Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-23 / 46. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre dlldt nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” {Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2002. február 23., szombat 6. évfolyam, 8. szám Tomi nagyon nehezen tanulta az írásolvasást, kisegítő iskolába tanácsolták, végül a pszichológus jött rá: semmi gond a gyerek szellemi képességeivel, csak éppen nem jól lát Gyermekeink drága szeme fénye... Az a legfontosabb, hogy a gyermek jól lásson (A szerző felvételei) M. CSEPÉCZ SZILVIA A legtöbb szülő megijed, amikor kiderül, hogy alig cseperedő gyermekének szemüvegre aaaaaaa van szüksége. Kiváltképp akkor, ha előzőleg fel sem merült, hogy a kicsi látásával valami probléma lehet. Az első „szemüveges napok és hetek” valóban nem könnyűek egy örökmozgó kisgyermek számára, de a helyzeten csak ront, ha megérzi, anyuka-apuka is nehezen viseli. Aki tudja, eltitkolja A szülőszobában az első teendők közé tartozik az újszülött szemellátása. A nagyon súlyos, veleszületett szemkárosodástól eltekintve körülbelül a csecsemő három-hat hónapos korában vehetőek észre az első hibák, főleg a kancsalság, és a nagyon gyönge látás. Ám a leggyakoribb látási zavarok, a szem fénytörési hibái (a rövidlátás és a távollátás) csak később derülnek ki. Csecsemőkor után rendszerint az óvodába, illetve iskolába való beiratkozáskor kerül sor a kötelező szemellenőrzésre is. Ezt - az általános egészségvizsgálattal együtt - a gyermekorvos végzi, s lényegében abból áll, hogy az előírt távolságokból sorra felmondatja a gyerekkel a faliképen látható ábrákat. Ha ekkor valamilyen látáshibát észlel, szemorvoshoz utalja a kis pácienst. Ez a gyermekorvosi vizsgálat azonban sajnos nem mindig elégséges a szem- betegségek kiszűréséhez. Az elsős Tomival és édesanyjával a szemészeti váróban találkoztunk. A kisfiú évek óta erősen rövidlátó, de ez csupán most, a tanév közepén derült ki.- Rengeteget pöröltünk szegénykémmel, furdal is érte a lelkiismeret! - sóhajt fel az édesanya. - Októberben született, évvesztes lett, de nem is bántuk, mert annyira játékos volt mindig. Az óvodában is azt tanácsolták, hogy várjunk egy évet a behatással, mert nagyon eleven. Azt hittük, az iskolában is azért nem figyel, mert csak a játékon jár az esze. A többi gyerek mind gyöngybetűket írt, Tomi meg csak olyan krikszkrakszokat. A tanító néni azt javasolta, hogy nézessük meg egy pszichológussal. Mert ha év végéig nem tanul meg rendesen írni és olvasni, jobb lesz, ha átmegy a kisegítő iskolába. Nagyon elkeseredtünk, hisz Tomi nővérével soha nem volt semmi probléma, és ő is teljesen egészségesen született. Nem volt mit tenni, elmentünk pszichológushoz. Ő mutogatta neki a képeket, beszélgettek, és akkor jött rá, hogy Tomika nem jól lát. Pedig voltunk behatáskor a gyermekorvosnál, ott álltam a fiam mellett én is, és komolyan mondom, hogy minden képet felismert. Szegénykém, csak most vallotta be, hogy megjegyezte a sorrendet, amíg az előtte levő fiút vizsgálták. Mert félt, hogy szemüveget kap, és nem járhat focizni a többiekkel! Azóta beletörődött, és hát mi is. A családunkban eddig senki nem hordott szemüveget. Ki gondolt volna rá?! Fontos az alapos vizsgálat! Meglepő, de a szülők gyakran valóban nem veszik észre, hogy gond van gyermekük látásával. Igaz, ha például a tárgyakat közel tartja, vagy egy méterről nézi a televíziót, még nem biztos, hogy rövidlátó. Lehetnek ezek rossz szokások is. De el- siklani semmiképpen nem szabad fölöttük! Mert ráadásul a másik oldalon ott van az is, hogy a gyerek saját maga sem