Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-22 / 45. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 22. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés Előzetes adatok alapján hosszú idő után 2001-ben végre némi nyereséggel zárta az évet a szlovákiai mezőgazdaság Lassabban nyílik az agrárolló Szépen hízó sertések. Az agrárágazat már szebb napok elé néz? (Képarch.) Pozsony. Tíz év óta először zárta nyereséggel az évet a szlovákiai agrárágazat. Leg­alábbis erre a következtetés­re jutott - adatszolgáltatóik előzetes adatai alapján - az Agrárgazdasági és Élelmezé­si Kutatóintézet (VUEPP). A kétségkívül kedvező ered­ménytöbb tényező összjáté- kának köszönhető. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Előzetes számítások szerint mint­egy 117 millió koronás nyereséget ért el tavaly a hazai agrárágazat. A 279 jogi személy - 173 mezőgaz­dasági szövetkezet, 23 részvény- társaság és 83 kft. - adatai alapján kiszámított eredmény (az önálló­an gazdálkodó agrártermelőket nem vonták be a mintába) arról árulkodik, hogy már mutatkozik a szerkezetátalakítás első, igaz sze­rény gyümölcse - jelentette ki Blaas Géza, a kutatóintézet első embere. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy az eredményt nagy­ban befolyásolta az a tény is, hogy a kormány tavaly mintegy 3 milli­árd koronával kompenzálta az aszálykárokat. „A pénz jókor jött, az agrártermelők minőségi vető­magot, tápanyagot és növényvédő szereket vettek rajta, ami a termé­sen is megmutatkozott” - mutatott rá Blaas, cáfolva egyes közgaz­dászok állítását, miszerint az ag­rárágazat a szárazságpénzt és a termés megalapozására juttatott állami támogatást felemésztette volna. Az igazgató állítása szerint a tavaly gazdasági eredmények is igazolják, hogy az agrárium króni­kus készpénzhiányban szenved; az ágazat lényegesen jobban teljesíte­ne nagyobb fizetési fegyelem ese­tén, tehát ha időben megkapná azt a pénzt, ami ténylegesen megilleti. Ugyanakkor a múlt évben - a ko­rábbi évekhez viszonyítva - enyhe javulás állt be a fizetési fegyelem területén is. Kedvezően hatottak a gazdasági eredmények alakulásá­ra a növekvő felvásárlási árak is. Bár tízéves visszatekintésben a ki­adások és a bevételek alakulását tükröző agrárolló állandóan nyílik - mindössze 1994-ben zárult ked­vezően -, az utóbbi három évben a szétnyílás mérséklődött, és opti­mista becslések szerint talán nem romlik tovább. Az előzetes számítások alapján arra lehet következtetni, hogy ta­valy tovább csökkent a vesztesé­ges agrárvállalatok száma és nö­vekedett a nyereséges cégek szá­ma. Amíg 2000-ben mindössze a vállalatok fele ért el enyhe nyere­séget, addig 2001-ben a vállala­tok 75%-a zárta pozitív ered­ménnyel a gazdasági évet, miköz­ben a cégek többsége 1 millió ko­rona körüli nyereséggel számol. A VÚEPP felmérése alapján arra is lehet következtetni, hogy a koráb­bi évekkel ellentétben tavaly azok a cégek is javítottak gazdasági eredményeiken, amelyek jobb kö­rülmények között gazdálkodnak, azaz nem részesülnek ún. sziszte­matikus állami támogatásban, amit csak a rosszabb természeti körülmények között gazdálkodó vállalatok kapnak. Bár az ágazat idén vagy félmilliárd koronával kisebb dotációs kerettel rendelkezik, Blaas Géza szerint a végeredmény nagyban függ attól, hogy azok részesülnek-e majd az agrártámogatásban, akik ésszerű­en tudják a pénzt felhasználni. A VÚEPP mindenesetre pozitívan ér­tékeli azt, hogy az idei évre érvé­nyes dotációs szabályzó nagyobb pénzösszeget szán a hitelkamatok bonifikálására. Az agrárközgaz­dászok szerint a bankhitelek terén nem várható lényeges változás, előzetes becslések szerint az agrár­vállalatok által 2002-ben felvehető hitelek nagysága megmarad az 5 milliárd koronás szinten, (gyor) Versenyképtelenek