Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-23 / 46. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre dlldt nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” {Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2002. február 23., szombat 6. évfolyam, 8. szám Tomi nagyon nehezen tanulta az írásolvasást, kisegítő iskolába tanácsolták, végül a pszichológus jött rá: semmi gond a gyerek szellemi képességeivel, csak éppen nem jól lát Gyermekeink drága szeme fénye... Az a legfontosabb, hogy a gyermek jól lásson (A szerző felvételei) M. CSEPÉCZ SZILVIA A legtöbb szülő megijed, amikor kiderül, hogy alig cseperedő gyer­mekének szemüvegre aaaaaaa van szüksége. Kivált­képp akkor, ha előző­leg fel sem merült, hogy a kicsi lá­tásával valami probléma lehet. Az első „szemüveges napok és hetek” valóban nem könnyűek egy örök­mozgó kisgyermek számára, de a helyzeten csak ront, ha megérzi, anyuka-apuka is nehezen viseli. Aki tudja, eltitkolja A szülőszobában az első teendők közé tartozik az újszülött szemellá­tása. A nagyon súlyos, veleszületett szemkárosodástól eltekintve körül­belül a csecsemő három-hat hóna­pos korában vehetőek észre az első hibák, főleg a kancsalság, és a na­gyon gyönge látás. Ám a leggyako­ribb látási zavarok, a szem fénytöré­si hibái (a rövidlátás és a távollátás) csak később derülnek ki. Cse­csemőkor után rendszerint az óvo­dába, illetve iskolába való beiratko­záskor kerül sor a kötelező szemel­lenőrzésre is. Ezt - az általános egészségvizsgálattal együtt - a gyer­mekorvos végzi, s lényegében abból áll, hogy az előírt távolságokból sor­ra felmondatja a gyerekkel a faliké­pen látható ábrákat. Ha ekkor vala­milyen látáshibát észlel, szemorvos­hoz utalja a kis pácienst. Ez a gyer­mekorvosi vizsgálat azonban saj­nos nem mindig elégséges a szem- betegségek kiszűréséhez. Az elsős Tomival és édesanyjával a szemészeti váróban találkoz­tunk. A kisfiú évek óta erősen rö­vidlátó, de ez csupán most, a tan­év közepén derült ki.- Rengeteget pöröltünk szegény­kémmel, furdal is érte a lelkiisme­ret! - sóhajt fel az édesanya. - Októ­berben született, évvesztes lett, de nem is bántuk, mert annyira játékos volt mindig. Az óvodában is azt ta­nácsolták, hogy várjunk egy évet a behatással, mert nagyon eleven. Azt hittük, az iskolában is azért nem figyel, mert csak a játékon jár az esze. A többi gyerek mind gyöngy­betűket írt, Tomi meg csak olyan krikszkrakszokat. A tanító néni azt javasolta, hogy nézessük meg egy pszichológussal. Mert ha év végéig nem tanul meg rendesen írni és ol­vasni, jobb lesz, ha átmegy a kise­gítő iskolába. Nagyon elkesered­tünk, hisz Tomi nővérével soha nem volt semmi probléma, és ő is telje­sen egészségesen született. Nem volt mit tenni, elmentünk pszicho­lógushoz. Ő mutogatta neki a képe­ket, beszélgettek, és akkor jött rá, hogy Tomika nem jól lát. Pedig vol­tunk behatáskor a gyermekorvos­nál, ott álltam a fiam mellett én is, és komolyan mondom, hogy min­den képet felismert. Szegénykém, csak most vallotta be, hogy megje­gyezte a sorrendet, amíg az előtte levő fiút vizsgálták. Mert félt, hogy szemüveget kap, és nem járhat fo­cizni a többiekkel! Azóta bele­törődött, és hát mi is. A családunk­ban eddig senki nem hordott szem­üveget. Ki gondolt volna rá?! Fontos az alapos vizsgálat! Meglepő, de a szülők gyakran való­ban nem veszik észre, hogy gond van gyermekük látásával. Igaz, ha például a tárgyakat közel tartja, vagy egy méterről nézi a televíziót, még nem biztos, hogy rövidlátó. Le­hetnek ezek rossz szokások is. De el- siklani semmiképpen nem szabad fölöttük! Mert ráadásul a másik ol­dalon ott van az is, hogy a gyerek sa­ját maga sem