tudatosítja látáskárosodását. Nagyon is könnyen alkalmazkodik azokhoz a „látási viszonyokhoz”, melyeket megszokott. A rövid- és távollátás - aminek korrigálására általában szemüveget h fel az orvos -, ha időben észreveszik, akár még javulhat is. Éva Dorciako- vá szemorvos szerint a szemészeti kivizsgálás ugyan nem kötelező, de iskoláskor előtt minden gyermeket legalább egyszer szemész szakorvosnak is meg kellene vizsgálnia. - A gyermekorvosoknak értelemszerűen nincs felszerelésük a lappangó szembetegségek kiszűrésére. Egy enyhe fénytörési hibát talán nem vesznek észre, s a gyerek aztán az iskolában addig erőlteti a szemét, amíg súlyosabb nem lesz a látásromlás. Az lenne az ideális, ha minden egyes iskolaköteles gyereket úgy, ahogyan például a fogorvoshoz küldik, az első évben szemorvos is láthatná. A szemorvos ugyanis nemcsak szemüveget h fel: már a legenyhébb látáshiba esetén meg kell beszélni a szülővel, a pedagógussal azt is, hogyan tanuljon a gyerek. Hogy hová üljön az osztályban, írás és olvasás közben melyik oldalról kapja a fényt... Mert különben a látáskárosult gyerekek nem bírják a tempót, nem tudnak lépést tartani a tananyaggal. És emiatt vagy magukba zárkóznak, vagy agresszívak lesznek, hogy belső feszültségeiket valahogy levezessék. A három leggyakoribb szembetegség a közel- és távollátás, valamint a kancsalság. A kancsalságot rendszerint már kora gyermekkorban megállapítják. Ez akkor lép föl, ha a két szem tengelye, azaz a nézővonala nem párhuzamos, hanem befelé vagy kifelé eltér attól. Gyermekkorban az összetartó vagy konvergens kancsalság a gyakoribb. Ilyenkor az agy az egyik szemből érkező képet alárendeli a másikból érkezőnek. A kezelést nem szabad halogatni, mert az egyik szem hozzászokhat a tétlenséghez, s a fejlődése megtorpan. A későbbi életkorban kialakuló kancsalság általában a látóideg vagy valamelyik szemizom károsodásának a következménye. Ilyen például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség. A gyermekkori kancsalság szemüveggel és speciális szemtornával, esetleg műtéttel kezelhető. A rövidlátásnak az az oka, hogy a szemtengely valamivel hosszabb a szokásosnál, s ezért a távoli tárgyak képét nem a retinára fókuszálja. Ilyenkor a szemüvegbe homorú, vagyis szórólencse kerül. Távollátás esetén éppen a közeli tárgyakat nem látja élesen a gyerek. Ez domború gyűjtőlencsével korrigálható. És van még egy gyakori látáshiba, mely a gyermekkori szűrővizsgálatokon szokott kiderülni: a színvakság és a színtévesztés. Ami hétköznapi értelemben azt jelenti, hogy az ember nem tud különbséget tenni bizonyos színek - legtöbbször a vörös és a zöld, ritkábban a kék és a sárga - között. Ez a betegség öröklődik, és nem korrigálható. De mégis nagyon fontos, hogy időben fölismerjük, már csak a balesetveszély miatt is, például a szemaforoknál. A gyerekek valóban hajlamosak arra, hogy „megfeledkezzenek” a látási hibákról. A fentebb említett tüneteken kívül akkor is látásromlásra kell gyanakodni, ha a kisgyermek gyakran panaszkodik fejfájásra. Nem szabad, hogy a szülők hiúsági kérdést csináljanak a szemüveghordásból! Az a legfontosabb, hogy a gyerek jól lásson! Az az érv, hogy nem akarja hordani a szemüveget, nem fogadható el. A szülők feladata és felelőssége, hogy játékos formában rászoktassák gyermeküket a szemüvegviselésre. Sajnos gyakran előfordul, hogy az óvodában és az iskolában rajta a szemüveg, s éppen otthon nem használja. Szemüveget, de milyet? Szégyelli a szemüvegét - szokták mondani a „megértő” szülők. Vagy esetleg azzal mentegetik a - saját érdekében - állandó szemüvegviselésre kötelezett gyermeket, hogy