nagyobb hátrányban Pozsony. A kevésbé versenyképes ágazatok, így például a burgonya­termesztés és a sertéstenyésztés érezné meg a legjobban, ha az Euró­pai Unió kitartana jelenlegi álláspontja mellett, és nem módosítana az újonnan csadakozni kívánó országoknak juttatandó közvetlen tá­mogatások összegén és fizetési menetrendjén. Az agrárközgazdászok most számolják, hogy miként is sújtaná a kevesebb pénz az egyes ágazatokat. Blaas Géza közlése szerint a búzatermesztés rentabilitása a felére csökkenne, ha az Unió csak 25%-os közvetlen támogatásban részesítené a szlovákiai agrártermelőket az EU-csatlakozás után. (gy) Az építésügyi és régiófejlesztési tárca célja az elmaradott térségek európai uniós forrásokból történő finanszírozása Nemzeti Fejlesztési Tervet dolgoznak ki ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nemzeti Fejlesztési Ter­vünket (NFT), amelynek alapján a 2004-2006 közötti időszakban az uniós Strukturális Alapokból kap­nánk támogatást, az aktuális aján­lások szerint az év végéig kellene kidolgoznunk - nyilatkozta Harna István építésügyi és régiófejlesztési miniszter. A Maastrichti Szerződés értelmében az Európai Unió regio­nális politikájának, a Strukturális Alapok támogatásainak általános célkitűzése, az Unión belüli regio­nális egyenlődenségek csökkenté­se. A Strukturális Alapokból folyó­sítható források kedvezményezett térségei a régiók. Ahhoz, hogy az elsődleges kedvezményezettként megjelölt régiók igénybe vehessék a Strukturális Alapok támogatása­it, az EU által meghatározott terve­zési időszakra vonatkozó stratégiai tervezési dokumentum összeállítá­sa szükséges, amelyben meghatá­rozásra kerülnek a strukturális tá­mogatási célok, a megvalósításhoz szükséges legfontosabb programok és azok ütemezése, a végrehajtás intézményrendszere, valamint az állami támogatások nagyságrend­je. E stratégiai kérdéseket a Nem­zed Fejlesztési Terv foglalja magá­ba. A Strukturális Alapokból csak azok a régiók kaphatnak támoga­tást, amelyek bruttó hazai terméke (GDP) nem haladja meg az uniós át­lag 75%-át. Ezt nálunk egyedül a Pozsonyi kerület haladja meg, ahol az uniós GDP 98%-át érik el. Po­zsony számára ezért az Egységes Programozási Dokumentum alap­ján kémek majd támogatást. Szlo­vákiát az Európai Unióban haszná­latos regionális felosztás szerint osz­tották fel. Az első számú területi sta­tisztikai egység megegyezik Szlová­kiával. A NUTS 2-es (NUTS, Területi Statisztikai Egységek Nomenklatú­rája) régiók a Pozsonyi kerület, va­lamint a szocializmus idejében használt felosztás, vagyis Kelet-, Kö­zép- és Nyugat-Szlovákia. A NUTS 3-as szintnek a jelenlegi 8 kerület, a NUTS-4-esnek a 79 járás, a NUTS 5- ös szintnek pedig a községek felel­nek meg. Az NFT-nek közvetienül kapcsolódnia kell a nemzeti politi- káichoz, az ágazati stratégiákhoz, a minisztériumok programjaihoz, va­lamint a regionális és a helyi progra­mokhoz. Az NFT elsődleges célja a gazdaság versenyképességének ja­vítása és a tartós gazdasági növeke­dés fenntartása, amely a foglalkoz­tatást, a regionális egyenlődensé­gek csökkentését, a környezetvédel­mi intézkedéseket, valamint az élet­minőség javításával összefüggő kér­déseket integrálja magába. Az Euró­pai Bizottsággal folytatott tárgyalá­sok lezárása után - 2004-es uniós csadakozással számolunk - a Nem­zeti Fejlesztési Terv lesz az alapja a Közösségi Támogatási Kerettervnek (CSF). A CSF az Európai Bizottság által jóváhagyott dokumentum, amely Operatív Programok kereté­ben valósul meg. (mi) Magyarországon a Széchenyi Terv, az új technológia és a nagytőke felbukkanása élénkíti a lakásépítés piacát Lakáshitel 4 százalékra V. PAIZS GÁBOR Budapest. Aki maga vagy közvet­len hozzátartozója nem rendelke­zik lakással Magyarországon, vagy