tudatosítja látáskáro­sodását. Nagyon is könnyen alkal­mazkodik azokhoz a „látási viszo­nyokhoz”, melyeket megszokott. A rövid- és távollátás - aminek korri­gálására általában szemüveget h fel az orvos -, ha időben észreveszik, akár még javulhat is. Éva Dorciako- vá szemorvos szerint a szemészeti kivizsgálás ugyan nem kötelező, de iskoláskor előtt minden gyermeket legalább egyszer szemész szakor­vosnak is meg kellene vizsgálnia. - A gyermekorvosoknak értelem­szerűen nincs felszerelésük a lap­pangó szembetegségek kiszűrésére. Egy enyhe fénytörési hibát talán nem vesznek észre, s a gyerek aztán az iskolában addig erőlteti a szemét, amíg súlyosabb nem lesz a látás­romlás. Az lenne az ideális, ha min­den egyes iskolaköteles gyereket úgy, ahogyan például a fogorvoshoz küldik, az első évben szemorvos is láthatná. A szemorvos ugyanis nemcsak szemüveget h fel: már a legenyhébb látáshiba esetén meg kell beszélni a szülővel, a pedagó­gussal azt is, hogyan tanuljon a gye­rek. Hogy hová üljön az osztályban, írás és olvasás közben melyik oldal­ról kapja a fényt... Mert különben a látáskárosult gyerekek nem bírják a tempót, nem tudnak lépést tartani a tananyaggal. És emiatt vagy ma­gukba zárkóznak, vagy agresszívak lesznek, hogy belső feszültségeiket valahogy levezessék. A három leggyakoribb szembeteg­ség a közel- és távollátás, valamint a kancsalság. A kancsalságot rend­szerint már kora gyermekkorban megállapítják. Ez akkor lép föl, ha a két szem tengelye, azaz a nézővo­nala nem párhuzamos, hanem be­felé vagy kifelé eltér attól. Gyer­mekkorban az összetartó vagy kon­vergens kancsalság a gyakoribb. Ilyenkor az agy az egyik szemből érkező képet alárendeli a másikból érkezőnek. A kezelést nem szabad halogatni, mert az egyik szem hoz­zászokhat a tétlenséghez, s a fejlő­dése megtorpan. A későbbi életkor­ban kialakuló kancsalság általában a látóideg vagy valamelyik szem­izom károsodásának a következmé­nye. Ilyen például a magas vérnyo­más vagy a cukorbetegség. A gyer­mekkori kancsalság szemüveggel és speciális szemtornával, esetleg műtéttel kezelhető. A rövidlátásnak az az oka, hogy a szemtengely vala­mivel hosszabb a szokásosnál, s ezért a távoli tárgyak képét nem a retinára fókuszálja. Ilyenkor a sze­müvegbe homorú, vagyis szórólen­cse kerül. Távollátás esetén éppen a közeli tárgyakat nem látja élesen a gyerek. Ez domború gyűjtőlencsé­vel korrigálható. És van még egy gyakori látáshiba, mely a gyermek­kori szűrővizsgálatokon szokott ki­derülni: a színvakság és a színté­vesztés. Ami hétköznapi értelem­ben azt jelenti, hogy az ember nem tud különbséget tenni bizonyos szí­nek - legtöbbször a vörös és a zöld, ritkábban a kék és a sárga - között. Ez a betegség öröklődik, és nem korrigálható. De mégis nagyon fon­tos, hogy időben fölismerjük, már csak a balesetveszély miatt is, pél­dául a szemaforoknál. A gyerekek valóban hajlamosak arra, hogy „megfeledkezzenek” a látási hibák­ról. A fentebb említett tüneteken kívül akkor is látásromlásra kell gyanakodni, ha a kisgyermek gyak­ran panaszkodik fejfájásra. Nem szabad, hogy a szülők hiúsági kér­dést csináljanak a szemüveghor­dásból! Az a legfontosabb, hogy a gyerek jól lásson! Az az érv, hogy nem akarja hordani a szemüveget, nem fogadható el. A szülők feladata és felelőssége, hogy játékos formá­ban rászoktassák gyermeküket a szemüvegviselésre. Sajnos gyakran előfordul, hogy az óvodában és az iskolában rajta a szemüveg, s éppen otthon nem használja. Szemüveget, de milyet? Szégyelli a szemüvegét - szokták mondani a „megértő” szülők. Vagy esetleg azzal mentegetik a - saját ér­dekében - állandó szemüvegvise­lésre kötelezett gyermeket, hogy já­ték