogy a hatvanas évek közepén visszaélt hatalmával, amikor belügyminiszterként állítólag megakadályozta egy állambiztonságiak által közvetlenül 1948 után elkövetett gyilkosság kivizsgálását, a bíróság felmentette. Bár az államügyész a döntést megfellebbezte, nem valószínű, hogy a fellebbviteli tárgyaláson más ítélet születhetne. Ráadásul a tárgyalás folyamán minden tanú lényegében Strougalnak adott igazat. Ugyancsak per készül Alois Grebenícek ellen is, akit azzal vádolnak, hogy mint állambiztonsági ügynök az ötvenes évek elején megkínozta a letartóztatottakat. Tekintettel arra, hogy fia Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának elnöke, bizony nagyon kilóg a lóláb. Mindenesetre tény, hogy eddig a különféle ügyekben csak kishalak kerültek végül börtönbe, akik lehet, hogy a törvénysértő tetteket elkövették, de az nem kétséges, hogy az ügyekben a valódi bűnös mindig magasabban ült, a kulcs pedig elsősorban magában az akkori rendszerben keresendő. A rendszerben pedig nem a kisembereknek, hanem a politikusoknak volt döntő szerepük. VISSZHANG Még élek és remélek Érdeklődéssel olvastam az Új Szó 2002. február 18-án közölt tudósítását, amely arról ad hírt, hogy Peter Tatár parlamenti képviselő úr szerint is elkészült az a javaslat, amely módosítaná a 42/992. számú transzformációs törvény 1995/5-ös novelláját, mely lehetővé tette a szövetkezetek számára, hogy vagyonrészek helyett vagyonjegyeket adjanak ki a jogosult személyeknek. A mezőgazdasági szövetkezetek kétharmada nemcsak hogy nem tett eleget ennek a kötelességének, de némely szövetkezetekben a vezetőségben maradt régi káderek ügyeskedése folytán a szövetkezetek csődbe jutottak. És így se vagyonrész, se vagyonjegy, így történt ez Bácskában és Lele- szen is. Sok társammal együtt, akiknek szintén vagyonrészük volt a két szövetkezetben, ma úgy érezzük, másodszor fosztottak meg bennünket jogos tulajdonunktól. Először a kolhozosí- táskor, amikor elorozták szüléink földjét, állatait, gazdasági eszközeit, másodszor pedig a transzformációs törvény 264/1994. évi novellájával, amely megtorpedózta, hogy kárpótlást kaphassunk a kommunizmus által elkövetett törvénytelenségekért. Úgy tudom, a kiadott vagyonjegyek is csak értéktelen papírok, mert a kiadó szövetkeztek kényük-ked- vük szerint válthatják be őket. Eddig még nem olvastam vagy nem hallottam róla, hogy valahol is beváltották volna ezeket a vagyonjegyeket. Tudomásom szerint Magyarországon ezt a problémát a kormányzat megoldotta és a jogosultak állami alapokból lettek kártalanítva. Ha nálunk szankcionálják is a hanyag szövetkezeteket, mégsem lesz biztosítva az igények rendezése, mert ki fogja garantálni a vagyonjegyek tényleges értékét és kifizetését? Bízhatunk-e abban, hogy nálunk is lesz megoldás? Ismerem a hazai viszonyokat, tehát kétségeim vannak. De még élek és remélem, hogy egyszer nálunk is megszületik a jogállam. Érdeklődéssel várom az ügy rendezését. Bucsay László Bacska