öt éven belül nem adta el tulajdo­nát, az a kezelési költséggel is szá­molva akár évi 4%-os kamatra is kaphat hitelt új otthona felépítésé­re. A gazdaság fellendülését muta­tó általános kamatcsökkenést jelzi, hogy a bankok jellemzően már csak egymillió forint feletti beté­tekre kínálnak évi 8%-nyi hoza­mot. A források ezáltal az állami költségvetés számára is olcsóbbá válnak. Az önrészt azonban az álla­milag támogatott hiteleknél is fel kell mutatni. Azokra gondolva, akik erre nem képesek, a kormány a Széchenyi Terv keretében bérlakásprogramot indított. Az ön- kormányzatoknak az építési telek kialakítását és a költségek felét kell állniuk, a többit elnyerhetik állami forrásból. Az így felépülő lakásokat 20 éven belül nem adhatják el, ha­nem meghatározott időre, rend­szerint öt évre, a szabadpiaci ár fe­lét kitevő bérért adják ki az első la­kásra váróknak. így már van re­mény összegyűjteni a támogatott építési vagy vásárlási hitelhez meg­kívánt saját részt. A társasházak zöme az építőközösség tagjainak rendszerint az épület készültségi fokához kötött, négy-hat részre ta­golt befizetéséből épül. Ennek megvan az a kockázata, hogy egy nemfizető megakaszthatja a továb­bi munkálatokat, illetve, ha a fővál­lalkozó csődbe megy, akkor úszik az építtetők pénze is. Emellett a la­káspiacon megjelent a nagytőke is. A pozsonyi Pólust építő Demján- csoport most a budaörsi repülőtér­nél 1600 lakás és szabadidő park építésére készül, 26 milliárd forin­tért. A lakás napjainkban már jobb bolt, mint az iroda. Amikor a rend­szerváltás után az Astoriánál elké­szült az első modem irodaház, négyzetméteréért 50 német már­kát kértek havonta. A Rákóczi úton egy hasonló színvonalú, frissiben elkészült irodaház mai bérleti díja ennek csak negyede. Ehhez képest amíg 1998 őszén Zuglóban egy 12 lakásos társasházban lévő lakás alapára 140 ezer forint/négyzet- méter volt, a tőle látótávolságra épülő 25 lakásosban 2001 őszén Az 1999 nyarán elkészült 12 lakásos társasházban 140 ezer forintért ad­tak egy négyzetmétert (A szerző felvétele) 270 ezer forintért kínáltak egy újabb keresletet generálnak. Ko- négyzetméternyi zugot. A kereslet rábban például a fagypont alatt javítja az építőipar műszaki színvo- nem betonoztak, adalék anyagok- nalát, a technológiai fejlesztések kai mindez már a múlté. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Jó ajánlat üzletkötőknek Győr/Pozsony. Az FMMC Nem­zetközi Üzleti és Marketing Cen­ter cégreferensi, tanácsadói, te­rületi képviseleti munkakörökbe, egy konkurenciamentes, jövőori­entált, a helyi gazdaság fejleszté­sét szolgáló üzleti tevékenység­hez (nem termékértékesítési és nem MIM) ajánl lehetőséget jó kommunikációs készséggel ren­delkező, minimum középiskolai végzettséggel rendelkezők részé­re Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Galánta, Dunaszerda- hely, Komárom, Érsekújvár, Pár­kány, Léva, Zólyom, Losonc, Ri­maszombat, Kassa, Királyhelmec térségéből. A tájékoztató előadás 2002. március 1-én 11 órakor Pozsonyban az Istropolis (Tmavské myto 1) 4-es elő­adótermében lesz. Érdeklődni le­het: Éva Garai 0904/325503, Ladislav Cepela 0903/020814 vagy 0356404175. (ú) Légitársaságaink éleződő árháborúja Pozsony. Szlovákiában végre be­indult az árháború a belföldi légiközlekedésben is. A Pozsony -Kassa vonalon szerdán 132 utast szállítottak a szlovák légi- társaságok. Közülük 104-et a SkyEurope Airlines és 28-at a Slovenské aerolínie (SA). Ez utóbbi szerdán vezette be új szol­gáltatását, amely szerint, ha 60 perccel a felszállás előtt vesszük meg jegyünket, akkor az ország két legnagyobb városa közötti útért csupán 900 koronát kell fi­zetnünk. A társaság ezzel a Sky ajánlatára reagált, amely 990 ko­ronáért kínálja jegyeit az említett szakaszon. (SITA) Tavaly