közben leesik, összetörik: egy­szóval kényelmeden. Holott a húsz évvel ezelőtti, vastag és sötét kere­tes egyenszemüvegek helyett ma hatalmas kínálatból lehet válogatni. És a kisiskolások körében népszerű Harry Potter, a szemüveges varázsló fiú mostanság még divatot is csinált a maga egyszerű okuláréjával. Sza­bó Anikó párkányi látszerészt arról kérdeztük, hogyan válasszon a szü­lő szemüveget csemetéjének:- Most a könnyű fémkeretek a legdi­vatosabbak. Masszívabbak, mint a műanyag, de persze éppúgy el lehet tömi őket. Viszont lehetőség van a javításra, szárcserére. A gyerekek­nél egyébként is kétévenként kell cserélni keretet, mert kinövik. Maga a keret attól könnyű vagy nehéz, hogy milyen lencséket teszünk bele. Az üveg nehezebb és veszélyesebb, mert törik, és a kicsi megvághatja magát, ha elesik. Egyébként ma már nem kell üveglencsét alkalmazni, hiszen léteznek karcmentes, könnyített műanyag lencsék. Száz százalékban ilyeneket applikálunk a gyerekeknek. Ennek árát ugyan nem teljesen téríti a biztosító, de a szülők inkább hozzáfizetnek. A könnyített lencséknél a ráfizetés száz-kétszáz korona között mozog, de ez a dioptriától és a diagnózistól is függ. Három dioptria fölött már teljesen téríti a biztosító. Ehhez jön még a keret, itt háromszáz koroná­nál kezdődnek az árak. Mi nyújtunk kedvezményt a keretre, tizennyolc éves korig levonunk százötven koro­nát. A szülők ezt már mind tudják. A könnyített lencsék és a fémkeret azért is jó, mert nem nyomja el a ki­csi ormyergét. Az egészen apró gyerekeknek léteznek szárak úgy­nevezett anatómiai végződéssel, mely teljesen ráhajlítható a fülre. A nagyobb gyerekeknek ez sportolás közben hasznos. A szemüveghez ilyen szárakat külön is lehet kapni. Karon ülő babáknak is készítünk szemüveget, sőt volt már kis pólyás betegünk is. Ha időben szemüveget kap a gyermek, még nagyon jól le­het korrigálni a kisebb látási zavaro­kat. A szem ugyanis a pubertáskorig éppúgy változik, mint az egész fia­tal szervezet. Ezért is rendkívül fon­tos, hogy a gyengébben látó még is­koláskor előtt megkapja a maga gyógyító szemüvegét! Most a könnyű fémkeretek a legdivatosabbak Vannak olyan esetek, amikor a járókelők magára hagyják a szívrohamot kapott embert, mondván, részeg, vagy a szokásos megjegyzéssel: miért pont én segítsek Önzés és jó szándék, ki kire figyel, s főleg, kire nincs tekintettel FIALA ILONA • • nzők vagyunk, na­O gyon önzők, jajgatott nemrég egy ismerő­söm, s a nyomaték kedvéért személyes- kedni kezdett, hogy tudjam meg név sze­rint, kik is, és bizonyára az illem kedvéért, velem kezdte a felsoro­lást: „Te is önző vagy, én is, mind, mind önzők vagyunk! Nem nézzük a másikat, csak magunkkal törő­dünk. Te is, én is, mindenki!” Akkor éppen szívesebben vettem volna, ha tényleg csak magával foglalkozik, de nem tudtam rábír­ni. Egyre csak hajtogatta, hogy si­váran éljük ezt a rövidke életünket („te is, én is, mindenki”), hónapok, évek telnek el anélkül, hogy rácsön­getnénk szomszédainkra, megkér­deznénk, hogy vannak, nincs-e va­lamire szükségük, nem tudnánk-e nekik valamiben segíteni. Tehetet­len sóhajomra s az órára vetett lo­pott pülantásomra úgy reagált, hogy ne is csodálkozzam, hogy ve­lem se törődik senki, ha én is ugyanezt csinálom: vagyis semmit se teszek másokért - mint minden­ki. Nem hagyta elmondanom, hogy igenis vannak, akik törődnek ve­lem, biztos azért, mert magam se vagyok közömbös mások iránt. Na még azt is megtudtam (legalább egy órányi moralizálás után), hogy sose hallgatjuk meg a másikat („te se, én se, senki”), süketek és vakok vagyunk más bajai iránt. Bocsássa meg nekem a világ, de alig bírtam kivárni ismerősöm távo­zását. Nehéz