Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-21 / 44. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 21. KOMMENTÁR Biztos bizonytalanság JUHÁSZ LÁSZLÓ Fiaskóval végződött a keddi ombudsmanválasztás. Szlovákiának - a visegrádi országok közül egyedüliként - továbbra sincs emberjogi biztosa. Mint ahogy a köztársaságielnök-választásokon sem ér semmit egy második helyezés, annak sem örülhetünk, hogy a Magyar Koalíció Pártjának jelöltje, Bauer Edit bejutott a második fordulóba. Főleg annak tudatában nem, hogy kormánypárti képviselők is szép számban szavaztak ellene. Az MKP államtitkár asszonya tehát az eddigi jelöltekkel együtt kiesett a versenyből, hiába szavaztak rá egységesen a magyar képviselők. Igor Lensky szakszervezeti alel- nök azt is bánhatja, hogy vállalta az SDL színeit, hiszen mindössze nyolc igent bezsebelve még sajátjai, a baloldali képviselők támogatását sem tudta megszerezni. A keddi voksolás is tanúskodott az ország állapotáról: a kormánypártok képtelenek voltak megegyezni egy közös jelöltben, aki azóta már emberjogi biztos lehetne. Paradox módon a tegnapelőtti ombudsmanválasztás egyedüli nyertese Ján Hrubala, aki öt perccel a parlamenti ülés megkezdése előtt visszalépett, így a március 14-i második fordulóban elméletileg újra nekirugaszkodhat a megméretésnek. Csak reménykedhetünk, hogy csoda történik, és a koalíció közös jelöltet állít. Tegnap Miroslav Kusy professzor is megcsillantott egy reménysu- gárt: ha az egész kormány támogatná őt, mégis vállalná a versenyt. A Szlovák Helsinki Bizottság elnöke máris az emberi jogok védelmének nemzetközi hírű, egyszemélyes intézményének számít, jobb ombudsman lehetne, mint amilyet az ország megérdemel. De túl szép ez a vízió ahhoz, hogy reális legyen. Hrubala is ideális jelölt lenne, soha nem volt kommunista, bíró viszont igen, nem is akármilyen: a legvadabb Meciar-Lexa-érában meg merte tiltani Báláz püspök lehallgatását, és értékes precedenst teremtve rasszista indíttatású bűncselekményként ismerte el egy roma megverését - emiatt utóbb még a büntető törvénykönyvet is módosították. Hrubala már most is a nép ügyvédje, előszeretettel vállalja az emberijog-tiprás ügyeit. Ján Drgonec még azok vitorlájából is kifogta a szelet, akik Hrubalának fiatal korát és tapasztalatlanságát vetették szemére. Az ügyvéd szerint nem biztos, hogy idős embert kell megtenni az emberi jogok biztosának, az a generáció ugyarífc nehezen tud csak szabadulni a kommunista beidegződésektől. A választás március 14-i második fordulója után március tizenötödikét tehát akár ombudsmannal ünnepelhetjük. Ha addig megjön a kormánykoalíció esze. JEGYZET vasúti kábelt fémhulladéknak. Meg vannak, akik eljárnak napszámba, meg külhonba, árkot ásni, csatornát pucolni. Azok legalább nyugodtabban al- szonak, ha nem kapja el őket a munkahivatal. Meg kijárunk néha Bécsbe kódulni is. Pedig azt má mink is szégyelljük. Hát ilyen az Isten. Törődik is meg nem is. Mert nekünk is tudni kéne, jobb vóna a gyereknek az iskola, jobb vóna, ha nem kapcsolnák le negyedévente a villanyt, meg jobb vóna, ha kereset vóna, munka meg fföccs is utána, meg egy csepp hegedű- és gitárzene estefelé. Jobb vóna! Mert embernek születtünk, mert csak van érzés bennünk is. Hiába jártunk a héten is munka után. Várni kell. Várni! Meddig még? Meddig lesz ez a távolból idevándorolt nép a társadalom peremére szorult gondozást igénylő? Talán nem halat kellene adni, hanem meg kellene tamtam minket halászni. Hogy ne fekete bárányok legyünk már mindörökké. Lácsohi, morekám, mik lehetnénk! Lácsohi, morekám SZÁSZI ZOLTÁN Lácsohi, morekám, mik vagyunk?! Látod, ember? Csupa statisztikát rontó számadat. Mire teremté bennünket a Jóisten? Hát vagyunk szaporán minden falu szélén, régi, kopott, szebb időket látott parasztportákba beköltözve a szociális gondozás gyermekei. Pedig a mi gyerekeinknek is jó vóna mindennap iskolába menni, meg meleg ételt enni, meg jó ruhákba járni. De- hát ha az apánk nem nyakait föl akkor, amikor először ellógtunk az iskolából, most már csak nézhetjük magonkat, milyen műveletlenek, lehetetlenek lettünk. Segédmunkásnak nem születik senki. Mindenki embernek születik. Aztán, hogy mi lesz belőle? Hát ládd, itt vagyunk e. Járjuk a hivatalt, hangoskodunk, meg vannak, akik csórnak, meg elkötik az autókat, meg leszedik a VISSZHANG Nem nyugdíj, hanem járadék Tuba Lajosnak az Új Szó 2002. február 16-i, szombati számában. Nem kell valakinek tízmilli- árd korona? címmel megjelent írására szeretnék reagálni. Pontosabban annak egy részére, mégpedig a rendőrök és katonák „nyugdíjára” vonatkozó sorokra. 