játék közben leesik, összetörik: egyszóval kényelmeden. Holott a húsz évvel ezelőtti, vastag és sötét keretes egyenszemüvegek helyett ma hatalmas kínálatból lehet válogatni. És a kisiskolások körében népszerű Harry Potter, a szemüveges varázsló fiú mostanság még divatot is csinált a maga egyszerű okuláréjával. Szabó Anikó párkányi látszerészt arról kérdeztük, hogyan válasszon a szülő szemüveget csemetéjének:- Most a könnyű fémkeretek a legdivatosabbak. Masszívabbak, mint a műanyag, de persze éppúgy el lehet tömi őket. Viszont lehetőség van a javításra, szárcserére. A gyerekeknél egyébként is kétévenként kell cserélni keretet, mert kinövik. Maga a keret attól könnyű vagy nehéz, hogy milyen lencséket teszünk bele. Az üveg nehezebb és veszélyesebb, mert törik, és a kicsi megvághatja magát, ha elesik. Egyébként ma már nem kell üveglencsét alkalmazni, hiszen léteznek karcmentes, könnyített műanyag lencsék. Száz százalékban ilyeneket applikálunk a gyerekeknek. Ennek árát ugyan nem teljesen téríti a biztosító, de a szülők inkább hozzáfizetnek. A könnyített lencséknél a ráfizetés száz-kétszáz korona között mozog, de ez a dioptriától és a diagnózistól is függ. Három dioptria fölött már teljesen téríti a biztosító. Ehhez jön még a keret, itt háromszáz koronánál kezdődnek az árak. Mi nyújtunk kedvezményt a keretre, tizennyolc éves korig levonunk százötven koronát. A szülők ezt már mind tudják. A könnyített lencsék és a fémkeret azért is jó, mert nem nyomja el a kicsi ormyergét. Az egészen apró gyerekeknek léteznek szárak úgynevezett anatómiai végződéssel, mely teljesen ráhajlítható a fülre. A nagyobb gyerekeknek ez sportolás közben hasznos. A szemüveghez ilyen szárakat külön is lehet kapni. Karon ülő babáknak is készítünk szemüveget, sőt volt már kis pólyás betegünk is. Ha időben szemüveget kap a gyermek, még nagyon jól lehet korrigálni a kisebb látási zavarokat. A szem ugyanis a pubertáskorig éppúgy változik, mint az egész fiatal szervezet. Ezért is rendkívül fontos, hogy a gyengébben látó még iskoláskor előtt megkapja a maga gyógyító szemüvegét! Most a könnyű fémkeretek a legdivatosabbak Vannak olyan esetek, amikor a járókelők magára hagyják a szívrohamot kapott embert, mondván, részeg, vagy a szokásos megjegyzéssel: miért pont én segítsek Önzés és jó szándék, ki kire figyel, s főleg, kire nincs tekintettel FIALA ILONA • • nzők vagyunk, naO gyon önzők, jajgatott nemrég egy ismerősöm, s a nyomaték kedvéért személyes- kedni kezdett, hogy tudjam meg név szerint, kik is, és bizonyára az illem kedvéért, velem kezdte a felsorolást: „Te is önző vagy, én is, mind, mind önzők vagyunk! Nem nézzük a másikat, csak magunkkal törődünk. Te is, én is, mindenki!” Akkor éppen szívesebben vettem volna, ha tényleg csak magával foglalkozik, de nem tudtam rábírni. Egyre csak hajtogatta, hogy siváran éljük ezt a rövidke életünket („te is, én is, mindenki”), hónapok, évek telnek el anélkül, hogy rácsöngetnénk szomszédainkra, megkérdeznénk, hogy vannak, nincs-e valamire szükségük, nem tudnánk-e nekik valamiben segíteni. Tehetetlen sóhajomra s az órára vetett lopott pülantásomra úgy reagált, hogy ne is csodálkozzam, hogy velem se törődik senki, ha én is ugyanezt csinálom: vagyis semmit se teszek másokért - mint mindenki. Nem hagyta elmondanom, hogy igenis vannak, akik törődnek velem, biztos azért, mert magam se vagyok közömbös mások iránt. Na még azt is megtudtam (legalább egy órányi moralizálás után), hogy sose hallgatjuk meg a másikat („te se, én se, senki”), süketek és vakok vagyunk más bajai iránt. Bocsássa meg nekem a világ, de alig bírtam kivárni