napom volt, a munka­helyemről hazatérve dolgom is akadt volna bőven, semmi kedvem nem volt hozzá, hogy épp aznap es­te segítsek neki megváltoztatni az emberiséget. Fel is rótta ezt nekem, mondván, ha valaki tiszteletét teszi nálam, nem illik félóránként a falió­rára sandítani, s olykor-olykor elbó­biskolni. Először elszégyelltem ma­gam, de rögtön fel is dühödtem, mert az iskoláját, egy hívatlan ven­dég, aki órákon át arról papol, mi­lyen rút dolog az önzés, vegye ész­re, ha terhére van vendéglátójának (s legalább az elétett vacsorát fo­gyassza el anélkül, hogy elmonda­ná, ő maga hogyan készíti, s főleg nejegyezze meg nagyképűen, hogy az övé sokkal ízletesebb). Ám váratlan vendégem eszmefutta­tása mégsem volt teljesen értelmet­len. Legalábbis ő jutott az eszembe, amikor nemrég egy érdekes eset történt a házban, ahol lakom. Az egyik család már évek óta szenved az alkoholista családfő miatt. Egy jó fagyos reggelen felhívták telefonon a feleséget az útkarbantartó válla­lattól (ott dolgozott a szóban for­gó), részvétet nyilvánítottak neki, merthogy féijét hajnalban meg­fagyva találták valamelyik utcasar­kon, a volt kollégája ismerte fel, s jelentette munkahelyén az esetet. Az asszonyka az első rémület után lassan lecsülapodott, de nem me­hetett azonnal a megjelölt helyre, ő gondoskodott ugyanis két kis uno­kájáról, mivel a lánya éppen kór­házban volt. Csak a délelőtt folya­mán tudta rábízni a gyerekeket va­lakire, s rohant, hogy megnézze, igazat mondott-e az útkarbantartó vállalat személyzetise. Persze, ad­digra már nyoma sem volt férje te­temének. Bizonyára elszállították, gondolta. Hazament, s várta, mikor jönnek értesíteni a családot a hiva­talos szervek, hiszen a férje mindig magánál hordta az iratait. Ó már el is tervezte magában a teendőit: amint közlik vele, mi történt, meg­kéri nővérét, jöjjön a segítségére, hogy elrendezze a temetés körüli dolgokat. Nagyon gyorsan megbé­kélt a gondolattal - nem is csoda de a hivatalos szervekre hiába várt egész nap. Senki se jött, hogy kö­zölje vele a tragikus hírt. Estefelé telefonálgatni kezdett. Felhívta a rendőrséget, a kórházakat, de sehol se tudtak a férjéről. Aztán másnap déltájt megjelent a halottnak vélt a delirium mámorában, mint más­kor, tutyimutyin mosolyogva, a fe­lesége meg majdnem ideg-össze­roppanást kapott. Én azon kezdtem morfondírozni, hogy ha az a volt munkatárs látta őt ott feküdni az útszélen, miért nem hajolt le hozzá, hogy nincs-e szüksége orvosi segít­ségre? És ha azalatt halt volna meg, amíg ő reggel jelentkezett a vállala­ti irodában? Szerencsére nem ez történt. A halottnak vélt férfi ott a földön minden bizonnyal az igazak álmát aludta. De másképp és más­sal is megeshetett volna. Tudok olyan esetről, amikor a járókelők magára hagyták a szívrohamot ka­pott embert, mondván: részeg. Vagy éppen a szokásos megjegyzés­sel: miért pont én? Segítsen más! Ha ezen gondolkodom, igazat adok sopánkodó ismerősömnek. Fantázi­ámnak szabad utat engedve és egy kis rosszmájúsággal megfűszerezve azonban azt is gondolhatnám, hogy az útkarbantartót éppen a másikra való odafigyelés, az együttérzés, a jó szándék vezette, amikor a család­ját módszeresen tönkretevő férfit a sorsára hagyta. Lakótársunk semmit sem tud a történtekről, még azt sem, hogy két teljes napot és éjszakát házon kívül töltött. Továbbra is támo­lyogva, kedélyesen köszönti a ház lakóit, mintha csak a küldetése lenne hirdetni, nincs semmi baj, az élet csodálatos! Csak amikor beteszi maga mögött a lakás ajta­ját, akkor válik vadállattá. Végül is, nem történt semmi, csak meg­állapítottuk („te is, én is, minden­ki”) - önzők vagyunk.

Next

/
Thumbnails
Contents