1. A testületet a nyugdíjkorhatár előtt elhagyó rendőröknek havonta kifizetett pénzösszeg nagysága a leszolgált évek száma szerint változik. Ez az összeg természetesen lehet magasabb (és a legtöbb esetben magasabb is) az öregségi nyugdíj maximális összegénél, de semmi esetre sem nyugdíj, hanem járadék, melyet az 1998. évi 73. sz. törvény alapján folyósítanak. 2. A nyugdíjkorhatárt elérő volt rendőröknek a már említett törvény értelmében jár nyugdíjkiegészítés is. Az ezáltal megnövelt öregségi nyugdíj összege szintén magasabb, mint a maximális nyugdíj. Tisztelt Tuba Úr! Mindezen pénzösszegek, vagyis (Ön szerint) a rendőrök „magasabb nyugdíja” nem az „önök pénzéből való jótékonykodás”, hanem a belügyminisztérium külön számlájáról (a fent említett törvény 222. §-a értelmében) folyósított JÁRADÉK. E számla bevételeit a rendőrök és munkaadójuk, tehát az állam által befizetett biztosítási díjak képezik. Mivel a számlán keletkező felesleget a minisztérium az állami költségvetésbe fizeti be (amit az például az energiaárak dotációjára fordít, így mindannyiunk pénztárcájára jótékony hatással van), ezért akár azt is mondhatnám, hogy az állam a rendőrök pénzével jótékonykodik. Itt azonban egész egyszerűen az állam újraelosztó szerepe érvényesül. S.H. Dunaszerdahely- Megőrültél? Öngólokat nem az olimpiai jégkorongtornán, hanem a szlovákiai politizálásban lőnek! (Gossányi Péter karikatúrája) TALLÓZÓ PRAVDA A távutas képzés már régen nem díjmentes, ezért a politikusoknak kár hangoztatniuk, hogy ellenzik a tandíj bevezetését - úja a lap. Az egyetemi-főiskolai hallgatók egy-egy tanévért gyakran húszezer koronát is kifizetnek. „Ezért nem azokat terheli a fő felelősség, akik az oktatást szervezik. Leginkább az állam a felelős, mert az elégtelen jogi rendezéssel lehetővé tette, hogy a díjakat mindenféle szabályok nélkül hajthassák be a hallgatótól, noha az alkotmány szerint nem kell fizetni az iskoláért. A kormány elegánsan megkerülte saját programját” - állítja a Pravda. A lap szerint a távutas képzési formára sok felsőoktatási intézmény mint félig-meddig törvénytelen bevételi forrásra tekint. „Szerződéseket kötnek magántársaságokkal és az iskola anyagi vagy tárgyi támogatása fejében diplomát adnak ügyfeleiknek” - olvashatjuk a Pravdában. Az ilyen képzés tandíj- mentességének törvénybe foglalásával viszont számos intézmény kényszerülne e forma korlátozására, mert nem tudná pénzelni. A német felelősségre, a lelkiismeretre, a tisztázatlan ügyekre figyelmeztet, ezért nehéz mondandóját megemészteni Günter Grass újra tabukat dönt A tekintélyes Die Welt mostanában azzal a valóban szenzációs címmel reklámozza az idén 75 esztendős, Nobel-díjas Günter Grass új regényét, a Rákmenetet, hogy a német könyvkereskedők február első hetében, öt nap alatt, 110 ezer példányt adtak el belőle, és a várakozások szerint ez a siker megdönti majd a roppant divatos Harry Potter kereskedelmi rekordjait. E. FEHÉR PÁL Persze, Grassnak volt már ennél nagyobb diadala is, ha a könyvesboltokban méijük a népszerűséget, ami kétségtelenül mérce, noha nem biztos, hogy értékcentrikus szempontokat követ, hiszen például 1977-ben A Hal című regényéből a megjelenés évében hatszázezer példány fogyott el. És magyarra is lefordított önéletrajza egyszerre volt üzleti, irodalmi és politikai siker. A Die Welt azonban természetesen nem csupán a pénztárgépek adatait veszi figyelembe, még akkor sem, ha ezek a színvonal