ismerősöm távozását. Nehéz napom volt, a munkahelyemről hazatérve dolgom is akadt volna bőven, semmi kedvem nem volt hozzá, hogy épp aznap este segítsek neki megváltoztatni az emberiséget. Fel is rótta ezt nekem, mondván, ha valaki tiszteletét teszi nálam, nem illik félóránként a faliórára sandítani, s olykor-olykor elbóbiskolni. Először elszégyelltem magam, de rögtön fel is dühödtem, mert az iskoláját, egy hívatlan vendég, aki órákon át arról papol, milyen rút dolog az önzés, vegye észre, ha terhére van vendéglátójának (s legalább az elétett vacsorát fogyassza el anélkül, hogy elmondaná, ő maga hogyan készíti, s főleg nejegyezze meg nagyképűen, hogy az övé sokkal ízletesebb). Ám váratlan vendégem eszmefuttatása mégsem volt teljesen értelmetlen. Legalábbis ő jutott az eszembe, amikor nemrég egy érdekes eset történt a házban, ahol lakom. Az egyik család már évek óta szenved az alkoholista családfő miatt. Egy jó fagyos reggelen felhívták telefonon a feleséget az útkarbantartó vállalattól (ott dolgozott a szóban forgó), részvétet nyilvánítottak neki, merthogy féijét hajnalban megfagyva találták valamelyik utcasarkon, a volt kollégája ismerte fel, s jelentette munkahelyén az esetet. Az asszonyka az első rémület után lassan lecsülapodott, de nem mehetett azonnal a megjelölt helyre, ő gondoskodott ugyanis két kis unokájáról, mivel a lánya éppen kórházban volt. Csak a délelőtt folyamán tudta rábízni a gyerekeket valakire, s rohant, hogy megnézze, igazat mondott-e az útkarbantartó vállalat személyzetise. Persze, addigra már nyoma sem volt férje tetemének. Bizonyára elszállították, gondolta. Hazament, s várta, mikor jönnek értesíteni a családot a hivatalos szervek, hiszen a férje mindig magánál hordta az iratait. Ó már el is tervezte magában a teendőit: amint közlik vele, mi történt, megkéri nővérét, jöjjön a segítségére, hogy elrendezze a temetés körüli dolgokat. Nagyon gyorsan megbékélt a gondolattal - nem is csoda de a hivatalos szervekre hiába várt egész nap. Senki se jött, hogy közölje vele a tragikus hírt. Estefelé telefonálgatni kezdett. Felhívta a rendőrséget, a kórházakat, de sehol se tudtak a férjéről. Aztán másnap déltájt megjelent a halottnak vélt a delirium mámorában, mint máskor, tutyimutyin mosolyogva, a felesége meg majdnem ideg-összeroppanást kapott. Én azon kezdtem morfondírozni, hogy ha az a volt munkatárs látta őt ott feküdni az útszélen, miért nem hajolt le hozzá, hogy nincs-e szüksége orvosi segítségre? És ha azalatt halt volna meg, amíg ő reggel jelentkezett a vállalati irodában? Szerencsére nem ez történt. A halottnak vélt férfi ott a földön minden bizonnyal az igazak álmát aludta. De másképp és mással is megeshetett volna. Tudok olyan esetről, amikor a járókelők magára hagyták a szívrohamot kapott embert, mondván: részeg. Vagy éppen a szokásos megjegyzéssel: miért pont én? Segítsen más! Ha ezen gondolkodom, igazat adok sopánkodó ismerősömnek. Fantáziámnak szabad utat engedve és egy kis rosszmájúsággal megfűszerezve azonban azt is gondolhatnám, hogy az útkarbantartót éppen a másikra való odafigyelés, az együttérzés, a jó szándék vezette, amikor a családját módszeresen tönkretevő férfit a sorsára hagyta. Lakótársunk semmit sem tud a történtekről, még azt sem, hogy két teljes napot és éjszakát házon kívül töltött. Továbbra is támolyogva, kedélyesen köszönti a ház lakóit, mintha csak a küldetése lenne hirdetni, nincs semmi baj, az élet csodálatos! Csak amikor beteszi maga mögött a lakás ajtaját, akkor válik vadállattá. Végül is, nem történt semmi, csak megállapítottuk („te is, én is, mindenki”) - önzők vagyunk.