jó évet zárt a Wiener Städtische Pozsony. Az osztrák Wiener Städtische biztosítótársaság - a tőkepiacon tapasztalható álta­lános bizonytalanság ellenére - a tavalyi évet jó eredményekkel zárta. Külföldi tevékenységeik 31%-kal járultak hozzá a bizto­sítási összeg növekedéséhez, amely mára így eléri a 687,08 millió eurót. A Wiener Städtische csoport elsődleges célja tavaly a külföldi terjeszke­dés volt. Öt új biztosítót sike­rült szerezniük Lengyelország­ban, Romániában, Horvátor­szágban és Szlovákiában. Ezek­kel együtt így már 12 külföldi társaság van a tulajdonukban, jelenleg pedig a bolgár és a szerb piacra is szeretnének be­törni. A biztosítási csoporthoz Szlovákiában a Kooperatíva és leányvállalata, a Kommunális Biztosító tartozik, amelyek együttesen 78,94 millió eurós biztosítást kötöttek. (SITA) Több fogyasztói hitéi a VUB-tól Pozsony. Az Általános Hitel­bank (VUB) tavaly összesen 28,9 milliárd koronányi hitelt hagyott jóvá a cégek számára, amelyek ezt többnyire befekteté­sek finanszírozására használták fel. A lakosság 1,25 milliárd ko­ronányi fogyasztói hitelhez ju­tott. Ez hatszorosan haladta meg az előző év hiteleit. Az új jelzáloghitelek összege eléri az 1,5 milliárd koronát, 90%-ukat magánszemélyek kapták. A bank szakemberei szerint a ha­zai hitelezés jelentősebb növeke­dését elsősorban a hiányos pro­jektumok gátolják. (SITA) Későbbre halasztják a vagyonbevallást Pozsony. A vagyonnyilatkoza­tokról szóló törvény módosítását a parlament várhatóan rövidesen elfogadja. A módosításnak kö­szönhetően nem kell majd nyi­latkozatot tennünk arról, hogy semmüyen vagyonnal nem ren­delkezünk. Megváltozik a va- gyonbevallás határideje is. Míg azonban a kormány április végi határidőt fogadott el, a parla­ment ezzel nagy valószínűséggel nem ért egyet. Ä végső határidőt akár októberig is kitolhatják, (ú) Állami támogatás és idegenforgalom Pozsony. Az állam idén 263,7 millió koronát fordít az idegen- forgalom fejlesztésére - nyilat­kozta Lubomír Harach gazdasági miniszter. Ebből többek között 31 millió koronát fordítanak a szlovák idegenforgalmi informá­ciós rendszer kiépítésére és 6 milliót a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökségek külföldi képvisele­teinek fenntartására. A prágai Holiday World idegenforgalmi szakvásár szlovák napjára egy­milliót fordítanak. (SITA) A Dunajservis privatizációs tervei Pozsony. A Dunajservis Slovensko Kft. a Penta Investmentsszel együtt 10 millió eurót fektetne az elkövetkező há­rom évben a Szlovák Hajózási és Kikötővállalatba (SPaP), ha megnyernének a társaság 86,99%-os tulajdonrészére kiírt pályázatot - állítja Jaroslav Hascák, a Penta Group igazgató- tanácsi tagja. Terveik szerint a cég átvételét követően megszün­tetik például a tengeri hajózással foglalkozó részleget. A hajózási vállalatra a vagyonalap január másodikán hirdetett pályázatot. Eddig hat cég végezte el az átvi­lágítást, ajánlataikat március 4- ig tehetik meg. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2002. február 22-én a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,080 Lengyel zloty 11,570 Angol font 68,797 Magyar forint (100) 17,299 Cseh korona 1,321 Svéd korona 4,603 Dán korona 5,662 Szlovén tollár (100) 18,864 Japán ien (100) 36,163 Sváici frank 28,433 Kanadai dollár 30,370 USA-dollár 48,287 IC 23.07 keményítő- és szeszipar részére FelhasznólhiitószemestaklifmBitymk: silózásra: «MBW- magas vetéshozamú, kombinált, alkalmazkodóképes hibrid a legújabb nemesítésből- jó szárazságtűrő és ellenáll minden káros hatásnak- alkalmazható kukorica- és répatermő-területeken 0907 »50 951,0907 850 952,0907 850 953,0907 850 954,0907 850 955,0907 850 956 ulica M. Rázusa 29,984 01 Lucenec, fax: 047 - 433 34 80

Next

/
Thumbnails
Contents