népszerűségét igazolják. Mert - egyebek között - azt írják: „A németek kitelepítése volt a háború utáni történelem legnagyobb tabuja, amelyet szigorúan őrzött a baloldal és vele együtt Günter Grass.” Ez a regény pedig éppen tabut dönt, az igazi baloldali tradíciók szellemében, mert a mai látszatok dacára se gondoljuk, hogy a német (vagy akár a magyar) szociáldemokrácia ne döntögetett volna történelmi tabukat, a saját maga állította tabukat ideértve. A regény témája ugyanis: a történelmi német lakosságnak a Vörös Hadsereg előli menekülése az úgynevezett keleti területekről, történetesen a mai Gdanskból, amely pontosan nem annyira Danzig ma már, ahogyan - mondjuk - Cluj-Napoca nem Kolozsvár. És amely város egyáltalán nem mellékesen Grass szülőhelye, amely egész eddigi viharos életében kísértette az írót. Gondolom, hogy - persze más országokban, más városokban - sok magyart is megkísértett már az az érzés, amelyet Grass ekként örökített meg mint sajátját: „A lovagrendi város neve most Gtówne Miesto, a Hosszú piac Dhigi Targ, a pékek utcája, azaz Brotbánkengasse - Chlbnicka, a serfőzőké, a Jopen- gasse pedig Piwna...” Grass, ugyebár, erősen baloldali érzelmű, Willy Brandt hívei közé tartozott, amikor a szociáldemokrata kancellár Varsó főterén térdre ereszkedve kért bocsánatot a nácizmus lengyel áldozataiért, Hitler gaztetteiért. Brandtnak, a fiatalembernek Hitler elől Norvégiába kellett emigrálnia, Grassnak, a tizenhat esztendősen a Wehrmachtba bevonultatott taknyosnak szülővárosát kellett elhagynia (egyenes következményeként annak a rendszernek, amely Brandtot száműzetésbe küldte), hogy majd a megosztott Németország nyugati felén hirdesse a német bűntudatot, a német megbékélést Európával. És egyáltalán nem mellesleg, egyszersmind erősen bírálva a „létező szocializmusnak” a nacionalizmusra is támaszkodó lengyelországi gyakorlatát, akkor, amikor Gomulka belelövetett a gdanski munkásokba. Gondolom, hogy mekkora elégtételt érezhetett, amikor a már említett könyvért, A Halakért megkapta 1978-ban Gdansk városának irodalmi díját. A háború utáni német tragédiáról szólva azonban Grass figyelmeztet: „Soha nem szabad elfelejtem, hogy az erőszakot a XX. században az egész világon először mi, németek alkalmaztuk. Ne feledjük az éhínséget, a koncentrációs táborokat, a sok millió áldozatot követelő tömeggyilkosságokat. A mások megalázása visszaütött reánk, de a beismerés segített, hogy magunkra találjunk.” Ezt a Nobel-díjas író a DPA- nak, Németország hivatalos hírügynökségének nyilatkozta - összhangban olyan politikai gesztusaival, mint például az a két esztendővel ezelőtti felszólítása, amelyben arra kért minden német állampolgárt, hogy ajándékozzon húsz márkát azoknak, akiket a náci birodalom vagy később a győztesek kényszer- munkára hurcoltak el. És a mi tájainkon, azt hiszem, sokkalta nagyobb visszhangot kellett volna keltenie annak a felszólalásának, amely az Európa Tanácsban hangzott el, s amelyben azt követelte, hogy az Európai Parlamentben kapjanak képviselői helyeket az európai romák képviselői. Szóval: Grass - egyetlen pillanatra sem elfeledkezve a sajátos német felelősségről (és igenis tegyük hozzá: létezik ilyen sajátos, második világháború alatti magyar felelősség is, például a Kárpát-medencében, Ukrajnában) - most az ártatlan német áldozatoknak követel igazságtételt. A Rákmenet ugyanis a második vüágháború Most az ártatlan német áldozatoknak követel igazságtételt. befejező szakaszának egyik borzalmas tragédiáját idézi fel. Azt az esetet, amikor a Wilhelm Gustoff nevű luxushajón, amelyen eredetileg 1460 utas számára volt férőhely, több mint tízezer német, - ebből 9 ezer civil - akart elmenekülni Gdanskból. A hajót megtorpedózta egy szovjet tengeralattjáró, s egy óra leforgása alatt elsüllyedt. A világtörténelem talán legnagyobb hajókatasztrófája ez: az áldozatok száma hatszorosa volt a Titanic halottjaiénak. Grass regényében a csekély számú túlélők egyike, egy terhes 17 éves lány, Tulla Pokriefke emlékezik a tragédiára és az útra, amely a tragédiához vezetett. Mi, magyarok igazán tudjuk, hogy mit jelentett a kollektív bűnösség hamis elve alapján meghozott ítélet, a kitelepítésék, a jogfosztottság. Ezért részünkről különös figyelmet érdemelne ez a regény. A regény is, meg az író magatartása is. Grass ugyanis soha nem tagadta a német bűnt, hiszen a kollektív bűn elvét mégiscsak Hitler alkalmazta elsőként a hajdani Csehszlovák Köztársaságban, például Heinleinék, a fasiszta szudétanémet párt aktív közreműködésével. Ezért pedig az ártatlanok is feleltek. A Benes- dekrétumoknak, tetszik, nem tetszik, máig szóló hatása van. Ha tetszik: a napi politika szintjén. Grass már régen elítélte a felelősöket. Most az áldozatokról, a német áldozatokról szól. Grass most sem gyáva. Hangsúlyozza: a múltat nem elfelejtem kell, hanem bevallani. Mert abban a történelmi pillanatban, amikor Európa talán mégis egységes lesz, Lengyelországgal, Gdanskkal meg a csehekkel, a magyarokkal, valamint - bízzunk benne - Szlovákiával együtt, akkor a sebeket végleg be kellene gyógyítani. Grass az első nagy német író, aki ezt a háládan pszichológiai és politikai feladatot vállalta. A már megkapott irodalmi Nobel-díj mellett a békedíjat is megérdemelné... Régen írt egy esszét egy mára már elfelejtett, de a húszas években ugyancsak népszerű német íróról, Döblinről, akit tanítómesterének tekintett. Vallomását így fejezte be: „Ez az író nyugtalanítani fogja önöket, ránehezedik álmaikra, lesz mit nyelniök tőle, nem is ízlik majd, Döblin megfekszi az ember gyomrát, sőt emészthetetlen. Megváltoztatja az olvasót. Aki elégedett önmagával, óvakodjék Döb- lintől.” Mindez igaz Günter Grass- ra vonatkoztatva is. Grass a német felelősségre, a német bűntudatra és Európa lelkiismeretére, a tisztázatlan ügyekre figyelmeztet. Nehéz lesz mondandóját megemészteni, kizökkent elégedettségünkből, de megváltoztat... Új regényének sikere azt mutatja - korszerű és aktuális feladatot vállalt. Olyat, amely nem lehet közömbös a felelősen gondolkozó magyarok számára sem... LEVÉLBONTÁS Távolodunk Európától A Kereszténydemokrata Mozgalom politikája kísértetiesen hasonlít a Szlovák Nemzeti Párt nacionalizmusához, s a Szlovák Köztársaság szuverenitását védő lepel alatt valójában eltávolodik a keresztény értékrendtől. Döbbenetesen szítja a nemzetiségi ellentéteket, és egyik fő célja, hogy elbizonytala- nítsa, megfélemlítse a szlovákiai magyarokat. Magyargyűlöletük szinte beidegződött. Megszokhattuk, hogy a legkülönbözőbb ellenszenvükkel tűnnek ki, hiszen néhány évvel korábban éppen a Ján Carnogursky vezette Keresztény- demokrata Mozgalom indította el az obeliszkügyekben a magyarellenes kálváriát. Jelek szerint politikai arzenáljuk fő erőssége a megfélemlítés és a zsarolás. Trükkökkel ijesztgetik a magyar szülőket és alapiskolákat. A magyar tannyelvű iskolák magyarországi támogatását a szlovákiai költségvetés nor- matívájává szeretnék transzformálni, illetve a Magyarországról folyósított tanszerekre, oktatási segédeszközökre és műszaki felszerelésre szánt támogatást 90 százalékos adóval sújtanák. A szlovák Keresztényemokrata Mozgalomnak illene azt is tudatosítania, hogy már 1997-től hatályos a külföldi szlovákokról szóló törvény, és szinte azonos előnyöket biztosít a magyarországi szlovákoknak, mint amilyet a magyar kedvezménytörvény a szlovákiai magyaroknak biztosítana. A magyar kormány és politikai pártok képviselőinek egyetlen pillanatra sem jutott az eszükbe, hogy az ottani szlovákoknak nyújtott anyaországi támogatásokból, utazási kedvezményekből politikai tőkét kovácsoljanak a választások előtt. Számos szlovákiai párt viszont úgy gondolkodik, a magyarellen- esség biztos kapaszkodó választóik megszólítására. Megalapozatlan támadásokat kezdeményeznek a státusirodák és a magyarigazolványok ellen. Közben a nacionalizmus szóvivői, a nemzetállam megmentéi nem veszik észre vagy nem is akarják észrevenni, hogy Szlovákia az egyre problémásabb államok közé tartozik, egyre távolabb sodródik Európától. Krascsenics Géza Nyárasd
